Új Szó, 1989. december (42. évfolyam, 283-307. szám)

1989-12-28 / 305. szám, csütörtök

Személyiségformáló erők AZ OLVASÁSTANÍTÁS ÉS AZ IRODALMI NEVELÉS GONDJAI, EREDMÉNYEI Az 1976-ban bevezetett, de csak 1984-ben véglegesített integrált rendszerű anyanyelvi nevelés új tanterve a tananyag tartalmának és struktúrájának megváltoztatására irányult. A tanterv deklarált célja a továbbtanuláshoz szükséges alapvető ismeretek biztosítása, a képességek és készségek kialakí­tása. Az új koncepció kimunkálóinak törekvéseit nemzetközi tapasztala­tok is alátámasztották. A hatvanas években világszerte előtérbe került a jól alapozó alsó tagozat kérdése. Ez arra késztette a tanügy illetékes dolgozóit, hogy az új koncepció ki­dolgozása során új szempontok szerint rendezzék el a tananyagot, tekintetbe vegyék a képesség- és személyiségfejlesztés szempontjait és kidolgozzák a három részterület követelményrendszerét. Közben ar­ra is ügyelni kellett, nehogy - az új dokumentumokra hivatkozva - bárki is módszertani diktatúrát valósíthas­son meg az anyanyelvi órákon. Az órákat nem uniformizálhatjuk egysé­ges recept szerint, mivel ahány pe­dagógus, annyi óravezetési stílus, előadásmód és elképzelés. S tantervekben kódolt tananyag a nyelv- és irodalomtudománynak az alsó tagozatos korosztály számá­ra is érthető legújabb eredményeit közvetíti. Az új koncepció alapvető célkitűzése az oktatómunka nevelé­si hatékonyságának javítása. Sze­retnénk, ha az órákon szorosabb egységben valósulna meg a nevelés és az oktatás. Századunkban ugyanis erősödnek az anyanyelvok­tatás összetettebb, kvalitatív funkci­ói. Gondoljunk csak az anyanyelv szocializációs feladataira: a társa­dalmi együttélés megalapozását az országok különböző nemzetiségű lakóinak toleranciára és szolidaritás­ra nevelését napjainkban az anya­nyelvi nevelésnek kell felvállalnia a világ minden civilizált államában. Ilyen elvárások esetében a művelő­dési anyag tervezésekor a centrális elemek tartalmiak, és eszmei meg­határozottságuk a lényeges. Ezeknek az elvárásoknak a peda­gógustársadalom csak akkor tud megfelelni, ha a progresszív peda­gógia talaján áll. Őrzi szellemi éle­tünk humanista hagyományait, ra­gaszkodik anyanyelvéhez, az etikai, erkölcsi értékekhez. Ilyen érték a hazaszeretet. Kiala­kítása alsó tagozaton csak úgy kép­zelhető el, ha gyermekeink jól isme­rik szülőföldjüket, a szülőfalu, a szü­lőváros ezer rejtett szépségét, az ország természeti és építészeti érté­keit, a körülöttünk élő népek népmű­vészeti és irodalmi hagyományait, s azokat az alkotásokat, amelyeket kemény munkával hozott létre az ország népe. Megismerésüket a tankönyvek bőséges tényanyaga is lehetővé teszi. De ha a szülőföld­ről van szó, az órákon óvakodjunk a frázisos hangvételtől, a szóla­moktól, a moralizálástól, mert nem fejleszti a gondolkodást, érzelmileg nem mozgatja meg a tanulókat, s csak dermedt sztereotípiákat alakít ki. Ezek szajkózására nincs szükség. Ha anyanyelvoktatásról van szó, nemzetiségi létünk elkerülhetetlen­né teszi, hogy beszéljünk az anya­nyelv megalapozó szerepéről, a szlovák - és más idegen nyelvek - oktatásában. Elsősorban az egy­bevetésnek van jelentősége. A kis­gyermek számára nagyon fontos az azonosságok és az eltérések meg­magyarázása. Ha a tanuló kérdez, ki kell meríteni a komparatív (vagyis összehasonlító,* összevető) és a kontrasztív (a különbözőségeket kimutató) módszerben rejlő lehető­ségeket. Mivel a két nyelv genetikai kapcsolatáról nem beszélhetünk- lévén a magyar agglutináló, a szlo­vák flektizáló nyelv -, a tanulók ér­telmi fejlettségének ezen a szintjén az azonosságokat a szókincs meg­felelő részéből, a kontrasztív jelen­ségeket a két nyelv nyelvtanából lehet minden tanuló számára érthe­tően levezetni. Az új koncepció eredményeiről kompetenciák függvényeként- csak a kísérleti iskolákból vannak ellenőrizhető visszajelzéseink. Az ország más, különösen a földrajzilag távolabb eső iskoláit nem látogat­hatjuk, a tanfelügyelők jelentéseit pedig nem kapjuk meg. A kísérleti iskolák eredményei minden részte­rületen, de főleg a nyelvismeretben, a fogalomalkotó készség alakulásá­ban várakozáson felüliek. Nem azért, mert ezek az iskolák váloga­tott gyermekanyaggal dolgoznak, hanem azért, mert a pedagógusok munkaköri kötelességeiknél fogva nagy súlyt helyeznek a tájékozódás­ra és a permanens szakmai önkép­zésre - önerőből. Az új koncepció eredményei az anyanyelvoktatás­ban az ország minden iskolájában hasonlóképpen alakulhattak volna, ha idejében megszervezzük az alsó tagozatos pedagógusok intézmé­nyes - az óvónők novemberi, a felső tagozatos magyartanárok júliusi és a középiskolai tanárok márciusi- évről évre ismétlődő, rendszeres szakmai továbbképzését. Az alsó tagozatos pedagógusok ilyetén diszkriminálása természetesen visz- szahat a munka minőségére - és orvoslásra vár. ígéreteket már kap­tunk, de a realizálás - különböző ürügyekkel - még várat magára. Az anyanyelvi oktatásra évek óta súlyos gondként nehezedik a köze­pes és gyenge tanulók olvasási kész­ségének fejletlensége. Gondjaink nem szorulnak magyarázatra. Vala­mennyien tisztában vagyunk az ol­vasás - illetve az olvasni tudás - és a továbbtanulás összefüggéseivel. Az olvasás megtanulásában mutat­kozó kisiskolás nehézségek hosszú időn át, még a szakmunkás, illetve a középiskolai tanulmányok idején is, nagyon komoly hátráltatói lehet­nek az eredményességnek. A gon­doknak két eredőjük van: 1/ Az alsó tagozat elvesztette az ötödik, a fel­zárkóztató osztályt, ahol a mentáli­san később érő tanulók behozhatták hátrányaikat és megfelelő olvasási készség birtokában vághattak neki a szaktantárgyak tanulásának. 2/ A televíziózás, illetve a videózás bűvölete szintén nagymértékben hátráltatja a megfelelő olvasási kész­ség kialakítását. Hogy az olvasási nehézségek közül csak a legjellem­zőbb tüneteket említsem: gyerme­keink az 1. osztályban nehezen is­merik fel és tanulják meg a szóképe­ket, illetve a szóképolvasásba fekte­tett idő és energia nincs arányban a gyermekek betűismeretével, olva­sási eredményességével, teljesít­ményével. Nehezen alakul ki a betű és a hang közötti asszociáció, összeolvasás során nehézségeket okoz a hangok egy időben vagy gyors egymásutánban történő felis­merése, két vagy több hang folya­matos, megszakítás nélküli képzé­se. A másodiktól egészen negyedik osztályig gyakori a betűtévesztés, a betűkihagyás, illetve betűbetoldás és a betűk sorrendjének felcserélé­se. A mondatok olvasását a több­szöri újrakezdés és a szóvégek el­nyelése, az interpunkció figyelmen kívül hagyása jellemzi. Rendszeres, mondhatnám tré­ningszerű gyakorlással el lehet érni, hogy a gyengén olvasó tanulók el­hagyják az olvasástechnikai hibákat, s ha lassúbb tempóban is, de hiba nélkül elolvassák a szószerkezete­ket, mondatokat, rövid szövegeket, és megértsék az olvasottakat. A negatív hatásokat, a tankönyv­korrekció során próbáltuk ellensú­lyozni. Régi tapasztalat ugyanis, hogy a gyermek nem belátásból ta­nul meg olvasni, hanem azért, mert érdekli, ami a tankönyvekben van. Vonzó, érdekes irodalmi olvasó- és nyelvismereti könyveket akartunk a tanulók kezébe adni. Szeretnénk, ha a tankönyvek segítenének meg­ismerni a társadalom alapegységeit és alaphelyzeteit, s felfedezni a szé­pet a természetben, a társadalom­ban, az irodalomban. A tankönyvek szerzőf olyan szövegeket igyekeztek összeválogatni, amelyek szóhasz­nálata, mondatfűzése, szelleme mű­velődéstörténetünk legjobb hagyo­mányait sugallja. Ez nem volt nehéz. Iskoláinkban azon a nyelven taní­tunk, amelyen Jókai, Petőfi, Arany, Mikszáth, Móra, József Attila, Weö­res Sándor és Nagy László írt. Ezen a plasztikus nyelven születtek a csengő-bongó gyermekversek, a szépséges lírai - és a nagyléleg­zetű epikus művek. A tankönyvek néhányat hozzáférhetővé tesznek közülük. A pedagógusokon áll, hogy kellő hozzáértéssel és érzékenység­gel megszerettessék a müveket, a műveken keresztül az olvasást. A tankönyvekben sok jó fordítás is van. Az órákon beszéljünk tanítvá­nyainknak más nyelvek kifejező ere­jéről, gazdagságáról, a nyelvek egyenrangúságáról, a szlovákok és magyarok sok évszázados közös történelméről, így készítve elő gyer­mekeinket arra az időre, amikor mind­annyian egyenlő jogú és egyenlő rangú lakói lesznek a közös európai háznak. Az új koncepció átütő sikereként értékelhetjük az irodalmi nevelés bevezetését az alsó tagozaton. A magyarórákon gyermekeinkre nemcsak ösztönösen hat a versek, mesék, elbeszélések esztétikuma. Elsajátítván az alapvető esztétikai és irodalomelméleti fogalmakat, ké­pesek az esztétikum tudatos átélé­sére, a korunknak megfelelő tudatos elemzésre. Az új pedagógiai doku­mentumok szerzőit az az elgondolás vezérelte, hogy az olvasásórán a ta­nulóknak találkozniuk kell az életko­ruknak megfelelő szemelvényekkel. Az esztétikum mindig erős érzel­mi hatást vált ki, s a legerősebb személyiségformáló erőként számo­lunk vele. A szépség élménye rna- gatartásmodellé válik, ezért tekintjük társadalmi ügynek az irodalmi neve­lést. TÖRÖK ZSUZSA KOBOL AZ EMBER Peter Roller kiállítása Nem véletlen, hogy úgy érzem, a kiállítás legizgalmasabb darabjai érzelmi-értelmi kötést jelentenek egészen az ősemberig. Ezt sugallja a szabadságról és a rabságról, a szociális folyamatokról és változá­sokról, az erőszak okozta fájdalmak­ról komponált egyik-másik „leletsze- rű“ műtárgy, s a kiállítás egészének archeologikus volta. Ez pedig abból fakad, hogy Peter Roller alapanyaga a kő, s olyan technológiával alkot belőle, amely az ősi kultikus tárgyak, kőszerszámok, munkaeszközök re­finomra, csillogósra csiszolt kődara­bon csücsörítő szájat mintázó ki- domborodást formál, s abba három fémszöget ver - az elnémított, az elnyomott ember, a betapasztott száj metaforája (Hallgatás). Rollertől elvitathatatlan az egyénit teremtő kísérletező szándék. Úgy szakít a tradicionális szobrászi for­málás módszereivel, hogy nem egy megtervezett modellt próbál saját fantáziáját tükröző kézírással kom­ponálni, hanem azoknak az erőknek a tevékenységét igyekszik követni, Peter Roller: Erőszak II. (1986) dukált forma- és felületkiképzésével rokonítható, s amellyel az idő lenyo­matát nem tünteti el az anyagból, ellenkezőleg, felerősíti. De történelmi kötődést sugall a ki­állítás tartalmi üzenete is. Roller kő­be formált gazdag jelentéstartalmú szimbólumaival és metaforáival olyan fogalmakat, eszmei tételeket és örökérvényű humánus gondola­tokat sorakoztat fel, amelyek, mióta közösségi lénnyé lett az ember, a társadalmi formációk bármelyiké­ben a hatalom, a monopolisztikus ideológia szerinti irányítás elleni til­takozás szellemi bázisát képezik, így, bár jóval korábban, nem a forra­dalmi események üdvözlésére, do­kumentálására, művészi relációk­ban történő magyarázására készül­tek a bemutatott művek, a jelen politikai helyzetben a progresszív erők törekvésével mégis szellemi ro­konságot mutat e tárlat. Bizonyíték gyanánt csupán néhány példa arra, hogy Roller szobrainak eszmei ho- zadéka a napjainkban zajló forradal­mi események jelszavaival rímel. Kőből faragott különböző méretű mértani idomokból kötőanyag, kötő­elem nélkül formál csonka kúpot - megalkotva az egységben az erő metaforáját (Torony). Tojás alakú, hatását megfigyelni és megmutatni a műtárgynak kiválasztott kődara­bon, amelyek deformálják, alakítják az anyagot. Előbb csak megfigyeli, mivé válik a henger alakú kő, ha éket ver bele, ha lelassítja, vagy felbontja a kockakő sarkait stb., utóbb az élettelenből az élőre utaló erőszakellenes szimbólumot hc^: lét­re. Az emberi testet nem formázó tojásdad kődarabba akár fémszöge­ket ver, akár spárgával kötözi le, a kőből a megkínzott emberi test fájdalma bukik elő. Ezeken az el­lenállás, a túlélés mozzanata is megfigyelhető. A modern szobrászi formálás módszereinek és eljárásainak sajá­tos követésével egyetemes érthe­tőségre törekszik a fiatal szlovák képzőművész, aki külföldi szobrá­szokkal együtt több nemzetközi szimpóziumon dolgozott - Magyar- országon több ízben, Japánban, Ausztriában, az NSZK-ban. A bemutatott anyagnak, amelyet Stefan Prokop szobrászművész em­lékére rendezett Bohumir Bachraty, aligha lehetett volna alkalmasabb helyet találni, mint a Pálffy-palota alagsori kiállítóterme. A szobrokon kívül rajzok is helyet kaptak a tárla­ton, amely január 7-ig látogatható. (tallósi) Milyen lesz az új sajtótörvény - a Szovjetunióban? Gyökeres György felvétele- Tisztelt népképviselők! - fordult a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa tagjaihoz Nyikolaj Fjodorov képvise­lő -, ma önök megkapták a sajtótör­vény tervezetét. A munkacsoport tudja, hogy ennek kétségtelenül sok a hiányossága, és teljes nézetazo­nosság sincs és nem is lehet, még a törvényjavaslat szerzői között sem... A nézetek közelítése érde­kében kérjük, mondják el jobbító szándékú, megfontolt észrevétele­iket. Az idei tavasz a peresztrojka első személyes vonatkozású határvonala volt Nyikolaj Fjodorov számára, aki jogász, egyetemi előadó, Csuvasijá- nak, az Orosz Föderáció kötelékébe tartozó kis autonóm köztársaságnak a fővárosában. Miután leküzdötte a helyi vezető réteg ellenállását, Fjo­dorov megszerezte a választók sza­vazatait és győzött a választásokon. A parlament szónoki emelvényé­ről elhangzott, szűkszavú felhívás lett számára a második határvonal. Fjodorov vezette a népképviselők­nek azt a munkacsoportját, amelyet a sajtóról és más tömegtájékoztatási eszközökről szóló törvény javaslatá­nak előkészítésével bíztak meg.- A törvény-előkészítő bizottság tagjai, akik elolvasták az eredeti tör­vényjavaslatot, nevezzük ezt hivata­losnak, csalódást éreztek - meséli Fjodorov. - Ez inkább egy, a sajtó szerepének megerősítéséről szóló eddig szokásos rendelethez, mint­sem jogi okmányhoz hasonlított. Mi­után kritikailag értékeltük ezt és több más független javaslatot, úgy hatá­roztunk, hogy képviselői munkacso­portot alakítunk az új sajtótörvény tervezetének előkészítésére. A törvényjavaslatban az a legfon­tosabb - folytatja Fjodorov -, hogy megszünteti a cenzúrát, még a leg- álcázottabb formájában is. Továb­bá, az újságírók és a szerkesztősé­gek között, a hatósági szervek és a tömegtájékoztatási eszközök kö­zött keletkező valamennyi konflik­tushelyzet megoldásának bírósági útja; a tömegtájékoztatási eszközök létesítésének lehetővé tétele a-jogi nyelvvel élve - cselekvőképes joga­lanyok számára, a szövetkezeteket, vallási egyesületeket, valamint az egyes állampolgárokat is beleértve. Nemcsak arról van szó, hogy min- ' denki számára szavatolni kell a saját vélemény jogát, hanem arról a jogról is, hogy ezt a véleményt nyilvánosan kifejezhesse és terjeszthesse, ha nem áll ellentétben az alkotmánnyal, a sajtótörvénnyel és az erkölcsi sza­bályokkal. Végül pedig még egy elv - az új tömegtájékoztatási eszközök bejegyzésének rendje: nem valami­lyen tisztviselőnek kell meghatároz­nia ezeknek a sorsát, hanem a tör­vénynek és a bíróság döntésének.- Meg van-e győződve arról, hogy ezt a törvényjavaslatot a leg­magasabb szintű egyetértés mellett fogják megvitatni?- A törvényjavaslat kétségtelenül heves vita tárgya lesz - válaszol Fjodorov lehet, hogy azok, akiket megfoszt a korlátlan hatalomtól, még azt is megpróbálják, hogy lelas­sítsák elfogadását. Hiszen a sajtó­ban egészen a közelmúltig csupán egyetlen álláspont uralkodott, ame­lyet a végső igazságként tálaltak fel a tömegeknek. Ez azonban valójá­ban csupán valamilyen pártmunkás vagy pedig olyan tisztségviselőnek felfogása szerint volt igazság, akik magas tisztségeket töltöttek be, és ezért úgy vélték, őket megilleti az a jog, hogy eldöntsék, mit kell „beír- ni“ a szocialista eszményképekbe, és mit nem. Fjodorov határozottan hozzáteszi még:- Mi védelmezni fogjuk ezt a tör­vényt. Hiszen lényegében a pereszt­rojka és a glasznoszty visszafordít­hatatlanságának garanciáiról, a vé­lemények pluralizmusának jogi vé­delméről van szó. FELIKSZ ALEKSZEJEV ÚJ SZÚ 6 1989. XII. 28.

Next

/
Oldalképek
Tartalom