Új Szó, 1989. december (42. évfolyam, 283-307. szám)
1989-12-21 / 300. szám, csütörtök
ÚJ szú 5 1989. Xíl. 21. A szövetségi kormány programjának alapelvei MARIÁN CALFÁNAK, a CSSZSZK kormánya elnökének a Szövetségi Gyűlés két kamarájának december 19-i ülésén elhangzott beszédéből A CSSZSZK kormánya nevében szeretném ismertetni önökkel a kormány programjának egyes alapelveit. A nemzeti megbékélés kormányát a Nemzeti Frontban, valamint a legjelentősebb polgári kezdeményezésekben tömörült - ezek közül a legnagyobb tekintélynek a Polgári Fórum és a Nyilvánosság az Erőszak Ellen örvend - politikai erők tárgyalásai alapján állították össze. A kerekasztalnál, majd később az új kormányban találkozott politikai erők egységes nézete, hogy az elmélyülő válságban nem engedhetjük meg magunknak a csehszlovák államiság széthullását, s ezt az államiságot csak demokratikus alapokon újíthatjuk meg és kell is megújítanunk. A szövetségi kormányban egyesült valamennyi erő ezen egyöntetű meggyőződéséből indul ki a szövetségi kormányra háruló két alapvető feladat elképzelése is. Az első feladat a képviseleti szervek választása, a másik pedig nemcsak a gazdaság folyamatos menetének biztosítása, hanem a gazdaság fejlesztésének gyorsabb ütemű dinamizálása is. Felgyorsul a törvényalkotás folyamata A szabad választások megvalósítása kettős feladat - ehhez meg kell teremteni a politikai és a törvényhozási előfeltételeket. Az elsőrendű politikai követelményt változtathatatlanul eldöntöttnek tekintjük: Csehszlovákiát semmi sem térítheti le a demokratikus politikai rendszerhez vezető útjáról. Az állami mechanizmus működése tartóoszlopának tekintjük a nép részvételét az állam igazgatásában, a törvényhozó, a végrehajtó és a bírósági jogkör különválasztását és a törvények megtartását. Viszont még meg kell teremtenünk az igazságos feltételeket a születőiéiben levő polgári társadalom valamennyi politikai ereje számára, s a választások időpontját úgy kell kijelölnünk, hogy mindenkinek azonos lehetősége nyíljon szervezeti felépítése létrehozására, programja megfogalmazására és ismertetésére a nyilvánossággal. E követelmények egy jogállam feltételei között elsősoitan demokratikus törvényekkel biztosíthatóak. örülök annak, hogy közölhetem önökkel, a szövetségi kormány minden törvényhozó szerve meggyorsította a polgári jogokról szóló törvényeken végzett munkáját. Feltételezzük, hogy a jövő év januárjában vagy februárjában a kormány a Szövetségi Gyűlés elé terjeszti az egyesülési, a gyülekezési jogról, a politikai pártokról, a petíciós jogról, a sajtóról stb. szóló törvénytervezeteket. Azzal is számolunk, hogy az említett időpontig előterjesztjük az új választási törvényt is, amely a teljes mértékben a pluralitásra épülő demokrácia rendszerében biztosítja a képviseleti szervek választását az állampolgárok általános, egyenlő és közvetlen választási joga bázisán. A Büntető Törvénykönyv novellizálása jogilag szavatolni fogja azt, hogy az állampolgárokat ne büntethessék politikai nézeteikért, vallási meggyőződésükért és általában polgári jogaik gyakorlásáért. A büntető eljárásban szilárdulni fog a védőügyvédek helyzete. E novella keretében a kormány alternatívákat terjeszt elő a Büntető Törvénykönyv néhány cikkelyére vonatkozóan, beleértve a halálbüntetés eltörlésének lehetőségét. Dolgozunk az új alkotmány tervezetén is. Stabil alkotmány csak stabil társadalmi és politikai viszonyok között fogadható el. A kormány ezért leállította a munkát az új alkotmány megszövegezésén, s e munka folytatásával a jövő év folyamán számol. Vallásszabadság, demokratikus államigazgatás A társadalmunkban e napokban végbemenő dinamikus változások kedvezően tükröződnek az állam, az egyházak és a hívők közti kapcsolatokban is. Társadalmunkban már nem fogjuk korlátozni a vallásszabadságot, az egyházak tevékenységét, s hátrányosan nem különböztetjük meg a hívőket. Az egyházak és a felekezeti szervezetek képviselőinek részvételével a szövetségi kormány kidolgozza és a Szövetségi Gyűlés elé terjeszti a vallásszabadságról és a vallási társulásokról szóló új törvény tervezetét. Ez összhangban lesz nemcsak az alkotmánnyal, hanem az általunk elfogadott nemzetközi kötelezettségekkel is. A kormány egyidejűleg elismeri, hogy a szerzetesrendeket jogtalanul számolták fel, s azok nyilvánosan szerepelhetnek és gyakorolhatják tevékenységüket, főleg az egészségügyben és a szociális szolgáltatásokban. Az egyházak szereplését a hírközlő eszközökben a kormány magától értetődőnek tekinti. Tavaly a prágai utcákban a biztonsági erők beavatkozásai megingatták a lakosok bizalmát a rendőrségi szervek iránt. A kormány több lépést tett és tesz, amely a jövőben meggátolja azt, hogy a biztonsági erőkkel visszaéljenek ennek az országnak népe ellen. E tekintetben elsőrendű feladat a Szövetségi Belügyminisztérium tevékenységét teljes mértékben összehangolni az új társadalmi feltételekkel, s e minisztérium szerveiből az állam- igazgatás demokratikus elvekre épülő láncszemét létrehozni. A mai napon bejelenthetem, hogy megszüntettük a Nemzetbiztonsági Testület belső operatív hírszerző tevékenységét. Néhány személy- cserére került sor és változik a minisztérium apparátusának felépítése. Erről a helyről szeretném azonban hangsúlyozni, hogy a Nemzetbiztonsági Testület tagjainak zöme szolgálati kötelességeit becsülettel és nagy szaktudással látja el, s a kormány ezt nagyra értékeli. A testület becsületes tagjainak kifejezi támogatását azzal is, hogy garantálni fogja: fegyelmezettségükkel, a parancsnokoknak való alárendeltségükkel a jövőben senki se élhessen vissza. Nem kevésbé jelentős demokratizálódási folyamat megy végbe a Csehszlovák Néphadseregben is. Tagjai az elmúlt napokban bebizonyították, hogy az ország népének oldalán állnak. A Nemzetbiztonsági Testület és a Csehszlovák Néphadsereg célja az, hogy a demokratikus politikai rendszer támaszává váljon. A rendőrség és a hadsereg tagjaira gyakorolt bármiféle megalapozatlan nyomás következményeiben nyomást jelent az államra, megnehezíti a nemzeti megértés kormányának munkáját az állam, valamint az állampolgárok alapvető jogai, egészsége és vagyona védelmében. Tekintettel arra, hogy a politikai rendszer valamennyi láncszeme kifejezte a kormány iránti bizalmát, felszólítom őket, hogy ezen a területen is segítsék a kormányt, nehogy ellenőrizhetetlen fejlemények következzenek be. Figyelemmel kísérjük a nemzetiségek helyzetét A CSSZSZK kormánya tisztában van közfársaságunk nemzetei és nemzetiségei jó kapcsolatainak jelentőségével. Noha a nemzetiségi problémakör főleg a köztársasági kormányok hatáskörébe tartozik, a szövetségi kormány nagy figyelmet akar neki szentelni, s e területen kifejtett aktivitása érdekében létrehozza saját tanácsadó szervét. Piacgazdálkodás, a tulajdonformák egyenjogúsága A kormányprogram gazdasági része abból az új történelmi helyzetből indul ki, amely Csehszlovákiában 1989. november 17-e után alakult ki, s egyidejűleg kiindul a csehszlovák gazdaság eddigi fejlődése több mint 50 évének bíráló elemzéséből. A kormány tudatosítja ideiglenes, a szabad választásokig érvényes mandátumát, s így azt, hogy elsősorban erre a rövid időszakra kell megfogalmaznia programját. Ugyanakkor azonban kiindul abból is, hogy köteles előterjeszteni a további időszak gazdasági stratégiájának alapvető vonásait. A kormány gazdasági programja határozottan és következetesen szakítani kíván a gazdálkodásnak azzal a típusával, amely nálunk az elmúlt évtizedekben meghatározó volt. Ez a rendszer bizonyíthatóan csődöt mondott. E kritikus megállapítás hátterén a kormány valósan tekint gazdaságunk jelenlegi helyzetére. Fel akarja tárni azokat a rejtett lehetőségeket, amelyek eddig hatásukat nem érzékeltethették. Jelentős termelési potenciálunk korszerűsíthető és összehangolható a hazai, valamint a világpiac követelményeivel. A nemzeti megértés kormányának hosszú távú gazdasági célja előkészíteni átmenetünket a piacgazdálkodásra, mert csak ez képes biztosítani az ésszerű gazdasági fejlődést, a lakosság életszínvonalának emelkedését és természeti erőforrásaink értelmes kihasználását. A piacgazdaságot minden előnyével és hátrányával együtt el kell fogadnunk. Piacunk jelenleg nagymértékben deformált, hatékony működésének legnagyobb akadálya elzárkózottsága a világ elől és monopoljellege. A kormány ezért törekedni fog arra, hogy a lehető legrövidebb időn belül felszámolja a mesterségesen létrehozott monopolista struktúrákat és kiváltságokat, nyomást gyakorol a termelőkre, s a fogyasztók számára előnyöket biztosít a külföldi konkurencia segítségével. A kormány gyors intézkedéseket tesz a pénz és a tőke piacának létrehozására. Intézkedéseket javasol valamennyi tulajdonforma egyenjogúsítására, mivel a piac hatékonyan csak akkor létezhet, ha minden esetben nyilvánvaló lesz, ki viseli a teljes felelősséget a gazdálkodásért, és kit illetnek meg a gazdálkodás eredményei. A gyökeres gazdasági reform sikere kulcsfeltételének tekinti a kormány azt, hogy a csehszlovák gazdaság valóban megnyíljon a világ előtt. Szükségünk van a hazai és a külföldi konkurenciára. A kormány ezért a közeljövőben törekedni fog a csehszlovák pénznem konvertibilitásának fokozatos, de habozástól mentes megvalósítására, s a korona valós beváltási árfolyama rendszerének megteremtésére. Igyekezni fogunk arra is, hogy országunk gyorsabban tagjává váljon az európai gazdasági intézményeknek és szervezeteknek. A KGST iránti sajátos viszonyunkat pontosan csak azt követően határozzuk meg, hogy e szervezet keretében megvalósulnak azok az előkészített gyökeres változások, amelyekre mi is törekszünk. A kormány megszűnik védelmezni az egyes termelőket az egész társadalom számlájára. Nem fog beavatkozni a vállalatok és az állampolgárok szokványos döntéseibe, s azt fogja tenni, amit valóban tennie kell. Minden gazdasági alany számára biztosítja az általános és egyenlő feltételeket. Inflációellenes makrogazdasági szabályozást folytat majd, gátolni fogja a külső eladósodás aránytalan növekedését és törekedni fog a teljes hatékony foglalkoztatottságra. A kormány törődni fog mindazzal, amire megfelelő mértékben és minőségben a piac nem képes, elsősorban az olyan közszolgáltatások biztosítására, amilyen a honvédelem, a biztonság, az infrastruktúra, a környezetvédelem, az oktatás- és az egészségügy. A kormány elősegíti a vezető gazdasági dolgozók célszerű és gyors kádermegújulását. Eközben egyetlen mércének tekinti a szakmai hozzáértést, tekintet nélkül a korábbi vagy a jövőbeli pártállásra. A kormány bízik abban, hogy a dolgozók képesek lesznek áthidalni a részleges zűrzavarnak és a rögtönzésnek ezt a bonyolult időszakát, s gazdaságreformunk következő szakaszaiban jóval nagyobb részt vállalnak nemcsak az irányításból, hanem a vállalati tulajdonból is. A kormány a jövő év első negyedében az állami vállalatok szervezési egységeinek, köztük az állami gazdaságoknak is lehetővé teszi az önállósulást. A Szövetségi Gyűlésnek javasolni fogja a vállalatról szóló törvény szükséges módosítását. Azonnali kezdeményezést fejt ki a jelenlegi, egyebek között regionális monopóliumok felszámolására a nagykereskedelemben, a felvásárlásban, az anyagi-műszaki ellátásban és a külkereskedelmi tevékenységben. Törvényekkel és anyagiakkal is támogatni fogja új hazai és külföldi szövetkezeti és magánvállalatok, továbbá külföldi tőkerészvétellel közös vállalatok alapítását. Hatásos és korszerű adórendszer A kormány 1990-ber, a Szövetségi Árhivatalt megbízza az állami monopólium- ellenes politika új ügykörével, s erre a területre vonatkozóan kidolgozza az alapvető koncepciót és jogszabályokat. Hozzáfog a kereskedelmi jog (beleértve a részvénytársaságokról szóló törvényt) jogszabályainak kidolgozásához. Az egyes piacokon a konkurencia, illetve a kereslet és a kínálat alakulásától függő viszonyban fokozatosan felszabadítja az árképzést. A kormány 1990. március 31-ig kidolgozza az állami költségvetést, amelynek kidomborodóan antiinflációs jellegűnek kell lennie, s amely elindítja az állami költségvetési kiadások csökkentésének folyamatát. A kormány szándéka tovább csökkenteni a honvédelemre, a biztonságra, az államigazgatásra, a társadalmi és a politikai szervezetekre fordított költségeket, valamint a beruházási és a nem beruházási dotációk egész palettáját. Ugyanakkor megteremti a lehetőségeket az állami árképzési programok és a szociális hozzájárulások pénzellátására, mivel ezeknek szüksége egyidejűleg fog növekedni a népgazdaságban bekövetkező erőteljesebb szerkezetváltással. A kormány feltétlenül szükségesnek tartja a hatásos és korszerű adórendszer kidolgozását. Ez egyaránt vonatkozik a vállalatokra, a szervezetekre, valamint a lakossági adókra is. Az új adórendszer az egységesség, az igazságosság és az arányosság alapelveire épül majd, s vonatkozni fog minden lakossági jövedelemre, miközben a magas jövedelmek esetében az adó szintje progresszíven emelkedni fog. A szociális szempontok ebben a rendszerben kifejezésre jutnak majd elsősorban az adó alá nem eső és a leszámítható összegekben. Feltétlenül szükségesnek tartjuk szabályozni a bérek alakulását, nehogy a belpiacon az egyensúly helyzete megbomoljon. A kormány felülvizsgál minden nagy beruházást, amelyet az állami költségvetésből finanszíroznak, hogy leállítsa, esetleg korlátozza a bizonyíthatóan nem effektív akciókat. Fontos feladatunknak tekintjük a nem hatékony vállalatok konszolidálását, a fejlődőképes vállalatok támogatását, A következő év első felében kidolgozzuk a fegyvergyártó vállalatok polgári termelésre történő hatékony átállításának tervét. A KGST-t illetően a kormány síkraszáll a gazdasági együttműködés jelenlegi mechanizmusának alapvető felülvizsgálásé- ért, a világkereskedelemben szokásos piaci alapelvek bázisán. Minél előbb össze kell hangolni és 1990-ig lényegében valóssá kell átalakítani a valutáris árfolyamokat. A kormány intenzíven törekedni fog hazánk tagságának megújítására a Nemzetközi Valutaalapban és a Világbankban, valamint tevékenységünk aktivizálására a GATT-ban. Törekedni fogunk ezekkel az országokkal szemben a legnagyobb kereskedelmi előnyök odaítélésének elérésére. A következő időszakban a kormány javasolni fogja a Szövetségi Gyűlésnek a népgazdasági tervről szóló törvény alapvető módosítását. E pillanatban a már jóváhagyott 1990. évi terv nem hatálytalanítható, viszont folyamatosan módosítani kell néhány döntő fontosságú mutatóját és feltételét. A szociális garanciák fejlesztése A kormány következetesen törekedni fog az életszínvonal megőrzésére, infláció- ellenes politikára, teljes és hatékony foglalkoztatottságra és a szociális garanciák fejlesztésére. Javaslatot készít elő minden dolgozó szabadidejének jelentős bővítésére, például a szabadság egy további héttel való meghosszabbításával, esetleg a munkaidő csökkentésével. Főleg a gyermekes nők számára támogatni fogjuk az olyan munkaalkalmak biztosítását, amelyek lehetővé teszik a rcvidebb munkaidő vállalását. Azonnal hozzákezdünk a bérrendszer leegyszerűsítéséhez, s a javadalmazás jogkörének a vállalatokra és a szervezetekre történő átruházásához. A kormány azonban nem engedheti meg a teljsítménnyel alá nem támasztott bérnövekedést. Igazságosabb szociálpolitikát folytatunk majd főleg azzal, hogy az árak dotálását helyettesíteni fogjuk aktív szociális juttatásokkal rászorulók számára. Javasolni fogjuk a gyermekpótlék rendszerének igazságosabbá tételét, s ezzel egyidejűleg a tankötelezettség előtti gyermekgondozás rendszerének megváltoztatását, hogy a kisgyermekes nők otthon maradhassanak. A létfenntartási költségek változása szerint fogjuk rendezni az öregségi nyugdíjakat és az egyéb járadékokat. Haladéktalanul felülvizsgáljuk egyes kiemelt nyugdíjak jogosultságát, illetve egyes járadékkategóriák hátrányos megkülönböztetését. A kormány bevezeti a gazdaságos lakbért, miközben a szociális szempontból rászorulók számára dotációkkal fenntartja az alacsonyabb lakbért. A dolgozókról való gondoskodás fejlesztése érdekében a kormány a vállalatoknak lehetővé teszi egyes szociális szolgáltatások nyújtását, például saját alkalmazottjaik engedményes üdültetését. A nemzeti kormányokkal együttműködésben törekedni fogunk arra, hogy a fölöslegessé vált létesítményeket nem költségesen átalakítsák kórházakká, nyugdíjasotthonokká stb. A környezeti problémák alapvető megoldását magában foglalja a kormány gazdasági stratégiája. Ezen túlmenően jogszabályokkal elérjük azt, hogy minden tevékenységben érvényesítsék az ökológiai szempontokat, s a környezetvédelemre fordítsuk elsősorbn a beruházások jelentős hányadát. Ezzel egyidejűleg lépéseket teszünk az élet minőségének azonnali javítására. Változtatunk az egészségügyi ellátásnak, a művelődésnek, a belkereskedelem szervezésének, a lakásnak, az üdülésnek és az államigazgatásnak rendszerén. E tekintetben a kínálat gyors növekedését elősegítheti az is, hogy támogatni fogjuk a vállalkozói aktivitást, s további lépéseket teszünk a belpiac védelmére. A kormány programja nagy lehetőséget nyújt az ifjúságnak és az új nemzedékeknek, s egyidejűleg nagy felelősséget is hárít rájuk. A gazdasági program szociális tartalma azonban maximális igazságosságra törekszik mindenki számára. A szövetségi kormány a köztársasági kormányokkal együttműködve a következő időszakban fokozott figyelmet szentel a kultúra és a művészet területének. Itt is feltornyosult számos probléma, amely gyors megoldást tesz szükségessé. A műveltséget nemzeteink és nemzetiségeink egyik legértékesebb kincsének tekintjük. A jól működő oktatásügy egyik előfeltétele a rendesen működő gazdaságnak és az egész társadalom haladó fejlődésének. Ezért az oktatásügy fejlesztésére már a közeljövőben több anyagi eszközt kell fordítanunk, mint a múltban. Időszerű feladat a főiskolai törvény megtárgyalása és jóváhagyása is, ami a főiskolákon a demokratikus élet és a sikeres munka megújításának alapvető előfeltétele. Rendezett külkapcsolatokra törekszünk mindenkivel A szövetségi miniszterelnök a továbbiakban Csehszlovákia külpolitikájával foglalkozva hangsúlyozta, hogy rendezett és gyümölcsöző kölcsönös kapcsolatban akarunk állni minden erre hajlandó országgal, kiváltképp szomszédainkkal. Tiszteletben fogjuk tartani Csehszlovákig Varsói Szerződésben való tagságából következő kötelezettségeinket, arra törekedve, hogy a két tömb bekapcsolódjon az összeurópai biztonsági rendszerek építésébe. Ezeket a kérdéseket - mondotta - az egyenjogúság és a belügyekbe való be nem avatkozás alapján kell rendezni. Ennek megfelel tanácskozásunk a Szovjetunióval, a területünkön ideiglenesen állomásozó szovjet csapatokról. Fokozatosan normalizáljuk kapcsolatainkat azokkal az államokkal, amelyekkel jelenleg nincs diplomáciai kapcsolatunk, ha ez iránt érdeklődést tanúsítanak. Kapcsolatainkat a fejlődő országokkal úgy fogjuk fejleszteni, hogy azok összhangban legyenek lehetőségeinkkel és szükségleteinkkel. Ezért alapvető változtatásokat eszközlünk hitelnyújtási politikánkban. Nem vagyunk olyan gazdagok, hogy ajándékként nyújthatnánk hitelt. A CSSZSZK kormánya a közeljövőben megtárgyalja az Európai Gazdasági Közösség piacához való csatlakozásunk koncepcióját. Törekedni fogunk együttműködésünk fejlesztésére más fejlett országokkal is. Ugyanakkor meg szeretném említeni azt is, hogy hozzáfogtunk a személyi cserékhez a diplomáciai testületekben, kereskedelmi képviseleteinken és az illetékes minisztériumokban. Beszéde zárórészében a miniszterelnök hangsúlyozta, hogy jelenlegi fő feladat a politikai rendszer stabilizálása. A kormány rendkívüli igyekezetet fejt ki a politikai és az alkotmányos válság leküzdésére. Véleménye szerint a kitűzött célok elérésének egyetlen módja a köz- társasági elnöknek megválasztani Václav Havelt arra az időszakra, amíg a szabad választások után megalakuló parlament új választást hajt végre. Tisztelt képviselők, közösen tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy a választásokban köztársaságunkban minden cseh és szlovák ember és a nemzetiségek minden tagja egy demokratikus állam méltó polgáraként vehessen részt. Tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy valamennyi állampolgárunk, politikai kultúránk legjobb hagyományai szellemében aggodalom nélkül, szilárdan képviselhesse meggyőződését, s ugyanakkor tolerálja mások nézetét. Tegyünk meg mindent azért, hogy ebben az országban valóban tiszteletben tartsák a többség akaratát és a kisebbség elvitathatatlan jogait.