Új Szó, 1989. december (42. évfolyam, 283-307. szám)

1989-12-19 / 298. szám, kedd

Közlemény az SZSZK kormányának üléséről Jaroslav Safarík (ŐSTK) - A Szlovák Szocialista Köztársaság kormánya tegnapi ülésén áttekin­tette és jóváhagyta programnyilatkoztának javaslatát. A dokumentumtervezetet ma terjeszti a Szlovák Nemzeti Tanács elé. A továbbiakban a testület az országos eljárással összhangban úgy döntött: felkéri az SZNT-t, hogy ne vitassa meg a jövő évi szlovákiai állami költségvetés javasla­tát. Ezt követően jóváhagyta az SZSZK pénz-, ár- és bérügyi miniszterének azt a javaslatát, hogy 1990. január elseje és március 31 -e között ideiglenes költségve­tés alapján történjen a költségvetési gaz­dálkodás. Ez azt jelenti, hogy az a koráb­ban az SZNT elé terjesztett javaslatban szereplő globális évi kiadásokból induljon ki. Az előirányzott 92,9 milliárd koronából Szlovákiában az első negyedévben 20,9 milliárd koronát használnak fel, ami az évi összeg 22,5 százaléka. E közben teljes terjedelmükben végrehajtják a társadalmi fogyasztás terén erre az időszakra jóvá­hagyott intézkedéseket, mégpedig a ter­vezett évi költségvetés negyedéig terje­dően. A vállalatoknak és efsz-eknek fo­lyósítandó kiadások maximálisan 17 szá­zalékos arányt érhetnek el. Az ideiglenes költségvetés elveivel összhangban az el­ső negyedévi bevételeket és kiadásokat azután foglalják bele az állami költségve­tésbe, hogy azt végérvényesen jóvá­hagyják. Végezetül a kabinet néhány további kérdést áttekintve káderdöntések előké­születeivel s a vidék helyzetével foglalko­zott. Mielőbb válasszák meg az államfőt (ÓSTK) - A Csehszlovák Közvélemény Emberi Jogi és Humanitárius Együttmű­ködési Bizottságának vezetősége tegnap levelet intézett a Szövetségi Gyűléshez. Ebben egyebek között emlékeztet arra, hogy a testület idén már számos kezdeményező javaslatot tett az emberi jogokkal összefüggő kérdések legislatív rendezésére s a törvényhozás tökéletesítésére.- Minden indítvány abból a meggyőző- Stanislav Kukrál tájékoztatta őket désből eredt, hogy a nemzetközi jogi a legfelsőbb törvényhozó testület mai ülé­kötelezettségek következetes teljesítése s az állami szervek megfelelő gyakorlati lépései útján megszüntethető a társadal­munkban kialakult feszültség. Ezért önök­re apellálunk, hogy a köztársasági elnöki tisztség betöltéséről való döntéshozatal során legyenek tudatában a helyzet sú­lyosságának. Az új csehszlovák köztársa­sági elnöknek a hazai közvélemény kép­viselőjének s főleg az állam (polgári és szabadságjogokat rögzítő törvények megtartása garanciájának kell lennie. Po­litikai függetlenségünk megőrzése mellett támogatjuk a Polgári Fórumot és a Nyilvá­nosság az Erőszak Ellen mozgalmat. Tár­sadalmunk további békés fejlődése céljá­ból, kívánatos, hogy a Szövetségi Gyűlés mielőbb megválassza a köztársasági el­nököt, hogy ezzel megkezdődhessenek a demokratikus választások előkészületei - szögezik le levelükben a bizottság ve- zetői. x x x A Martin Mejstrik vezette diákküldött­ség tagjai tegnap délben Stanislav Kuk- rálnak, a Szövetségi Gyűlés elnökének ugyancsak levelet adtak át, amelyet az egyetemisták és főiskolások a köztársa­sági elnök megválasztása kapcsán a csehszlovák parlament képviselőihez intéztek. Ebben követelik, hogy a Szö­vetségi Gyűlés nyilvánosan, tehát a tévé­nézők szeme láttára válassza meg a Cseh­szlovák Szocialista Köztársaság elnökét. sének programjáról. Ebből kiderül, hogy a köztársasági elnök megválasztására még nem kerül sor. xxx Gustáv Husák lemondását követően hazánk legfontosabb belpolitikai kérdésé­vé az új köztársasági elnök megválasztá­sa vált. Emlékeztetőül az alábbiakban tömören felsoroljuk, hogy milyen felada­tok hárulnak a köztársasági elnökre, és milyen a jogköre. Ó képviseli hazánkat a nemzetközi életben. Nemzetközi szer­ződésekről tárgyal, és ratifikálja őket, nagyköveteket fogad, illetve nevez ki, ha­diállapotot hirdet ki, hadat üzen, s ő köti a békét. Kinevezi, illetve visszahívja a szövetségi kormány elnökét és tagjait, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság legfőbb ügyészét, az Államvédelmi Ta­nács tagjait, kinevezi, illetve előlépteti a Csehszlovák Néphadsereg tábornokait stb. A köztársasági elnök kizárólagos al­kotmányos joga, hogy amnesztiát hirdes­sen, elengedje vagy csökkentse a sza­badságvesztés-büntetéseket, elrendelje, hogy a büntetőeljárás ne kezdődjék meg vagy ne folytatódjék. A fegyveres erők főparancsnokaként felettese a Csehszlo­vák Néphadsereg minden katonájának, joga van napiparancsokat kiadni és jóvá­hagyni a rájuk vonatkozó előírásokat. Mindezen feladatait a törvényekkel össz­hangban látja el. Közvetlen beavatkozás nélkül Az SZLKP vasárnap megtartott rendkí­vüli kongresszusán a legtöbbet vitatott kérdések közé tartozott az, hogy a párt- szervezetek vonuljanak-e ki a munka­helyekről. Elsősorban erről beszélgettem a tanácskozás egyik szünetében, Móricz Zoltánnal, a somorjai (Samorín) Kék Du­na efsz fődiszpécserével is.- Véleményem szerint, ha egy mód lenne rá, a pártnak a munkahelyeken kellene maradnia. Persze, nemcsak a kommunista pártnak van ott a helye, hanem más pártoknak is. Hiszen a pártta­gok számára a termelési kérdések sem közömbösek. A szívügyüknek tekintik a munkahelyi gondok megoldását, a gaz­dasági helyzet javítását. Semmi esetre sem helyes azonban a közvetlen beleszó­lás a gazdaság irányításába, mint ahogy az gyakorlatilag eddig volt azáltal, hogy a pártalapszervezetek feladatokat adtak a gazdasági vezetőknek. Az alapszerve­zetek jelenléte a munkahelyeken a több­pártrendszerben kizárja az esetleges visszaélés lehetőségeit. Egy pártnak sem lesz vezető szerepe. Tekintélye pedig annak lesz, aki azt kivívja magának.- Akcióképesek lesznek a pártszerve­zetek a tagság számának csökkenése ellenére is?- Sőt, még inkább, mint eddig. Mindig is vallottam, hogy legyünk inkább keve­sebben, de dolgozzunk. Eddig válogatás nélkül is felvettünk embereket, s ezáltal bizony „hígult" a párt. Nem volt helyes a szociális összetételhez való merev ra­gaszkodás sem. örvendetes, hogy meg­szűnnek a kerületi pártbizottságok, s a já­rási szerv apparátusa is csökken. A nagy apparátus csak arra volt jó, hogy a jelen­tések, a papírok „jöttek-mentek". A járási apparátusoknak mindenképpen a legta­pasztaltabb dolgozók közül kell megtarta­niuk néhányat a jövőben. Jó lenne, ha ezután a Dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) járásban a három város mind­egyikében a jnb egy-egy dolgozója látná el az alapszervezetek és a felsőbb párt- szervek közti összekötőkapocs szerepét. Eddig a választott tisztségviselők keveset jártak ki a terepre. Természetesen a pa­pírmunkát is a minimálisra kellene csök­kenteni. Én a jelenlegi helyzet ellenére is bízom benne, hogy eszméink a jogállam­ban vonzóak lesznek, s előbb-utóbb visz- szanyerjük az emberek bizalmát. F. I. 11 év fegyház gyilkossági kísérletért (CSTK) - A Közép-csehországi Kerü­leti Bíróságon tegnap fejeződött be a 19 éves Róbert K. bűnügyének tárgyalása. A háromszor büntetett fiatal férfi a Mladá Boleslav-i Javító-Nevelő Intézetben jú­nius 22-én egy félreeső helyen rátámadt rabtársára, Miroslav B.-re, a földre teperte és kegyetlenkedett vele. A támadást in­tenzitása ellenére túlélte a sértett. A vád abból a feltételezésből indult ki, hogy Róbert K. azért akarta meggyilkolni rabtársát, nehogy elárulja öt. A vádlott azonban tagadta az állítást. Hozzátette, hogy ezt egy korábbi kihallgatáson mond­ta, de azzal magyarázta, hogy a vizsgáló­tisztek rosszul bántak vele. Ejjelente hall­gatták ki, s csak alsónadrág volt rajta, ezenfelül piszkos, fáradt és szomjas volt. K. vizsgálótiszt tanúként azt vallotta, hogy ilyen kihallgatási módot nem alkalmazott. Azonban nem hallgatható el, hogy a vád­lott csak négy nappal az említett első kihallgatást követően kapott ügyvédet, ami ellentétben van a Büntetőper-rend­tartással. A bíróság az ügy körülményeinek mér­legelését követően megállapította, hogy Róbert K. bűnös gyilkossági kísérlet bűn- cselekményében, s 11 évi feltétel nélküli fegyházbüntetést szabott ki rá. Az ítélet nem jogerős. Megtárgyalták Frantisek Kincl levelét (ÖSTK) - A november 17-i prágai ese­mények kivizsgálására felügyelő parla­menti bizottság tegnapi tanácskozásáról Lubomír Fanta, a testület sajtótitkára egyebek között a következőket mondta a Csehszlovák Sajtóiroda munkatár­sának.- Megtárgyaltuk Frantiáek Kincl leve­lét. Ebben az egykori belügyminiszter azt írja, hogy ha olyan egyértelmű utasítást kapott volna, amilyenről a Szövetségi Gyűlés ülésén JakeS beszélt, a beavatko­zásra sohasem került volna sor. A CSKP KB volt főtitkára a parlamenti bizottság előtt ismét csak azt ismételte meg, amit már a testület tanácskozásán, illetve a két kamara együttes ülésén elmondott. Az Alojz Lorenc vezérőrnagy, első belügy­miniszter-helyettes által ismertetett konk­rét adatok alapján a bizottság tagjainak zöme megerősítette a politikai felelősség­ről kialakult nézetet. a CSNT elnöke (ÖSTK) - A Cseh Nemzeti Tanács tegnap tartott 17. ülésén a képviselők megválasztották a CSNT új elnökét, alel- nökeit, a bizottságok elnökeit s az elnök­ség további tagjait. A tanácskozás elején Josef Kempny bemutatta a cseh kormány új tagjait. Ezt követően a képviselők jóváhagyták az ülés programját. Josef Rafia alelnök fel­olvasta Josef Kempny december 9-én kelt levelét. Ebben kérte, hogy mentsék fel a CSNT elnökének tisztségéből. A képviselők ezt egyhangúlag meg is tették. A választási bizottság javaslatának is­mertetése után a képviselők titkos szava­zással a szocialista párti Jaroslav Safari- kot választották meg a Cseh Nemzeti Tanács új elnökévé. 174-en mellette, 12-en ellene voksoltak. Új vezetők a knb élén (CSTK) - A Nyugat-szlovákiai kerületi nemzeti bizottság ülése - melynek első részét december 12-én tartották - tegnap folytatódott Pozsonyban (Bratislava). Tit­kos szavazással Michal Borgul'át vá­lasztották elnökké. Az új elnök tájékoztatta a képviselőket a nemzeti bizottságokra váró, a választá­sokig tartó időszakra szóló aktuális fel­adatokról. Hangsúlyozta annak szüksé­gességét, hogy külön vizsgálják, ki felelős a jelenlegi helyzetért, és szólt a Sered' és Vágsellye (Sala) térségében évek óta húzódó ökológiai problémáról. A képvise­lők továbbá alelnökül választották Iván Hudecet, s kibővítették a knb tanácsát pártonkívüli, illetve más pártokban tevé­kenykedő képviselőkkel. Ma dönt a Szövetségi Gyűlés az elnökválasztás módjáról (Munkatársunktól) - Dr. Petr Did- hardt, a Polgári Fórum tanácsának vezetője tegnap sajtóértekezleten tájékoztatta a népes újságírótábort a legfrissebb fejleményekről. A Pol­gári Fórum közölte: székhelyén megbeszélést tartottak a Szövetségi Gyűlés elnökségének vezetőivel. Részletesen a ma várható esemé­nyeket taglalta. Elmondta: a Szövet­ségi Gyűlés Marián Calfa szövetsé­gi miniszterelnök előterjesztésében ma hallgatja meg, s hagyja feltehe­tően jóvá az új szövetségi kormány nyilatkozatát. A jelek szerint a Szö­vetségi Gyűlés módosítja azt az al­kotmányjogi törvényt, mely meg­hosszabbítaná az elnökválasztásra eddig érvényben lévő 14 napnyi időt. Kijelentette, a helyzet áttekinthetet­lensége, s különösen a kommunista küldöttek kiszámíthatatlansága mi­att, minden valószínűség szerint számos kérdés csak a CSKP rend­kívüli kongresszusa után kerül meg­vitatásra. Ez elsősorban azt az al­kotmányos változtatásra előterjesz­tett javaslatot érinti, mely akár azon­nali hatállyal lehetővé tenné a Szö­vetségi Gyűlés összetételének re­konstrukcióját. (fa) Tízezrek vettek végső búcsút Andrej Szaharov akadémikustól Eladó a vasfüggöny Néhány nappal ezelőtt röppent fel a hír, hogy a sluáovicei Agrokombi- nát, illetve a pozsonyi (Bratislava) Technopol külkereskedelmi vállalat vevő lenne az osztrák-csehszlovák határon lebontásra szánt műszaki ha­tárzárra. A vasfüggönyt külföldön ér­tékesítenék, s a bevételből származó devizát átutalnák a Nyilvánosság az Erőszak Ellen, valamint a felsőoktatá­si intézmények koordinációs sztrájk- bizottságának számlájára. Vajon igaz-e a hír - kérdeztük Rudolf Ku- bótól, a Technopol 6-os kereskedel­mi csoportjának vezetőjétől.- Üzletkötőként tudom, hogy a drótkerítést külföldön aránylag ked­vezően el lehetne adni. Egyrészt fém­hulladékként, másrészt ajándéktárgy­ként. Sluáovicei kollégámmal ezért felkerestük az állampolgári kezdemé­nyezés koordinációs bizottságának tagjait, s felajánlottuk segítségünket. Az ötlet mindenkinek tetszett. De ah­hoz, hogy megkezdhessük az üzleti tárgyalásokat, valakitől meg kell a vasfüggönyt vennünk. • Tudják már, kinek a tulajdonát képezi?- Értesüléseink szerint a belügy­minisztériumét. A koordinációs bizott­ság tagjai egyébként a napokban ül­nek tárgyalóasztalhoz az üggyel kap­csolatban az illetékesekkel. Remél­jük, a megbeszélés eredményes lesz. • Mennyi drótra számítanak?- Ilyen információink jelenleg nin­csenek. Fémhulladékként egyébként több százezer tonnát tudnánk értéke­síteni. G. A. (Folytatás az 1. oldalról) s a szovjet atomfegyver-kísérletek törté­netéről beszélgettek. Szaharov megígér­te, hogy a jövő évben elmegy Alma- Atába, az atomfegyverellenes világkong­resszusra. Ebből az alkalomból felhívást kívánt idézni a világ népeihez, hogy hir­dessenek moratóriumot az atomfegyver­kísérletekre. A szovjet kormányt pedig arra akarta felszólítani, járjon elöl jó pél­dával. Jurij Afanaszjev történész arról beszélt, a régióközi képviselőcsoport vé­leménye radikálisan eltér a kongresszus többségétől és az ország vezetőségétől. Kijelentette, a kongresszus nyilvánvalóan nem kívánja a további haladást a demok­ratikus szocializmus felé, s felszólította a jelenlévőket: támogassák egy olyan demokratikus szövetség megalakítását, amely Andrej Szaharov nevét viselné. Más szónokok szerint komolyan tanulmá­nyozni kell az alkotmány módosítására tett javaslatot. A külföldi felszólalók között volt például Claudio Martelli, az olasz kormány alelnöke, valamint Lech Walesa képviselője, mivel Walesa repülőgépe a rossz időjárás miatt Leningrádban volt kénytelen leszállni. A beszédek után a gyászünnepség résztvevőinek többsége továbbra is Luzs- nyikiban maradt, az ezt követő politikai nagygyűlésen, a gyászmenet pedig a Vosztrakovszkij temető felé vette útját, ahol Andrej Szaharovot a családtagok és a közeli barátok jelenlétében temették el. Jirí Dienstbier külügyminiszter távirat­ban fejezte ki részvétét Jelena Bonner- nak, Andrej Szaharov akadémikus özve­gyének férje elhunytéval kapcsolatban. A távirat szövege a következő: Tisztelt Bonner Asszony! Mély együttérzésemet tolmácsolom önnek férje elhunytéval kapcsolatban. Andrej Szaharov a legnehezebb pillana­tokban is barátként állt Csehszlovákia oldalán. Külön ki szeretném fejezni tiszte­letemet és köszönetemet azért, hogy férje - aki a legnemesebb erkölcsi tulajdonsá­gokkal rendelkező ember volt - támoga­tásáról biztosította a csehszlovák társa­dalom megújhodását, és ezt konkrét tet­tekkel is kifejezte. Tüntetés Temesvárott a Ceausescu-diktatúra ellen (Folytatás az 1. oldalról) nyék következetes betartására és a bírósági döntések teljesítésére. Diplomáciai források szerint a cikk nyilvánvalóan hivatalos reagálás a vasárnapi temesvári tömegtünte­tésre. A lap egyébként a cikket a kö­vetkező mondatokkal fejezi be: „A munkásforradalmi demokrácia ro­mán rendszere biztosítja a lakosság széles körű részvételét a fejleszté­si programok megvalósításában. Ugyanakkor senki számára sem megengedhető, hogy figyelmen kí­vül hagyja és megsértse a törvénye­ket és a bírósági döntéseket anélkül, hogy a törvény előtt ne kelljen felel- nie“. Nicolae Ceausescu román elnök háromnapos állami látogatásra teg­nap Iránba érkezett. A teheráni ve­zetőkkel elsősorban gazdasági kér­désekről fog tárgyalni. A Magyar Televízió tegnap esti tudósí­tása szerint Temesvárott a hét végén lövöldözéseket lehetett hallani, s tankokat is bevetettek a tüntetők ellen. A székely- földi magyar városokat állítólag körbevet­ték a milícia egységei, teljes harci készült­ség van a gyergyói Havasoktól Aradig. Az MTV idézte a BBC-t, mely szerint egyelő­re nincs mód a szemtanúk beszámolóinak ellenőrzésére, viszont nagy a valószínű­sége annak, hogy megfelelnek a valóság­nak. A szemtanúk sok halálos áldozatról számoltak be. Brüsszel Sevardnadze cáfolta az egyoldalú és teljes csapatkivonás hírét (ÖSTK) - Eduard Sevardnadze szov­jet külügyminisztert, aki hivatalos látoga­táson tartózkodik Belgiumban, tegnap I. Badouin király, valamint Wilfried Mar- tens kormányfő is fogadta. Ezt követően az Egmont palotában kezdődtek meg a külügyminiszteri tárgyalások. Sevard­nadze és vendéglátója, Mark Eyskens elsősorban a kölcsönös gazdasági együttműködés lehetőségeit tekintette át, s véleményt cseréltek az európai hely­zetről. A szovjet diplomácia vezetője újságí­rók előtt cáfolta azokat a spekulációkat, amelyek szerint a Szovjetunió fontolóra vette volna összes külföldön állomásozta- tott csapatainak egyoldalú kivonását. Se­vardnadze jelezte, egy ilyen lépés jelen­tős mértékben attól fog függeni, hogy az USA hajlandó lesz-e hasonlóképpen ha­zatelepíteni Nyugat-Európában állomá- soztatott erőit. , .Érdekünk a probléma megoldása, de hangsúlyozni szeretném, hogy ez csak kölcsönös alapon történhet meg“ - mondta a szovjet külügyminiszter. A belga diplomácia vezetője pedig el­mondta a riportereknek, a Szovjetunió hajlandó együttműködni azzal az új bank­kal, amelyet az Európai Közösségek kí­vánnak létrehozni a kelet-európai refor­moknak nyújtott nyugati pénzügyi segít­ség közvetítése céljából. NÉHÁNY SORBAN EGYNAPOS szünet után tegnap foly­tatta munkáját a Szovjetunió népi képvi­selői kongresszusának második üléssza­ka. A választási törvénnyel kapcsolatos alkotmánycikkelyek módosításáról folyt a vita. S bár a kongresszus kezdetben kinyilvánította, nem tűzik napirendre a párt vezető szerepét rögzítő hatodik cikkely megtárgyalását, a probléma to­vábbra is a figyelem középpontjában áll. Kirillov képviselő például kijelentette: a la­kosság erkölcsi elégtételt vár a kongresz- szustól, vagyis azt, hogy e cikkelyt eltö­röljék. BUDAPESTEN összeült a magyar parlament, a legfontosabb napirendi pont a kormány gazdasági programjának és a jövő évi állami költségvetés tervjavasla­tának a megvitatása. A tanácskozás első részében szólalt fel Helmut Kohl nyugat­német kancellár, aki tegnap be is fejezte háromnapos magyarországi látogatását, ma pedig az NDK vezetőivel ül tárgyaló- asztalhoz. LENGYELORSZÁGBAN is parlamenti ülés kezdődött. A szejm a kormány jövő évi gazdasági programját tekinti át, s vár­hatóan több gazdasági törvényt is elfo­gadnak. Más: a lengyel központi bank tegnap további 23 százalékkal leértékelte a zlotyt a csehszlovák koronával szem­ben. így egy korona értéke az eddigi 146,25 helyett 180 zloty. A JUGOSZLÁVIAI Crna Gorában 160 ezer munkás lépett félórás figyelmeztető sztrájkba, így akarva rákényszeríteni a kormányt, hogy fogadjon el azonnali intézkedéseket az infláció megfékezésé­re. Az általános sztrájkot a jugoszláv parlament tegnapi ülésszakának kezdeté­re időzítették. ÁLTALÁNOS SZTRÁJK volt tegnap az Irael által megszállt területeken is. Az összecsapásokban az izraeli katonák 14 palesztin fiatalt sebesítettek meg. JANG SANG-KUN kínai államfő teg­nap négynapos hivatalos látogatásra Egyiptomba érkezett. SZOVJET NUKLEÁRIS SZAKÉRTŐK egy csoportja a jövő év első hónapjaiban tanulmányútra Franciaországba látogat. A két ország közötti legutóbbi megállapo­dás szerint Párizs lehetővé teszi a szovjet specialisták számára, hogy a legszigo­rúbban őrzött munkahelyekre is bejuthas­sanak. RÓMÁBA UTAZOTT tegnap dr. Josef Hromádka szövetségi miniszterelnök-he­lyettes. Látogatásának célja, hogy a csehszlovákiai püspöki székek elfogla­lására vonatkozó javaslatokról és egyéb egyházügyi kérdések rendezéséről tár­gyaljon. BRNÓBAN MEGALAKULT a Morva- Sziléziai Magánvállalkozók Egyesülete. A szervezet a magánvállalkozók Polgári Fórum-csoportjának tagjait tömöríti. Fő céljának tekinti a magángazdálkodás egyenjogúsítását, hozzájárulva gazdasá­gunk fellendítéséhez. Az egyesület sze­retné felújítani az egykori kézművescéhek hagyományait, jelenleg 500 tagja van. A NEWSWEEK magazin értesülései szerint a kolumbiai narkómaffia vezetői meg akarják gyilkoltatni George Busht. Állítólag 30 millió dollár vérdíjat tűztek ki az amerikai elnök fejére. AZ AFGÁN SZÉLSŐSÉGESEK teg­nap ismét rakéíavetőkkel lőtték Kabul nemzetközi repülőterét és környékét. A hivatalosan közzétett adatok szerint a kormánycsapatok az elmúlt négy nap folyamán négy tartományban 500 lázadót tettek ártalmatlanná. A legsúlyosabb har­cok Laghman tartományban folynak. AZ NSZK-BAN, Ludwigshafen térsé­gében összeütközött két F-16-os típusú vadászbombázó. Áldozatokról egyelőre nem érkezett jelentés. ÚJ SZÚ 2 1989. XII. 19.

Next

/
Oldalképek
Tartalom