Új Szó, 1989. november (42. évfolyam, 257-282. szám)

1989-11-06 / 261. szám, hétfő

ÚJ szú 5 1989. XI. 6. A testnevelés egyenlő az egészségmegőrzéssel A közelmúltban érdekes inter­jú látott napvilágot az Izvesztyija című szovjet lap hasábjain Nyi­kolaj Ruszakkal, a Szovjetunió Állami Testnevelési és Sportbi­zottsága újonnan kinevezett el­nökével. Ebből a közérdeklődés­re számot tartó beszélgetésből válogattunk. • A Szovjetunió Állami Testneve­lési és Sportbizottságában több vál­tozás történt. Milyen eredményeket tudnak felmutatni a változások óta?- Hangsúlyozhatnám, mint ahogy azt a múltban megszoktuk, hogy az ötéves terv három esztendeje alatt háromszáz úszómedencét, ötezer tornatermet építettünk fel, kétszere­sére emeltük a sportcipők gyártását, jesztö röplapokat sokszorosítunk és még sorolhatnám. Az egészségügy és testnevelés, mint ahogy már em­lítettem, szorosan kapcsolódik egy­máshoz. Sajnos, az utóbbi évek gyakorlata azt mutaja, a testnevelés az egészségügy perifériájára került. Erről tanúskodik az állami költség- vetés is. Az egészségügy több mint 24 milliárd rubelt kap évente, s ebből a testnevelésre mindössze 169 milli­ót fordítanak.-Az Egyesült Államokban már régen tudatosították, hogy a sport­nak, a testnevelésnek az elhanya­golása óriási anyagi áldozatokat von maga után. Hiszen gondoljunk csak bele, mennyivel könnyebb, s nem utolsó sorban olcsóbb megelőzni a betegséget, mint maga a gyógyí­Fuss az örvend egészségedért mozgalom világszerte nagy népszerűségnek (Berenhaut felvétele) új sportiskolákat nyitottunk. Azon­ban ezek a számadatok nem tükrö­zik a valóságot. Ugyanis a szüksé­gesnél harminc százalékkal keve­sebb sportlétesítmény áll rendelke­zésünkre. Az érdekesség kedvéért: nálunk 125 000 emberre jut egy úszómedence, míg Japánban 4000- re, s az Egyesült Államokban 500 főre! Ez is bizonyítja elmaradottsá­gunkat a fejlett országoktól.-A Szovjetunióban hosszú ideig létezett egy olyan törvény, mely lé­nyegében tiltotta a sportlétesítmé­nyek építését. Az illetékes szervek egyáltalában nem törődtek az em­berek egészségével és ez több évti­zeden át tapasztalható volt társadal­munkban. Nincs könnyű helyzetben az, aki ilyen körülmények között akar változtatni. Mi is csak próbálko­zunk - egyelőre. A piacot elsőosztá- lyú sportcikkekkel kell ellátnunk, ki kell építenünk a sportlétesítmények sűrű hálózatát, népszerűsíteni a tö­megtájékoztatási eszközök segítsé­gével az egészséges életmódot. Az utolsóként említett pont nagyon fon­tos. Ugyanis az egyén hozzáállását kell megváltoztatnunk. El kell érnünk azt, hogy társadalmunk minden egyes tagjának lehetősége nyíljon életvitelének megváltoztatására. • A sport nem olcsó szórakozás. Nézzünk meg egy négyfős átlagos családot, ahol a havi összbevétel 300 rubel körüli. Vegyük figyelembe mennyibe kerül egy szabadidőruha, sportcipő, sífelszerelés, uszodabér­let, ezek megvásárlására egyszerű­en nincs anyagi fedezet.-A tömegsportnak teljesen in­gyenesnek kellene lennie, úgy mint az egészségügyi ellátásnak. Egész­ségünk megőrzéséért annak kell fi­zetnie, akinek ebből haszna van (a vállalatnak, az intézményeknek, az államnak), akinek szüksége van egészséges munkásra. • Az egészségmegőrző testne­velés milyen mértékben tartozik az ön által vezetett intézmény hatáskö­rébe?- A mi feladatunk megteremteni azokat a feltételeket, melyek lehető­vé teszik az egészségmegőrző test­nevelés széleskörű elterjedését. Ok­tatókat képezünk ki, tudományos kutatásokat végzünk, ismeretter­tás. Bebizonyosodott: a betegség- megelőzésbe fektetett pénz több­szörösen megtérül, hiszen csak az egészséges ember képes magas szintű termelésre. Igaz, a haszon nem mutatható ki rögtön a befekte­tés másnapján, s ez sokakat el­riaszt, félrevezet. • Évtizedeken keresztül csak a sport küllemével foglalkoztunk. Ál­dozatul estünk a gigantizmusnak, óriási stadionokat, tornatermeket építettünk, több ezres fellépéseket szerveztünk...-A helyzet mára megváltozott. A testnevelés az egészségmegőr­zés fontos láncszemévé vált. Meg­szüntettük azokat a statisztikai ki­mutatásokat, melyek a számadatok korrigálására, meghamisítására kényszerítettek bennünket. Az egy­szeri tömeges fellépések nem járul­nak hozzá az egészség javításához, csak a mindennapos mozgásnak le­het ilyen szerepe, hatása. Célunk, minél több ember kezdjen rendsze­resen sportolni. • Az „önkéntes" testnevelés el­ső hajtásának nevezhetjük azt a nemrégen beindult mozgalmat, melyben a szovjet és a kanadai városok versengenek.- A Sport mindenkinek mozgalom rövid idő alatt óriási népszerűségre tett szert az ország minden részé­ben. A résztvevők saját maguk dönt­hetik el, hogyan s mit sportoljanak. A direktívák megszüntetésével olya­nok is tornázni, futni, úszni kezdtek, akik a múltban egyáltalán nem fog­lalkoztak a testneveléssel. .A váro­sok versenyét szeretnénk tovább bővíteni, jelenleg 11 szovjet s ugyanennyi kanadai város kapcso­lódott be a mozgalomba. A Szovjet­unió Állami Testnevelési és Sportbi­zottsága minden igyekezetével azon van, hogy átvegye, hasznosítsa a kanadaiak tapasztalatait saját munkájában.-Sajnos, lehetőségeink koránt­sem olyanok, mint a tengerentúlon, ahol például a Participation társaság évente 130-140 millió dollárt fordít az egészséges életmód propagálá­sára. Hogy honnan szerzik ezt a rengeteg pénzt? Állami dotációból, televíziós és rádiós jogdíjakból, rek­lámtevékenységből. Intézményünk az államtól egyetlen egy kopejkát sem kap. Sőt! Az általunk előterem­tett pénzből az 1988-as évben 98 millió rubelt fizettünk be az állam­kasszába. • Az élsport hatalmas összege­ket emészt fel. Nem gondolja-e, hogy erre a pénzmennyiségre na­gyobb szükség volna az egészség­megőrző mozgalomban?- Egyre több egyesületünk tér át az önfinanszírozásra. Úgy érzem, ez az egyedüli járható út. Azonban még nagyon sok a tanriivalónk ezen a té­ren. Terveinkben szerepel verse­nyeink, bajnokságaink átértékelése, s megszüntetni azokat, melyek ráfi­zetésesek. Más megvilágításba ke­rül a nemzetközi rendezvényeken való részvételünk is. Nem hiszem, hogy szükséges minden Európa-, vagy világbajnokságon versenyző­ket indítanunk, csak azért, hogy ér­meket szerezzenek. El kell gondol­kodnunk azon, mennyit ér s mennyibe kerül népünknek egy dobogós he­lyezés. Nem vagyunk olyan gazda­gok, hogy hatalmas összegeket dobjunk ki az ablakon.- Államunkban jelenleg több mint 21 000 fizetett sportoló, edző van. Intézményünk 5000 versenyzőt fog­lalkoztat. Nem hiszem, hogy vala­mennyien megérdemlik a hivatásos státuszt, ezért egy részüket vissza kell minősítenünk amatőrnek, s az így felszabaduló pénzt az egészség- megőrző testnevelés fejlesztésére fordítani. Lesz-e jövőre női vízilabda-bajnokság? Minden csoda három napig tart... Azom már talán senki sem lepődött meg, amikor öt évvel ezelőtt a nők is megjelentek a sárga Mikasával a medencékben. Ha a gyengébb nem képviselői hokizhatnak, súlyt emelhetnek, birkózhatnak, akkor miért ne vízilabdázhatnának? Először az 1986-os madridi világbajnokságon mutatko­zott be a női póló, majd egyre népszerűbbé vált. Ezt követően a strasbourgi és az idei bonni kontinensviadalon már a nők is küzdöttek az Eb-érmekért. Európában a holland és a magyar lányok a legjobbak. Nálunk egyelőre csak négy egyesületnek van női vízilabdacsapata: ŐH Koéice, RH Ustí Zizkov, TJ Chomutov. Úgy tűnik fel, Bratislavában az UK-ban is komolyan foglal­koznak a gondolattal. Kassán (Kosice) az idén tavasz- szal Hrosík József és Bottlik Ist­ván kezdeményezésére az egykori úszókból, műúszókból, kézilabdá­zókból és kosarasokból megalakult a ÖH női pólócsapata. Valamennyi­en már a múltban is rendszeresen látogatták a Kirov utcai medencét és a fedett uszodát. Harmincan kezd­tek, s most szintén ennyien edzenek.-Naponta becsületesen trénin­geznek a lányok, csak az a baj, hogy a környéken nincs ebbe a ,,súlycso­portba" tartozó csapat, így a ÖH diákjaival játsszuk az előkészületi meccseket, hetente háromszor fél órát. A technikát elég gyorsan elsa­játították, az erőnléttel sincs baj, a kapura lövésekkel azonban igen. Azzal a céllal hoztuk létre a csapa­tot, hogy azok, akik befejezték az úszást, vagy már megúnták, ne kell­jen búcsút mondaniuk a medencé­nek. Az igazat megvallva, ilyen ér­deklődéssel nem számítottunk - örömmel újságolta Hrosík József edző. Ottjártunkkor, szeptember kö­zepén az első hivatalos találkozójá­ra készült a ÖH lánycsapata. Októ­ber 14-én, szombaton este a KEK- negyeddöntő előmérkőzését a szol­nokiakkal vívta. Úgy hírlik, jövőre első ízben a nők is küzdenek a baj­noki pontokért.- A szövetség többször napirend­re tűzte ezt a kérdést. A legutóbbi ülésen olyan javaslat is elhangzott, miszerint már 1990-ben a nők is szerepelnek bajnoki mérkőzéseken. Ezt az elképzelésünket a Csehszlo­vák Testnevelési Szövetség Köz­ponti Bizottsága is támogatja. Mint ismeretes, jövőre több változás vár­ható a bajnokságokban. Most dolgo­zunk a terven, melyet novemberben terjesztünk elő. Minden leegyszerű­södne, ha a vízilabdának önálló szö­vetsége lenne. Ekkor jobban odafi­gyelhetnénk a női pólóra is - mon­dotta Bottlik István, a Csehszlovák Úszó Szövetség vízilabda-szakága sport-technikai bizottságának elnö­ke, a ÖH Koéice női csapatának vezetője. Kassán kitűnőek a feltételek, hi­szen a fedett uszoda bármikor a ŐH sportolóinak rendelkezésére áll. Áp­rilistól októberig pedig saját uszodá­jukban edzhetnek. Télen zsúfolt a program az 50 méteres fedettben. Éppen ezért már reggel hattól nagy­üzem van. A lányokat az sem riaszt­ja vissza, hogy hajnalban kell kelni. Hetente négyszer reggel is úsznak, délután, illetve este pedig kétka- puznak.- Van jövője a női pólónak, annak ellenére, hogy a férfiak meg-meg- mosolyogják a labdával ismerkedő lányokat. Nálunk tömegsport jellege van az egésznek, senkit sem kül­dünk el, sőt, tárt karokkal várjuk az érdeklődőket. Kitűnő a kapcsolatunk a ŐH úszóival, mi nem akarjuk el­orozni a tehetségeket, csak olya­nokkal tárgyalunk, akik az úszásban már nem érhetnek el figyelemre méltó eredményeket, ám nálunk még hét-nyolc évet játszhatnak - je­gyezte meg Hrosík József. íme a lelkes, sportághonosító kassai pólóslányok névsora: Zmu- dová, Kováéová, őteinová, Né­meth, Zemanová, Psárska, Sá- rossy, Fecko, Nicklerová, Pavljuk, Kiss, Lesicková, Kupcíková, De- cová, Balogh, Trebatická, Hopcá- ková, Soroková, Danci&inová, Ro- manová, Loebe, Demeter, Altma- nová, Szkiadányi, Turbaková, Fe- rencz, Haáandová, Meringerová, Pilarová.- Minden kezdet nehéz, kár, hogy a közelben nincs egy-két női csapat, hiányoznak az edzómeccsek. Enél- kül aligha tudunk előbbre lépni. Ha lenne bajnokság, akkor még lelke­sebben gyakorolnának a lányok, így nincs ami ösztönözze őket. Jó kap­csolatokat tartunk fenn a magyarod szági női csapatokkal. Csak hát nem nagy értelme van Európa legjobbjai­val játszani. Azonos játékerőt képvi­selő együtteseket meg nem találunk, az igazat megvallva, nincsenek is. Úgy néz ki, hogy az UK-nak is lesz női csapata. Azonnal fel szeretnénk venni velük a kapcsolatot, s rend­szeresen ezőmérkőzéseket játszani. A távolságot azonban nem lesz könnyű leküzdeni. Bonnban a hol­land szövetség egyik illetékese fel­keresett és érdeklődött a ÖH női csapata iránt.., - újságolta Bottlik István. Az edzés után két játékost arról faggattunk, mi a véleménye a női vízilabdáról, s a fiúk nem veszik-e rossznéven, hogy lányok is űzik ezt a sportágat. Kiss Tímea: -Szerintem nincs ebben semmi különös. A vízilabda korántsem olyan kemény sportág, mint a kézilabda. Az utóbbit is játsz- szák nők, s ezen nem lepődik meg senki. Csak idő kérdése, és meg­szokják az emberek. Minden csoda három napig tart... Egyesek kine­vettek, ám amikor visszakérdeztem: tudnak-e úszni, mindjárt csönd lett. Pavljuk Tímea: - Hat évig síel­tem, négy évig röplabdáztam, két évig pedig úsztam. Egyik sem volt az igazi. Talán a póló. Hívtak, és én jöttem. Nagyon megtetszett ez a sportág. Már alig várom, hogy lejátsszuk az első hivatalos mécs­esünkét. ZSIGÁRDI LÁSZLÓ Korcsolyázni csak jégen lehet Sok jó hírű műkorcsolyázója volt Bratislavá- nak. A régmúlt időkben és még néhány évvel ezelőtt is. Bizonyítékul elég fellapoznunk a króni­kát. Az európai földrészen rendezett első verse­nyen, 1872-ben Bécsben a Pressburger Eis- laufklub, azaz a Pozsonyi Műkorcsolya Klub tagja, Johann Frank nyerte a bronzérmet. Roha­mos fejlődésnek azonban 1941-ben indult a sportág, azután, hogy felépült az új téli stadion, amelynek műjegén bármilyen évszakban zavar­talanul tréningezhettek a versenyzők. A háború után a volt aktív korcsolyázók vették át a fiatalok irányítását, s szorgos munkájuk rövidesen meg­hozta gyümölcsét: Karol Divín 1958-ban és 1959-ben Európa-bajnok, 1960-ban olimpiai ezüstérmes lett. Két érmet nyert a Suchánková - Dolezai páros, de a fővárosi műkorcsolyasport igazi fénykorát a tavasszal elhunyt Ondrej Nepela pályafutása jelentette.: 1972-ben olimpiai bajnok­ságot nyert Sapporóban, háromszor volt világ-, ötször pedig Európa-első. Hiába vártuk a folytatást. Nepela távoztával megszakadt a sikersorozat, csaknem kétszer hét szűk esztendő következett, míg jött Jozef Sabov- cík, aki 1984-ben olimpiai bronzot szerzett, majd két kontinensbajnoki címet is toldott hozzá. Saj­nos, a világ egyik legnagyobb tehetségének tar­tott műkorcsolyázó sérülés miatt idejekorán bú­csúzni kényszerült, ezután ismét hatalmas űr keletkezett a sportágban, s tátong ma is. Félő, hogy ez az áldatlan állapot nem is javul rövid időn belül, Liana Dráhová Nyitrára (Nitra) távozott, a főedző, Agnesa Búrilová Görögországba szer­ződött. Kilátástalan tehát a helyzet?-Az évtized végéig kitűzött céljainkat sem tudjuk megvalósítani pénzhiány miatt - vázolta Anton Ligáé, a Szlovákiai Műkorcsolya Szövet­ség elnöke. - A tervtervezet kidolgozásakor nem vették figyelembe a realitásokat. Rengeteg a gond a szlovák fővárosban, amit elsősorban a jéghiány okoz. Edzéseink ütköznek a jégkoron- gozókéval, s mondanom sem kell, hogy ők élvez­nek előnyt. Az elején röviden bepillantottunk a műkorcso­lyázás történetébe. Idézzünk onnan még egy sza­kaszt: 1891-ben miniszteri rendelet tette kötele­zővé, hogy az iskolaudvarokon korcsolyapályát létesítsenek, s a műkorcsolyázás helyet kapjon a kötelező iskolai testnevelésben. Nem csoda, ha abban az időben a korcsolyázás volt a legelter­jedtebb sport a városban, amelyben kilenc (!) nagy jégpálya volt. Jelenleg 56 van Szlovákia- szerte, ebből 40 a fedett, s mindössze egy üzemel Bratislavában. így nem csoda, ha a sport­ág volt fellegvára összeomlófélben van, ha ugyan már össze nem omlott. Mert a szövetség képviselői hiába ébredtek rá a szomorú valóság­ra, segítség nélkül tehetetlenek. Sziszifuszi küz­delmet vívnak a jégkorongozókkal és a nyilvá­nossággal, s amint azt az elmúlt évek tapasztala­tai mutatják, képtelenek megegyezésre jutni. Mindenki türelmetlen, mindenki lehangolt. Pa­naszkodnak a fővárosi klub vezetői. Frantiáek Landl, a szlovákiai szövetség alelnöke arról be­szélt, valahogy túl kell élni ezt a nehéz időszakot. De vajon elég-e a túléléshez a szülők és az edzők lelkesedése? Aligha. Közismert, hogy csökkent az érdeklődés a sportág iránt, s ezáltal magától értetődően csökkent a versenyzőjelöltek száma is. Emlékszem, már évekkel ezelőtt, Sa- bovcík fénykorában is felmerült a probléma, s a kétszeres Európa-bajnok így fogalmazta meg: - Az a baj, kevés az olyan nagymama, mint az enyém, aki kora reggelente edzésre kísért. A probléma azóta sem nyert orvoslást, miután a téli stadiont átépítik; a Smidke utcán óriási a tolongás, a gyerekek reggel ötkor, vagy késő éjjel, tizenegy órakor jutnak csak jégre. Ezt, érthetően, kevés szülő vállalja. Nem jobb a hely­zet az élsportolókkal sem, az ő edzéskörülmé­nyeik ugyanilyen mostohák. Évek óta elhangzik az ígéret különböző szin­ten; felépítik a speciális műkorcsolyacsarnokot. A legújabb információk szerint már készül az építési terv. Ugyancsak esztendőkkel ezelőtt szó volt arról is, hogy alakítanak a városban egy jégrevüt, amely otthont ad a pályafutásukat befe­jező versenyzőknek, s egyben hozzájárul a sport­ág népszerűsítéséhez. Erre nagyon nagy szük­ség lenne, mert országszerte erősen megcsap­pant az érdeklődés a műkorcsolyázás iránt. Ah­hoz pedig, hogy újra olimpiai, világ- és Európa- bajnokokat nevelhessünk, tehetségekre van szükség, optimális körülményekre fejlődésükhöz. A sportág egyik volt fellegvárában, a szlovák fővárosban is. URBÁN KLÁRA

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom