Új Szó, 1989. november (42. évfolyam, 257-282. szám)
1989-11-08 / 263. szám, szerda
Aktívaértekezlet a bányászok munkakörülményeinek javításáról Az ülésen jelen volt Miroslav Zavadil (ÖSTK) - Az észak-csehországi barnaszénmedence dolgozói tegnapi aktívaértekezletükön áttekintették a munkakezdeményezések kibontakoztatásával és a munka-, életkörülmények javításával összefüggő kérdéseket. A tanácskozáson részt vett Miroslav Zavadil, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Szakszervezetek Központi Tanácsának elnöke, Vladimír Poledník, a Bánya- és Energiaipari Dolgozók Szakszervezete Központi Bizottságának elnöke és több más tisztségviselő. Beszédében Pavel Musil vezér- igazgató egyebek között hangsúlyozta, hogy a munkahelyi közösségek kezdeményezései mindenekelőtt a termelési költségek, az energia- és alapanyag-felhasználás csökkentésére, valamint a minőség javítására irányulnak. A bányászat negatív környezeti hatásáról szólva Iván Svoboda műszaki igazgatóhelyettes kiemelte, hogy ma már megelőzésére kell törekedni. Az aktívaértekezleten Miroslav Zavadil is felszólalt, majd kérdésekre válaszolt. Délután részt vett a mosti vasutasok szakszervezeti évzáró taggyűlésén. A vitában a szakszervezetekre háruló időszerű feladatokról beszélt. NÉHÁNY SORBAN BOHUSLAV KUŐERÁNAK, a Szövetségi Gyűlés alelnökének vezetésével tegnap parlamenti küldöttség utazott Svájcba. A prágai repülőtéren a delegáció tagjait Václav §táfek, a Nemzetek Kamarájának alelnöke búcsúztatta. FRANTIŐEK PITRA, a CSSZK miniszterelnöke tegnap fogadta Csu Hszünt, a Kínai Népköztársaság geológiai és ásványgazdálkodási miniszterét. A felek értékelték a két ország geológusai közötti tudományos-műszaki együttműködés eredményeit. Josef Pravda, a Cseh Geológiai Hivatal és Ján Kúrán, a Szlovák Geológiai Hivatal elnöke, valamint Csu Hszün tegnap aláírta az 1990-1991. évi csehszlovák-kínai geológiai együttműködési szerződést. NÉGYHETES CSEHSZLOVÁKIAI LÁTOGATÁSÁNAK BEFEJEZTÉVEL tegnap Prágából hazautazott a Vietnami Hazafias Front Központi Bizottsága tagjainak tíz főnyi csoportja, amely hazánkban a Csehszlovák Nemzeti Front tag- szervezeteinek munkájában szerzett tapasztalatokkal és a választási program végrehajtásával ismerkedett. A KÖZELGŐ INDIAI KULTURÁLIS NAPOK alkalmából tegnap Prágában Bhupatray M. Oza, az Indiai Köztársaság csehszlovákiai nagykövete baráti találkozót tartott. Jelen volt Matej Lúcan, a szövetségi miniszterelnök első helyettese, Jaromír Nehera külügyminiszter-helyet- tes és Milán Kymlicka, a CSSZK kulturális minisztere. HERBERT MIES, a Német Kommunista Párt elnöke tegnap plakettet és köszönő levelet adott át Dusán Spácilnak, Csehszlovákia NSZK- beli nagykövetének, diplomáciai missziójának befejezése alkalmából. FIKRE SELASSIE WOGDE- RESST, az etióp kormány elnökét egészségügyi okokból leváltották tisztségéből - közölte tegnap az etióp állami rádió. FRANCOIS MITTERRAND francia elnök tegnap Reykjavíkba érkezett, ahol részt vesz az Európai Gazdasági Közösség és az Európai Szabadkereskedelmi Társulás közötti viszonyról szóló konzultációkon. A SZOCIALISTA INTERNACIO- NÁLÉ tagjai körében vegyes reagálást váltott ki a Magyar Szocialista Párt kérelme, hogy vegyék fel a pártot ebbe a nemzetközi szervezetbe. Willy Brandt, az Sl tiszteletbeli elnöke kompromisszumos javaslatot terjesztett elő, mely szerint a Szocialista Internacionálé csak az 1992-ben sorra kerülő kongresszusán vesz fel további új tagokat. AZ AMERIKAI KORMÁNY hétfőn határozottan elutasította George Schultznak, az Egyesült Államok egykori külügyminiszterének javaslatát, hogy legalizálják a kokain és más kábítószerek árusítását. A SKÓTOKNAK csak a 18 százaléka szavazna most a kormányzó brit Konzervatív Pártra - derült ki abból a közvélemény-kutatásból, amelynek az eredményét a Glasgow Herald című napilap közölte. Nagy- Britannia északi része lakosságának 55 százaléka az ellenzéki Munkáspártot, 17 százaléka pedig a Skót Nemzeti Pártot támogatja. A BERNI PARLAMENT meghívására tegnap négynapos látogatásra Svájcba érkezett a Szövetségi Gyűlés küldöttsége, amelyet Bohus- lav Kucera, a testület alelnöke vezet. Új útszakasz átadása (Munkatársunktól) - Tegnap a kora délutáni órákban került sor a Du- naszerdahelyen (Dunajská Streda) átmenő forgalmat déli irányban elterelő útszakasz ünnepélyes átadására. Az új út a komárom (Komár- no)-bratislavai első osztályú útról Hegyéte (Kútniky) után ágazik el, majd a város után a felüljárónál csatlakozik. Építése elsősorban a Gabcíkovo irányában megnövekedett teherforgalom miatt már jó tíz évvel ezelőtt elkezdődött. Tulajdonképpen az úthálózat bővítése még nem fejeződött be, hiszen további szakasz építése van tervben, mely Hrobonovót, Albárt (Dolny Bar) és Hegyétét mentesíti. Az út elsősorban a bratisiavai Doprastav vállalat munkáját dicséri. Az említett vállalatok képviselőinek az ünnepélyes átadás előtt Dudás Kálmán, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a dunaszerdahelyi járási pártbizottság vezető titkára kitüntetéseket adott át. Az útszakasz építését a nagy teherforgalmon kívül ökológiai és közlekedésbiztonsági okok is szükségessé tették. Elsősorban a kipufogógázok miatt a város levegőjének szennyezettsége jóval a megengedett érték fölött volt, és a zajszintmérések hasonlóan végződtek. A sűrű nemzetközi forgalom miatt a baleseti statisztika is kedvezőtlen volt. (köd) A társadalmi megbecsülés jegyében VI. kongresszusára készül a Szlovák Természet- és Táj védők Szövetsége (Munkatársunktól) - A Szlovák Természet- és Tájvédők Szövetsége a szervezet V. kongresszusa óta eltelt időszakban egyebeken kívül az ökologikus gondolkodásmód kialakításához is hozzájárult - állapította meg Lubor Óunderlík profesz- szor, a szövetség alelnöke a tegnap tartott sajtóértekezleten. A természet- és környezetvédelmi problémák megoldásában a szervezet fennállásának két évtizede alatt nemegy alkalommal ért el sikert, és megbízható támasza volt az állami természetvédelmi szerveknek. Ezzel jelentős társadalmi megbecsülést vívott ki. Andrej Fedorko mérnök, központi bizottsági titkár példaként említette, hogy a Poprádi Járási Nemzeti Bizottság a természetet és a környezetet érintő kérdésekben csak a szövetség járási bizottsága véleményének meghallgatása után dönt. A 350 alapszervezetben több mint 14 ezer tagot tömörítő szövetséget a közelmúltban felvették a Nemzeti Frontba, s így 1989. július 1-jétől minden járásban fizetett titkárt alkalmazhat. A november 11-12-én Bratisiavában tartandó VI. kongresszuson a szövetség jövőbeni tevékenységével, szervezeti kérdéseivel, új alapszabályával kapcsolatban a küldöttek élénk vitájára lehet számítani.-prA nagy Október tiszteletére (ÖSTK) - A Trnavai járás és a város dolgozói és tanulóifjúsága tegnap a nagy októberi szocialista forradalom 72. évfordulója alkalmából tartott ünnepi nagygyűlésen emlékezett meg nagy Október internacionalista jelentőségéről s időszerű eszmei örökségéről. Ebből az alkalomból Ignác Janák, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára megnyitotta a Politikai Nevelés Házát. A korszerűen felszerelt létesítményben kedvező feltételeket teremtettek a járás és a város pártapparátusa s a Nemzeti Frontban tömörülő szervezetek tevékenységének javításához, valamint a párt- és társadalmi szervezetek tisztségviselőinek oktatásához. A lengyel külügyminiszter Ausztriában (ÖSTK) - A hivatalos látogatáson Ausztriában tartózkodó Krzystof Skubiszewski lengyel külügyminisztert fogadta Kurt Waldheim államfő. A megbeszéléseken szóltak az osztrák vállalatok lehetséges gazdasági aktivitásáról Lengyel- országban. Ezt megelőzően a lengyel diplomácia vezetője tárgyalásokat folytatott osztrák kollégájával, Alois Mockkal. A vendéget tegnap fogadta Franz Vranitzky kancellár Ünnepi fogadás Moszkvában (ÖSTK) - Az SZKP Központi Bizottsága a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége és a Szovjetunió Minisztertanácsa tegnap a Kremlben ünnepi fogadást adott az októberi forradalom 72. évfordulója alkalmából. A fogadáson részt vettek a szovjet vezetők, köztük Mihail Gorbacsov, Alekszandr Jakovlev, Vlagyimir Krjucskov, Je- gor Ligacsov, Vagyim Medvegyev, Nyikolaj Rizskov, Nyikolaj Szljunykov, Eduard Sevardnadze, Vitalij Vorotnyikov és Lev Zajkov. Jelen voltak a párt-, állami és társadalmi szervezetek vezetői, a párt veterán tagjai, az októberi forradalom résztvevői, kiváló munkások és földművesek, kiemelkedő tudósok és művészek, a tábornoki kar tagjai. Részt vettek a fogadáson az ünnepségekre Moszkvába érkezett külföldi vendégek és a moszkvai diplomáciai testület tagjai. A fogadáson Mihail Gorbacsov mondott beszédet. A szovjet emberek valamennyi nemzedéke előtt tisztelgünk ma, elismerve munkájukat és hősi tetteiket. Ugyanakkor tudatosítjuk, nem minden sikerült úgy, ahogy a bolsevikok és Lenin elképzelték. Fordulatot jelentő időszakban élünk és dolgozunk. Az átalakítás teret nyitott minden állampolgár és az egész nép alkotó tevékenységéhez - mondotta. A gazdasági reform nehezen, de kitartóan folytatódik - hangsúlyozta Gorbacsov. Építjük a jogállam pilléreit, kidolgoztuk a nemzetek és a nemzetiségek közti viszony összehangolásának platformját, a demokratizálás és a nyílt politika folyamata egyre hatékonyabban járul hozzá a szocializmus fejlesztéséhez. Fontos, hogy minden területen, a bel- és külügyekben a népre támaszkodjunk. Talán csak most, az ezredfordulón kezdjük megérteni, hogy a nemzetközi politika fogalmának alapvető értelmét nem a kormányok, hanem mindenekelőtt a nemzetek közti kapcsolatok jelentik. Mennyi időre lesz szükség ahhoz, hogy az egész világ népeinek életében az új időszak valóban békés legyen? Ez mindannyiunktól függ, közös erőfeszítéseinktől, elhatározásunktól, hogy egyszer s mindenkorra kizárjuk az erőt, mint a politika eszközét, s a jogból és a kölcsönös tiszteletből normát és törvényt csinálunk a nemzetközi életben - hangsúlyozta Mihail Gorbacsov. A szovjet vezető testületek nevében köszöntötte a jelenlevőket az ünnep alkalmából, tolmácsolta a szívélyes üdvözleteket a szocialista országok népeinek, az egész világ kommunistáinak és demokratáinak, a Szovjetunió minden külföldi barátjának. Mihail Gorbacsov ugyancsak köszönetét mondott az államok, kormányok, pártok és szervezetek vezetőinek, valamint az egyéneknek az ünnep alkalmából tolmácsolt jókívánságaikért. Lemondott az NDK kormánya Ma összeül az NSZEP Központi Bizottsága (ÖSTK) - Wolfgang Meyer, az NDK kormányának új szóvivője, aki tegnap ebben a tisztségben Kurt Blecha helyére lépett, az este közölte: a Német Demokratikus Köztársaság Minisztertanácsa tegnapi ülésén a kollektív lemondás mellett döntött. A kormány kérését a parlamentnek címezte. Az alkotmány értelmében mindaddig tisztségben marad, míg a parlament meg nem választja az új kabinetet. Az NDK Minisztertanácsa egyben az állampolgárokhoz fordult, hogy a jelenlegi komoly politikai és gazdasági helyzetben összpontosítsák erőiket a népgazdaság megszilárdítására és valamennyi ágazat zavartalan működésére. A nép érdekei ugyancsak megkövetelik a társadalmi rend biztosítását - szögezi le a nyilatkozat. A kormány azokhoz az állampolgárokhoz is felhívással fordult, akik az ország elhagyására készülnek. Felszólította őket, jól gondolják meg ezt a lépést. A szocialista hazának mindenkire szüksége van - hangsúlyozza a dokumentum. Libanon Két napon belül létrejöhet a kabinet (ÖSTK) - Libanonban változatlanul bonyolult a helyzet, ami nem kedvez az új államfő, René Muavad intenzív konzultációinak a különböző politikai csoportokkal. Az államfő erőfeszítéseinek célja egy új egységkormány megalakítása. Megfigyelők szerint két napon belül létrejöhet a kabinet. Ugyanakkor Aun tábornok, a keresztény katonai kormány elnöke változatlanul helyén marad, s minden eszközzel igyekszik megakadályozni az Arab Államok Ligája által garantált rendezési terv megvalósítását. Legfőbb támaszai a keresztény szélsőségesek, akik a maronita pátriárka rezidenciája elleni támadással végleg megpecsételték az ideiglenes katonai kormány és a keresztény papság közti szakadást. Butrosz Naszrallah pátriárka, akit hétfőn bántalmaztak, amiért nyilvánosan támogatta az új államfő megválasztását, Szfeirből a Bejruttól északra fekvő Dimanba, nyári reziWashingtoni döntés Irán visszakapja pénze egy részét (ÖSTK) — Az Egyesült Államok úgy döntött, az amerikai bankokban befagyasztott 810 millió dollárból 567 milliót visszaad Iránnak - közölték hivatalosan Washingtonban. A fennmaradó 243 millió dollár változatlanul az amerikai pénzintézményekben marad. A washingtoni döntést Rafszan- dzsani iráni államfő közelmúltban tett nyilatkozatával hozzák összefüggésbe, miszerint az iráni vagyon visszaszolgáltatása ellenében elősegíti az Irán-barát szervezetek által Libanonban fogva tartott amerikai túszok elengedését. Az iráni betéteket 1979-ben fagyasztották be az USA teheráni nagykövetségének elfoglalása után. Mint ismeretes, a követség munkatársait 444 napi fogság után engedték szabadon. denciájára vonult vissza. Ezt a helyet a muzulmán hazafias erők ellenőrzik. Nemcsak a libanoni közvélemény felháborodását váltotta ki a főpap inzultálása, hanem egyben Aun tábornok súlyos politikai vereségéhez is elvezetett. Nyilván ez okozta, hogy a keresztény Falangista Párt szintén beállt a rendezési terv híveinek táborába. Izrael sem akar kimaradni a libanoni eseményekből: |égiereje Szi- don kikötő közelében támadást hajtott" végre tegnap reggel a síita Hez- bollah párt állásai ellen. Áldozatokról és anyagi károkról egyelőre nem érkeztek jelentések. A régi szellemben NATO-parancsnokok a szovjet fegyveres erőkről (ÖSTK) - Patrick Palmer, a NATO észak-európai fegyveres erőinek főparancsnoka hétfőn kijelentette, a Szovjetunió erősíti sarkvidéki bázisait, s felszólította az atlanti szövetség országait, hogy legyenek résen a Szovjetunióval szemben. A Reuter hírügynökségnek adott interjújában - amelynek szelleme és tartalma nyilvánvalóan ellentétes a nemzetközi fejlődés jelenlegi irányvonalával - a brit tábornok azt állította, hogy a Szovjetunió új hajók, repülőgépek, tengeralattjárók stb. telepítésével korszerűsíti fegyveres erőit a Kola-félszigeten. Megpróbálta kisebbíteni azokat a szovjet leszerelési kezdeményezéseket, amelyek közvetlenül Észak-Európá- ra vonatkoznak, s felszólította a NA- TO-országokat, hogy ne csökkentsék fegyverkezési kiadásaikat. Palmer tábornok álláspontját Torof Re- in tengernagy, a norvég fegyveres erők parancsnoka is támogatta, kijelentve, hogy a Kola-félsziget térségében állomásozó szovjet fegyveres erők aránytalanul nagyok. Formálisan mindketten üdvözölték azokat az egyoldalú leszerelési lépéseket, amelyeket Mihail Gorbacsov a közelmúltban ismertetett Helsinkiben. Ma összeül a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottsága. Az NDK Állam- és Jogtudományi Akadémiájának vezetői nyílt levélben fordultak a KB tagjaihoz és póttagjaihoz, követelve a rendkívüli párt- kongresszus összehívását még az idén. Az ADN hírügynökség által közzétett levél szerint a kongresz- szust már a KB mostani, 10. ülésének össze kellene hívnia. A küldötteket közvetlenül kellene megválasztani az alapszervezetekben, minden küldöttnek mandátumot kellene kapnia a párt akcióprogramja és a káderkérdések jóváhagyásához, a párt új programja és alapszabálya kidolgozásához, amelyeket a következő, rendes pártkongresszus elé terjesztenének. A levél szerzői szerint a pártnak az átalakítási folyamatok élén kell haladnia, nem pedig az események alakulása után. Tarthatatlan az az állapot, hogy másoknak engedik át a kezdeményezést. Ha ezen nem sikerül a lehető legrövidebb időn belül változtatni, magát a pártot fogja kétségbe vonni tagsága - hangsúlyozza a nyílt levél. A Junge Welt ifjúsági napilap a KB-üléssel kapcsolatos tegnapi kommentárjában azt írta, az NDK lakosságának elsöprő többsége konkrét tetteket vár a központi bizottság ülésétől. A párt most hozzájárulhat az aktív egység gyors helyreállításához annak érdekében, amit a nép követel: több demokráciát és jobb szocializmust. Az ADN hírügynökség szerint hétfő este Lipcsében újabb hatalmas tüntetés volt, a több százezer résztvevő a demokratizálás elmélyítését követelte. Schwerinben kb. 25 ezren gyűlten össze, s a jelentések szerint Magdeburgban is nagygyűlést tartottak. A légkörszennyezés ellen (ÖSTK) - A hollandiai Noordwijk tengerparti városkában zárónapját tartotta a nemzetközi környezetvédelmi konferencia, amelyen 67 ország képviselői vettek részt. A konferencia közös nyilatkozatáról és a fórum munkájáról Jurij Izrael, a Szovjetunió Hidrometeoroló- giai Állami Bizottságának elnöke, a szovjet delegáció vezetője nyilatkozott a Csehszlovák Sajtóiroda tudósítójának. Úgy vélte, a közös nyilatkozat jelentős lépés a légkör szennyezése elleni harcban. A konkrét közös intézkedések elfogadásához pontos tudományos adatokra van szükség. Az erre vonatkozó tanulmányt az ENSZ védnökségével dolgozza ki egy szakembercsoport, ez lesz az alapja egy keretszerződésnek a légkör szeny- nyezése és felmelegedése elleni eljárásról. ÚJ SZÚ 2 1989. XI. 8.