Új Szó, 1989. november (42. évfolyam, 257-282. szám)
1989-11-07 / 262. szám, kedd
ÚJ szú 3 1989. XI. 7. Pavel Bolvansky beszéde Bevezetőben kiemelte a nagy októberi szocialista forradalom történelmi jelentőségét. A forradalom arra is ösztönzött, hogy az emberiség fejlődését érintő kérdésekre más szempontból tekintsenek. A fiatal szovjet állam az agresszív háborúk beszüntetéséért és a különböző társadalmi rendszerű országok békés együttéléséért folytatott harc kezdeményezőjévé vált. Október nemzetközileg is nagy visszhangot váltott ki. Elősegítette az új forradalmi áramlatok és mozgalmak kialakulását, és ösztönözte a kapitalista uralom elleni harcukat. Több kapitalista országban megszilárdította a munkás- osztály helyzetét, meggyorsította a mar- xizmus-leninizmus fejlődését, s felerősítette hatását. Október példája és eszméi mozgásba lendítették a cseh és a szlovák munkás- mozgalom forradalmi erőit. Következtében megnövekedett az osztályöntudat, és a munkásosztályban politikai differenciálódás ment végbe. E törekvések csúcspontját jelentette Csehszlovákia Kommunista Pártjának megalakulása 1921 májusában. RCKÉPCSARNOK René Muavad Libanon vasárnap megválasztott új államfője 64 éves, jogász, s - mint azt az alkotmány megköveteli - maronita keresztény. Az észak-libanoni Zghor- ta városban született. A bejrúti Szent József Egyetem jogi karán végezte tanulmányait, 1947-től folytatott ügyvédi praxist. Politikai karrierje 10 évvel később kezdődött, amikor parlamenti képviselő lett. A következő négy választáson is - legutóbb 1972- ben - bekerült a törvényhozásba, ahol több tisztséget látott el, különböző bizottságok elnöke volt. Emellett tagja volt több kormánynak is. Az új libanoni államfő a politikai reformok híve, ellenzi az ország vallási alapokon történő megosztását. Jó kapcsolatokat tart fenn Szíriával, támogatja szerepvállalását a libanoni válság megoldásában. 1943, Libanon függetlenné válása óta a köztársaság nyolcadik elnöke. Nős, egy fiú és egy lány apja. Székfoglaló beszédében felhívta az Aun tábornok vezette keresztény erőket, egyben az egész hadsereg vezetését, tartsák tiszteletben és védelmezzék a törvényességet. Muavad bejelentette, a gyakorlatban akarja megvalósítani a parlament által vasárnap ratifikált nemzeti megbékélési chartát. A libanoni parlament vasárnapi ülésén, amelyen megválasztották az új államfőt, részt vett az Arab Államok Ligájának különmegbízottja, a Szovjetunió, Franciaország, Nagy-Britan- nia és Olaszország nagykövete, valamint a bezárt amerikai nagykövetség képviselői. Ezt a gesztust úgy értékelik, mint a libanoni parlament legitimálásának nemzetközi elismerését, minden döntésnek, tehát az államfő megválasztásának támogatását is. Pavel Bolvansky ezután a csehszlovák-szovjet barátság és együttműködés gyökereiről szólt. Rámutatott: a két nép együttműködésének és barátságának meghatározó politikai hátterét a két kommunista párt hatékony együttműködése képezte. A baráfság hagyományai a fasiszta elnyomók és agresszor elleni harcban vérrel pecsételődtek meg. Népünk a nemzeti felszabadító harcban tudatosította a Szovjetunió meghatározó szerepét a fasizmus leverésében. Az 1943-ban kötött csehszlovák-szovjet szerződés ezeket a tényeket rögzítette, és új távlatokat nyitott népeink háború utáni testvéri szövetségének elmélyítéséhez. A lenini párttapasztalatai a munkásosztályt és vezető politikai erejét, a CSKP-t mindig jelentősen ösztönözték. A dolgozó nép 1948-as februári győzelme a szocialista alapokon nyugvó új élet céltudatos kezdetét jelentette, és megnyitotta az utat a csehszlovák-szovjet együttműködés új, magasabb színvonala elé. Pavel Bolvansky hangsúlyozta, hogy a nagy októberrel megkezdődött nagyszabású és bonyolult folyamat ma is folytatódik. Ezt bizonyítja az SZKP Központi Bizottságának 1985 áprilisi plenáris ülése és - főleg - az SZKP XXVII. kongresszusa. A Szovjetunió Kommunista Pártja tudatosította az alapvetően új helyzetet, és úgy döntött, hogy meggyorsítja a szovjet társadalom szociális-gazdasági fejlődését, s az élet minden területén mélyreható és sokoldalú átalakítást hajt végre. Beszédének további részében Pavel Bolvansky az SZKP külpolitikájának és a nagy október eszméinek összefüggéseiről szólt. A nemzetközi kapcsolatokban tért hódító új gondolkodásmód, amely a nagy októberi szocialista forradalom eszmei hagyatékára épül, elsősorban abból indul ki, hogy a világbéke megőrzése nem katonai, hanem egyre inkább politikai feladattá válik. Októbernek a nemzetközi kommunista és munkásmozgalomra gyakorolt hatásáról szólva hangsúlyozta: a hetvenes évek végén és a nyolcvanas évek elején a tevékenység új objektív és szubjektív feltételei jöttek létre. Nagyobbak az igények az egész kommunista mozgalom elméleti, gyakorlati, politikai tevékenységével szemben. Az így értelmezett elvek egyike abban rejlik, hogy a kommunistáknak a néptömegek közvetlen és hosszú távú céljaiért folytatott harcot olyan folyamatnak kell tekinteniük, amelyben az egyes forradalmi mozgalmak osztály- és politikai érdekei közösek, amelyben ugyanakkor figyelembe veszik a különböző társadalmi feltételekből eredő sajátos érdekeket. Népünk alkotómunkájának eredményei figyelemre méltóak, de mégis joggal mutatunk rá arra, hogy nem használtuk ki a szocializmus minden lehetőségét, társadalmunk potenciálját. Az elmúlt időszak reális értékelése szükségessé tette, hogy igényesebben lássunk hozzá a gazdaság, a szociális szféra és a társadalmi élet más területe halaszthatatlan feladatainak megvalósításához. Az SZKP XXVII. és a CSKP XVII. kongresszusának határozatai a két népet a gazdasági fejlődés meggyorsítására és a szocializmus minőségileg új szintjének elérésére ösztönzik. A szocializmus építése új szakaszának küszöbén tanulmányoznunk kell a kommunista és munkásmozgalom történetét, a proletariátus osztályküzdelmeinek tapasztalatait, valamint a forradalomban és a szocializmus építése során szerzett tapasztalatait. Pontosítani kell, mi az, ami érvényes, mit kell továbbfejleszteni és tökéletesíteni, mit kell radikálisan megváltoztatni. A megváltozott történelmi tények a szocialista társadalom fejlődésének új minőségét követelik meg, s azt, hogy még dinamikusabban, folyamatosabban és tartósabban tudja összekötni a szocializmus előnyeit a tudományos- műszaki haladás vívmányaival. A CSKP XVIII. kongresszusára készülve még jobban kell törekednie mindenkinek szocialista társadalmunk fejlődésének meggyorsítására - mondotta Pavel Bolvansky, majd hangsúlyozta, hogy meg kell szilárdítani a párt egységét és eszmei összeforrottságát az átalakítás és demokratizálás platformján. Tudjuk, hogy a szocializmus megszilárdításával és fejlesztésével kapcsolatos szándékainkat csak békében, a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal való szoros szövetségben valósíthatjuk meg. Beszédének végén Pavel Bolvansky emlékeztetett arra, hogy a nagy októberi szocialista forradalom a marxizmus-leni- nizmus egyértelmű győzelmét jelentette, a stratégia és taktika példája volt valamennyi forradalmi, munkás- és kommunista párt számára. Az azóta eltelt évek bebizonyították, hogy a marxizmus-leni- nizmustól való bármilyen eltérés közvetlenül veszélyezteti a forradalmat és vívmányait. Feladatunk ezért, hogy következetesen és kompromisszum nélkül védjük a marxizmus-leninizmus elveit, alkotó módon továbbfejlesszük forradalmi elméletét, szüntelenül szem előtt tartsuk az elmélet és a gyakorlat egységét az átalakítás és a demokratizálás folytamatában is. Sevardnadze a Szovjetunió és az USA közös kezdeményezéséről (ŐSTK) - Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter a TASZSZ hírügynökségnek adott nyilatkozatában történelmi jelentőségűnek nevezte a Szovjetunió és az USA közös kezdeményezését, hogy vegyék fel az ENSZ-közgyülés 44. ülésszakának napirendjére a nemzetközi béke, biztonság és együttműködés erősítésével kapcsolatos kérdéseket. Először fordul elő a világszervezet fennállásának 44 éve alatt, hogy a két legnagyobb ország együtt tegyen javaslatokat az ENSZ szerepének és tekintélyének fokozására - mondotta a miniszter. A világszervezet hatékonyságának a növelése jelen korunk lényeges feladata. A szovjet-amerikai kezdeményezés épp ezt célozza, egyben véget vet a „hidegháború" utáni időszaknak, amikora legreprezentatívabb szervezet munkáját gyakran megbénította a konfrontáci- ós jellegű vita. Most tehát valameny- nyi tagállam a nemzetközi problémák megoldása során a gyakorlatban is egyeztetheti erőfeszítéseit. Sevardnadze a közös javaslatot a szovjet-amerikai viszonyban beállt pozitív változások eredményeként, illetve annak bizonyítékaként jellemezte, hogy „Wyoming szelle- me“ kedvezően hat a nemzetközi helyzetre. A kezdeményezés a szovjet-amerikai párbeszéd szerves része, s arról tanúskodik, hogy a két nagyhatalom nemzetközi ügyekben hatékonyan együttműködhet. A szovjet külügyminiszter a közelgő földközi-tengeri csúcstalálkozóról is szólt, s annak a véleményének adott hangot, hogy azon - bár a nemhivatalos jelzőt kapta - komoly kérdések lesznek napirenden. E gy ötnapos külügyminiszteri látogatás módot ad arra, hogy a partnerek behatóan foglalkozzanak a kétoldalú kapcsolatok minden fontos területével, a fejlődés irányaival. Az természetes, hogy ilyenkor a nemzetközi helyzet is terítékre kerül, mindkét részről kifejtik országaik álláspontját a külpolitika leglényegesebb kérdéseiben. Ezek az álláspontok ezúttal azonosak vagy közeliek voltak. Jaromír Johanes vasárnap véget ért kínai látogatása a párt és állami szervek szintjén is elhatározott rendszeres kapcsolattartás szerves része volt. Egy másik látogatás is bizonyítja, hogy a két fővárosban komolyan veszik az olyan meghatározásokat, mint a rendszeresség, a sokrétűség. Hiszen azokban a napokban, amikor külügyminiszterünk Pekingben Csiang Cö-min főtitkárral és Li Peng kormányfővel találkozott, Prágában Milos Jakes főtitkár és Gustáv Husák államfő a kínai vezérkari főnök helyettesét fogadta. De ezt támasztja alá az is, hogy Csien Csi-csen külügyminiszter Prágába szóló meghívást fogadott el és abban szintén egyetértés volt, hogy a gazdasági együttműködés terjedelme a két kormány közötti legfelsőbb szintű kapcsolattartás rendszerességét követeli meg. Ezért Li Peng örömmel látja jövőre vendégül Ladislav Adamecet. Mindez jelzi, a csehszlovák-kínai viszonyban kiemelkedő szerepe van a gazdasági együttműködésnek, s természetesen nem csupán a hagyományos árucseréről van szó. Hetvenkilenc, vagyis a kínai nyitás óta a nyugati tőke is nagy lehetőségeket lát a kínai piacban, ezekkel a lehetőségekkel a csehszlovák vállalatoknak is élniük kell. Különösen akkor, ha a kínaiakban megvan erre a hajlandóság, ezt bizonyítandó sohasem felejtik el udvariasan hangsúlyozni: az együttműködés gyökerei mélyek, az ötvenes években Csehszlovákia nagy segítséget nyújtott Kína iparosításához. Azt persze tudomásul kell venni, hogy a régi dicsőségből nem élhetünk meg. Igaz az, hogy a kínai piac hatalmas lehetőségeket kínál (esetenként még fel is kell fedezni ezt a piacot), de ma már csak jó minőséggel lehet oda betörni, mert a konkurencia egyre nagyobb lesz. Hiszen Kínában folytatni akarják a gazdasági reformok és a nyitás politikáját, s valószínűleg nem lesznek hosszú életűek azok a szankciók sem, amelyeket egyes nyugati országok a nyári pekingi zavargások után hoztak. Tavaly májusban, Milos Jakes pekingi látogatásakor azt hangsúlyozták, hogy a gazdasági együttműködésben ugyancsak új minőségi szintet kell elérni a lehető legkorszerűbb formák bevezetésével. Kínában az energiaipart, a közlekedést tartják az együttműködés legpers- pektivikusabb területeinek. Jelenleg egy kínai hőerőmű kivitelezésében vesz részt Csehszlovákia. Két évvel ezelőtt alakult meg az első közös vállalat, a COOSHIP, amely tengeri szállítással foglalkozik. Felfutóban van a textilgépek és a Tatra 815-ös tehergépkocsik gyártási programja is: napjainkban ez utóbbiak összeszerelését végzi egy kínai üzem, ugyanakkor szó van arról, hogy a termelést tovább bővítik, s teljes mértékben ott fogják gyártani a Tátrákat. Termelési kooperáció, közös vállalatok létesítése - ezek azok a formák, amelyekre a jövőben még naÉrdekazonosság gyobb figyelmet kell fordítani. Ez kölcsönös érdek, főleg ha figyelembe vesszük a közös vonásokat, s azt, hogy az utóbbi évtizedekben jelentős eredményeket felmutató kínai gazdaság komoly gondokkal is küszködik. Két példa a közelmúltból. Az idén október 6-án történt meg első ízben, hogy Pekingben nyilvánosságra hozták az adatokat a külföldi adósságállományról. Eszerint Kínának a múlt évben 40 milliárdos adóssága volt, túlsúlyban hosszú és közepes lejáratú hiteleket vett fel (előnyük: alacsonyabb kamatot kell fizetni, mint a rövid lejáratú kölcsönöknél). A törlesztés szempontjából az 1991-es és 1992-es év számít majd kulcsfontosságú időszaknak. Ennek a körülménynek is tudhatok be a gazdasági tevékenység ellenőrzését célzó, már bevezetett és a tervezett intézkedések is. A másik tényező: mind több szó esik kínai közgazdászok körében a munkanélküliségről. Februárban még 2 százalékos volt, s egy október végi pekingi előrejelzés szerint ez év decemberéig elérheti a 4 százalékot is. Ez pedig a világ legnépesebb országában a munkaképes lakosság arányát tekintve egyáltalán nem elhanyagolható. J ohanes külügyminiszter pekingi tárgyalásain elhangzott, hogy a kínai párt rövidesen sorra kerülő központi bizottsági ülése épp a gazdaságfejlesztésre helyezi majd a hangsúlyt. Nálunk is jelentős változások várnak január elsejétől a vállalatokra, pártunk és az egész társadalom a XVIII. kongresszusra készül. Különösen fontos tehát a mostani időszakban, majd pedig az elkövetkező hónapokban a tapasztalat- csere, az érdekek és lehetőségek összehangolása, illetve felmérése. (-nák) A hadifogolycseréről Afganisztánban (CS'TK) - Nadzsibullah afgán államfő dekrétumot adott ki, mely szerint a kabuli központi börtönből szabadon engedik az afgán fegyveres ellenzék három tagját. Erről Nabi Amani kormányszóvivő tájékoztatott azon a tegnapi sajtóértekezleten, amelyet lord Bethell közelmúltban tett látogatásával összefüggésben tartottak. A nyugat-európai politikus Kabulban az afgán ellenzék által fogvatartott szovjet katonák szabadon bocsátásának feltételeiről folytatott tárgyalásokat. A szóvivő hangsúlyozta, lord Nicholas Bethell, az Európai Parlament tagja előzetes feltételek nélkül érkezett Kabulba. Nadzsibullah államfővel és az afgán vezetőkkel arról folytatott tárgyalásokat, hogy esetleg milyen feltételek mellett cserélhetnék ki a szovjet hadifoglyokat az Afganisztánban bebörtönzött mudzsahi- dekért. nPABflA (X józűvid JóoiMról \ A realitások Józan felmérésével Polgárháborús veszély Suriname-ban (ŐSTK) - Mint már beszámoltunk róla, az SZKP KB székházában november elsején értekezletet tartottak vezető szovjet közgazdászok, parlamenti képviselők, valamint a központi gazdasági intézmények vezető munkatársai részvételével. A szovjet Pravda tegnapi számában részletesen beszámolt a gazdasági értekezlet második részéről, s közölte Mihail Gorbacsov záróbeszédét is. (CSTK) - A dél-amerikai Suriname- ban bonyolult politikai helyzet alakult ki: az egyik oldalon állnak a szökött néger rabszolgák leszármazottai, a másikon az indián lázadók, köztük pedig a hadsereg és a tehetetlen kormány. A több éve tartó konfliktus akkor éleződött ki ismét, amikor az indián felkelők blokád alá vették a vízi közlekedést és Ronnie Brunswijk, a néger lázadók vezetője felmondta a kormánnyal júliusban kötött békemegállapodást. Brunswijk 1986-ban robbantott ki felkelést Desim Bouters katonai rezsimje ellen, amelyet ugyan egy évvel később polgári kormány váltott fel, de Bouters a hadsereg főparancsnoka maradt. A felkelők demokráciát és a néger kisebbség hagyományos jogainak tiszteletben tartását követelték. A júliusi békemegállapodás felhatalmazta őket arra, hogy az ország délkeleti részét rendőri ellenőrzés alatt tartsák. Ez a lépés a hadsereg nemtetszését váltotta ki, állítólag azért is, mert a rendőri ellenőrzés nehezítette a katonák kábítószer-üzleteit. Ekkor jött létre a Toe- kajama nevű indiánszervezet, amely az ország déli és nyugati területein működik. Bouters hadserege állítólag támogatja az indián felkelőket, s ez is oka volt annak, hogy Brunswijk felmondta az említett békemegállapodást. Az 1975-ben függetlenné vált Surina- me-ban fennáll az a veszély, hogy polgár- háború robban ki. A kormány nem élvezi a hadsereg támogatását, s ezért képtelen megakadályozni a konfliktust. Az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának elnöke beszédében hasznosnak nevezte a tanácskozást- bár mint mondotta - korábban kellett volna azt megrendezni. Felhívta a figyelmet az országban jelenleg tapasztalható legkülönbözőbb nézetekre, s emlékeztetett arra, hogy a lakosság milyen viharosan reagált a szovjet társadalom „kapita- lizálásának“ eszméjére. A másik oldalon viszont önjelölt „védelmezők11 a szocializmust igyekeznek megóvni az átalakítástól- mondotta Gorbacsov. A továbbiakban ismételten leszögezte, hogy a vita igen élessé vált, s éppen ezárt rendkívül fontos a jelenlegi politikai realitások józan mérlegelése. Legfőbb feladatunk az átalakítás koncepciójának és politikájának a konkretizálása, s ezekben a kérdésekben teljesen tisztán kell látnunk - hangoztatta a szónok. Gorbacsov kitért rá, hogy bizonyos szakaszban a vezetés nem tett meg mindent az átalakítás politikájának az ideológiai biztosítása érdekében. El kell mélyíteni az új helyzet elemzését. A mai bonyodalmak abból erednek, hogy az új rendszerre való áttérés legfőbb elemeit és szakaszait nem gondoltuk át a legapróbb részletekig. Olyan helyzet alakult ki, amikor egy időre elveszítettük a népgazdaság irányításának egyes eszközeit. A régi rendszer már nem működik, és a demokratikus módszereken alapuló új egyelőre nem érvényesül teljes mértékben. Most, amikor a politikai folyamat dinamikussá vált, az emberek nem fognak egyetérteni még a legkisebb elhajlással sem, vagyis a megkezdett irányvonalat végig kell vinnünk. A gazdasági reform jelenleg döntő szakaszába érkezett s ezért csak előre haladhatunk. További fontos kérdés az átalakítás eszméinek a továbbfejlesztése. Egyebek között erre összpontosítja majd figyelmét a Moszkvában hamarosan sorra kerülő országos közgazdász-konferencia - mondotta Gorbacsov, majd hozzáfűzte, hogy a gazdasági törekvéseknek a törvényekben is tükröződniük kell. A népi képviselők kongresszusának küszöbönálló második kongresszusán a kormánynak komoly és alaposan kidolgozott javaslatokat kell előterjesztenie a gazdaság javítására és a 13. ötéves tervidőszakban történő fejlesztésére. Ennek a programnak tartalmaznia kell az egész szovjet gazdaságot érintő haladéktalan intézkedéseket, amelyeknek a pénzügyekre és a fogyasztási piacra is vonatkozniuk kell. Végezetül Gorbacsov annak a véleményének adott hangot, hogy az értekezlet mintegy leltárba vette a problémákat, amelyek megoldásra várnak. A következő hasonló tanácskozáson a tulajdontörvény tervezetét kell megvitatni, még mielőtt azt össznépi vitára bocsátják.