Új Szó, 1989. november (42. évfolyam, 257-282. szám)
1989-11-24 / 277. szám, péntek
Tartós értékeket teremtve Egy-egy jól sikerült nemzetiségi kulturális rendezvény számunkra mindig ünnep. Magunkat mérjük vele, eldöntendő, honnan hová jutottunk; s nem csupán egy kis közösség ad számot munkájáról, törekvéseiről, hanem egész nemzetiségünk is vizsgázik: milyen légkört teremtettünk az alkotó munkához, mit tartunk fontosnak, mit fogadunk el és be úgy, hogy arra művészi hitvallást lehessen felépíteni. A színpadi művészetek esetében ugyanis fontos a közönség, fontosabb talán, mint másutt, mivel együtthatója az előadásnak, alakítója a jövő művészi produkciónak... Színházat játszani, zenélni, táncolni asztalfióknak nem lehet, ez azonban nem jelenti azt, hogy a mindenkori igényeket ki kell szolgálni, legyenek azok bármily olcsók. A nehezebb feladat: úgy szolgálni, hogy tartós értékeket teremtsünk, és ezeknek az értékeknek felismerésére megtanítsunk másokat is. Ha a Csemadok KB Szőttes Népművészeti Együtteséről kell írni, nem hagyható figyelmen kívül a küldetéstudat, mely megalakulása óta- vagyis húsz esztendeje- jellemzi a csoport munkáját. Legtisztább népi hagyományaink felelevenítése, ápolása, színpadi feldolgozása - ez jellemzi minden körülmények közt a munkáját. Annak idején, az induláskor, ez a törekvés kovácsolt össze embereket, s ma is ez tartja leginkább egyben a csoportot. Voltak persze változó időszakok az együttes életében; volt, amikor stilizáltabbak, színpa- diasítottabbak voltak műsoraik, s voltak időszakok, amikor nagyobb húséggel tartották magukat a paraszti hagyományokhoz. Az egyetemes nemzeti népművészet-felfogás divatjai nem hagyták érintetlenül a művészeti vezetőket, koreográfusokat, táncosokat, zenészeket. Egy azonban nem vethető a Szőttes szemére, hogy elszakadt volna népünk zenei és tánchagyományaitól. Amikor a legmerészebben kísérletezett, akkor is ezekhez kötődött. Mert akik a munkáját vezették, irányították az alapító-vezető, Quittner János után, azok maguk is a Szőttesben kezdték korábban a táncot, s vérükké vált ez az elkötelezettség. A jubileumi bemutatón, mely az Ünnepeink címet viselte, szintén a paraszti kultúrához hú Szőttest láthattuk a színpadon. Műsoruk szerkezete a jelenlegi művészeti vezető és koreográfus Richtarcík Mihály szemléletét tükrözte, s az egyetemes magyar népi kultúrából merített. A táncprodukció első részében a mátyusföldi táncok domináltak, bár a legszebbre és a legtisztábbra az imregi karikázó sikeredett, mely a Bodrogköz hagyományait képviselA Szőttes bemutatójáról te. A második rész erdélyi, kalotaszegi, széki és bonchidai motívumokból építkezett, s talán nem is véletlenül. „Ünnepeink" során is fontos szembesülnünk önmagunkkal, fontos számba vennünk meddig nyúlnak gyökereink. Napjainkban talán leginkább veszíthetőnek paraszti népi kultúránk eme hajtása tűnik. A kompozíció e megközelítésből megfejthető üzenete - a pergő, eleven első rész, a jól időzített kalocsai tánc utáni lassúbb, szomorkásabb második rész nyomán - a tánc és tek Házának színpadán vendégként fellépett Szvorák Katalin, aki egykor szintén itthon kezdte pályafutását, s megadatott neki az a szerencse, hogy Magyarországon tanuló diákként a „Röpülj páva“ népdalversenyében sikert arathasson. Átütő sikerre, elismerésre itthon is szükség van, szükség lenne. A kitartó, igényes, munkájukban következetes amatőröknek pedig főként, hogy egy kissé próféták lehessenek a saját pátriájukban is. Hiszen a megszállottságon túl az elismerés szintén Híven népünk zenei és tánchagyományaihoz a népzene nyelvén szól mindannyiunkhoz. Csupán az a kár, hogy a Szőttesnek jelenleg nincsenek kiválóan képzett, nagy technikai tudású táncos egyéniségei. Kaluz Árpáddal senki nem tud lépést tartani a színpadon. Lehet ezt persze sokféleképpen magyarázni, lehet hozzá elméletet költeni is - hogy úgy akarunk táncolni, ahogy egykor az egyszerű emberek táncoltak -, csak egyet nem lehet: elfelejteni, hogy a műsor színpadi produkció, s mint ilyennek, a vele szemben támasztott követelményeknek is meg kell felelnie. Lévén, hogy a jubileumi előadás előtt az Ünnepeinket már többször bemutatták Dél-Szlovákiában, a táncos technikai tudásában megmutatkozó hibák nem írhatók az első nyilvános szereplés számlájára. Kiváló teljesítményt nyújtott viszont a Szőttes zenekara, a Varsányi-együttes. Csodálatosan, jó kedvvel, nagy tudással muzsikáltak, önálló műsorként is katartikus élmény a zenéjük. Teljesítményük hanglemezeket érdemelne itthon is, hogy bármikor újrahallgathassuk zenéjüket. (Nem tudom, ez ügyben ki az illetékes, kihez kellene fordulni.) Szép élmény volt Nagy Myrtill éneke is. S hogy mire vihetné zenekar és énekes, azt a másnap esti jubileumi műsorban tapasztalhattuk meg, amikor a bratislavai Szakszerveze(Lőrincz János felvétele)- és nem csupán a szavakba öntött erkölcsi elismerés - fontos serkentője a jó példa követésének. Több erőt ad a munkához, az apró, de nehéz, sok kitartást kívánó hangyamunkához, az alapozáshoz, melynek nyomán a megálmodott műsor hibátlanul jelenhet meg a színpadon. Az emlékmüsor, melyben volt Szőttes-tagok szerepeltek, jó keresztmetszetét adta a húszéves munkának, énekben még az egyes népművészeti divatokból is felvillantott valamit. Jó volt újra látni a régi arcokat, jó volt hallani, hányán maradtak húek a népi tánchoz csoport- vezetőként, hányán választották hivatásul a táncot. Jó volt nézőként is emlékezni a sikerekre, melyeket- reméljük - újabbak követnek. S jó volt látni, hogy van utánpótlás, hogy van az együttesnek jövője, mert szép, jól megkomponált műsort mutatott be ezen az estén a Furik Rita vezette Apró Szőttes, melyet tizenkét éve egy szintén volt Szőttestáncos, Gálné Éliás Éva alapított. Mindkét este óriási közönségsikert aratott. A jubileum kapcsán a Csemadok KB több egyént is kitüntetett a Szőttes érdekében kifejtett munkájáért, magának az együttesnek ezüstplakett jutott. A Népművelési Intézet ezüsplakettjét vehette át a csoport művészeti vezetője a CIOFF képviselőjének kezéből. N. GYURKOVICS RÓZA Jubilál a Thália Színpad Az 1968 őszén létrehozott Thália Színpad együttese húsz évvel ezelőtt, 1969. november 29-én tartotta első előadását Horkán (Gemerská Hörka). Goldoni Két úr szolgája című darabját mutatták be, Beke Sándor rendezésében. A jubileum alkalmából közel egyhetes „házi fesztivált" rendez a színház. A világító-berendezés hosszú ideig elhúzódó felújítása miatt ebben az évadban még nem volt bemutatója Kassán (Kosice) a Tháli- ának, így a közönség már ugyancsak várja a premiert, melyet azonban megelőz a holnapi horkai jubileumi előadás. Itt kerül először közönség elé csehszlovákiai ősbemutatóként Illyés Gyula A lélekbúvár című színműve. Vasárnap, november 26- án, a Thália Színpadon a csehszlovákiai magyar irodalom keresztmetszetét adó Alázat című műsorral kezdi a társulat a jubileumi hetet, Kassán. Közreműködik Kövesdi Szabó Mária és Pólós Árpád, az est második felében, a miskolci Nemzeti Színház művésznője, Horváth Zsuzsa ad elő világhírű sanzonokat és musicalszámokat. Hétfőn lesz A lélekbúvár kassai bemutatója, kedden a miskolci Nemzeti Színház Oldrich Danék Negyven gonosztevő és egy darab ártatlanság című drámájával lép közönség elé. Szerdán délelőtt 10 órakor kerül sor a társulat jubileumi ülésére, este pedig a Matesz komáromi (Komárno) társulatának előadásában Iván Bukovcan Keringő a pókhálóban című játékával ér véget a fesztivál. Hogy a gyerekek is részesüljenek a jubileumi előadások hangulatából, csütörtökön (november 30-án) délelőtt 10 órakor a komáromi együttes bemutatja Sármándy-üénes zenés mesejátékát, a Peti meg a rókát. Visszatérve A lélekbúvár című darabhoz: ez a mű szervesen illeszkedik abba a dramturgiai irányba, amely a Thália indulására, valamint célkitűzéseire a mai napig jellemző. Illyés Gyula tulajdonképpen a Németh László-i Kertmagyarország gondolatát igyekszik a dráma nyelvén a közgondolkodásba átültetni. Fel kell emelni a testi-szellemi elnyomásban élő parasztságot; megadni neki a lehetőséget, hogy a benne felgyülemlett öserő - a jobbító szándék szabad utat találjon a kibontakozáshoz. Bár a mű 1948-ban íródott, olyan tüneti jelenségre mutat rá benne a szerző, amely tulajdonképpen csak később erősödött fel, beárnyékolva a szocialista társadalmi fejlődést: a személyi kultusz polipcsápjainak mindent behálózó, fojtogató szorítására. A korabeli bemutató hivatalos közönsége fagyos hidegséggel fogadta az új művet, majd később leparancsolta a színpadról a darabot - ráismerve önmaga karikatúrájára. Illyés később átdolgozta a darabot, de gerince megmaradt. A mellékszereplők nagyobb teret kapnak, karakterük jobban kirajzolódik, több a vígjátéki elem, sőt az egész közeledik a nép-nemzeti színműhöz. A Rencz Antal rendezte előadás egyben jutalomjáték a nyugdíjba készülő Lengyel Ferenc érdemes művész számára, aki a címszerepet alakítja. További szereplői az előadásnak: Kövesdi Szabó Mária, a lelkibeteg háziasszony, Várady Béla, a helyi plébános, Bartollás Kati, a fiatal doktornő, Pólós Árpád, a vincellér, és Dudás Péter, a faluját felemelni akaró gazdász. (gyű-) MADÁCH IMRE NAPOK Új fényben a Tragédia költője Méltatlankodhatnék. Kifogásolhatnám, hogy nagy drámaírónk, Madách Imre halálának 125. évfordulója alkalmából a szülőfalujában emelt szobránál rendezett koszorúzást megelőzően neves magyarországi és honi irodalmároknak, nyelvészeknek, Madách-kutatóknak, idős, botozó embereknek miért kellett lépésről lépésre egymást vigyázva, egymást segítve vizes, csúszós ösvényen megközelíteni a Madách emlékművet. Kik és miért hagyták oly mértékben tönkremenni az al- sósztregovai (Dolná Strehová) kastélyt, amelyben drámaírónk megírta Az ember tragédiáját, hogy (folyó) felújítására feleslegesen több millió koronát kelljen költeni. Miért csak szlovák nyelven hirdeti az emléktábla, hogy ebben a házban született meg a magyar drámairodalom egyik halhatatlan remeke? Hogy került az ódon falak tövébe az a rengeteg hulladék, amely egyáltalán nem méltó Madách szelleméhez, s nem jó fényben mutatja a községet; elöljáróit, lakosait? Ki hagyta ezt és ki nem tett, tesz ellene? Kérdezhetném, kinek kellett vagy kellett-e egyáltalán valakinek arról gondoskodnia, hogy a nagykürtösi (Vel'ky Krtís) művelődési otthon földszinti csarnokában, a járási művelődési szemináriumon megjelent tudósok előadásait zavartalanul hallgathassák az emlékezni és tiszteletadásra összegyűltek, a tudományos beszámolókat ne kísérje más helyiségekből átszűrődő hangos zene. Miért nem volt fontos a környező magyar tanítási nyelvű iskoláknak, hogy a koszorúzási ünnepségen - amelyen Urbán Aladár, az Ipolyvarbói (Vrbovka) Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola tanára mondott szellemi, nyelvi és kulturális hovatartozásunkat érintő, identitástudatunkat erősítő ünnepi beszédet -, továbbá a Madáchtól és magyar nyelvünkről tartott értékes előadásokon, ha nem is teljes számban, de részt vegyenek? Nem firtatom a hiányosságokat, és nem kutatom okait, mert azok sértődnének meg, a kívülálló esetleges kiállásának azok viselnék kárát, akik erejükhöz mérten megszervezték a VII. Madách Imre Irodalmi és Kulturális Napokat, és akik megteremtették a koszorúzás és a rendezvénysorozatot záró művelődési szeminárium feltételeit - a Csemadok Nagykürtösi Járási Bizottsága, s nem azok, akik ilyen vagy olyan formában közömbösen távol maradtak az eseményektől. Vegyük szemügyre inkább azt, hogy az elhangzott tudományos értekezések mivel ismertették meg a hallgatókat! Előbb Leblancné Kelemen Mária a Nógrád megyei levéltárban fellelhető Madách dokumentumokból összeállított kötetet mutatta be. Az archívumi anyag kötetbe rendezésével a levéltárnak az volt a célja, hogy egy, az eddiginél teljesebb Ma- dách-portrét mutasson be a Madách Imrétől származó és a rá vonatkozó levéltári iratok segítségével. A kötet gerincét azok az 1842-től 1864-ig terjedő időszakból származó dokumentumok alkotják, amelyek az eddigi Madách-életpálya értelmezésével ellentétben, a költőnek a negyvennyolcas forradalomban betöltött kiemelkedő szerepére világítanak rá. Ezek szerint Madách az 1848-as betegsége idején is teljességgel eleget tett főbiztosi megbízatásának. Továbbá afüleki választókörzet választási elnöke volt, erről tanúskodik választási elnökként a főispánnak írt jelentése, amely eredetiben megmaradt. Az a tény is ellentmond ama felfogásnak, amely ma is él még a köztudatban: a beteges Madách Imre visszavonult a közélettől, hogy amikor az állandó választmány a nógrádi nemzetőrség felállításáról döntött, a főbiztos a hadra kelő nógrádi nemzetőrséggel - amint az a határozatban áll: „beteges állapota mellett is magát elmenetelre fela- jánlá“. 1848 szeptemberétől pedig ott találjuk a teljhatalmú választmány soraiban Madách Imrét, és a választmány által hozott rendelkezések végrehajtásának egyik vezető alakja volt. Nógrád megyében a főbiztos vezetésével a szabadság- harcba 3030 katonát sikerült negyvennyolc őszén toborozni. Ugyancsak azokkal a kevésbé ismert, s az eddigi Madách életpálya értelmezését kiegészítő, annak helyenként ellentmondó tényekkel foglalkozott Ctibor Étítnicky költő és műfordító, amelyek Madáchot betegsége ellenére is hazafias érzelmű lelkes forradalmárként, az 1848-as forradalom aktív résztvevőjeként, tisztét maradéktalanul betöltő főbiztosként, illetve képviselőként tüntetik fel. A Madách-életmű elemzése után Őtítnicky Radó György és $te- fan Krcméry tanulmányaira támaszkodva Az ember tragédiájának három szlovák fordításváltozatát méltatta és jellemezte. Elhangzott, hogy Hviezdoslav fő célja a mű szlovákra való átültetésekor a gondolati teljesség megtartása volt, ezért ott, ahol az eredeti alkotás gondolatait nem tudta a magyar mű sorainak számát megtartva közölni, a sorokat szabadon szaporította, bővebben rímeltet- te, s az eredeti mű tartalmi elemeit elenyésző mértékben megszaporította. Valentin Beniak egy erőteljesnek, egyéninek vélt kifejezésmódért feláldozta Madách puritánságát, stílusának tömörségét, jóllehet, tartalmilag pontosan tolmácsolta a tragédiát. A harmadik szlovák fordítás, Ctibor Stítnicky munkája, Radó György értékelése szerint Az ember tragédiájának legjobb idegen nyelvű szövegei közé tartozik. A fordító modernizál ugyan, de csak oly mértékben, amennyire az egy mai fordításnál elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy a mű enyhe múlt századi archaizmusa más nyelven megszólalva ne legyen disszonáns és érthetetlen. A tragédia azonban nemcsak könyvalakban jelent meg, televíziós és színpadi feldolgozása is eljutott a szlovák közönséghez. Legutóbb a Stítnicky-fordítás, Tibor Rakovsky rendezésében hatvanki- lenc előadást élt meg Bratislavában. Nyelvünk jelenlegi helyzetéről tartott beszámolójában Bencédy József megállapította, hogy a nyelv maga nem romlik, ellenkezőleg, a nyelvnek a sajtóban, a hivatali nyelvben, a beszélt nyelvben tükröződő használati formájáról azt lehet mondani, hogy előrefelé mozog. Nem kell különösebbképpen bizonyítani, hogy gondolkodásunk, a tudományok szintén előrefelé mozognak. Minthogy a gondolkodás és a nyelv édestestvérek, tudományos ismereteinket, ha a nyelv visszafelé fejlődne, nem lennénk képesek bővíteni. Eme általános nyelvészetfilozófiai megfontolás is azt támasztja alá, hogy a nyelv nem romlik. Mi az oka mégis, hogy a nyelvvel, a nyelvben gondok vannak? Az, hogy használóik követnek el hibákat. Nyelvünk mai helyzetére jellemző az idegen szavak elszaporodása. A csehszlovákiai magyar nyelvterületen ez méginkább megfigyelhető mondotta Bencédy József- a szlovák nyelvből meggondolatlanul kölcsönvett idegen szavak terjedése miatt. Mi is a teendő? Amíg nincs valamilyen új jelenségnek magyar megnevezése, addig természetesen használnunk kell az idegent, de abban a pillanatban, ahogy a magyar kifejezés megszületik, kötelességünk azt használni. Szükséges megvizsgálnunk- mondta Bencédy József - az irodalmi vagy köznyelv és a nyelvjárások viszonyát. A rádió, a tévé, az iskolázottság kiterjedése nem ölte ki a nyelvjárásokat azért sem, mert a nosztalgiahullám, a múltbanézés, a kis népek, kis nemzetek, nemzetiségek ügye iránti érdeklődés magával hozta a nyelvjárások megbecsülését. A tájnyelvek értékeit elismerve és becsülve mégis azt kell mondani, hogy az irodalmi vagy köznyelv a magyar nemzeti nyelvnek hosszú évszázadokon át kialakult értékes és normatív változata. Eszébe nem jutna senkinek, hogy a fejlődést úgy képzelje, hogy visszafelé mozog és visszafelé tart a tájnyelvek felé. Ez azonban nem zárja ki azt, hogy a nyelvjárásokból ne tartsunk meg minél több értékes, gazdag árnyalatot. TALLÓSI BÉLA DJ SZÓ 6 1989. XI.
