Új Szó, 1989. november (42. évfolyam, 257-282. szám)

1989-11-23 / 276. szám, csütörtök

SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Csütörtök, 1989. november 23. • Ára 50 fillér • XLII. évfolyam, 276. szám A problémák rendezése időt igényel Bratislavai egyetemisták a kormányhivatalban (ÖSTK) - Szlovákia párt- és állami szerveinek vezetői tegnap az SZSZK kormányhivatalában találkoztak a bratislavai egyetemisták és főiskolások képviselőivel. Holnapra összehívták a CSKP KB ülését (ŐSTK) - Ülést tartott tegnap a CSKP Központi Bizottságának Elnöksége. Áttekintette a jelenlegi belpolitikai helyzetet, és november 24-ére, péntekre összehívta Csehszlovákia Kommu­nista Pártja Központi Bizottságának ülését. A Csehszlovák Nemzeti Front KB Elnökségének nyilatkozata Bevezetőjében Pavel Hrivnák, a CSKP KB Elnökségének póttagja, az SZSZK miniszterelnöke kiemelte, hogy a Szlovák Szocialista Köztár­saság kormánya teljes felelősséget vállal a normális, nyugodt élet bizto­sításáért, s erre vonatkozóan konk­rét intézkedéseket tesz.- Mindannyiunknak tudatában kell lennünk annak, hogy nem en­gedhető meg a termelés, a közleke­dés és a közellátás megzavarása. A felsőoktatási intézmények hallga­tóival partnerként szeretnénk tár­gyalni - mondotta. Kifejezte kíván­ságát, hogy azok a problémáik meg­oldásába ne vonják be a középisko­lásokat. A diákok nevében a szlovákiai felsőoktatási intézmények koordiná­ciós bizottsága titkárságának képvi­selője elmondta, hogy reménykedve % léptek kapcsolatba a kormány tagja­ival, majd tájékoztatott a bizottság tevékenységéről. Ismertette a bizott­ság nyilatkozatát. Ennek egyik pont­ja a november 17-i prágai esemé­nyek tisztázására vonatkozott. A to­vábbi követelések túlnőnek a felső- oktatási intézmények életének kere­tén, társadalmi és országos jelle­gűek. Ezt követően a találkozón Gejza Őlapka, az SZLKP KB Elnökségé­nek tagja, a KB titkára, Ludovít Kilár, az SZSZK oktatási, ifjúsági és testnevelési minisztere, valamint a Szlovák Műszaki Főiskola, a Ko- mensky Egyetem s a Művészeti Fő­iskola több hallgatója és SZISZ- tisztségviselője beszélt. Hrivnák elvtárs felkérte a fiatalo­kat, hogy a kérdések megoldása során felelősségtudattal járjanak el, s figyelmüket mindenekelőtt a felső- oktatási intézményekben felmerült problémákra összpontosítsák.- A kormány nem tér ki a párbeszéd elől, tagjai hajlandóak ellátogatni az egyetemre és a főiskolákra és a hall­gatókkal úgy folytatni párbeszédet, hogy alkotó módon s kezdeménye- zően kapcsolódhassanak be a jelen­legi problémáknak a társadalmi áta­lakítás elvei alapján történő megol­dásába. Vannak olyan kérdések, amelyek azonnal megoldhatók, vi­szont másoknak a rendezése is bi­zonyos időt követel meg, ezért nem szabad kiélezni a helyzetet - hang­súlyozta. A beszélgetés resztvevői kifejezték, hogy a találkozó hasznos volt, s nagyra értékelték, hogy eljö­hettek. A párbeszédet tovább foly­tatják. A Szlovákiai Újságírók Szövetsége KB Elnökségének állásfoglalása A Szlovákiai Újságírók Szövetsé-’ ge a Szlovák Nemzeti Front elvá­laszthatatlan részeként úgy fogadta (ŐSTK) - Hatalmas robbanás rázta meg tegnap Bejrút muzulmánok lakta ne­gyedét. A hírügynökségi jelentések sze­rint a robbanóanyagot René Muavad ál­lamfő ideiglenes elnöki palotája előtt par­koló gépkocsiban helyezték el. A libanoni rádió szerint a robbanás abban a pillanat­ban következett be, amikór a palota elől útnak indult az a gépkocsikaraván, amely Muavad elnököt, Szelim Hossz kormány­főt, valamint a parlament elnökét, Husz- szein Husszeinit szállította. Meg nem erősített jelentések szerint a robbanásnak összesen 13 halálos áldozata van, a se­besültek száma meghaladja a 30-at. el a forradalmi társadalmi átalakítás és demokratizálás koncepcióját, ahogyan azt Csehszlovákia Kom­munista Pártja kitűzte és lebontotta. Nem közömbös számunkra a szocializmus sorsa akkor, amikor a szocialistaellenes erők szétveré­sére törekednek. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem látjuk az átala­kulási folyamatot kísérő hiányossá­gokat és problémákat. A szervezet is nagy erőfeszítéseket tesz a nyílt, becsületes társadalmi párbeszéd folytatására. Ez az egyik legfonto­sabb feltétele a további pozitív fejlő­désnek. Világos előttünk, hogy a párbeszéd nem fér meg az erő­szakkal. Elítélünk mindenfajta erő­szakot, mivel nem vezet a problé­mák gyors ütemű hatékony megol­dásához. A szövetség központi bi­zottságának elnöksége felháboro­dását tolmácsolja a november 17-i prágai beavatkozással összefüg­gésben, s ezért megelégedve fo­gadta Jakes és Adamec elvtárs nyi­latkozatát, hogy kivizsgálják a fellé­pés okait és azt, hogy a helyzethez mért volt-e. Feladatunk, hogy a közvéleményt nyíltan tájékoztassuk arról, ami tár­sadalmunkban történik. Arra törek­szünk, hogy ezt a küldetésünket egyre nagyobb felelősséggel telje­sítsük. A prágai diákok akciói A plzeni Skoda vállalatba tegnap prágai főiskolások egy csoportja ér­kezett. A diákokat Zdenék Bezdék igazgatóhelyettes fogadta, aki a Csehszlovák Sajtóiroda számára készült beszélgetésben megemlítet­te: A diákokat nem engedtük be a gyártási részlegekbe. A vállalat vezetőségének az a nézete, hogy kö­Itt kell emlékeztetni arra, hogy Liba­nonban tegnap emlékeztek meg a függet­lenség 46. évfordulójáról. Muavad keddi beszédében még a nemzeti egység meg­őrzésére szólított fel, hangsúlyozva, hogy nem szabad megengedni az ország fel- darabolását. Michel Aun keresztény tá­bornok ugyancsak kedden jelentette ki, hogy Muavad közelmúltbani megválasz­tását törvénytelennek tartja, ó arra szólí­totta fel tévébeszédében a libanoni népet, hogy lépjen fel a szaúd-arábiai Taifban megkezdett folyamat ellen. A Muavad haláláról szóló hírt Hossz miniszterelnök jelentette be. vetelményeik - melyekkel egyetér­tettünk - jelenleg már rendeződnek, beleértve a rendfenntartó erők no­vember 17-i prágai fellépése körüli vizsgálatot. A sztrájk szervezését egyértelműen elutasítjuk, az ilyen akció komolyan megzavarná az álla­mi terv teljesítését. Megegyeztünk azonban, hogy amennyiben párbe­szédet akarnak velünk folytatni, a munkaidő után hajlandók vagyunk velük találkozni. A vállalat igényes gazdasági feladatokat teljesít, s nem engedheti meg magának a munka­folyamat megbontását. A CSTK szerkesztőjének arra a kérdésére, milyen kiutat lát a jelen­legi politikai helyzetből, Václav Jí­cha, a plzeni Skoda kohóvállalatá­nak 52 éves kommunista öntőmun­kása így válaszolt: elsősorban minél hamarabb le kell zárni a november 17-i, diákok elleni fellépés miatt indí­tott vizsgálatot. Bizonyára akad erről valamilyen felvétel, ezt hozzák nyil­vánosságra. Véleményem szerint átgondolt provokációról volt szó. Most, hogy oda jutottunk, ahol va­gyunk, érzem, hogy meg kellene fiatalítani a CSKP Központi Bizottsá­gát, feléleszteni tevékenységét, hogy rugalmasabb legyen. A prágai egyetemisták és főisko­lások sztrájkját tegnap a főváros gimnáziumainak, szakközépiskolái- (Folytatás a 2. oldalon) Barátaim, elvtársnők és elvtársak! A művészet mindig a társadalmi haladás szolgálatában állt. A törté­nelem folyamán, s ez alól nem ké­pez kivételt a mi történelmünk sem, a művészek olyan szerepet játszot­tak, amelynek erővonalai a kilengé­sek és lassulások ellenére mindig végül a néphez, annak legsajátabb érdekeihez, alapvető lényegéhez vezettek. Történelmünk legdöntőbb perceiben a művészet időben összekötötte, erősítette a reménye­ket, olyan tettekre serkentett, ame­lyeknek konstruktív jellege volt, s olyasmit hoztak létre, amire a jövőt lehetett építeni. Sohasem szűntem meg hinni a művészet eme konst­ruktív erejében, semmiféle politikai és emberileg bonyolult helyzet nem ingatja meg hitemet a művészet e legsajátosabb céljában. Meggyő­(ÖSTK) - Milos Jakesnek, a CSKP KB főtitkárának a vezeté­sével tegnap ülésezett a Cseh­szlovák Nemzeti Front Központi Bizottságának Elnöksége, s az aktuális politikai helyzettel foglal­kozva nyilatkozatot bocsátott ki. Megismerkedett azokról az alap­vető dokumentumokról készült jelentéssel, melyeket a CSKP a XVIII. kongresszusát megelőző­en vitára bocsát. Az elnökség egyúttal megtárgyalta a CSKP és a Nemzeti Front alkotmány-előké­szítő bizottságának összehívásá­ra vonatkozó javaslatot. Az elnökség megismerkedett a Nemzeti Front és a benne tömörü­lő szervezetek egyes járásokban történő aktivizálódásával is. Az elnökség tudomásul vette a T. G. Masaryk születésének 140. év­fordulója tiszteletére 1990 márciusá­ban tartandó rendezvények szelle­méről kialakított elképzelést. Megál­lapította, hogy az erről az évforduló­ról való megemlékezés a történelem egyoldalú magyarázata meghafadá- sának szélesebb folyamatába tar­tozik. Közlemény az SZSZK (ŐSTK) - A Szlovák Szocialista Köz­társaság kormánya tegnapi ülésén a OSKP KB, az SZLKP KB és a szövetsé­gi kormány által a csehszlovák oktatási és nevelési rendszer továbbfejlesztéséről jó­váhagyott határozatoknak a közeli és a távolabbi jövőre szóló lebontásával fog­lalkozott. Hangsúlyozta, hogy a társadal­mi átalakítás igényesebbé teszi az oktató- és nevelőmunkát. A problémák megoldá­sába, ezen belül főleg az oktatási és nevelési rendszer hatékonyságának nö­velésével kapcsolatos feladatok teljesíté­sébe az eddiginél jóval nagyobb terjede­lemben kell bevonni a társadalom minden nevelési tényezőjét, köztük a tanulókat is, ződésem, hogy a művészet bölcses­ségét és örökkévalóságát épp az dönti el, milyen mértékben fakadt abból a szükségből, hogy a néppel legyen, a népért alkosson és a nép­nek szolgáljon. A művészet bölcses­sége egyben a felelőssége, s ugyan­így felelősségében rejlik bölcses­sége. Ezekben a bonyolult percekben nem tudom nem elismételni ezt az alapszabályt, amelyet a magánélet­ben és a közéletben is igyekeztem követni, amikor arra törekedtem, hogy ezt az örök igazságot a kultúra társadalmi létének mindennapi való­ságára váltsam, miközben ez a kul­túra nem akart más lenni és nem lehetett más, mint szocialista. Nem tehetem meg, hogy ne emlékeztes­sek arra, hogy társadalmunk az A Csehszlovák Nemzeti Front Központi Bizottságának Elnöksége megvitatta az állampolgárok jogai­nak védelmét biztosító bíróságok szerepének erősítéséről szóló anya­got. Hangsúlyozta, hogy az elsőren­dű politikai-jogi követelmények közé tartozik az állampolgárok jogainak (Folytatás a 2. oldalon) Milos Jakes fogadta Kárpáti Ferencet (ŐSTK) - Milos Jakeá, a CSKP KB főtitkára tegnap Prágában fo­gadta Kárpáti Ferenc vezérezre­dest, a Magyar Köztársaság honvé­delmi miniszterét, aki munkalátoga­táson tartózkodik hazánkban. A ta­lálkozón áttekintették a két ország közötti együttműködés kérdéseit, és tájékoztatták egymást a Csehszlo­vákiában, illetve a Magyar Köztársa­ságban végbemenő változásokról. A fogadáson jelen volt Milán Vác- lavík hadseregtábornok, nemzetvé­delmi miniszter és Barity Miklós, Magyarország csehszlovákiai nagy­követe. és erősíteni kell az illetékes szervek fele­lősségét a jó munkához szükséges ked­vező feltételek megteremtéséért. A továbbiakban a testület jóváhagyó­lag tudomásul vette a kisegítő, hagyomá­nyos, illetve a középfokú szakmunkás- képző intézetek diákjainak pénzbeli és anyagi ellátására vonatkozó elvek javas­latát. A tervezet megszünteti az e téren tapasztalható különbségeket. A kormány ezt követően áttekintette és észrevételekkel jóváhagyta az építö- anyag-termelés fokozására vonatkozó koncepciót, amelyet felhasználnak a 9. (Folytatás a 2. oldalon) higgadtan utóbbi időszakban olyan felismeré­sekig jutott el, amelyeket ilyen vagy olyan okokból ezelőtt nem is sejtet­tünk, nem beszélve arról, hogy nem­csak valóságunkban, hanem még tudatunkban sem tudtak meggyöke­rezni. A mai világ dolgainak stratégi­ailag tartalmasabb és teljesen új felfogására gondolok, amelyet töb­bek között a szovjet átalakítás tárt fel Mihail Gorbacsovval az élen. Ezek az igazságok váltak a nálunk folyó átalakítás alapvető kiinduló­pontjaivá is. Igaz, hogy nem voltunk képesek mindig és azonnal receptet találni arra, hogy mindazt, amivel és amiben eddig együtt éltünk, egyik napról a másikra alkalmazni tudjuk az új igényekhez. Meggyőződésem, hogy csak az, aki teljes mélységé­ben nem értette meg annak a terv­nek a lényegét, amelynek megvaló­sítását kemény munka árán elhatá­roztuk, csakis az hirdethet könnyel­műen radikalizmust, amelynek célja a destrukció. De az ilyen embertől már nem telik több - az ilyen nem vallatja a múltat, és még kevésbé (Folytatás a 3. oldalon) Képünk a brnói diákmegmozduláson készült (Igor Zehl felvétele - ŐSTK) Merénylet áldozata lett a libanoni államfő Őszinte párbeszédet ­Társadalmi és politikai életünk számos képviselője fordul a tömegtá­jékoztató eszközök révén hazánk lakosságához, elsősorban a fiatalok­hoz, megfontoltságra, felelősségteljes magatartásra kérve őket. Az alábbiakban két állásfoglalást közlünk. Pavel Koysnak, az SZSZK kulturális miniszterének nyílt levele a szlovákiai művészekhez és kulturális dolgozókhoz

Next

/
Oldalképek
Tartalom