Új Szó, 1989. november (42. évfolyam, 257-282. szám)

1989-11-18 / 272. szám, szombat

Egy hét a nagyvilágban November 11.-17. Szombat: Egon Krenz, az NDK legfelsőbb vezetője és Helmut Kohl, az NSZK kancellárja hosszabb telefonbeszélge­tést folytatott egymással • Namíbiában befejeződtek az öt napig tartó parlamenti választások Vasárnap: Vatikáni Szent Péter bazilikában II. János Pál pápa szentté avatta Premysl Ágnest, I. Premysl Ottokár cseh király lányát • Hazánkba érkezett Edgár Bronf- man, a Zsidó Világkongresszus elnöke Hétfő: Moszkvában országos konferencia kezdődött a radiká­lis gazdasági reformról • Szelim al-Hossz kapott kormányalakftási megbízatást a libanoni államfőtől • Hans Modrow lett az NDK miniszterelnöke, a Népi Kamara elnökévé Günther Malaudát, a Német Demok­ratikus Parasztpárt elnökét választották Kedd: Windhoekben bejelentették, a SWAPO nyerte meg a namíbiai választásokat • Mihail Gorbacsov fogadta Dumas francia külügyi államminisztert Szerda: Országos diáktanácskozás kezdődött Moszkvában, ahol beszédet mondott Mihail Gorbacsov • A szigorú tilalom ellenére a megszállt területek megemlékeztek a palesztin állam kikiáltásának első évfordulójáról Csütörtök: Pjotr Lucsinszkijt választották a Moldáviai KP KB új első titkárává • Madridban eltemették Dolores Ibarru- rit, a Spanyol KP vasárnap elhunyt tiszteletbeli elnökét Péntek: Hans Modrow, az NDK kormányfője a parlamentben bemutatta kabinetjét ■ Összeült a bolgár törvényho­zás és felmentette az államtanács elnökének tisztsé­géből Todor Zsivkovot < Libanon Semmi sem lett egyszerűbb Mára már bebizonyosodott, meg­alapozatlanok voltak azok a remé­nyek, hogy a parlamenti döntések megszületése után, az államfő meg­választásával Libanonban feltétlenül beindul a már évek óta késlekedő nemzeti megbékélési folyamat. Pe­dig a taifi parlamenti ülés kétségkí­vül történelmi esemény volt, az elfo­gadott határozatok pedig a körülmé­nyekhez képest nagyon reálisak, lát­szatra megvalósíthatók. Ennek elle­nére aligha túlzás azt állítani, hogy minden maradt a régiben. Igaz, nem kis dolog, hogy sikerült államfőt vá­lasztani fíené Moavad személyé­ben, s ezzel megszűnt az ország több mint egy évig tartó „fejetlensé- ge“, de ez a dolgokon lényegében semmit sem változtatott. S maradt a kettős hatalom is, bár az államfő a héten kijelölte a miniszterelnököt. De vegyük sorjában az esemé­nyeket! Libanon, az egykor virágzó or­szág mára romhalmaz, ahol senki és semmi sincs biztonságban. Alapvető dolgokban szenved hiányt, viszont példátlan esetekben, vagy legaláb­bis szokatlan megoldásokban iga­zán bővelkedik. Ilyen megoldás volt a törvényhozás külföldi ülése is, amelyet az Arab Államok Ligájának Libanon-bizottsága kezdeménye­zett. Ha azonban figyelembe vesz- szük, hogy elsősorban biztonsági okokból a képviselők egy része kül­földön él, Nyugat-Európában és a környező arab országokban, akkor ez nem is olyan érthetetlen lépés. Külföldön, Párizsban élt eddig az államfővé megválasztott René Moa­vad is. Ö azonban Szelim al-Hosszt választotta miniszterelnökül, aki mindvégig Libanonban volt, ugyan­úgy, mint ellenlábasa, Michel Aun tábornok, a keresztény katonai kor­mány vezetője. Hossz jelölésén a kabinet élére lehet csodálkozni, de igazi meglepe­tésről azért nincs szó. A most 60 éves szunnita muzulmán politikusról akár azt is mondhatnánk, hogy hiva­tásos miniszterelnök, hiszen az utóbbi 13 évben már négyszer alakí­tott kormányt, s Amin Gemajel ál­lamfői mandátumának tavaly szep­temberi lejárta után is - az alkot­mány értelmében - ügyvezető mi­niszterelnökként a helyén maradt. Maradt annak ellenére, hogy a lekö­szönő elnök - teljesen alkotmányel­lenesen - az uto|só pillanatban egy keresztény politikust bízott meg a kormányalakítással. Államfő nem lévén, ez még több bajt okozott, Hossz és Aun kölcsönösen nem is­merte el egymást, a muzulmánok Aun kabinetjét, a keresztények Hosszét tartották törvénytelennek. Annyiban módosult mára a hely­zet, hogy Aun már nemcsak Hossz miniszterelnöki megbízásának tör­vényességét vitatja, hanem törvény­telennek tartja a parlament Taifban elfogadott, s hivatalosan még Liba­non területén is megerősített határo­zatait, s ebből kifolyólag az államfő személyét is. Ebben a helyzetben nemcsak attól kell tartani, hogy tovább folynak majd - s talán ismét fegyveres „érveléssel11 - a keresz­tény-muzulmán ellentétek, hanem attól is, hogy kiéleződnek a keresz­tény táborban, amire szintén voltak már véres példák. Látni kell, hogy Aun helyzete egy­re ingatagabb, s ebbe aligha fog simán beletörődni. Nem utasíthatja el nyíltan a nemzeti megbékélést, amelyet mindeddig ő maga is na­gyon nyomatékosan sürgetett, mert ezzel csak önmagának ártana, nép­szerűsége tovább csökkenne. Csak egy aduja maradt: a taifi döntések­ből hiányzik a szíriai csapatok kivo­násának pontos menetrendje. Ez ügyben mellette áll Szamir Zsazsa, a legerősebb keresztény milícia ve­zetője, s fordított egyet köpönyegén Georges Szaade, a Falangista Párt elnöke is, aki ugyan a parlamentben az egyezségre és az új államfőre szavazott, de a legfontosabbnak „a libanoni kereszténység egységét" tekinti. Hossz mellett viszont ott áll Nabih Berri, a síiták vezére és Valid Dzsumblatt, a drúz közösség nagy­hatalmú vezetője. Párizs, Aun eddigi legfőbb támogatója is az új államfő mellé állt, s Washingtonban a külü­gyi szóvivő úgy vélekedett, Aun „rossz szolgálatot tett népének és országának konfrontációs politikájá­val". S nem számíthat már talán Bagdadra sem, amely eddig egye­düli arab országként az ö kormányát ismerte el, s nem Hosszét, hiszen az iraki ügyvivő is jelen volt azon a fo­gadáson, amelyet Moavad elnök rendezett a bejrúti diplomáciai testü­let számára Hossz kormányfővé tör­tént kinevezése alkalmából. Mindez azonban távolról sem jelenti azt, hogy Szelim al-Hossznak már nyert ügye van. (gzs) Brazília Döntés decemberben Amint az tulajdonképpen várható volt, a brazil elnökválasztásnak egyelőre nincs győztese: szerdán senki sem szerezte meg az abszolút többséget, csupán az dőlt el, melyik két politikus mérheti össze erejét a december közepén sorra kerülő második fordulóban. A csaknem két­tucatnyi jelölt közül lényegében csak hárman számíthattak jelentősebb szavazatmennyiségre: a politikai életbe szinte berobbant, nézeteit te­kintve a jobbközépre sorolt Fernan- do Collor de Mello, továbbá az is­mert egykori Rio de Janeiró-i kor­mányzó, a szociáldemokrata LeoneI Brizola és a mindenkinél radikáli­sabb baloldali programot hirdető (a katolikus egyház haladóbb részének a támogatását is élvező) volt szak- szervezeti vezető, Luit Inacio da Sil- va. Ilyen sorrendben is végeztek, ami azt jelenti, hogy Brazília jövő március 15-én hivatalba lépő elnö­két Coloornak vagy Brizolának fog­ják hívni. A legnagyobb latin-amerikai or­szágban 29 éve most először sza­vazhatott a lakosság közvetlenül, vagyis nem az ún. elektori testület útján, ahogy az pl. a legutóbb, 1985- ben is volt. Akkor - talán még sokan emlékeznek rá - a katonák 21 évig tartó országlása után a politikai pár­tok és a hadsereg megállapodását követően, a polgári kormányzáshoz való békés átmenet keretében Tancredo Neves, az igen népszerű Minas Gerais állambeli kormányzó nyerte meg az elnökválasztást, ám hivatalát át sem vehette, mert sú­lyos beteg lett és meg is halt. így került az államfői székbe Jósé Sar- ney, az alelnök. Mint író, költő és festő talán nagyobb babérokra tehe­tett volna szert (egyébként a brazil művészeti akadémia tagja), de hát a politika kedvéért letette a lantot és az ecsetet, bár nyilatkozataiban mindig nagy nosztalgiával említette „szerszámait". Most majd megénekelheti fájdal­mait, azt, hogy mennyire cserben­hagyták mindazok, akik még akár jó egy éve is támogatták, bíztak benne. Leginkább azt róják fel neki, hogy az adósságválság megoldására töre­kedve túlontúl engedett a Nemzet­közi Valutaalapnak, ám megszorító gazdasági programjai (több is volt belőlük) a lakosság széles rétegei számára nem hoztak érezhető javu­lást. Ellenkezőleg: a tehetősebb ki­sebbség és a szegény tömegek kö­zötti távolság tovább növekedett. A brazilok nem érezték a saját bőrü­kön, hogy az ország az időközben a világ nyolcadik legfejlettebb állama lett, s ugyancsak nem sokat nyomott a latban a Sarney-kormány egészé­ben véve eredményes külpolitikája, amely a regionális együttműködést tette az első helyre. A távozó elnök tevékenységéről már tavaly novemberben lesújtó íté­letet mondtak a szavazók: a Brazil Demokratikus Mozgalom (Sarney pártja) csak öt nagyvárosban győ­zött, míg azelőtt 22-ben volt vezető pozíciója. Az elnökre mért nagy csa­pás volt, hogy a parlament hat évről 4 évre kurtította meg mandátumát (ezért rendezték most a választáso­kat), pedig szeretett volna még bizo­nyítani. De hát a türelem elfogyott. Ráadásul a brazilok többsége a pol­gári kormányzásba való végleges átmenetet sürgeti, ugyanis Jósé Sarneyt még csak félig-meddig is­meri el, mivel tulajdonképpen (Tan­credo Nevessel együtt) a katonák jelöltje volt négy évvel ezelőtt. Visszatérve a jelenbe, illetve a jö: vöt latolgatva: egyáltalán nem biz­tos, hogy a második fordulóban Col­lor de Mello győz. A verseny nem lefutott, s a december 17-ig hátrale­vő egy hónap számos fordulatot hozhat. Collor nagy előnye, hogy fiatal (mindössze 40 éves), fellépése magabiztos, és már az egyik legsze­gényebb brazil szövetségi állam, Alagoas kormányzójaként harcot hirdetett a helyi hatalmasságok, a bürokraták ellen, mellesleg pedig a TV Globo tulajdonosa (és a televí­zió a választási harcban nélkülözhe­tetlen média). De mint már említet­tük, az első fordulóban mögötte vég­zett két politikus baloldali beállított­ságú, s Brizola megkaphatja a ver­senyből most kiszorult da Silva híve­inek a szavazatait is. A konzervatív körök máris kongatják a vészharan­got, s a káosz, a gazdasági csőd - ebből eredően pedig egy újabb katonai hatalomátvétel - sötét képét vetítik előre... P. M. G. KIS _______ NYELVŐR Mit vállalhatunk fel? Bizonyára többen megfigyelték, hogy az utóbbi időben azt is felvállaljuk, amit három-négy évvel ezelőtt csak vállaltunk vagy elvállaltunk. Felvállaljuk bizonyos társadalmi, közéleti feladatok telje­sítését - például a tömegszervezeti tagdíj beszedését, a kulturális műsor rendezését stb. de gyakran hallunk ilyen mondatokat is: „Mi felvállaljuk a felelősséget ezért a hibáért"; „Felvállaljuk a gazdaság fejlesztésében ránk háruló kötelességet"; „Felvállaljuk a szervezés­sel járó munkát"; stb. Vagyis: a felvállal nemkívánatosan elterjedt a vállalás az elvállal igék rovására; úgy is mondhatnám: „felvállalta" azoknak a szerepét is. Az én szókincsemben a felvállal azt jelenti: valamit, valamilyen munkát pénzért vagy ellenszolgáltatásért elvállal. Emlékszem, gyer­mekkoromban - akkoriban még nehezen jutottak munkához az iparosok - a kőművesek, ácsok felvállalták valaki házának az építését. A mai értelmező szótárakba ilyen jelentéssel került be a szó: valamivel járó munkát elvállal, s mellette találjuk a népies használatra utaló stílusminősítést. A szótárak nem hangsúlyozzák ugyan, hogy a felvállal-1 csak abban az esetben használhatjuk, ha a vállalt munka ellenértékkel, anyagi haszonnal jár, de a példák erre utalnak: „Felvál­lalta a szőlő megkapálását; Még fele munka hátra volt, már.. .átkozta magát, hogy olcsón felvállalta; Fel tudnál-e még váltani egy jövedel- mes nagy épületet?" A népies használatra utaló minősítésből az következik, hogy a felvál­lal helyett kell lennie egy másik, választékosabb, úgynevezett köz­nyelvi szónak is e jelentések kifejezésére. Van is, mégpedig az elvállal. Az elvállal (valamit) jelentése az értelmező szótárak szerint ez: kötelezi magát valamely munkának vagy feladatnak önként, rendszerint anyagi ellenszolgáltatásért való elvégzésére; felvállal. Ez a szó tehát ugyanazt jelenti, amit a felvállal, vagyis jelentheti az anyagi ellenszolgáltatásért végzendő munka vállalását is, esetleg az ellenszolgáltatás nélkül végzett munkáét is. A példák között ezeket találjuk: „Elvállalta a tető rendbehozatalát; Az ügyvéd elvállalta a pört." Ezek mind nyilván ellenszolgáltatással járó vállalások. De vannak a szónak ilyen jelentésárnyalatai is: a) tisztséget elfogad; b) elvállal valamely szerepet. Ezek nem feltételenül ellenszolgáltatással járó vállalások. Vannak ugyanis társadalmi munkában betöltött tiszt­ségek is; s a műkedvelők is elvállalják a szerepüket, ha elfogadják. Látjuk tehát, hogy a felvállal elsősorban az elvállal igét szorítja ki a használatból. A tömegszervezeti díj beszedését, a kulturális műsor rendezését helyesebb, ha elvállaljuk, mint ha felvállaljuk; a szerve­zéssel járó munkát szintén. De a többjelentésű vállal igét is kiszorítja a felvállal. A vállal jelentése olykor egyezik a felvállal-éval; például lehet ellenszolgálta­tásért is vállalni valamit: aratást, fordítást és más munkát. De olyasmit is kifejezhetünk a vállal-lal, amit a felvállal-lal nem; például terhet, szenvedést, ódiumot vállalunk, nem pedig felvállalunk. A következ­ményeket, kockázatot szintén vállalni szokás, de az utóbbi időben már ezeket is felvállalják némelyek. A gyermeket is csak vállalhatja az apa, nem felvállalja. A felelősséget valamely hibáért vagy a gazda­sági fejlesztésben ránk háruló kötelességet szintén csak vállaljuk, nem pedig felvállaljuk, hiszen még az elvállal ige használata sem volna helyes ebben a vonatkozásban. Nem akarunk itt a felvállal ellen hadakozni; akinek ez tetszik, használja! De egy fontos szempontra ügyelnie kell: csak olyan szövegösszefüggésben, amelyben az elvállal is megállhatna. Ahol az nem használható, ott a felvállal is rossz. De azért arra is gondoljunk, hogy elvállal igénk is van, s ne szorítsuk ezt ki csupán a nyelvi divat kedvéért a felvállal-^. JAKAB ISTVÁN Miről is van szó? Először a televízió előzetes műsorismertetésében figyeltem fel a következő kifejezésre: „Szó kerül majd az árakról is". Aztán egy hetilapban ezt olvastam: „A Josephine Baker tiszteletére rendezett banketten szó került egy párizsi zeneszerzőről..." Miről is van itt szó, miért hibáztatjuk a kiemelt kifejezéseket? Azért, mert ezek „turmix frázisok", korcs, keverék fordulatok: két különböző, önmagában helyes szókapcsolat összevegyítései. Az egyik oldalon találjuk a szó esik valamiről, szó van, szó volt, szó lesz valamiről sort. Ezeknek közös sajátosságuk, hogy mindig -ról, -ról ragos állandó határozóval állanak. A másik oldalon viszont egy egészen más típusú, de hasonló jelentésű kifejezés van: a szóba kerül valami. Ebből a kétféle szókapcsolatból kezdetben bizonyára csak nyelvbotlásként hozta létre valaki a szó kerül valamiről kifeje­zést. Miért nem jó a szó kerül valamiről szerkezet? Először is azért mert a kerül igével összekapcsolódó határozók rendszerint nem a hon­nan?, hanem a hová? irányú határozók közül valók: valahová, valamerre, be, szembe, vissza stb. (Például az utcára kerül.) De azért sem jó, mert a szó főnév és a kerül ige alany-állítmányi szerkezete állítása rendkívül szokatlan. A kerül melletti alany vagy cselekvő, vagy valamilyen más állapotba jutást elviselő személy vagy tárgy. (Pl. bajba kerül.) De a szó kerül kifejezésekben az alanynak semmiféle állapotváltozásáról nincs szó. Képileg egyenesen groteszk a „kerül szó". Illő tehát, hogy mi is kerüljük. SEBESTYÉN ÁRPÁD Janiga József: Tanya (akvarell) (Nagy László fotoreprodukciója) ÚJ SZÚ 4 1989. XI. 18.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom