Új Szó, 1989. október (42. évfolyam, 232-256. szám)

1989-10-27 / 254. szám, péntek

ÚJ szú 7 989. X. 27. A Csehszlovákia-Svájc labdarúgó vb-selejtező után Minden jó, ha a vége jó(?) A mondást kérdőjel nélkül szokták használni. Mi kitettük. Annál az egyszerű oknál fogva, hogy nemcsak a szerdai világbajnoki selejtezőről akarunk szólni. Szinte hihetetlen, hogy két egymás utáni meccsen „szóról szóra" egyformán alakuljon a mérkőzés lefolyása és az eredmény. Krimi volt a javából a tegnapelótti és a portugálok elleni találkozó. Az utolsó pillanatig senki sem tudta, hogyan végződnek az összecsapá­sok. Mindkét alkalommal a csehszlovák futballisták morális ereje, küzdőképessége, gürcölése jelentette a kulcsot a keresztrejtvény megfejtéséhez. No meg a szerencse. Kár lenne tagadni. Október 6-ához hasonlóan szerdán is mindenki az 1:0-ás vezetést féltette (a játék alapján joggal!), aztán a hajrában egy percen belül jött Bílek, (87. p.) majd Moravcík (88. p.) bombagólja és véget vetett a detektívregénynek. És a győztes csapat kínszenvedésének. Célját azonban elérte. Le a kalappal előtte! Van a dolognak egy szépséghibája. Ahogy Stielike, a svájciak edzője mondta, a másik gó­lig jobb volt csapata, így igaz. Szinte min­den futballtulajdonságban. Leszámítva a lövést. Aktívan, határozottan, techniká­sán játszottak, a párharcok során ügye­sebbek voltak, mindig akadt szabad em­berük (mert sokat mozogtak), akiknek le lehetett passzolni a labdát. Gyorsan, len­dületesen kombináltak, a nehézkes hazai védelemnek tengernyi gondja volt ezekkel az akciókkal és a robbanékony, bátor Türkyilmazzal. A csehszlovák védők hosszú percekig (főleg a második félidő­ben) erejüket a végsőkig megfeszítve tud­ták csak hárítani a svájciak egyenlítési kísérleteit. Ekkor megmutatkozott, nincs karmestere az együttesnek, nincs össz­hang a megzavarodott védelem, a közép­pálya és a csatársor között. A halfok nem tudták megjátszani a védők előrerúgott labdáit, amelyek csak ritkán jutottak el a két csatárhoz, illetve csak Luhovyhoz, mert Skuhravy is többnyire hátul segéd­kezett. Hogy konkrétabbak legyünk: Stra- ka, bár védőtársaihoz hasonlóan fog­gal-körömmel harcolt, elmaradt koráb­bi teljesítményétől és Kadlec is bizony­talankodott. Kocian állt egyedül meg­ingathatatlanul a vártán. A középpá­lyán Weiss és Chovanec szárnyasze- getten futballozott, Haáek csak a hajrá­ra jött fel. Nagyszerű volt viszont Mo­ravcík. Jól cselezett, pontos beadásá­ból született az első gól és bombatalá­lattal állította be a végeredményt. Bite­ket a gólja dicséri, különben eléggé szürkén mozgott. Luhovyn látszott a hosszú kihagyás, a bikaerejű Sku­hravy a szó szoros értelmében kisebb- nagyobb ütközeteket vívott a svájci védőkkel. Jozef Vengios edző a sajtótájékoz­tatón gratulált védencei lankadatlan küzdőszelleméhez. Rendben. A meccs előtt az volt azonban az elképzelés, hogy körültekintően, de felpörgetett iramban és aktívan fog futballozni a csapat. Az előbbi sikerült. Mint eddig M SAKK m 1639. SZ. FEJTÖRŐ F. Gamage („Tijdskrift för Skack" 1914 I. díj) Világos indul és 2 lépésben mattot ad (2 pont) Ellenőrző jelzés: Világos: Kh8, Vh2, Be5 és g7, Fg1 (5 báb). Sötét: Kd6, Va2, Bc4, Hc2, Fal és a8, gy: c6, c7, d7 és h7 (10 báb). A megfejtés beküldésének határide­je: november 6. A megfejtések az Új Szó szerkesztőségének címére küldendők „Sakk" megjelöléssel. A helyes megfej­tést beküldők között minden héten két könyvet sorsolunk ki, továbbá állandó megfejtési létraversenyt vezetünk. Az 1637. sz. fejtörő (0. Duras) megfej­tése: 1. Fb7! 1. .. .Hf5 2.Vf6 és Vxa6 matt, 2. .. ,Hxe3 9.Hg3+, 1. .. .T6 2.Vg8 és Vc4 matt, 2. ...He6 3.Fxa6 matt, 1.-...Fxe7 2.Va8 és Fxa6 matt. Az e heti nyertesek: Farkas Ferenc, Vághosszúfalu (Dlná Vés n/Váhom), Bé­res József mérnök, Szepsi (Moldava n/Bodvou). Folytatjuk a létraverseny ismerteté­sét (1575-1634): 93 pont: Mindszenty Géza, Rozsnyó (Roznava) 88 pont: Bodnár Péter, Bodol- ló (Budulov) Szigeti Péter, Érsekújvár mindig. De hol maradt az iram, a lendü­let, a kezdeményezés? Úgy tűnik, ez a válogatott már ilyen. A világ bármely együttese ellen képes a döntetlenre, mert a defenzív futballozás a kenyere. Nem valószínű, hogy a világbajnoksá­gon más felfogásban lépne pályára. Csak meg ne ismétlődjék az 1982-es spanyolországi Mundial. Akkor is nagy volt a lelkesedés a továbbjutás után - elfeledve, hogy milyen játékkal sike­rült kijutni a vb-re, ahol totális csődöt mondott az együttes. Jozef Vengloá kitűnő szakember, nagyon jól tudja, csak taktikai manőverezésekkel, ügyeskedéssel, a játékosok fanatizálá- sával érhet el ez a gárda jó eredménye­ket. De meddig? Ha csupán az akarati tulajdonságokból, az áldozatkészség­ből „táplálkoznak" hosszú távon a lab­darúgók, ez „kikezdheti" őket. Hogy ez ne következzék be, ehhez megfelelő futballtudásra, csapatjátékra, moder­nebb játékfelfogásra lenne szükség. Kérdés, a kollektíva át tud-e állni más hullámhosszra? Kötve hisszük. Nem szeretnénk, ha a jövő évi vb-ről tudó­sítók azt írnák; a csehszlovák váloga­tott elavult futballt produkált, sutba dobta a játékosságot, a kreativitást, SPORTHfRADÓ • Somorján (Őamorin) október 29- én vasárnap befejeződik az idei lóver­senyidény. 13.00 órától rendezik a futa­mokat a Csehszlovák Televízió Díjáért. • A magyar labdarúgó NB I 12. for­dulójának műsora: Ú. Dózsa - Haladás, FTC - Tatabánya, Vác - Rába ETO, MTK-VM - Vasas, Pécs - Veszprém, Siófok - Csepel, Videoton - Békéscsaba, Debrecen - Bp. Honvéd. • Vereséget szenvedett első mérkő­zésén a Magyarországon vendégszerep­lő csehszlovák női kézilabda-válogatott: Ausztriától 19:20-ra kapott ki. Legtöbb gól: Tyblová 7, Őrámeková 4, ill. Kollár 5, Jönson 5, Gódorné 4. • A FIFA fegyelmi bizottsága örökre eltiltotta nemzetközi mérkőzésektől a chilei Roberto Rojas kapust, aki (Nővé Zámky) 87 pont: Farkas Ferenc, Vághosszúfalu (Dlhá Vés n/V.) 81 pont: Henc Karol, Brno 80 pont: Fischer Tiva­dar mérnök, Tesedíkovo) 78 pont: Szabó Dezső, Dunamocs (Moca) 76 pont: Tóth András, Nénye (Nenince) 75 pont: Kot- manik János, Losonc (Lucenec) 72 pont: Kasnyik Vilmos, Érsekújvár (Nővé Zámky) 71 pont: Gubó József mérnök, Lédec (Ladice) 70 pont: Pásztor Miklós, Léva (Levice) 67 pont: Bakos Béla, Dernyő (Drnava) 60 pont: Gyén Gábor, Érsekúj­vár (Nővé Zámky) 58 pont: Domonkos János, Bátorkeszi (Vojnice) 57 pont: Ha­lász István mérnök, Érsekújvár (Nővé Zámky), Kovács Magda, Somorja (Őamo- rín) 54 pont: Amblaczky Boldizsár, Ko­márom (Komárno) 52 pont: Burkus Ist­ván, Kassa (Kosice) 51 pont: Luky János, Endréd (Ondrejovce) 49 pont: Ferencz József, Kassa (Kosice) 48 pont: Lengyel Viktória, Losonc (Lucenec) 47 pont: Agócs Gyula, Gömöralmágy (Gém. Jab­lonec) 45 pont: Lovász László, Duna­szerdahely (Dun. Streda) 43 pont: Halász Henrietta, Drienovec 42 pont: Jámbor István, Kürt (Mostová) 41 pont: Házik György, Rimaszombat (Rim. Sobota), Steiger János, Csilizradvány (Öil. Rad- vah) 34 pont: Karászek Éva, Ajnácskő (Hajnacka) 33 pont: Szúcs Valéria, Kő- hídgyarmat (Kam. Most), Vitéz László, Fülek (Fil’akovo) 30 pont: Gulka Franti- sek, Berencs (Branc), 29 pont: Rúzsa Magda, Bratislava 28 pont: Draskovic János, Vágsellye (Saía) 27 pont: Vass Péter, Somorja (áamorín) 26 pont: Vav- rikné Szarka Erzsébet, Komárom (Ko­márno), Dobsony Imre, Kőhídgyarmat (Kam. Most) 25 pont: Török Aladár, Vág­sellye (Őal’a) Szedlák Mária, Nádszeg (Trstice) 24 pont: Kmác Pavel, Rima­szombat (Rim. Sobota), Gáka Gyula, Je- senské, 22 pont: Kiss László, Stúrovo, Németh János, Ekecs (Okoc), Lenárt Ta­más, Kassa (Kosice) 20 pont: Holik Jó­zsef mérnök, Ágcsernyő (Őierna n. Tisou) Stb- DELMÁR GÁBOR mindent erővel, akarattal, lelkesedés­sel akart megoldani. A szerencsének mondható szerdai meccs fantasztikus hajrája, feledtette (?) a korábbi mérkőzéseken és a tegnapin nyújtott keserves játékot. Meg még azt például, hogy az angolosan bíráskodó finn Aho nem ítélt tizenegyest, amikor a második félidőben Moravcík ellökte Herrmannt a tizenhatoson belül. Stielike: „A feszült légkörben a bíró többnyire a hazaiak mellé áll. Három vitathatatlan szabálytalanság történt a csehszlovák tizenhatoson belül. A bíró nem sí­polt..." Vengios: „Adódtak lökdösődé­sek a kapu előtt, de a játékvezető dolga, hogy ítélkezzen..." Nemzetközi porondon a bírók engedik a kemény játé­kot (mert a futball már küzdősport?!), de büntetik a szándékosságot. A látványos eséseknek sem dőlnek be, hiába rekla­mált például Hasek vagy Moravcík. A ligá­ban megszokták, hogy ilyenkor megszólal a síp. Az utóbbi kitünően futballozott, de miért verte öklével a földet kisgyerek módjára minden ellene hozott jogos ítélet után? Mérsékelhetné magát. Mert félő, hogy esetleg elszalad vele a ló... A meccs előtt beharangozásunk cí­me az volt, hogy A csatárjáték minősé­ge dönthet. Távolról sem így történt. Minden jó, ha a vége jó? Nem. Ráadá­sul még nincs vége. Bár a csehszlovák válogatott már több mint fél lábbal a huszonnégyes döntőben van. Illuzó­rikus gondolat (a portugálok edzője is így fogalmazott), hogy ennek a totáli­san védekező együttesnek négy gólt lőnének a góliszonyban szenvedő por­tugálok. Futre nélkül... (T.V.) a Brazília - Chile vb-selejtezőn megját­szottá sérülését. A Chilei Labdarúgó Szö­vetséget ezen kívül 50 000 svájci frank megfizetésére kötelezte. • Labdarúgó vb-selejtező mérkőzé­sen a VII. csoportban: Belgium - Lu­xemburg 1:1 (0:0), góllövők: Versavel, ill. Hellers. A II. csoportban: Lengyel- ország - Svédország 0:2 (0:1), góllövők: Larsson (11-esből) és Ekström. • Szombaton és vasárnap Perbetén (Pribeta) rendezik meg a serdülő fiúk és lányok röplabdatornáját, melyen részt vesz Kelet-, Közép- és Nyugat- Szlovákia válogatottja, valamint Bratisla­va együttese. Futballmenetrend A hét végén a 9. fordulóval folytató­dik az I. labdarúgóliga - október 28., szombat - 14.00: B. Bystrica - Ostrava (játékvezető Czető), 14.30 DAC - Inter (Matusík), Olomouc - Nitra (Grégr), 16.30 Slovan - Trnava (Pelísek). Október 29., vasárnap - 14.30 Cheb - Dukla (Gádo- si), 16.30 Slavia - Pov. Bystrica (Líska), Vítkovice - Brno (Havlícek). A Sparta- Bohemians találkozó időpontja még kérdéses. A SZNL 113. fordulójának párosítása- szombat, 14.00: Lokomotíva - Cadca, Michalovce - ZfS, 14.30 Spoje - Presov, 17.00 Prievidza - Hurbanovo. Vasárnap; 14.00: Humenné - 2ilina, Jelsava - Őal’a, 14.30 Senica - Trebiáov, Levice - Se­nec. • (sr) Prievidza-FC Barcelona 74:85 (39:39) (Munkatársunktól) - Zsúfolásig meg­telt a prievidzai sportcsarnok, mindenki kíváncsian várta a 16-szoros spanyol baj­nok bemutatkozását a kosárlabda BEK- mérkőzésen. A nézők nagy örömére a ha­zai gárda nem játszott alárendelt szere­pet, legalábbis a találkozó háromnegye­déig nem, ami persze annak is köszönhe­tő, hogy a fáradt benyomást keltő Barce­lona semmi különöset nem mutatott. Nem ijedtek meg a hazaiak a világhírű ellenféltől, fej-fej melletti küzdelem folyt a pályán, egyik csapat sem tudott különö­sebb előnyre szert tenni. Az első öt perc elteltével 12:9-re vezetett a bányászcsa­pat, amikor a 125-szörös válogatott Jime- nez nagy alakítása következett, zsinór­ban öt kosarat dobott. A félidő derekán ismét egyenlítettek a hazaiak, majd ve­zettek is, s a katalán gárda rutinjára vall, hogy három-négy pontnál többel nem engedte megugrani ellenfelét. Két spa­nyol kosár nyitotta a második félidőt, de a 28. perc elteltével is 58:57 volt az állás. Ezután azonban fokozatosan elhúzott a katalán együttes, ám a hazaiak nem tudtak újítani, sőt a hajrára alaposan elké­szültek erejükkel. A Barcelona lényegé­ben ezekben a percekben nyerte meg a mérkőzést. Legeredményesebb do­bók: Kraus 18, Krivosík 14, Uhnák és Topka 11 - 11, ill. Jimenez 25, Martinez 18, Thompson 12. A találkozót 2200 néző előtt a svéd Jaunzems és a magyar Berki vezette. (urbán) APRÓHIRDETÉS KÖSZÖNTŐ ■ Ma ünnepli 50. születésnapját Lengyel József né Kevesda Ilona Csenkén (Cenkovce). E szép ünnep alkalmából szívből gratulál­nak, sok erőt, egészséget és hosszú, boldog életet kívánnak: testvére: Mariska férjével, a kis Maris­ka és Editke családjával, valamint Er­zsiké. Ú-3086 ■ Október 28-án ünnepli 80. születés­napját özv. Kucsora Kálmánné Kadlubec Jolán Nagymegyeren (Calovo). E szép ünnep alkalmából szívből gratulá­lunk, jó erőt, egészséget kívánunk. Fiai, lánya, menyei, veje, unokái, déd­unokái, unokamenyei, unokavejei, nászasszonyai és násza. Ú-3162 ■ 1989. október 28-án ünnepük házas­ságkötésük 30. évfordulóját drága szü­léink, ■L ~ a ’mwwm JKlT Gyulyás Géza és neje, Gulyás Vilma Kisújfalun (Nová Vieska). E szép ünnep alkalmából szívből gratulál­nak és hosszú, boldog életet kívánnak: gyermekeik: Vali, Nóri, Gábor, vejeik: Laci, Tibi, unokáik: Adrián és Tibor, akik külön köszöntik a nagyszülőket. A jókívánságokhoz csatlakoznak az ünnepeltek szülei. Ú-3229 ■ 1989. október 28-án ünnepli 50. szüle­tésnapját a szeretett férj, gondos édes­apa, nagyapa, Magyarics András Nagymegyeren (Calovo). E szép ünnep alkalmából szívünk teljes szeretetével köszöntjük, további jó egész­séget és sok örömet kívánunk családja körében. Felesége: Magda, fia: Gyuri, menye: Rita, lánya: Ildikó, veje: Gyuri, kisuno- kái: Erik és Krisztina, akik sokszor csókolják a papát. Ú-3233 ■ 1989 október 29- én ünnepli 50. szüle­tésnapját a szeretett, legdrágább feleség, Kiss Aranka Éberhardon (Malinovo). E szép ünnep alkal­mából szívből kö­szönti, további jó erőt, egészséget, hosszan tartó, boldog életet kíván: szerető férje: Jenő. Ú-3255 ■ Szívünk teljes szeretetével köszöntjük a szerető, drága, jó feleséget, édesanyát, anyóst és nagyanyát, ötvös Sándorné Janosdeák Gizellát Gömörhorkán (Gém. Hörka), aki október 28-án ünnepli 60'. születés­napját. E szép ünnep alkalmából szívünk teljes szeretetével köszöntjük, jó egész­séget, további örömökben gazdag életet kívánunk. Férje: Sándor, fia: Sanyi, menye: Er­zsiké, unokái: Timiké és Sanyika. Ú-3271 ■ A drága, jó édesanyát, nagymamát, özv. Mátyus Sándornét Szencen (Senec) 70. születésnapja alkalmából szívünk tel­jes szeretetével köszöntjük és kívánjuk, hogy még sokáig maradjon köztünk sze­retetten és egészségben. Szerető gyermekei, menye, veje és unokái. Ú-3199 ■ Október 29-én ünnepük házasságköté­sük 60. évfordulóját drága szüléink, id. Jákics János és felesége, Jákics Jánosné Bátorkeszin (Vojnice). Tisztelet és hála, amiért hat évtizeden át kitartottak egymás mellett jóban, rossz­ban, örömben, bánatban, példamutató életükben felnevelték gyermekeiket; e szép ünnep alkalmából jó egészséget kívánunk. Szerető gyermekeik. Ú-3395 ■ 1989. október 28-án ünnepli születés­napját Dobos László Pozsonypüspökin (Pod. Biskupice). E szép ünnep alkalmából sok boldogsá­got, alkotókedvet, további jó munkát kíván: két ismerőse. Ú-3369 ■ Hetvenedik szüle­tésnapját ünnepli ok­tóber 29-én a drága, jó apa, nagyapa, Erdélyi Elek Vaján (Vojany). Sok erőt, egészsé­get és hosszú, bol- jdog, örömteli életet 1 kíván: felesége: Erzsébet, fiai: Elek, László, unokái: Norbert, Gábor, Árpád, Lacika és Rituska, valamint menyei: Magdolna és Rita. Ú-3448 ■ 1989. október 28-án ünnepük házas­ságkötésük 50. évfordulóját a kedves szülők, nagyszülők, Kiáts Gyula és felesége, Kiáts Gyuláné Csukárpakán (Cukárska Paka). E szép ünnep alkalmából szívből gratulá­lunk, további jó egészséget és boldog, nyugodt életet kívánunk. Lányuk, fiaik, menyeik, unokáik és dédunokájuk. Ú-3332 ■ 1989. október 27- én ünnepli 60. szüle­tésnapját a legdrá­gább édesanya, anyós nagymama, özv. Demeter Dénesné ^ Uzapanyiton wM (Uz. Panica). Iliit " -v " .ÜH1E szép ünnep alkal­mából szívből köszöntik, jó erőt, egészsé­get és hosszan tartó, boldog életet kí­vánnak: lánya, fia, menye, valamint unokái Ági, Éva, Csaba és Zsuzsa. Ú-3355 >:•;*/ MEGEMLÉKEZÉS ■ Fájó szívvel emlékezünk szeretett édesapánkra, Steiger Jánosra (Csilizradvány - Öil. Radvan), akinek szerető szíve 1979. október 27-én, 33 éves korában szűnt meg dobogni. Akik ismerték és szerették, emlékezzenek rá ezen a számunkra oly szomorú', tizedik évfordulón. Emlékét és szeretetét örökre szívünkben őrizzük. Három fia, menye, édesanyja és test­vérei családjukkal. Ú-3056 ■ Fájó szívvel, könnyes szemmel emlé­kezünk a szerető férjre, gondos, jó édesa­pára, Vajda Lászlóra (Csallóközkürt - Ohrady), halálának ötödik évfordulóján. Akik ismer­ték és szerették, szenteljenek emlékének egy néma pillanatot ezen a szomorú év­fordulón. Gyászoló felesége, lányai, fiai, menyei, vejei, unokái, unokavejei és déduno­kái. Ú-3390 ■ Életünk legfájdal­masabb napja ma­rad 1984. október 27-e, amikor eltávo­zott közülünk a drá­ga, jó fiú, testvér és szerető gondos édesapa, Forró János (Kolárovo), akinek jóságos szíve 34 éves korában szűnt meg dobogni. Akik ismerték és szerették, szenteljenek emlékének egy néma pillanatot ezen a számunkra oly szomorú, ötödik évfordulón. Felejthetet­len emlékét örökké szívünkben őrizzük. Bánatos édesanyja, testvére családjá­val. Ú-3434 ■ Könnyes szem­mel, fájó szívvel em­lékezünk 1986. októ­ber 28-ára, amikor 72 éves korában itt­hagyott benrünket a drága feleség, édesanya, nagyma­ma és dédmama, Pál Julianna (Farkasd - Vlőany). Akik ismerték és szerették, emlékezzenek rá ezen a számunkra oly szomorú, har­madik évfordulón. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik még őrzik szívükben emlékét, és a kegyelet virágait helyezik sírjára. örökké gyászoló férje, lánya, fia, veje, menye, unokái: Jani feleségével, Iveta férjével és a kis Zolika, valamint déd­unokái: Tamás, Szabolcs, Alexandra és Norbert. Ú-3305 ■ Egy éve annak, hogy eltávozott szeret­tei köréből a drága, jó férj, édesapa, nagyapa, Varga István (Csallóközkürt - Ohrady). Akik ismerték és szerették, szenteljenek emlékének egy néma pillanatot ezen a szomorú évfordulón. Gyászoló felesége és gyermekei csa­ládjukkal. Ú-3453

Next

/
Oldalképek
Tartalom