Új Szó, 1989. október (42. évfolyam, 232-256. szám)

1989-10-14 / 243. szám, szombat

/ [JSZÓ 7 39. X. 14. A múlt birtokbavétele Negyvenöt évvel ezelőtt zajlott le az üzemi bizottságok podbrezovái konferenciája T örténelmi évfordulók felidézé­se a publicisztika eszközeivel is összefüggések megvilágítását szolgálja: fejlődésvonulatokat és fo­lyamatokat kidomborítva szól a má­hoz. Lényeglátó értelmezésre és ér­tékelésre ösztökél. Ilyenkor az ese­ménytörténet is ehhez igazodva ele­venedik meg. A jellemző mozzana­tok kapnak meghatározó szerepet. Persze, ez nem azt jelenti, hogy a részletek és összegeződésük szembekerülnének egymással. Hisz azok szerves egységben jelzik a tár­sadalmi mozgást. Mégis felvetődik a kérdés: teljesen magától értetődő­nek vehető-e a mellékesnek ítélt je­lenségek háttérbe szorulása. Vajon nem homályosul-e el így a történel­mi színkép? Sokszor ugyanis a je­lentéktelennek tartott körülmények segítik elő a meghatározó tényezők érzékelését. Erősebb fényt vetnek a fejlemények mozgatórugóira. S ez alighanem elmondható a szlovák nemzeti felkelés történelemformáló erejéről is. Ma már tudjuk, a felkelés egyszerre volt fegyveres harc és mélyreható társadalmi átalakulás ki­bontakozása. A kettő szorosan, egy­mást kiegészítve fonódott össze. így keltek életre az új társadalmi viszo­nyok csírái. S e hajtások - ahogy azok a mába nőttek - csak gyökér­zetük minden bojtosságával együtt ragadhatok meg. Erről tanúskodik az üzemi bizottságok podbrezovái konferenciája, mely negyvenöt évvel ezelőtt megvetette a hazai, egysé­ges szakszervezeti mozgalom alap­jait. Számtalan tanulmány, monográ­fia-fejezet és cikk foglalkozik ennek az eseménynek a lefolyásával és történelmi jelentőségével. A történé­szek részletes .elemzésnek vetették alá a harcban álló Szlovákia 130 üzemét képviselő 200 küldött által elfogadott dokumentumokat. Az év­fordulós megemlékezések általában magukon viselik a szlovákiai szak- szervezeti egység demonstratív ki­mondásának nyomait. Közös akarat jutott kifejezésre 1944. október 15- én a vasmű csarnokában. De e ma- nifesztációs jelleggel kinyilvánított meggyőződés nem önmagától adó­dott. A felkelés mindennapjaiban volt az éltető ereje. A korabeli han­gulatot egy epizód felelevenítésével teszi érzékletessé Gustáv Husák a „Tanúságtétel a szlovák nemzeti felkelésről" című művének első, 1964-ben megjelent kiadásában. El­mondja, hogy a teremben az általá­nos lelkesedést szüntelen közbeki­áltások hevítették. S ezek már le- küzdöttnek vélt szektás nézeteknek adtak hangot. Az átmenet nélküli, azonnali szocialista megoldást szor­galmazták. A szónok, Gustáv Husák eredeti szövegét megváltoztatva folytatta beszédét. Szlovákia Kom­munista Pártjának irányvonala végül is egyértelmű egyetértéssel találko­zott. „Forradalmi időkben nem lehet semmit sem előírni, az emberek gondolkodtak és nézeteiket minden kertelés nélkül kimondták. Forradal­mi demokrácia jellemzi az ilyen idő­szakokat, amimr is egyetlen érvnek van hatása: a meggyőzésnek“- írja Gustáv Husák. , E mozzanat révén a munkásde­mokrácia elmélyítésének korabeli emberi, és társadalmi-lélektani indí­tékai tárulnak fel. Ekképp válik iga­zán érthetővé, ami programkövete­lésként fogalmazódott meg: „A szakszervezeti apparátus alulról fel­felé épül majd ki, s a munkások minden tapasztalatuk birtokában erősen fontolóra veszik majd, hogy melyik funkcionáriust tiszteljék meg bizalmukkal. Olyan intézkedéseket kell foganatosítanunk, hogy vala­mennyi szakszervezeti tisztségvise­lőnek a döntéseket, elsősorban »le- felé« tekintve kell meghoznia, hogy a tagság tömegeinek akaratát juttas­sák kifejezésre, s hogy a tagság akarata bármikor elmozdíthassa őket tisztségükből. A bürokratikus ranglétrának nem lesz helye sem államéletünkben, s annál kevésbé munkásmozgalmunkban. “ Jövőbemutató követelmény is ka­pott ezzel félre nem érthető hangot, úgy tűnik föl tartós érvénnyel, a mához is szólva. S vajon miért növi túl mindez az adott időszak kereteit? A korabeli apró mozzana­tok e tekintetben is kifejezésteljessé válhatnak, ha tágabb fejlődési összefüggésekbe ágyazzuk őket. Az üzemi bizottságok összehívá­sának a kommunista és a szociálde­mokrata párt egyesülése adott lö­kést. A két párt egysége a felkelés előkészítése idején fogant, a felke­lés során elmélyülő együttműködés­re épült. A felkelés népi lendülete megkönnyítette a számvetést a két háború közötti polgári demokratikus viszonyokkal, amikor - ahogy ez az akkori pártviszonyokról folytatott vi­tában, a felkelés sajtójában terítékre került - munkájából élő ember sza­vának nem sok foganatja volt. A pár­tok és a hatalmi szervek rendelteté­séről új, a polgári koalíciós többpárt­rendszert meghaladó elképzelések születtek. Ezek középpontjában a népi szervek döntési jogkörének és végrehajtó hatalmának megőrzé­se és kiteljesedése állt. Vízválasztót jelentett a felkelés forradalmi sodrása a szociáldemok­rata reformizmus és a reformok ér­telmezésében. Egyértelműen került a kérdés napirendre: a reformok egyet jelenthetnek a társadalmi áta­lakulással, de azok visszafogását is szolgálhatják. A szlovákiai szociál­demokraták az előbbiként értelmez­ték azokat. A kommunisták kézzel­fogható áldozatvállalását és tekinté­lyét tapasztalva hajlottak az egyesü­lésre a kommunista eszmeiség alapján. Tetterejük meghatványozó- dásának útját választották. A példa az emigrációban is hatott a szociál­demokrata baloldal magatartására. Egyben arra Is figyelmeztetett, hogy a kommunista értékek vonzereje csak azt megőrizve és szüntelenül megújítva segíti elő a munkásság politikai-szervezeti szétforgácsoló- dásának felszámolását. A korabeli egységszellem mesz- szeható erejéről vall a két párt egye­sítő kongresszusának egy viszony­lag kevéssé ismert mozzanata. Az elnöklő Karol Smidke a fasizmus elleni harc kommunista mártírjai iránti kegyeletet leróva Steiner Gá­bor emlékének is adózott. Az embe­ri, erkölcsi példaadás egy pillanatra, úgy tűnik, felülemelkedett a kelet­európai nemzeti ellentétek kiélező­désén. S ez még inkább megmutat­kozott a szakszervezeti konferenciá­ra érkező küldöttek hangulatán. Gustáv Husák írja, hogy épp a kon­ferencián érte őket a magyarországi kapituláció híre, mely „ujjongást és optimizmust váltott ki a résztvevők körében. A felkelés meg van ment­ve! A szovjet hadsereg, melynek a magyarok megadták magukat, könnyen megteszi azt a hátra lévő, körülbelül 150 kilométert, amely még elválasztott tőle bennünket és szétveri a náciknak a felkelés terüle­tén szorító gyűrűjét. Nem voltak ezek hiú remények...“ A visszaemlékezésből kiderül: a felkelés vezetői tudtak arról, hogy a magyar fegyverszüneti delegáció a Tri duby repülőtérről szállt fel, s jutott el a partizánok közreműkö­désével Moszkvába. A könyv a re­mények meghiúsulása miatti harag és düh kitörését sem rejti véka alá. Ma fokozottan tudatosítjuk: a múltba tekintve az egymásrautaltságban történelmi lehetőség és annak el­szalasztása nem homályosíthatják el egymást. lozaikokból áll össze a múlt­beli események teljes képe. Egymáshoz illesztésükben az új, fel­növekvő nemzedékek is közremű­ködnek. így vehetik birtokba a törté­nelmet. K. J. M‘ 25. férfi és női tornász-vb Csehszlovákia csak egy csapattal Alig egy évvel a szöuli olimpia után ismét összemérik a tudásukat a világ legjobb tornászai a 25. férfi és női világbajnokságon, melynek ezúttal » stuttgarti Hanna-Martin-Schleyer sportcsarnok ad otthont. Az előrejelzések szerint 48 ország 428 versenyzője áll rajthoz, köztük a csehszlovák lányok is. Sajnos, a férfiak versenyében az idén senki sem képviseli tornászsportunkat. A tavalyi szöuli seregszemle után több világnagyság befejezte pályafutását, s így már a májusi Európa-bajnokságon sok fiatal tehetség tűnt fel az indulók mező­nyében. Gondoljunk csak az óriási háttér­rel rendelkező szovjet és kínai válogatot­takra. A férfiaknál a csapatversenyben az első számú esélyes az egyéni összetett Európa-bajnokkal vezérelt szbornaja. Ko- robcsinszkijt az alig egy hónappal ezelőtt lebonyolított országos bajnokságon még csak megszorítani sem tudták. Olyan egyéniségeket utasított maga mögé, mint Artyomov, a szöuli összetett aranyérmes, vagy Mogilnij, a háromszoros világbajnok. Ha nem jön közbe valamilyen sérülés, akkor Nyikolaj Adrianov edző hat fős csapata gond nélkül védi meg bajnoki címét és a Korobcsinszkij, Artyomov, Mogilnij, Marinics, Ljukin, Novikov együttesből kerül majd ki az új abszolút világbajnok. 2. Doppingellenes Világkonferencia (c) - A sportolók versenyen kívüli dop­pingellenőrzése volt a Moszkvában zajló nemzetközi konferencia újabb munka­napjának egyik fő témája. E célból repülő laboratóriumokat állítanak föl. Az olaszor­szági futball vb-vel kapcsolatban elhang­zott, hogy előzetes megállapodás jött lét­re a FIFA-val. Ennek értelmében minden mérkőzés után vér- és vizeletmintákat vesznek, s ezeket repülővel szállítják a római laboratóriumba. FUTBALLMENETREND A hét végén a 11. fordulót bonyo­lítják le a labdarúgó SZNL l-ben. Szombat, 14.30: Michalovce - Cadca (játékvezető Slysko), Lokomotíva - Sala (Jendrichovsky) 15.00: Spoje - Senec (Zvolánek), 17.00: Prievidza - Presov (Benedik). Vasárnap, 14.30: Trebisov- Hurbanovo (Schlesinger), Humenné- Jelsava (Görög), 15.00: Senica - Kosi­ce (Bóc), Levice - íilina (Bródy). Ugyancsak a 11. forduló mérkőzé­seire kerül sor a labdarúgó SZNL II- ben. Nyugat, szombat: Bánovce - Se­red’, Inter jun. - Matador, ŐH - Púchov. Vasárnap: VTJ Trencín- trencín, Vráble- Slovan jun., Nővé Zámky - Nővé Mesto, Zl. Klasy - Doprastav. Kelet, szombat: Detva - Ruzomberok, K. N. Mesto - Bud- kovce, Snina - Martin, B. N. Vés - Luce- nec, Bytca - Rim. Sobota, Fil’akovo - Bar- dejov, Stropkov - Giraltovce, Sp. N. Vés -Vranov. A (sr) Ez lesz az NB l-ben (sr) - 10. forduló, szombat - 12.30: Debrecen - Csepel, 13.00: Pécs - Tata­bánya, 14.00: Vác - Bp. Honvéd, Vasas- Veszprém, 17.00: Siófok - Szombat­hely, Videoton - Ú. Dózsa, Ferencváros- Békéscsaba. Vasárnap, 11.00: MTK-VM - Rába ETO. Bizakodnak az NDK tornászai is. A vá­logatott legnagyobb ásza, Kroll még az Európa-bajnokságot is kihagyta, minden erejével a vb-re összpontosított. A hírek szerint több szeren is új elemeket gyako­rolt be, s ha ezeket sikerül hibátlanul bemutatnia, meglepetést okozhat. A kínai együttesben őrségváltásra került sor; Li Ningék utódairól azonban keveset tudnak az európai szakemberek. Úgy tűnik, ezúttal megszakad a ma­gyar hagyomány a lólengésben. A szöuli olimpia legjobb „lovasa", Borkai Zsolt már hosszú ideje sérülésekkel küszködik, s valószínűleg nem indul Stuttgartban. A csapat elsősorban a tapasztalt Gu- czoghyra épül. A nők között, akárcsak a férfiak mező­nyében, a szovjet csapat a legesélye­sebb. Az együttes vezéralakja a Szöulban két aranyérmet szerzett Szvetlana Bo- ginszkaja. A csapat további tagjai: Las- csonova (az idei szovjet bajnok), Sztra- zseva, Bajtova, Dudnyik, Szazonyen- kova. A szakemberek véleménye szerint egyedül a román válogagott képes meg­szorítani a szovejeteket. A szerenkénti döntőkben a magyar Ónoditól (Európa- bajnok) várnak jó teljesítményt. Az utóbbi időben sokat fejlődtek a csehszlovák tornászlányok. Erről tanús­kodott a nemrégiben Trnaván lebonyolí­tott Csehszlovákia - Magyarország talál­kozó is. Sajnos, az együttes legjobbja, Daniela Bártová a múlt héten megsérült, lábát gipszbe tették, így nem indulhat Stuttgartban. Helyére Erika Öungelovát hívták meg a keretbe. A Poloková, Velíá- ková, Slezáková, Öástecková, Drevja- ná, Dungelová együttestől már a legjobb nyolc közé kerülést is sikerként könyvel­hetnénk el. NÉMA LÁSZLÓ I. jégkorongliga Kinek hozott szerencsét a 13-as? (r - uk) - Tizenharmadikára esett az I. jégkorongliga 13. fordulója,-s ez a szám nem jelentett túl sok szerencsét a ven­déglátóknak. A gyengélkedő bajnok Par­dubice az idény talán legalacsonyabb színvonalú mérkőzésén a sereghajtótól szenvedett vereséget, s hasonló sorsra jutott a VSZ és a Gottwaldov is. Az éllovas Jihlava pontot rabolt Vítkovicében, s csak a Kladno és a Sparta közönsége örülhe­tett csapata hazai győzelmének. Nem sokáig pihennek a csapatok, vasárnap folytatódik a pontvadászat a következő párosításban: Litvínov - Sparta, Brno- Pardubice, Plzen - VSÍ, Trenéín- Vítkovice, Jihlava - Kladno, Ó. Budé­jovice - Gottwaldov (minden találkozó 17.30-kor kezdődik). SPORTHÍRADÓ • A Slovan Grasshoppers labdarúgó KEK-mérkőzésen súlyos szabálytalansá­got elkövető Halterset öt kupamérkőzés­től eltiltotta az UEFA fegyelmi bizottsága. Enyhítették az Ajax (UEFA Kupa: Austria Wien elleni rendbontás) büntetését egy évre. • A hongkongi tenisztornán: Meőír- Gomez 6:1, 6:2. Sydney; negyeddöntő: Lendl - Hogstedt 6:2, 6:2. Stuttgart, 2. forduló: Zrubáková - White 7:6, 2:6, 6:1. • Barátságos labdarúgó-mérkőzések: Bellinzona - AC Milán 0:3 (0:1), Parletta- Bohemians Praha 1:2 (1:2), AC Torino- Costa Rica 2:0 (0:0). •. A londoni sakkvilágbajnoki elődön­tők állása: Juszupov - Karpov 2,5:2,5, Speelman - Timman 2,5:3,5. • Ruud Gullit, az AC Milán holland idegenlégiósa, akinek térdét áprilisban műtötték, újra elkezdte az edzéseket. • Az 5 a 40-böl Olimpiai Sazka 41-42. játékhetének nyerőszámai: 4 8 16 22 34 pótszám: 3 • A jégkorong szövetség fegyelmi bi­zottsága 15 000 korona pénzbírságra ítél­te a Plzen nézőinek a Brno, illetve a Spar-. fa elleni mérkőzésen tanúsított sportsze­rűtlen viselkedéséért. Gottwaldov - Litvínov 4:6 (0:2,1:3, 3:1). Gólütők: Radévic, Hrstka, Őtraub, Koreny, illetve Rosol 2, Kysela, Jerábek, Reichel, Rűzicka. Vítkovice - Jihlava 1:1 (0:0,1:1,0:0). Gólütők: Smehlík, illetve Vrsansky. Koáice - Trenőín 0:2 (0:2, 0:0, 0:0). Gólütők: Cíger, Kron. Pardubice - Plzefi 4:6 (2:2,1:2,1:2). Gólütők: Őejba, Král, Jiroutek, Meciar, illetve Pata 2, 2ivny, Koreis, Volák, Razym. Kladno - Ő. Budéjovice 4:3 (0:1,2:0, 2:2). Gólütők: Kames, Procházka, Vrkota, Fiala, illetve Rob, Pycha, J. Bláha. Sparta - Brno 5:2 (2:1, 2:0, 1:1). Gólütők: Gross, Dolezal, Látal, Kostka, Tlacil, illetve Haman, Konecny. 1. Jihlava 13 9 3 2. Trencín 13 9 0 3. Kosice 13 7 3 4. Vítkovice 13 7 5. Gottwaldov 13 7 6. Sparta 13 6 7. C. Budéjovice 13 4 8. Kladno 13 4 9. Pardubice 13 5 10.Litvínov 13 5 11. Plzen 13 2 12. Brno 13 1 51:24 21 54:55 18 48:34 17 55:49 16 43:34 15 39:35 12 46:46 12 45:50 12 0 8 63:67 10 0 8 48:60 10 2 9 39:56 6 3 9 31:52 5 ÚJSZÓ MA RAJTOL A FÉRFI I. KOSÁRLABDALIGA • A 43. hét Sazka-mérkőzéseire (1-3. labdarúgó Bundesliga, 4-6. labdarúgó olasz A-liga, 7-13. angol labdarúgó divízió): 1. Uerdingen - Bremen 2 2. Stuttgart - Dortmund 1 3. Bochum - Nürnberg 0 4. Genova - Juventus 0, 2 5. Milán-AS Roma 1 6. Napoli - Inter 1, 0 7. Coventry - Manchester Utd. 1 8. Crystal - Millwall 1 9. Derby C. - Chelséa 1 10. Everton - Arsenal 1t 0 11. Luton - Norwich 1 12.Qeen’s Park - Charlton 1 13. Southampton - Liverpool 0, 2 Ki él majd a lehetőséggel? Jócskán tarkították meglepetések a férfi kosárlabdázók tava­lyi bajnoki küzdelmeit. A rajt pillanatától kezdve a befejezésig, s épp az aranyéremért folyó végső csatában született a legna­gyobb szenzáció, a Bánik Cígel' Prievidza hódította el a bajnoki címet a hazai ligasorozat történetében először. Nem hiszem, hogy egy esztendeje az I. kosárlabdaliga kezdete előtt akadt volna ember, aki a bányászcsapat győzelmé­re tippel. Még akkor sem, ha tudta, hogy az együttes vezetését az egyik legjobb hazai, s nemzetközi téren is elismert szakem­berre, Ján Hluchyra bízták. Csakhogy az is köztudott volt, hogy egy, az átlagosnál nem jobb, ráadásul sokak szerint kiöregedett kollektívát vett át Ján Kostkától. Az érdemes mester alaposan rácáfolt mindenre és mindenkire (persze munkájához kellő segítséget kapott), s bebizonyította, egy átlagosnak tartott gár­dából is lehet bajnokot faragni. Mindehhez csak annyi kell, hogy éljenek a felkínált lehetőséggel. Az idén már más pozícióból rajtol az együttes, címvédőként. Egy nagy gond leesett a klubve­zetés válláról: Ján Hluchy bejelentett távozása ellenére maradt, s a kapitány Varga (Helsinkibe szerződött) kivételével a csapat többi tagjai is, s az első sikeres lépést már meg is tették a mester és fiai. Bejutottak a BEK második fordulójába, ahol október 26-án a világ egyik legjobb csapatát, az FC Barcelonát fogadják. Kevesen várták a fináléba a Spartát is. A bajnokhoz hasonló­an azonban a prágaiak vizsgáztak legjobban küzdeni akarásból, nem ismertek elvesztett labdát, s ez meghozta gyümölcsét. Pedig a klub körülményei nem voltak irigylésre méltóak, a letnái csarnok átépítés alatt állt, így saját otthon híján hol itt, hol ott edzett az együttes, amely csak az iJén ősszel vehette birtokába saját pályáját. A Prievidza és a Sparta megragadta a lehetőséget, azt, amit a bratisiavai Inter ZtS tálcán kínált föl nekik. A sárga-feketéknek Kropilákék távozása után végre sikerült a régi szép időkre emlékeztető tudású együttest összehozni, s ezt a kollektívát a hazai kosárlabdaberkekben mindenki a bajnokság legnagyobb esélyesének tartotta. A Ján Mészáros vezette gárda magabizto­san kezdett, s az elején lépésről lépésre haladt az ötödik bajnoki címe felé. Csakhogy a kezdeti lendületet hirtelen megtorpanás követte, s hiába igyekeztek a későbbiekben Matickyék, a torná­kon jóval jobb teljesítményt nyújtottak, de a hajrát rendre elrontották. A végére kiengedtek a játékosok, nem tudtak odafi­gyelni, így csak a bronzéremért játszhattak. Májustól Pavol Bojanovsky, az Inter és a válogatott volt játékosa edzi a kollektí­vát, s az új mester első bemutatkozása eredményes volt, bejutott a Koracs Kupa második fordulójába. A legjobb négy negyedik tagja a Zbrojovka Brno. A tizen­nyolcszoros bajnok halványabb volt, mint az elmúlt években, ennek oka, hogy nagy egyéniségei közül többen távoztak, erősen megfiatalították a csapatot. A szakemberek szerint a fia­talok közül egyesek már a ma kezdődő sorozatban nagy elődeik örökébe léphetnek, ráadásul visszatért a válogatott center Krejőí is, így a sokszoros bajnok ebben a kiírásban újra ott lehet a cím várományosai között. Csalódást okozott az NHKG Ostrava és a V$ Praha (az utóbbi szintén fiatal gárdával vonult fel, s igen hullámzó teljesít­ményt nyújtott a Handlová és a Éilina, megmenekült ugyan a Slávia Kosice és az RH Pardubice, de már maga az a tény, hogy az utóbbinak rettegnie kellett a bennmaradásért, nem kis meglepetés, hiszen a klub nemrégiben még a sportág egyik bástyájának számított. Ugyanezt mondhatjuk a kiesés sorsára jutott Olomoucról is. A másik távozó a Déöín volt, helyüket az 1989/90-es bajnokságban az I. ligában már nem újonc Svit, valamint a Litomérice foglalta el. Egyértelmű vélemény, hogy a tavalyi ligaküzdelmek színvo­nala magasabb volt az előző évekénél. Szeretnénk remélni, hogy az idei csata legalább ennyire érdekes, izgalmas lesz, s így ismét sok nézőt csalogat a lelátókra. De azt sem bánnánk, ha színvonal tekintetében felülmúlná a tavalyit, s tenne egy lépést az európai szint felé, mert bizony ebben a tekintetben van még adóssága a csehszlovák férfi kosárlabdasportnak. Urbán Klára

Next

/
Oldalképek
Tartalom