Új Szó, 1989. október (42. évfolyam, 232-256. szám)
1989-10-09 / 238. szám, hétfő
Az NSZK kezében van a megoldás kulcsa Ladislav Adamec interjúja a Die Weltnek az NDK-beli menekültekről (ÖSTK) - Ladislav Adamec szövetségi miniszterelnök interjút adott a nyugatnémet Die Welt napilapnak. szlovák biztonsági szervek nem lettek volna annyira tartózkodóak, minden tragikusan végződhetett volna, hiszen kis helyen nagyon sok ember gyűlt össze. • Az NDK-állampolgárok második nagy kiutazási akciója után Csehszlovákia kormánya lezártnak tekinti az egész ügyet?- A Német Szövetségi Köztársaság kezében van a probléma megoldásának kulcsa. Ha prágai diplomáciai misszióját továbbra is arra fogja kihasználni, hogy menedéket nyújtson az NDK-beli menekülteknek - s ez ellentétben áll az 1961-es bécsi konvencióval a diplomáciai misszókról hasonló eset bármikor megismétlődhet. Ez talán megfelel az NSZK egyes politikusai rövid távú érdekeinek. Az ilyen hozzáállás azonban hosszú távon csak árthat. Árthat Csehszlovákia és az NSZK kapcsolatainak, Európának, mint egésznek, valamint a biztonság és az együttműködés gondolatának. • Mi a véleménye az NDK döntéséről, hogy felfüggeszti a Csehszlovákiába irányuló vízummentes turistaforgalmat?-Ez bizonyára átmeneti megoldás. Csehszlovákia és az NDK között 1967 óta van vízummentes turistaforgalom. Hisszük, hogy a helyzet megnyugszik és minden visszatér az eredeti kerékvágásba. Csehszlovákia politikája erre vonatkozóan világos: egyre több utazási szabadság, mind a külföldre utazó csehszlovák állampolgárok, mind a hazánkba érkező külföldiek számára. • Mely okok voltak döntőek abban, hogy lehetővé tették az NDK- menekültek bejutását az NSZK prágai nagykövetségére, majd egyetértettek távozásukkal az NSZK-ba?- Prágában a diplomáciai missziók épületei szabadon hozzáférhetőek, ami megfelel a nemzetközi szokásoknak. Természetesen ez érvényes az NSZK nagykövetségére is. Nem lehet azonban szabad bejutásról beszélni, ha valaki a kerítésen átmászva jut be az épületbe. Erre a főbejárat szolgál, az pedig szabad és szabad is lesz. Bezárásáról csak a nagykövet dönt. Kezdettől fogva abbóí indultunk ki, hogy a menekültek problémájának megoldása a két német állam ügye, s hogy nem lehetséges az NDK-állampolgárok közvetlen kiutazása Csehszlovákiából. Kezdettől fogva ugyancsak kijelentettük, hogy ha megállapodás születik az NDK és az NSZK között, segítünk annak végrehajtásában. Az NSZK prágai nagykövetségének kormányszinten és a csehszlovák Vöröskereszt által is folyamatosan megadtuk a szükséges humanitárius, egészségügyi, ellátási, műszaki és más segítséget. A csehszlovák kormány kezdeményező és aktív hozzáállását ehhez az ügyhöz humanitárius okok indokolták. Komoly ok volt az is, hogy az NDK-beli menekültek gyakorlatilag megbénították az életet Prágának ebben a részében, megbontották a közrendet, a forgalmat, a tisztaságot és a higiéniát. Bánt engem, hogy ezzel összefüggésben az NSZK sajtójában minden objektivitást nélkülöző támadások voltak Csehszlovákia címére. Ha a csehCsehszlovák - venezuelai tárgyalások (ÖSTK) - Jaromír Johanes csehszlovák külügyminiszter helyi idő szerint szombaton este, befejezte venezuelai látogatását és hazautazott. Hivatalos látogatása során fogadta őt Carlos Andrés Pérez államfő, akinek tolmácsolta Gustáv Husák köztársasági elnök meghívását hivatalos csehszlovákiai látogatásra. A venezuelai államfő a meghívást köszönettel elfogadta. Jaromír Johanes találkozott a parlament képviselőivel és tárgyalt a külkereskedelmi miniszterrel a kétoldalú együttműködés néhány konkrét kérdéséről. Háromnapos látogatásának súlypontja azonban venezuelai partnerével, Reinal- do Figueredóval megtartott pénteki találkozója volt. Részletesen megtárgyalták a két ország közötti viszony jelenlegi helyzetét és távlatait, valamint a nemzetközi fejlemények időszerű kérdéseit. Külügyminiszterünk hivatalos látogatásra hívta meg partnerét, a meghívást köszönettel elfogadták. Jazov befejezte látogatását az USA-ban (ÖSTK) - Dmitrij Jazov hadseregtábornok, a Szovjetunió honvédelmi minisztere pénteken befejezte az Egyesült Államokban tett hatnapos hivatalos látogatását. A látogatást a Pentagonban megrendezett sajtóértekezlet zárta, ezen Dmitrij Jazov és amerikai partnere, Richard Cheney értékelte az elért eredményeket. Jazov hangsúlyozta a szovjet delegáció látogatásának rendkívüli jelentőségét, amit növeltek a megbeszélések George Bush elnökkel és Cheney miniszterrel. A tárgyalások fő témája a két ország Történelmi pillanat (ÖSTK) - Először fordult elő a két katonai szövetség történelmében, hogy az Atlanti Közgyűlés ülésén közösen vettek részt a NATO és a Varsói Szerződés katonai vezetői. Szombaton az ülésen jelen volt Vlagyimir Lobov hadseregtábornok, a VSZ vezérkari főnöke. A vitában arra hívta fel a NATO tizenöt tagországa parlamentjei képviselőinek figyelmét, hogy mindeddig nem reagáltak konkrétan a Szovjetunió leszerelési kezdeményezéseire. Lobov emlékeztetett a Szovjetunió hagyományos fegyveres erői 1991 -ig történő egyoldalú csökkentésére, amely ötszázezer katonát és tízezer harckocsit érint. John Galvin tábornok, a NATO európai főparancsnoka tekintet nélkül erre és a többi szocialista ország további csökkentéseire, azt állította, hogy a nyugati szövetség szerint a Szovjetunió és a Varsói Szerződés katonai ereje gyakorlatilag változatlan marad. Mindkét tábornok ugyanakkor üdvözölte, hogy közösen lépnek fel az Atlanti Közgyűlés előtt. Ezt történelmi pillanatnak nevezték, amelyben kifejezésre jut a Kelet és a Nyugat közti kapcsolatok javulása. népei és fegyveres erői közti bizalom és kölcsönös megértés elmélyítése volt. Jazov szerint a katonai küldöttségek kölcsönös látogatásai nagymértékben javítják a szovjet-amerikai viszonyt. Ezzel összefüggésben tájékoztatott arról, egyeztették a jövő évi, különböző szintű kapcsolatok fejlesztésének tervét. Bejelentette továbbá, hogy hivatalos látogatásra hívta meg az USA hadügyminiszterét. Cheney a meghívást azzal fogadta el, hogy az időpontot később határozzák meg. Ugyancsak megelégedéssel szólt a látogatás eredményeiről és kijelentette, véleménye szerint jelentősen elmélyítették a másik fél biztonságának kölcsönös megértését. ENSZ-határozat a palesztin kérdésről (CSTK) - Pénteken este az ENSZ-közgyűlés határozatot hagyott jóvá a palesztin kérdésről. A megszállt területek nyugtalanító helyzete miatt az arab országok csoportja kérte ennek a kérdésnek mielőbbi megvitatását. A határozat elítéli Izraelt a palesztin nép jogainak megsértéséért, s mindenekelőtt azért, mert a katonák tüzet nyitnak a polgári lakosságra, fizikai erőszakot alkalmaznak, lerombolják a palesztinok lakhelyeit, a kényelmetlen személyeket deportálják, gazdasági diszkriminációt és kollektív büntetéseket alkalmaznak. A határozatot száznegyven szavazattal hagyták jóvá, hat tartózkodás mellett. Izrael és az Egyesült Államok hagyományosan a dokumentum ellen szavazott. rónika ■X Hétfő, 1989.X. 9. A NAP kel - Kelet-Szlovákia: 05.49, nyugszik 17.02 Közép-Szlovákia: 05.56, nyugszik 17.09 Nyugat-Szlovákia: 06.02, nyugszik 17.15 órakor AHOLD kel - Kelet-Szlovákia: 14.38, nyugszik 23.44 Közép-Szlovákia: 14.45, nyugszik 23.51 *Nyugat-Szlovákia: 14.51, nyugszik 23.57 órakor NÉVNAPJUKON SZERETETTEL KOSZÖNTJÜK DÉNES - DIONYZ nevű kedves olvasóinkat • 1879-ben született Max Theodor Félix von LAUE Nobel-díjas német fizikus, a röntgenspektográfia megteremtője (f 1960) • 1904-ben született Mi- kola Platinovics BAZSAN szovjet-ukrán költő, műfordító (t 1983) • 1909- ben született HORVÁTH István romániai magyar író, költő (f 1977). IDŐJÁRÁS Napközben túlnyomóan borult lesz az égbolt, sokfelé számíthatunk futó esőre, vagy ködszitálásra. A magasabban fekvő helyeken havazás lehetséges. A kora délutáni hőmérséklet 8 és 12 fok között alakul. Élénk északi szél. Kedden tovább folytatódik a túlnyomóan borult idő, elszórtan gyenge eső, a hegyekben havazás valószínű. Szerdán kissé felszakadozik a felhőzet, s már csak elvétve fordul elő csapadék. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 8, a legmagasabb nappali 8 és 12 fok között, szerdán délen és délnyugaton 14 fok körül várható. ■ Véget ért szombaton Kromérízben a tizenhetedik alkalommal megrendezett nemzetközi amatőr filmfesztivál. Az első helyet, a Kromérízi Aranytallért a bulgáriai Emanuela Boskan Film egy képről című alkotásával szerezte meg. A második helyen a prágai Rudolf Mihle Harc a városházáért című filmjével végzett, így övé lett az Ezüsttallér. A Bronztallért négyen kapták meg. Mi Hol r\ Mikor ■ MOZIK MŰSORA BRATISLAVA • DUKLA: Az eastwicki boszorkányok (amerikai) 15.30, 18, 20.30 • HVIEZDA: Rain Mán (amerikai) 15.30, 18, 20.30 • METROPOL: Nap, széna és néhány nyakleves (cseh) 15.30, 18, 20.30 • MIER: Flashdance (amerikai) nonstop vetítés 9-től 13-ig • Fantomas a Scotland Yard ellen (francia) 15,17.30, 20 • MLADOSt: És a hajó megy (olasz) 15.30, 18, 20.30 • OVSIŐTEI MŰVELŐDÉSI HÁZ: Krokodil Dundee (ausztrál) 17.30, 20 • SLOVAN: Ülök az ágon (szlovák) 15, 17.30, 20 • SZAKSZERVEZETEK HÁZA: Dirty Dancing (amerikai) 17, 19.30 • TATRA: Aranyifjú (amerikai) 15,17.30, 20 KOŐICE • DRU2BA: Legenda az igazgyöngyről (hongkongi) • HORNÁD: A nevem: Har- lekín (szovjet) • SLOVAN: Dirty Dancing (amerikai) • TATRA: Shogun (japán) • ÚSMEV: A fekete nyíl (szovjet) SZÍNHÁZAK MŰSORA • SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ: Ruszalka (19) • ÚJ SZÍNPAD (Ruzinovi Művelődési Ház): Szép Heléna (19) • RADOŐINÁI NAÍV SZÍNPAD (Szak- szervezetek Háza): A Fekete bárány (19) • KOŐICEI ÁLLAMI SZÍNHÁZ: (Szak- szervezetek Háza): Bál a Savoyban (19) RÁDIÓMŰSOR BRATISLAVA (magyar adás az 1017 kHz-en, a 294,9 méteres hullámhoszszon): 7.00: Hírek, sport. 7.15: Vonószenekarok műsorából, közben 7.30: Levelezőink írják. 7.55: Hírek. 12.00: Hírek. 12.10: Sport és muzsika. 12.40: Népi muzsika. 12.55: Sajtószemle. 15.00: Táncmelódiák. 15.30: Napi krónika. TV-MŰSOR BRATISLAVA 16.55: Képújság 17.05: Iránytű. Katonák műsora 17.55: Bratisiavai magazin APRÓHIRDETÉS * KÖSZÖNTŐ ■ Október 9-én ünnepli 40. születésnapját a drága férj, édesapa, fiú, testvér és rokon, Madarász János Marcelházán (Marcelová). E szép ünnep alkalmából jó erőt, egészséget és hosszú, boldog életet kívánunk szerettei körében. Szerető felesége, lányai: Jutka, Katika, édesanyja, valamint az egész rokonság Ú-2924 ■ 1989. október 9-én ünnepli 70. születésnapját a drága jó férj, édesapa, nagyapa és após, id. Újj Elemér Rimaszécsen (Rim. Sec). E szép ünnep alkalmából kívánjuk, hogy jósága és szeretete még sokáig melengesse az egész családot, s egyben megköszönjük neki a családjáért való sok fáradozást. Szerető felesége: Mária, fia: Elemér, menye: Beáta s unokája: a kis Ákos, aki csókolja a drága nagyapát Ú-2972 ■ 1989. október 9-én ünnepli 60. születésnapját a szeretett férj, édesapa és nagypapa, Gáspár Ferenc Sárosfán (Blatná na Ostrove). E szép ünnep alkalmából szeretettel gratulál, és hosszan tartó, békés, boldog életet kíván: felesége: Mariska, lányai, vejei, unokái: Edinka, Norbert, Lóránt, Lilla. Ú-3216 ■ Október 6-án ünnepelte 60. születésnapját a drága jó édesapa, nagyapa, Tóth Zoltán Gömörhorkán (Gém. Hőrka). E szép ünnep alkalmából sok örömet és jó erőben, egészségben eltöltött, hosszú, boldog életet kívánunk. Szerető felesége: Erzsébet, két lánya, fia, két veje és unokái: Veronika, Lacika, Csabika, Évike és a kis Bélu- ka Ú-3219 .VÍV MEGEMLÉKEZÉS ■ Fájdalommal és szeretettel emlékezünk halálának tizedik évfordulóján a szerető férjre, édesapára és nagyapára, Csenkey Gyulára (Tomasov). Akik- ismerték és szerették, szenteljenek emlékének egy néma pillanatot e számunkra szomorú évfordulón. Szerető felesége, lánya, fia, veje, menyei és unokái Ú-2933 ■ Fájó szívvel emlékezünk drága jó édesanyánkra, Páleník Gézáné Tóth Erzsébetre (Tomááikovo), akinek szíve 1979. október 9-én szűnt meg dobogni. Akik ismerték és szerették, szenteljenek emlékének egy néma pillanatot e szomorú, tizedik évfordulón. Fiai, menyei és unokái Ú-3163 ■ Az idó múlik, az örök fájdalom megmarad. Könnyes szemmel, fájó szívvel és soha el nem múló szeretettel emlékezem édes, drága jó fiamra, ifj. Gyurán Jánosra (Gömör - Gemer), akit a kegyetlen halál 1985. október 10-én, búcsúszó nélkül ragadott ki szerettei köréből. Akik ismerték és szerették, szenteljenek emlékének egy néma pillanatot ezen a nagyon szomorú, negyedik évfordulón. Emlékét örökké őrző, gyászoló, bánatos édesanyja és a rokonok' Ú-3167 hír mozaik 18.20: A rendőrség nyomoz 18.30: Az átalakítás útján 19.00: Esti mese 19.10: Gazdasági jegyzetek 19.20: Időjárás-jelentés 19.30: Tv-híradó 20.00: Az áttörés évei. Tévéfilmsorozat. V/2. rész 21.25: Ladislav Staidl és vendégei. Zenés, szórakoztató műsor 22.30: A haza és a szocializmus védelméért. Dokumentumfilm-sorozat. XV/15. rész (ff.) 22.50: Találkozás Josef Bekkel (ff.) 23.10: Hírek II. MŰSOR 16.45: Német nyelv gyerekeknek. 6. lecke 17.10: A nap eseményei pár percben 17.20: A mi udvarunk. Lengyel filmsorozat. V/5. rész 17.45: A 21. emelet adása. Ifjúsági műsor 18.00: Hogyan rajzoljunk telet. Rajzfilm 18.10: A kábítószer és a bűnözés 18.30: A hét eseményei magyar nyelven 19.00: Tanácsok állattenyésztőknek 19.10: Tévétorna 19.20: Időjárás-jelentés 19.30: Tv-híradó 20.00: Sporttükör 21.00: Vychodná ’89, részletek a népművészeti fesztivál műsorából, felv. 21.30: Időszerű események 21.56: Időjárás-jelentés 22.00: Ez történt 24 óra alatt 22.15: Randi a metróban. Feliratos szovjet film. 11/1. rész A SZOVJET TELEVÍZIÓ MŰSORA 4.30: Reggeli zenés műsor 6.35: Rajzfilmek 7.05: Az igazság keresése. Tévéfilmsorozat. V/1. rész 8.20: Labdarúgószemle 8.50: A. Kaspirovszkij távgyógyítása. 1. rész 9.50: Az állatok világa 13.35: Koncert t4.15: Dokumentumfilm 14.50: A történelem és a jelenkor 15.35: Angol nyelv gyerekeknek 16.35: Ma történt a nagyvilágban 16.50: Álarcosbál. Balettmúsor 17.55: Televíziós fotópályázat 18.00: Aktuális interjú 18.20: Koncert 19.00: Tv-híradó 19.40: A Belügyminisztérium jelenti 19.50: Az igazság keresése. Tévéfilmsorozat. V/1. rész 21.05: Ma történt a nagyvilágban 21.20: Ok és okozat. Dokumentumfilm 22.15: Hosszú út a dűnéken. Játékfilm. 1. rész 23.30: Hírek 23.35: J. Ljubimov Moszkvában 0.20: Artisták a Jermolajev Cirkuszból BUDAPEST Tv1 9.00: Képújság 9.05: Tévétorna nyugdíjasoknak 9.10: Szakonyi Károly két egyfelvonáso- sa (ff.) (ism.) 10.10: A HÉT (ism.) 11.10: Delta. Tudományos híradó (ism.) 11.35: Képújság 16.30: Hírek 16.35: Déli videóújság 16.45: Hírek román nyelven 16.55: Tízen Túliak Társasága 17.40: Három nap tévéműsora 17.45: Szám-adás. Gazdasági negyedóra 18.00: Kalendárium ’89. Magazin 18.50: Esti mese 19.00: Irodalmi rejtvényműsor gyerekeknek 19.30: Híradó 20.05: Családi kör. „Közös ágyban..." 20.55: Panoráma 21.45: Régi magyar ékszerek a Magyar Nemzeti Múzeumban 22.25: Híradó 3 Tv2 Sugár Ágnessel és Aigner Szilárddal 17.00: Képújság 1 17.15: Tv2 - Riportok, időjárás, zene 17.45: Bumm!!! Telefonos játék 18.00: Hétfőn hatkor 18.25: Gyerekeknek 18.50: Tv2 19.00: A Forsyte Saga. Angol családregény. XXVI/15. rész (ff.) (ism.) 19.51: Tv2 20.00: Körzeti tévéstúdiók műsora 20.55: Tv2 21.00: Híradó 2 21.20: Tv2 23.00: Tv2 - Napzárta (Műsorváltozás lehetséges!) III. VÁROSI KULTURÁLIS NAPOK BRATISLAVÁBAN Október 10-én, kedden 19 órai kezdettel a Ruzinovi Művelődési Házban a nagymegyeri (Őalovo) Poloska színház Békés Pál: A női partőrség szeme láttára című művét mutatja be, mellyel az idei Jókai Napokon nagy sikert aratott. ÚJ szó Kiadja Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága. Főszerkesztő: Kiss József. Főszerkesztő-helyettes: Pákozdi Gertrúd és Szilvássy József. Szerkesztőség: 819 15 Bratislava, Martanovicova 25., 8. emelet. Telefon: központ 210/9, főszerkesztő: 532-20 és 210/4456, főszerkesztő-helyettesek: 210/4454 és 210/4453, szerkesztőségi titkárság: 550-18, vasárnapi kiadás: 673-70, sportrovat: 505-29 és 506-39, gazdasági ügyek: 210/4425 és /4426. Távíró: 092308. Adminisztráció: Právda Kiadóvállalat, 819 02 Bratislava, Martanoviőova 25, telefon: 586-07. Fényszedéssel készül a Pravda, az SZLKP Nyomdaipari Vállalata 02-es üzemében 815 80 Bratislava, Martanoviőova 21. Hirdetési iroda magánszemélyeknek: 819 18 Bratislava, Jiráskova 5., telefon: 335-090, 335-091. Hirdetési iroda közületeknek: 819 18 Bratislava, Martanoviőova 25, 17. emelet, telefon: 210/3659 és 551-83. Indox 49011 Havi előfizetési díj - a vasárnapi kiadással együtt - 14,70 korona. A vasárnapi kiadás előfizetési díja negyedévre 13,- korona. Terjeszti a Postai Hírlapszolgálat, előfizetéseket elfogad minden posta és kézbesítő. Külföldi megrendelések: PNS, Ústredná expedícia a dovoz tlaőe. 813 81 Bratislava, Gottwaldovo námestie 6.