Új Szó, 1989. október (42. évfolyam, 232-256. szám)
1989-10-09 / 238. szám, hétfő
BERLINBEN BEFEJEZŐDTEK A JUBILEUMI ÜNNEPSÉGEK frj SZÓ 5 989. X. 9. (ŐSTK) - Szombaton délelőtt Berlinben katonai díszszemlével folytatódtak az NDK megalakulása 40. évfordulójának központi ünnepségei. A dísztribünön foglalt helyet az NDK párt- és állami vezetése, élén Erich Honeckerrel, az NSZEP KB főtitkárával, az NDK Államtanácsának elnökével, ő fogadta Heinz Kessler hadseregtábornoknak, a honvédelmi miniszternek a jelentését. Jelen voltak a díszszemlén a külföldi vendégek is, köztük Milos Jakeá, a CSKP KB főtitkára és Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának elnöke. A berliniek ezrei is eljöttek, hogy köszöntsék a fegyveres erők tagjait. Az ünnepségek keretében az Unter dér Linden sugárúton a fasizmus és a militarizmus áldozatainak emlékműve előtt ünnepélyes őrségváltás volt. A jubileumi ünnepségek ünnepi fogadással zárultak, ezen Erich Honecker vezetésével jelen voltak az NDK párt- és állami vezetői, valamint a külföldi vendégek. Erich Honecker pohárköszöntőjében hangsúlyozta, hogy az NDK, ötödik évtizedében is jelentős és megbízható béketényező lesz Európa központjában. A szocializmus német földön, Marx Károly és Engels Frigyes hazájában megrendíthetetlen alapokon áll - mondotta. Ugyancsak szombaton került sor Erich Honecker és Mihail Gorbacsov találkozójára. Az NDK vezetője tájékoztatta a szovjet vendéget az NSZEP XII. kongresszusának előkészületeiről és hangsúlyozta, hogy a párt továbbra is következetesen folytatja a gazdasági és a szociális politika egységének, a kontinuitás és a megújulás egységének irányvonalát. Mihail Gorbacsov az SZKP XXVII. kongresszusa és a 19. országos pártkonferencia határozatainak teljesítéséről beszélt. Ezzel összefüggésben hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió számára történelmi jelentőségű az átalakítás politikája, s hogy az SZKP továbbra is forradalmi változások élén fog állni. A tárgyalások során a két politikus azonos nézeteket vallott pártjaik és országaik külpolitikáját és a szocializmus építését illetően. Megállapították: a szocialista közösség egyik országa sem képes egyedül megoldani napjaink feladatait, ezért fokozni kell a Varsói Szerződés és a KGST keretében az együttműködés intenzitását. A tárgyalások után Mihail Gorbacsov találkozott az NSZEP KB Politikai Bizottságának tagjaival és póttagjaival is. A szovjet vezető szombaton elutazott Berlinből. Elutazása előtt nyilatkozott a szovjet televíziónak. Külön hangsúlyozta, hogy az NDK állampolgárai forrón támogatják a szovjet átalakítást. Értékelik az elmúlt negyven évet és megérdemelten emelik ki a vitathatatlan nagy sikereket. Ugyanakkor elgondolkodnak azon is, hogyan tovább, mit kell módosítani és javítani gazdasági és szociális téren, a társadalmi és politikai intézmények munkájában. Elutazott szombaton Berlinből a csehszlovák párt- és állami küldöttség is, amelyet Miloá Jakeá, a CSKP KB főtitkára vezetett. Jakeá elvtárs szombaton találkozott még Ali Szalem al-Beiddel, a Jemeni Szocialista Párt KB főtitkárával és Nguyen Van Linh vietnami pártfőtitkárral. Mint arról már beszámoltunk, pénteken nagygyűléssel kezdődtek Berlinben a jubileumi ünnepségek. Az ünnepi nagygyűlésen Erich Honecker és Mihail Gorbacsov beszédet mondott. A két beszédet az alábbiakban ismertetjük. Erich Honecker: a kérdésekre megtaláljuk a válaszokat Erich Honecker bevezetőben méltatta az NDK megalakulásának jelentőségét, hangsúlyozva: napjainkban nyilvánvalóbb mint bármikor azelőtt, hogy az történelmi szükségszerűség volt. Az NDK jelenleg a tíz iparilag legfejlettebb ország közé tartozik, s tagja annak a húszas államcsoportnak, amelyben a legmagasabb az életszínvonal. Méltatva a párt vezetése alatt elért eredményeket leszögezte, hogy az NDK jelenleg a szocializmus és a béke előretolt bástyája Európában. Ezt a tényt sosem becsültük le - mondotta -, s ez óvott meg bennünket attól, hogy tévesen mérjük fel a helyzetet. Ellenségeinknek is ehhez a szabályhoz kellene tartaniuk magukat. Hasonlóan a Szovjetunióhoz, amely felszabadított bennünket, a Kínai Nép- köztársasághoz, amely szintén ezekben a napokban ünnepli kikiáltásának 40. évfordulóját, valamint más szocialista országokhoz hasonlóan az NDK is azzal a tudattal lép a második évezredbe, hogy a jövő a szocializmusé. A szocializmus fiatal társadalom, ennek ellenére jelentős mértékben befolyásolja a nemzetközi fejlődést. / Az NDK legfelsőbb vezetője méltatta a Szovjetunió szerepét a fasizmus szétverésében, s szólt arról, Hitler arra épített, hogy szakadás áll be a Szovjetunió nemzetei között, de semmi ilyen nem történt. Hitlernek a fejébe kerültek a világ meghódítását célzó tervek. Ez egyben figyelmeztetés azok számára, akik úgy képzelik, eljött az ideje az európai status quo revideálásának, akik szerint „új korszak" kezdődik, amelyre állítólag ,,a szocializmus csődje" jellemző. Azokban az időkben, amikor az NSZK befolyásos körei azt remélik, hogy valamilyen összeesküvéssel felszámolhatnák a második világháború és a háború utáni fejlődés eredményeit, ismét csak azt kell tapasztalniuk, hogy e realitásokon nem lehet változtatni, hogy a szocialista országok nyugati határain az NDK bástyaként száll szembe a neonácizmussal és a sovinizmussal. Az NDK helye a Varsói Szerződésben szilárd és megrendíthetetlen, s ez a tény nem változik. Nem véletlen, hogy az ellenség éppen most - eddig még sosem tapasztalt mértékben - fokozza az NDK rágalmazását. Az NDK negyven éve a német imperializmus 40 éves vereségét is jelenti. Számára a szocializmus német földön azért elviselhetetlen, mert a korábban kizsákmányolt tömegek éppen itt bizonyítják, hogy a kapitalisták nélkül is képesek sorsuk irányítására. Honecker a továbbiakban hangsúlyozta, nagyon fontos, hogy a társadalom vezető pártja, a Német Szocialista Egységpárt a XII. kongresszusra való felkészülés során tovább szilárdította sorait. Leszögezte: továbbra is Marx gondolata szerint fognak cselekedni: nemcsak az a fontos, hogy megismerjük a világot, hanem az, hogy megváltoztassuk. A célokat pártunk programja rögzíti, a fejlett szocialista társadalom további építéséről van szó. Az ország jelenlegi helyzete, a nemzetközi események is felvetnek olyan kérdéseket, amelyekre a szilárd álláspontunk megőrzésével kell világos választ adni. Mi az álláspontunkat nem a nyugatnémet bulvárlapok, az ottani rádió vagy televízió szerint alakítjuk, s nem is elavult tanulságokból indulunk ki, hanem a marxizmus-leninizmus alkotó érvényesítéséből, a munkásosztály, a dolgozók érdekeiből. A szónok összehasonlította, hogy milyen volt az NDK 1949-ben és milyen ma, s a sikerek vázolása után rámutatott: a történelem már régen bizonyította, értelmetlenek voltak azok az állítások, amelyek az NDK-nak csupán néhány hetet jósoltak. Csődöt mondtak az úgynevezett Hallstein-doktrína képviselői, akik szerint a szocialista német állam nem lesz egyenjogú a világban. A hatalmas politikai és gazdasági nyomás, valamint azon tény ellenére, hogy az NSZK arrogáns módon a német nép egyedüli képviselőjének adja ki magát, az NDK megerősödött, s a többi szocialista állam, valamint sok más barátja segítségével sikerült áttörnie a diplomáciai blokádot. Tagja lett az ENSZ-nek és szakosított szervezeteinek, s jelenleg az NDK 135 országgal tart fenn diplomáciai kapcsolatokat. Az elmúlt negyven év gazdasági sikereit elemezve Honecker hangsúlyozta például, hogy az ország nemzeti jövedelme eléri a 279 milliárd márkát, ez 11 -szer több mint 1949-ben volt. Kitért arra, hogy a szocialista építés nem volt könnyű, hiszen a nyitott határok éveiben, vagyis 1961 augusztusáig, az NDK a hidegháború következtében több mint 100 milliárd márkás kárt szenvedett, s ezt hozzá lehetne számítani a másik oldalon ahhoz a segítséghez, amelyet az a Marshall-terv keretében kapott. „Mi 1956-ig fizettük a jóvátételt azoknak az országoknak, amelyeket a hitleri háború elpusztított. Az NSZK ebben az esetben hátul járt, mi viszont előrehaladtunk, egyre szembetűnőbben mutatkozott meg, hogy gazdaságunk a kapitalisták, az ember ember általi kizsákmányolása nélkül is működőképes". Honecker méltatta a tudományostechnikai forradalom vívmányait, az NDK e téren elért eredményeit, s kitért a szociálpolitika sikereire. Ennek szemmel látható bizonyítéka például a lakásépítési program. Leszögezte, hogy a lakáskérdést, mint szociális problémát 1990-ig megoldják. Az NDK-ban a termelőerők fejlődését a népgazdaság mély átalakításának köszönhetően érték el. Nem volt könnyű az a folyamat, amelynek során létrehozták és tökéletesítették a nagy kombinátokat. Ezek olyan szintre jutottak, amely lehetővé teszi az új minőség elérését az irányításban, a tervezésben és az önelszámolásban. Az önfinanszírozás kulcsfontosságú fogalom azokban a változásokban, amelyek semmivel sem lesznek kisebbek, mint az elmúlt ötéves tervidőszakban voltak. Honecker kitért arra, az NDK gazdasági stratégiájának szilárd alapja a mind mélyebb együttműködés a Szovjetunióval, a KGST más országaival. „Találkozóinkon barátunkkal és elvtársunkkal, Mihail Gorbacsovval az elmúlt években mérlegeltük a munkamegosztás és az együttműködés lehetőségeit, s megkezdtük a gyakorlati lépéseket - mondotta.- Megállapíthatjuk tehát, hogy a jövő szempontjából oly fontos csúcstechnológia terén a korábbinál sokkal szorosabb és hatékonyabb együttműködés alakult ki közöttünk." Az NDK legfelsőbb vezetője rámutatott arra, az elmúlt negyven év mérlege összességében bizonyítja, hogy hatalmas értékek jöttek létre a nép munkája által és a nép számára. A jövőben is nagy erőfeszítésekre lesz szükség, az új követelmények új megoldásokat kívánnak, s mi minden kérdésre megtaláljuk a választ. Tovább fejlesztjük a szocialista termelési viszonyokat, s ezzel növeljük a termelőerők dinamizmusát is. Ezáltal lehetővé válik a népgazdaságban, az egyes üzemekben az új termékek és új technológiák gyorsabb bevezetése, a gyorsabb reagálás a lakosság szükségleteire, valamint a nemzetközi piac kívánalmaira is. A nemzetközi politika egyes kérdéseinek áttekintésekor ismét megerősítette azt a tételt, hogy német földről soha többé nem szabad háborúnak kiindulnia. Rámutatott, az NDK-nak aktív része volt abban a folyamatban, mely lehetővé tette az európai szerződéses rendszer létrehozását, a helsinki Záróokmányt és egy egész sor előrevivő lépést. Emlékeztetett a nyolcvanas évek első felére, amikor az NSZK-ban új rakéták jelentek meg.- S amikor a tárgyalások zsákutcába jutottak, ismét mi voltunk azok, akik a szövetségesekkel történt megállapodást követően egyoldalú engedményeket tettünk- húzta alá a szónok. Éppen ezért a.szov- jet-amerikai rakétaszerződésben az NDK a saját törekvéseinek eredményét is láthatja. A nemzetközi helyzetben tapasztalható pozitív változások ellenére negatív tendenciák is vannak. Ezzel kapcsolatban Honecker bírálóan szólt arról, hogy a NATO nem is olyan régen ismét megerősítette az erőpolitikára és a „nukleáris elrettentésre" épülő koncepcióját, s egyáltalán nem titkolja, hogy a különböző fegyverrendszerek korszerűsítésére törekszik. Ezzel a fegyverkezési verseny újabb fordulóját akarja rákényszeríteni a szocialista országokra, fékezi a leszerelési folyamatot. S azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az NSZK eddig egyetlen katonát sem szerelt le, nem követte az NDK egyoldalú leszerelési lépéseit. Beszédének befejező részében üdvözölte azt, hogy Mihail Gorbacsov és George Bush a jövő évben találkozik, méltatta a wyomingi külügyminiszteri találkozó eredményeit, méltatta a Varsói Szerződés országainak békeprogramját, s emlékeztetett az NDK kezdeményezéseire, egyebek között azokra, amelyeket hazánkkal és Lengyelországgal közösen tett. További egyoldalú leszerelési lépések megvalósítását is kilátásba helyezte, majd arra mutatott rá, hogy az NDK-nak ezzel a politikájával szöges ellentétben állnak az NSZK politikusainak revansista követelései, ezek világszerte aggodalmakat keltenek és tiltakozásokat váltanak ki. Kétségbe vonják a háború utáni elrendezést, s a korábbinál még erősebben hangoztatják a német kérdés állítólagos nyitottságát. Az ötvenes és hatvanas években uralkodott a „kizárólagos képviseletről" szóló tézis, s most ez csúcsosodik ki „a minden németről való gondoskodásról hangoztatott kötelességben". E szempontból is sok a közös érdekük a revansista bonni politikusoknak és az erősödő neonáciknak. Elgondolkodtató, hogy az újfasiszták az NSZK politikai színpadára léptek. Honecker kitért arra, hogy á nemzetközileg összehangolt kampány, amelyet most az NDK ellen folytatnak, azt célozza, hogy megzavarják az embereket, s kétségeket keltsenek a szocializmus ereje és előnyei iránt. Ez csak megerősíthet bennünket abban, hogy a jövőben is mindent megtegyünk a békés európai házért - hangsúlyozta Erich Honecker. Mihail Gorbacsov: Minden nép maga dönt fejlődésének útjáról Mihail Gorbacsov bevezetőben méltatta a két párt, a Szovjetunió és az NDK barátságát, majd leszögezte, a dolgozók államának létrehozása Németország keleti részén jelentős mértékben befolyásolta Európa háború utáni történelmét. Úgy tűnt, hogy a véres háború, amely a harmadik birodalom vereségével ért véget, hosszú évekre elodázza a szocialista változások lehetőségét német földön. A háborús romlás, amely főleg Németország keleti részét sújtotta, s főleg a lelki sivárság és azok a nyomok, amelyeket az emberek tudatában a militarista, császári és náci ideológia hagyott - mindez kétségbe vonta az ilyen elképzelések valószínűségét. Éppen ezért méltatjuk ma az első aktivisták hősiességét, akik nem riadtak vissza a nehézségektől, s meggyőzték polgártársaikat a szocialista út választásának elkerülhetetlenségéről. Ebben a jövőért vívott harcban a sokoldalú szovjet támogatásra is számíthattak. Nálunk a háború volt résztvevőinek visz- szaemlékezései megerősítik, hogy amint a szovjet katonák német földre léptek, a németekben nemcsak a legyőzött ellenséget látták, hanem egy nagy nemzetet is, amelyet egy bűnös kormány zsákutcába juttatott, egy olyan nemzetet, amely a szakadék szélére került, s amelynek segítségre volt szüksége ahhoz, hogy ismét talpraálljon, visszanyerje emberi és nemzeti méltóságát. Nagyon fontos megérteni azt, az NDK sokoldalú támogatása nem csupán politikai számításból történt, a Szovjetuniónak abból az érthető igyekezetéből, hogy erős szövetségesre leljen a szocialista német államban. A szovjet emberek az új Németország munkásosztályában, parasztságában és értelmiségében megbízható és hűséges harcostársakat kerestek a történelmi úton. Mihail Gorbacsov is méltatta az NDK eredményeit, hozzáfűzve, hogy más országokhoz hasonlóan neki is megvannak a problémái, amelyeket meg kell oldani. „A Szovjetuniónak őszinte érdeke - mondotta hogy a Német Demokratikus Köztársaság erősödjön, növekedjen és fejlődjön. Barátokként és kereskedelmi partnerekként is sikereket kívánunk önöknek." A gazdasági együttműködésről szólva kijelentette, minden feltétel megvan ahhoz, hogy ezek a kapcsolatok mielőbb új minőségi szintre jussanak. A szovjet vezető a következőket külön hangsúlyozta: a szocialista világra, a jelenlegi civilizációra jellemző, hogy növekszik a termelési formák, szociális struktúrák és politikai intézmények száma. Megvalósul Lenin elképzelése arról, hogy minden nemzet hozzáteszi a maga sajátos vonásait a demokrácia egyik vagy másik formájához, a szocialista változások üteméhez. A társadalmi fejlődés unifi- kálására, standardizálására irányuló kís érletek, a kötelező modellek lekopírozá- sa már a múlté. Jelenleg bővülnek az alkotó lehetőségek, s a szocializmus fogalma is sokkal gazdagabb tartalmat kap. Minden nép szuverén ügye a fejlődés útjának a megválasztása. S minél sokszínűbbek és eredetibbek ezek a formák, annál szükségesebbé válik a tapasztalat- csere, az elméleti és gyakorlati problémák megvitatása. Más szavakkal: a sokszínűség nemcsak hogy nem akadályozza az együttműködés .fejlesztését, ellenkezőleg, szükségessé teszi azt. Ilyen a szovjet párt álláspontja, ezen az alapon kívánja építeni a szocialista országokhoz fűződő viszonyát. E kapcsolatok tartalma napjainkban az egyenjogúság, az önállóság és a szolidaritás. Az NDK megalakulásának 40. évfordulója olyan történelmi mérföldkő, amely nemcsak feljogosít, hanem kényszerít is arra, hogy elgondolkozzunk a jelenlegi nemzetközi politika nagy kérdésein. Mindannyian emlékezhetünk, milyen bonyolult és hosszadalmas volt az NDK nemzetközi jogi elismertetéséért folytatott küzdelem. Csupán azt követően nyílt meg a Helsinkihez vezető út, hogy a Szovjetunió, az NDK és más szocialista országok aláírták az NSZK-val a szerződéseket, és megszületett a négyhatalmi megállapodás Nyugat-Berlinről. A második világháború kitörésének 50. évfordulója felerősítette a vitákat, ellentéteket, azt a törekvést, hogy választ keressünk azokra a kérdésekre, amelyeket a jelen vet fel. Sajnos, megtörténik az is, az emberek a történelemben csak olyan választ keresnek, amilyen nekik megfelel. Azokra a szándékokra gondolok, hogy a Szovjetunióra és szövetségeseire akarják hárítani a felelősséget Európa megosztottságáért. Gyakran szólítanak fel bennünket, hogy tegyünk lépéseket az ilyen megosztottság felszámolása érdekében. Történt olyan felhívás is, hogy a Szovjetunió távolítsa el a berlini falat, s ha ezt megteszi, akkor hinni lehet majd békés szándékaiban. Az NSZK-ban az utóbbi időben olyan felhívások hangzanak el, hogy az 1937- es határok között kell megújítani Németországot. Egyes politikusok arra próbálják kihasználni a Szovjetunióban és más szocialista országokban zajló változásokat, hogy felmelegítsék a régóta ismert követeléseiket. S elég kétségbe vonhatóan kezdték magyarázni azt a szovjet-nyu- gatnémet nyilatkozatot, amelyet az idén júniusban írtunk alá Bonnban. Az európai népek sorsa, a világbéke szempontjából rendkívüli jelentőségük van ezeknek a kérdéseknek, s ezért kell a dolgokat világosan látni. Nyugati part-, nereinknek elsősorban abból kellene kiindulniuk, hogy az NDK-val kapcsolatos dolgokat nem Moszkvában, hanem Berlinben oldják meg. Az NDK szuverén állam, amely önállóan hozza meg az érdekeinek védelmével, bel- és külpolitikájával kapcsolatos döntéseket. A Szovjetunió természetesen nem akar megszabadulni az európai problémák megoldásával kapcsolatos felelősségétől, a nemzetközi szerződésekből és abból a szerepből adódó felelősségtől, amilyet a második világháborúban győztes hatalmak játszanak. Ha hihetünk egy közelmúltban végzett közvélemény-kutatásnak, az NSZK-ban, sok fiatalnak meggyőződése, hogy a háború után a Szovjetunió törekedett Németország szétszakítására. Ezért kell emlékeztetni arra, hogy a Szovjetunió álláspontja éppen az ellenkező volt: Németország egységének megőrzésére törekedett. Nyugati szövetségeseink egész más javaslatokat tettek, ezek egyike a 18. századba vetette volna vissza az országot azáltal, hogy több hercegségre osztotta volna fel. S emlékeztetni kell arra is, hogy először az NSZK alakult meg, s csak azt követően született meg a döntés arról, hogy Németoszág keleti részén megalakítják a munkások és parasztok államát. Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy először a NATO-t hozták létre, s csak hat évvel később - miután az NSZK is a tagja lett - írta alá a Szovjetunió és néhány kelet-európai állam a Varsói Szerződést. Mihail Gorbacsov hangsúlyozta, anélkül, hogy idealizálnánk az Európában kialakult viszonyokat, a lényeg az, hogy a háború utáni realitások elismerése biztosította mindeddig a békét a földrészen. S végső soron ennek az elrendezésnek a keretében született meg a helsinki folyamat is. Az európai realitások, beleértve az olyan kulcsfontosságú tényezőket is, mint a szuverén államok határai, nem zárják el a nemzetközi kapcsolatok fejlődésének útját. Amikora Nyugaton Európa háború utáni térképének megváltoztatásával kapcsolatban kezdtek spekulálni, az mindig a nemzetközi helyzet feszültebbé válását, a nukleáris konfliktus veszélyének növekedését eredményezte. A legfelsőbb szovjet vezető szólt arról, hogy az új politikai gondolkodásmód eredményeként született megközelítések jó alapot adnak a közeli és a távolabbi jövő számára. Ez a leszerelési kilátásokra, s ezen belül is elsősorban a Bécsben folyó tárgyalásokra vonatkozik. De úgyszintén érinti a sürgető ökológiai problémák megoldásában való európai együttműködést, valamint a kölcsönösen előnyös gazdasági együttműködést is. Ha sikerül az elképzeléseket megvalósítani, akkor végleg elbúcsúzunk a hidegháborús korszaktól, s Európa történelmében megkezdődik a valóban békés időszak. A Szovjetunió mindent megtesz azért, hogy ezt a rendkívüli lehetőséget ne sza- lasszák el. A szónok méltatta azt a szerepet, amelyet az NDK játszik kontinensünk békés fejlődésében, majd arról, hogy a Szovjetunió derűlátóan tekint mind az európai, mind a világhelyzet fejlődésének távlataira. Megemlítette: a Francois Mit- terrand-nal, Margaret Thatcherrel és Helmut Kohllal folytatott tárgyalásai is ezt az értékelést támasztották alá. Kitért a legutóbbi szovjet-amerikai külügyminiszteri találkozó eredményeire, majd rámutatott arra, hogy a huszadik században az emberiség két olyan alapigazság birtokába jutott, amelyekért súlyos árat kellett fizetnie. Az első: az atomkorszakban, amikor az emberiségnek a túlélésért kell harcolnia, a legégetőbb problémákat csak közös erőfeszítéssel és politikai eszközökkel lehet megoldani. Más lehetőség nincs, a másik út mindenkit romlásba döntene. A másik: a történelemnek megvannak a törvényszerűségei, a ritmusa, amelyet az határoz meg, hogy a fejlődés objektív és szubjektív tényezői milyen ütemben érnek meg. Ezek figyelmen kívül hagyása új gondokat hív életre.