Új Szó, 1989. október (42. évfolyam, 232-256. szám)

1989-10-05 / 235. szám, csütörtök

Gondtalan gyermekkor? Jegyzetek a Prix Danube ’89 nemzetközi tévéfesztiválról Lírai tűnődések, mesék és tervrajzok Évfordulós kiállítások a Szlovák Nemzeti Galériában A világ huszonnyolc országának csaknem negyven tévétársasága küldte el versenyprogramjait a gyer­mek- és ifjúsági tévéműsorok idei bratislavai nemzetközi fesztiváljára, melyet tizedik alkalommal rendeztek meg. Az egy hétig tartó eseményso­rozaton négy műfaji kategóriában nyolcvankét műsor közül választotta ki a két nemzetközi zsűri a legerede­tibb, a fesztivál eszméjének legin­kább megfelelő alkotásokat. Cseh­szlovák gyermekműsor Duna-díjat nem kapott, de egy rajzfilm elnyerte a Csehszlovákiai Drámaművészek Szövetségének díját. A színvonalas gyermek- és ifjúsá­gi műsorok iránti, világszerte növek­vő igény arra kötelezi a televíziós társaságokat, hogy műfaji és tartal­mi szempontból egyaránt újszerű, ötletes alkotásokkal nevezzenek be egy-egy, nemzetközi megmérette­tés céljából létrehozott fesztiválra. Ezek között egyre nagyobb népsze­rűségnek örvend a kétévenként sor­ra kerülő bratislavai Prix Danube, melynek mottója már hagyományo­san: a gyermekek és az ifjúság szebb életéért. Ez a felhívás az idén ugyancsak meghatározónak bizo­nyult... A malomvölgyi stúdióban vetített programokból egyértelműen kide­rült: a vidám, humoros, ötletes alko­tásokkal szemben abszolút több­ségben voltak a nyomasztó, szomo­rúságot ébresztő vagy tükröző mű­sorok. A gyermekekről vagy gyer­mekeknek készít-e néznivalót a te­levízió? - ez volt a vitafórum köz­ponti témája. A megnyitóbeszédben a követke­ző meglátás kapott hangot: felnőtt világunk globális problémái a gyere­keket sem kerülhetik el többé, s a vi­lágméretű össze­fogás szükséges­ségének tudatát, a megoldás érde­kében, már gyer­mekkorban be kell oltanunk a jövő nemzedék szívé­be, s táplálnunk kell benne a kö­zös felelősség tu­datát bolygónk jö­vőjéért. Eltörölni szándékoznánk tehát a „gondta­lan gyermekkor" eszményét, csak azért, mert a gyermekek a „világ részei11? így látja-e, így akarja-e ezt az egész világ? A fesztiválvendégek, tévés szak-' emberek körében heves vita tárgya volt, milyen méretekben szabad a gyermekek lelkivilágát megterhelni a felnőttek problémáival. Meddig szabad elmenni, hol a határ? Mind­annyiunkat elgondolkodtatott példá­ul a norvég televízió Brita című film­je, amely egy tizenhat éves, rák­ban szenvedő lány halállal való megbékélését fejtegette. (Az alkotás Duna-díjat kapott). Vagy az az angol dokumentumfilm, amely egy tizené­ves fiú környezetvédelmi kutatásait, felméréseit mutatta be Savas esők A Thália Színpad idei első bemu­tatóján gyermekdarab szerepel. Ál­talában az volt a szokás, hogy me­sejátékot a szezon második da­rabjaként mutattak be a Tháliában. Ez azonban azzal járt együtt, hogy az együttes csak tavasszal jutott el a távolabbi játékhelyekre, mivel üze­meltetési okokból a délelőtti gyer­mekelőadást öszekötötték az esti­vel. A színészek így egész napjukat a játékhelyen töltötték. Ezért a veze­tőség úgy döntött, hogy a szezont a gyermekelőadásra szánt produkci­óval indítja. így került sor Jékely Zoltán Má­tyás király juhásza című zenés me­sejátékénak betanulására. Bemuta­tója holnap délelőtt 10 órakor Buzi- tán (Buzica) lesz. Hogy miért nem Kassán? (Koáice) Azért, mert' az elmúlt színházi évad végén a fény­park felújítása nem fejeződött be. címmel. (A brit környezetvédők so­rozatának epizódját nem díjazták.) Azt hiszem, inkább felnőtteknek szólt a dán televízió bangkoki soro­zatából való Samroeng esete, amely a gyermekmunka délkelet-ázsiai ré­mét tárta elénk, bár meglehetősen gyengén dramatizált formában. (A film a Duna-díj fesztiválon először részt vevő Cl FEJ - a Gyermek- és Ifjúsági Filmek Nemzetközi Köz­pontja - oklevelét nyerte el.) Több alkotás szomorú témája volt az élet­től búcsúzó nagymama - a norvég televízió filmje volt a legszebb, meg­kapta a CIFEJ és a kritikusok díját. Címe: Gyömbéres kalács a nagy­mamának. Ezek után következtek a gyer­mekvilág megszokott, egyetemes témái: a szeretet, a barátság, a gyermek-szülő viszony, a jóság. Az utóbbi rendhagyó, árnyalt ábrá­zolásáért kapott Duna-díjat a brit televízió egyik versenyprogramja, A jóságos sárkány című animációs film. Nálunk még újszerűnek ható, nyugaton viszont már jó ideje nép­szerű eszköztárral készült műsorok is kitűntek, s díjakat is kaptak, mint a belga televízió rockzenei összeál­lítása a ZAPPI vagy a leeds-i tévé (Nagy-Britannia) A boltozat alatt cí­mű vidám szórakoztató programja. Mindkettőt két ízben is levetítette a szlovák televízió a fesztivál folya­mán. Emlékezetesek maradnak a pittsburgi tévések (USA) Béka cí­mű filmjének részletei is. Akárcsak a többi versenyprogrammal, bizo­nyára ennek egészével is találko­zunk még a képernyőn. A bemutatókon kívül feltétlenül értékesek voltak az alkotó viták, me­lyeket a fesztiválbizottság szinte na­ponta rendezett a vetítések közben, illetve után. A programok színvona­láról többen kifejtették: az itt látott alkotások között nem volt igazán kimagasló, kivételesen érdekes al­kotás. Vajon érvényes-e a-minőségi romlás a világ televíziózására általá­ban? - tették fel a kérdést. Leonyid Nyecsajev szovjet film­rendező kifejtette: egyre többen vannak azok, akik szépen tudnak beszélni arról, milyennek kellene lenniük a gyermekműsoroknak, de egyre kevesebben képesek ilyet csi­nálni. Mások elmondták, ma már ott A martini Divadelná technika állami vállalat a jelzett határidőre (1989. aug. 30.) nem készítette el, s a szín­házterem még ma sincs olyan álla­potban, hogy ott rövidesen játszani lehetne. Egy másik akadályt is le kellett küzdeni: Dudás Péter, a fő­szereplő megbetegedett, s helyébe Bajcsi Lajos (Gergő juhász) lépett. A próbák azonban jól haladtak a Ma­gasépítő Vállalat Kukuőin utcai szakmunkásképző iskolájának nagytermében. Az előadás művészi értéke ezzel remélhetőleg nem csökken, s a gyerekek élvezni fogják a bohóc Kölönte (Fabó Tibor) és szerelme, Csuporka (Dér Lívia) friss játékosságát. Sokat várunk Tóth Ti­bor, Bandor Éva és Rajczy Adri színészjelöltjeink bemutatkozásától is. A játékban a Thália minden tagja részt vesz: Lengyel Ferencérdemes művész (Berengés udvarmester), Várady Péter (Furtagyú), Kövesdi tartunk, hogy nem kifizetődő gyer­mekek számára programot készíte­ni, a mai pénzügyi viszonyok között gyermekfilmet vagy musicalt forgatni pedig - csaknem lehetetlen. Érdekes módon, ez nem vonatko­zik a skandináv országokra... A svéd televízió gyermek- és ifjúsági szerkesztőségének főszerkesztő­helyettese, Ully Lennmann arról be­szélt, hogy munkatársai igyekeznek a legmagasabb színvonalon dolgoz­ni (ezt a díjak is alátámasztották), s nem mellékes, hogy a felnőtt mű­sorokkal egyenrangú anyagi körül­mények között tevékenykedhetnek. Nem csoda tehát, hogy a födíjakat ismét észak-európai filmek nyerték el. Ráadásul, a legjobb gyermekszí­nésznek járót is, melyet a Szlovák Televízió hetilap ítélt oda: a svéd Leena Strömberg érdemelte ki. El kell azonban mondanunk azt is, hogy a benevezett programok között akadt jó néhány olyan, amely nem felelt meg a fesztivál kritériu­mainak: alkotó módon ábrázolni a mai gyerekek és fiatalok életét, problémáit és vágyait; a kiskorú né­zőket alkotó tevékenységre ösztö­nözni, érzelmileg gazdagítani; segí­teni felkészülésüket az életre, a jö­vőre, hozzájárulni képességeik fej­lesztéséhez, hogy értsenek a mo­dern tudományokhoz, a techniká­hoz. Versényprogramként nem fo­gadtak el vetélkedőket, sport- és iskolai műsorokat, sem olyanokat, amelyek reklám céljából készültek. Ugyancsak kívül rekedtek azok, amelyek sértették volna más orszá­gok nézőinek politikai, vallási meg­győződését, kulturális, erkölcsi vagy esztétikai érzékét. (Tájékoztató jel­legű, versenyen kívüli kategóriában azonban ezeket is levetítették.) A szervezést a résztvevők egyér­telműen dicsérték. Színvonalas volt a rendezvénysorozat záró gálamű­sora is, amelyben, természetesen, gyerekek, fiatalok is felléptek. Min­den okunk megvan, hogy feltételez­zük: az egész fesztivál, a televízió­ban sugárzott minden egyes műsor tetszett a gyerekeknek, fiatalok­nak. De talán mindenkinél jobban szórakoztak azok, akik maguk is részt vehettek a műsorok készítésé­ben, mondjuk, játszottak egy-egy gyermekfilmben. Ók igazán „csinál­tak" valamit, nemcsak ültek a képer­nyő előtt. Nagysférűen érezhették magukat például a bratislavai Ver­seny utcai művészeti alapiskolások, akik a díjkiosztás alatt és után sza­badon játszhattak a stúdió közepén, í hát még az a két kis énekes, akik Miroslav Dvorsky társaságában sze­repelhettek! Emlékezetes teljesít­ményt nyújtott a bratislavai konzer­vatórium kamaraegyüttese is. Róluk, így ismeretlenül is, feltételezhetjük, hogy nem töltötték minden szabadi­dejüket a tévékészülék előtt, még ha a világ legjobb gyermekműsorait ad­ták is... Ok igazán játszottak, komo­lyan tanultak valamit, hozzáértő, nagyszerű felnőttek segítségével. Ilyenre van szüksége minden egyes gyermeknek. S addig jó, amíg a televízió ezt szolgálja, erre tanít, az ifjú nemzedéket nem vonja el az értelmes tevékenységtől. HARASZTI ILDIKÓ Szabó Mária (Beatrix) és Pólós Ár­pád (Mátyás király), míg a másik oldalon ellenfelét László Géza (Bur- kus király), leányát pedig Krausz Mária alakítja. A két királyság között a harc az aranyszőrű bárányért és annak gyapjáért folyik, de közben sok em­beri gyarlóságra is fény derül - már ahogy az a mesében szokás. Jékely Zoltán verses mesejátékához Ko- csár Miklós komponált nemes vere­tű, a népzenéhez közel álló zenét, amely méltó kiegészítője a mara­dandó értékű mesejátéknak. Remél­jük, hogy mind az óvodásoknak, mind az alapiskolásoknak, de még a nagymamáknak és nagyapáknak is jó szórakozást nyújt a darab, amely szájbarágás nélkül mutat rá olyan erkölcsi értékekre, mint a be­csület, az igazmondás, a munkában való helytállás, a hazaszeretet.-gyü­Nekem a hetvenéves Orest Du- bay nemzeti művész egyetemes igényű művészetéről, különösen pe­dig a szintetikus formákat ötvöző fa- és linóleummetszeteiről az ókori köl­tészet verssorainak, valamint az an­tik költők által használt és a róluk elnevezett strófáknak a tökéletessé­ge, csiszoltsága jut az eszembe. Mégpedig a (többnyire) kötött, mégis változó ritmusforma és a (legtöbb­ször) magasztos tartalom össze­csengő illeszkedése miatt. Továbbá azért, mert a festői hitvallás, a mon­danivaló érett mesterségbeli tu­dással, a képző­művészet alap­eleme, a képme­zőt különféle ido­mokra és síkokra osztó fekete-fehér egyenes és a kü­lönféle vastagsá­gú sávok ritmikus s valamiféle rítust követő, rítust te­remtő ismétlésé­vel jut kifejezésre - így forma és tar­talom külön-külön és együtt is élvez­hetők, s az egy­szerű szimboliká- -jú képsíkból köny- nyen megjegyez- hetók a lírai tűnő­dések, az epikus megállapítások, a drámai életképek. S ez manapság, amikor egyre terjed a vizuális kulturálatlanság, egyáltalán nem mellékes. Vajon az emberek kultúrafogyasztó ambíciói nem azért oly szerények-e, amilye­nek, mert a korral lépést tartó képző­művészet esetenként a szemet ugyan elkápráztató, de a lélekre szinte hatástalan technikai bravú­rokra törekszik, s előfordul bizony, hogy a formai nagyzolás csupán alibi, a semmitmondást, a közlendő hiányát álcázza a szerző hivalkodó, extrém szín- és formahasználattal? Nem csoda hát, ha arra a nézőre is ■ hatnak Orest Dubay egyszerű és tiszta formai gesztusai, elementáris erővel megjelenített mondanivalója, aki érzékeny a szépre, bár nincs kifinomult esztétikai érzéke. A puri­tán formával, az általános érdeklő­désünkre emocionálisan ható, meta­kommunikációra alkalmas tárgyaiból választott jelképekkel komponált „képköltészete" anélkül kíván a mű­vészi megismerés hatásos eszköze lenni, hogy elferdítené a mindennapi ember látásmódját és ízlését. Képtárak, galériák és egyéb kul­turális intézmények ritkán vállalkoz­nak arra, főleg ha az exkluzívabb, a nagyobb publikumot vonzó tárlato­kat részesítik előnyben, hogy egy- egy műépítész munkásságát bemu­tató anyagot állítsanak össze. Egy­részt azért nem, mert az egyes épí­tészeti objektumok helyhez kötöttek, elmozdíthatatlanok, tehát épp azt nem lehet bemutatni, egészében és teljes valójában, ami a kiállítás tár­gya. Egyébként is, a kortárs építő­művészet csak abban az esetben érdekes, és látványos, ha anyag- használatban s ezzel együtt formá­ban eltér a házgyári elemekből épí­tett, uniformizált sokszintes torony- és tömbházaktól. S ez a ritkább. Az 1979-ben elhunyt, 1969-ben Duéan Jurkovic-díjjal, az építőmű­vészek legnagyobb elismerésével kitüntetett Emil Bellué születésének 90. évfordulójára Kubicko Klára ren­dezett a szakembereknek hasznos ötleteket, szakmai ismereteket nyúj­tó, de a laikusok számára is élvez­hető kiállítást a művész személyisé­gét bemutató családi fotográfiákból, az épületeket és városrészeket megörökítő fényképekből, eredeti tervrajzokból. (Érdekességképpen említem, hogy Belluá két budapesti városrészletet ábrázoló akvarellje is helyet kapott a tárlaton.) Bellus építészeti munkásságát időrendben mutatja be a kiállítás. A nagyméretű, sajnos csak fekete­fehér fényképeken Bratislava, Bans­ká Bystrica, Trnava, Pieát’any stb. többfunkciós épületeit, utcarészleteit fedezhetjük fel, ahogy, egyiküket­másikukat mai, illetve eredeti formá­jukban is megörökítette a fényképe­zőgép. Meg kellene fontolnunk: elhunyt építészre az utókor azonkívül, hogy a tisztelgés gesztusával kiállítást szervez, azzal emlékezhetne méltó­képpen, ha épületeinek állagán va­lamelyest javítana. Néhány fotográ­fia és képaláírás ugyanis utal rá, hogy Belluá emberbarát létesítmé­nyein is nyomot hagy(ott) a nemtö­rődöm lakás- és épületgondozás. írhatnám, leginkább a mesét olva­só gyerekek ismerik, de tudom, szü­lők is lapozgatják a meséskönyve­ket, így aztán étefan Cpin Óperen- ciás-tengeren túl, és Hetedhét or­szágban járt, de a szlovákiai tájban is otthon lévő erős és bátor figuráit felnőttek, gyerekek egyformán isme­rősnek vélik. Az 51 éves korában elhunyt meseíró, festő, grafikus és illusztrátor születésének 70. évfor­dulójára, életművéből első ízben vá­logatott a galéria. Modelltanulmá- nyaiból, szociális tematikájú, a nép­viselet és a népélet jelenségeit be­mutató tus- és ceruzarajzaiból, vala­mint akvarelljeiból, olajfestményei­ből, grafikáiból s nagyobb számban illusztrációiból állítottak ki. A művész képei között vasárnapi •matinét rendezett a galéria - ezen i Gita Kordoéová, a bemutatott anyag Iösszeállítója értékelte Cpin munkás­ságát, művészek idézték fel a pálya­társ, a barát személyiségét, örülök annak, hogy képzőművész életmű­vének ilyenfajta népszerűsítését fel­vállalja valamely intézmény, az vi­szont kevésbé lelkesít, hogy a meg­hitt összejövetelen hiányoztak a fia­tal generáció tagjai. íróval olvasóta­lálkozókon, színésszel színházban találkozhat személyesen a közön­ség. Festő, szobrász, grafikus és a műélvezők között azonban ritka az élő kontaktus. Pedig nagy szükségét érzem annak, hogy a művész és a közönség megfelelő fórumokon találkozzon, mert a festészeti, szob­rászati alkotások - talán a hiányos művészeti ismerétek miatt - nem elég népszerűek a felnövekvő nem­zedék körében. Való igaz, az intel­lektuális képzettség szintje ma sok­kal magasabb, mint régebben volt, a fiatalok kombinatív készségét ké­pes fejleszteni a számítógép, s erre szükség van - de vajon milyen san­szai vannak annak a generációnak, amely számára néma marad ez vagy az a művészeti ág, jelesen a képzőművészet? Cpin mindent megtett azért, hogy a legfiatalabbakat megnyerje - szin­te empatikus készséggel rendelke­zett ahhoz, hogy megismerje a gyer­mek lelki- és érzelmi világát, s így a kicsikben a legmélyebb benyo­mást keltő meselényeket rajzoljon, fessen. Képeinek erénye a szépség, a jóság és a morális tartás hirdetése. Eredeti színvilágú, folklorisztikus, természeteivű alkotásain, de az egyszerűsített formákkal megjelení­tett mesejelenetein is bájosak, jellem­beli vonásaikkal megnyerőek a hő­sök. Olyanok, akik segíthetik a gye­rekeket parányi világukból, ha rövid időre is, akár óriásokká nőni. TALLÓSI BÉLA Rendhagyó évadnyitó a Thália Színpadon Orest Dubay: Béke (Anna Miöúchová fotoreprodukciója)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom