Új Szó, 1989. október (42. évfolyam, 232-256. szám)

1989-10-31 / 256. szám, kedd

ISZÚ 7 I. X. 31. Jobb volt a világbajnok Csehszlovákia - Szovjetunió 2:5 (1:1, 1:2, 0:2) (t-nl) - Vereséget szenvedett a csehszlovák jégkorong-válogatott Ostravában a világbajnok szovjet együttestől. A nagy érdeklődéssel várt barátságos találko­zón kidomborodott a szbornaja nagyobb játéktudása, s teljesen megérdemelten szerezte meg a győzelmet az enerváltan játszó hazaiak fölött. Ma Gottwaldovban ismét megmérkőzik egymással a két csapat (17.00 óra), a harmadik összecsa­pásra csütörtökön kerül sor Prágában. Hazai rohamokkal kezdődött a talál­kozó. Már az első percben veszélybe került a szovjet kapu, Rűzicka remekül tálalt Cíger elé, de az utolsó pillanatban közbelépő szovjet védőknek sikerült tisz­tázniuk. Az 5. percben ismét Rúziőka volt a főszereplő, azonban lövése elkerülte a kaput. Két perccel később Kadlecet kiállították, alig 18 másodpercet töltött a büntetőpadon, amikor Csisztyakov megszerezte csapatának a vezetést. A gól után felgyorsult a játék, felváltva adódtak helyzetek mindkét kapu előtt. A 9. percben Vlach a vendégek egész védelmét kicselezte, de kisodródott, s nem talált be az üres kapuba. Ezután Hrisztyics szabálytalankodott, s pár má­sodperc múlva Konsztantyinov is a bünte- tőpadra került. Az 5:3-as emberelőnyt a 13. percben Svitek révén kihasználta SPORTHÍRADÓ • Jó formában van Miloá Mecír, a csehszlovák Davis Kupa-válogatott tagja. Annak ellenére, hogy az antwerpe­ni torna döntőjében kikapott Lendltől, úgy döntött, indul a soron következő GP-via- dalokon, gyűjtögeti a pontokat, hogy részt vehessen a Mesterek Tornáján Párizsban és Londonban. • Az UNESCO párizsi székházában ünnepélyesen átadták az 1988-as év fair play-díjakat. Az oklevéllel kitüntetet­tek között volt Miroslav Dolezal érdemes művész, a csehszlovák Fair Play Klub elnöke. A Pierre de Coubertinről elneve­zett nemzetközi Fair Play Díjat a kubai ökölvívó Teofilo Stevenson kapta, aki két­szer volt világbajnok és három olimpiát nyert. Pályafutása alatt mindig igyekezett betartani a sportszerűség szabályait. • Két év után újra Dunaszerdahely (Dun. Streda) ad otthont a kadétok asztalitenisz Barátság Versenyének. Péntektől vasárnapig magyar, lengyel, bolgár, szovjet, NDK-beli, román és hazai versenyzők küzdenek az érmekért. Genovában rendezik az 1992-es fe­dettpályás atlétikai Eb-t, két évre rá pedig Helsinkiben a szabadtéri konti­nensbajnokságot. A döntést az Európai Atlétikai Szövetség (EAA) Amszterdam­ban megtartott ülésén hozták. Arról is határoztak, hogy 1991-től a női távolug­a csehszlovák csapat. A harmad befejező részében még Kron került gólhelyzetbe, írbe azonban hárította lövését. Csehszlovák gól vezette be a máso­dik játékrészt: Konsztantyinov hibáját kihasználta Rűzicka. Ezután J. Kucera kapott kétperces büntetést. A szovjet em­berelőny azonban kihasználatlan maradt. Alighogy kiegészült a hazai gárda, Zele- pukin egyenlített. A 25. percben Nyem- csinov került a kiállítás sorsára, ennek ellenire Csisztyakov megszerezhette vol­na a szbornajának a vezetést, de a döntő pillanatban hibázott. Nagyot esett a játék színvonala, sok volt a pontatlanság mind­két oldalon. Az utolsó percben Fjodorov bevette a bizonytalankodó Haáek kapuját. Nem sokat változott a játék képe az utolsó harmad elején. Inkább csak küz­rást is fölveszik a versenyek hivatalos programjába. Az EAA kongresszusa előtt üléseztek a testület albizottságai, többek között az IAAF Grand Prix-bizottsága, amelyen jóváhagyták a jövő évi sorozat műsorát. Három viadallal, a május 20-i Sao Pauló-i nyitórendezvénnyel, a lille-i (június 29.) és a június 20-i bratisiavai P-T-S versennyel bővül, így Budapest is megtartotta helyét. A 19 eseményből álló GP-sorozat döntőjére szeptember 7-én Athénban kerül sor. Inter - Slovan (sr) - Az I. labdarúgóliga 10. fordu­lójának mérkőzéseit vasárnap és hét­főn bonyolítják le. A mérkőzések kö­zül kiemelkedik a bratisiavai rangadó. Mindkét csapat a vártnál előkelőbb helyen tanyázik a táblázaton, így le­het, hogy hosszú idő után ismét jó futballt láthatunk a pasienkyi stadion­ban. A 10. forduló műsora - no­vember 5., vasárnap - 13.30: B. Bystrica-Vítkovice (játékvezető Drastík), 14.00: Ostrava-Slavia (Strechaj), Nitra-B. Bystrica (Dibi- tanzl), Trnava-Sparta (Maurer), Dukla-DAC (Stiegler), Brno-Cheb (Chocholous). Hétfő, november 6. - 16.00: Inter-Slovan (Czető, a tele­vízió is közvetíti), 17.00: Bohemians -Olomouc (Vozák). Magabiztos a Kijev (sr) - Annak ellenére, hogy a Bánik Ostrava UEFA Kupa-ellenfele, a Dina­mó Kijev labdarúgócsapata csak a har­madik helyen végzett a szovjet bajnok­ságban, az európai porondon jól szere­pel. Hogy mennyire magabiztosak a kije­viek a továbbjutásban, azt igazolja: hétfő helyett kedden este érkeznek Ostravára és nem is tartanak edzést, csak közvetle­nül a meccs előtt mennek ki a stadionba. Azzal sem számolnak, hogy esetleg hosszabbításra kerül sor, mivel már 20.30 órakor visszarepülnek Kijevbe. Mint isme­retes, a találkozó 17.00 órakor kezdődik, a játékvezető a jugoszláv Colics lesz. A Dinamó Kijev a bajnokság utolsó fordulójában csak 2:2-re játszott a Tbiliszi ellen. Az összeállítás: Csanov - Besszo­nov, Bal, Kuznyecov, Smatovalenko - Luzsnij (Jakovenko), Zajec, Litov- csenko - Szalenko, Protaszov, Jarem- csuk. Az ismertebb játékosok közül tehát csak Rácz pihent. ■ Nincs ellenfele a bolgár bajnok­ságban a Szredec Szófiának, a Sparta BEK-ellenfelének. A 11. fordulóban, ha nehezen is, de 2:0-ra verte a Górna Oriahovicát. 0:0-ás félidő után Sztojcskov volt eredményes, majd az utolsó percben Kirov. Sztojcskov 12. bajnoki gólját érte el! A Szredec ebben az összeállításban játszott: Valov - Ivanov, Urukov, Mlade- nov - Dimitrov, Jancsev, Kosztadinov (Donev), Bakalov - Sztojcskov, Geor- giev, Kirov. Volt egyszer egy csapat... A DAC-ról van szó. Az I. labdarú­góliga kétségkívül legnagyobb meg­lepetése: tíz meccs után az utolsó előtti helyen áll, méghozzá úgy, hogy egyedül neki nem aktív a hazai gólaránya (6:6)! Ilyesmire sincs pél­da a klub történetében. Mi az oka a korábban az élcsapatok közé tar­tozó DAC vergődésének? Sokan és egyre gyakrabban emlegetik: szűk­látókörűség volt elengedni nyáron egyszerre három kulcsjátékost (Mi- cinec, Liba, Hodúr). Annál is inkább, mivel mindenki tudta, képtelenség helyettük hasonló képességűeket szerezni. Jött ugyan egy fél tucat I. ligás klubot megjárt, fenegyerek hí­rében álló Chaloupka (azt mondták, majd a DAC megneveli!), az egyet­len I. ligás meccset sem játszó kö­zéphátvéd Prokop, Tomás, Király... És ott voltak az addig a kispadot melegítők, Boros, Belanszky, Ku- lich... Csak hát ezúttal is igazolódott, más az elmélet és más a gyakorlat. Anton Dragún edzőnek menet köz­ben kellett új csapatot alakítani, méghozzá rutintalan, kevésbé kép­zett játékosokból. Ráadásul úgy, hogy az első meccseken nem állha­tott rendelkezésére Chaloupka (eltil­tás), Kapko (sérülés). Aztán a még mindig harcképtelen Lieskovskyn kí­vül már mindenki. Az eredmény? Nincs csapat. Az edző nem találja az optimális összeállítást, próbálgat, cserélget, de hiába. Egyénekre esett szét az együttes. Mintha hiányozna a futballistákból a jó értelemben vett kollektív fanatizmus, a győzelem utáni vágy. Most kellene egy ember­ként összefogni. Mert a DAC jelenle­gi labdarúgói közül csak nagy jóaka­rattal mondhatjuk valakiről, hogy egyéniség, aki a ,,zongoracipelők“ segítségével eldönthetne egy-egy mérkőzést. Állandó beszédtéma a 30 éves Vratislav Chaloupka. Erőssége-e az együttesnek? Mielőtt bemutatkozott volna a pályán, a vezetők azt mond­ták róla: erőteljes, jól fejelő, gólve­szélyes labdarúgó. Mindezt eddig meg sem közelítette. A klubvezetés és az edző dolga, hogy elemezzék, mi gátolja a szőke játékost a jobb teljesítményben. Mert minden oko­zatnak van oka. Volt egyszer egy csapat. Úgy hív­ták, hogy DAC. Most mélyre süly- lyedt. De legalább van honnan fele­melkednie ... (t. v.) delem folyt a jégen. A vendégek egész­pályás letámadással próbálkoztak - sike­resen. A 45. percben sakk-matt helyzet alakult ki Haáek kapuja előtt, s a szborna­ja kapitánya, Szemjonov tovább növelte csapata előnyét. A gól után összeroppant a csehszlovák gárda, csak elvétve került írbe kapuja elé. Tíz perccel a találkozó lefújása előtt Kovaljov beállította a vég­eredményt. A csehszlovák csapat fáradt együt­tes benyomását keltette, játékosait, úgy látszik, megviselte a gyorsított li­gatempó. A tíz újoncot felvonultató szovjet válogatott fizikailag és techni­kailag is felülmúlta ellenfelét és na­gyobb arányban is győzhetett volna. Csehszlovákia: Haáek - Stavjana, Őöerban, Procházka, Baca, Kadlec, Gu- das, Pavlas, F. Kucera - Svitek, Rűzicka, Cíger - $ejba, Kron, Janecky - Dolana, J. Kucera, Vlach - Jelinek, Hascák, Dole­zal. Szovjetunió: írbe - Krivohizsa, Konsztantyinov, Malahov, Guszarov, Sir- jajev, Sztyelnov, Szmirnov, Tyurikov - Kovaljov, Szemjonov, Lomakin - Zele- pukin, Fjodorov, Bjakin - Sztyepanisev, Nyemcsinov, Hrisztyics - Tyitov, Sipicin, Csisztyakov. A találkozót 10 ezer néző előtt a svéd Dag Olsson vezette. Női kézilabdakupák A bajnok nélkül (ŐSTK) - Az európai kézilabdakupák selejtezőjéből a csehszlovák csapatok közül egyedül a ZVL Presov együttesé­nek nem sikerült az első fordulóba jutni. A BEK-ben induló presoviak mindkét mérkőzésükön vereséget szenvedtek a Budapesti Építőktől. A csehszlovák bajnok az első mérkőzésen hazai környe­zetben hat góllal kapott ki, a visszavágón is ugyanennyi volt a különbség. Igaz ugyan, hogy a kelet-szlovákiai gárdából hiányzott a válogatott Damitsová, aki sé­rüléssel bajlódik, ám senki sem gondolta volna, hogy alárendelt szerepet játszik. Könnyebb dolga volt az Iskra Parti- zánskénak és az Inter Bratislavának. A KEK-ben az Iskrának nem jelentett leküzdhetetlen akadályt az izraeli Hapoel Petah Tikva, már idegenben 26 gólkü­lönbséggel nyertek Pavol Hűmmel edző védencei. A visszavágón 30:10 volt a vég­eredmény. - gyenge ellenfelet kaptunk az előfordulóban, játékosaink csak beme­legítettek az izraeli csapat ellen. A továb­biakban már erősebb csapatokkal kerü­lünk szembe - nyilatkozta Pavol Hűmmel. Az IHF Kupában induló Inter Bratislava a török Enka Spor Külübüvel találkozott. A török csapat még csak tanulja a kézi­labdát, s így nem fért kétség az Inter továbbjutásához. A válogatott Fieber (balról) viszonylag a DAC-lnterl. ligás labdarúgó-mérkőzésen teljesítményt nyújtott (Orzsik felvétele) Kockázatos minivállalkozás Megkurtították a női I. röplabdaligát Változásokat hoz a röplabdaliga új idénye: ezentúl a péntek és a szombat lesz a játéknap. Persze kivétel a többi sportághoz hasonlóan itt is akad; például a női bajnokság nyitófordulóját ma, kedden rendezik. A férfiaknál három szakaszra osztot­ták a küzdelmet, a november 17-én kezdődő csata befejezését az április eleji play-off jelenti. Az első rész győztese a Föderációs Kupában, a másodiké a KEK-ben, a bajnok a BEK-ben nyer rajtjogot. Amennyi­ben valamelyik, esetleg mindhárom esetben ugyanazon csapatról lenne szó, természetesen az utána követ­kező jön szóba. A kupaszerepléssel újabb motivációt kíván adni a klu­boknak a sportág vezetése, s reméli, ez valamelyest fellendíti a liga utóbbi években nagyon is megkopott szín­vonalát. Nagyon megkurtították a női bajnokságot. A részvevő nyolc együttes 14 fordulós párharcot vív egymással oda-vissza alapon. A csatározás ma kezdődik és feb­ruár 3-ig tart, miután ebben a me­zőnyben elmarad a play-of. A mó­dosítás bejelentésekor a szakveze­tés azzal indokolta a döntést, hogy kénytelenek tekintettel lenni a válo­gatott kötelezettségeire. Ez minden­esetre dicséretes hozzáállás, de nem biztos, hogy helyes is. Minden kollektív sportban a klubokban szer­zik a játékosok tudásuk jelentős há­nyadát, s a tapasztalat szerte a vilá­gon azt mutatja, minél jobb a baj­nokság színvonala, annál jobb a nemzeti válogatott. Ezért érthetet­len számunkra a röplabda szövet­ség döntése. Nálunk így is igen gyengécske volt a liga, egyes talál­kozókon agyonunatkozta magát az ember. Esztendők óta két gárda, a tavalyi bajnok Slávia UK Bratislava és az RH Praha csatázik az elsősé­gért, mögöttük viszont elég nagy űr tátong. Félő, hogy az intézkedés következtében még szürkébb lesz a liga, s ezt pedig a válogatott sínyli meg. Az a válogatott, amelynek még selejtezőt kell vívnia a kínai világbaj­noki döntőbe jutásért. A küzdelme­ket május 3-13 között Spanyolor­szágban rendezik. A lebonyolítás pontos körülményeiről megbízható információi még Josef Stolaríknak, a válogatott edzőjének sincsenek: „A nemzetközi szövetség képvi­selői tájékoztattak, hogy huszon­egy csapat nevezett, de a tornán csak tizenkettő indulhat. Nem tudni, rendeznek-e előselejtezőt, vagy a kontinensbajnokság he­lyezése alapján döntenek a rész­vevőkről. Az idény legfőbb felada­ta, hogy kiharcoljuk a továbbju­tást. Ennek kell alávetnünk min­dent, még a bajnoki csatározást is.“ Nos, a rizikót a szakemberek vál­lalják. Mindenesetre a minibajnok­ság és a vb-selejtező befejeztével ők is és mi is okosabbak leszünk egy újabb tapasztalattal. Vajon megér­te-e kockáztatni? URBÁN KLÁRA Alacsonyabb osztályú labdarúgó-bajnokságok CSEH NEMZETI LIGA I. Chomutov - Brandys 3:1, Slusovice - Kladno 2:1, Havírov - Hr. Králové 0:2, Xaverov - Mladá Boleslav 6:1, őeské Budéjovice - Opava 2:1. 1. Hr. Králové 10 8 0 2 24:8 16 2. Slusovice 12 8 0 4 31:18 16 3. Plzen 11 7 2 2 23:15 16 4. Xaverov 11 6 1 4 23:20 13 5. Ml. Boleslav 10 4 2'4 18:21 10 6. Havírov 10 3 3 4 13:14 9 7. Liberec 11 4 1 6 15:20 9 8. Chomutov 11 4 1 6 14:19 9 9. Pardubice 10 3 3 4 13:20 9 10. Ő. Budéjovice 10 3 2 5 16:17 8 11. Brandys 10 4 0 6 21:24 8 12. Opava 10 3 1 6 15:19 7 13. Kladno 10 2 2 6 14:25 6 SZLOVÁK NEMZETI LIGA II. 11. Detva 12. Vranov 13. Bard. N.Ves 14. Bytca 15. Kys. N. Mesto 16. Snina 14:19 13 13:16 11 18:27 11 13:28 11 12:12 9 9:24 7 13. Krasnany 14. ZMD2 1112 8 15:33 11 1 1 9 12:28 Nyugati csoport 1. Dubnica 2. Topolcany 3. Vráble 4. N. Zámky 5. Bánovce 6. ÖH 7. Púchov 8. Matador 9. VTJ Trencín 10. Trencín 11. N. Mesto 12. Interjún. 13. H. Sered' 14. Doprastav 15. Slovan jun. 16. Zl. Klasy Keleti csoport 1. Budkovce 2. Sp. N. Vés 3. Stropkov 4. Martin 5. R. Sobota 6. Ruzomberok 7. Giraltovce 8. FiFakovo 9. Bardejov 10. Lucenec 13 7 3 13 8 0 13 6 4 20:8 20 21:12 16 26:15 15 19:16 15 21:17 14 21:17 13 18:17 13 20:19 13 14:14 13 21:23 13 16:21 13 19:25 11 6:13 11 16:18 10 12:20 9 17:32 9 22:14 17 25:12 16 26:14 16 22:12 15 16:11 15 24:12 14 19:16 14 18:19 13 13:14 13 19:23 13 NYUGAT-SZLOVÁKIA KERÜLETI BAJNOKSÁG: Stúrovo- Stroj. Nitra 1:1, Partizánske - Trebatice 2:1, Komárno - Lehnice 3:0, Pl. Nitra jun.- Vrbové 3:0, O. Potőn - Hlohovec 2:1, Zl. Moravce - Malacky 2:0, ZtS Topol'- cany - Pezinok 3:1, Samorín - Gabcíkovo 1:2. 1. Partizánske 13 8 4 1 27:14 20 2. Nitra jun. 12 8 2 2 24:9 18 3. Str. Nitra 13 7 2 4 22:14 16 4. Gabcíkovo 13 6 3 4 33:25 15 5. Komárno 13 7 1 5 25:19 15 6. Zl. Moravce 13 5 4 4 23:15 14 7. Malacky 13 6 2 5 20:17 14 8. Trebatice 13 6 2 5 20:18 14 9. Topol’őany 13 4 5 4 20:19 13 10.0. Potőn 13 6 1 6 20:24 13 11. Vrbové 13 4 4 5 15:24 12 12. Hlohovec 12 3 5 4 18:22 11 13. Pezinok 13 4 3 6 15:21 11 14. Stúrovo 13 2 4 7 13:29 8 15. Lehnice 13 2 3 8 14:22 7 16. Samorín 13 1 3 9 9:26 5 Bratislava: Trnávka - Dúbravka 0:0, Spoje jun. - Rapid 1:2, Krasnany - Loko­motíva 1:1, Lamac - Dev. N. Vés 3:0, ÓH jun. - Jarovce 2:1, Vinohrady - Devín 0:1, ZMDÍ - Stav. závody 2:3. I. ÖH jun. 11 7 2 2 23:12 16 2. Devín 11 7 2 2 12:4 16 3. Dúbravka 11 7 1 3 24:13 15 4. Dev. N.Ves 11 7 1 3 23:13 15 5. Lamac 11 5 3 3 19:13 13 6. Jarovce 11 6 0 5 26:21 12. 7. Trnávka 11 5 2 4 19:15 12 8. Rapid 11 4 4 3 16:15 12 9. Vinohrady 11 5 1 5 19:18 11 10. Lokomotíva 11 4 2 5 14:14 10 II. Stav. závody 11 3 4 4 11:17 10 12. Spoje. jun. 11 2 1 8 17:34 5 I. A-osztály Északkelet: N. Vés - Pribeta 1:1, V. Uherce - H. Král'ová 2:4, Marcelová- Bánov 6:0, H. Srnie - Tlmace 0:0, Bosany - St. Turá 2:1, 2eliezovce - Sigma N. Zámky 2:0, Topol’őianky - Du­lovce 2:0, íitavany - Pecenany 2:2. 1. Tlmace 13 9 3 1 25:11 21 2. Sigma N. Zámky 13 9 1 3 24:14 19 3. Zeliezovce 13 7 3 3 38:25 17 4. Pribeta 13 5 4 4 16:10 14 5. H.Králővá 13 6 2 5 23:18 14 6. Bosany 13 5 4 4 26:26 14 7. V. Uherce 13 5 3 5 31:25 13 8. Marcelová 13 6 1 6 26:21 13 9. N.Ves 13 5 3 5 21:19 13 10. Bánov 13 6 1 6 19:23 13 11. Pecenany 13 6 1 6 24:30 13 12. Dulovce 13 4 2 7 20:24 10 13. Topol'cianky 13 4 2 7 10:22 10 14. Zitavany 13 2 5 6 27:32 9 15. St. Turá 13 3 3 7 10:21 8 16. H. Srnie 13 3 1 9 14:33 9 Délnyugat: Váhovce - Súrovce 2:0, Piest’any - Jur 2:1, Bernolákovo - Myjava 2:2, Modranka - Láb 2:1, Galanta - Leo­poldov 1:1, VTJ Senica - Baka 0:0, Lak- sárska N. Vés - Brodské 4:1, Jablonec- Trnava jun. 1:1. 1. Trnava jun. 13 8 3 2 28:10 19 2. Baka 13 7 3 3 17:9 17 3. VTJ Senica 13 6 5 2 20:13 17 4. Myjava 13 7 2 4 34:13 16 5. Modranka 13 5 6 2 25:15 16 6. Váhovce 13 6 4 3 18:18 16 7. Laksár. N. Vés 13 5 4 4 22:17 14 8. Piest’any 13 6 2 5 22:20 14 9. Súrovce 13 5 3 5 17:22 13 10. Jablonec 13 4 5 4 16:25 13 11. Galanta 13 4 3 6 21:21 11 12. Brodské 13 5 1 7 20:26 11 13. Leopoldov 13 3 5 5 14:28 11 14. Jur 13 3 3 7 15:22 9 15. Bernolákovo 13 2 3 8 15:33 7 16. Láb 13 1 2 10 10:22 4 (Folytatás a 8. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom