Új Szó, 1989. október (42. évfolyam, 232-256. szám)
1989-10-26 / 253. szám, csütörtök
Beszélni is - tisztán, szépen Gondolatok egy értekezlet elé Eleven kapcsolatot a felsőbb pártszervekkel Tanácskoztak a Csemadok KB kommunistái A Pedagógiai Kutató Intézet magyar tanítási nyelvű iskolák önálló csoportja megalakulásának 25. évfordulója alkalmából holnap országos anyanyelvi szemináriumot rendez Dunaszerdahelyen (Dunajská Streda) az intézet és a Dunaszerdahelyi Járási Nemzeti Bizottság oktatási osztálya. Huszonöt év egy osztály életében már elég nagy idő ahhoz, hogy számvetés készülhessen és - elsősorban az új koncepció tükrében - felméressenek az eredmények és a fogyatékosságok, s keressük a legégetőbb tennivalók megoldásának módját. A magyar iskolák csoportjában 1968-tól van az alsó tagozatos anyanyelvi nevelésnek önálló előadója. Sajnos, az új koncepció szempontjából legfontosabb időszakban, a hatékonyságellenőrzési szakaszban négy év alatt három szakdolgozó váltotta egymást. Az alsó tagozatos anyanyelvoktatás az illetéktelen illetékesek vadászmezejévé vált. Napjainkig sem tudjuk felszámolni az anomáliákat a taneszközellátásban, a pedagógusok továbbképzésében, a didaktikus tesztek kidolgozásában, az ajánlott olvasmányok kiadásában. Pedig az 1976-ban bevezetett oktatási reformot a fejlődés alapiránya, a társadalmi valóság analízise tette szükségessé, és nem merült ki az alapiskola strukturális és tartalmi átszervezésében. Ez az elemzés nemcsak az ezredforduló gazdasági igényeit tartotta szem előtt, a kor filozófiai embereszményét (a sokoldalúan képzett ember) és a létező, működő kultúra elvárásait is tükrözi; az alapdokumentumokban rögzített elveket célszerű lett volna minden vonatkozásban komolyan venni. Az alapiskolák új tanterve az anyanyelvoktatást állította az alapfokú iskolai tanulmányok tengelyébe. Ez természetes, mivel az ember minősége, erkölcsi tartása az anyanyelvi neveléstől elválaszthatatlan. Az anyanyelvi nevelés - mint a személyiségfejlesztés leghatékonyabb eszköze - a történeti fejlődés során minden korban - még a különböző tantárgyak latin nyelvű iskolai oktatása idején is - fontos tényezője volt a nevelésnek. Ma is az, mivel a legtökéletesebben anyanyelven oldhatók meg a szocializációs feladatok. Ebben a vonatkozásban az anyanyelvi nevelés egyik kiemelt feladata, hogy az egyénben kifejlessze a közösség iránti, a közösségben pedig az egyén iránti felelősség érzését - vagyis az anyanyelv segítségével meg kell valósítani az egyén szocializálását, a legfontosabb magatartási normák kialakítását. A társadalom ugyanis feltétlenül elvárja az iskolától, hogy felkészítse a gyermekeket jövendő munkás életükre, hozzászoktassa őket a tanuláshoz, a permanens, egész életen át tartó művelődéshez, jól tájékoztassa őket a pályaválasztásban, pontos fogalom* és ismeretrendszer birtokában szakmát adjon a kezükbe. A modern társadalom azt is elvárja az oktatási intézménytől, hogy a tanulókban kifejlesszen olyan, eddig elhanyagolt képességeket, amelyek rohamosan változó világunkban nélkülözhetetlenek: a változás és változtatás képességét, a döntés képességét, a szervezés képességét. Mindez fejlett kommunikációs képességeket feltételez. Az új koncepció tehát nem ok nélkül hangsúlyozza az anyanyelvi nevelés kommunikatív szerepének erősítését. A kommunikációs képességek és készségek fejlesztése az alsó tagozaton azért is fontos, mert óriási szerepük van minden ismeret elsajátításában, alkalmazásában és gyakorlati felhasználásában. A kommunikációs ismeretek, a nonverbá- ciós közlések birtokbavétele elválaszthatatlan az egyetemes emberi műveltségtől, mert mind anyanyelvi kultúránk értékeinek, mind a társadalmi érintkezés helyes formáinak elsajátítása összefügg a kommunikációs képességek fejlettségével, az anyanyelv eszközszintű használatával. Deme László az anyanyelvoktatás helyzetét így világítja meg: Az anyanyelv - minden más tantárgytól eltérően - elsősorban használati eszköz, s csak az után (és annak érdekében) a megismerés tárgya Az anyanyelvi nevelés csehszlovákiai gyakorlata nem mond ellent ennek a megállapításnak. Az alsó tagozatos anyanyelvi nevelés a helyes gondolkodást, a helyes beszédet, a helyesírást, a szóbeli és írásbeli kommunikációt oktató tantárgy. Ha a didaktikai feladatok szempontjai szerint vizsgáljuk a tennivalókat, az alsó tagozaton az alapkészségek fejlesztése a cél: a beszéd, az olvasás és az írás és a helyesírási készség fejlesztése, de érintjük a beszéden kívüli, nonverbális kommunikációt is (mimika, testtartás, gesztikuláció, rajzok, jelek). Több szempont miatt is fontos és időszerű lenne, hogy az anyanyelvi nevelés óráin megkülönböztetett figyelmet kapjon a beszédmúvelés. A beszéd- készség határozza meg ugyanis a kapcsolatfelvétel és kapcsolattartás sikerességét, befolyásolja az olvasástanulást, mert a gazdag szókincs könnyebbé, a szegényes pedig nehezebbé teszi az olvasottak megértését, mai szóhasználattal: a szövegértés eredményességét. Ilyen mérlegelés alapján a fejlett beszédkultúra a továbbtanulás sikerének záloga - hiánya a kudarcok oka is lehet. Az iskolákat járva tanúi vagyunk, hogy igyekezetben nincs hiány. A didaktikailag jól felépített anyanyelvi órák biztosítják a tanulók aktív szerepét. Az órákon a pedagógusok elsősorban a tanulókat beszéltetik. Ez az alsó tagozaton általános jelenség. Tanulóink már rendelkeznek nyelvi kompetenciával, az anyanyelv szabad, teremtő használatával. De korszerű beszédfejlesztésről nem beszélhetünk. Célszerű lenne tehát gondoskodni róla, hogy az anyanyelvi nevelés óráin jelentőségének megfelelő teret kapjon a beszédművelés. A szóbeli kifejezés fejlesztését tudatosan, szakszerűen és folyamatosan kellene végezni. Ma még csak ott tartunk, hogy örülünk annak is, ha az órán lazító jellegű légzógyakorlatokat végeztet a pedagógus, ha tudatában van például a helyes beszédlégzés jelentőségének. Arról persze nem a pedagógus tehet, hogy nem volt- és nincs - módja a kommunikációs nevelés tudományos hátterének behatóbb megismerésére. Az ötvenes-hatvanas években a pedagógiai gimnáziumok tananyagából - tehát a most pályán lévők egy részének képzéséből - és a pályára való felkészítéséből még kimaradt a beszédművelés. Akkor még senkinek sem jutott eszébe a nyelv- használat akusztikai formáját gyakoroltatni, sem a beszédtanítás módszertanával foglalkozni. A pedagógusok szakmai műveltségének ezt a hiányát azóta sem volt módunk felszámolni. Ha az anyanyelvi nevelés alapdokumentumainak személyi feltételeit biztosítani akarjuk, ésszerű lenne rendszeres továbbképzés formájában megismertetni az alsó tagozatos pedagógusokkal a szövegfonológia alapjait, a szupraszeg- mentáris tényezők rendszerét és a beszédtanítás pedagógiai eljárásait. így tudatosan törekedhetnének arra, hogy az írás-olvasás-írásbeli fogalmazás - tehát az írásbeli műfajok - mellett a régi tantervekben elhanyagolt beszédkészséget, a tanulók verbális megnyilvánulásait, a szóbeli műfajokat is ápolják. Az ilyen irányú továbbképzés megkönnyítené a pedagógusok számára a szlovák nyelv tanítását is. A két nyelv artikulációs bázisa a hangképzőrendszer lazább vagy feszítettebb volta miatt nagyon eltérő. A szlovák nyelvben nincs túl sok olyan hang, amelynek kiejtése tökéletesen megegyezne a magyarrál. Feltételezhető, hogy az anyanyelvoktatásban megvalósuló beszédfejlesztés, a beszélt nyelvhasználatnak a kiművelése tudatosabbá, tehát könnyebbé tétele a szlovák nyelv kiejtési és hangképzési normáinak megtanulásában, illetve megtanításában is kamatozna. A holnapi értekezlet jó alkalom lesz arra, hogy megvitassuk: miért nincs gyermekeinknek nyelvi kultúrájuk, nyelvi értéktudatuk. Pedig mint minden kifejezési forma, a nyelv is utal a belső tartalomra. A mostanában divatos trágárság se- kélyes belső világra, szegényes szókincsre, beszűkült, durva személyiségre vall. A járási oktatási osztályok remélhetőleg lehetővé teszik, hogy az alapiskolákat arányosan képviseljék az alsó és a felső tagozaton működő pedagógusok. A szemináriumon - illetve a szekciókban - ki-ki elmondhatja problémáit, s így felszínre kerülhetnek az anyanyelvoktatásban tapasztalható gondok, nehézségek és fogyatékosságok. TÖRÖK ZSUZSANNA Egyáltalán nem biztos, hogy egy évzáró tagsági gyűlésnek a beszámolója érdemel figyelmet. Olykor a tények puszta felsorolása, az eredmények és hiányosságok számbavétele természetesnek is tűnhet. Sokkal inkább figyelemfelkeltő az olyan vita, ahol a legtöbb felszólaló a CSKP kongresszusi előkészületeinek szellemében, a társadalom egésze előtt álló feladatokkal kapcsolatban és a Nemzeti Front fórumain folytatandó politizálás lehetőségeivel összefüggésben mondja el véleményét. Mindez magától értetődő egy olyan CSKP alapszervezetben, amelynek tagjai a csehszlovákiai magyarságot a Nemzeti Frontba tömörítő tömegszervezetnek, a Csemadok Központi Bizottságának apparátusában és hetilapjában, a Hét szerkesztőségében dolgoznak. Bizonyára sok jegyeznivalója volt Halgas Karolinának, az SZLKP KB kulturális osztálya munkatársának, hiszen a beszámoló hosszasan taglalta az alsóbb és felsőbb szintű pártszervekkel kialakított kapcsolat tapasztalatait. Ez a viszony meghatározó egy olyan alapszervezetben, amelynek tagjai nagymértékben hozzájárulnak a Csemadok kulturális és társadalompolitikai tevékenységének irányításához. Ezt a párt- alapsZervezet tagjai tudatosítják, hiszen a beszámoló és a vita a kulturális szövetség irányításának minőségét, a még létező hiányosságokat, a Hét szerkesztésének koncepcióját, annak változásait érintette. Felfigyeltető volt, hogy a Csemadok Központi Bizottságának apparátusában elsősorban a személyzeti munkában vannak megoldásra váró feladatok. Másik feladat, amely talán közvetlenebbül érinti a Csemadok immár több mint kilencvenezres tagságát, a Nemzeti Fronton belül kialakuló demokratikus politizálás megteremtése és befolyásolása. Az eltelt három esztendőben a Csema- dok-tagság szellemében bekövetkező változások megváltoztatták a szövetség belső életét is. Ezekről a tényekről szólt a vitában Sidó Zoltán, s vázolta azokat a feladatokat, melyeket a pártalapszervezet kommunistáinak el kell végezniük. Elsősorban az új alkotmány vitájába, a választások előkészítésébe és a népszámlálás munkájába kell bekapcsolni a szövetség tagságát. Ezek a feladatok jó lehetőséget kínálnak a Csemadok tagjai társadalmi aktivitásának a növelésére. Bárdos Gábor a felsőbb pártszervek és az alapszervezet közötti kapcsolatról szólva elmondta, hogy írásbeli javaslatukra közvetlenül az évzáró gyűlés előtt érkezett válasz. Illetve értesítés a CSKP KB Titkárságára való továbbításáról. Ehhez a kérdéskörhöz kapcsolódott a vitában Lukács Tibor is. Ő az SZLKP KB kulturális, oktatási és tudományos osztálya, valamint az alapszervezet közötti rendszeres és kétoldalú kapcsolat érdekében szólt. Leszögezte, hogy a nemzetiségi politika az érdeklődés előterébe került, ezért is lenne fontos a naprakész informáltság, a felkészülés, a közvetlen párbeszéd és reagálás. Elmondta továbbá, hogy a Csemadok 14. országos közgyűlésén elfogadott javaslatoknak, a Nemzeti Front-tagság három éve alatt beterjesztett anyagoknak, az SZSZK kormányának vezetőivel több alkalommal folytatott párbeszédeken született közös állás- foglalásoknak mind a mai napig nincs érdemi lecsapódása a politikai és a közigazgatási gyakorlatban. Elvi állásfoglalások születtek ugyan, de a konkrét intézkedések késnek. Lukács Tibor kétségbevonhatatlannak tartja, hogy a Nemzeti Fronton belül megélénkült a Csemadok-ta- gok munkája. Éppen ezért fogalmazódnak meg olyan kérdések a körükben, amelyek a magyar nemzetiség létét érintik. Többen hangsúlyosan szóltak arról, hogy a század végéig 1300 szakképzett fiatal pedagógust igényelnek a magyar tanítási nyelvű iskolák, és rámutattak: oktatásügyünk jelenlegi átalakítása során ennek az igénynek is eleget kell tenni, éspedig hosszú távon is megalapozott intézkedésekkel. A Nemzeti Fronton belül jelentősen javult a Csemadok pénzügyi helyzete, így a központi bizottság irányítása alá tartozó CSMTKÉ és a Szőttes is nagyobb anyagi támogatást kap. Strasszer György a HÉT eredményeiről és nehézségeiről szólva a körültekintő megújulásról beszélt. Úgy tapasztalja, hogy a nyílt tájékoztatás dokumentumainak elvei és a sajtóirányítás jelenlegi gyakorlata között még bizonyos ellentmondások mutatkoznak. Gál Sándor az ország magyarságát érintő gondok kapcsán fejtette ki véleményét arról, hogy általában a társadalmi felépítmény felől közelítik meg ezt a kérdést, holott a csehszlovákiai magyarok az alapszférában, a gazdaságban jelentős anyagi értékeket teremtenek. Éppen ezért kell felvetni a Nemzeti Fronton belül: a közösen megtermelt nemzeti jövedelem egy részét nemzetiségünk szükségleteinek arányában kell kihasználni a nemzetiségi színész-, népművelő- és könyvtárosképzés, továbbá az újságíróképzés, s az elmúlt évtizedben redukált pedagógusképzés fejlesztésére és korszerűsítésére. A vita után titkos szavazással megválasztották az alapszervezet új vezetőségét, a pártbizottság új elnöke Dunajszky Géza lett. Évzáró tagsági gyűlésének beszámolójából és vitájából is kiderült, hogy a Csemadok Központi Bizottságának és a HÉT szerkesztőségének kommunistáit tömörítő szervezet kiemelt funkciót tölt be. Éppen ezért a párttagok méltán várják el a felsőbb pártszervek érdeklődését, a velük fenntartott kapcsolat rendszerességét. A pártkongresszust megelőző időszak időszerű feladatainak a teljesítése közben sem feledkeznek meg alapvető tennivalóikról: a csehszlovákiai magyarság társadalmi és kulturális életének irányításáról, a Csemadokon belül megfogalmazódó reális vélemények képviseletéről, a tagságnak a Nemzeti Fronton belüli aktivizálásáról. DUSZA ISTVÁN Pedagógust — Falusi alapiskola igazgatója. Nyugodt természetű, jó humorérzékkel megáldott ember - Ka- rinthyn nevelkedett. Dühösnek még nem láttam, igaz, ritkán találkozunk az utóbbi években. Olyan dühösnek meg végképp nem, amilyennek a minap. Elmondta, őt okolja a járási oktatási osztály vezetője, mert az elmúlt tanévben nyolcadikos tanítványaik gyenge eredményeket értek el a felvételiken. „Igen, gyengék az eredmények. De mit tehettem volna? Nincsenek tanítóim, kényszermegoldásokat vagyok kénytelen alkalmazni. Amikor kértem a járást, adjatok képesített tanerőt, csak vonogat- ták a vállukat - honnan?11 Hozzátette még: „Felmondok, visszamegyek a szülővárosomba, ott fogok tanítani". Persze, tudja, hogyne tudná: ezzel legfeljebb az ő helyzete oldódik meg, az iskola, a gyerekek maradnak - felkészültségében hiányos tantestülettel. A dühe innen is. De valóban: honnan pedagógust? Ha így teszem fel a kérdést, még olybá tűnhet, hogy védelmezem a járásiakat, a pártjukra állok. Nem. Ugyanakkor a támadásnak még a látszatát is szeretném elkerülni, hiszen korántsem biztos, hogy ők vagy csak ők felelőhonnan? sek elsősorban a pedagógushiányért, mely egyébiránt egyre több helyütt válik égető kérdéssé manapság a magyar tanítási nyelvű iskolákban is. Meglehet, ők a járásiak, kértek, követeltek, verték az asztalt, előre látva az alapozó pedagógusnemzedék nyugdíjba vonulásával megüresedő helyeket, tapasztalva, hogy az alacsony bérek, a kiszolgáltatottság, a romló iskolai állapotok miatt sok pedagógus hagyja el a pályát vagy eleve el sem kezdi. Előfordulhatott természetesen az is, hogy ellenvetések, fenntartások nélkül megadták magukat, mármint a járásiak, a felsőbb szervek akaratának, mely nem a valósághoz, s valós igényekhez igazodott, hanem bizonyos elképzelésekhez, egyéni és csoportérdekekhez. Vagy „csupán" annyi történt volna, hogy rosz- szul számoltak-terveztek? Mindenesetre, mára olyan helyzet állt elő, mely más jelenségekkel együtt nem vall éppen hozzáértő, átgondolt és céltudatos iskolafejlesztésre, mindenütt minden gyermek tanítását egyébként fontosnak tekintő oktatáspolitikai gyakorlatokra. A mából nézve már tetszhet akár paradoxonnak, de lényegében ugyanezt erősíti meg, hogy nem is olyan sok évvel ezelőtt levelet kapott szerkesztőségünk két frissen végzett pedagógustól, akik arról panaszkodtak, hogy nem tudnak elhelyezkedni, mint tanítók, minden hely be van töltve járásukban. Akkor mindjárt írtam egy jegyzetet (mely különben nem jelenhetett meg, mondván, ne előzzem meg a problémák megoldását) Pedagógusok - hová? címmel. Lám, most meg azt kell írnom: pedagógusok - honnan? Hosszú idő után végre az idén tapasztalható némi változás, a pedagógusutánpótlást tekintve is. Az iménti kérdés azonban egyelőre marad, annak ellenére, hogy hallom, itt is, ott is visszahívnak nyugdíjas pedagógusokat; óvónőket, nevelőket, érettségizett embereket képeznek át gyorsított ütemben. Bizonyára becsülettel gyakorolják majd hivatásukat ez utóbbiak is, az igaz megoldást azonban csak az jelenti, ha képesített tanító áll a gyermekek elé - városi nagyiskolákban és az egy-két osztályos falusi kisiskolákban egyaránt. Az előzetes felmérések szerint 2000-ig mintegy 1300 ilyen pedagógust várnak a magyar tanítási nyelvű iskolák. Persze, az ezredfordulóig nem mindenütt lehet várni, még 1995-ig sem... BODNÁR GYULA
