Új Szó, 1989. október (42. évfolyam, 232-256. szám)

1989-10-18 / 246. szám, szerda

SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Szerda, 1989. október 18. Ara 50 fillér XLII. évfolyam, 246. szám Bizalom és felelősség Vezérfonalként húzódik végig e kettős, egymást kiegészítő köve­telmény azon a politikai helyzetértékelésen, amelyet Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának tegnapelötti ülésén, a KB Elnökségének nevében Ignác Janák elvtárs terjesztett elő. A szlovákiai pártmunka elemzése a párt iránti bizalmat erősítő és azt gyengítő tényezők megvilágításából indul ki. Ezek politikai hajtóere­jüknek megfelelően szerepelnek a dokumentumban. A párt és a társadalmi élet egyes területei a szó valódi értelmében keretet és terepet jelentenek. A sorrend a problémák gondolkodást és maga­tartást befolyásoló súlyához igazodik. „Az állampolgárok többsége becsületesen dolgozik, aktívan bekapcsolódik a közéletbe, nem nyugszik bele a problémákba, azok megoldását és kiküszöbölését szorgalmazza. Olyan értékes tőke ez, amit nem szabad elveszteget- nünk.“ - szögezi le a beszámoló mindjárt bevezetőül, s utána azt az elkényelmesedésről való szemléletet veszi célba, mely feledteti, hogy a bizalom megőrzése naponta állhatatos igyekezetet követel. Majd a legkirívóbb hibák és a fogyatékosságok kerülnek terítékre: a roppant anyagi károkat és emberi tragédiákat okozó munkahelyi fegyelemsértés, a közvagyon megkárosítása, a szocialista törvé­nyesség megsértése. Felfigyeltető, hogy a gazdaság kérdéseivel foglalkozva is a gon­doknak - így többek között a belső piac ellátásának - politikai kihatására irányul a reflektorfény. Ez munkál a vezetői mulasztások éles elmarasztalása mögött. „Az így okozott politikai károk helyre- hozhatatlanok“ - hangsúlyozza a beszámoló. S ilyen összefüg­gésbe helyezve bírálja a pártszervezetek ez irányú elnéző magatar­tását elvárva, hogy az ilyen megnyilvánulásoknak maguk az évzáró taggyűlések üzenjenek hadat. A beszámoló kimondja, hogy a problémák és hibák nyílt, széles körű feltárása és kezelése erőgyarapodás a szocializmus számára. Ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy a rendszer ellenségei mindezt saját céljaikra használják fel, az átalakítást a szocializmus sírásójává szeretnék tenni. S eközben a párt politikája iránti kételye­ket támasztó megnyilatkozásokra is sor kerül. Ezek semmiképpen sem becsülhetők le - hangsúlyozza a dokumentum tudva, hogy egyes párttagok is részt vesznek bennük. Magatartásuk megítélése egyértelmű: tudatára kell ébredniük, hogy milyen érdekek szolgála­tába szegődtek. A pártfegyelem egységes, valamennyi tagnak egy- azonosak a jogai és a kötelességei. Ehhez kapcsolódva hangzott el, hogy a párt vezető testületeinek élénkebb kapcsolatot kell fenntarta­niuk a tudományos intézetekben, a kultúra területén és a főiskolá­kon dolgozó kommunistákkal. Az ö közreműködésükkel párbeszé­det kell folytatni azokkal, akiknek bizonyos fenntartásaik vannak, nem mindennel értenek egyet, de magukénak vallják a szocializmust és az átalakítást. Határozott fellépést hirdet a beszámoló... „azokkal az ún. kezde­ményezésekkel szemben is, amelyeknek a főszereplői a nemzetiségi kapcsolatokban feszültséget akarnak előidézni és viszálykodást szítani“. Elutasításban részesülnek a reakciós emigrációnak azok az állami és nemzeti-nemzetiségi méltóságot sértő kísérletei, amelyek a ludák nacionalista ideológia becsempészésére irányulnak. így a nemzetiségi politika lenini elvei melletti kiállás és a hazafias, internacionalista összefogás szorgalmazása a támadó törekvések elhárítását szolgálva fogalmazódott meg, természetesen a CSKP KB 15. ülésén elhangzott beszámoló nemzetiségpolitikai kitételeivel összhangban. Talán helyénvaló idézni a Milos Jakes által előterjesz­tett beszámoló idevágó megállapításait, amelyek á Nemzeti Front szerepének kiteljesedését szorgalmazó szövegkörnyezetbe ágya­zódtak: „Rendkívül érzékeny területről van szó, ahol megengedhetetlen bárminemű meggondolatlanság... Pártunk nemzetiségi politikájá­nak alapja valamennyi nemzet és nemzetiség sajátosságának, vala­mint önállóságának tiszteletben tartása, fejlődésük szavatolása és teljes érvényesülésük biztosítása az összefogás és az együttműkö­dés elmélyítésével egyetemben, mindannak az erősítése, ami össze­köt bennünket. Nemzeteink testvérisége és egyenjogúsága, minden nemzetiség jogainak és szabadságának a biztosítása az a szegletkő, amelyre államunk egysége épül.“ Természetesen nemzetközi összefüggésekben is felmerült az internacionalizmus kérdése. A szomszéd országokban, főként Len­gyelországban és Magyarországon kialakult helyzettel kapcsolat­ban az SZLKP KB Elnökségének dokumentuma a CSKP KB ülésén elhangzott észrevételekhez igazodik. Az aggályok nem beleszólás­ként kapnak hangot, mint ahogy a csehszlovákiai kommunisták sem engednek magukra erőltetni a csehszlovákiai érdekekkel ellentétes szándékokat. Megnyugtató, hogy pártunk a szomszédos országok­kal fennálló kapcsolatokat illetően továbbra is az összekötő szálak erősítésére törekszik. A szlovákiai kommunisták is a pártszervek, a társadalmi szervezetek, a vállalatok, intézmények és iskolák közötti partnerkapcsolatok továbbfejlesztését támogatják, a szocia­lizmust erősítő tapasztalatcsere mellett tesznek hitet. A teendők megszabása, a fogyatékosságok kiküszöbölésének útja az Ignác Janák elvtárs által előterjesztett dokumentum minden részletében elválaszthatatlanul összefonódik a pártszervek szerep- vállalásával, az évzáró taggyűlések serkentő hatásával. A pártszer­vek cselekvőkészségének tükrében körvonalazódnak a társadalmi és gazdasági életet átfogó teendők is. Az évzáró taggyűléseken kell lökést adni a Nemzeti Front tevékenységében mutatkozó formaliz­mus kiküszöböléséhez, a tagszervezetek önállóságának és felelős­ségének kiterjesztéséhez. A gazdasági mechanizmus szervezeti feltételeinek kialakításába is a pártszervek visznek lendületet. Távlatos gondolkodást követelnek a kongresszusi előkészületek. S ez napirenden levő feladatokkal kapcsolódik össze. Nézetek megoszlásával jár együtt az útkeresés. A pártszervezetek és a mun­kahelyi közösségek közötti élő kapcsolat, valósághű helyzetfelmé­rés, a visszaigazolás megbízhatósága elengedhetetlen követel­mény. Bizalom, felelősség, valamint az átalakítás kölcsönösen feltétélezik egymást. A Szlovák Nemzeti Tanács 15. ülése Takarékosabb munkaerő-ráfordítással a feladatok teljesítéséért A kormány számot adott tevékenységéről • A tanácskozáson részt vett Ignác Janák eivtárs (Munkatársunktól) - Tegnap délben megkezdődött a Szlovák Nemzeti Tanács kétnapos ülése. A tanácskozáson, melyet Viliam Őalgovic, az SZLKP KB Elnökségé­nek tagja, az SZNT elnöke vezetett, megjelent Ignác Janák, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára, Pavel Hrivnák, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZSZK kormányának elnöke, továbbá az SZLKP KB Elnökségének tagjai, az SZSZK kormányának miniszterei és más vendégek. Jelen volt Marcela Őerná, a Cseh Nemzeti Tanács El­nökségének tagja is. A képviselők jóváhagyták az ülés napirendjét, majd Pavel Hrivnák jelentést terjesz­tett elő a 8. ötéves terv feladatainak teljesítéséről. (A beszámolót la­punk 4. oldalán ismertetjük.) A jelentéshez az SZNT bizottsá­gai nevében Ján Gajdosík, az SZNT alelnöke foglalt állást. Rámu­tatott, hogy általában pozitívan érté­kelhető azoknak az intézkedések­nek a teljesítése, amelyeket a kor­mány hozott az ötéves terv teljesíté­se és az új gazdasági mechanizmus eredményes bevezetése érdeké­ben.. Ennek ellenére a gazdaság több területén lemaradások tapasz­talhatók, egyes ágazatokban problé­mák gyűltek össze, amelyeknek megoldása megköveteli az egysé­ges népgazdasági központ egybe­hangolt eljárását. A negatívumok között említette, hogy az intenzifiká- lás nem valósul meg a kívánt ütem­ben és a termelés alapanyagigé­nyessége sem csökkent a tervezett mértékben. A képviselők véleménye szerint a gazdasági fejlődés lassúbb dinamikáját elsősorban az okozza, Kinevezés (ŐSTK) - Gustáv Husák köztár­sasági elnök Ján Melkovicot kine­vezte hazánk új rendkívüli és meg­hatalmazott mongóliai nagyköveté­vé. Egyidejűteg felmentette tisztsé­géből Dusán Rozborát, az eddigi nagykövetet. Pavel Hrivnák előterjeszti a 8. szóló beszámolót ötéves terv feladatainak teljesítéséről (Pavel Neubauer felvétele - ŐSTK) hogy nem érvényesül a gyakorlat­ban megfelelően a tudományos-mű­szaki haladás. A tervezettnél többet fordítottunk az építkezési beruházá­sokra, nem sikerült csökkenteni a megkezdett építkezések számát, nem teljesítjük a feladatokat a komplex lakásépítésben sem. Meggyőződését fejezte ki, hogy a kormány egységes végrehajtási központként fokozott figyelmet szentel a gazdasági mechanizmus átalakítása alapelvei érvényesíté­sének. (Folytatás a 2. oldalon) Köztársaságunk elnöke új nagyköveteket fogadott (ŐSTK) - Gustáv Husák, a Csehszlovák Szocialista Köztársa­ság elnöke tegnap a prágai várban fogadta Inai Batát, a Török Köztár­saság újonnan kinevezett rendkívüli és meghatalmazott csehszlovákiai nagykövetét, aki átadta megbízóle­velét. A baráti légkörben lezajlott talál­kozón a két ország közötti kapcsola­tokat áttekintve hangsúlyozták, hogy mindkét államban megvannak a fel­tételek az együttműködés további bővítéséhez. Köztársasáqi elnökünknek Tizenkilenc év után először A szövetségi kormány elnöke Kairóban Ladislav Adamec bagdadi tárgyalásai eredményesek voltak (ŐSTK) - Ladislav Adamec szö­vetségi miniszterelnök tegnap befe­jezte hivatalos iraki látogatását és Bagdadból az egyiptomi fővárosba, Kairóba utazott. Miniszterelnökünk a bagdadi nemzetközi repülőtéren Taha Ja- szin Ramadannal, az iraki kormány első alelnökével megtartott találko­zóján elmondta, hogy látogatása munkajellegei volt. A megbeszélése­ken mindkét fél az együttműködés folytatását szorgalmazta. Ramadan értékelte a tárgyalások tárgyszerű­ségét, őszinteségét és nyíltságát, hangsúlyozta, hogy Irak a jövőben is nagy jelentőséget tulajdonít a Cseh­szlovákiával fenntartott kapcsola­toknak. A délelőtti órákban Jaromír Ne- hera külügyminiszter-helyettes és Szabri Radif Daud iraki felsőoktatá­si és tudományos kutatási miniszter- helyettes kormányközi megállapo­dást írt alá a diplomák és a tudomá­nyos rangok és címek kölcsönös elismeréséről. A dokumentum bővíti az 1959-ben aláírt egyezményt és az a célja, hogy mélyüljön az együtt­működés az oktatás és a tudomány terén. A látogatás végén közös közle­ményt adtak ki. Ladislav Adamec a déli órákban érkezett meg Kairóba, ahol három­napos hivatalos látogatást tesz. A nemzetközi repülőtéren a vendé­get Mohamed Nagib Szidki kor­mányfő fogadta. Ladislav Adamecet útjára elkísérte Jan Stejskal szövet­ségi pénzügyminiszter, Jan átérba külkereskedelmi miniszter, Franti­áek Ondrich, a CSSZSZK Népi Ellenőrzési Bizottságának elnöke és Jaromír Nehera. A repülőtéren je­len volt Milos Vesely, hazánk kairói nagykövete. 1970 óta először tesz látogatást csehszlovák kormányfő Egyiptom­ban. Miniszterelnökünk egyiptomi partnerével a kétoldalú kapcsolatok­ról és az időszerű nemzetközi kér­désekről folytat tárgyalásokat. Szidki kormányfő tegnap este díszvacsorát adott Ladislav Adamec tiszteletére. ugyancsak tegnap adta át megbízó- levelét Abdelmalek Nourani, az Al­gériai Demokratikus és Népi Köztár­saság új rendkívüli és meghatalma­zott prágai nagykövete. A szívélyes légkörű fogadáson a felek megállapították, hogy a Csehszlovákia és Algéria közötti baráti kapcsolatok jó alapot képez­nek a két ország szükségleteivel összhangban kifejtendő további együttműködéshez. Gustáv Husáknál tegnap Khairul Anam, a Banglades Népi Köztársa­ság újonnan kinevezett csehszlová­kiai nagykövete is bemutatkozó láto­gatást tett. A találkozón kifejezték meggyő­ződésüket, hogy a kapcsolatok je­lenlegi színvonala jó feltételeket te­remt az együttműködés továbbfej­lesztéséhez. A fogadásokon részt vett Jaromír Johanes külügyminiszter és Franti­áek Saida, a köztársasági elnök irodájának vezetője. Gorbacsov - Brandt találkozó (ŐSTK) - Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára tegnap Moszkvá­ban fogadta Willy Brandtot, a Szo­cialista Internacionálé elnökét, a nyugatnémet Szociáldemokrata Párt (SPD) tiszteletbeli elnökét, aki az SZKP KB meghívására tartózko­dik a Szovjetunióban. A felek rámutattak Mihail Gorba­csov nemrégi NSZK-beli útjának je­lentőségére és véleményt cseréltek az SZKP és az SPD közötti kapcso­latokról. Szorgalmazták a Szocialis­ta Internacionálé és az SZKP közötti együttműködés fejlesztését. Willy Brandtot hétfőn a Moszkvai Állami Egyetem díszdoktorává avatták.

Next

/
Oldalképek
Tartalom