Új Szó, 1989. szeptember (42. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-09 / 213. szám, szombat
Az anya pótolhatatlan! A nemesítek hozzáállása Gondolatok a családpolitika új koncepciójáról A dolgozó nők helyzete társadalmunkban nemcsak azokat a sikereket tükrözi, amelyeket egyenjogúsításuk során értünk el a munkához való joguk tekintetében. Tükrözi egyben a gazdasági aktivitásuk által előidézett problémákat is, mégpedig a társadalom gazdasági, szociális, szellemi és kulturális szükségleteire kötődően. Ilyen szempontok figyelembe vételével értékelik át a nők társadalmi helyzetét. Az állami családpolitika új koncepciójának előkészítésénél főként a nők anyai szerepének társadalmi jelentőségét kell átértékelni, hogy a társadalmi fogyasztási alapokból fokozottabb anyagi elismerésben részesítsék a nőknek a gyermekneveléssel kapcsolatos munkáját. A nőknek a munkához való jogot illető egyenjogúsítását a férfiak és a nők foglalkoztatásának szinte azonos modelljét a nők gyakran mái nem tekintik kiváltságnak, objektív kedvezmenynek. Egyes szerepeiket (anya, feleség, dolgozó stb.) gyakran egészségi állapotuk, a gyermek- nevelés és a családi élet stabilitásának rovására látják el. Az anyai és házastársi szerepükkel járó feladatok teljesítésére oly kevés idejük marad, hogy ez már kihat a válások szamának további növelésére és negatívan befolyásolja a fiatal nemzedék nevelését. Az anyaság és a szocialista család szerepének méltó társadalmi megbecsülése meghatározó elemévé válik a nők társadalmi helyzete átalakításának. Az elmúlt években terjedelmes empirikus (valóságfeltáró) kutatásokat végeztek több tudományágazat képviselőinek bevonásával, s ezek eredményei elég egyértelműen állapították meg a nők jelenlegi helyzetének diagnózisát. Ezek az eredmények, illetve annak felismerése, hogy a nők több szerepének ellátása kedvezőtlenül befolyásolja egészségi állapotukat, a fiatal nemzedék nevelésének minőségét, a család stabilitását, kellően fontos indoka a nők tényleges és jogi helyzete újraszabalyozásának. Az állami családpolitika új koncepciója előkészítésének egyik legfontosabb célja, hogy kialakuljanak a jogi előfeltételek is ahhoz, hogy az anyák személyesen gondoskodhassanak gyermekeikről, azok hároméves koráig és ezen idő alatt fokozottabb pénzbeli támogatást kapjanak. Ezt az anyasági segély emelésével vagy folyósítása időtartamának meghosszabbításával lehetne megoldani a gyermek harmadik életévének betöltéséig, esetleg egyedi pénzbeli hozzájárulással a társadalmi fogyasztási alapokból. GAZDASÁG! SZEMPONTOK Az anya és gyermeke egész napi együttléte a gyermek hároméves koráig pótolhatatlan és később már semmivel sem kompenzálható Mivel jelenleg pontos statisztikai adatokkal rendelkezünk a bölcsődék üzemeltetésére fordított eszközökről és azokról a kiadásokról, melyeket a betegségi biztosítás eszközeiből fordítunk a beteg gyermekről gondoskodó anya pénzbeli ellátására (a családtagápolási táppénzről), itt is kereshetünk forrásokat a nők fokozottabb anyagi elismerésének fedezéséhez. Ez azonban csupán a gazdasági vetülete annak a problémának, amelyet nem lehet a fiatal nemzedék egészséges fejlődésének követelményei elé helyezni. Ebből a szempontból össztársadalmi feladat, hogy biztosítsuk az anyáknak azt a lehetőséget, hogy három évig maguk gondoskodhassanak gyermekükről, mert ez közvetlenül befolyásolja a jövő társadalmának minőségét. A nők munkába való visszatérését illetően is az elkövetkező években az anyai küldetés elmélyítésének olyan fajtáira és eszközeire kell orientálnunk, amelyek hosszú távon teszik lehetővé, hogy a nőknek több idejük maradjon a gyermekeikkel való személyes kapcsolatra és amelyek a korábbinál nagyobb mértékben könnyítenék meg a női szerepek teljesítését. A jelenlegi helyzet a nők egészségi állapota, a gyermekek nevelése és a család stabilitása szempontjából nem kielégítő. Az anyai és a házastársi szerepkör ellátására a nőknek annyira kevés idejük marad, hogy az már személyiségük fejlesztésének, gyermeknevelési feladataiknak és egészségi állapotuknak rovására megy. A nők megterhelése a munkahelyen és a családban is a válások száma növelésének komoly kockázati tényezője. Úgy tűnik, a nők formális egyenjogúsítása a munkához való jogot illetően tényleges jogegyenlőséget teremt és társadalmilag indokolatlan mértékre csökkenti a pihenéshez való jogukat, hiszen a nők alkati sajátosságaik ellenére a munkahelyükön ugyanolyan mértékben vannak megterhelve, mint a férfiak, a családban viszont a férfiakat meghaladó mértékben. A család, mint a társadalom alapsejtje, melyre a fiatalok személyisége formálásának legnagyobb terhe hárul, a jelenlegi helyzetben ezt a funkcióját nem tudja kielégítően teljesíteni, mivel rendkívül kevés idő marad a gyermekekkel való személyes kapcsolattartásra. Mindez megmutatkozik a gyermekek érzelmi nevelésének komoly hiányosságaiban, a nők egészsegi állapotának romlásában és a válások mindinkább növekvő számában. Az anyai szerepkör ellátása szempontjából optimális megoldás lenne, ha a nők a munkába való visszatérésük után csökkentett munkaidőben dolgozhatnának, hogy a gyermekek ne üres lakásba menjenek haza nap, mint nap, és ne kerüljenek a névtelen környezet (például az utca) kedvezőtlen hatása alá. így a nőnek több ideje maradna saját személyisége fejlesztésére is. Azt hogy a csökkentett munkaidőben végzett munka javadalmazása olyan legyen, mint a teljes munkaidőben végzett munkáé és ne kerüljön ellentétbe a javadalmazás alapelveivel sem, a társadalmi fogyasztási alapokból kellene megoldani. KEDVEZMÉNYES INTÉZKEDÉSEK ÉS KÉNYSZERÍTŐ KÖRÜLMÉNYEK A nők szempontjából a csökkentett munkaidő lényegesen kedvezőbb megoldás, mint például az öregségi nyugdíjigény korábbi megnyílása a felnevelt gyermekek számától függően. Ez a dolgozó nők javára tett szociális intézkedés a nők nagy részénél elveszti eredeti, pozitív jelentését, mivel az ötvenedik életévük betöltése után még hosszú ideig teljesen vitálisak maradnak, teljesítőképességük sem csökken és a gyermekeik felnevelése után végre nem terhelik őket már anyai kötelességek. A fiatal családok jelenlegi anyagi helyzete viszont arra kényszeríti őket, hogy tovább dolgozzanak. Az előre meghatározott időre szóló munkaszerződések megkötése lehetőségeinek korlátozása a korábbiakkal szemben viszont lényegesen nagyobb mértékben korlátozza a nők munkalehetőségeit. A gyermekekről való gondoskodást es a nők jogi és tényleges helyzetét nem javítaná a három és több gyermeket nevelő anyáknak járó tervbevett különleges szabadság sem, mivel ez lényegében egyszeri intézkedés lenne és nem befolyásolná a háztartások hétköznapjait. Ezen felül a feltételezett különleges szabadságok, melyre a több gyermekről gondoskodó nők lennének jogosultak, jogegyenlőtlenséget jelentene a gyermekek szempontjából. A kiskorú gyermekek nevelésével kapcsolatos munka nagyobb anyagi megbecsülésére fordított eszközök a társadalomnak sokszorosan visz- szatérülnének. A jelenlegi helyzet még nem győz meg minket arról, hogy a társadalom ezt a munkát fontosnak, prioritást érdemlőnek tartja. Ezen a helyzeten változtatni kell, már csak a társadalmi organizmus egészséges önfenntartása általi indíttatásból is, mert a női szerepkör betöltésének optimális megoldása alapvetően befolyásolja nemcsak a nők jelenlegi viszonylag rossz egészségi állapotát, hanem főként a jövő nemzedékének minőségét, melynek sorsa nem lehet közömbös számunkra. Éppen ezért a megoldást sem halaszthatjuk, illetve becsülhetjük alá. A jövő nemzedékének minősége a mai családok minőségétől függ, s hogy ezzel nem lehetünk elégedettek, azt bizonyítja a válások magas száma is. Dr. ELENA BARANCOVÁ Elismerés az új, bőtermő fajtákért $ A minőséget meg kell fizetni © Vírusmentes ültetőanyag - szövettenyésztéses szaporítással A Slovosivo állami vállalat szakemberei az Agrokomplex '89 országos mezőgazdasági kiállításról négy Aranysarló díjjal és egy elismerő oklevéllel térhettek haza Az aranyérmek bizonyítják, hogy a vetőmag- termesztéssel, szaporítással, és ellátással foglalkozó vállalat az utóbbi években egyre eredményesebb munkát végez. Jól használja fel a szocialista országok és más államok élenjáró vetőmagnemesítő vállalatainak tapasztalatait. Igyekszik elegendő és jó minőségű vetőmagot előállítani a mezőgazdasági vállalatok számára, s ezzel egyidejűleg korszerű tárolási, szárítási és csávázási módszerek kidolgozására és gyakorlati elterjesztésére is gondol. Olyan átfogó fejlesztési programot dolgoztak ki, amely nagy mértékben hozzájárul a hektárhozarnok növeléséhez. Új fajtái amellett, hogy ellenállóak a különféle betegségekkel szemben, bőtermőek is. Ezt bizonyítgatták a vállalat nemesítői, amikor az A pavilonban megtekintettük kiállítási részlegüket. Eugen Chí- ra, a vállalat sládkovicovói nemesítő állomásának munkatársa készségesen magyarázta, hogy mit várhatnak a termelők a dr. Bohus Kábrt által a bucanyi állomáson kinemesített, Aranysarló díjat nyert Ilona őszi búzától.- Nagy területen 8 tonna lehet a hektárhozama, de kedvező feltételek között 10 tonnás átlag elérésére is képes. Jó sütőipari minősége van. A tervek szerint meggyorsítják a szaporítását, hogy a termelők minél nagyobb területen vethessék. Augustin Grman mérnök, a Slovosivo igazgató-helyettese azt hangsúlyozta, hogy a nemesítőket anyagilag érdekeltté teszik a minél jobb vetőmag előállításában. Ily módon is meg akarják gyorsítani a ve- tőmag-térmesztési program teljesítését, amelynek egyik célja: betörni a világpiacra és minél több devizát szerezni a vállalat részére. Nagy elismerésnek számít, hogy a nyugati vetőmagpiacon a Slovosivo által forgalmazott fajták közül már tizenkettőt ,,jegyeznek". A vállalat komoly erőfeszítéseket tesz az ún. kemény élelmiszeripari búzafajták vetőmagjának szaporítására, hogy mielőbb csökkenteni lehessen a behozatalt. Dr. Bartaios Menyhért, a sósszigeti (Solary) nemesítő állomás főne- mesítője a Soldur búzafajtáról beszélt:- Ez a sütőipari kemény búza nem véletlenül kapott Aranysarló díjat. Lisztjéből tojás felhasználása nélkül is kiváló minőségű, hosszú ideig eltartható levestésztát lehet készíteni. Az így készült tészta megfelel az ésszerű táplálkozás alapelveinek. Eddig 600 hektáron termeltük, de bővítjük a vetésterületét. Egy kis problémánk is van. Mivel a kemény búzának a hozama hektárátlagban „csupán'1 öt tonna, a többinél kicsit drágábban adjuk. Ezért nincs elég megrendelő. Pedig ebben az esetben a szó szoros értelmében a minőségről van szó, és ezt véleményem szerint meg kell fizetni. Koller Judit, a sósszigeti állomás nemesítője az Aranysarló díjas Vitai F, görögdinnyével kapcsolatban elmondta, hogy gyümölcse hosszúkás, átlagosan 7 kilogrammosra is megnő, és nem hajlamos a túlérés- re. Vagyis hosszú ideig tárolható. A Lajkó után érik, egy héttel később szedhető. Ha kedvezőek a feltételek, nyolcvan tonnás hektárhozam is elérhető vele. Kicsit későn érik be, ezért olyan körzetekben kell termelni, ahol sok a napsütés. ígéretes újdonságokról hallottunk a Slovosivo sajtótájékoztatóján is. A vállalat képviselői ismertették a szintén Aranysarió díjas vetőmagcsávázási és szárítási technológiájukat, melyet a bucanyi nemesítő állomás és a holici Movis szakemberei fejlesztettek ki. Ennek egyik előnye, hogy a kíméletes szárítás ■ 1989. szeptember 9-én ünnepli 50. születésnapját a drága férj, édesapa, após és nagyapa, Ravasz Ernő Jókán (Jelka). E szép ünnep alkalmából kívánjuk, hogy jósága és szeretete még sokáig melengesse az egész családot, egyben megköszönjük a gondoskodását és a sok fáradozást családjáért: szerető felesége: Mária, négy fia, két menye és kis unokái: Norbert, Éva és Zolika, akik sok puszit küldenek a nagyapának. Ú-2607 38 1989. szeptember 9-én ünnepük házasságkötésük 50. évfordulóját Mozoly László és Mozoly Ilona Sikabonyban (Maié Blahovo). Ez alkalomból szeretettel gratulál az egész család. Ú-2719 ■ Fájó szívvel mondunk köszönetét minden kedves rokonnak, szomszédnak, ismerősnek valamint a polgári ügyek testületének, akik 1989. augusztus 22-én elkísérték utolsó útjára a nagyfödémesi (Veiké Úlany) temetőbe a drága, jó férjet, gondos édesapát, apóst és szerető nagyapát, Sebők Ferencet, akit a kegyetlen halál 63 éves karában ragadott ki szerettei köréből. Külön köszönetét mondunk Andrysková orvosnőnek a gondoskodásért. Köszönjük a sok virágot, koszorút, melyekkel enyhíteni igyekeztek mély fájdalmunkat örökké gyászoló felesége, lánya, fia, veje, menye valamint az unokák Ú-2846 M Fájó szívvel, könnyes szemmel és soha el nem múló szeretettel emlékezúnk drága halottunkra, édesapára, apósra és nagyapára, Takács Nándorra (Nagyabony - Vel'ké Blahovo), akinek szíve 1988. szeptember 9-én szűnt meg dobogni. Emlékét örökké őrzik: fiai: Lali, Sanyi és Pityu valamint menyei, unokái és dédunokái. ü-2652 ■ Fájó szívvel és soha el nem múló szeretettel emlékezünk a felejthetetlen férjre, dolgos kezű, É drága, édesapára, nagyapára, apósra, » llllll ,estv®rre' dfpll Bajusz Árpádra, * löw (Királyhelmec - Král'. Chlmec) akinek szerető, jó szíve 1988. szeptember 9-én, 45 éves korában szűnt meg dobogni. Akik ismerték és szerették, szenteljenek emlékének egy néma pillanatot ezen a nagyon szomorú, első évfornem rontja a vetőmag csíraképességét. Szakkörökben az a vélemény alakult ki, hogy a gabonanemesítésben a nehézségek ellenére jó eredményeket érnek el a Slovosivo nemesítői, de más szakaszokon még nagyon sok a tennivaló. Évek óta sok bírálat hangzik el az ültetőburgonyaellátásban tapasztalható problémák miatt. Ezzel kapcsolatban Ján Zihat mérnök, a vállalat Vel'ká Lomnica-i Kísérleti és Nemesítő Intézetének igazgatója önkritikusan a következőket mondotta:-Tény, hogy a nemesítésben lemaradtunk más országok kutatóintézetei mögött. Olyan országokból is vásárolunk ültetőanyagot, amelyekre valaha nem volt jellemző a fejlett burgonyatermesztés. A bírálatot elfogadjuk, és amint az idei kiállítás is jelzi, korszerű módszerekkel próbálkozunk. Három hektáron már aprógumós szaporítási eljárást alkalmazunk. Tovább haladunk ezen az úton, és befejezzük a merisztémás szaporítási módszer alkalmazásához szükséges létesítmények építését. Tapasztalataink szerint a szövettenyésztésen alapuló szaporítási eljárás fölöttébb Ígéretes, mert így vírusmentes ültetőanyagot szállíthatunk a mezőgazdasági vállalatoknak. Az utóbbi időben igyekeztünk szorosabbra fűzni a kapcsolatainkat a külföldi nemesítő vállalatokkal. Nagy reményeket fűzünk a dániai Danpatatas nemesítő vállalattal való együttműködéshez. A vállalat igazgatójával itt az Agrokomplexen beszéltük meg a további teendőket. A Slovosivo sikeresen szerepelt a nyitrai (Nitra) országos mezőgazdasági kiállításon. A négy Aranysarló díj és az elismerő oklevél azt bizonyítja, hogy a kutatók és neme- sítők igyekeznek egyre kedvezőbb feltételeket teremteni a termelés eredmenyességének növelését szorgalmazó termelő vállalatok számára. BALLA JÓZSEF dulón. Szeretetét és jóságát szívünkben őrizzük: Gyászoló felesége, három fia, két lánya, két veje, unokái, testvérei: Annus, Olga és a gyászoló rokonság. Ú-2746 m Fájó szívvel es' könnyes szemmel emlékezünk a drága, jó férjre, édesapára és nagyapára, Szerda Jánosra (Nagyszarva - Rohovce), akit a kegyetlen hálái váratlanul, 1988 szeptember 9-én, 56 éves korában ragadott ki szerettei köréből. Akik ismerték és szerették, szenteljenek emlékének egy néma pillanatot ezen a számunkra oly szomorú, első évfordulón. Emlékét örökké megőrizzük: szerető felesége és családja. Ú-2799 ■ 1989. szeptember 9-én múlt el egy év azóta, hogy 36 éves korában, baleset következtében örökre eltávozott szerettei köréből JÉii&i petro Lászlóné Jakab Jolán. Jlllll Akik ismerték, tisztelték, szenteljenek egy kegyeletteljes pillanatot emlékének halálának évfordulóján. Emlékét, jóságát és szeretetét örökké szívünkben őrizzük: férje, gyermekei: a 9 éves Lacika és a 6 éves Csabika, édesanyja, testvére, anyósa és apósa. Ú-2805 V Könnyes szemmel, megtört szívvel emlékezünk a felejthetetlen, drága, jó feleségre, gondos édesanyára, anyósra, nagymamára, Cserép Reginára (Dobóruszka - Ruska), akit a kegyetlen halál 1988. szeptember 6-án, 65 éves korában ragadott ki körűnkből. Akik ismerték és szerették, szenteljenek emlékének egy néma pillanatot ezen a számunkra oly szomorú, első évfordulón. Jósága és szeretete szívünkben örökké élni fog: gyászoló férje, gyermekei családjukkal. Ú-2845 M Szívünk teljes szeretetével köszöntjük a szerető feleséget, drága, jó édesanyát és gondos nagymamát, Tóth Pálné Petrik Irént, (Kajaion - Kajal), aki 1989. szeptember 10-én ünnepli 50. születésnapját. E szép ünnep alkalmából jó erőt, egészséget és örömökben gazdag, nagyon hosszú, boldog életet kiván: szerető férje, fia: Pali, lánya: Dana, veje: Béla és unokája: Béci, aki sokszor csókolja a nagymamát. A jókívánságokhoz csatlakozik anyósa is. Ú-2761 új sr 6 1989. IX