Új Szó, 1989. szeptember (42. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-06 / 210. szám, szerda
Az átalakítással szavatolnunk kell fejlődésünk forradalmi folytonosságát JAN FOJTIK beszéde a CSKP KB Politikai Főiskolája tanévnyitóján Az új tanév megnyitása alkalmából hétfőn Jan Fojtik beszédet mondott a CSKP KB Politikai Főiskoláján. A CSKP KB Elnökségének tagja, a Központi Bizottság titkára a pártnak és az ideológiai frontnak a szocialista társadalom átalakításának időszakában teljesítendő feladatairól beszélt.- Valamennyien - mondotta - bizonyára felteszik a kérdést, vajon milyen lesz ez a iskolai év. Anélkül, hogy jóslatokba bocsátkoznánk, egyet leszögezhetünk: a párt XVIII. kongresszusának előkészítése, majd a kongresszus által elfogadott program teljesítésének megkezdése, bizonyára aktivizálni fogja a pártot és a társadalmat, sok újat hoz életünkbe, számos egyedülálló feladatot állít elénk. A párt tevékenységének és a társadalom mozgásának irányvonala tulajdonképpen adott. Meghatározzák a CSKP KB 1987 decemberi ülésének határozatai a gazdasági mechanizmus komplex átalakításának és általában a társadalmi átalakításnak a feladatai. Megfelelő platform ez a kongresszus konstruktív előkészítéséhez. Amikor ezt mondom, nem örülnék, ha valaki azt a következtetést vonná le szavaimból, hogy már minden világos, a további eljárásunkat illetően most már csak meg kell valósítani a kitűzött feladatokat. A CSKP KB 7., majd azt követő üléseinek dokumentumai valóban az alapvető társadalmi változások programját képezik, s lehetővé teszik, hogy fő figyelmünket e program fokozatos megvalósítására összpontosítsuk. Azonban a megvalósítás során számos fontos kérdés merül fel, ezekre keresni kell a választ. Nem kerülhetjük el korábbi elképzeléseink korrekcióját, az eddig helyesnek tartott álláspontok felülvizsgálatát. Ha haladni akarunk, vissza kell tekintenünk a múltra. Ugyanakkor, ha azt akarjuk, hogy munkánk eredményes legyen, abból kell kiindulnunk, ami a múltban pozitív volt. Nem véletlen, hogy azok, akik nem azonosulnak a szocializmussal, a negativista radikalizmus hívei, a legkevésbé sem kívánják a nyugodt, stabil politikai helyzetet és társadalmi légkört, amely szükséges az alkotó munkához. Választ az új kihívásokra- Amikor azt hangsúlyozzuk, hogy a társadalom átalakításának forradalmi jellege van - folytatta Foj- tík elvtárs, - akkor ez alatt nem a?t értjük, hogy mindent általánosan el kell ítélnünk, ami tegnap még érvényes volt, hogy be kell szennyeznünk azt, amit a szocializmus harcosainak, s építőinek előző nemzedékei teremtettek meg. Az élet új feladatokat állít elénk, és mivel a múltban sok mindent elhanyagoltunk, közülük néhány nagyon sürgős. Az átalakítással szavatolnunk kell társadalmi fejlődésünk forradalmi folytonosságát, megfelelő választ kell adnunk korunk kihívásaira, a tudományos-technikai forradalom és a világ internacionalizálása korának új szükségleteire. Vagyis: az új körülmények között a politikai munka módszereivel és az új feltételeknek megfelelő irányítási móddal, folytatni kell a forradalmat, tovább fejleszteni a nemzeti demokratikus és szocialista forradalom által megkezdett mű építését. Egyesek talán ellenvethetik, hogy a forradalmat az átalakítás a társadalmi irányítás rendszerében eszközölt elvi változtatások nélkül is folytathatjuk. Társadalmi helyzetünk alapos elemzései azonban azt mutatják, hogy a mélyreható társadalmi átalakítást megkövetelő változtatásokat nem kerülhetjük el. Ennek komoly következményei lennének. Tovább szaporodnának a nehézségek, és ezek felgyülemlése előbb vagy utóbb súlyos válságba sodorná társadalmunkat. Ez veszélyeztetné jövőnket, azokat a vívmányokat, amelyeket a szocializmus hozott országunknak. Ezzel kapcsolatban Jan Fojtik emlékeztetett az intenzív gazdaság- fejlesztés fontosságára, és hangsúlyozta, hogy a CSKP KB helyesen határozott, amikor a gazdasági mechanizmus átalakításának meggyorsításáról döntött. Sokan szemünkre vetik, hogy nem követjük vakon azokat az országokat, amelyek reformokat kezdtek megvalósítani és állítólag előnyt szereztek velünk szemben. Valóban előnyről van szó? Miért kell mindenáron a kisebb nehézségeket na- gyobbakká tennünk? Ha valaki úgy vélekedik, hogy sárban vagyunk, miért kellene pocsolyába lépnünk. Szerencsére nem kényszerülünk elhamarkodott kényszermegoldásokra. Miért nem választanánk tehát átgondolt, céltudatos eljárást? Miért nem értékelnénk tapasztalatainkat, és tennénk azt, ami megfelel szükségleteinknek? Azt mondtuk, hogy a nagy változásokkal minden esetben bizonyos kockázatok járnak, de nem kötelességünk-e, hogy ezeket inkább minimalizáljuk, minthogy fokozzuk? Egyre inkább meggyőződhetünk arról, hogy az átalakítás eredményességének fő biztosítéka, a politikai stabilitás és a gazdasági egyensúly. Többek között ez 1968 történelmi tanulságának egyik fő következtetése. Akkor a CSKP KB januári ülése után lehetőség nyílt pártunk és társadalmunk előtt, hogy a lenini értelmezésben megszilárdítsa és fejlesz- sze a szocializmust. A pártvezetőség, amelyben túlsúlyba került a jobboldali opportunista szárny, azonban nem birkózott meg a helyzettel. Felelőtlen politikájával teret nyitott azon erők aktivizálásának, amelyek törleszteni akartak 1948 februárjáért. Nem a társadalmi fejlődés konstruktív programja megfontolt megvalósításának kérdéseit tűzték napirendre, hanem a hatalmi harcot. Az akkori nemzetközi helyzetben ez súlyos bonyodalmakat okozott a szocialista közösség országai között. A Varsói Szerződés és a NATO országok közti egyensúly megbomlása katasztrofális következményekkel járt volna. Alexander Dubcek, a CSKP KB akkori első titkára a közösség országainak pártvezetőivel folytatott tanácskozásaival csak elmélyítette és megerősítette aggodalmukat a szocializmus további sorsával és azzal kapcsolatban, hogy vajon országunk hajlandó és képes lesz-e teljesíteni kötelezettségeit a Varsói Szerződésben. Azért emlékeztetek erre - mondotta a továbbiakban Jan Fojtik, mert a közelmúltban sokan visszatértek a múlthoz, olyan illúziót keltettek, mintha a hatvannyolcas év a szocializmus további fejlődéséhez vezető reformok éve lett volna. Csehszlovákia Kommunista Pártját napjainkban több oldalról érik támadások. Azok ugyanis, akik olyan buzgón azt tanácsolják, hogy kövessük Lengyelország vagy Magyarország ,,példáját" távolról sem gondolnak csupán a gazdasági reformra. Sokkal többet kívánnak tőlünk. Azt akarják, hogy először „politikai reformot'1 hajtsunk végre, ami alatt bomlasztást, a mai politikai rendszer felszámolását értik. Sajátságos a szóhasználatuk, az általunk használt szavaknak ók teljesen más értelmet adnak. A demokratizálás folyamata szerintük a forradalmi harcokban a dolgozó nép által kivívott politikai rendszer bomlasztásá- nak folyamata. Nem véletlenül követelik újkori történelmünk radikális átértékelését. Az eredményt előre tudják: szerintük előbb vagy utóbb reprivatizálni kell a vagyont, és a „politikai pluralizmusnak" ahhoz kell vezetnie, hogy a kommunista párt távozik a politikai életből. Nem vonhatunk le elhamarkodott következtetéseket Azt feltételezhetnénk, hogy az a határozottság, amellyel egyesek a radikális reformokat követelve a múlt felülvizsgálatára ösztönöznek, azt jelenti, hogy a múlt hibáinak felszámolása lehetővé teszi a mai problémák gyorsabb megoldását. Ők azonban a legkevésbé akarják ezt. Az átalakításban nem látják a forradalom folytatását, hanem egyedülálló lehetőséget az ellenforradalomra. Ez azonban csak akkor következhet be, ha kétségbe vonják a párt eddigi útját, a szocialista változásokat, s ha bebizonyosodik, hogy a szocializmus nem teljesítette az elvárásokat és teljes kudarcot vallott. Úgy tűnik, hogy a példaként emlegetett országokban végbemenő „reformfolyamatok" ezt bizonyítják. Éppen ez veti fel a társadalmi átalakítás értelmének és végeredményének kérdését. Ezt a kérdést nem kerülgethetjük, föl kell tennünk: az átalakítás valóban a szocializmus további fejlődéséhez és pozícióinak megszilárdításához vezet közösségünk egyes országaiban? Bebizonyítja a szocializmus életképességét? Vagy, amint azt a Nyugat nagyon tekintélyes képviselői állítják, szétesésének kezdetéről van szó? így például Zbygniew Brzezinski Carter elnök volt tanácsadója nyíltan azt hirdeti, hogy megkezdődött „a kommunizmus hosszú és fájdalmas agóniája". Az antikommunisták ilyen és hasonlók kijelentéseinek megvannak a propagandacéljai. Jól tudják, hogy a közvélemény manipulálása bizonyos helyzetben erősebb mint a dollár. A szocializmus nehéz próbát áll ki, keresi a fejlődés új útjait. Azok, akik a nehézségekből elhamarkodott következtetéseket vonnak le a szocializmus végéről, csupán azt bizonyítják, mennyire akarják ezt. Nézeteik figyelmen kívül hagyása azonban veszélyes lenne. Készen állnak ugyanis, hogy segédkezzenek ,,a kommunizmus agóniájában". Brzezinski az ilyen segítségnyújtás receptjének nevezi a „pluralistább demokráciák kialakítását". „A Nyugatnak rendkívüli erőfeszítéseket kell tennie, hogy megkönnyítse a Lengyelországban és Magyarországon végbemenő változásokat. Eddig az ehhez hasonló változások sohasem voltak eredményesek. Most, precedens alakítható ki." Arra a kérdésre, hogy ehhez Nyugatnak egységfrontot kell-e kialakítania, amely „közös stratégiát" követne Kelet-Európával szemben, így válaszol: az egységes front talán túl erős kifejezés. Támogatom azonban, hogy Japán, az Egyesült Államok és Nyugat-Európa között alakuljon ki egy konzorcium, amely megvizsgálná azt a válságot, amely rövidesen eléri ezeket a társadalmakat. Távlatilag keretet kell kialakítani e rendszerek gazdasági és politikai szempontból pluralistává való általános átalakításának támogatására. Ez osztályellenfelünk világos okfejtése. S hozzá kell tennünk, hogy Lengyelország és Magyarország esetében már megkezdte működését az ilyen „nemzetközi konzorcium". Az első alamizsnákat már jóváhagyták, azzal a cinikus és nem rejtett indokolással: nem szabad megengedni, hogy a reformok modelljeként szolgáló országok gazdasági nehézségei veszélyeztessék az oly reményteljes fejleményeket. A „konzervatív erőkkel" való fenyegetés - főleg a kínai események után - része ennek a stratégiának. Szembeötlő az a törekvés, hogy az átalakítást a szocialista társadalmi rendszer bomlasztására használják ki, arra, hogy ezeket az országokat fokozatosan, nem erőszakosan az imperializmus érdekszférájába juttassák. Rendkívül veszélyes lenne, ha szemet hunynánk efelett. Nem kevésbé lenne veszélyes az is, ha engednénk, hogy az ellenséges erők offenzívája megfutamítson bennünket, s lemondanánk a szocializmus lenini alapelveken való megújításának programjáról. Az átalakítással - hangsúlyozta a továbbiakban Jan Fojtik, - egy új, nagyon jelentős tényező merül fel. Egyre nagyobb hangsúlyt helyeznek minden egyes párt és ország saját sorsáért viselt felelősségére. Tekintettel Európában elfoglalt helyünkre, országunk nagyságára, gazdaságunk jellegére, a jelentős függőségre és nyíltságra, rendkívül érzékenyek vagyunk arra, ami körülöttünk történik. Olyan nagymértékben érintenek a külső hatások, hogy szokásból fejlődésünket meghatározó tényezőként tekintünk rájuk. Ennek objektív magyarázata van. Következményeként azonban bizonyos passzív magatartást veszünk fel, azt várjuk és abban bízunk, hogy sok mindent mások oldanak meg helyettünk. Legfőbb ideje, hogy tudatosítsuk, a jövő szempontjából ez a szokás veszélyessé válik, aktívan kell reagálnunk a körülöttünk zajló eseményekre, az általános nemzetközi fejlődésre, tudatosítva saját felelősségünket jövőnkért. Az a tény, hogy a szocialista közösséghez tartozunk, nem jogosít fel bennünket a passzivitásra. Á tudományos szocializmus általánosan érvényes, minden pártnak azonban az adott konkrét történelmi feltételekkel összhangban kell tanait megvalósítania. Saját problémáinkat kell megoldanunk Spontánul üdvözöltük az SZKP új irányvonalát. Minket is arra ösztönzött, hogy elgondolkodjunk további utunkról - mutatott rá Jan Fojtik. Ennek szellemében döntöttünk azon változtatások mellett, amelyeknek végrehajtását megkezdtük és amelyeket a továbbiakban is következetesen megvalósítunk. Jogosan állapíthatjuk meg, hogy a lényeg közös számunkra. Korunkban a társadalom már nem irányítható a centralizmus adminisztratív utasításos módszerével. Tudatosítjuk, hogy a szocialista társadalom irányításában nincsen helye a szubjektivizmusnak, valamint a személyi kultusz időszakát jellemző voluntarizmusnak. A szocializmust szervesen össze kell kapcsolni a mély demokratizmussal, a dolgozó ember iránti tisztelettel, a magas szintű gazdasági ésszerűséggel és a gazdasági törvények respektálásával. Az átalakítás arra kényszerít bennünket, hogy a szocialista építés eddigi gyakorlatát összevessük a lenini alapelvekkel. És éppen ezzel kapcsolatban le kell szögeznünk, hogy nem kell fölöslegesen meghunyászkodnunk. Sok szempontból nincs ok arra, hogy úgy jellemezzük társadalmunkat, mint például ahogyan a szovjet elvtársak látják saját társadalmukat. Nálunk is olyan feladatokat állítunk előtérbe, amelyek mások számára nem léteznek. És ez fordítva is érvényes. Szerencsére már sok minden mögöttünk van. Gyakrabban kellene saját történelmünkhöz fordulnunk. A forradalom előtti időszakra is gondolok. Ennek értékelésében le kell küzdeni a szektás szemléletet, a leegyszerűsített megítéléseket. így megtanulhatjuk tisztelni azokat a különbségeket és specifikumokat, amelyekről fölöslegesen megfeledkeztünk. így jobban felkészülünk arra, hogy fellépjünk a nem osztályszempontú, nem történelmi megítélések ellen, amelyek a múlt értékelésében egyre gyakrabban fordulnak elő. Semmi sem árthatna jobban a haladó változások közös ügyének, mint az új feladatok dogmatikus, nem alkotó jellegű megközelítése, az átalakítás vagy a reformok formáinak és módszereinek gépies átvétele, amelyeket egyes országokban „modellnek" tartanak a többiek számára. Azok, akik ezt tanácsolják nekünk, vagy erre akarnak minket rákényszeríteni, saját érdekeiket tartják szem előtt. Ha jobban szemügyre vesszük őket, látjuk, rendszerint azokról van szó, akik a múltban lejáratták a pártot és a szocializmust. A párt nagyon bonyolult küzdelem időszakába lép, nem engedheti meg magának, hogy ilyen emberekre támaszkodjon. Az átalakításnak szilárd, elvhű, tapasztalt, kommunista meggyőződésű káderekre van szüksége, akik reagálni tudnak az új jelenségekre, az élet követelményeire, nem pedig olyanokra, akik aszerint változnak, hogy honnan fúj a szél. Fegyelmezett, felelősségteljes emberekre van szükség, akiknek eltökéltségét, áldozatkészségét, nézeteik szilárdságát erkölcsük, becsületes gondolkodásmódjuk határozza meg. Ezekkel a követelményekkel kapcsolatban Fojtik elvtárs beszélt a főiskola feladatairól, hangsúlyozva, hogy elsősorban elő kell segítenie a párt mai feladatainak, felelősségének megértését. Felelősség terheli az átalakítás eredményességéért, azoknak a változásoknak a következetes végrehajtásáért, amelyek szükségesek ahhoz, hogy országunkban tovább fejlődjön a szocializmus, társadalmunk szüntelenül megújuljon, kielégítsük az emberek növekvő igényeit és Csehszlovákia lépést tartson a világ fejlődésével. A továbbiakban az ideológiai munkáról beszélt. Leszögezte, hogy annak mindenekelőtt forradalmi elméletünkön kell alapulnia, s hangsúlyt kell helyeznie az emberekkel való személyes kapcsolatra. A párt és a nép kapcsolata, a pártpolitika iránti bizalom megszilárdítása offenzív, mindennapos tömegpolitikai munkát, élő, vonzó és meggyőző propagandát követel meg. A demokráciával, a nyílt politikával, a nyílt tájékoztatás érvényesítésével kapcsolatban nem kerülhetjük el az ideológiai összecsapásokat. Ezektől nem kell félnünk. Lelkiismeretünk tiszta. Politikánk lényege a dolgozók érdekeinek védelme, az anyagi és szellemi szükségletek kielégítésére irányuló törekvés. Az ilyen szükségletek közé tartoznak azok is, amelyek a szocialista demokrácia és az állampolgári élet fejlesztésével kapcsolatosak. Minden kommunista, különösen pedig az ideológiai fronton dolgozó kommunisták feladata, hogy mások nézetét respektálva és meggyőző érvekre támaszkodva tárgyilagos párbeszédet folytassanak. Az ideológiai munka átalakítása megköveteli eddigi formáinak és módszereinek megváltoztatását, a korszerű eszközök, a tudomány és főleg a közvéleménykutatás eredményeinek jobb kihasználását. Nem tudunk előre minden választ Az átalakítás megvalósítása során elgondolkodunk a jövőről és arról is, mit adott ehhez a múlt. Amint Lenin hangsúlyozta, a kommunizmus arra épül, ami a múltban nagy és haladó volt. A kommunistáknak magukévá kell tenniük az emberiség eddigi fejlődése során megteremtett szellemi értékeket. Csupán a múlt ilyen megközelítése jogosít fel bennünket a jövőre. Nem érvényesül, amint azt valamikor naivan hitték, az automatikus fejlődés. Nem természetszerű, hogy a haladás absztrakt törvényszerűségek alapján érvényesül. Harcolni kell érte. Csupán azok harcolhatják ki, akik a múlt értékeiből indulnak* ki, ezeket továbbfejlesztik és nem vesztik el ellenállóképességüket a jövőben felmerülő nehézségekkel folytatott harcban. Egyet tudatosítanunk kell. Nem szabad már megkövetelni az elmélettől, hogy minden kérdésre előre választ adjon, és felháborodni, ha ezeket a válaszokat nem kapjuk meg. Többet kell tanulnunk a történelemből. Hogy mindenki tudatosítsa, semmit sem kapunk meg ingyen, áldozatok és rendkívüli erőfeszítések nélkül. Még él az a nemzedék, amely tapasztalatokat szerzett a fasiszta megszállás időszakában és a háború után megkezdett szocialista építés kezdeti szakaszában. Ezekből a tapasztalatokból született meg jelenünk. Alapjai egyedülálló történelmi tapasztalatokra támaszkodnak. Nem szabad megengednünk, hogy ezeket az alapokat valaki kétségbe vonja, vagy bomlassza. Ez megfosztaná a következő nemzedékeket a világos irányvonaltól. Korunk természetesen új követelményeket, új feladatokat támaszt. Ezeket csak akkor oldhatjuk meg, ha előre nézünk, de ugyanakkor a lehető legnagyobb mértékben kihasználjuk az előző nemzedékek tapasztalatait is. (Alcímek: ÚJ SZÓ) ÚJ SZÚ 4 1989. IX. 6.
