Új Szó, 1989. szeptember (42. évfolyam, 206-231. szám)

1989-09-23 / 225. szám, szombat

Az átalakítás sikere elképzelhetetlen a nemzetiségi problémák megoldása és a szovjet föderáció fejlesztése nélkül (ÖSTK) - A TASZSZ hírügynökség még a csütörtöki nap folyamán is közölte az SZKP Központi Bizottságának a nemzetiségi kérdésről folytatott vitájában szerdán elhangzott felszólalásokat, s kiadta Mihail Gorbacsov zárszavának teljes szövegét is. Ezúttal ezeket foglaljuk össze. Gumer Uszmanov, a tatár kerü­leti pártbizottság első titkára egye­bek között arra mutatott rá, hogy az autonóm köztársaságok jogai és kö­telességei jóval kisebbek a szövet­ségi köztársaságokénál. Ugyanak­kor ezek lakosságának többsége szorgalmazza, hogy az autonóm köztársaságok státusát emeljék a szövetségi köztársaságok szintjé­re, s javasolják, hogy a köztársasá­gokat ne osszák szövetségiekre és autonómokra. Anatolij Vlaszenko, a szmolenszki kerületi pártbizottság első titkára kiemelte, elsősorban azokkal az erőkkel kell határozottan szembeszállni, amelyek nemzetisé­gi hisztériát keltenek, antihumánus, kimondottan szovjetellenes és anti- szocialista jelszavakat hirdetnek. Mihail Nyenasev, a televízióért és a rádióért felelős állami bizottság elnöke annak a véleményének adott hangot, a politikai agitáció és propa­ganda jelenlegi rendszere nem erő­síti a párt politikai tekintélyét. Nem kelt érdeklődést, hanem gyakran in- gerli az embereket. Az ideológiai helyzet valóban rendkívül bonyolult, s az jellemzi, hogy a párt befolyása a sajtóra, a rádióra és a televízióra bizonyos mértékben meggyengült. Az ezzel kapcsolatos bírálatokban sok az igazság - hangoztatta, hoz­záfűzve, hogy a sajtóval végzett munka nem alapulhat az utasítások vak teljesítésén. A demokratizálás és a glasznoszty feltételei között viszonylag váratlan, a kommunisták számára talán paradox helyzet állt elő, ugyanis az egyik oldalon erősö­dik a demokratizálás és a nyilvános tájékoztatás, a másik oldalon azon­ban létrejött a közvélemény bizo­nyos monopolizálása. A karabahi problémával foglalkozott felszólalá­sában Abdurahman Vezirov, az Azerbajdzsán KP KB első titkára. Mint mondotta, a konfliktus azért húzódik el, mert a szeparatista és nacionalista erőket bizonyos örmény körök aktívan támogatják, ugyanak­kor a másik oldalon megnyilvánult az azerbajdzsán nacionalista erők kompromisszumot nem tűrő maga­tartása is. Dmitrij Jazov, az SZKP KB Poli­tikai Bizottságának póttagja, honvé­delmi miniszter kitért rá, az utóbbi időben egyre gyakrabban hallani olyan felhívásokat, hogy a szovjet hadsereget nemzetiségi hovatarto­zás szerint osszák meg, s hozzák létre a nemzeti katonai alakulatokat, amelyek tagjai kizárólag saját köz­társaságuk területén teljesítenének szolgálatot. A miniszter emlékezte­tett rá, hogy a szovjethatalom meg­teremtésekor Lenin hangsúlyozta valamennyi katonai erő egyesítésé­nek rendkívüli fontosságát. Vagyim Bakatyin belügyminisz­ter arról adott tájékoztatást, hogy az idén és tavaly 292 embert öltek meg nemzetiségi zavargások során, a sebesültek száma 5250. Házak ezreit gyújtották fel, örmények, azer­bajdzsánok, meszhet törökök és más nemzetiségekhez tartozók tíz­ezrei kényszerültek lakhelyük elha­gyására. A miniszter azt hangoztat­ta, a nemzetek és nemzetiségek közötti viszonyban felmerült problé­mák megoldásának kulcsa a gazda­ságban és a szociális szférában, valamint a közös szellemi és erköl­csi eszmék és célok keresésében található. Első helyen áll azonban a párt megszilárdítása. Viktor Mi­sin, a központi szakszervezeti ta­nács titkára a nemzetiségi kapcsola­tok kiéleződésének egyik legfőbb okaként említette, hogy a párt az elmúlt évtizedekben elhanyagolta az olyan jelentős politikai kérdést, mint a nemzeti munkásosztály kialakítá­sa. A termelőerők teljesen hibás el­helyezéséről tulajdonképpen kizáró­lag a gazdaságban mutatkozó tech­nokrata tendenciáknak megfelelően döntöttek, miközben figyelmen kívül hagyták a szociális-demográfiai és a nemzeti-etnikai tényezőket. Mihail Gorbacsov zárszavában- amelyet röviden már ismertettünk- tömören összefoglalta a vitát. A többi között hangsúlyozta: Ez a plenáris ülés megérdemli, hogy az átalakítás politikájának megvalósítása során kiemelkedő határkőnek minősítsük. A tanácsko­zás egészében véve jóváhagyta az SZKP új nemzetiségi politikáját. Most világos akcióprogrammal ren­delkezünk, amely figyelembe veszi a relitásokat és megfelel a mai szük­ségleteknek. Most, amikor van programunk, a pártra nagy munka vár. Ha nem fordítunk naponta figyelmet a nem­zetiségek közötti viszonyra, a föde­ráció fejlesztésére és tökéletesíté­sére, nem számíthatunk az átalakí­tás sikerére. A föderáció valamennyi problémáját csakis az átalakítás ré­vén oldhatjuk meg eredményesen. Látjuk, hogy a halogatás e kérdé­sek megoldásában már negatívan kezdett megnyilvánulni az átalakítás politikájának a gyakorlati megvalósí­tásában. Látjuk az országban kiala­kult helyzet bonyolultságát, s hatá­rozott intézkedések szükségességét ott, ahol azt a nemzetiségi feszütsé- gek miatt kialakult helyzet normali­zálása megköveteli. Az átalakítás legfelelősségtelje- sebb szakaszába léptünk, amikor az egész társadalom érdekei kerülnek előtérbe. Az emberek attól félnek, hogy a helyzet romlik, s meg kell mondani, hogy az ilyen aggodal­maknak reális alapja van. Nem ér­hetjük el azonban a forradalmi válto­zásokat, ha nem cselekszünk követ­kezetesen és demokratikus módon. Lépésenként kell előrehaladnunk, anélkül, hogy az egyik vagy a másik oldalra hajlanánk el, s anélkül, hogy a tempót lassítanánk. Ez a legfonto­sabb mindazok számára, akik az átalakítás hívének tartják magukat. A pártot úgy kell megújítanunk, hogy az átalakítás politikájának meghirdetésé­vel kivívott tekintélyét most a társadalom egyesítése és a gyakorlati feladatok meg­oldása során végzett konstruktív munká­jával erősítse. Az előrehaladás során nem szabad szüntelenül hátra tekintenünk, a bonyodalmaktól és a nehézségektől félnünk. Konszolidálni kell a központi bi­zottságot, a pártot, az egész társadalmat. A mostani plenáris ülés megmutatta, hogy a központi bizottság megértette, milyen feladat hárul rá a társadalom gyökeres átalakításának szakaszában. Ez fontos siker, mivel a KB hozzáállásától, a testü­letben folyó munkától nagy mértékben függ, hogyan alakul a jövőben a párt és az egész társadalom helyzete. Nyíltan és egyenesen beszéltünk, több dologgal egyet lehet érteni, s van, amivel nem. A politikai munka hiányosságairól, a kormányzati és a gazdasági szervek hibáiról folytatott nyílt véleménycsere le­hetővé teszi, hogy jobban lássuk: mitől kell megszabadulni. Ez elősegíti, hogy reális képet alkossunk a mai helyzetről. S hogy épp ilyen körülmények között voltunk képesek jóváhagyni a párt plat­formját, az azt jelenti, hogy a nemzetiségi politikában új lépést tettünk. Hangsúlyoz­ni kell, hogy a nemzetiségi politika kulcs­kérdéseiben jutottunk megegyezésre. Tu­datosítjuk, hogy az itt felmerült valameny- nyi kérdést a föderáció továbbfejlesztése keretében lehet csak megoldani, annak alapján, hogy a köztársaságok szuvereni­tását reális tartalommal töltjük meg, hogy bővítjük az autonóm alakulatok jogait és fejlesztjük az ország'minden területének lehetőségeit és jogait. A plenáris ülés legnagyobb sikere az, hogy az országot és a világot nyíltan és becsületesen tájékoztattuk álláspontunk­ról. Az ország minden nemzete nevében a köztársaságok szuverenitásának meg­szilárdítása, valamennyi nemzetiségi ala­kulat jogainak bővítése mellett foglaltunk állást, s azért szálltunk síkra, hogy a szovjet föderációt reális tartalommal töltsük meg. Egyben mindnyájan az SZKP egysége mellett foglaltunk állást, összhangban Lenin gondolataival, misze­rint a nemzetek föderációja, az államok szövetsége szükséges, viszont nem elfo­gadható a föderalizmus a párt építésében és működésében. A pártnak még nagyobb mértékben kell konszolidáló szerepet játszania, s az a legfontosabb feladata, hogy az átalakí­tás céljai körül egyesítse valamennyi nemzetet. A plenáris ülés megerősítette állás­pontunkat az alapvető kérdésben: a nem­zetiségek és a nemzetek egyenjogúságá­ért szádunk síkra. E tekintetben fontos az orosz nyelv szerepéről hozott határoza­tunk. Úgy vélem, ennek stabilizáló hatása lesz. Ugyancsak helyesen jártunkéi, ami­kor nyíltan kimondtuk: most, amikor a fö­deráció gyökeres átalakításán fárado­zunk, rendkívül fontos úgy eljárni, hogy ne engedjünk a határok módosítására vonat­kozó követeléseknek, hogy ne változtas­suk meg a nemzeti alakulatok formáját. Most új szakaszba lépünk, amikor a politikai koncepciókról a törvényhozó szervek szintjén folytatódnak a tárgyalá­sok. A pártszervezetek, a káderek, minden kommunista feladata az, hogy következe­tesen képviselje az SZKP platformját, s hogy azt a pártra jellemző módszerek­kel, politikai, ideológiai és szervező mun­kával, helyes káderpolitikával váltsa va­lóra. Szeretnék még szólni a plenáris ülés­nek arról a döntésérői, hogy az SZKP kongresszusát korábbra hívta össze. Ezt az teszi szükségessé, hogy a párt fejlődé­sével és megújulásával kapcsolatos sür­gető kérdéseket gyorsabban oldjuk meg, egyben értékeljük az átalakítás eddigi eredményeit és kidolgozzuk a legköze­lebbi időszakra szóló akcióprogramot. Többen említették már, s úgy vélem, hogy helyesen: holnaptól számunkra megkez­dődik a kongresszusi előkészületek idő­szaka. Ez nagy döntéseket is magában foglal, amelyeket a Legfelsőbb Tanács ülésén és a népi képviselők kongresszu­sának második ülésszakán kell meghoz­ni. Ebbe az időszakba esik a köztársasági és a helyi hatalmi szervek megválasztása is, s úgyszintén fel kell készíteni az egész pártot egyrészt a dokumentumok kidolgo­zására, másrészt arra, hogy minden ere­jét mozgósítsa politikai élcsapatszerepé­nek az eredményes teljesítésére. A politikai bizottság lehetségesnek tart­ja, hogy a pártbizottságok számos javas­lata alapján az évzáró taggyűlésekre vo­natkozó korábbi döntéseket átértékelje. Úgy véli, az évzáró taggyűléseket, a párt- bizottságok és irodák megválasztását az idén nem kell megtartani ott, ahol azt a párt szervezeti szabályzata nem hatá­rozza meg. Ez helyes, mivel most min­dent a kongresszus előkészítésének kell alárendelni. így lehetővé válik, hogy a gazdasági és a politikai feladatok telje­sítése és a politikai kampányok megszer­vezése során a gyakorlati munkára össz­pontosítunk. Abból kell kiindulni, hogy a kongresz- szusi előkészületeknek, kedvező befo­lyással kell lenniük a pártra, az átalakítás­ra, a társadalom konszolidálására és min­den erő bevonására az átalakítás érdeké­ben. Ezt meggyőződéssel vallom, mivel az emberek saját életcéljaik valóra váltá­sát az átalakítással kapcsolják egybe. Kivéve azokat, akik bizonyos ambíciókat táplálnak. A szovjet emberek érdeke, hogy az átalakítás megvalósuljon, s tő­lünk konstruktívabb munkát várnak el, amely már a közeljövőben gyümölcsözni fog. Az átalakításnak ebben a felelősség- teljes szakaszában a társadalom számá­ra szükséges távlati kérdések kidolgozá­sával párhuzamosan haladéktalanul meg kell oldanunk az emberek mindennapi életét érintő sürgető problémákat. Szeret­ném remélni, hogy ez a plenáris ülés új ösztönzést ad a pártszervek, valamennyi kommunista tevékenységéhez a kong­resszusra való felkészülésnek ebben a felelősségteljes szakaszában - mon­dotta befejezésül Mihail Gorbacsov. Moszkvában nyilvánosságra hozták az SZKP KB határozatát, amely így hangzik: 1. A központi bizottság tudomásul ve­szi Alekszandr Szuharev főügyész tájé­koztatását Jegor Ligacsovnak, az SZKP KB Politikai Bizottsága tagjának, a KB titkárának az SZKP Központi Bizottságá­hoz és a Szovjetunió Főügyészségéhez címzett kérvénye megvitatásáról. A vizs­gálat - amelyet a törvényekkel összhang­ban a Szovjetunió Főügyésze végzett azzal összefüggésben, hogy Telman Gdljan és Nyikolaj Ivanoy ügyészségi vizsgálók megvesztegetéssel vádolták Jegor Ligacsovot - bebizonyította e vá­dak teljes megalapozatlanságát. A Szov­jetunió Főügyészsége arra a meggyőző­désre jutott, hogy nincs tényálladék. 2. Az ülés megbízza az SZKP moszk­vai városi bizottságát, hogy a Szovjetunió Főügyészségének az állásfoglalásával összhangban vizsgálja meg Telman Gdljan és Nyikolaj Ivanov pártfelelős­ségét. KIS _________ NYELVŐR Sz arvája vagy szarva van-e a tehénnek? Néha a szó alaki használata is okozhat gondot az embernek. Aki egy szónak csak egyetlen alakját ismeri, az azt használja, azt tartja helyesnek. A probléma akkor kezdődik, amikor ugyanennek a szónak egy másik alakjával is találkozik. Ekkor vetődik fel benne a kérdés: valójában melyik alak a helyes; az-e amelyiket ő ismer, vagy az a másik. A csallóközi ember úgy tudja, hogy a tehénnek szarvája van. Visszaemlékszem arra az időre, amikor Arany János Toldijának alapján a bika megfékezéséről kellett fogalmazást írniuk hetedikes csallóközi tanulóimnak: mindegyik írásbeli munkában a szarvája fordult elő birtokos személyragos alakként, vagyis ilyen mondatokat olvashattam: „Miklós a bikát szarvájánál fogva megfékezte"; „Miklós a bikát sza/vá/'ánál fogva vezette a vágóhídra"; stb. Ugyancsak csodálkoztak, amikor felhívtam a figyelmüket arra, hogy a műben a bikának a szarvát említi Arany János, nem a szarváját. Azóta már felnőttek is többször megkérdezték tőlem: mije van a tehénnek; szarva vagy szarvája? Ma már elég ritkán fordul elő még a falusi ember szóhasználatában is a tehén eme jellegzetes díszének a neve, s aki találkozik is vele, rendszerint nem a jeltelen, ragtalan szarv, hanem a birtokos személyragos alakot hallja: a keleti területen lakók a szarva, a nyugatiak a szarvája formát. Ez utóbbiak csak akkor figyelnek fel a kettősségre, amikor szakkönyvekben vagy lapokban, esetleg tanultabb emberek beszédében a szarva alakkal találkoznak olyan összefüggésben, amelyben ők a szarvájá-1 használják. A keleti ember meg nemegyszer jót derül azon, hogy a tehénnek szarvája volna, nem pedig szarva. Nem gondol arra, hogy a csallóközi esetleg ugyanúgy mosolyog, amikor keleti barátja nem a tehénnek, hanem a tehernek a szarvát említve magyarázza neki, melyik a köznyelvi alak. Az említett háziállatnak a köznyelvi szóhasználatban valóban szarva van, nem szarvája, de magának az állatnak tehén már a XVIII. század óta a neve, nem pedig tehen. Régebben bizonyos szava­inkban hosszú e hang volt (é): tehén, veréb, szekér stb., ezek a XIII. századig é-re változtak, csupán bizonyos nyelvjárásokban, többek között a palócban, északkeletiben maradtak meg. Ezzel magyaráz­ható a keletebbre lakók nyelvében az eltérő szóhasználat. A ritkán előforduló szavak alaki használatába akkor is hiba csúszhat, ha nem áll szemben egymással a nyelvjárási és a köznyelvi forma. Itt van például a garmada szó. Sokan nem is ismerik ezt az alapalakot, hiszen ebben ez az elem alig fordul elő. Aki ilyen mondatban találkozik a szóval: A sok könyv garmadával hevert a szobájában - az könnyen gondolhatja, hogy itt a garmadával valamiféle birtokos személyragos alak, amelynek a garmad a szótári alakja. Pedig nem így van. A könyv heverhet garmadával a szobában- mint ahogy heverhetne rakással is - de heverhet garmadájával is, hiszen valaminek a nagyobb tömegben való előfordulását például a százával, ezrével birtokos személyragos alakokkal is kifejezhetjük. Birtokos jelzős szerkezet birtokszavaként azonban csak a garmadája alak a helyénvaló. Tehát a könyvek garmadája, a termény garmadája a helyes kifejezések, nem pedig a könyvek garmada, a termény garmada. JAKAB ISTVÁN Halálos vagy halottas? Ezt a gyűrűt anyám hagyta rám a halottas ágyán - mondta valaki. Nézzünk csak utána, van-e a magyar nyelvben ilyen jelzős kifejezé­sünk: halottas ágy. Ha egy kicsit gondolkodunk, meg utána is nézünk a dolognak, egykettőre kiderül, hogy a halottas ágy az adott összefüggésben határozottan helytelen. Esetünkben nem valami hibás fordításról van szó, hanem egyszerűen arról, hogy a beszélő felcserélte a halottas és a halálos melléknevet, márpedig ezeknek a jelentése nem egészen azonos. Először nézzük meg, mi mindent jelent a halálos melléknév. Első jelentése: halált okozó, halált hozó. Van tehát például halálos baleset, halálos csapás, ítélet, méreg, seb, szerencsétlenség, halálos végű párbaj stb. Jelenthet a halálos melléknév olyasmit is, ami nem okoz feltétlenül halált, csak halállal fenyeget; ilyen például a halálos veszedelem. A halálos melléknév másik jelentése olyan dolog, amelyhez valakinek a halála fűződik, tehát a halállal kapcsolatos. Például: halálos ágyán fekszik, kiveri a halálos veríték. Átvitt értelem­ben is használjuk a halálos melléknevet, például: halálos rémület, halálos fáradtság, halálos biztonság, halálos közöny, halálos ellenség stb.' De térjünk vissza a halálos melléknévnek a halállal kapcsolatos jelentéséhez. Aki a halálos ágyán fekszik, még nem feltétlenül halott, de várható, hogy meghal. Még végrendelkezhet, beszélhet, hagyat­kozhat. Világos tehát, hogy például egy gyűrűt valaki a halálos ágyán ráhagyhat, rátestálhat valakire. Halottas melléknevünk jelentése: halottal kapcsolatos, temetési szertartással összefüggő. A halottas ház jelzős kifejezés azt a házat jelenti, amelyben haláleset történt, és amelyben - a régi szokás szerint - a halottat felravatalozták. Ilyen értelemben halottas ágyról is lehetne beszélni, csakhogy ez a kifejezés nemigen használatos. De jelentheti azt az ágyat, amelyben a halott fekszik. A halott azonban már senkire nem hagyhat semmit. Ha tehát arról beszélünk, hogy valaki a haldokló utolsó akarata értelmében valamit kapott, akkor azt az elhunyt a halálos ágyán hagyta rá az illetőre, vagy adta oda neki, nem pedig a halottas ágyán. Jegyezzük még meg, hogy a halottas melléknevünk összetétel előtagja is lehet. Mint már mondtuk, a halottas ház - külön írva- olyan ház, ahol meghalt valaki. A halottasház - egybeírva - a teme­tőben a halottak felravatalozására szolgáló, egy vagy több csarnokból álió épület, más szóval: ravatalozó. Ezenkívül halottapháznak nevezik azt a kórházhoz tartozó külön épületet vagy helyiséget, ahol a kórház­ban elhunytakat ideiglenesen elhelyezik. Nyersebb kifejezéssel hulla­háznak nevezik. Van még egy további hasonló hangzású, ugyanabból a szótőből származó melléknevünk, a halotti.. Ennek jelentése: halálesettel kapcsolatos, temetéssel kapcsolatos, akkor szokásos. Például: halotti beszéd, halotti lepel, maszk, tor stb. Érdekes, hogy a nagyon nagy csendet, akár a halálos, akár a halotti jelzővel kifejezhetjük. Halálos csend volt a teremben, vagy halotti csend volt. Pusztán stilisztikai kérdés, ki mikor melyik jelzőt választja. MAYER JUDIT ÚJ SZÚ 4 1989. IX. 23.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom