Új Szó, 1989. augusztus (42. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-04 / 182. szám, péntek

Valóban Petőfi? Néhány napja a TASZSZ hírügynökség szenzációs hírt közölt. A jelentés szerint - amelyet több csehszlo­vákiai tömegtájékoztató eszköz, köztük a mi lapunk is átvett - a szibériai Barguzinban megtalálták Petőfi Sándor sírját. Ezt a bejelentést érthetően a legtöbb helyen kellő óvatossággal fogadták, hiszen a nyári uborkaszezonban szinte minden évben felröppentenek olyan híreket, amelyek rövidesen alaptalannak, tehát kacsának minősülnek. És hát mi tudjuk azt is, hogy több mint egy évszázada tartja magát a nagy magyar költő szibériai száműzetésének mítosza, s az eltelt évtizedek során már többen úgy vélték: meglelték Petőfi végső nyughelyét. Az elmúlt napokban, elsősorban a magyarországi lapokban megjelent írások azonban azt jelzik, hogy a mostani hírnek nagyobb figyelmet kell szentelni. Ezt erősíti meg Kiszely István, a neves magyar antropoló­gus Szerintem: Petőfi című cikke is, amely a Magyar Nemzet július 31-i számában jelent meg. Az alábbiak­ban a bejelentéssel összefüggő legfontosabb tényeket foglaljuk össze. Viszonozzák a segítséget Radó György A Petőfi-mítoszok vége? című érdekes tanulmányában (Magyar Nemzet, július 29) azzal kezdi fejtegetéseit, hogy a költőt 140 évvel ezelőtt a tragikus végű seges­vári csatában július 31-én több szemtanú látta azon a helyen, amely felé a cári orosz sereg lovasrohama tartott. Ezután senki sem látta többé. Eltűnt. Ez a tény. Hogy elesett-e a segesvári csatában, vagy életben maradt-e, ez mind-mind feltevés, amely az idők folyamán mítosszá nemesedett. Az egyik feltevés szerint Petőfi a csatában esett el, s tömegsírba temették el - ez a legismertebb verzió, így olvasható a tankönyvek­ben, lexikonokban, az irodalomtörté­netben. Ám kevés közvetlen tény támasztja alá ezt a változatot. Ugyanis az, hogy a halottakat elta­karító Heydte osztrák tiszt az egyik halottban Petőfit vélte felfedezni, nem tekinthető tárgyszerű bizonyí­téknak. Holttestét hónapok múltán sem a felesége, sem a későbbi kuta­tók nern találták meg. Ennek ellené­re számos neves szakember, töb­bek között Fekete Sándor, Kiss Jó­zsef és az ungvári Varadi-Sternberg János professzor saját, valamint más személyiségek tudományos ku ­tatásaira és közvetett bizonyítékaira támaszkodva egyérteiműen azt állít­ja, hogy a forradalom lánglelkű köl­tője valóban a segesvári csatában esett el. Ettől függetlenül tartotta magát a másik mítosz, amelyet napjaink eseményei megerősíteni látszanak. Már a szabadságharc bukása után elterjedt, s a nép körében élt tovább az a feltevés, hogy Petőfi Sándor nem halt meg, hanem bujdosik, vagy száműzetésben él, s egyszer ma|d hazatér. Ez - főleg a megtorlások idején - erkölcsi erőt is jelentett: Petőfi személyisége, költészete a nemzedékek szívében-lelkében élt tovább. A mítosz az első világhá­borút követően újra fölerősödött, mi­után tömegesen tértek vissza a ma­gyar hadifoglyok a szibériai táborok­ból. Egy Schwiegel Ferenc nevű nyomdász még fényképet is hozott arról a szibériai sírkeresztről, amely­nek alakja inkább a magyarországi­akra emlékeztetett, mint az orosz pravoszláv keresztekre. A síron Alekszandr Petrovics neve volt fel­tüntetve. Bizonyítéknak mindez édeskevés volt, hiszen igaz ugyan, hogy Petőfi eredeti családneve tudvalévőén Petrovics volt, de ez a név orosz földön olyan gyakori, mint mifelénk például a Kovács István. A szibériai fogsággal kapcsolatos mítosz aztán 1972-ben látszott szertefoszlani, amikor a neves szovjet hungaroló- gus, Alekszandr Gerskovics és Csák Gyula részvételével Irkutszkban tör­ténészek és helytörténészek ta­nácskoztak. Itt nyilvánvalóvá vált, hogy Petőfi 1849-ben nem kerülhe­tett Szibériába, mert a cári orosz hadsereg kivonulása előtt minden magyar hadifoglyot átadott az oszt­rákoknak. Mindezek ellenére a feltevés ma­kacsul tartotta magát, főleg azt kö­vetően, hogy a Szibír és a Bajka! nevű folyóiratokban tudósítások je­lentek meg arról, hogy Barguzinban, a Bajkál-tótól negyven kilométernyi­re, délkeletre levő, mintegy ötezer lakosú városkában nemzedékről nemzedékre testálódik az a szájha­gyomány, amely szerint a helyi te­metőben „magyar szabadsághar­cos és költő“ alussza örök álmát. A Bajkai két külső munkatársa éve­kig tartó kutatásba kezdett: irattára­kat, régi levelezések tömkelegét nézték át, sok idős emberrel beszél­gettek. Vizsgálódásaik végén a kö­vetkező színes történet kerekedett ki: Petőfi Segesvárnál csupán nieg- sebesült, s hónapokig bujdosott jó embereknél. Látta a kegyetlen meg­torlásokat, s a keservek pohara ak kor telt be, amikor a „feleségek felesége“ rövid idő múlva eldobta az özvegyi fátyolt. Petőfi ekkor véglete­kig elkeseredve lengyel tájakra távo­zott, ahol még fel-fellángolt a sza­badságért vívott harc. Itt esett orosz fogságba, és lengyel forradalmár­ként került Szibériába, ahol továbbra is eltitkolta igazi nevét, származását. Itt hait meg néhány év múlva. Ennyi a történet lényege. Van benne igazság? Ki mondhatja azt, hogy igen? És ki azt, hogy nem? - teszi fel a kérdést Radó György. Most úgy tűnik föl, hogy a kérdé­sek egy része rövidesen talán meg­válaszolható lesz. Számos előzetes kutatást követően július 13-án indult a Szovjetunióba a huszonhárom ta­gú Petőfi-expedíció, amelyet Morvái Ferenc feltaláló - aki korszerű ka­zánjaival tette ismertté a nevét töb­bek között az Egyesült Államokban és Dél-Koreában - szponzorált. A rendelkezésre álló adatok és a he­lyi szájhagyomány alapján meg­kezdték az ásatást a barguzini régi temetőben. Erről részletesen Ki­szely István számolt be, aki három kollégájával: Alekszej Burajev szov­jet, valamint Bruce Latimer és Clyde Simpson amerikai antropológusok­kal együtt kezdte el a tudományos munkát. Kutatás közben meglelték Mihail Karlovics Küchelbecker orosz dekabrista sírját, amelyet a szovjet szakemberek régóta kerestek. Em­bertani jegyei alapján a szovjet tör­ténészek és antropológusok egyér­telműen megbizonyosodtak arról, hogy a megtalált csontváz a dekab­rista vezetőé. Július 17-én, a kora délutáni órákban olyan tetem ma­radványai kerültek elő, amelyet nem koporsóban, hanem csak ruhában, esetleg valamilyen anyagba csavar­va temettek el. A megtalált csontváz teljesen ép, a szükséges vizsgála­tokra alkalmas volt. A magyar antropológus írásának elején megemlíti, hogy szerinte a tu­dományban nem léteznek lezárt premisszák, mert akkor nem lenne értelme semmilyen további kutatás­nak. Vallom - hangsúlyozza -, hogy minden témában szabad teret kell engedni a még oly kétségesnek lát­szó elméletek vizsgálatának is, mert tudománytörténeti tények bizonyít­ják: sok esetben épp így jutottak eredményre. Az idézett cikk jelentős része a csontváz embertani-anatómiai je­gyeit ismerteti. Az azonosítást első­sorban Petőfi Sándor Budapesten megőrzött ruhája, továbbá a költőről 1849-ben festett ülőkép alapján vé­gezték, ugyanis a szék megvan. Fontos szerepet játszanak a Petőfi testalkatára vonatkozó irodalmi uta­lások is. A négy antropológus mind­azokat a jegyeket megtalálta a csontvázon, amelyek Petőfire jel­lemzők voltak: magas homlok, mé­lyen ülő szemek, a fejarányok, ter­met, a csontfelszínek, a törött borda, a betegségek stb. A lábcsontok vé­konyak, de az izomtapadási felszí­nek igen erőteljesek s ez sokat gya­logló emberre vall. Halála előtt az eltemetett súlyos foggyökérgyulladásból kiinduló száj- majd orrüregi tályogban szenvedett, s ez a betegség az ellenállóképes­ség meggyengülésének, majd vér­mérgezésnek, akár a halálnak is oka lehetett. Az antropológusok valószí­nűsítették a helyiek elmondását, amely szerint a „magyar költő“ 1856 májusában halt meg. Kiszely István kiemeli, hogy ha csak 11 jellemző sajátosság azonos a költőével, akkor a matematika sza­bályai szerint minden 300 milliomo­dik embernél fordulhat elő ilyen kombináció. Ennél viszont sokkal több azonos jegyet állapítottak meg és több más körülmény is a szakem­ber szerint azt igazolja, hogy való­ban Petőfi Sándor sírhelyét találták meg. Jelenleg a maradványokat a szovjet hatóságok gondosan őrzik, s megkezdődtek az előkészületek a csontváz Magyarországra való szállítására. Még mielőtt ez megtör­ténik, újabb szakértői bizottságot hoznak létre az eddigi tudományos vizsgálatok eredményeinek a meg­erősítésére. Ekkor talán a széles körű nyilvánosság is megbizonyo­sodhat arról, hogy a néhány hete közzé tett szenzációs hír - ezúttal igaz is. SZ. J. A szép nagy és rendezett óvoda­udvaron, a délelőtti meleg napsütés­ben a homokozóban önfeledten ját­szadozó vagy a hinták környékén vidáman csivitelő pöttömnyi ember­kékre fiatal óvónő figyel éberen. Ahogy belépek az óvoda kapuján, az éppen arra jövő-menő gyerkőcök hangos ,,csókolom“-ma! köszön­nek, egyikük-másikuk a vállamon lógó fotótáskán felejti kíváncsi tekin­tetét.- Milyen itt az óvodai élet? - ez­zel a kérdéssel fordulok Balga Valé­riához, a délelőttös óvónőhöz.- Három községből, innen hely­ből, Kőkesziböl (Kamenné Kosihy), Terbegecből (Trebusice) és Gyürké­ből (Durkovce) harminc gyerek má­sodik otthona ez az óvoda. Az öt falu Balga Valéria a gyerekek között határát egyesítő helyi földműves­szövetkezet, és az ugyancsak öt község népének ügyes-bajos dolga­it intéző Kőkeszi Hnb támogatását élvezi óvodánk. Falai között Nászali Vincéné igazgatóval együtt neveljük, tanítjuk a kis-, közép- és nagycso­portos gyerekeket.- Miben nyilvánul meg a patroná- lók segítsége?- Bármilyen kéréssel fordulunk hozzájuk, meghallgatásra találunk. A gyerekek utaztatását autóbusszal a gazdaság vállalta, gyümölcsérés idején rendszeresen kapunk gyü­mölcsöt a szövetkezettől. Amióta Zsilka László áll a hnb élén, sok korábbi elintézetlen kérésünket is teljesítették. Tavaly télen villany­kályhákat szereltek fel az óvodában. Eddig nem volt emésztőgödör, most már az is sikerült. Persze, vannak még megoldásra váró gondok. Lát­szólag nagynak tűnik az óvoda, ám mégis szűkösen vagyunk. Zsúfolt a hálóterem, kicsik a mellékhelyisé­gek. Ágyból, kisszékből, asztalkából is többre lenne szükségünk. Mesés­könyvekkel, játékokkal és óvodai se­gédeszközökkel sem vagyunk túlsá­gosan jól ellátva. Amit rendeltünk ezekből, nem kaptuk meg - mondja kissé szomorúan a fiatal óvónő, majd némileg felvillanyozódva hoz­záteszi: - Viszont szép konyhaker- túnk van. Megterem benne az óvoda konyhájára szükséges zöldség. S ez némileg Toldy György né szakácsnő munkáját is megkönnyíti. No meg így több pénzt tudunk fordítani déli­gyümölcs vásárlására. Egy pillanatnyi csend után így folytatja:- Magyar nevelési nyelvű óvoda vagyunk, ámbár néhány szlovák gyermek is jár ide. Részben ezért, részben a magyar ajkú gyerekek szlovák nyelvre való jó felkészítésé­nek igénye miatt vezettük be azt a gyakorlatot, hogy délelőttönként magyar, délutánonként szlovák nyelvű foglalkozást tartunk. Nemré­giben éppen nekem kellett bemuta­tótanítást tartani a gyerekekkel. A tanfelügyelőnővel együtt 18 óvó­nő, kolléganő figyelte a „produkció­mat“. Erre az alkalomra a polgári ügyek testületétől kölcsön kaptuk a villanyorgonát, s a hangszer kísé­retében előadott énekek és dalok színesebbé varázsolták a tanítást. Gondolom, ez is közrejátszott a si­kerben. Itt jegyzem meg, nagy hiba, hogy óvodáinkban nincsenek hang­szerek. Vagy csak én hiányolom, mert elvégeztem a zeneiskolát? Mindenesetre mi itt azon vagyunk, hogy előbb-utóbb valamilyen hang­szerre szert tegyünk - bizakodik a már hatodik éve pályán levő Balga Valéria; aki egyébként sokat tesz az óvoda belső tereinek színesebbé té­tele érdekében. Mesefigurákat ábrá­zoló varrottasai, rajzai díszítik a ját­szóterem falait. És azt sem hallgat­hatom el róla, hogy a polgári ügyek testületének rendezvényein ő a vil­lanyorgona megszólaltatója.- A gyerekekkel is szívesen fellé­pünk a testület rendezvényein, de szükség szerint a helyi nemzeti bi­zottság vagy a szövetkezet által szervezett társadalmi és egyéb ün­nepségeken is. Az óvodások műso­ra mindig élményt jelent a résztve­vőknek. Mi így igyekszünk a hnb-től és az efsz-től kapott anyagi, erkölcsi támogatást viszonozni - mondja be­fejezésül. BODZSÁR GYULA Prágai nyár - a kultúra tükrében Bár jócskán benne járunk már a nyárban, a csúcsidény még korántsem ért véget Igaz ugyan, hogy a mindennapok „sok-műszakját“ nyögve többen már csak emlékként dédelgetik idei szabadságuk élményeit, nem kevesebben azonban utazási lázban égnek, esetleg most mérlegelik egy hét végi kirándulás lehetőségeit. Terheket cipelő kicsi Trabantok, körútra induló Favoritok, bogárhátú Fiatok, kétszintes, légkondi­cionált buszok, száguldó motorosok és motor nélküli kerékpárosok hada bizonyítja: vándorlá­sok nyara a mostani. Jó azonban, ha felismerjük, hogy az „ismerd meg a világot“ mozgalmat szűkebb pátriánkon belül is elkezdhetjük. ,,Nyár van, nyár, röpke lepke száll vidáman, száll az illatár, nyár van, nyár“... Prágában is. S a Váro­sok Királynője jócskán tartogat meglepetéseket. Mivel a hatalmas betonrengetegben uborka alig­ha teremne, ilyenfajta szezonról szó sincs. A sa­játos „klíma“ azonban kifejezetten kedvez a kul­túrának, mely évről évre szebbet, gazdagabbat, színesebbet kínál. Az erre tévedők - átutazók vagy kizárólag a várost megismerni vágyók - leg­szélesebb táborának nyújt sok-sok szórakozási lehetőséget. Érdekes újdonságnak ígérkezik az utcai szín­házak műsorából összeállított Parádé ’89. A tör­ténelmi városközpont különböző pontjain a szín­ház különös világával találkozhat az arrajáró. E műfajnál maradva: a Nemzeti Színház Új Színpadán 16-18-a, illetve 20-24-e között kerül sor az Aktualitások színházi fesztiváljára. Műso­ron szerepel többek között Szophoklész Antigo­néja, valamint Tolsztoj, Steigerwald és Fuchs egy-egy darabja is. Augusztus 11-én - immár hagyományosan - a Lövész-szigeten indul a Színházi ringlispil. A Vencel-téren minden szombaton térzene köszönti az arrajárókat, a vár udvarán - ugyancsak szombatonként - katona­zenekarok szórakoztatják a műfaj kedvelőit, az Óvárosháza és a Károly-híd kisoldali tornyából úgyszintén fúvósok szólnak majd. A Kampa- sziget augusztus elején a hivatásos és amatőr énekeseké, színjátszóké és képzőművészeké, a Zsőfia-sziget pedig - szombat-vasárnap kivé­telével - egész szeptember elejéig a fiatal nép­művészeket várja. A dzsessz szerelmesei 21 -tői a Szláv-szigeten találkozhatnak kedvenceikkel. Aki izgalmasabb látnivalókra vágyik, az min­den hét végén 14 és 16 órai kezdettel a Valdstein- kertben ismerkedhet az egykori lovagi tornák gyönyöreivel. Hasonló műsorra! várja az igénye­sebbeket a Vysehrad-hegyi szabadtéri színpad is. A különös körültekintéssel összeállított prog­ramból a komoly zene hívei is találnak kedvükre valót. Az orgonaestek keretén belül 17 órai kez­dettel, keddenként a Tamás-templomban szólal­nak meg Bach, Händel, Tartini, Wagner, Liszt, Dvorák és Martinű művei. Minden szerdán a Valdstein-kert, csütörtökönként a György-bazi- lika, minden hét péntekén pedig a Máltai lovagok kertje várja 20 órai kezdettel a hangversenyiáto- gató közönséget. A fővárosi képzőművészek alkotásaiból a Juli­us Fucík parkban rendeztek eladással egybekö­tött kiállítást. Említést érdemel, hogy a fényképe­zés felfedezésének 150. évfordulója alkalmából az idén a kiállítótermek többsége a fotográfuso­ké. Kár lenne elszalasztani az amerikai egyesült államokbeli Arnold Newmann fotóművész 17-ig tartó kiállítását, vagy az érdekességeket is ígérő, fiatal Los Angeles-i képzőművészek bemutatko­zását. Külön fejezet szólhatna a Kultúrpalota sokszí­nű műsorajánlatáról, melyben hazai és külföldi, művelődni és kikapcsolódni vágyó egyaránt meg­találja a kedvének és ízlésének megfelelőt. Két­ségkívül nagy a vonzereje a Laterna Magica Odüsszeusz előadásának, amely a balettrajon­góknak jelent nem mindennapi élményt. Végül egy csemege: Alfons Mucha halálának 50. évfordulója alkalmából, a prágai szecesszió kincsestáraként számon tartott Reprezentációs ház termei, szalonjai, egész hónapban nyitva állnak az érdeklődők előtt. ..... FONOD MARIANNA (A szerző felvétele) új s: 6 1989. V Csúszás a nyárban (Krascsenits Géza felvétele)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom