Új Szó, 1989. augusztus (42. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-28 / 202. szám, hétfő

Táncra ítélve Egyre többen vannak. Fel-feltűnnek a Csemadok rendezvényeken, már a népművészeti fesztiválokon, dal- és táncünnepélyeken kívül is van saját táncháztáboruk, s egyre népesebb csapatukat segítik a mind jobban és autentikusabban zenélő parasztzenekarok. A hetvenes évek néptáncegyütteseinek táncoiási stílusát megváltoztató „táncházmoz­galom“ az elmúlt hetekben több alkalmat is teremtett az együttesek tagjainak és a táncok iránt „pusztán“ érdeklődő fiataloknak. A Stúrovói Mű­vészeti Alapiskola kamarakórusa 1983-ban alakult, és rövidesen a legjobbak közé került. Remekelt a B-kategóriás kórusok verse­nyében, a VII. Ko- dály-napokon pe­dig, elsöprő sikert aratva, a zsűri kü- löndícséretével első sávos minő­sítést nyert. Legutóbb egy nemzetközi ver­senyen szerepelt nagy sikerrel, a III. Pécsi Nemzetközi Kamarakórus- fesztiválon. Észt, francia, grúz, len­gyel, magyar, NDK- és NSZK- beli, svájci és svéd kórusok te­kintélyt parancso­ló mezőnyében képviselte a csehszlovákiai magyar kórusmozgalmat. A zsűritagok névsora is méltó volt a verseny rangjához: Párkai István, Reményi János, Marcel Corneloup (Franciaország; az Európa Cantat elnöke), Gert Frischmuth (NDK), és az Európa Cantat fesztiválokon oly népszerűvé vált Willi Gohl, svájci karnagy minősítette a kórusok telje­sítményét, melyről minden zsűritag írásbeli elemzést adott, egy-egy pél­dányát a karnagyok is megkapták. (Követendő módszer lehetne ez ha­zai versenyeink zsűrijei számára is, hiszen az értékelés gyakran a legke­vésbé sem lényegre törő, nem ritkán tovább tart magánál a versenynél.) Idézzünk most két zsűritag vélemé­nyéből. Reményi János: ,,A párká­nyiak műsorának csattanója az Eben-mű előadása volt. Meglepe­tést jelentett számomra, hogy egy ennyire más művet - az intonációs problémák ellenére - milyen virtuóz módon és színesen tudtak előadni." Willi Gohl: „Érdekes, eredeti műsor. Magabiztosság a kotta nélküli ének­lésben. Az intonáció jó, csak elvétve ingadozik. A hangzás kiegyenlített, a forte részekben kissé egysíkú, mezzopianóban a legszebb.“ Mind az öt zsűritag elismerő, bátorító vé­leményt mondott a kórusról, miköz­ben - segítő szándékkal - termé­szetesen valamennyien kitértek az apró hiányosságokra is. A kamarakórus-fesztivál érdekes színfoltja volt a gyorstanulási ver­seny, amelyben nem volt kötelező részt venni. Kórusunk ezt is kipró­bálta, és - bár tagjai eleinte nem bizakodtak - a feladatot sikerült tel­jesíteni. A gyorstanulási verseny lé­nyege, hogy a kórusoknak egy óra alatt olyan művet kell megtanulniuk, amelynek kottáját azelőtt sohasem látták. A verseny - játékossága elle­nére - nagyon komoly volt, tisztasá­gára példásan ügyeltek: a kórusok tanulás közben nem hallgathatták egymást; a rendelkezésre álló egy órára mindenki külön próbahelyisé­get kapott; a kórusoknak tízpercen­ként kellett színpadra lépniük, a gondosan leragasztott kottát is tízpercenként kapták meg, hogy a felkészülésre senkinek se marad­jon egy perccel sem több ideje, mint a többieknek. A kívülálló számára talán értel­metlennek tűnik ez a verseny, ahol az együttesek egytől egyig művészi­leg éretlen, időnként súlyos intonáci­ós, ritmikai vagy dinamikai hibákkal megtűzdelt előadással lépnek a kö­zönség elé. De ne feledjük: a legtöb­ben azért szeretnek inkább kamara­kórusban dolgozni, mint nagy lét­számú énekkarban, mert itt minden­napos a sajátos varázzsal bíró, úgy­nevezett „lapról éneklés“ (szakmai kifejezéssel „blattolás“), ami annyit jelent, hogy a műveket mindennemű előzetes szólampróba nélkül éneklik el, legtöbbször csupán önmaguk szórakoztatására. xxx Mi lehet a titka a átúrovói kamara­kórus gyors fölemelkedésének? A tapasztalatok azt mutatják, hogy kamara-felállásban könnyebb a fel­jutás, mint egy negyven-ötven fős együttessel. S mert a kamarakórus­ban a szólam tisztaságáért minden énekesnek sokkal nagyobb a fele­lőssége, mint egy olyan énekkarban, ahol ugyanazt a dallamot nyolcan- tízen is éneklik, tagja sem lehet akárki. A szigorúbb kiválasztás pe­dig eleve helyzeti előnyt jelent olyan együttesekkel szemben, ahol a kar­nagy és a szólamvezetők a dallam betanítására, olykor memorizáltatá- sára fordítják idejük és energiájuk nagy részét. Sokszor hallottuk már az irigyke­dő megjegyzést: könnyű nekik, vala­mennyien szakképzett zenészek, zeneiskolában tanítanak. (Megjegy­zem, ha így lenne, akkor sem lenne könnyebb dolguk, hiszen muzsikus körökben köztudomású, hogy „ab­ból lesz a hangszeres zenész, aki nem tud énekelni“. Ez persze csak tréfa, de - mint minden tréfában - ebben is van némi igazság.) A kó­rus valóban a Stúrovói Művészeti Alapiskola keretében jött létre, de nem a zeneiskola tanáraiból, hanem csupán néhány tanárból és olyanok­ból, akik elvégezték a zeneiskolát. A siker titka sokkal inkább a rend­szeres, fegyelmezett gyakorlásban rejlik. Gulyás Györgyit, a kórus kar­nagyát mindenki megszállott ze­nészként ismeri. Lelkes tagja a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énnekarának. (Jórészt az ő „blattolási kedvének“ köszönhe­tően verődött össze egy kottaolvasó baráti társaságból a CSMTKÉ ka­marakórusa is.) A konzervatórium­ban hegedű szakon végzett. Hang­szerét mesterien kezeli, ezért szíve­sen látják ót vendégül a zenekarok, akár országhatárainkon túl is. Gu­lyás Györgyi szólóénekesként is ki­váló, s ez egy karnagynak csak előnyére szolgál. (Minden elméleti fejtegetésnél többet ér, ha a karnagy személyesen is be tudja mutatni el­képzelését a megfelelő intonációról és az esztétikus hangformálásról.) Dirigálása egyszerre célszerű, ért­hető és esztétikus; mentes minden­féle teátrális" túlzásoktól. (Ez nem akármilyen erény, ha arra gondo­lunk, milyen sok még a hadonászó, táncoló, önmagát extázisba ejtő kar­nagy, aki feltűnő vezénylésével leg­feljebb a közönség figyelmét vonja magára, de az énekkart nem tudja magával ragadni... A magyarázat egyszerű: ha a karnagy minden szó­lambelépést, dinamikai vagy hangu­latbeli változást a szükségesnél na­gyobb gesztussal hoz létre, azzal csak azt éri el, hogy az énekesek fokozatosan megszokják ezt a stí­lust, és idővel képtelenek lesznek az apróbb rezdülésekre helyesen rea­gálni.) Szlovákiában számos magyar fel- nőttkórus működik, de női karunk most csupán kettő van: a stúrovói és a pelsőci (Plesívec). Nem véletlen, hogy az alapításra vállalkozók in­kább a vegyeskar mellett döntenek. Vegyeskari művekből összehason­líthatatlanul nagyobb a választék. Ám - gondolom én -, még ennél is többet nyom a latban, hogy kizáró­lag nőkkel dolgozni - még a női egyenjogúságot hangoztató husza­dik század végén sem egyszerű. Munkahelyi kötelezettségeik mellett még mindig a nőkre hárul a háztar­tás majd minden terhe, de a felelős­sége mindenképp. (Kinek jutna eszébe, hogy a rendetlen lakásért, piszkosan járó gyerekekért a „ház urát“ marasztalja el?!) Egy kórus­ban éneklő asszonynak különöskép­pen szüksége van férje megértésé­re, segítségére. Viszont a férfi éne­kesek egyértelműen „pozitív hő­sök“, hiszen a próba idején éppen­séggel kocsmában is ülhetnének... Rendkívüli próbák nélkül pedig egyetlen kórus sem tud eredménye­sen felkészülni a versenyre. A nem­zetközi megmérettetés előtt még na­gyobb a felelősség. A pécsi feszti­vált megelőzően női karunk tagjai is bizonyára gyakran próbáltak „tűkön ülve“, szüntelen küzdelemben az asszonyi lelkiismeretfurdalással: va­jon elkészül-e otthon a férj-főzte vasárnapi ebéd? xxx A felkészülés sikeres volt. („Kö­szönet érte családjainknak, hogy ilyen türelmesek voltak“ - mondják még ma is. A sok tapsot, melyet a pécsi és a mohácsi közönségtől kaptak, legszívesebben családjuk­nak ajándékoznák.) Dicséretben sem volt hiány. Dr. Tóthpál József, a KÓTA főtitkára a verseny után kijelentette, hogy nem csalódott a párkányiakban, tel­jesítményüket bármely magyaror­szági kamarakórus megirigyelhetné. Elismerően nyilatkozott Vass M. Ka­talin, a Magyar Rádió zenei szer­kesztője is. Vass Lajos, zeneszerző, kórusmozgalmunk kiváló ismerője - távirati stílusban - így foglalta össze véleményét: „Nagyon fejlett fokon énekelnek. Jó a hanganyag; nagyon muzikálisak. Nehéz műve­ket választottak, amit a közönség, a könnyed előadásnak köszönhető­en, alig érzékelt.“ A kamarakórus a versenybe a művészeti alapiskola és a Csema­dok alapszervezetének csoportja­ként nevezett be. Gulyás Györgyi azonban elárulta, hogy remélhetőleg hamarosan a városi művelődési központ is felsorakozik szponzoraik közé. Terveik közt újabb, még igé­nyesebb művek betanulása, az amatőr kórusok B-kategóriás verse­nyében és a Kodály-napokon való sikeres részvétel szerepel. Sok si­kert kívánunk hozzá! HORVÁTH GÉZA A nyolcvanas évek elején Pribék Gábor sem sokban különbözött tő­lük. Itt-ott látott valamit, hallotta az akkor egyre gyakrabban megjelenő táncházi muzsikát közreadó leme­zeket, s be-beállt a különböző tánc­rendek lépéseit próbálgatok közé. 1983-ban az Új Nemzedék vonzá­sába került, s a kassai (Kosice) néptáncegyüttesen belül ismerte meg igazán a néptáncot.- Akkor sok minden még nem tudatosodott bennem. Azt, hogy fa­luról származom, s ez a népzene, a néptánc, a népdal megismerése­kor milyen érzelmi alapokat jelentett, jóval később tudatosítottam. Kistár- kányi vagyok, ahol nagymamám tíz gyereket nevelt fel. Csak arra em­lékszem, hogy sokszor énekelt ne­kem. Azt már nem tudom, hogy mit, bár aligha rossz dalokat, ha annyira belém tudta oltani a népiélek iránti fogékonyságot. Ríchtarcík Miskával sokat beszélgettünk, mennyire ele­gendő a táncos számára, hogy falu­ról származik, s egyáltalán jelent-e valamit. Az Új Nemzedékben falusi­ak és városiak együtt táncoltunk. Az, ami Miska koreográfiáiban érték volt, bizonyára felülemelkedett eze­ken a dolgokon. 1982-ben vettem meg az első táncházlemezt, amelyen a Muzsikás együttes gyimesi zenei anyagot játszott. A másik a Baroz- dáé volt, amelyen gyimesi, csíki és széki táncrendet húztak. Amikor meghallottam ezeket a lemezeket, szokatlanok voltak, majdnem kidob­tam őket. Végül is a gyimesi muzsi­ka és tánc lett a kedvencem. így van ezzel mindenki, ha hagyja magát a tudatlanságától vezetni akkor, amikor még mindent akarna csinál­ni. Rajzoltam, verseket írtam, meg magam is meg akartam váltani a vi­lágot ... Időközben az Új Nemzedék egyre inkább az egyik meghatározója lett a csehszlovákiai magyar néptánc­mozgalomnak. Aligha véletlen, hogy a különböző személyi és szervezeti okokból átalakuló együttesek élén is változtak a vezetők. Ezzel együtt lassan szaporodtak a markáns és sajátos módon táncoló egyéniségek is.- Miután Ríchtarcík Misi a Szőttes élére került, el kellett vállalnom az Új Nemzedék irányítását. Nem volt egészen új dolog, hiszen miközben ebben a csapatban nevelődtem, Szepsiben (Moldava nad Bodvou) a Bódvát is vezettem. A táncokat akkor már rég nem csupán gyako­roltam. Egyre többet olvastam, ta­nultam. Már nem elégedtem meg magával a tánccal. Példaképem - Martin György - gyűjtéseit, elmé­leti munkáit megismerve, egyre in­kább a tudatosság határozta meg dolgaimat. Gyűjtöm az autentikus néptáncanyagból készült videofel­vételeket, de egyre szaporodik Viliam Farkas, a Szlovák Filhar­mónia másod-koncertmestere bizo­nyára nem ismeretlen az olvasók előtt, hiszen nem oly régen két le­mezét is ismertettük (Bright Strings, Magic Strings). Az Opus gondozá­sában most megjelent új digitális lemeze, a Chambre séparée (Külön- szoba) azt bizonyítja, hogy Viliam Farkas repertoárja rendkívül gaz­dag. Régebben két nonstop leme­zen világslágereket adott elő Juraj Sabados és Gejza Offerman táncze­nekarának kíséretével, majd a fen­tebb említett két lemez következett, melyek közül az egyik popslágere­ket, a másik ismert klasszikus zene­szerzők olyan darabjait tartalmazza, melyeknek előadása virtuóz inter­pretációt követel a hegedűszólistá­tól. Ezúttal pedig szebbnél szebb operett-melódiákkal bővítette reper­toárját. Az új lemez is bizonyítja, hogy az operett halhatatlan. összesen tizenöt operettmelódiát hallhatunk Richard Heuberger, Jo­hann Strauss, Róbert Stolz, Nico Dostal, Rudolf Friml, Ábrahám Pál, Kálmán Imre és Lehár Ferenc legis­mertebb operettjeiből. A három ma­gyar zeneszerző tíz számmal szere­a Szép magyar tánc sorozat is. Ha­mar elérkeztem ahhoz a ponthoz, amikor az együttessel ki kell állni, és valami új dolgot kell bemutatni. Az egyik koreográfiám a Bódvában született meg. Dunántúli táncok cím­mel egy nap történéseit igyekeztem keretbe foglalni. Vitatták is sokan, ahogy ez minden kezdésnél lenni szokott. Ezután pedig folytatódott a munka, amely nélkül a színpadra vitt néptánc, de a táncház sem az igazi. Nem lehet csak alkalmakra várni, a célt maga a folyamatosság adja. Enélkül aligha lehetne valamit is elérni. Egy kétperces tánc három­négy hetes munka eredménye, s ak­kor egy-egy versenyre legalább húszperces anyagot kell csinálni. Az, hogy egy fiatal táncos két együttest is vezet, aligha sikerülne családi háttér nélkül. Felesége - Emőke - is a tánc elkötelezettje. Ő is az Új Nemzedékben táncol. Nevelőként dolgozik a Kassai Ma­gyar Tanítási Nyelvű Alapiskolában, s az ott alakított Árvácska gyermek- néptáncegyüttessel idén már Zseli- zen (Zeliezovce) is szerepeltek. Ha meghívást kapnak valahová, akkor együtt vezetik a táncházakat, tanít­ják a néptáncot.- Nálunk táncházmozgalom nincs. Ha már húsz ember eljön és beáll táncolni, az is eredmény. Más­kor meg szinte csak az együttes tagjai járják. Ezért van az is, hogy igen hamar a tánctanulás egyéni vetélkedésbe, és sokszor érdekte­lenségbe fullad. Sokan vannak olya­nok, akik csak a jó bulit látják az egészben, pedig az igazi néptáncos nem elégedhet meg a tánccal. Azt a közeget is ismernie kell, ahol az született. Ráadásul, amikor a szín­padra kerül a dolog, akkor a színpad törvényeit is illik megismerni. Tánc­dramaturgiát, zenei arányokat, kom­pozíciót, színpadi jelrendszereket kell megismerni, s igen sokat kell dolgozni a színpadi látásmód elsajá­tításáért. A táncházat és a színpadi táncot nem lehet azonosítani. Az utóbbiban már nem a táncos a meg­határozó cél, hanem a közönségre gyakorolt hatás. Amatőrök között ezért is kevés az igazán jó táncos. Széles műveltségre építve lehet olyan koreográfiát készíteni, hogy az kifejezzen és közvetítsen érzelme­ket, gondolatokat. Ráadásul úgy kell elkészíteni, hogy a néptáncnak nincs értő közönsége. Sokan azt tartják néptáncnak, amit romlott for­mában itt-ott színpadi alakzatként mutatnak be. A dolog ennél sokkal összetettebb, s ezt bizony hat-hét év elteltével kezdi megsejteni a tán­cos. Valójában akkor válik igazán jó néptáncossá, ha ezeket már tudato­sítja. Addigra megszületik benne az elszántság. Táncra ítéltetett. DUSZA ISTVÁN pel a lemezen. Ábrahám Pál Hawaii rózsája című operettjéből egy ked­ves, gyors ritmusú dal, a My golden Baby csendül fel. Lehár operettjei közül a Paganini, a Luxemburg gróf­ja és a Cárevics című operettekből hallunk dalokat, Kálmán Imre ope­rettjei közül pedig a Csárdáskirály- nőből és a Marica grófnőből csen­dülnek fel ismert, örökszép dalla­mok. Amit a szólista a Csárdáski­rálynő Jaj, cica... című dalának elő­adásával produkál, az szinte a virtu­óz hegedűjáték csúcsfoka. E kiemelt példák természetesen nem jelentik azt, hogy a többi szám előadása gyengébb lenne, de ezek adtak leginkább alkalmat arra, hogy Viliam Farkas megcsillogtassa nem mindennapi tehetségét. Hangulato­kat és érzelmeket, bánatot és örö­met egyaránt mesteri módon fejez ki, ugyanilyen tolmácsolója egy-egy melódia mondanivalójának. A zene­kari kíséret - az Opus stúdiózeneka­ra játszik Miroslav Broz vezetésével - szinte elhalványul a szólista hege­dűjátékának hátterében. Meg kell még említenünk, hogy az ötletes hangszerelés Miroslav Broz munká­SÁGI TÓTH TIBOR Egy kis kórus nagy sikere LEMEZ Operettdallamok - hegedűn ÚJ SZÚ 6 1989. VIII. 28 „Virtuóz módon és színesen tudtak előadni...“ (Emil Biáco felvétele)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom