Új Szó, 1989. augusztus (42. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-03 / 181. szám, csütörtök

Több a bizalom és nyíltság a Nyugathoz fűződő kapcsolatainkban Mihail Gorbacsov beszéde a Legfelsőbb Tanács ülésén (ŐSTK) - Mint arról már beszámoltunk, MIHAIL GORBACSOV kedden beszédet mondott a Legfelsőbb Tanács ülésén. Beszédében - melyet az alábbiakban ismertetünk - összefoglalta Nagy-Britanniában, az NSZK- ban és Franciaországban tett látogatása eredményeit. Maguk a képviselők kérték, hogy a Legfelsőbb Tanácsot tájékoztas­suk a legújabb külpolitikai lépések­ről. Úgy vélem, az ilyen beszámo­lóknak nemcsak hagyománnyá, ha­nem kötelező érvényű szabállyá kel­lene válniuk. Nem hiszem, hogy első beszámolómban tájékoztatnom kel­lene önöket mindazokról a problé­mákról, amelyeket megvitattunk Nagy-Britanniában, az NSZK-ban és Franciaországban Ez a három út lehetőséget nyújt arra, hogy alapo­sabban gondolkodjak el itt önök előtt. Mindenekelőtt - egész nemzetkö­zi tevékenységünk kiindulópontja az új gondolkodásmód és a szovjet ál­lam külpolitikájának új alapjai. Eze­ket jóváhagyta a népi képviselők kongresszusa és ezáltal törvényerő­re emelkedtek. Bizonyára egyetértenek velem abban, hogy az új külpolitika elvá­laszthatatlanul összefügg a belső átalakítással. Erre támaszkodik min­den tevékenységünk a nemzetközi színtéren. Bizonyára észrevették, hogy a választási kampány során és a képviselőkongresszuson nemzet­közi politikánkat támogatták, bár hozzá kell fűzni, hogy átfogó vita tárgyává vált. A külpolitikában koncentrálódik a szovjet nép létérdekeinek egysé­ge. Ez a politika állandó figyelmet és jelentős erőfeszítéseket tesz szük­ségessé állami szerveink, a közvé­lemény és az egész nép részéről. Gyakran hallhattuk és olvashat­tuk, nem esünk-e túlzásokba, nem szentelünk túl sok időt és energiát a külpolitikai ügyeknek? Úgy vélem, a politikának ezen a szakaszán nem lehet „takarékoskodni“, s főleg nem szabad egymással szembeállítani a bel- és külpolitikát. Nem vonhatjuk ki magunkat a világfolyamatokból, ezáltal elveszítenénk nemzetközi szerepünket is. Ez pedig mindent jelent, nemcsak presztízskérdés, helyünk a világméretű fejlődésben ugyanis történelmileg adott. Lehe­tetlenné válik az átmenet a 21. szá­zad civilizációjába, ha a Szovjetunió az marad, ami hosszú évtizedeken át volt, ha nem valósul meg az átalakítás. Az ösztönzések tehát nemcsak belső szükségleteinkből fakadnak, hanem a változó világból is, amelyben ma élünk. Most pedig a Nagy-Britanniában, az NSZK-ban és Franciaországban tett látogatásokról szólok. Ezek az országok gazdasági, politikai és ka­tonai szempontból is a mai legna­gyobb hatalmak közé tartoznak. Kö­zülük kettő nukleáris fegyverekkel rendelkezik és állandó tagja az ENSZ Biztonsági Tanácsának. Az NSZK területén összpontosul a NATO hatalmas nukleáris és nem nukleáris potenciálja. Mindhárom ál­lam óriási szerépet játszik az euró­pai és világpolitika alakításában. A látogatásokra a világméretű fej­lődés nagyon jelentős, mondhatnám fordulatot jelentő időszakában, a szocialista világban zajló mélyre­ható változások idején került sor. Olyan jelentős politikai folyamatok­kal párhuzamosan zajlottak, ame­lyek összefüggésben állnak a bécsi záróokmány januári elfogadásával, a tárgyalások megkezdésével az európai hagyományos fegyveres erőkről és fegyverzetről, s bizonyos szünet után az USA - és ezzel együtt a NATO - külpolitikai aktivitá­sának felújításával. Nagy-Britannia, az NSZK és Franciaország vezetőivel folytatott tárgyalások, a találkozók a közvéle­ménnyel, az egyszerű emberekkel megerősítették meggyőződésünket, hogy Európa ma teljesen más, mint akárcsak néhány éve volt. összeha­sonlítva jelenlegi és múltbeli ugyan­olyan szintű kapcsolatainkat, érez­zük, milyen gyorsan változik viszo­nyunk a nyugati világgal: több a bi­li zalom, sót, a hiszékenység, több a konkrétum, a nyíltság, a bizalmas­ság, ami Európa és a világ jövőjét illeti. Mindenekelőtt mélyül a kap­csolatok tartalma. Erről meggyőzód­3. hettünk úgy Londonban, mint min­denütt az NSZK-ban, Párizsban és Strasbourgban, ahol - mondhatjuk - egész Nyugat-Európa képviselte magát. A látogatások légkörére mérhe­tetlen hatást gyakorolt a közvéle­mény hangulata. Mindenütt, főleg az NSZK-ban olyan benyomás alakult ki bennünk, mintha összeomlott vol­na az a gát, amely hosszú éveken át megosztott minket. Mindez össze­függ átalakításunk nemzetközi je­lentőségének növekvő megértésé­vel. Azt éreztük, hogy a fokozott, mondhatnánk tömegmértű figyelem, amelyet a világ most nekünk szen­tel, nemcsak üres állásfoglalás. Ez annak a ténynek a megértése, hogy a virágzó Szovjetunió nélkül a mai világ nem lenne teljes értékű. FÓ TÁRGYALÁSI TÉMÁK Röviden szólva, saját szemünkkel győződhettünk meg a nemzetközi közösség tudatában bekövetkezett jelentős fordulat eredményeiről. Ez erőteljesen megnyilvánult látogatá­saink során. Ez a jelenlegi világmé­retű folyamat rendkívül fontos ténye­zője. Mindhárom fővárosban a követ­kező fő témákat érintette a politikai párbeszéd: a jelenlegi világhelyzet és a globális problémák megoldásá­nak távlatai, beleértve a világméretű és regionális gazdasági problémá­kat; a biztonság és a leszerelés; a közös Európa építése; kétoldalú kapcsolatok a Szovjetunióban zajló átalakítás feltételei között. Ezeket a kérdéseket vitattuk meg a tudó­sokkal folytatott megbeszéléseken is. Érthető módon mindezeket a kér­déseket kölcsönös összefüggéseik­ben vitattuk meg. A vélemények sajátosságai és az értékelések különbözőségei ellené­re, úgy vélem, megállapíthatjuk: egyetértettünk olyan kérdésekben, amelyek közvetlenül érintik a világ- politikát. Ezek a következők: elfo­gadhatatlan és abszurd az államközi problémák és ellentétek katonai megoldása, az általános emberi ér­tékek prioritást élveznek, egyetértet­tünk a szabad választás, a fegyver­zetcsökkentés, a katonai konfrontá­ció felszámolása, a kelet-nyugati gazdasági együttműködés szüksé­gességében, az ökológiai erőfeszí­tések internacionalizálása, a politika és az erkölcs közötti összefüggések ügyében. Rámutattunk a humanitá­rius és a kulturális tényező szerepé­re, a különböző országok állampol­gárai közti közvetlen kapcsolatok je­lentőségére. Ami a londoni, bonni és párizsi tárgyalásokon felmerült ellentéteket illeti, ezek mindenekelőtt a nukleáris fegyverek szerepét érintették. Tuda­tosítjuk azonban az árnyalati eltéré­seket mind az álláspontokban, mind az érvelésekben. A brit vezetés mint­ha megszállottja lenne a nukleáris elrettentésnek. NSZK-t nyugtalanítja fekvése a nukleáris konfrontáció vo­nalán és az, hogy számára minden­nemű atomfegyver különösen ve­szélyes. Franciaország védelmezi sajátos helyzetét a NATO-ban és nukleáris potenciáljának „kizáróla­gosan politikai“ jellegét. Ezenkívül mindannyian szövetségesi kötele­zettségeikről beszélnek. Ellenzői vagyunk a nukleáris elretten­tés stratégiájának, amely értéktelenné te­hetné a hagyományos fegyverek csök­kentését, s amely ellentétes a feladattal, hogy Európában számoljuk fel a katonai konfrontációt. Úgy tűnik, ez ellen nincse­nek ellenvetések. Hogy további lehetősé­geket adjunk a megoldások megtalálásá­hoz a bécsi tárgyalásokon, konkretizáltuk elképzeléseinket a fokozatos eljárásról. Ezt alátámasztottuk azzal, hogy készek vagyunk európai rakétáink további egyol­dalú csökkentésére, ha nyilvánvalóvá vá­lik, hogy a NATO-országok úgy döntenek, készek velünk tárgyalásokat kezdeni a harcászati nukleáris fegyverekről. Ezzel összefüggésben reagálni sze­retnék arra a kérdésre, amelyet a szovjet emberek néha nagyon határozottan tesz­nek fel: nem megyünk-e túl messzire, nem teszünk-e megengedhetetlen en­gedményeket? Lenin tanítása alapjár\ tel­jes meggyőződéssel ki kell jelentenem, hogy csak az ésszerű kompromisszumok vezethetnek el a normális nemzetközi kapcsolatokhoz. Véleményünk szerint a világ megérett erre. A dolgok leegyszerűsítése lenne, ha figyelmen kívül hagynánk, hogy a Nyugat is lépéseket tesz a leszerelés felé. Általá­nos elismerést keltett a szovjet-amerikai rakétsszerződés, amelyet tisztességesen teljesítünk. Az USA az elmúlt három év­ben nem növelte katonai költségvetését, most pedig a kongresszusban küzdelem folyik egyes katonai programok finanszí­rozása körül. Az Egyesült Államok jelen­tős számú nukleáris töltetet vont ki Euró­pából, moratóriumot rendelt el a katonai célú plutónium- és tríciumelőállításra, korlátozta a harckocsigyártás programját. Befejeződött az NSZK tulajdonát képező Pershing 1A típusú rakéták felszámolása. Bush elnök és a NATO válasza az euró­pai hagyományos fegyverzet csökkenté­sét érintő javaslatokra közelebb hozza, nem pedig elodázza a probléma megol­dását. Elmondhatjuk, a bécsi tárgyalások második fordulója ezekről a kérdésekről pozitívan zárult. Érezhetően közeledik a vegyi fegyverek betiltása is. Mindezek nagyon fontos dolgok, amelyeket nem lehet lebecsülni. Ugyanakkor, természe­tesen, iátjuk az USA és a NATO tevé­kenységének más, a békét fenyegető ol­dalait is. KÖZELEDNEK AZ ELKÉPZELÉSEK A látogatások tapasztalatai azt bizo­nyítják, hogy a Nyugaton egyre több em­ber tudatosítja, átalakításunk sikere nem azt jelenti, hogy a szovjet társadalom a kapitalizmus irányába változik, hanem hogy az átalakítást saját értékeink alapján kezdtük el és valósítjuk meg, az átalakítás a szocializmus megújítását célozza. Strasbourgban az egész világgal közöl­tük, hogy az átalakítás sikere esetében a világközösség új szocialista állammal találja magát szemben. Hangsúlyozom, ez az állam új lesz, de főleg szocialista. A jelekből ítélve Nyugaton ezt egyre job­ban megértik, az ilyen irányú spekulációk is egyre ritkábban jelentkeznek. Úgy vélem, a látogatások után el­mondhatjuk, közeledtek az elképzelések az európai házról, nyilvánvalóbbá vált e gondolat realitása. Beismerem, kicsit váratlan volt számunkra az a kedvező fogadtatás, amelyben elképzeléseinket részesítették Strasbourgban. Ennek alap­ján megelégedéssel nyugtázhatom, meg­erősítést nyert, hogy az összeurópai fo­lyamat életképes és van jövője. Az Euró­pa Tanács a közös európai ház egyik tartópillére lehet, az a hely, ahol közösen fogjuk kidolgozni a fontos kezdeménye­zéseket. Az európai ügyekkel összefüggésben partnereink többször is részletesen ér­deklődtek a szovjet-amerikai kapcsolatok iránt. A mi álláspontunk teljesen világos, mint minden más, ez is politikai realizmu­son alapszik. Az Egyesült Államok az európai folyamat objektív tényezője és primitív, sót, egyenesen értelmetlen dolog lenne lebecsülni ezt a realitást. Ebből kiindulva értékeljük Bush elnök közelmúlt­ban tett lengyelországi és magyarországi látogatását. Ez természetes dolog. De csak abban az értelemben, ha - mint mondottam - lecsillapítják azokat a vá­gyakat, miszerint az ezekben az orszá­gokban lejátszódó bonyolult folyamatokat arra használják ki, hogy letérítsék őket a maguk választotta útról. Ez bizonyára negatív következményekkel járna egész Európa számára. A látogatások során éreztük, az euró­paiknak érdeke a szovjet-amerikai vi­szony további javulása, mindenekelőtt a hadászati támadófegyverek 50 százalé­kos csökkentéséről szóló tárgyalások si­kere. AZ ELÉRT EREDMÉNYEK Engedjék meg, hogy levonjak néhány gyakorlati következtetést a három ország­ban tett látogatások eredményeiből. Vegyük először a dolog gazdasági oldalát. Rekordszámú megállapodást ír­tunk alá: Bonnban 12-t, Párizsban 22-t. Természetesen nem a megállapodások számáról van szó, de már ez is sokmin­denre következtetni enged. Ugyanígy fon­tos, hogy találkoztunk a vállalkozói körök legkompetensebb képviselőivel, akik sok­szor nagyon bírálóan, de egyben konst­ruktívan nyilatkoztak külgazdasági lehe­tőségeikről. Mellesleg, panaszok hang­zottak el egyes szovjet központi hatósá­gok lassúságára, munkájuk vontatottsá- gára. Tekintettel az ügy jelentőségére haladéktalanul meg kell oldani ezeket a problémákat, s ebbe be kell kapcsolód­niuk a Legfelsőbb Tanács illetékes bizott­ságainak is. Amikor megkérdeztük nagykövetsége­ink véleményét egyes külföldre utazó kül­döttségeink munkájáról az utóbbi néhány évben, nagyon bíráló értékeléseket kap­tunk, főleg ami szakértelmüket és útjuk programját illeti. Ennek alapján szólhatok arról is, hogy a delegációk nagyon sok tagja állami pénzen azért utazik külföldre, hogy kiegészítse kulturális ismereteit és megismerkedjen más országok neveze­tességeivel. Ez is olyan kérdés, amellyel foglalkoznia kell a Legfelsőbb Tanácsnak. Általános politikai szempontból a láto­gatásokból levonható néhány általános következtetés, bár minden országban vol­tak sajátosságai. Talán sikerült döntő át­törést tenni az új, békés Európa felé vezető utat elzáró ideológiai akadályok­ban. Megszilárdult a bizalom a kölcsönös megértés állami szintjén. Kapcsolataink „emberibbé" válása a más társadalmi rendszerű országokkal elnyerte a közvé­lemény, az európaiak milliói szilárd támo­gatását, támogatják az európai békefo­lyamatot. Ebben az összefüggésben még nagyobb jelentőségre tesz szert a kulturá­lis és egyáltalán az emberi kapcsolatok minősége. Lényegesnek tartom a Szovjetunió és a NATO-tagországok közti kapcsolatok megújítását katonai vonalon. Ebben részt vesznek a védelmi miniszterek, a vezér­karok, a katonai alakulatok, a katonai iskolák stb. A kölcsönös megértés, sőt, maga a megismerkedés, a bizalom, a ka­tonai tevékenység előreláthatóságának különleges jelentőségű eleme. Két-három évvel ezelőtt az ilyesmit teljesen valószí­nűtlennek és nemkívánatosnak tekintet­tük volna. Ma azonban ez a gyakorlat segít az olyan légkör kialakításában, amelyben nagyobb biztonsággal lehet el­járni a katonai kiadások csökkentése te­rén anélkül, hogy megfeledkeznénk arról: meg kell őrizni az egyensúlyt. Megállapodtunk a látogatások során a parlamentek közti kapcsolatok aktivizá­lásában is. Ezek politikai jelentősége ko­runkban szembetűnő és tovább fog növe­kedni. Természetesen, még nem kevés el­lentét van. Mégis látjuk az érintkezési pontokat és annak lehetőségét, hogy köl­csönösen kiegészítsük viszonyulásunkat például az olyan problémákhoz, mint a fejlődő országok eladósodottságának megoldása, a világgazdaság stabil fejlő­désének biztosítása, a globális ökológiai veszély elhárítása. E kérdések megoldá­sának megfelelő eszköze az Egyesült Nemzetek Szervezete, amely sokáig várt arra a pillanatra, hogy megkapja ezt a szerepet. Ha a Nyugat-Európával kapcsolatos tevékenységünkről beszélünk, ezt a kö­vetkeztetést vonhatjuk le: a világ elkez­dett változni, s ez egyre inkább megnyil­vánul. Egyeseknek ez tetszik, másoknak kevésbé, s vannak akiknek egyátalán nem tetszik. Ezt is tudjuk. Az a fontos azonban, hogy a nyugat-európai vezetők és az európaiak többsége tudatosítja, nemcsak ki lehet, hanem ki is kell építeni az új Európát. Egyre jobban tudatosítják, hogy itt nincs alternatíva, Európának elő­re kell haladnia, kiindulva a meglévő reali­tásokból, nem pedig visszatérnie azokhoz az időkhöz, amikor a háború fenyegetett. Általában véve megállapíthatjuk, hogy - Lenin szavaival élve - a különböző európai országok békés együttélése olyan realitássá változik, amellyel nem lehet nem számolni. SZÖVETSÉGESI KAPCSOLATOK Azok a fontos külpolitikai akciók, ame­lyekről ma tájékoztatom önöket, a legna­gyobb jelentőséggel szövetségi kapcsola­taink keretében bírnak. Strasbourgból egyenesen Bukarestbe repültünk a Politikai Tanácskozó Testület ülésére. A bukaresti ülés nem hagyományos jellegű volt. Egyrészt azért, mert a szocia­lista közösség életének rendkívül felelős­ségteljes szakaszában valósult meg, másrészt az ottani véleménycsere jellege miatt. A Bukarestben elfogadott doku­mentumok egységes akcióprogramot al­kotnak, a biztonságos, békés Európa megteremtésére. Arról tanúskodnak, hogy a szocialista országok megfelelően reagálnak a kor kihívásaira. Az ülés konstruktív módon reagált a brüsszeli NATO-tanácskozás javasla­taira és megállapította, hogy azok bizo­nyos értelemben elébe mennek a Varsói Szerződésnek a hagyományos fegyveres erók és fegyverzet csökkentésére vonat­kozó javaslatainak. Az ülés megmutatta, megértettük annak szükségességét, hogy katonai-politikai szervezetünket politikai­katonai szervezetté változtassuk. Ez hoz­zájárul a szocialista országok által meg­hirdetett cél eléréséhez, - a Varsói Szer­ződés és a NATO feloszlatása előkészíté­séhez az összeurópai folyamat kere­tében. Szövetségünk legfelsőbb fóruma sok vonatkozásban új volt tartalma által, a nyíltság és az események sajátos elem­zése jellemezte. Megnyilvánultak a külön­böző értékelések, eltéró álláspontok. Nem látunk ebben semmi rosszat. A pél­dás egyhangúság ideje lejárt. A Varsói Szerződés tagországai bel- és külpolitiká­jának megvannak a maga lényeges sajá­tosságai. A Politikai Tanácskozó Testület ülése azonban világosan demonstrálta a közös politikai akaratot a kölcsönös megértésre és az együttműködésre, s ez a legfontosabb. A bukaresti tanácskozás eredményei! egészében véve kedvezően fogadták a nyugat-európai kormánykörök. Ez szo­katlan, ám megfelel az európai államközi kapcsolatok új szellemének. A bukaresti ülés ismét megerősítette, hogy a szocialista közösségben szilárdan gyökeret eresztenek a teljes egyenjogú­ság, a függetlenség és az önállóság elve­in alapuló új kapcsolatok. Ma mindenki számára világos, hogy nincs semmilyen univerzális szocialista modell, s hogy sen­kinek sincs monopóliuma az igazságra. Minden nép maga határozza meg orszá­ga sorsát, maga választja meg rendszerét és berendezkedését. Senki semmilyen ürüggyel sem avatkozhat be ebbe kívül­ről, nem kényszerítheti rá senkire saját elképzeléseit. A bukaresti ülés eredményeiből telje­sen világosan kitűnik, s ezt követeli meg a globális európai helyzet, hogy meg kell újítani a Legfelsőbb Tanács kapcsolatait a szövetséges államok parlamentjeivel. A bukaresti ülés jellege a kubai és a kínai csúcstalálkozó eredményeivel együtt lehetővé teszi annak kijelentését, hogy kapcsolataink a szocialista orszá­gokkal egységesebb jelleget öltenek. Eb­ből az alkalomból szeretném ismét hang­súlyozni Kínával való kapcsolataink nor­malizálásának világméretű jelentőségét. Mellesleg, mind Bonnban, mind pedig Párizsban nemegyszer sürgetően érdek­lődtek reagálásunk iránt az ismert pekingi eseményekre. A Pekingben bekövetke­zett tragédiával kapcsolatos álláspontun­kat kifejezésre juttattuk. Sajnáljuk, hogy ez a tragédia bekövetkezett. A mellett vagyunk, hogy a legégetőbb problémákat a hatóságok és az emberek közti politikai párbeszéd útján oldják meg. Ez a mi véle­ményünk, magunk is ezt a módszert vá­lasztottuk. Azonban minden nép maga oldja meg problémáit. Ez a mi elvünk, s úgy hiszem, megmásíthatatlan állás­pont. Szilárd elhatározásunk, hogy követke­zetesen és teljes mértékben kihasználjuk a kínai látogatás eredményeit. Meggyő­ződésem, hogy a szovjet-kínai párbe­szédben elért új határkő megfelel mindkét nép, az ázsiai és a csendes-óceáni tér­ség, az egész világ érdekeinek. Külpolitikai irányvonalunk bizonyította bizonyos hatékonyságát, mivel - vélemé­nyem szerint - tudományosan indokolt volt, s megfelelt a kor követelményeinek, társadalmunk és a világ szükségleteinek Az új gondokodásmódon alapuló elvi vá­lasztásunk helyes. Most az a feladat, hogy következetesen és maximálisan ki­használjuk az elért eredményeket né­pünk, az átfogó biztonság és a haladás érdekében. Döntő jelentőségű az általunk kötött­megállapodások és szerződések, a népi képviselők kongresszusa határozatainak következetes teljesítése. Zárószakaszá­ba érkezett a szovjet törvénykezés össz­hangba hozása azokkal a kötelezettsé­gekkel, amelyeket Bécsben és az ENSZ- ben fogadtunk el, s az általunk aláírt más nemzetközi dokumentumokkal. Már mondottam, hogy az új gondolko­dásmód lényegében az egész átalakítás ideológiája és elmélete, s nemcsak a kül­politikáé. Nemzetközi tevékenységünk eredményei csak hangsúlyozzák haté­konyságát. A világban lejátszódó pozitív folyama­tok még nem váltak visszafordíthatatla- nokká. Ugyanakkor még sosem voltak ilyen reménykeltőek az emberiség törté­nelmében annak távlatai, hogy belépünk a békés szakaszba, mint ma. S ez még sosem függött ilyen nagymértékben tő­lünk, mindenki felelősségétől az átalakí­tás nagy ügyéért. Ezután Mihail Gorbacsov válaszolt a képviselők kérdéseire, amelyek beszé­de főbb kitételeit érintették.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom