Új Szó, 1989. július (42. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-13 / 163. szám, csütörtök

SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Csütörtök, 1989. július 13. ★ • Ára 50 fillér • XLII. évfolyam, 163. szám Tárolási gondok - meddig? Országszerte zúgnak a kombájnok, telnek a magtárak. A termelők helyenként újabb rekordokat emlegetnek, de ha csak a tervezettnek megfelelően alakulnak a hozamok, már az is legalább akkora gondot jelent mint örömöt. Mert ha egyéb tennivalóink közepette év közben megfeledkezünk is róluk, aratáskor menetrendszerűen visszakö­szönnek a tárolókapacitás növelésével kapcsolatos, évtizedes prob­lémáink. Ugyebár ismerős az ábra. A betakarítási idény kezdete előtt sorra nyilatkoznak a mezőgazdasági vállalatok vezetői, s mert bizonygat­ják, elhisszük, hogy a termelők és felvásárlók egyaránt alaposan felkészültek a termés betakarítására, utókezelésére és elraktározá­sára. Aztán elindulnak a kombájnok, és csakhamar kiderül, megint a régi úton ráz bennünket a szekér. A felvásárló üzemek nem győzik átvenni a termést, és fedél sem jut mindenütt a gabonának. Konkrétan az idén kezdetben mintegy 700 ezer tonna kalászos számára kerestek ideiglenes tárolási lehetőséget. Időközben javult a helyzet, mert a cseh országrészben, továbbá a Szovjetunióban és Líbiában sikerült vevőt találnunk 85 ezer tonna gabonára. Azonkívül az épííővállalatok is nekigyürkőztek és - a segítőkész szövetkeze­tek és állami gazdaságok hathatós közreműködésével - aratás kezdetén átadtak Galántán (Galanta), Zselizen (Zeliezovce) és Sze- csén (Seőovce) 105 400 tonna új tárolókapacitást. Valamennyi keve­rék is készült az elmúlt hetekben, de még így is mintegy 450 ezer tonna gabona ideiglenes tárolását kell zömmel a termelő vállalatok­nál megoldani. Ilyen feltételek között nincs mit csodálkozni azon, hogy a termelők megkérdőjelezik a minőség javítására és a veszte­ség csökkentésére irányuló törekvések hatékonyságát. A terményfelvásárló és ellátó vállalat keddi sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a tárolókapacitásnak mintegy 40 százalékát a műit évi termés foglalja le. Ezen többen felháborodtak. Lehet, hogy azt sem tudják, otthon merre van az éléskamrájuk? Voltak évek, amikor a keverőüzemek alig győzték kivárni, hogy valahol végre elindulja­nak a kombájnok, mert a magtárak kiseperve várták az új termést, s nem volt miből tápot készíteni. Most végre kitartunk az újig, ami az önellátás alapja. A problémák gyökerét másutt kell keresni. Például abban, hogy az önellátás feltételeinek megteremtésénél csak a hek­tárhozamok növelésére gondoltunk, s megfeledkeztünk arról, hogy a készletet valahol el is kell raktározni. Igyekszünk pótolni a mulasz­tást, de az egyébként is gondokkal küszködő építőipar nem győzi a munkát. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy az építők gyakran komoly hibákat vétenek, melyek eltávolítása közel annyi energiát és pénzt emészt fel, mint az új tároló felépítése. Amikor a tárolási gondokról beszélünk, azt sem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy az áldatlan helyzet kialakulásához maga az érdekelt tárca is hozzájárult. Pontosabban az a szemléletmód, hogy a termésről való gondoskodást csakis úgy lehet színvonalasabbá tenni, ha gigantikus központi tárolókat építünk és a felvásárló vállalatokra bízzuk az utókezelést és tárolást. Hangzatos jelszavakat fabrikálva, arra neveltük a földműveseket, hogy igyekezzenek mie­lőbb túladni a termésen, s elmarasztaltuk azokat, akik nem tudták vagy nem akarták a kombájnoktól egyenesen a felvásárló üzembe szállítani a gabonát. Évtizedek kellettek hozzá, de végre felismertük, éppen az ellenkezőjére, tehát a gazdaszellem erösbítésére, a ter­méshez fűződő természetes vonzalom és a minőséggel összefüggő anyagi érdekeltség elmélyítésére kell törekednünk. Az új gazdasági mechanizmus alapelveivel összhangban, ennek a felismerésnek a jegyében ösztönzi a tárca a termelőket, hogy ne mielőbb átadni, hanem jó minőségben és jó áron eladni igyekezzenek a termést. Ugyancsak a szemléletváltást jelzi az a tény, hogy az SZSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériuma a termelő gazdasá­gok érdekeltségének növelésével akarja megoldani a tárolási gon­dokat. A fejlesztési tervek szerint 1995-ig mintegy 350 ezer tonna gabona elraktározására alkalmas tárolókat kell építeni a szövetkeze­teknél és állami gazdaságoknál. A kezdeményezés megértésre talált, s máris több mint száz érdeklődőt tartanak számon, akik közül pályázat alapján választják ki azokat, akik lehetőséget kapnak 1000-10 000 tonnás tárolók építésére. Alapelv, hogy a gabonater­mesztésben jeleskedő dél-szlovákiai járásokat, illetve azokat a kör­zeteket részesítik előnyben, amelyekben a legégetőbbek a tárolási problémák, hogy ezzel is mérsékelni lehessen a szállítási költsége­ket. Az esetek többségében tisztító, szárító és utókezelési gépso­rokkal felszerelt központokról van szó, amelyek építéséhez, illetve egyéb gazdasági épületek átalakításával történő létrehozásához a vállalkozók központi támogatást kapnak. A kivitelezést a mezőgaz­dasági építővállalatokra bízzák, amelyektől megkövetelik, hogy az eddigi építésí határidőt két hónappal lerövidítsék. Az elképzelések szerint az élelmiszer-ipari vállalatoknak szintén részt kell vállalniuk a tárolási gondok megoldásából. Konkrétan: a 9. ötéves tervidőszak végéig 112 ezer tonna szemes számára kell tárolókat építeniük. Ebből a hét malátagyárnak 73 ezer tonna a kötelezettsége. Bizonyára előnyös volna, ha a feladatot zömmel a termelőkkel együttműködve oldanák meg, hisz üzemi szinten nagyobb lehetőség kínálkozik a söripari alapanyag fajták szerinti elraktározására. Ezt azért érdemes figyelembe venni, mert az igé­nyes partnerek, mint például Japán, a világpiacon már nem egysze­rűen malátát rendelnek, de azt is kikötik, hogy melyik árpafajtákból készüljön a nekik szánt szállítmány. Ha a jelzett határidőket sikerül megtartani, és időközben a felvá­sárló üzemek épülő tárolói is elkészülnek, hat év múlva megoldód­hatnak Szlovákiában a gabonatárolási gondok. Akkor talán ismét léphetünk egyet s az üzemi tárolók mellett - több gazdaság óhajának megfelelően - takarmánykeverőket is létesíthetünk. Milli- árdokkal mérsékelhetnék a termelést terhelő szállítási költsége­ket. _ KÁDEK GÁBOR Hans-Dietrich Genscher és Jaromír Johanes a Ruzynéi repülőtéren (Michal Kalina felvétele - CSTK) Hazánkba érkezett Hans-Dietrich Genscher Eszmecsere a tapasztalatok bővítésének lehetőségeiről Csehszlovák - nyugatnémet külügyminiszteri tárgyalások • A vendéget fogadta Ladislav Adamec '[ (ŐSTK) - Jaromír Johanes |> külügyminiszter meghívására tegnap kétnapos munkaláto- ' gatásra hazánkba érkezett 1 Hans-Dietrich Genscher, a Né- ¡1 met Szövetségi Köztársaság i1 alkancellárja, külügyminiszter. A Ruzynéi repülőtéren a vendé­get Jaromír Johanes üdvözölte. Je­len volt Duáan Spáóil, Csehszlová­kia bonni, illetve Hermann Huber, az NSZK prágai nagykövete. A Cernín-palotában a két ország diplomáciájának vezetője előbb mintegy 50 perces négyszemközti megbeszélést tartott, majd tanács­kozásuk a két delegáció tagjainak részvételével folytatódott. Jaromír Johanes és Hans-Dietrich Genscher eszmecserét folytatott a csehszlo­vák-nyugatnémet kapcsolatok je­lenlegi helyzetéről és továbbfejlesz­tésük lehetőségeiről, valamint rész­letesen áttekintették a nemzetközi politikai helyzet időszerű kérdéseit. A találkozón jelen volt a két or­szág nagykövete is. Hans-Dietrich Genscher mostani látogatására a két ország külügymi­niszterének rendszeres évenkénti A tömegtájékoztatás feladatai (CSTK) - Iván Knotek, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára tegnap találkozott a tömegtájékozta­tó és propagandaeszközök gazda­sági kérdésekkel foglalkozó szer­kesztőivel. Beszédében tájékoztatta az újságírókat azokról az időszerű feladatokról, amelyek a CSKP KB 14. ülésén jóváhagyott határozatok­ból a párt gazdaság- és szociálpoliti­kájára hárulnak, valamint szólt a párt-alapszervezeti évzáró tag­gyűléseknek, a pártkonferenciák­nak, a CSKP XVIII. kongresszusá­nak előkészületeiről. A találkozón a párt politikájának megvalósításával s a tömegtájékoz­tató eszközökre e területen háruló feladatokkal kapcsolatos kérdésekre is válaszolt. találkozójáról Gustáv Husák köztár­sasági elnök 1978 áprilisában az NSZK-ban tett látogatása során alá­írt közös nyilatkozat értelmében ke­rült sor. A vendéget tegnap a prágai Hrzán-palotában Ladislav Adamec szövetségi miniszterelnök is fogad­ta. A felek eszmecserét folytattak a Csehszlovákia és az NSZK közötti gazdasági együttműködés bővítésé­nek lehetőségeiről. (CSTK) - A Szlovák Szocialista Köztársaság kormánya tegnapi ülé­sén főleg az ökológiai feladatok tel­jesítését tekintette át. Jelentést tár­gyalt meg a környezetvédelmi célok eléréséről, a felszíni és rétegvizek tisztaságának védelmével kapcsola­tos intézkedések végrehajtásáról, valamint a 8. ötéves tervidőszakra előirányzott állami ökológiai beruhá­zási program teljesítésének ellenőr­zéséről. Megállapította, hogy tavaly Szlo­vákiában nem szennyeződött tovább a környezet. Kis mértékben csökkent a vizekbe és a levegőbe került szennyezőanyagok mennyi­sége, illetve a közlekedés zajszintje. A testület azonban ezt mégsem te­kinti megfelelőnek, ezért az illetékes minisztereknek s a többi központi szerv vezetőjének elégedetlenségét fejezte ki ezen a területen felmerülő kötelességek nem teljesítését illető­en. Egyidejűleg nyomatékosan fel­hívta figyelmüket arra, hogy követ­kezetesen járuljanak hozzá a kör­nyezetvédelmi intézkedések végre­hajtásához. Az értékelt időszakban például a tervezett környezetvédel­mi beruházások kivitelezésében ta­pasztalt lemaradások miatt nem si­A laoszi államfő kitüntetése (CSTK) - Gustáv Husák köztár­sasági elnök Souphanouvongnak a Laoszi Népi Forradalmi Párt KB Politikai Bizottsága tagjának, a Lao­szi Népi Demokratikus Köztársaság elnökének 80. születésnapja alkal­mából a Csehszlovákia és Laosz közötti barátság és együttműködés fejlesztéséhez s erősítéséhez való hozzájárulása elismeréseként a Kle­ment Gottwald Érdemrendet ado­mányozta. Ignác Janák Chorvátsky Grob-ban (CSTK) - Ignác Janák, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára tegnap látogatást tett a Chorvátsky Grob-í Haladás Egy­séges Földműves-szövetkezetben. A vendég a mezőgazdasági vállalat egyes részlegein tájékozódott a szarvasmarha-tenyésztésről és a tudományos-műszaki fejlesztés eredményeinek felhasználásáról. Ondrej Salingnak, az SZLKP KB Elnöksége tagjának, a KB titkárá­nak társaságában egyebek között járt a bernolákovóí állattenyésztési részlegen, s megtekintette az új ta­karmányrépa-raktár építését, illetve a szövetkezet további jelentős beru­házásait, köztük a tehénistállók re­konstrukcióját és korszerűsítését A mezőgazdasági vállalat, vala­mint a Bratislava-vidéki járás és a Nyugat-szlovákiai kerület vezetői­vel beszélgetve Janák és Sáling elv­társ főleg a tejfelvásárlásról és -érté­kesítésről s az aratás menetéről tá­jékozódott. Nagykövet fogadása (CSTK) - Gustáv Husák, a Csehszlovák Szocialista Köztársa­ság elnöke tegnap a prágai várban fogadta Hja Ulrichot, hazánk újon­nan kinevezett rendkívüli és megha­talmazott ghánai, elefántcsontparti, togói, libériái és Bourkine Fasso-i nagykövetét hivatalba lépése alkal­mából. került kedvező feltételeket teremteni az ökológiai problémák gyors ütemű és hatékony megoldásához. Annak ellenére, hogy egyre többen ismerik fel a tiszta környezet jelentőségét, az illetékesek még mindig nem jár­nak el megfelelő módon, amiről pél­dául a vízszennyeződések növekvő száma is tanúskodik. A kormány hangsúlyozta, hogy minden erővel az ötéves tervidőszakra előirányzott ökológiai feladatok teljesítésére kell törekedni. Egyúttal jóváhagyta az SZNT április 6-i ülésén a törvényho­zás s a szervező- és ellenőrzőtevé­kenység kapcsán jóváhagyott hatá­rozatok végrehajtása során köve­tendő eljárást, és feladatul adta az illetékes minisztereknek és a további tisztségviselőknek, hogy következe­tesen ehhez tartsák magukat. A testület ezután jóváhagyólag tudomásul vette a Szlovák Népi Ellenőrzési Bizottságnak az első fél­évi termékminőség-ellenőrzés ered­ményeiről szóló jelentését. A doku­mentum megállapítja, hogy a termé­kek minőségére továbbra is negatí­van hat a munka- és technológiai fegyelem megsértése s az irányítás alacsony hatékonysága. A vállalaton (Folytatás a 2 oldalon) (Folytatás a 2. oldalon) Közlemény az SZSZK kormányának üléséről NEM NÖVEKEDETT A KÖRNYEZET SZENNYEZETTSÉGE • ANYAGILAG ÖSZTÖNÖZNI KELL A MINŐSÉGRE VALÓ TÖREKVÉST • A SZÜKSÉGLETEKNEK MEGFELELŐEN BŐVÍTENI AZ ÚTHÁLÓZATOT

Next

/
Oldalképek
Tartalom