Új Szó, 1989. július (42. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-22 / 171. szám, szombat
Előzetes az országos atlétikai bajnokságról: ÚJ szú Találkozások a rajt előtt (Munkatársunktól) - Délután úgy négy óra körül, amikor kiértem a stadionba, még üres volt a pálya (a tegnapi két versenyszámot, a férfi és a női 10 000 métert csak késő este bonyolították le), csak itt-ott lézengett egy-két atléta. Aztán egymás után szállingóztak a résztvevők, hogy még egy utolsó, átmozgató edzést végezzenek a mai és a holnapi rajt előtt. Nem tudom, a véletlen műve volt-e, hogy tegnap, amikor beléptem a stadion kapuján, elsőként épp Jozef Pribilinec, a 20 kilométeres gyaloglás szöuli olimpiai bajnoka üdvözölt. Furcsának tűnt ,.civil“ öltözetében, hi- 1 szén az elmúlt években rendre melegítőben, sportos szerelésben láttam. Hiába akasztotta szögre az atlétacipőt, a Banská Bystrica-i országos bajnokságon, a számára jól ismert hazai stadionban otthonosan mozgott, s az is természetes, hogy volt társait eljött biztatni. Hamarosan kiderült, az olimpiai bajnok szervezőnek sem utolsó, azon nyomban segített tájékozódni, s eligazított bennünket mindenben. Laczo Jenő edző a 800-as Gabriela Sedlákovával egyenest a tatai edzőtáborból érkezett az országos bajnokság színhelyére, s aránylag optimistán, mint mondta, védence erős szélben 1:30 alatt futotta a 600 métert, utána a 200-at 27 másodperc alatt, s amennyiben a vasárnapi viadalon hasonló tempót diktál, két Párizs-Moszkva békestaféta (ÖSTK)- A nagy francia forradalom 200. évfordulójának tiszteletére július 9-én rajtolt a francia fővárosban a Párizs-Moszkva békestaféta. A 120 résztvevő közt található Vitézslav Mácha, Helena Fibingerová, Ludvík Danék és mások. Csütörtökön délután az NDK területére érkeztek a béke követei A rendezvény tiszteletére Csehszlovákiában több sportegyesület ünnepélyes megemlékezést szervez. Tegnap 10.30-kor 18 tagú sportdelegáció utazott Terezínbe, ahol békenagygyülésen vesz részt. A csoport tagjai közt van Alena Őafárová válogatott asztaliteniszező, Jarmila Kráíiőková, a női gyeplabda-válogatott erőssége és Martin Danék, a kitűnő diszkoszvető fia. Szombaton reggel a küldöttség Cottbusba utazik, ahol csatlakozik a Párizs-Moszkva békestafétához. ír Berlinben már második évfolyamába lépett az Ernst Thälmann emlékére rendezett nemzetközi verseny, amelyen ezúttal az NDK öt élsakkozója öt szovjet nagymesterrel vette fel a harcot. A Tbilisziben élő 29 éves Zurab Azmaiparasvili nagymester végzett veretlenül az élen, fél ponttal megelőzve honfitársát Gennadij Zajcsíkot és az NDK- beli Uwe Bönschöt. A további sorrend: 4-5. Bagirov (szovjet) és Tischbierek (NDK-beli), 6-7. Csehov (szovjet) és Knaak (NDK-beli), 8. Lerner (szovjet) 9. Uhlmann 10. Vogt (NDK-beliek). A FIDE 10. kategóriájú torna átlagos Élő-pontszáma 2498 volt. Egy játszma a Thälmann emlékversenyről: Szicíliai védelem Világos: G. Zajcsik Sötét: U. Bönsch 1. e4 c5 2. Hf3 d6 3. d4 cxd4 4. Hxd4 Hf6 5. Hc3 e6 6. g4 (a Keresz-változat) 6. . . h6 7 h4 (az elmélet szerint több esélyt nyújt 7. Bg1, 7. Fg2 vagy 7. Fe3) 7. ... h5 (nem a legjobb ellenszer, mert végül is sötét nem tudja biztonságba hozni a királyát. Jobb volt 7. ... Hc6 vagy 7. ... Fe7) 8. gxh5: Hxh5 9. Fg5 Hf6 10 Vd2 a6 11. 0-0-0 Hbd7 12. f4 Vc7 13. Fg2 Fe7 14 Kb1 Hb6 (erre a világos gyalogáldozat nagyon erős, de nehéz ésszerű tervet találni sötét számára) 15. e5! dxe5 16. fxe5 Vxe5 17. Bh1 (a nyitott vonalakon világos minden tisztje támadásba lendül) 17 Vc5 18. Hb3 Vc7 19 Ff4 Vd8 (a sötét vezér nem találja helyét) 20. Vf2! (kitűnő lépés mellyel Zajcsik megoldhatatlan problémák elé állítja ellenfelét) 20. ... Hbd7 21. Ff3 Vb6 22 Vg3 (a 23. Fc7 és 23. Vxg7 kettős fenyegéspercen belüli eredményt érhet el. Válogatott társa, Milana Strnadová, aki szülési szabadságról hosszabb szünet után tért vissza, a rajtlistán szintén a 800 méteren szerepelt. A futónőtöl azonban megtudtuk, téves a bejegyzés, ö ugyanis az 1500-ra nevezett. Kíváncsian várjuk a hosszú kihagyás után, vajon milyen formában mutatkozik be. Éva Murková szomorúan integetett vissza a stadion másik oldaláról, kézmozdulatával jelezve: vége, befejezte, őt már nem láthatjuk viszont. Nem jó hírrel szolgált Melicher Ludmilla sem, a hosz- szútávfutónö sérüléséből még mindig nem épült föl teljesen, most is épp az orvostól jött, így nem tudta vállalni az esti rajtot. Ez pedig nem biztató előjel az Európa Kupa-döntő előtt. sporthíradó • JUAN ANTONIO SAMARANCH, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke a karlsruhei Europehalléban több mint 6000 néző előtt csütörtökön este megnyitotta a nem olimpiai sportágak 3. világjátékát, melyen 60 ország több mint 4000 sportolója vesz részt. • SÚLYOS BETEGSÉG UTÁN csütörtökön este <31 éves korában elhunyt Vladimír Urban, a Slovan Bratislava jégkorongcsapatának egykori játékosa, aki 1979-ben bajnokságot nyert a kékekkel. • CLERMONT FERRAND-BAN a 9 forduló játszmáival folytatódott a nemzetközi sakkverseny. Meglepetésnek számít, hogy az éllovas magyar Sax Gyula 54 lépés után vereséget szenvedett a kanadai Kevin Spraggett-tól. Korcsnoj legyőzte Lautier-t. A Renet - Szpasszkij, a Dol- matov - Szokolov, az Elveszt - Ribli és az Andersson - Nogueiras parti döntetlennel végződött. Az élen az egyaránt 5,5 pontos Sax és Korcsnoj áll. • A JUGOSZLÁV VÁLOGATOTT után a holland együttes is elküldte nevezését a 33. szlovákiai kerékpáros körversenyre: Eric Venema, Jós Mooy, Edwin Rutte, Martin Kokk.elkoren, Aart Vierhou- ten, Bertus Kroon. A holland válogatott edzője Leó van Etten. Az OLIMPIAI SAZKA 5 a 40-ből 29-30. játékhetének nyerőszámai: 4 6 12 14 36 pótszám: 33 (ŐSTK) sel) 22. ... e5 (nincs jobb) 23. Fxe5 Hxe5 24. Bxe5 Fe6 25. Hc5! (újabb erélyes húzás) 25. ... Fxc5 26. Ha4 Va5 27. Vxg7 Ke7 28. Bxe6+! Kxe6 29 Hxc5+ Ke7 (vagy 29. ... Vxc5 30. Bel + és nyer) 30. c3! és erre a csöndes lépésre sötét feladta, mert a 31. Bel + fenyegetés nem védhető. 1625. SZ. FEJTÖRŐ Jan Kotrc (1888) Világos indul és 3 lépésben mattot ad (3 pont) Ellenőrző jelzés: Világos: Kai, Vg3, Bf2 és f8, gy: a4, b5, c4, d3 és e5 (9 báb). Sötét: Kd7, Fh3 gy: a5, c5, e7 és g4 (6 báb). A megfejtés beküldésének határideje: július 31. A megfejtések az Új Szó szerkesztőségének címére küldendők „Sakk“ megjelöléssel. A helyes megfejtést beküldők között minden héten két könyvet sorsolunk ki, továbbá állandó megfejtési létraversenyt vezetünk. Az 1623. sz. fejtörő (L. I. Kubbel) megfejtése: 1. Ff1! Az e heti nyertesek: Tóth Dénes, Királyhelmec (Kr. Chlmec), Berza István Komárom (Komárno). Üzenet: Trnavsky Imre, Léva (Levice) 1. Vf2? Bd2! DELMÁR GÁBOR Nem valós viszont az az információ, hogy Tána Slaninová-Kocembová búcsúversenyére készül az Sznf-stadion- ban. Edzőjével és férjével, Jan Slaniná- val együtt nagyon rácsodálkoztak, amikor a búcsúról beszéltem: „Remélem, az Európa Kupa-döntőn még segíthetek a csapatnak, na és otthon, Ostravában is ott szeretnék lenni az Arany futóci- pő-viadalon“ - nyilatkozta a kétszeres világbajnoki ezüstérmes. Valamivel derűsebb volt a hangulat a férfiak táborában, ahol ¿elezny és Vyboát’ok kivételével mindenki harcra kész - s reméljük, jó formában. Itt van Milán Mikuláé is, aki tavaly két országos csúccsal (a távol- és hármasugrásban) mentette meg a prágai országos bajnokságon a csehszlovák atlétika becsületét. Most ugyan távolról sincs olyan jó formában, mint egy esztendeje az olimpia előtt, de azért egy jó nyolc, illetve tizenhét méteres ugrással ismét megörvendeztethetné a sportág híveit.. URBÁN klára • A DUKLA PRAHA labdarúgócsapata két előkészületi mérkőzést játszott Svájcban. Baselben 1:0-ás félidő után 2:1-es vereséget szenvedett a helyi FC- tól. A prágai katonacsapat gólját Karoch lőtte. Glarusban gól nélküli félidőt követően 2:2-es eredményt ért el a Dukla. A vendégek gólszerzői: Chlad és Korejcík (11-esből). • MINDKÉT CSEHSZLOVÁK teni- szezönő győzött a brüsszeli nemzetközi torna 2. fordulójában: Zrubáková (2.) - Guerree 6:0, 6:1, Novotná (1.) - Probst 6:3, 6:2. • A HÁZIGAZDA SIÓFOK labdarúgó- csapata nyerte a Siótour Kupát, miután az utolsó mérkőzésen 1:1-es félidő után 2:1 arányban legyőzte a Zseljeznicsar Szarajevót. Ma tíz, holnap három mérkőzést rendeznek a labdarúgó Panasonic Cup ’89 küzdelemsorozatának utolsó fordulójában. Mint ismeretes, a Sparta már csoportgyőztes, szombaton 17.00 órakor Krakkóban lép pályára. A Nitra Koppenhágába látogat, az Ostrava pedig a Vejle otthonában lép pályára. Ha a Bánik az első helyen akar maradni, akkor nem szabad vereséget szenvednie (Vojtíéek felvétele) Jóakarat-versenyek - profikkal (N) - New Yorkban nagyszabású sajtóértekezletet tartottak a jövőre július 20. és augusztus 5. között Seattle-ben sorra kerülő 2. Jóakarat-versenyek szervezői. Bejelentették, hogy 21 sportágban 50 ország mintegy 2500 sportolóját várják a csaknem olimpiai méretű eseményre. Dave Gavitt, az Egyesült Államok Kosárlabda Szövetségének elnöke arról beszélt, hogy ez lehet az első olyan világverseny, amelyen a profik és az amatőrök együtt indulnak - másszóval nyílt viadalokat rendeznek. Az I. ökölvívóliga műsora: Csonka forduló a nyitányon Szeptember 9-én és 10-én az első forduló három mérkőzésével rajtol az I. ökölvívóliga új bajnoki idénye. Azért csonka fordulóval, mert a Komárno -Ústí rangadót december 2-ára halasztották. Mivel a Dukla Olomouc megszüntette ökölvívószakosztályát, így az élvonalból csak egy csapat, a Décín esett ki. A galántaiak (Galanta) továbbra is a legjobbak között öklöznek. A két újonc a CSNL győztese, a Most és az SZNL első helyezettje, a Vranov. Az utóbbi együttes nagy meglepetésre került az I. ligába, a döntőmér- közésen az exligás Elektrosvit Nővé Zámkyt verte fölényesen (16:4). 1. FORDULÓ, szeptember 9-10.: Galanta-Dubnica, Martin- Vranov, Most-US Praha. 2. FORDULÓ, október 7-8.: Dubnica-US Praha, Vranov-Most, Ústí-Martin, Galanta-Komárno. 3. FORDULÓ, október 28-29.: Komárno-Dubni- ca, Martin-Galanta, Most-Ústí, US Praha-Vranov. 4. FORDULÓ, november 4-5.: Dubnica-Vranov, Ús- tí-US Praha, Galanta-Most, Komár- no-Martin. 5. FORDULÓ, november 18-19.: Martin-Dubnica, Most -Komárno, US Praha-Galanta, Vra- nov-Ústí 6. FORDULÓ, december 9-10.: Dubnica-Ústí, Galanta-Vra- nov, Komárno-US Praha, Martin -Most. A bajnokság első félidejének utolsó, 7. fordulóját januárban bonyolítják le. (rt)- Reméljük, olyan kosárlabdacsapattal képviseltetjük magunkat, amelyen a legjobb egyetemisták mellett az NBA, a profi liga sztárjai is ott lesznek - fejezte ki reményét Gavitt. A sajtóértekezleten azt is bejelentették, hogy a harmadik, 1994-es játékokat Moszkvában és Lenin- grádban rendezik meg. Kihirdették a csapatsportágak mezőnyét. A meghívott együttesek (az Egyesült Államok és a Szovjetunió mindenütt automatikusan résztvevő): Férfi kosárlabda: Jugoszlávia, Ausztrália, Olaszország, Spanyolország, Brazília, Puerto Rico. Női kosárlabda: Ausztrália, Dél- Korea, Kanada, Brazília, Kína, és egy meg nem nevezett válogatott. Vízilabda: Jugoszlávia, Olaszország, Magyarország, Ausztrália, Spanyolország, Kuba. Baseball: Kuba, Japán, Tajvan, Kanada, Mexikó, Puerto Rico. Férfi kézilabda: Dél-Korea, Jugoszlávia, Izland, Japán, Csehszlovákia, Spanyolország. Néhány nagy név már egyéni sportágakban is visszaigazolta részvételi szándékát, így például az Egyesült Államokból az atléta Carl Lewis és Jackie Joyner-Kersee, az úszó Matt Biondi, illetve a brit atléta, Steve Cram. ■ Rinat Daszajev, a Sevilla szovjet vendégjátékosa a napokban hazatért a Szovjetunióba, ahol szabadságát tölti. A Szovjetszkij Szport munkatársa megkérte őt, nyilatkozzon egyéves spanyolországi tartózkodásáról. „Annak ellenére, hogy két világ- bajnokságon is részt vettem, igen nehéz volt a kezdet Sevillában. Főleg azért, mert az első fordulókban gyengén ment a védés. Ekkor azonban sokat segítettek a társak és a szurkolók. Szerintem egyes szovjet csapatok is vannak olyan szinten, mint a spanyol bajnokság legjobbjai. A Szpartak Moszkva akkor volt a csúcson, amikor Konsz- tantyin Beszkov irányította. Az a véleményem, hogy a szovjet labdarúgók külföldre szerződtetésével nem gyengül a szbornaja, sőt!“ Daszajevvel megtekinti a szovjet fővárost és Leningrádot Hernando is, a Sevilla tartalékkapusa. ■ Eddig több mint négy és fél millió fontot gyűjtöttek össze Liverpoolban a sheffieldi stadionszerencsétlenség áldozatául esett 95 szurkoló hozzátartozói megsegítésére. Ezt az összeget további három millióval növelheti egy lemezfelvétel, amelyen a rockzene világhírű előadói - Paul McCartney, Gerry Mars- den, Holly Johnson és a Christians együttes - egy régi dalt énekelnek. A bevételeket felajánlották a tragéA szovjet csapatot Philadelphia városa hívta meg, mivel a metropolis is szeretne a rendezők sorába lépni. ■ Újabb érdekes átigazolásokról kaptunk hírt. A 28 esztendős jugoszláv Tomisziav Ivkovics továbbra is a Sporting Lisszabon játékosa marad. Újabb hároméves szerződést írt alá. A brazil Amaríl- do a spanyol Vigo csapatából nem kis összegért az AS Romához szerződött. Az afrikai Kalusha Bwalya a Cercle Brugytól elbúcsúzott, s az új idényben a PSV Eindhoven gárdáját erősíti. Mint ismeretes, a 26 esztendős csatár a szöuli olimpiai labdarúgótornán három gólt lőtt az olaszoknak. Az Eindhovennek a brazil Romario és a csehszlovák Chovanec után Bwalya lesz a harmadik idegenlégiósa. ■ Jövőre a világbajnoksággal egy időben rendezik a 17 évesek vbjét. A Veronában sorra kerülő viadalon a nagyokhoz hasonlóan 24 válogatott vesz részt. ■ Lemondott tisztségéről a Mexikói Labdarúgó Szövetség elnöke és főtitkára. Marcelino Garcia Paniagua és Arnaldo Levinson a jelentések szerint nem tudott megegyezésre jutni az I. osztályú ligával a bajnokságban szereplő külföldi játékosok létszámának kérdésében. A vezetők szerették volna, ha a jelenlegi négy megengedett idegenlégióst csapatonként kettőre csökkentették volna, ám az egyesületek képviselői más véleményen voltak. ■ Spanyolországban gépkocsijával felborult egy felüljárón, és olyan súlyosan megsérült Laurie Cunningham, hogy a kórházba szállítás közben meghalt. A 32 éves fekete bőrű angol labdarúgó a West Bromwich Albion csapatában kezdte pályafutását. Hatszor szerepelt az angol válogatottban, majd többek között a Real Madrid színeit is viselte. ■ Francisco Gento, akinek neve még ma is legenda a nemzetközi futballvilágban - dédelgetett kedvence volt az egyébként igényes spanyol szurkolóknak, akik szüntelenül törték fejüket, miként tudnák meghálálni azt a sok örömet, amelyet a kivételes képességű csatár játékával szerzett nekik. Igy történt, hogy a Real egyik lelkes szurkolója ugyancsak kitett magáért, és egy kölyökcsimpánzt ajándékozott a „bálványnak“. Nagy volt az öröm a Gento-gyere- kek körében az egzotikus ajándék láttán. (sr) A külföld labdarúgása dia sújtotta családok megsegítésére. ■ Az 1985-ös brüsszeli Heysel- tragédia után jövőre ismét európai portyára indul a Liverpool csapata. Az első barátságos összecsapásra Olaszországban, a Fiorentina pályáján kerül sor. ■ Augusztusban az Egyesült Államokban vendégszerepei a szovjet bajnokcsapat, a Dnyepr Dnyepro- petrovszk együttese. Az 1994. évi világbajnoki döntőnek, mint ismert, az amerikaiak adnak otthont.