Új Szó, 1989. július (42. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-21 / 170. szám, péntek

Örökségére szükségünk van Forbáth Imréről, s nemcsak tanulmányairól Megjelentek hát, végre, esszéi, cikkei is. A versei utoljára 1978-ban láttak napvilágot kötetben, tehát annyi esztendővel halála után, érde­mes újra szembenéznünk életmű­vével. Hiszen a csehszlovákiai magyar szellemiség eleddig egyik legjelen­tősebb teljesítményével találkozha­tunk, amelyet - ráadásul - koránt­sem értékének és érdemeinek meg­felelően ismernek - és ismertek el, még az író életében sem. Halála után pedig - az értők többszörös erőfeszítése ellenére, mert ilyen szándékok folyamatosan léteztek- a klasszikusoknak kijáró látszatdi­csőség sem az övé: még a cseh­szlovákiai kultúrában is többen van­nak az elhalt jelesek között, akiket inkább emlegetnek, mint olvasnak. Legyünk könyörtelenül igazságosak: sajnos, Fábry Zoltán szintén ebben a szomorú sorsban osztozik. Forbá- thot azonban emlegetni is ritkán szokták. Ezért fontos a könyve. Mondhatnánk, nincs másról szó, mint az idő bosszújáról. Forbáth Im­re egész életében aktuális költő, aktuális közéleti ember akart lenni, persze az aktualitásnak abban az értelmében, amelyből hiányzik a tör­tető aktualizálás, de alapjellemzője, hogy a jelenben kíván hasznos len­ni. Aktuális volt, tehát mára - elavult. Minek emlegetni hát akkor nevét? Ám Forbáth ma is aktuális! Ez a bök­kenő. A következő mondatokat pél­dául Vladimír Clementis felkérésére írta, a háború alatt, a londoni emig­ráció nyomorúságos körülményei között, amikor a csehek, a szlovákok és a magyarok jövőbeli esélyeit vizs­gálta. ,,Részemről nem a tagadásra, hanem a dolgok új szintézisére he­lyezem a hangsúlyt. Az én krédóm egyszerű: csehek, szlovákok, ma­gyarok jövője, a Duna-medence töb­bi nemzetének jövendője is attól függ, hogy okultunk-e saját történel­münkön. Ha okultunk, és helyesen vontuk le a tanulságot, akkor hi­szem, hogy nincs messze a kor, amelyben különböző népeink más és más nyelveken együtt éneklik a szabadság dalát." Igen, Forbáth szavaiban a távlatok szebbre rajzol­tattak, igaz óhaj szerint - de vajon mérsékeli-e ez a feladat mindmáig fennálló aktualitását? Mérsékli-e a feladat megítélésének helyes­ségét? Nem állítható, hogy Forbáth Imre minden sorát igazolta az idő. Ugyan kiről mondható el ez manapság? Hiszen a mindennapok küzdelmeit vállaló politikus költő közírása- e kötet tartalma. Ráadásul Forbáth vitázó alkat volt, s a kor maga is disputákra, eszmei közelharcokra ingerelte a kortársakat. Egy új mű­vészet megteremtése volt a tét, egy gyökeresen új világban. Természe­tes tehát, hogy az útkeresés szelle­mi viszontagságait tévedések is kí­sérték. És sok-sok olyan igazságra való rátalálás, amelyek ma már szin­te magától értetődnek, de leírásuk idején, kivált a művészeti avantgárd­tól annyira idegenkedő magyar kö­zegben - kimondásuk hatalmas me­részségnek számított. Laco Novomesky, a szlovák köl­tő-barát ekként jellemzete Forbáth magatartását: ,,A húszas-harmincas évek művészi mozgalmaiban, forra­dalmi politikai aktivitásában nehe­zen lehetett volna találni lelkesebb résztvevőt, tanultabb propagandis­tát, mint ezt a magyar költőt, akit olyan állandósult nyugtalanság fű­tött, amely még verseinél is áradóbb volt... “ Ez a nyugtalanság nyilvánult meg, az új világnézet szenvedélyé­től fűtötten, amikor a kolozsvári Ko­runk cikkírójaként a cseh-szlovák -magyar megértést szorgalmazza a két világháború között. Ez az igaz­ságot kereső lelkesedés vállaltatja vele a kockázatokat is. És miért feledkeznénk meg arról, hogy első nemzetközi szereplése- minden túlzás nélkül - hőstett volt, az egyetemes magyar irodalom be­csületét, történelmi felelősségét iga­zoló, feddhetetlen kiállás? 1938- ban, Nezvallal, Clementisszel és Ján Ponicannal együtt részt vett az antifasiszta írók párizsi világtalálko­zóján. A második világháború előtt egy történelmi pillanattal, négy kom­munista művész, a Hitler által sarok­ba szorított Csehszlovákia képvise­lőjeként, de természetesen csehi­ként, szlovákként és magyarként- a békéért szólt, a nacionalizmusok uszításával szemben. A párizsi ká­véház teraszán írta Forbáth a fel­szólalását, magyarból Clementis tol­mácsolta franciára és a kongresszus egyik esti ülésén hangzott el. For­báth magyar szavait - ez volt akkor, ott, az egyetlen magyar szó - Ara­gon ismételte franciául. És ez a fel­szólalás ekként kezdődött... ,,Szo­morú emlékezéssel kezdem. A köl­tő, aki ezen a fórumon a legjogosab­ban képviselte volna a haladó ma­gyar irodalmat, a nagy magyar poé­ta, József Attila harminckét éves korában öngyilkos lett..." Majd kö­szönetét mondott új hazájának, Csehszlovákiának az új művészet és a demokrácia leckéiért és így folytatta: ,, Elemi kötelességemnek tartottam mindig, hogy új hazámban hirdessem az igazi magyar értéke­ket. Jól tudom, hogy önök között is sokan vannak, akik hamisan ismerik a magyar kulturvilágot... Tropikus bőségben termeli ez a nép a nagy tehetségeket, egy szűklátókörű rendszer a fő akadálya annak, hogy igazán népszerűek és ismertek le­gyenek. A prágai PEN kongresszu­son nem vehettek részt magyar írók. S itt, a nemzetközi kultúra mesterei előtt is csekély magamnak kell he­lyettesítenem nálam sokkal méltób­bakat. De éppen ezért kérem a kongresszust: figyelemmel és sze­retettel gondoljanak magyarországi kollégáikra. Azok igazán megér­demlik, és nagyon nagy szükségük van rá!" Forbáth nemcsak elsőként hivatkozott nemzetközi közegben magyarként József Attilára, de szel­lemét is képviselte. És kik előtt!... Jelen volt Heinrich Mann és Louis Aragon, Alekszej Tolsztoj és Pablo Neruda, André Malraux és Nicolas Guillén, Anna Seghers és llja Ehren- burg. Nem volt mindegy, hogy eb­ben a társaságban, egy olyan nem­zetet, amelyet Hitler szövetségese­ként ismertek a világban, nos, a ma­gyarságot, ki és hogyan képviseli... Nagyjából ugyanebben az időben a moszkvai Új Hangban is az új művészet ismérveit keresi, kutatja. Lukács György lesz a vitapartnere. Ne e régi vitára gondoljunk, hanem az útkeresés közösségére: a disputa témájaként szolgáló elméleteken már régen túlhaladt az idő, így van ez rendjén. Az idő azonban nem haladhatta volna meg ezeket a prob­lémákat, ha Forbáth és a többiek nem morfondíroznak, nem tépelőd- nek, nem vitáznak róluk. S Forbáth esszéi nemcsak a kommunista világnézetű művé­szettel rokonítják őt. Az egész kor­társ egyetemes magyar irodalommal nem különben... Ugyan ki gondol­ná, hogy akár Németh Lászlóval is. Mert kísértetiesen összecseng For­báth és Németh egynémely megál­lapítása. Forbáth ezt írta a Magyar költő Prágában című alapvető esz- széjében: ,,A cseh kultúra talán nem olyan eredeti, nem olyan zseniális, mint a magyar. De feltétlenül széle­sebb, szervezettebb, civilizál­tabb..." Németh László pedig eh­hez hasonló gondolatokat fogalma­zott meg Az én cseh utamban...: ,,A cseh népben azok a tulajdonságok voltak együtt, amelyeket én a ma­gam s népem erényeinek szerettem volna látni: szelíd polgáriasultság és kemény igazságszeretet..." Vagy: ,.A magyar és a cseh íróalkat közt rögtön szembeszökik a különbség. Amit minálunk költők csináltak, őná- luk tudósok... Az ö Apáczaiuk egy Comeniusszá nő, Petőfijük viszont egy. Mácha..." Ne azt vitassuk, hogy egy-egy mondatban lehet-e szerencsés meghatározását adni ezeréves múltra visszatekintő iro­dalmaknak, hanem vegyük észre a hasonlóságot, Forbáth is, Németh László is ugyanazokat a tulajdonsá­gokat fedezik fel a cseh literatúrá- ban, és mindketten a cseh nép iránti forró szeretettől vezéreltetve, xxx Ez a jegyzet mindössze figyelem­felhívó szeretne lenni. Forbáth Imre örökségére szüksé­günk van. Nem csupán nevének fölemlítésére. Olvasása, kritikus fel­dolgozása mai gondolkozásunkra hathat termékenyítően. Ezért kellett kiadni. Ezért kell mű­veinek kiadását folytatni. És egy halk kérdés, befejezés­ként: lesz valaha egy monográfia Forbáth Imréről, akit 1930-ban a Nyugat hasábjain Illyés Gyula az öt legnagyobb élő magyar költő kö­zött tartott számon, akiről Nezval verset írt, s akit érdemtelenül, már- már teljesen elfeledünk? E. FEHÉR PÁL írni — szépen „Ne kényszeresük rá az elsős, másodikos kisiskolásokra a felnőttek gyors élettempóját. A gyerekek ne annak örüljenek, hogy milyen gyor­san képesek leírni egy-egy sort, ha­nem annak, milyen szépen tudnak írni. “ A fenti két mondat, egy tapasz­talt tanítónő véleménye, az írásokta­tás problémájának lényegét ragadja meg. Manapság gyakran beszélünk az írásoktatás módszereinek haté­konyságáról. Lehet, hogy valakinek ez fölöslegesnek tűnik, hisz az alsó tagozaton elsajátított szépírás úgyis romlik az évek folyamán, előbb- utóbb mindenki kialakítja a maga sajátos kézírását, jellegzetes betűit. Ám az első osztályban folyó írások­tatás, amely a betűk szép megfor­málására törekszik, nem öncélú. Az írott beszéd elsajátítása nem me­chanikus, hanem tanult folyamat, amely mögött bonyolult pszichikai tevékenység áll. Ennek eredménye egy új pszichofiziológiai funkció­rendszer kialakulása, amely közvet­lenül kapcsolódik a halott beszéd­hez és a gondolkodáshoz. Az írással az ember esztétikai és erkölcsi vo­natkozásban is formálódik, s akad­nak szakemberek, akik azt állítják, hogy a tanuló funkciós folyamatai, főleg a gondolkodás, a felfogás, az emlékezőtehetség és a figyelem, sőt az akarat és az érzelmek is, szoros összefüggésben állnak az írást ok­tató pedagógus módszertani eljárá­sával. Az alapiskolák első osztályaiban vizsgálatot folytattunk, hogy megál­lapítsuk, mi akadályozza az írások­tatás hatékonyságát. A pedagógu­sok többsége szerint az elsajátítan­dó tananyag nagy mennyisége az egyik fő ok, ám nem ez a probléma lényege. Elég elemezni az írásokta­tás gyakorlati lefolyását, hogy ne osszuk ezt a véleményt. Sok helyen a tanulók fölöslegesen sok időt tölte­nek az írásra való felkészüléssel, gyakran a pedagógus magyarázata vesz igénybe a kelleténél több időt, másutt a tanító az írás tempójának gyorsításával „segít magán“, ter­mészetesen a minőség rovására. Rendkívül fontos szerepet játszik az írásoktatás tartalma is. Sok függ a pedagógus munkastí­lusától, módszereitől is. A tapasztalt pedagógusokban megvan az a ké­pesség, hogy hatékonyan szervez­zék meg az órát. De az alapos felkészültség és a jó tanterv sem segít, ha az oktatást olyan akadá­lyok nehezítik, mint a nagy létszámú osztály, a váltott, tehát délelőtt, délu­tán folyó tanítás, a rossz minőségű írószer vagy papír. A pedagógus a nagy létszámú osztályokban nem foglalkozhat egyénenként a tanulók­kal, nem elemezheti és értékelheti ki gyorsan munkájuk eredményeit. Az írás színvonalát - olvasható­ságát, folyamatosságát, szép kül­alakját - olyan látszólagos kicsisé­gek is befolyásolják, mint a színes­ceruzák, tollak és füzetlapok minő­sége. Ceské Budéjovice-i írószer­gyártónk, a KOH-I-NOOR HARDT- MUTH külföldön is ismert, számos termékét exportálja. Csak az a kár, hogy a hazai kisiskolásokra keve­sebbet gondol. Ha valaki megkér­dezné a gyerekeket, melyik ceru­zákkal boldogulnak a legkevésbé, bizonyára azt válaszolnák, hogy a 3592 és 8231 számú pasztellceru- zákkal. Ezek ugyanis nagyon töré­kenyek és nehezen faraghatok. Az alapfokon tanító pedagógusok el­mondták azt is, hogy noha az üzle­tekben toliakból gazdag a választék, az elsősök, másodikosok és harma­dikosok számára nehezen találnak megfelelőt. Ezekben az osztályok­ban olyan tolira van szükség, amely finomabb vonalvezetésre ösztönöz, jól fogható, könnyen lehet vele írni, vékony tollhegye van. Ezeket az igényeket leginkább a töltőtoll elégíti ki. Üzleteinkből hiányoznak a vé- konyhegyű töltőtollak. A legfontosabb azonban az, hogy a pedagógus maga hogyan viszo­nyul az íráshoz. Minden megnyilvá­nulásával, azzal, ahogy a táblára ír - és nemcsak az írásórákon - érez­tetnie kell a fegyelmezett, szép írás fontosságát, az írás örömét. Az írás­órákon kellemes légkör kialakítására kell törekednie és ügyelnie kell arra, hogy a tanulók eleget tegyenek a hi­giéniai és technikai követelmények­nek. Ha a pedagógus nem tudja önálló és alkotó munkára ösztönözni a tanulókat, az öröm kényszerré vá­lik, a gyerekek mechanikusan végzik feladatukat. Ilyenkor szoktak aztán a pedagógusok és a diákok túlter­heltségre hivatkozni. V. A. Szuhomliszkij, a neves szovjet pedagógus ezt a hivatkozást elutasítja: ,,A túlterheltség oka nem az előírásokban rejlik, hanem a gya­korlatban... az oktatás módszerei­ben." A pedagógust felkészültsége, szakmai tudása, pszichológiai érzé­ke segítheti abban, hogy elkerülje azokat a rossz módszereket, ame­lyek megronthatják az írás örö­mét Dr. BOÉENA áUPŐÁKOVÁ HEM RARA MENEKÜLÉSE Most lenne kilencvenéves. A mo­nográfiák, életrajzírók szerint Faulk- ner mellett a huszadik század legna­gyobb, legamerikaibb prózaírója volt, bár ez az amerikaiság elég különös módon nyilvánult meg; korai novelláin kívül szinte meg sem említi Amerikát, s szinte egész életében módszeresen kerüli. Állomásai: Pá­rizs, Olaszország, Spanyolország, Afrika, Kuba, vagy egy másik koordi­náta-rendszerben mozogva: olasz front, spanyol polgárháború, Távol- Kelet... Mindig ott mozgott, ahol történt valami. Ha béke volt, maga kereste a kalandot: bokszolt, vadá­szott, repült, verekedett. És közben iskolát teremtett, olyan írói világot, amelynek hatása szinte az egész Tóth István: MÉNESTERELÉS világirodalomban lemérhető, kimu­tatható. Miközben Amerika arcáról az otthon élő amerikaiak írtak: Drei- ser, Steinbeck, Faulkner, vagy nap­jainkig nyúlva: Below, Doctorow, Roth. Hemingway mítoszát ki is kezdték az amerikaiak, talán nem tudván neki megbocsátani, hogy életművé­ből kirekesztette hazáját: évtizedek óta lassan, módszeresen és leve­lenként csipegetik fejéről a babért a zsurnalisztika és a kritika vajáko- sai, gyávaságot, szerepjátszást, pó­zolást emlegetve. Való igaz, állan­dóan menekült. Előbb, fiatalon, az ártatlanságát épp akkoriban elvesz­tő Államokból, majd jórészt maga elől, az alkoholba, a békétlenségbe, újabb és újabb házasságba. Ám mindez az irodalomért történt, azzal az eltökéltséggel, hogy ha törik, ha szakad, nagy író lesz belőle. S eh­hez az ellaposodó „konszolidálódó“ Amerika a keménykötésű, saját er­kölcsi kódexét építgető, s ahhoz ma­gát mindvégig tartó férfinak nem felelt meg. Persze, a gyökerek sok mindent megmagyaráznak: nem volt oly sze­rencsés, mint Faulkner vagy Stein­beck, akik délen születtek: Oak Park, a Chicago melletti település steril, üvegházi környezetében nem érződött a vér és a veríték szaga, ebből a rezervátumból csak kitörni lehetett. Hemingway, visszatekintve, fintorogva emlegeti szülővárosát, amely a megrekedtség szimbóluma is lehetett volna a maga puritaniz­musával, illem mögé bújtatott gátlá­saival, hazug erkölcsösségével. Mégis, ennek ellenére, vagy épp emiatt, az egész Hemingway-életmű holdudvarában ott vibrál a furcsa kettősség: a hősiesség és gyáva­ság, az akaraterő és gyengeség, a férfiasság és a pipogyaság dualiz­musa, a Francis Macomber-i tépelő- dés a halál előtti pillanatokból. Hogy nem lett belőle Steinbeck, Faulkner, O’Hara vagy valaki más, könnyű a fejére olvasni, ám balgaság nem látni, hogy alkati adottságai, egyéni érdeklődésköre más szerepet szán­tak neki. Olvasók ezrei, milliói olvasták és olvassák ezután is a Búcsú a fegy­vereké, az Akiért a harang szólt, Az öreg halász és a tengert-, a felhí­gult, elbizonytalanodott, örökös útke­resés ösvényein, bolyongó regény- irodalom korában, mondjon bár­mit a kritika, sokan nyúlnak Hem papa könyveiért a polcra, hogy igazi, hús-vér hősökkel találkozzanak, emberszabású hősökkel, veszíteni és eligazodni is képes figurákkal, akik, bár olykor frázisokat is monda­nak, emberi esendőségükben is ro­konszenvesek. Hemingway sokunknak volt meg­határozó alapélménye. Túl a fejére olvasott vádakon: a szerepjátszá­son, az intellektus kérdőjelein, oly tudatos író volt, akinek vonzáskörét nem lehetett megkerülni, s ha sokan tanulnak a múlt század nagy meste­reitől prózát írni, a huszadik század kisebb számú nagy mesterei közül semmiképp sem kerülhetik ki He- mingwayt. Igaz, ma már egyre keve­sebben törődnek a stílussal, vagy egyenesen stílustalanságra töre­kednek. Dunát lehetne rekeszteni a keménykötésű írókkal, akik vize­zett prózát írnak és sokat nyava­lyognak; Hemingway, bár sokat nya- valygott, pózolt, keménykötésű pró­zát írt, jéghegyének egyhatodnyi ré­sze ma is méltóságteljesen emelke­dik ki a vízből. Bármennyit menekült is az író, ez az egyhatodnyi lényeg megérte. -kövi­DJ SZ 6 1989. VII

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom