Új Szó, 1989. július (42. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-20 / 169. szám, csütörtök

A beszédkészségre építve Középiskolások az Ismerd meg a szlovák nyelvet verseny idei döntőjében Reviczky (újra)olvasása közben Az SZSZK Oktatási, Ifjúsági és Testnevelési Minisztériuma a Peda­gógiai Kutatóintézet közreműködé­sével rendezte meg a Poznaj slo- venskú rec (Ismerd meg a szlovák nyelvet) szlovákiai döntőjét. Ebben a fordulóban az alap- és a középis­kolák kiválasztott tanulói vettek részt. A középiskolák 3. osztályos tanu­lói két csoportban versenyeztek; az egyikben az érettségivel végződő osztályok diákjai, a másikban a szakmunkásképző intézetek tanu­lói mérték össze tudásukat. A ver­senyanyag három részterületet fog­lalt magába. Először egy fordítási gyakorlattal kellett tanulóinknak meg­birkózniuk, tizenöt soros szakszöve­get, Az ember a munkafolyamatban címmel, fordítottak szlovák nyelv­re. Szeretném megemlíteni, hogy a szakszövegfordítás nem célja a szlovák nyelvoktatásnak, de ezzel a gyakorlatformával tanulóink a szaktantárgyak keretében talál­koznak. A szöveget a versenyzők írásban húsz perc alatt aránylag jól megoldották. Hiányosságot csak né­hány szakkifejezés pontatlan hasz­nálatában, helytelen értelmezésé­ben észleltünk, és a tizenkét ver­senyző közül három tanuló nem for­dította le az utolsó két-három mon­datot. Egy-két dolgozatban súlyos helyesírási hiba is előfordult. A második feladattal a verseny­zők hallás utáni készségét vizsgál­tuk. Egy közérthető, nem túl igé­nyes, kétoldalnyi szakszövegnek a tartalmát - az állattan területéről - a szöveg összefüggő, kétszeri elolvasása és meghallgatása után a tanulók közvetlenül, az elsajátított ismeretek alapján emlékezetből rep­rodukálták. A bírálóbízottság figye­lemmel kísérte a versenyzők megle­pően kiváló emlékezőtehetségét, és a tanulók - egy-két kivételtől elte­kintve - értelmesen hangsúlyozott, kimerítő előadását. A legtöbben a szlovák nyelvű szöveg tartalmát szinte szó szerint megjegyezték és visszaadták részletes mondanivaló­ját. A zsűri a megértés képességét, a helyes intonációt, a kifejező előa­dásmódot és az olyan reprodukciót értékelte, amelyben a tanuló a cse­lekmény lényegét tömören és vilá­gosan foglalta össze. A versenyzők nagy része kiváló szómemóriája alapján könnyen megjegyezte a szöveg kevésbé gyakori szavait, szókapcsolatait, valamint a nyelvi struktúrákat, és probléma nélkül, au­tomatikusan alkalmazta őket. Csak nagyon ritka esetben vétettek a nyelvtani nemek, esetleg a vissza­ható igék helyes használata ellen. Kivétel nélkül, helyes kiejtéssel reprodukálták a tanulók a szöveget, az anyanyelvtől eltérő hangokat is jól képezték, a hangokat helyesen kapcsolták, s megfelelően alkalmaz­ták a szó- és a mondathangsúlyt is. örömmel állapítottuk meg, hogy a döntőbe jutott diákok kiejtése kifo­gástalannak bizonyult. Az igénye­sebb szavakat, hangkapcsolatokat is helyesen artikulálták, ami azt mu­tatja, hogy tisztában voltak a szlovák nyelv hangrendszerével, amelynek gyakorlati alkalmazása az oktatás folyamán automatizálódott. Az említett kategóriának nagyon fontos része volt az önálló szövegal­kotás, a szóbeli megnyilvánulás. A tanulók öt témakörből szabadon választhattak, és tizenöt perces elő­készület után önállóan, vázlatkészí­tés nélkül négy-öt percig szabadon, összefüggően beszélhettek. A lexi­kális témakörök összeállítása során a tantervi követelményrendszert tar­tottuk szem előtt, de az általunk kidolgozott vázlat alapján az elsajá­tított ismereteket új összefüggések­ben, más tantárgyakban szerzett in­formációkkal kapcsolatban kellett a tanulóknak alkalmazniuk. A meg­szabott tárgykörök a mindennapos társalgásban használt szókincset, mondatmodelleket ölelték fel, így például a kulturális élet lehetőségeit környezetünkben, a művészetet, ha­zánk szépségeit, a mezőgazdaság rendszerét, az ipar és a tudomány eredményeit, az ifjúság életét, jel­lembeli tulajdonságait, a család munkakörülményeit stb. Figyelmünk elsősorban a diákok kommunikatív képességeinek megí­télésére irányult. Értékeltük a szö­veg tartalmát, felépítését, a tanulók szókincsének gazdagságát, mindezt a nyelvtani ismeretek funkcionális felhasználásával együtt. A verseny­zők - egy-két kivételtől eltekintve - igen jó teljesítményt nyújtottak. Szóbeli kifejezési készségük szín­vonalas volt. A feleletek során azt tapasztaltuk, hogy nagy érdeklődést tanúsítanak a szlovák nyelvtanulás iránt, és állíthatjuk, hogy komolyan veszik a tanulást. A nyelvet valóban magas színvonalon beszélik. Meg­nyilvánulásaik szinte hibátlanok, lo­gikus felépítésűek, és a szépen el­mondott szöveg a nyelv szépségeit is kidomborította. A versenyzőknek minden témában volt mondanivaló­juk. Gondolkodásukban és ítéleteik­ben önállóak és kritikusak voltak. Természetesen a szlovák nyelvok­tatás tartalmára építettek, de gondo­lataikat alkotóan fejezték ki, és más tantárgyakban szerzett ismereteiket, információikat is megfelelően érvé­nyesítették, Nem egy esetben érde­kes, természetes beszédhelyzet alakult ki, amelybe élményforrásként beiktatták a televíziót, a rádiót, a saj­tót, az iskolai kirándulásokat, ünne­pélyeket, családi eseményeket stb. A jól stilizált, hangos beszédnek alapja a pontos kiejtés, a szókincs változatossága, valamint a nyelvtani szabályok gyakorlatban való auto­matizálása. Ezek a feltételek a leg­több versenyző fellépésében meg­felelően érvényesültek. Csak ritkán fordult elő, hogy valamely nyelvtani jelenséget helytelenül alkalmaztak. Közlésük nemcsak egyszerű repro­dukcióként hatott, hanem produktív, spontán megnyilatkozás volt. He­lyenként a monologikus beszédet aktualizáló kérdéssel variáltuk, amelyre a tanulók bátran válaszol­tak, a beszélgetés fonalát továbbvit­ték, és ez a forma nem gátolta őket abban, hogy a beszédszituációt sa­ját körülményeikhez igazítsák. A versenyzők magas színtű felké­szültségét a bírálóbizottság elismer­te, és nehezen tudta eldönteni, hogy kinek a teljesítménye a legjobb. Mindhárom feladatot pontszámmal értékelte, és néhány esetben való­ban csak egy-két ponton múlott a jobb helyezés. Az érettségivel végződő középiskolák győztes tanu­lóin - Schmidt Zsuzsanna, a Őtúro- vóí, Olasz Éva, a Galántai (Galanta) és Kamp Mária, a Bratislavai Duna Utcai Magyar Tanítási Nyelvű Gim­náziumból - kívül szép teljesítményt ért el és dicséretet érdemel még Cserba Tímea az Ipolysági (Őahy), Simon Ferenc a Füleki (Fil’akovo), Szamos Edit a Somorjai (Samorín), Pelle Beáta a Rimaszombati (Ri­mavská Sobota) Magyar Tanítási Nyelvű Gimnáziumból és Pavel Ja- nette a Dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) Egészségügyi Szakközépis­kolából. Elismerés illeti azokat a pedagó­gusokat, akik nagy szeretettel, hiva­tástudattal irányították tanulóikat, A több mint harminc éve épült ob­jektum - melyben a hatvanas években a gimnázium székelt - ma a Nagykaposi (Vel'ké Kapuáany) Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola 849 tanulójá­nak ad otthont. Bár az 1984/85-ös iskola­évben az épületet teljesen átalakították, mára így is szűknek bizonyul. Ez a körül­mény és az új első osztályosok megnöve­kedett száma arra késztette az iskolave­zetést, hogy intézkedjék. De erről majd később. Csaknem hat éve Kendy László sze­mélyében új igazgató került az iskola élére; következetességéről és példamu­tatásáról ismert az Ung-vidéken. Erről már Vajánban (Vojany) tanúbizonyságot tett, ahol korábban igazgatóskodott. Nem az a vezető, aki csak nógat, hanem elő­ször maga fogja meg a dolgok végét. Az szinte természetes, hogy legalább olyan gyakran látni ót melegítőben, mint nyak­kendőben. Az igazgatása alatt eltelt öt és félév eredményei egyértelműen őt igazol­ják. Helyetteséül két nőkollegát - Szanyó Gyuláné és Tóth Éva - választott. Amikor arra kérem, nevezze meg, kit emelne ki a tantestületből, tagadólag int fejével.- Nem, ezt nem tehetem - mondja. - Igazságtalan lennék, ha külön neveket említenék. Tantestületünk összes tagja egységes egészet alkot, közös dolgainkat közösen intézzük. Ha a szükség úgy hozza, nem húzódozik itt senki; festünk, takarítunk, cipekedünk, egyszóval, tesz- szük a dolgunkat. Látva ezt, csatlakoznak hozzánk a szülők is. A csapatmunkának s szorgalmas munkával készítették fel őket a versenyekre. A versenyeket a tanítási órán kí­vüli érdekesebb munkaformák közé soroljuk, mert nagyon alkalmasak a nyelvoktatás elevenebbé tételére, és komoly segítséget nyújthatnak a szlovák nyelv elsajátíttatásának motiválásában. Természetesen csak akkor, ha az egyes fordulók (iskolai, járási, kerületi) minél több tanulót ösztönöznek munkára, és egyre többen, s nagyobb kedvvel kapcsolódnak be a versenybe. Köszönet illeti a Komáromi (Ko­márno) Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium igazgatóságát és külön Konczern Józsefné szlovák szakos tanárnőt, amely, illetve aki a ver­senyzőket felkarolta és nagy segít­séget nyújtott mind szakmai, mind szervező tevékenységükben. Végezetül szeretném megemlíte­ni, hogy a nyelvoktatás módszeres eljárásait továbbra is elsősorban a tanulók beszédkészségére kell a pedagógusnak építenie. A beszél­getés a mindennapi élet témakörein kívül kiterjed a művelődési, kulturá­lis, gazdasági, politikai témákra is. A szakterminológia elsajátítása el­sősorban a matematika és a termé­szettudományi tantárgyak feladata. A szlovák nyelvű társalgási órákon egyszerűbb témakörök keretében néhány általánosan ismert szakkife­jezést ismételünk, jelentését ponto­sítjuk és begyakoroljuk. Pedagógusaink az oktató-nevelő munka során nem feledkezhetnek meg a hallás utáni megértés szere­péről sem. Tanulóikat úgy irányít­sák, hogy megértsék a szöveg lé­nyegét, képesek legyenek alapgon­dolatának összefoglalására, a kulcs­szavak rögzítésére, és nem utolsó­sorban a mondanivaló vázlatának összeállítására. A közlés felépítése legyen logikus, értelmes és nyelvhe­lyességi szempontból is megfelelő. Tudatosítanunk kell, hogy a hal­lás utáni megértés készségének fej­lesztése, a tartalom elmondásának gyakorlása a beszédkészség fej­lesztésének legfőbb feltétele. A kor­szerű technikai vívmányok, a rádió, a televízió, a film, a magnó, a lemez­játszó is nagy segítséget nyújthat e készség begyakorlásában. A középiskolai nyelvoktatásban pedagógusainknak arra kell töre­kedniük, hogy tanulóik a szöveg tar­talmát közvetlenül, az elsajátított is­meretek alapján megértsék, és ké­pesek legyenek a tartalom lényegét önállóan, saját szavaikkal is elmon­dani. A szlovák nyelvoktatás kom­munikatív céljának megfelelően az oktatásnak ezen a fokán már meg­követeljük a diákoktól, hogy a szö­veget variálják, más, változatos szi­tuációba, környezetbe ültessék, megfelelően aktualizálják, és véle­ményt nyilvánítsanak. TÖRÖK MATILD vagyunk a hívei. Ez akkor mutatkozott meg a legmarkánsabban, amikor a szülői munkaközösséggel karöltve egymillió két­százezer korona értékben átépítettük az alsó tagozatnak otthont adó barakképü­letet. Ez egykor építkezési felvonulási épü­letként szolgált, így korántsem felel meg a követelményeknek. Ebben az ideigle­nes épületben szoronganak a gyerekek (a belső esztétikai elrendezésen így is van mit megcsodálni); 16 tanterem az alapve­tő higiéniai előírásoknak sem felel meg (ezt a járási és a kerületi egészségügyi intézet állapította meg), nem beszélve arról, hogy hiányzanak az öltözők, mel­lékhelyiségek, tanári szobák. Negyvenöt gyerekre nyolc mosdó jut. Nemrégen négyszáz gyerek számára csak két vécé volt. Az épületnek nincs tornaterme, de még udvara sem. Az épület csak azután vált használha­tóvá, hogy a szülők azzá tették. Négy évvel ezelőtt a nyári szünidő másfél hónapja alatt - egyébként ez volt az új igazgató első nagyobb „vállalkozá­sa“ - 700! (hétszáz) szülő adta egymás kezébe a taligát, a kőműveskanalat, a seprűt, törlőrongyot, hogy a tanévnyitás fennakadás nélkül megtörténjen.- Ezért bízom ma is - mondja az igazgató -, ha kell, újra mozgósítani tud­juk a szülőket. Ugyanis a minap kérelem­mel fordultunk a városi nemzeti bizottsá­így változna az ember? Úgy húsz­éves koromban, immáron kötele­ző feladatként, ám egyre szenvedé­lyesebb érdeklődéssel barangolván a magyar irodalom múltjában, a ti­zenkilencedik század költői közül már mint félig-meddig ismerősökkel találkoztam a nagyokkal, akik a ko­rábbinál jóval alaposabb megisme­rés révén még mindig a felfedezés erejével hatottak rám (ma is gyak­ran). A többiek sorából igazán csak ketten, Komjáthy Jenő és Reviczky Gyula. Sőt, nyomban magukhoz is vonzották a versírással kacérkodó fiatalembert: rátaláltam költészetük­ben akkori - pillanatnyi? - hangula­taimra, az életről, világról akkoriban vallott - naiv? - elképzeléseimre. A száz éve halott Reviczky Gyu­lánál maradva, ma már nem nagyon tudnám megmondani, mi fogott meg oly erősen az ő verseiben. Talán valóban a hangulatai, „kopár ifjúsá­gának“, örömre, boldogságra vá­gyó, mégis halálig szomorú lelkének fájdalmas, elégíkus dalai, melyekkel azonban nemcsak a korabeli és ké­sőbbi érzelmes hölgyek szívét hódí­totta meg, hanem hatással voltak például a fiatal Ady Endrére is. Talán az efféle sorok ragadtak meg: „Té­vedt madárként egy-egy emlék Re­pül át néha szívemen. S szelíden, könnyeimet áldva, Te újra megje­lensz nekem"; vagy ,,Feltárul immár födeled, koporsó; Hallom, mint hull a föld reád; S a szél áthozza idegen sírokról Hozzám a rózsák illatát". Persze, az sem kizárt, hogy e versek mellett tetszett nekem - húszéve­sen! - filozofikus töltésű lírája, mely­ben egyrészt a szegények és mega- lázottak pártján áll, másrészt, amelyben a lemondás és a szenve­dés „dicsérete“ hangzik, méghozzá úgy, hogy közben a költő maga is fatalistává válik, megsértett ön- és igazságérzete, fájdalmai pedig arra késztetik, hogy Isten helyett a Sátánt imádja. Nem akármilyen belső küz­delmek és kínok után lehet eljutni e végső, rendkívül szimbolikus erejű pontig, amelyben ott a kegyetlen irónia, hisz mindennek épp az ellen­kezőjét szeretné, szerette volna a költő. Hiába: „Ó, mindenütt, mióta Jób keserge, Meg volt az verve, meg volt bélyegezve, Ki érző szívvel jött e zord világra, S csalárdok közt az igazsághoz álla" - írja A Volkov- temetö című, Turgenyev halálára született versében. Majd így fejezi be egyik leghíresebb opuszát, a Ma­gamró /t: „Hát ne fordulj vak heved­ben A világ és rendje ellen... Úgy tekints az emberekre, Hogy a föld se jó, se ferde; Se gyönyör, se bú tanyája, Csak magadnak képe, má­sa. Ki sóhajtoz, ki mulat. A világ csak - hangulat". Ez az utolsó mondat áll sírkövén is, mintegy kifejezve Re­viczky Gyula életének és költészeté­nek lényegét. Noha e költészet ma sem hagy közömbösen, továbbra is kedves gon keresztül a járási és a felsőbb oktatá­si szervekhez, hogy segítsenek változtat­ni a mára már tarthatatlan állapoton. Jo­gos igényünket a vnb képviseletében No- votny Gyula alelnök, továbbá Stefan Ke- er, a járási oktatási osztály vezetője és Balla János, a járási nemzeti bizottság alelnöke is támogatja. S hogy miről is van szól? Amióta itt vagyok, azóta fokozato­san nő iskolánk tanulóinak száma: míg az 1983/84-es iskolaévben 649 tanulónk volt, a jövő iskolaévben 878 lesz. Ezért gyors intézkedésre volt szükség, annál is inkább, mert egy osztálynyival nőtt az új elsősök száma. Kérésünk az, hogy a je­lenlegi főépületet egy tizenkét osztályos épületszárnnyal bővíthessük, amelyben az alsó tagozatot helyezhetnénk el. Miu­tán így felszabadulna a barakképület, ab­ban a 16 osztályos napközi kapna helyet. Az átalakítások már megkezdődtek és a nyári szünidőt a munkák folytatására használjuk ki. Amint arra a kérvényünk­ben is utaltunk, a panelépületben az okta­tást átmenetileg csak úgy tudjuk fennaka­dás nélkül folytatni szeptembertől, ha az ígért 150 ezer koronás tatarozási költsé­get a kerületi nemzeti bizottság rendelke­zésünkre bocsátja. A knb-tól ígéretet kap­tunk, hogy az új épületszárny alapjait már az idén lerakják. Kérelmünket az illetékes minisztérium jóváhagyta, így izgatottan várjuk az építkezés megkezdését. Talán mondanom sem kell, hogy a 12 milliós számomra benne számos strófa, él­vezem a versek zenéjét, eleganciá­ját, a tiszta jambusokat, trocheuso- kat, lelkesedésem már nem a régi. Változik az ember. Személyes érzé­seimen túl, mindenesetre: olyan köl­tő, esszéíró, kritikus és szerkesztő volt Reviczky Gyula, aki a kiegyezés után újra feltámadó irodalmi ellen­zék tagjaként valamennyi szerepé­ben vehemensen küzdött az epigo- nizmus, a „falusias magyarkodás“, a konzervativizmus, a középszerű­ség megnyilvánulásai ellen. Különösen forradalmár szellemű elődeitől eltérően: a művelt, több nyelven beszélő Reviczky Gyula nem vett részt társadalmi-politikai csatározásokban, érzéseinek és majd a Krúdy világában oly áthatóan hullámzó hangulatoknak a foglya­ként élte fájdalmas-bohém életét; s minthogy nem a hazafias-nemzeti lírát művelte, versformái, ritmusai is nyugat-európaiak, hamar rányom­ták a kozmopolitizmus bélyegét. Tény, a nemzeti jellegnek, a magyar hagyományoknak kevés nyomát ta­láljuk Reviczky költészetében. Talán azért is, mert annyira akarta a mást, az újat, a Petőfi-utánzók seregével szemben. Ez következik költői felfo­gásából is, többek között ezeket írta Arany Jánosnak Válaszul a ,,Koz­mopolita költészet" c. versére: „Szép az ének, szent az ének, Drá­ga kincs, ha nemzeti. De a legszebb dal örökké Általános, emberi. Az igazság egy lehet csak Valamennyi nyelveken. Nagy leszen, ha lelke is nagy, Ki művész első helyen". De hogy nem volt közömbös korának társadalmi-politikai viszonyai iránt, arról közéleti tárgyú, ám ma már több szempontból közhelyesnek tet­sző versei, valamint a szépprózai munkái közül kiemelkedő Apai örök­ség című elbeszélése mellett éke­sen tanúskodnak a Március tizenö­tödikén szenvedélyes sorai, például: „Megalkuvás iránya most a kornak; Ábrándnál egy kis állás többet ér, Egy zsíros koncért százan marakod­nak, Hogy egynek jusson, mentül több kenyér. Az igazságot, elvet megtagadják. S ki értünk harcra kel­ne, nincs olyan..." Élete? Házasságon kívül szüle­tett, a birtokát eltékozló Reviczky Kálmán egykori gazdatiszt és Bálek Veronika szlovák cselédlány találko­zásából. Gimnáziumi tanulmányai után nevelösködni kénytelen, majd Pesten A Hon szerkesztője. Dolgo­zik aradi és kassai lapoknál, miköz­ben súlyosbodik tüdőbetegsége. Még néhány év a Pesti Hírlapnál; és egy nagy szerelem, mely Jászai Ma­rihoz fűzi, újabb versekre ihletve a költőt, többek között a Számlálga- tom... címűre: „Toldjad meg hát, kegyelmes ég, A csüggedt költő éle­tét. Hadd öntse ki Érzelmei Zengő, zsibongó tengerét" - hangzanak az utolsó sorok. Harmincnégy évet élt. BODNÁR GYULA ráfordítást igénylő épületszárny munkái­ban is szükség szerint segít a szülői munkaközösség. Az összképet egészítsük ki azzal, hogy a Nagykaposi Magyar Tanítási Nyel­vű Alapiskola a legjobbak közé tartozik a járásban. A 31 alapiskola között általá­ban a hetedik helyen áll, de kerületi mé­retben sem kell szégyenkezniük, hiszen a 400 alapiskola közül az első negyven között van. K> Jó munkájukról, eredményeikről szá­mos elismerő oklevél tanúskodik. Az 1984/85-ös és az 1985/86-os iskolaév­ben megkapták a knb oktatási osztályá­nak elismerő oklevelét a környezetrende­zésben és -védelemben elért eredménye­ikért. Az idei pedagógusnap alkalmából A Tőketerebesi (Trebiáov) járás fejleszté­sében kifejtett tevékenységért Kendy László Igazgató vett át elismerő oklevelet. A legfrissebb eredmények: a 93 nyol­cadikos tanulóból 53 jelentkezett középis­kolába, közülük 33-at szóbeli vizsga nél­kül felvettek, de a többi húsz tanuló is megfelelt. Szlovák tanítási nyelvű közép­iskolába hatan jelentkeztek, mind meg­feleltek. A végzős tanulóknak 57 százalé­ka tehát középiskolában folytatja tanul­mányait. Í rásunkban talán nagyobb figyelmet szenteltünk a gondoknak, nehézsé­geknek. De ezek a legtettrekészebb em­bert is megtorpanthatják. Az eredmények láttán a nagykaposiakról viszont nem ez állítható. D. VARGA LÁSZLÓ Közösen a szülőkkel Egy magyar tanítási nyelvű alapiskoláról ÚJ SZÍ 6 1989. VII.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom