Új Szó, 1989. július (42. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-03 / 154. szám, hétfő

ÚJ szú 5 1989. VII. 3. A szorítóban nyáron sincs béke Hárommenetes beszélgetés Román Tiborral az ökölvívásról Az ökölvívó-rajongók táborában ismerten cseng Román Tibor neve. Az, aki rendszeresen látogatja a bokszmérkózé- seket tudja: Csehszlovákiában már évek óta 6 a leggyakrab­ban ringbe lépő és a szorító mellett asztalhoz ülő csokor­nyakkendős. Ott volt Athénban a sportág legutóbbi konti­nensviadalán, s ez is azt bizonyítja, hazai mezőnyben nincs „komoly ellenfele“. Eddig több, mint 10 ezer(!) alkalommal bíráskodott, a görög fővárosban rendezett Európa-bajnok- ságon 28 ízben pontozott, a fináléban hatszor - legtöbbször- neki szavazott bizalmat az Európai ökölvívó Szövetség (EABA) vezérkara. 1945-től 1956-ig bokszolt, azóta mérkő- zésvezető és ringbíróként ténykedik. Két Eb-n és egy olimpián vett részt. Román Tiborral bármikor és bárhol órákon át el lehet csevegni az ökölvívásról. Beszélgetésün­ket május elején Komáromban (Komárno) Szlovákia Nagydí­ján kezdtük, majd az athéni Európa-bajnokság előtt folytat­tuk, s nem sokkal a kontinensviadalt követően fejeztük be. íme, a hárommenetes interjú. A szőnyeg vonzásában Két dologgal is felhívja magára a beavatatlan szemlélő figyelmét a csehszlovák kötöttfogású birkózó-válogatott új edzője. Egyrészt a korával, hiszen még huszonkilenc esztendős sincs s igy néhány hónappal fiatalabb csapata legidő­sebb tagjánál, a szintén hatvanas születésű Jankovics Tibornál. Másrészt pedig azzal, hogy éppen a komáromi (Komárno) Jankovicsnak magyarul adja a szőnyeg széléről az utasításokat. 1. • Sok minden nem úgy sikerült az idei ökölvívó csapatbajnokságban, mint ahogy azt a sportág hazai vezérkara el­képzelte. Az I. liga „első félidejét“ az összevisszaság, a káosz jellemezte, s a folytatás is több kívánnivalót hagyott maga után...- Sajnos, a technikai bizottság kezé­ből teljesen kicsúszott az irányítás. Szinte azt csinált, amit az egyesületek akartak, az utolsó pillanatban - külső nyomásra - bármikor megváltoztatta az egyes mér­kőzések időpontját. Nagy kár, mert egye­sek éppen ezért megkérdőjelezték a baj­nokság sportszerűségét! A csapatokra sem hatott kedvezően a találkozók elha­lasztása, kiestek a ritmusból, felbomlott a rendszeresség. Különben a martiniak elsősége teljesen megérdemelt, végig ki­egyensúlyozott teljesítményt nyújtottak. A már említett negatívumok mellett több pozitívummal is szolgált az idei pontvadá­szat. Több színvonalas meccset láthat­tunk, mint a múltban, számos fiatal tehet­ség hivta fel magára a figyelmet. Ennek ellenére nem megnyugtató a helyzet. • Vajon mi az, ami hátráltatja ezt az úton útfélen ütött-vert sportág előbbre lépését.- Nagyon egyszerű a válasz: viszony­lag kevés a bokszoló, nincs utánpótlás! Főleg Szlovákiában siralmas a helyzet, illetve nem lenne az, ha megfelelő feltéte­lek lennének. A tehetségesebbek - s ez természetes! - a jobb érvényesülés re­ményében Csehországban próbálnak szerencsét. És helyt is állnak. Nézzük csak a sokszoros bajnok Ústí összeállítá­sát, vagy a napokban feloszlatott olomou- ci együttes egykori első ligás gárdáját. Ami igaz, az igaz: nem egy vonzó sportág az ökölvívás. Csak az húz kesztyűt, aki valóban szereti a bokszot. Nálunk a ring­be n nem lehet meggazdagodni, a foci pá­lyán viszont annál jobban... Dunaszerdahely (Dunajská Streda) évek óta a szlovákiai asztalitenisz egyik fellegvára. A nők, ha rövid időre is, már megjárták a legfelsőbb osztályt és napja­inkban a Szlovák Nemzeti Liga mezőnyé­ben szerepelnek. A férfiak osztályozót játszottak az I. ligába jutásért, de ered­ménytelenül. A közelmúltban befejeződött idény hozta a legnagyobb csalódást: kies­tek a nemzeti ligából. Úgy tűnik azonban, hogy Dunaszerda- helytől alig kőhajításnyira, Hodosban (Vydrany) újabb fellegvár született. A ho- dosiak megnyerték a kerületi bajnoksá­got, a májusi osztályozón pedig kivívták annak a jogát, hogy az új idényben a ke­rületi bajnokság első osztályában játsz­hassanak. Ott, ahová a DAC együttese esett vissza. Szép siker ez, ha figyelembe vesszük, a falusi sportszervezetekben el­sősorban a labdarúgás dominál. így van ez Hodosban is. Itt azonban akadtak néhányan, akik úgy vélték, nemcsak fut­ball van a világon. 1967-ben megalakították az asztalite­nisz-szakosztályt. Ebben a DAC sikerei is közrejátszottak. A két egyesület szakosz­tályának azóta is érdekes a kapcsolata. A játékosvándorlás egyikből a másikba teljesen megszokott dolog és eddig nem okozott különösebb súrlódást. Maradjunk azonban Hodosban. 1972-ben a csapat felkerült a kerületi bajnokságba és otf játszott egészen 1975-ig; ekkor felbomlott a szakosztály. Hogy miért, az ma már nem lényeges: nem volt hol gyakorolni, játszani. Majdnem hat évig szünetelt a munka. Vlado Kmet', Hodossy Vince, Egri Miklós. Fekete Péter, Kardos Péter és nem utol­sósorban Kiss Zoltán egyesületi elnök, 1984-ben újra megalakították a szakosz­tályt, Úgy-ahogy megoldódott a terem kérdése is. A szövetkezet rendelkezésük­re bocsátotta a volt kultúrház egy részét, amely raktárhelyiségül szolgált. Nagy lel­kesedéssel rendbe tették. Nevetve mond­• Különféle mendemondák keringe­nek a Dukla Olomouccal kapcsolatban. Sokan a katonacsapat megszűnését re­besgetik. A 'szövetség legutóbbi ülésén, a következő bajnokság sorsolásán egé­szen biztos konkrétumokat mondtak az illetékesek...- Igen is, nem is. A hivatalos jelentés­ben ez állt: az 1988/89-es idény után a Dukla Olomouc sportegyesülete meg­szünteti ökölvívó-szakosztályában az él­sportközpontot. Ez azt jelenti, hogy csu­pán a kedvezményt vonták meg a bok- szolóktól, de hát e nélkül manapság ki öklözik az élvonalban?! Természetesen a csapat tagjai gyorsan új „munkahely“ után néztek, a legjobbak Martinba igazol­tak. De hogy végül is hogyan véződik ez a nagy port felkavaró ügy, azt még egye­lőre senki sem tudja. Egy biztos: nehezen felfogható döntés született Olomoucban. 2. • Mi lesz jövőre az I. ligában, hiszen a két sereghajtó, az OSP Galanta és a Lokomotíva Décín kiesett az élvonalból, az Olomoucnak viszont - minden jel arra mutat - nem lesz csapata. Vagy mégis?-Akármilyen furcsán is hangzik, de erre a kérdésre nem tudok válaszolni. A sorsoláson nem jelentek meg a Dukla képviselői, s ez azt jelenti, szeptember 9- én az Olomouc nélkül kell(ene) kezdődnie a csapatbajnokságnak. Időközben, ha meggondolná magát a Dukla vezetősége, akkor a katonák mégis indulhatnának az 1989/90-es bajnokságban. Ebben az esetben 9('!) csapat küzdene az élvonal­ban. Azért, mert a szövetség úgy döntött, az Olomouc helyett az utolsó előtti Galan­ta kerül vissza az I. ligába. Mivel a galán- taiak sem vettek részt a sorsoláson, így tovább bonyolódik a helyzet. Az is előfor­dulhat, hogy a megüresedett elsőligás helyért a bajnokság sereghajtója, a Déőín és az SZNL második helyezettje, az Elektrosvit Nővé Zámky játszik osztályo­ják, olyan körülmények voltak ott. hogy a frissítőnek készített szódavíz megfa­gyott. Ez sem szegte a kedvüket.- Aztán kezdtek egyenesbe jönni a dolgok - mondja Jozef Kmet', a szak­osztály jelenlegi elnöke és a csapat egyik erőssége. - A szövetkezet, amely­nek a nevét viseljük, és amely az egyesü­letet pártfogolja, bevezette a fűtést, ezzel igencsak javultak az edzési feltételek. Ráadásul az 1987-88-as bajnoki idény­ben a DAC asztalitenisz-csarnokába is jártunk edzeni, míg be nem rendeztük sa­ját otthonunkat az új kultúrházban. Ha ez nem is eszményi megoldás, de állandóan két asztalon gyakorolhatunk. Ez a tény, meg az, hogy hozzánk igazolt Lichtblau Tibor, a DAC egyik vezéregyénisége, a fi­atalok közül Horváth Lóránt és Karol Nav- rátil, majd visszajött hozzánk Kardos Ala­dár igencsak növelte csapatunk játékere­jét. Lichtblau 77 győzelemmel, mindössze 3 vereséggel, 96,2 százalékos teljesít­ménnyel a bajnoki mezőny legjobbja volt. Már második éve versenyben voltunk a Drótovna Hlohovec csapatával a kerüle­ti bajnoki címért. Tavaly mindössze há­rom ponttal maradtunk le mögöttük. Idén azonban kilencpontos előnnyel végez­tünk az első helyen. Az osztályozón a Tesla Nővé Zámky, a Slávia Holíc és a Pokrok Komárno volt az ellenfelünk. A Tesla mögött a második helyen végez­tünk, s ezzel továbbjutottunk. Minden a javuló szakosztályi munka eredménye is. Nyugodtan elmondhatom, jelen pilla­natban nagyszerű a versenyszellem, tel­jes az egyetértés. Ez biztató jel az új idény előtt, mert a magasabb osztályban nagyobbak a követelmények, erősebb a mezőny. Ha mást nem számítok, itt van például a DAC, amely egész biztos vissza akar majd jutni a szlovákiai élvonalba. Hodosban azonban semmit sem akar­nak a véletlenre bízni. Nem szeretnék, ha tiszavirág-életű lenne szereplésük a kerü­zót. Még egyszer hangsúlyozom: mindez csak elmélet, egyik napról a másikra vál­tozhat a helyzet. Tehát, nyáron sincs béke a ring ben... 3. • Michal Franek ezüstérme nagy bra­vúrnak számított az athéni Eb-n. Hogyan látta Román Tibor a közelmúlt legna­gyobb csehszlovák bokszsikerét a hely­színen?- Franek remekül öklözött, igaz, az Eb előtt az edzéseket követően naponta túló­rázott. Nagyon készült a kontinensviadal­ra, bizonyítani akart a felnőttek között is, s ez teljes mértékben sikerült neki. Ez a második hely sokat segít a sportágnak, több mint valószínű, nagyobb támogatást kapunk az illetékesektől. Nem is tudom, mi lett volna, ha érem nélkül térünk haza a görög fővárosból. • Milyen volt az Európa-bajnokság, mennyire volt elégedett a nemzetközi szövetség vezérkara a pontozók tényke­désével?-Az utóbbi évek leggyengébb konti­nensviadalát láthattuk. Kritikán aluli volt a rendezés, a versenyzők száma (152) sem érte el az eddigi átlagot. Most is érvényesült korábbi nyilatkozatom, mi­szerint, amelyik országnak jó bokszolói vannak, az kitűnő bírókat nevez. Ezúttal a szövetség igen határozottnak bizonyult, az első durva hibát követően hazaküldte a tévedő pontozót. Már a második nap után csomagolhatott egy skót, egy spa­nyol és egy szovjet csokornyakkendős. A fináléban csupán egy kirívó eset fordult elő. • Mi a véleménye az oly sokat szidott csehszlovák bírókról?- A bírók 10 százaléka ismeri és tudja is a szakmáját. Sajnos, a maradék az csak szereti, soha életében nem bokszolt. Szerintem, ez a baj! De, nincs mit tenni, abból kell főznünk.'ami van. ZSIGÁRDI LÁSZLÓ leti első osztályban, ahonnan már csak egy lépcsőfok a legfelsőbb szlovákiai baj­nokság. Természetesen nincsenek vér­mes reményeik. Egyetlen erősítésük a ta­pasztalt Lichtblau Ernő lesz Komáromból (Komárno). Úgy vélik azonban, hogy a je­lenlegi gárda fejlődőképes, még mindig nem nyújtotta teljesítőképessége maxi­mumát. Következik egy hét edzőtáboro­zás Prievidzán, ahol az élvonalba tartozó helyi együttessel közösen akarnak ké­szülni Legnagyobb fegyverük a lelkese­dés, amelyről Lichtblau Tibor a követke­zőket mondja:- Sokan azt mondják, nem kellett vol­na még eljönnöm Dunaszerdahelyről. De én úgy gondoltam, legfőbb ideje átadni a helyem a fiataloknak. Meg amikor lát­tam, hogy milyen lelkesedés uralkodik Hodosban, egy percig sem tétováztam. Nem is bántam meg. Valóban sok szép percet, órát éltem át az elmúlt két év alatt. Hogy megálljuk-e a helyünket? A kiesés szóba se jöhet. Talán csak attól tartok egy kicsit, hogy az ötös keret egy ilyen erős bajnoki mezőnyben meglehetősen szűk­nek tűnik. Bárki lesérülhet, megbeteged­het, és a versenykiírás ezt nem veszi figyelembe. Talán a B-csapatból vagy a fiatalok közül is kísérletezni kellene valakivel. Megtudtam, hogy a B-csapat játéktu­dása sem lebecsülendő. Azok játszanak benne, akik öt évvel ezelőtt feltámasztot­ták a szakosztályt, akiket az írás elején már említettem. Mindennél többet mond, hogy az együttes tulajdonképpen ki is vívta a feljutást a járási bajnokságból, de józan megfontolás után arra jutottak, két csapatot képtelenek lennének eltartani a kerületi bajnokságban. Reménykeltően bontogatja szárnyait az ifjúsági együttes, amelyet az új idénytől beneveznek a baj­nokságba. Hodosban hosszú távon sze­retnék biztosítani az asztalitenisz virágzá­sát. PALÁGYI LAJOS Varga Ervin, mert róla van szó, a Lo­sonci (Lucenec) járásban lévő Ragyolcról (Radzovce) származik s bár eddigi életút­ja érthetően rövid, ám mindenképpen ér­dekesnek mondható. Azt írtam, „az új edző“. Lám, mennyi­re szalad az idő. Bár Ervin is újoncként emlegeti magát, tény, hogy 1987. október 1 -jén került Miroslav Janota helyébe, és ért el azóta néhány szép sikert a váloga­tottal. De hadd beszéljen minderről inkább ő maga.-Csákányházán (Öakanovce) szü­lettem, hiszen édesapám onnan szár­mazik; négyéves koromig éltünk eb­ben a községben. A gyerekkoromat aztán Ragyolcon töltöttem. Onnan járt édesapám a sátorosi (Siatorská Buko- vinka) kőbányába dolgozni. Édesa­nyám szakácsnő, hárman vagyunk testvérek. A nővérem elárusítónő, az öcsém pedig pincér Losoncon. Ha visszagondolok, kisgyerekkorom óta bennem motoszkált a vonzódás a sport iránt. Valami szerettem volna lenni, de hát falun szűk volt a lehetőségek skálája. A birkózással Füleken (Fil’akovo) ismerked­tem meg, ahol régi, ha­gyományos szakosz­tály működik. Oda jár­tam gimnáziumba, és ott kerültem a birkózó­szőnyeg vonzásába, bár el kell mondanom, nem voltam egy megá­talkodott, fanatikus sportoló. Aktív ver­senyzőként a szlováki­ai bajnokság szintjén értem el eredményeket, és az volt a vágyam, hogy orvos legyek. Az iskolában is főleg a biológia érdekelt. Érettségi után Olomoucba jelentkez­tem orvosi szakra, elsőre nem sikerült, egy évet várnom kellett. Dolgoztam is meg tanultam is, s döntenem kellett: ugyanott próbálkozzam-e ismét vagy egy új lehetőséget válasszak, a martini fakultást. Lényegében elveszett év volt ez. Ám a végén felcsillant egy váratlan lehetőség: jelentkezőket kerestek szovjetunióbeli főiskolai tanulmányok­ra, testnevelés szakra. Bratislavában volt a felvételi, s bizony kicsit meg is lepődtem, hogy igen jól sikerült, és így Hegedűs Péter barátommal, akinek az apja a füleki birkózósport ismert alak­ja, Kijevbe kerültünk, hogy birkózó szakedzői diplomát szerezzünk. Siker­rel le is húztuk a négy évet, jómagam vörös diplomával és doktorátussal bú­csúztam el az ukrán fővárostól. No, meg egy feleséggel. Nataljával a főis­kolán ismerkedtem meg, együtt végez­tünk, első osztályú úszó volt, sport­mesteri címmel, s olyan világklasszi­sokkal edzett egy csoportban mint Szi- dorenko meg Feszenko... A neheze tulajdonképpen azután következett, hi­szen ott álltam a legmagasabb fokú speciális képesítéssel, de munka nél­kül, azt magamnak kellett találnom. A Csehszlovák Testnevelési Szövet­ség Szlovákiai Központi Bizottságán jelentkeztem Bratislavában, arra gon­dolva, hogy az akkor megnyílt bentla­kásos sportiskolában oktathatnék bir­kózást, ám nem akadt üres hely. Az iskolaügyön a Humennéi járásban ajánlottak fel állást, testnevelésre és orosz nyelvre taníthattam volna 1-5. osztályos gyerekeket... S ekkor szólt bele ismét a szerencsés véletlen. Leve­let írtam Jirí éoptenkónak, az akkori központi edzőnek, akivel az 1983-as kijevi világbajnokságon ismerkedtem meg. Jó, hogy szólsz, mondta, éppen üres a központi szakfelügyelői státus, és éppen ilyen ambiciózus fiatal szak­emberekre van szükségünk, fgy dol­goztam aztán három esztendeig ebben a minőségben, majd Janota távozása után engem bízott meg a szövetség elnöksége a kötöttfogású szakág veze­tésével. Kissé haboztam, nem vágom-e túl kemény fába a fejszét, hiszen fiatal voltam, és elődeimhez képest - a hosszú éveken át sikeres váloga­tott Janota előtt az olimpiai-, világ- és Európa-bajnok Vítézslav Mácha volt ezen a poszton - kevés volt a gyakorla­ti tapasztalatom, de végül is, aki mer az nyer alapon, elvállaltam. S bár várako­zásom szerint bebizonyosodott: nem fenékig tejföl a főleg edzőtáborozás­ból, versenyekből, utazásból álló élet, azért, nem bántam meg. Sok múlik a családon, hogyan bírja a gyakori távollétet, mit tud és bir vállalni. Prágá­ban étünk, lakótelepi lakásban. Felesé­gem tanít, kislányom óvodás, egyfor­mán jól beszéli a magyar, az orosz és a cseh nyelvet is. A szüléimét igyek­szünk minél gyakrabban látogatni, bár a távolság nem kicsi. De hát mi ez a feleségem édesanyjának lakhelyéhez képest, ő ugyanis a távoi-keleti Arhan- gelszkből származik, és férje halála után most Dnyepropetrovszkban él. Azért őnála is voltunk már... És a kijevi főiskolával is tartom a kapcsolatot, éppen most értesítettek: besoroltak a kandidátusi tudományos fokozat megszerzésére pályázók közé, esti ta­gozatra. Ha a munkahelyemen is sike­rül megszervezni a dolgot, évente két alkalommal egy hónapot ismét Kijev­ben tölthetek... A versenyekről, eredményekről ezúttal szerényebb terjedelemben szólunk csak. A Dél-Szlovákia több vidékén népszerű és sikeres birkózósport iránt érdeklődők bizonyára még jól emlékeznek a szöuli olimpiára, ahol ugyan nem sikerült az éremszerzés (a kötöttfogású szakág leg­sikeresebb csehszlovák versenyzője Jan­kovics Tibor lett az 52 kg-ban szerzett hatodik helyével), a tavalyi és az idei Eb-n viszont Jaroslav Zeman személyében do­bogóra került a Varga-legénység egy tag­ja. (Jankovics az idén csak egy hajszállal maradt le a bronzról...) S az idén csak ezután következik a ja­va: augusztusban a svájci Martigny váro­sában lesz a kötöttfogású birkózó-világ­bajnokság. MAJOR LAJOS ÚJABB FELLEGVÁR Egy családi fotóra tett kísérlet... Annuska még a beígért rágógumiért sem volt hajlandó a len­cse felé fordulni (A szerző felvételei) Varga Ervin (balról) egy prágai versenyen Jankovics Tiborral (jobbról) és a világhírű norvég Rönningen fivérekkel

Next

/
Oldalképek
Tartalom