Új Szó, 1989. június (42. évfolyam, 127-152. szám)

1989-06-13 / 137. szám, kedd

ÚJ szú 7 , 989. VI. 13. Az I. labdarúgóliga 29. fordulója után Még nyolcán vannak játékban Szinte fordulóról fordulóra elégedetlenek voltunk a bajnokság színvonalával. Hogy némileg „kiengesz­teljen“ bennünket a pontvadászat, a holnapi utolsó felvonásra sűrítette az izgalmakat. Mint egy jó krimi­ben. Ugyanis még meg kell találni a bajnokot, az UEFA Kupában indulható másik csapatot és a kiesőt. Még nyolc csapat van játékban. Bonyolult kereszt- rejtvény. A Spartának ugyan egy döntetlen is elegen­dő hazai pályán bajnoki címe megvédéséhez (eddig Prágában minden meccsét megnyerte, csak az Ost- ravával és az Interrel remizett 0:0-ra), de a futballban semmi se igaz és semmi se lehetetlen. Emlékezzünk csak vissza: a közelmúltban hasonlóképpen állt a Bohemians, és kikapott a Trnavától, a Sparta holnapi ellenfelétől; oda is lett az elsősége. Sokkal izgal­masabb a har­madik hely kér­dése. Olyan hely­zet is kialakulhat, hogy a Nitrának, a Duklának és a Slaviának 33-33 pontja lesz. Mint ismeretes, a bajno­ki címet, az UEFA Kupában való szereplés jogát és a kiesést egyfor­ma pontszám esetén az egymás elleni meccsek döntik el, állapítják meg a sorrendet. Vegyük például a fentebb említett együttesek esetét. Ha az utolsó fordulóban a Nitra - Dukla meccs döntetlen lenne, a Slavia pedig legyőzné a Plzent, akkor mindhárman 33 ponttal ren­delkeznének. A szabály szerint ez lenne a sorrend: Nitra 5 (Dukla 2:0, Slavia 1:0 és 0:1), Slavia 4 (Dukla 1:0 és 1:3, Nitra 1:0 és 0:1), Dukla 3 pont (Nitra 0:2, Slavia 0:1 és 3:1). A táblázat végén is kialakulhat hármas holtverseny, 24-24 pontja lehet a Bohemiansnak, a Plzeñ- nek és a Chebnek. Az egymás elleni találkozók ezt a sorrendet mu­tatnák, ha a Cheb legyőzné a Bohe- mianst: Cheb 5 (Bohemians 2:3, Plzeñ 1:1 és 3:1), Bohemians 4 (Cheb 3:2, Plzeñ 3:2 és 0:2), Plzeñ 3 pont (Cheb 1:1 és 1:3, Bohemians 2:3 és 2:0). Variáció van bőven... Hogy a helyzet olyan amilyen a táblázaton, arról a vasárnapi forduló döntött. A ,,jól értesültek­kel“ ellentétben a Slovan nem „adta el“ a pontokat a Nitrának, a DAC pedig a Chebnek, az Olomouc is megtréfálta a Plzent. Figyelmeztető lehet a Nitra számára a 4:0-ás vere­ség és elgondolkodtató, hogy a táb­lázat negyedik helyezettjének (az UEFA Kupa esetleges résztvevőjé­nek) passzív a gólaránya (35:38) és a már kiesett Hradec után a legke­vesebb gólt lőtte! Vannak ilyen ano­máliák az I. ligában. Nagy lehetősé­get szalasztott el a Dukla: kihagyott két tizenegyest és csak egyenlíteni tudott saját pályáján az I. ligától már elbúcsúzott Hradec ellen. A DAC - Cheb mérkőzés legna­gyobb eseményére (a találkozó eléggé unalmas és egyhangú volt) még a játék megkezdése előtt sor került. Ünnepélyesen el­búcsúzott a dunaszerdahelyi (Dun. Streda) közönségétől a 43 éves Pecze Károly edző, akinek vezetésével a DAC felkerült az I. ligába; ott egy harmadik és egy negyedik helyet szerzett, meg­nyerte a Csehszlovák Kupát, sze­repelt a KEK-ben és az UEFA Kupában. Pecze Károly 119 I. li­gás meccsen ült a DAC kispadján. Csapata ez alatt az idő alatt 48 győzelmet, 30 döntetlent ért el és 41 vereséget szenvedett, a gól­aránya 147:153. Václav Jezek után kétségkívül ö az elmúlt évek legsikeresebb csehszlovák klub­edzője. Hogy hol folytatja? A Rá­ba ETO-t, Ciprust emlegetik... Egyébként Micinecnek, Libának, Hodúrnak és a kapus Manának is engedélye van a DAC-tól, hogy tárgyalhasson külföldi szereplés­ről. (T. V.) Pillanatfelvétel a Slovan - Nitra (4:0) I. ligás labdarúgó-mérkőzésről: a labda mögött Süttö, középen Ekhardt látható (Vojtísek felvétele) Fogadás a miniszterelnöknél A csúcsot elfújta a szél Az idei atlétikai évad csúcspontja a barcelonai Világ Kupa lesz, de már most egyre több a jó eredmény. Az elmúlt hét végén a figyelem Volgográdra irányult, ahol a Znamenszkij testvérek emlékversenyére került sor. Itt kellemes meglepetéssel szolgáltak a csehszlovák sportolók. Jifi Ővec már szombaton legyőzte a legjobb szovjet akadályfutókat és 8:31,10 perces idővel az idei legjobb csehszlovák eredményt érte el. Kitűnően szerelt Höffer és Hudec a gátfutásban. Előbb Höffer az előfutamban 13,64-gyel megelőzte a többi között Uszovot, majd néhány perccel később Hudec Kazanovot Súlyemelő-bajnokság Rekordok és színvonal nélkül (c) - Rekordok nélkül, gyenge eredmények jegyében zajlott le az elmúlt hét végén Hlohovecen Csehszlovákia súlyemelő-bajnoksága. A seregszem­léről hiányzott a válogatott Baraniak, Dudás és Hudeőek, de ott volt Ciernik és Zámecník. A bajnokság a tágabb válogatott keret tagjainak erőfelmérését kellett, hogy jelentse a szeptemberi világbajnokság előtt. A küzdelem egyúttal a „tiszta“ súlyemelés jelképes kezdete is volt. Frantisek Skarda, a csehszlovák súlyemelő-válogatott edzője így lát­ta a bajnokságot: „Zubricky, Pone- chal, Rusznyák I. elképzeléseim szerint versenyzett. A junior Eb előtt bíztató teljesítményt nyújtott Rigó és Mátyás, jó erőben van Durbák, sza­kításban kellemes meglepetéssel szolgált Bolom. Csalódást okozott Bangó és Kopecky, sokan technikai hibákat vétettek. A résztvevők több­sége sérülés után messze elmaradt képességeitől. Zubricky, Rusznyák és Hudecek helye biztos a vb-csa- patban, a többieket csak az augusz­tusi Csehszlovák Kupa-küzdelmek után jelöljük ki a tágabb keretből: Hudi, Hodulák, Kudrna, Ponechal, Zámecník, Durbák, Krol, Bolom, Ciernik, Dolezal, Dudás, V. Bolom és Rigó“. A bajnokság fénypontja Jirí Zub­ricky teljesítménye volt, megismé­telte a Pannónia Kupán elért 400 kg- os eredményét. ,,A Pannónia Kupá­hoz képest Hlohovecen még voltak tartalékaim - állítja a 167 kg súlyú Zubricky. - Eredetileg úgy gondol­tam, nem számít a teljesítmény, csak a győzelem. Ám napjaink cseh­szlovák súlyemelősportjának min­den jó eredményre nagy szüksége van.“ (13,60). A döntőben aztán mindnyájukat meglepte Siskin, Hudec Kazanov mögött a harmadik helyen ért célba, de 13,46 mp-es eredménye nem hitelesíthető csehszlovák csúcsként, mivel a megen­gedettnél erősebb volt a hátszél. Höffer a 7. lett. Sikertelenül szerepelt a távolug­rásban Krsek, az első hat ugró viszont túljutott a nyolcméteres határon. Bugár negyedik lett diszkoszvetésben (62,78), Kuceríková pedig hetedik a 3000 m-en. Volgográd két junior világcsúcsot is látott. Az etiópiai Abebe 13:23,17 perc alatt teljesítette az 5000 m-t és a hazai Taraszov 570 cm-t ért el a rúdugrásban. Figyelemre méltó Csernyiseva ideje a 100 m-es női gátfutásban (12,68); beállította a világ idei legjobbját. Több szöuli olimpiai bajnok is vere­séget szenvedett az elmúlt héten. Mad­ridban a kenyai Ereng csak harmadik lett 1000 m-en, honfitársa, Henry Rono ha­sonlóképpen végzett az 1 mérföldön. Los Angelesben Kingdom kikapott Fostertől, Joyner-Kersee csak második lett a 100 m-es gátfutásban, és végül női magasug­rásban Rittert megelőzte McKenzie. (CSTK) - Iván Knotek, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZSZK miniszterelnöke tegnap fogadta a 30. Pravda-Televízió-Slovnaft nemzetközi atlétikai verseny külföldi küldöttségeinek, a patronáló üze­meknek és a szervező bizottságnak a képviselőit. A fogadáson jelen volt Ondrej Sáling, az SZLKP KB El­nökségének tagja, a KB titkára, Őte- fan Murin, a miniszterelnök első helyettese, Ludovít Kilár iskolaügyi, ifjúsági és testnevelési miniszter és Dániel Futej, az SZSZK Nemzeti Frontja KB alelnöke. A szervező bizottság elnöke, Frantiáek Chmelár bemutatta a je­lenlevő sportvezetőket és sportoló­kat, s biztosította a kormány elnökét, hogy a szervezők mindent megtet­tek az atlétikai verseny sikeres lebo­nyolításáért. Iván Knotek rövid beszédében üdvözölte a jelenlevőket, nagyra ér­tékelte a szervezők igyekezetét, va­lamint a patronáló üzemek segítsé­gét. Kiemelte: a bratislavai sereg­szemle világhírnévnek örvend. A kormány elnöke gratulált Szergej Bubkának, a Bratislava Ankét győz­tesének, és annak a reményének adott hangot, hogy a Bratislavában elért két világrekordját továbbiak kö­vetik. JÉGKORONG Üj lebonyolítási rend (ŐSTK) - A Csehszlovák Test- nevelési Szövetség Központi Bi­zottságának Titkársága tegnapi ülésén kiértékelte az elmúlt jégko­rongbajnokságot, megtárgyalta az 1989/90-es idényre való felké­szülést és jóváhagyta az I. liga új lebonyolítási rendjét. Ennek értel­mében a 12 csapat négyfordulós küzdelmet vív egymással a baj­nokság első részében, utána az 1-8. helyen végzett csapatok play off-mérkőzései következnek - az elmúlt idényhez hasonlóan. A 9-10. helyezettek három mecs- cset játszanak a jobb helyezésért. A 11-12. helyen végzett együtte­sek a Cseh és a Szlovák Nemzeti Liga két-két csapatával együtt osztályozón döntik el, hogy kik maradnak, illetve kik jutnak az I. ligába. Az új bajnoki idény 1989. szeptember 13-án kezdődik, és a karácsonyi szünet után, 1990. január 2-án folytatódik. A szabálymódosítás értelme, hogy kiiktassa a bajnokság máso­dik feléből az úgynevezett páros­páratlan részt és az utolsó négy csapat tornáját, ahol a pontjóvá­írás nem minden esetben tükrözte pontosan az együttesek egész bajnokság során nyújtott teljesít­ményét. A módosítások ugyan­csak lehetővé teszik, hogy az osz- tályozók nagyjából ugyanabban az időben fejeződjenek be, mint a play off-mérkőzések. Alacsonyabb osztályú labdarúgó-bajnokságok Előretörtek a fiatalok (ÖSTK) - Váratlan eredmények sora, az esélyesek korai búcsúja, a fiatalok erélyes előretörése - ez jellemezte a Párizsban vasárnap befejeződött nemzetközi teniszbaj­nokságot. A fenti megállapításokat legékesebben bizonyítja, hogy mindkét mezőnyben meglepő győztest avattak. Az amerikai Michael Chang, aki alig több mint 17 évesen a legfiatalabb nyer­tes a Grand Slam-tornák történetében (34 év után - 1955-ben nyert utoljára honfi­társa, Trabert - újra amerikai győztese van a Roland Garros-nak). Az elmúlt év felfedezettje, akinek edzője a spanyolok volt Davis Kupa-játékosa, Higueras, óriá­sit ugrott előre az ATP-világranglistán: egy esztendő alatt a 488. helyről a 19.-re, s Párizsban a 15. számú kiemeltként rajtolt. Fiatal kora ellenére kitűnő játékkal rukkolt ki, s ezenkívül óriási a küzdeni akarása is, amit a Lendl, majd az Edberg elleni ötjátszmás maratoni csatában iga­zolt. A fináléban aratott győzelme után, amely 291 752 dollárt hozott neki, igy nyilatkozott: „Senkit sem érdekel, mennyi idős egy teniszező. Bárki ellen mérkőzik az ember, a győzelemre kell gondolnia“. Navratilová és Evert távollétében a szakemberek egyértelműen Graf-Sa- batini döntőt jósoltak a nőknél. Miután az argentinok kitűnősége a nyolcaddöntőben kikapott Fernandeztól, senki sem vonta kétségbe a világ legjobbjának, Grafnak sikerét. A 17 éves Sanchez háromórás küzdelemben rácáfolt az előzetes véle­ményekre. Sanchez nevéhez két „lég“ is párosul: ő a Grand Slam-tornák első spa­nyol győztese, s egyben a legfiatalabb is a francia nemzetközi teniszbajnokság női versenyeinek történetében. „A világ- ranglistán feljöttem a tizedik helyre. Remélem, hamarosan még továbblé­pek, s teljesítményem eléri Gráfét és Sabatiniét“ - jelentette ki a döntő befe­jeztével Arantxa Sanchez. Kitűnő formá­járól tanúskodik, hogy De la Penával együtt a vegyespárosban is döntős volt. A francia közönség kedvence az idei versenyek során a mindössze 15 éves újvidéki Szeles Mónika volt. A jugoszlá­viai kislány a világ teniszsportjának új nagy felfedezettje, aki útban a legjobb négy közé olyan tapasztalt ellenfeleket búcsúztatott, mint Garrison, vagy Manué­la Maleeva. Népes csapattal képviseltette magát a csehszlovák teniszsport Párizsban, a játékosok nagy része ezúttal csalódást okozott. Elsősorban Miloslav Mecír és Helena Suková, akiktől a hazai közvéle­mény a legtöbbet várta. A férfitorna 8. számú kiemeltje hátsérülése után még mindig nem találta meg formáját, s már a nyitófordulóban kikapott a hazai Tulas- ne-tól, míg Suková a 2. fordulóban búcsú­zott váratlanul a japán Kijimutótól elszen­vedett vereség után. A mundér becsületét egyedül Novotná igyekezett menteni, ó a negyeddöntőig vitte, ott a későbbi győztes Sanchez verte ki. A csehszlovák teniszezőknek rövidesen alkalmuk lesz, hogy feledtessék a kudarcot. Két hét múlva keződik a sportág legrangosabb seregszemléje, Anglia nemzetközi baj­noksága. .. I. Cseh Nemzeti Liga Ústí n. L. - Teplíce 2:2, Slusovice- Frydek-Místek 0:0, Havírov - Brandys 2:0, Gottwaldov - Tábor 3:2, Chomutov- Ml. Boleslav 5:1, Xaverov - Liberec 2:0, Ő. Budéjovice - KPS Brno 1:4, Zbrojovka Brno - Opava 2:0. 1. Zbrojovka 28 19 6 3 55:15 44 2. C. Budéjovice 28 18 4 6 50:34 40 3. Ml. Boleslav 28 14 8 6 47:32 36 4. Havírov 28 12 8 8 38:34 32 5. Slusovice 28 10 11 7 35:27 31 6. Chomutov 28 10 10 8 29:33 30 7. Opava 28 10 9 9 34:34 29 8. Xaverov 28 10 8 10 34:26 28 9. Teplice 28 10 8 10 32:33 28 10. Fr.-Místek 28 9 8 11 27:29 26 11. Gottwaldov 28 9 7 12 35:37 25 12. Brandys 28 10 5 13 29:35 25 13. Liberec 28 7 6 15 32:45 20 14. üstín.L. 28 6 8 14 29:47 20 15. VTJ Tábor 28 5 8 15 27:51 18 16. KPS Brno 28 5 6 17 19:41 16 II. Szlovák Nemzeti Liga Nyugati csoport 1. Senec 29 17 6 6 60:25 40 2. Dubnica 29 15 7 7 41:31 37 3. Trencín 29 13 8 8 37:38 34 4. N. Mesto 30 12 9 9 49:42 33 5. H. Sered 30 12 8 10 40:37 32 6. ÖH 29 12 7 10 46:42 31 7. Púchov 29 13 4 12 39:36 30 8. Matador 29 12 6 11 38:36 30 9. Inter ZtS jun. 29 10 9 10 39:43 29 10. N. Zámky 29 11 7 11 35:45 29 11. Slovan jun. 29 10 6 13 42:42 26 12. Toporcany 29 9 8 12 35:40 26 13. Zl. Klasy 29 8 9 12 28:42 25 14. VTJ Sered 29 7 10 12 38:46 24 15. Bánovce 29 8 7 14 32:47 23 16. Malacky 29 6 5 18 37:54 17 Keleti csoport 1. Lók. Kosice 29 21 5 3 64:18 47 2. Bard. N. Vés 29 13 8 8 30:23 34 3. Sp. N. Vés 29 12 8 9 41:33 32 4. Giraltovce 29 12 8 9 34:28 32 5. Bardejov 29 12 6 11 43:37 30 6. Luéenec 29 10 10 9 33:35 30 7. Budkovce 29 12 5 12 38:40 29 8. L. Mikulás 29 11 6 12 38:36 28 9. Vranov 29 11 6 12 31:39 28 10. Firakovo 29 12 3 14 35:32 27 11. Bytca 29 11 5 13 37:34 27 12. Martin 29 11 5 13 34:35 27 13. R. Sobota 29 10 7 12 34:37 27 14. Kys.N. Mesto 29 10 7 12 30:41 27 15. Ruzomberok 29 11 4 14 38:36 26 16. V. Kapusany 29 5 3 21 28:84 13 Nyugat-Szlovákia Kerületi bajnokság: Pezinok - Vráble 2:1, Hlohovec - Komárno 2:0, Őamorín - Vrbové 2:1, Zl. Moravce - Lehnice 2:1, ZÎS Topol’cany - Trnava jun. 3:3, O. Potőn - Str. Nitra 2:2, Őtúrovo - Partizán­ske 2:2, Jur - Trebatice 1:0. 1. Vráble 29 20 4 5 75:37 44 2. Komárno 29 17 4 8 63:36 38 3. Zl. Moravce 29 13 9 7 43:35 35 4. Vrbové 29 15 3 11 51:35 33 5. Str. Nitra 29 11 10 8 53:40 32 6.0. Potőn 29 13 4 12 52:44 30 7. Lehnice 29 13 3 13 59:57 29 8. Trebatice 29 13 3 13 37:48 29 9. Pezinok 29 11 7 11 27:42 29 10. Őamorín 29 10 6 13 41:45 26 11. Stúrovo 29 9 8 12 38:53 26 12. Partizánske 29 10 5 14 53:46 25 13. Topol’cany 29 9 6 14 42:62 24 14. Hlohovec 29 8 6 15 30:47 22 15. Jur 29 8 6 15 23:43 22 16. Trnava jun. 29 6 8 15 38:55 20 BRATISLAVA: Devín - Doprastav 2:1, CH Jun. - Lamac 3:3, Vinohrady-Trnáv- ka 2:3, BAZ Dúbravka - Jarovce 3:0, Dev. N. Vés - ZMD2 1:0, Póz. stavby - Loko- motíva 1:2, Rapid - Matador jun. 9:3. 1. Doprastav 25 21 1 3 73:33 43 2. Devín 25 15 7 3 70:22 37 3.Trnávka 25 16 5 4 54:31 37 4. ÖH Jun. 25 16 4 5 64:27 36 5. Vinohrady 25 13 4 8 44:29 30 6. Lokomotíva 25 9 6 10 37:39 24 7. BAZ Dúbravka 25 9 5 11 37:35 23 8. Rapid 25 8 6 11 45:49 22 9. Jarovce 25 7 8 10 34:45 22 10. Dev. N. Ves 25 6 9 10 35:40 21 11. Lamac 25 6 7 12 23:55 19 12. ZMD2 ' 25 5 4 16 33:54 14 13. Matador jun. 25 4 4 17 26:73 12 14. P. stavby 25 2 6 17 22:64 10 I. A OSZTÁLY Észak-kelet: Zitavany - H. Král'ová 2:2, Bosany - Dulovce 3:0, Zeliezovce- Sigma N. Zámky 2:1, H. Srnie - St. Turá 2:2, Nitra jun. - Peceñany 2:1, Pribeta- Tlmace 2:1, Őurany - Marcelová 4:2, V. Uherce - N. Ves 1:2. 1. Nitra jun. 29 17 8 4 53:28 42 2. Pribeta 29 18 4 7 53:32 40 3. Zeliezovce 29 16 7 6 61:39 39 4. Bosany 29 14 4 11 54:39 32 5. Peceñany 29 13 4 12 63:52 30 6. Marcelová 29 11 7 11 64:52 29 7. Tlmace 29 11 7 11 50:44 29 8. H. Králövá 29 11 7 11 46:43 29 9. Dulovce 29 11 6 12 38:44 28 10. N. Ves 29 11 6 12 49:65 28 11.Zitavany 29 12 3 14 50:65 27 12. Sigma N. Zámky 29 11 4 14 56:58 26 13. St. Turá 29 9 8 12 41:47 26 14. V. Uherce 29 10 4 15 43:54 24 15. H. Srnie 29 9 5 15 37:54 23 16. SZ Őurany 29 4 4 21 34:77 12 Dél: Vydrany - Matúékovo 1:0, Jablo­nec - Hroboñovo 2:0, Topotovec - Pl. Stvrtok 3:0, Hurbanova Ves - Bodíky 3:0, Dun. Luzná - Trstice 3:0, Myslenice - H. Potóñ 3:0, Őalá B - Trh. Myto 5:1. 1. Jablonec 25 14 7 4 42:20 35 2. Vydrany 25 14 5 6 46:30 33 3. H. Potóñ 25 12 7 6 48:27 31 4. Trstice 25 11 5 9 42:37 27 5. Trh. Mÿto 25 9 8 8 27:27 26 6. Matúákovo 25 10 5 10 44:28 25 7. Hroboñovo 25 12 1 12 38:36 25 8. H. Ves 25 11 3 11 42:42 25 (Folytatás a 8. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom