Új Szó, 1989. június (42. évfolyam, 127-152. szám)
1989-06-10 / 135. szám, szombat
Egy hét a nagyvilágban Június 3-tól 9-ig Szombat: Meghalt Khomeini ajatollah, Irán vallási Vezetője • Súlyos vasúti szerencsétlenség történt a Szovjetunióban, a transzszibériai vasútvonalon Vasárnapi Pekingben bevetették a hadsereget a tüntetők ellen • Megtartották a lengyel parlamenti választások első fordulóját Hétfő: Pol Pót, a népirtó kambodzsai vörös khmerek vezetője bejelentette: hajlandó visszavonulni a politikai élettől Kedd: Georgi Atanaszov bolgár kormányfő megkezdte kétna- f pos tárgyalásait hazánkban • Berlinben összeült a KGST-országok gazdasági kérdésekkel foglalkozó KB-titkárainak értekezlete Szerda: A szovjet parlament ismét Nyikolaj Rizskovot választotta a minisztertanács elnökévé • Hágában befejeződtek a csehszlovák-holland külügyminiszteri tárgyalások Csütörtök’ Amerikai-palesztin tárgyalások kezdődtek Tuniszban Péntek' Véget ért a NATO katoni tervezőcsoportjának kétnapos ülése LENGYEL VÁLASZTÁSOK Átrendeződés Senki sem számított arra, hogy a lengyel választások vasárnapi, első fordulójában az ellenzék ilyen fölényes győzelmet arat. Még akkor is így van ez, ha a kerekasztalnál elfogadott játékszabályok értelmében a kormánykoalíció parlamenti többsége eleve biztosított. A „szabad“ helyekért vívott vokscsata eredményei ugyanis tükrözik a közhangulatot, s ebből minden politikai erőnek le kell vonnia a tanulságokat. Továbbá abból is, hogy nagyon alacsony volt a részvétel, a szavazásra jogosulták 62,11 százaléka járult csak az urnákhoz. Tehát a lakosság több mint egyharmada juttatta kifejezésre érdektelenségét, közömbösségét: vannak, akiknek már elegük van a politikai csatározásokból, egyesek túl soknak, mások túl kevésnek tartják azt, ami a kerekasztalnál született. S most a játékszabályokról. A parlamentet kétkamarássá alakítják át, a felsöház, tehát az újonnan létrehozott szenátus 100 tagú, az alsóház, a szejm 460 tagú. A kerekasztalnál megegyeztek abban, a szejm mandátumainak 65 százalékát a kormánykoalíció tagjai kapják, a fennmaradó 35 százalékért (161 hely) indulhattak a pártonkívüli- ek, az ellenzékiek. A kormánykoalíció pártjai ezt a 65 százalékot is felosztották egymás között: a LEMP 38, a parasztpárt 17, a demokrata párt 5 és a koalícióban résztvevő három kis világi katolikus szervezet szintén 5 százalékot kapott. Tehát a kommunista párt eleve lemondott abszolút többségéről a szejmben. A már említett felsőház száz tagjáról teljesen szabadon döntenek (döntöttek), bárki indulhatott, aki megfelelt a törvényes előírásoknak. Éppen ezért a legnagyobb küzdelem a szenátusi helyekért folyt, a Szolidaritás eleve bízott a sikerben, de ilyen nagyarányú győzelemre nem számított. A csütörtökön közzétett eredmények szerint ugyanis eddig 92 mandátum sorsa dőlt el, valameny- nyit a Szolidaritás kapta. A végső felállás csak a jövő vasárnapi (június 18.) második választási forduló után derül ki, ekkor voksolnak mindkét ház azon mandátumaira, amelyek esetében egyetlen jelölt sem kapott most abszolút többséget. Ez a szabály azonban - a kerekasztal szerint - nem vonatkozik arra a 35 kiemelt politikusra, állami és pártvezetőre, akik az országos listán indultak, nekik az első fordulóban meg kellett volna szerezniük a szavazatok több mint 50 százalékát. Ez csak kettejüknek sikerült, harminchárman nem kaptak bizalmat, köztük Rakowski kormányfő, Kiszczak belügyminiszter, Miodowicz, az OPZZ elnöke. Ez volt a kormányzat számára talán a legérzékenyebb vereség. Pedig a választások előtt még Walesa és a többi Szolidaritás-vezető is arra szólította fel híveit, hogy a kormány jelöltjei közül támogassák a reformpolitikusokat. Hiszen lényegében azokról van szó, akikkel a Szolidaritás a kerekasztalnál megegyezett, ezért a mérsékelt ellenzéket is kínosan érintette ez a fordulat. A csütörtöki egyeztető tárgyalások után körvonalazódni látszik egy kompromisszumos megoldás, olyan értelemben, hogy a 33 politikusra mégis lehessen szavazni a második fordulóban. Az ellenzéki és pártonkívüli jelöltek számára fenntartott 161 alsóházi helyből 160 sorsa eldőlt, mindegyiket a Szolidaritás kapta. A kormánykoalíciónak fenntartott 65 százaléknyi mandátum döntő többsége is a második fordulóban talál majd gazdára, mert az elsőben szinte senki sem kapott abszolút többséget. Nagyon képlékeny tehát a helyzet, a politikai erők további polarizációjára lehet számítani. Tény az is, hogy az első forduló sikerei után a Szolidaritás legismertebb vezetői eléggé visszafogottan nyilatkoztak, kijelentve: egyelőre érvényesnek tekintik a kerekasztal-megállapodáso- kat, folytatni kell a párbeszédet. Nem tudni még, hogyan alakulnak (át) a közeljövőben a hatalmi erővonalak. Szóba került például az is, hogy a Szolidaritás részt vehetne egy kormányzati nagykoalícióban, de egyes vezetői egyelőre úgy nyilatkoztak, hogy továbbra is az ellenzék része marad a Szolidaritás. Walesa egy sajtónyilatkozatában azt mondta, a választások nyomán új helyzet állt elő, s a kerekasztal mellett született megállapodások teljesítésekor ezt mindenképpen figyelembe kell venni. A moszkvai Pravda kommentárja megállapítja: „Bármilyen keserűek is a LEMP és az egész kormánykoalíció számára a választási eredmények, azok megerősítették a szocialista megújulás és a radikális reformok menetét, ezeket Lengyelországban a LEMP kezdeményezte. A mai Lengyelország realitásai közé tartozik az is. hogy egyedül egyetlen politikai erő sem tudja kivezetni az országot a válságból.“ Még várat magára a tapasztalatok mélyreható elemzése. Az ellenzék győzelme kapcsán vannak, akik a Szolidaritás jól szervezett kampányára hivatkoznak, arra, hogy az ellenzéket támogatta a külföld és a hazai katolikus egyház is. Lapvélemények szerint szinte minden szentmise egy választási gyűlés volt a Szolidaritás mellett. Mások arról beszélnek, hogy a választókat a szenvedélyek vezették és nem az objektivitás, mert az évtizedeken át felgyülemlett problémákért is a mostani vezetést büntették meg. Egy biztos: az elkövetkező hetekben elsősorban arra lesz szükség, hogy az ország stabilitása érdekében minden politikai erő, minden állampolgár a józan ész szavára hallgasson, az indulatok helyett az önmérséklet és a felelősségérzet jellemezze a cselekedeteket. (malinák) PRÁGA - HÁGA * Ösztönző párbeszéd Jaromír Johanes tíz napon belül már másodszor járt Nyugat-Európá- ban: a múlt héten a párizsi emberi dimenziós konferencia megnyitóján vett részt (és tárgyalt számos kollégájával), e héten pedig Hollandiában tett hivatalos látogatást. A csehszlovák diplomácia motorja tehát továbbra is magas fordulatszámon pörög. Hazánk és Hollandia viszonyát elemezve először is azt kell leszögezni, hogy a Varsói Szerződés, illetve a NATO tagállamáról van szó. Ilyen szempontból felértékelődik Prága és Hága rendszeres politikai párbeszéde. Tudjuk, a rövid hatótávolságú nukleáris rakéták ügye, továbbá a Bécsben folyó két fórum és a már említett párizsi konferencia elegendő témát szolgáltat a tárgyalásokhoz, de ehhez természetesen hozzávehetjük a tisztán kétoldalú együttműködés kérdéseit is. Nos, Hágában teljes volt az egyetértés abban, hogy az összeurópai folyamatot tovább kell ösztönözni, s ehhez jó alapot teremtenek a Varsói Szerződés és a NATO legutóbbi javaslatai. Nézetkülönbségek, eltérő megközelítések, persze, tapasztalhatók (például a nukleáris fegyverek létjogosultságának a kérdésében), de kölcsönös szándék a közös európai ház építése, a bizalom szilárdítása. Ez utóbbi témakörben Csehszlovákia és Hollandia viszonyában vannak azért zavaró körülmények. Hogy mást ne említsünk: az emberi jogok, a humanitárius kérdések terén Hollandia azokhoz az országokhoz tartozik, amelyek pl. a londoni információs fórumon elég élesen kirohantak ellenünk a januári prágai események miatt. Jaromír Johanes a holland parlament külügyi bizottságának szerdai ülésén mondott beszédében ezért nyomatékosan visszautasította azokat a vádakat, miszerint a csehszlovák bíróságok megsértették volna a nemzetközi szerződésekből ránk háruló kötelezettségeket. Látható, élnek még a régi beidegződések és előítéletek, s leküzdésük bizonyára továbbbi erőfeszítéseket igényel. Ezek sorába tartozhat annak a javaslatnak a megvalósítása, hogy a Comenius születésének 400. évfordulójával kapcsolatos megemlékezések előkészítésére hozzanak létre közös csehszlovák-holland szervezőbizottságot (köztudott, hogy a népek tanítóját a hollandiai Naardenben temették el). További lehetőségeket lehetne kihasználni a környezetvédelem területén, hiszen Csehszlovákia és Hollandia Európában az ökológiai témakörben igen nagy aktivitást fejt ki. Ismert az Adamec-javaslat a hazánkkal határos országok kormányfői találkozójára, amely előkészületei jelenleg folynak. Hága idén márciusban adott otthont az úgynevezett ózonkonferenciának, s hogy a kormány, és személy szerint Ruud Lubbers miniszterelnök milyen fontosnak tartja a környezetvédelmi kérdéseket, mi sem bizonyítja jobban, hogy emiatt május elején a kabinet bukását is megkockáztatta (ami be is következett, mivel a koalíciós partnerek nem tudtak megegyezni a kormányfő radikális környezetvédelmi programjának a finanszírozásában). Külügyminiszterünk hágai látogatásának legfőbb célja volt a csehszlovák-holland dialógus fenntartása és ösztönzése. Hozzátehetjük, hogy országaink ezzel általában a kelet-nyugati kapcsolatrendszert is erősítik. P. G. Illllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllll KIS NYELVŐRÉ Hol a helye az is-nek? Sokan azt hiszik, hogy a szórendi kérdések mellékesek, különösen az élőbeszéd szempontjából. Mindegy, hogyan következnek a szavak egymás után, hiszen a hangsúlyozással úgyis azt emeljük ki mondatunkban, amit fontosnak tartunk. Kétségtelen, bizonyos mértékben korrigálható hangsúllyal a helytelen szórend is, de nem minden esetben. Vannak olyan szórendi hibák, amelyeknél ez sem segít. Ilyenek fordulnak elő például a következő mondatokban: „Ment is volna a bálba, de nem volt megfelelő öltönye“; ,,Segítettem is volna neki, ha engedte volna“; ,,Ha elmentem is volna, nem tehettem volna semmit az érdekében.“ Bizonyára többen észrevették már, hogy ezekben a mondatokban az is szócska van rossz helyen. Sajnos, még a gyakorlottabb toliforgatók közül is sokan követik el ezt a hibát; másoknak meg esetleg fejtörést okoz, hová is tegyék ilyenkor az is-1. De miről is van szó itt valójában? Arról, hogy mindhárom mondatnak a minket érdeklő tagmondatában feltételes módú, múlt idejű igealak fordul elő. Ezt pedig - mint tudjuk - összetett igealakkal fejezzük ki: a kijelentő mód múlt idejű alakjával és a volna szócskával. Most az a kérdés, hová tegyük az ilyen összetett igealakot tartalmazó mondatokban az is-1. A példamondatokban a múlt idejű igealak és a volna közé került. De mint sejtjük - hiszen szemléltető helytelen példaként szerepelnek itt ezek a mondatok - rossz helyre. Rossz helyre, mert - s ez biztos szabály- a feltételes módú összetett igealakban a múlt idejű ige és a volna szócska közé nem kerülhet más szó. Még az is sem. De nem elég azt tudnunk, hová nem kerülhet az is, hanem arról is tájékozódnunk kell, hová kerülhet. Az első két mondatban - ezt talán mindenki természetesnek is tartja - a teljes igei állítmány után, hiszen itt az a szerepe, hogy ezt nyomatékosítsa. Tehát: Ment volna is a bálba, de nem volt megfelelő öltönye; Segítettem volna is neki, ha engedte volna. De a harmadik példamondatunk eltér az előzőktől: ott nem a főmondatban fordul elő az is, hanem a mellékmondatban; s nem nyomatéko- sító szerepe van, hanem a ha kötőszóval együtt megengedő kötőszói. Itt sem kerülhet az igealak és a volna közé - mint azt már az előbb említettük is -, csak az a kérdés, a teljes állítmány után tegyük-e- így: Ha elmentem volna is, nem tehettem volna semmit az érdekében vagy az állítmány tagjaként szereplő igealak és igekötője közé, vagyis: Ha el is mentem volna, nem tehettem volna semmit az érdekében. Sokan bizonyára ez utóbbi változatot érzik jobbnak, hiszen ez a használatosabb, megszokottabb szerkesztési forma. Hadd áruljuk el, hogy a nyelvművelés az első szerkesztési formát tartja helyesebbnek azzal az indokkal, hogy az is megengedő hatásának nem csupán az igekötőre kell irányulnia, hanem a teljes állítmányra, ugyanis csak ezáltal válik igazán megengedő jellegűvé az egész tagmondat. A választékosán írók és beszélők tehát így szerkesztik ezt a mondatot: Ha elmentem volna is, nem tehettem volna semmit az érdekében. Ha nem megengedő mellékmondatról van szó, akkor természetesen az igekötő és az ige közé kerül az is (nyomósító szerepben); például: El is mentem volna, de nem tehettem volna semmit az érdekében. Talán ennek a gyakori szerkesztés- módnak a hatására érezzük jobbnak a megengedő mellékmondatban is a kevésbé választékos szórendi megoldást. Most pedig térjünk át egy másik szórendi kérdésre! ,,Ne a politika magyarázói, hanem alkotói legyünk!“- olvastam egyik lapunkban ezt a mondatot. Érthető ez, csak furcsának érezzük. Sután szerkesztett, nem szabatos. Ezt bizonyára sokan megállapították már, de talán kevesebben, hogy miért ilyen. Azt nem nehéz megállapítani, hogy kizáró ellentétes szerkezetek vannak benne. Az első szerkezettel kifejezett egységre vonatkozik a kizárás, hasonló egységre a parancs, azzal a különbséggel, hogy ez utóbbiban csak a birtokszó szerepel, a birtokos jelzőt - mivel ez közös - az előzőből értjük oda. Még helyeselhetjük is, hogy nem történt efféle szóismétlés: Ne a politika magyarázói, hanem a politika alkotói legyünk!, mégsem érezzük kifejezőnek a mondatot. Nem, mert a birtokos jelzős szerkezetnek a birtokszó az alaptagja, a lényegesebb szava, s az ilyen mondatokban erősebbnek érezzük a kirekesztést, ha ez közvetlenül a birtokszóra vonatkozik. így: A politikának ne magyarázói, hanem alkotói legyünk! JAKAB ISTVÁN Van-e közlekedési jármű? A televízióban többször is elhangzott egy reklámszöveg, amely - egyebek közt - egy áruház előnyös fekvését bizonygatta ilyenformán: a közelben minden közlekedési jármű megtalálható. A képernyőn ugyanekkor láthattuk a szóban forgó áruházat, de - szerencsére - láthattuk a villamos- és autóbuszmegállót meg a metróállomás ,,M" betűs tábláját is. Azért mondom, hogy szerencsére, mert valójában csak a kép alapján értheti meg a nagyközönség, mit is óhajtottak vele közölni. Nyilván azt, hogy a vásárlók könnyen eljuthatnak az áruházba villamossal, busszal, metróval, azaz a városi közlekedési eszközök, a tömegkö- zelekedési eszközök valamelyikével. Hogy mit kifogásolhatunk a reklám szövegén? Mindjárt elmondom. A közlekedési jármű jelzős kifejezés nemcsak szokatlan, hanem helytelen is. Ha valami jármű, akkor az eleve közlekedési vagy esetleg szállítóeszköz. Persze a jármű főnév - ugyanúgy, mint a közlekedési eszköz jelzős főnév - nemcsak a villamost, buszt, metrót jelenti, hiszen jármű a szekér, a kocsi a személygépkocsi, a kerékpár, a teherautó stb. is. A közlekedési melléknév nem határozza meg közelebbről a jármű főnevet, tehát nem zárja ki a jármű fogalomköréből például a kerékpárt, a taxit, a tehergépkocsit stb., hanem csak fölöslegesen lábatlankodik mellette, röviden: a közlekedési jármű szókapcsolat valójában tautológia, azaz szószaporítás. Ha a reklámszöveg szerkesztői nem csak a városi, a tömegközlekedési eszközökre gondoltak, hanem személygépkocsira, taxira, esetleg kerékpárra stb. is, akkor nem lett volna szabad a mondatot úgy fogalmazniuk, ahogyan fogalmazták, hogy tuniillik minden jármű megtalálható az áruház közelében. Meglehet, hogy van ott taxiállomás is, de azt már senki sem állíthatja, hogy személygépkocsi vagy motorkerékpár stb. egykönnyen megtalálható ott, ezekkel előbb oda is kell menni. Vagyis ha nemcsak a villamosra, buszra, metróra gondoltak, akkor azt kellett volna mondaniuk: az áruház minden közlekedési eszközzel jól megközelíthető. Ebben benne van, hogy nem kell sokat gyalogolni, mert közel van a busz-, a villamosmegálló, a metróállomás, és van parkoló a személygépkocsik, teherautók stb. számára. Ha pedig csak a városi közlekedési eszközökre gondoltak, akkor jobb lett volna, ha így hívják fel a figyelmet az áruház előnyös fekvésére: Az áruház közel van minden tömegközlekedési eszközhöz; vagy: az áruház közelében villamos- és buszmegálló, valamint metróállomás van; az áruház minden tömegközlekedési eszközzel jól megközelíthető, illetőleg: az áruházba könnyen eljuthatnak villamossal, busszal, metróval. MAYER JUDIT ÚJ SZÚ 4 1989. VI. 10.
