Új Szó, 1989. június (42. évfolyam, 127-152. szám)
1989-06-08 / 133. szám, csütörtök
Nem akármilyen alapokat adnak Látogatás egy magyar tanítási nyelvű kisiskolában Megnyújtottuk " a napot Ipolyvarbó (Vrbovka) a Nagykürtösi járás (Vel'ky Krtís) legdélebben fekvő községei közé tartozik. A nyugati irányból érkező látogató a nógrádi dombok mögött elterülő falut csak kerülővel, észak .felől képes megközelíteni, Zsély (¿elovce) irányából, mivel innen vezet egyetlen bekötő útja; ez adja a község sajátságos, „világvégi“ helyzetét. Ez már itt valóban a „végvidék“, a kertek alatt kanyargó, szeszélyes Ipoly túlsó partján már a magyarországi rétekre, füzesekre, tornyokra lát az ember. Lélekszámát tekintve, Varbó inkább kisközségnek számít, ám a helyi viszonyok szerint inkább közepes. ötszázharmincöt lakosának csak elenyésző hányada talál odahaza munkát, a helyi földművesszövetkezetben, a többség ingázik, illetve naponta utazik a járási vállalatokba, a pereszlényi (Peresany) Tesla üzembe vagy Losoncra (Lucenec). A község apraja, a gyerekek, szerencsére nem kényszerülnek a napi utazgatásra, a helyi magyar tanítási nyelvű alapiskola mentesíti őket a buszmegállóban ácsorgás, didergés, az átszállás kényelmetlenségei alól. A takaros iskolaépület a falu valamennyi gyerekét befogadja, sőt, képes lenne a környező falvak gyerekeit is. A szomszédos Kerből (Kia- rov) és Kovácsiból (Kovácovce) azonban alig pár gyerek jár ide, többségük a zsélyi szlovák tanítási nyelvű alapiskolát látogatja. Pedig oda utazni kell, korábban kelni, télvíz idején, délutáni sötétségben érnek haza. Ki tudja, mi okból, a kéri és kovácsi nebulók szülei úgy gondolják, megéri... így, hétközben, júniusi verőfényben nyugodt, békés kép fogadja a Varbóra érkező idegent. Az iskola udvarán idillikus látvány: kotlós terelgeti csibéit, féltő szárnyaival, kotyogásával irányítva őket. Időnként fel-feltekint a kék égre, nem lát-e héját vagy más ellenséget. A szebb napokat is megélt iskola épületén látszik, valaha sokkal több diákot oktattak a falai közt, s a jelenlegi hatvanhat diáknak akár a kétszeresét is képes lenne befogadni. Kelemen Sándor igazgatót, sajnos, hiába keressük, a kerületi székhelyre utazott, egészhetes továbbképzésre, így Gonda Valéria matematika-képzőművészet szakos pedagógussal elegyedünk szóba, aki egészséges lokálpatriotizmussal mondja, diákjaiknak nincs okuk a szégyenkezésre, hisz járási és országos szinten is megállják a helyüket, mind a továbbtanulást, mind a képzőművészeti versenyeket illetően. Tavaly például egyik diákjuk „A szövetkezet a gyerekek szemével“ című képzőművészeti versenyben járási első helyezést ért el, de volt országos hatodik helyezettjük is, az idén a Zenit-mozgalomban két díjazottjuk járási viszonylatban. De sikeresek voltak a Pionír szemafor versenyben vagy A Szovjetunió a gyerekek szemével című képzőművészeti versenyben is Tehetségben tehát, úgy tűnik, nincs hiány itt. Nagy Tiborné Vámos Erzsébet természetrajz-kémia szakos tanítónő a pályaválasztási tanácsadásért felel az iskolában.- Mi vagyunk a járás első iskolája, amelynek már valamennyi tanulója elhelyezést nyert. Bár az idei évfolyam a szokásosnál gyengébbnek mondható, hisz a tizenhárom végzős közül csak hárman jelentkeztek és nyertek felvételt szakközépiskolákba. Tizen szaktanintézetekben folytatják tanulmányaikat. Az előző évfolyamokkal jobb volt a helyzet, általában öt-hét gyerekük is bekerült a gimnáziumokba, illetve a szakközépiskolákba, ami nem csekélység, hisz ez a szám a végzősök felét jelenti. Urbán Aladár pedagógus arról a többletmunkáról beszél, amely a kisiskolák életében szinte természetes követelmény a tanítókkal szemben. Párhuzamos osztályokban tanítani bizony nem leányálom, ám a gyerekek megszokták, hogy ne zavarják egymás óráját. A szükségből így válik erény: a gyerekek emberi magatartása is csiszolódik ezáltal. Hogy olykor bizony kevés a negyvenöt perc? Kevés a többi iskolában is. A tananyag túlméretezett, a tankönyvek egy része bizony elég silány, pedagógus legyen a talpán, aki egy órán új anyagot is át akar venni, feleltetni is akar, s még a gyerekek beszédkészségét is csiszolni szeretné.- A nyolcvannégy-nyolcvanötös tanévben, az elhibázott döntés után visszakerültek hozzánk a felső tagozatosok is. A pedagógusok létszáma maradt. Vállaltuk, hogy különmunkával tanítjuk a hetedikeseket és nyolcadikosokat. „Megnyújtottuk“ a napot, túlóráztunk, senkinek nem jutott eszébe, hogy több fizetést érdemelnénk. Jelenleg hat tanító és egy napközis neveli a gyerekeket; ennyien jutnak a hatvanhat gyerekre. Érthető, hogy ilyen körülmények között mindenki „mindenes“. Nagy Tiborné mosolyogva mondja, hogy volt olyan tanév, amikor tizenegy tantárgyat is tanított. De sejthető, csinálnák panasz nélkül, csak lenne elég gyerek. Ráadásul Pölhös Miklós, aki az alsó tagozaton tanít, az idén nyugdíjba megy. Jó lenne, ha jelentkezne egy akármilyen alapokat kapnak a továbbtanuláshoz. Megtekintjük az iskola épületét, amelyben négy tanteremben folyik a tanítás: az első osztály a másodikkal, a harmadik a negyedikkel, az ötödik a hatodikkal, a hetedik a nyolcadikkal van együtt. Két padsor, két osztály egy tanteremben. A megüresedett tantermekben rendezett szertárak. Hatalmas, jól felszerelt tornaterem, tágas ebédlő, korszerű konyha. Akár kétszáz gyermeknek is főzhetnének itt... Az iskola szárnyépületében, a közös konyha mellett az óvodások éppen ebédelnek. Kicsit megszeppent, de tiszta tekintetű, nyílt gyerekarcok fordulnak felénk. Ebéd végeztével a tanteremből egy-egy széket visz minden gyerkőc a hálóterembe, arra rakják ruhácskáikat az ebéd utáni pihenő idejére. Az egyik apróság figyelmezteti társát, a szőnyeg szélére tegye a székét, hogy szép, egyenes legyen a sor. Mindenütt rend és tisztaság, helyszűkére nem lehet panasz. Belőlük lesznek a jövendő elsősök. Az idén, sajnos, csak heten. Varbó könnyen a szívéhez nő az embernek. Pedig a gondok ismerősek és húsbavágóak itt is: az infrastruktúra fejletlensége, a migráció itt is mindennapos realitás. A fiatalok igyekeznek a városba költözni, igaz, sokáig a község - jó minőségű termőtalajára hivatkozva - nem kapott építési engedélyt, legfeljebb a faluban, az öreg házak helyén építhettek az itt maradók. Az újbóli engedélyezés (nemrég mértek telkeket a falu végén), s az úthálózat kiépítése Ipolyság (Őahy) felé, remélhetőleg enyhít majd valamit a gondokon. Még a tágas tornatermet szemlélve említette Urbán Aladár, hogy évekkel ezelőtt, míg a községnek nem volt művelődési háza, itt lépett fel a kassai Thália Színpad, annyi néző előtt, hogy majd szétrepedtek a falak. Most, hogy van művelődési ház, jó, ha harminc-negyven ember elmegy egy-egy előadásra. Dívik a fóliázás itt is, mondják, s végigséKét padsor, két osztály - Nagy Tiborné Vámos Erzsébettel (Lörincz János felvételei) fiatal tanerő a helyére, különben félő, további összevonásra kerül sor. Ha lenne pedagógus... ha lenne fiatal, szakképzett tanító... Ez bizony nemcsak a varbóiak gondja, pár éven belül, ha az idősebb generáció nyugalomba vonul, sok kisiskola találja magát szembe a hamleti kérdéssel. Ráadásul, mondják, a járás is sok tanítót „elszipkázott“, pótlásuk, legalábbis a jelenlegi körülmények között, megoldhatatlannak tűnik. Vannak-e nehézségeik a gyerekeknek a szlovák nyelvvel? A varbóiak is tudják a komenskyi tételt: alapos tudásra, felkészültségre a gyerekek csak anyanyelvükön képesek. Végső soron eredményeik bizonyítják, hogy nem a nyelvtanulás a sarkalatos pontja egy-egy jóe- szü gyerek érvényesülésének. Az itteni gyerekek, leszámítva természetesen egy-két gyengébb évjáratot, állják a sarat. Aki innen középiskolába került, el is végezte. Elég, ha arra gondolunk, hogy ez az iskola adott már diákot a budapesti Műszaki Egyetemnek, a prágai Károly Egyetemnek, de koptatta a varbói iskolapadot atomfizikus is. Ennél szebb minősítést keresve sem lehet találni. Ha egy kisiskola végzősei az ország szellemi tudományos vérkeringésébe is bekerülnek, ott nem tálva a falun, meggyőződhetünk róla a saját szemünkkel is: a kertekben ott ragyognak a napsütésben a fóliasátrak. Dolgos nép lakik errefelé, nem kétséges. A gombamód szaporodó házak között láttunk háromszinteset is... Csak a gyerek kevés, egy félezres lélekszámú községben alig több mint féltucat elsős kisiskolás. Bárminek nevezhető ez a szám, csak elégnek nem. KÖVESDI KÁROLY „Több bennünk a közös, mint gondolnánk“ Koncert után - Stevie Wonderrel A neve is ,,csodát“ jelent Elsöprő sikert hozott a háromórás koncert. Tovább is tartott a beígért- nél. Másnap a városban nem volt buszjárat, ahol ne róla beszéltek volna fennhangon és elbüvölten. Még az sem tudta letörni a kedélyeket, hogy sokan gyalogszerrel voltak kénytelenek megtenni az utat a Slo- van-stadiontól hazáig, mert az ígért időre megerősítették ugyan a buszjáratokat, csakhogy a koncert valamivel később ért véget. (A szervezést még tanulni kell.) Nem kevésbé volt élményszerű a másnapi sajtó- tájékoztató a Fórum Szállóban. (,,Szólítsanak Stevie-nek! Túl komoly ez a Mr. Wonder, nem?“) A sajtóiroda képviselője bevezetőjében tájékoztatta az énekest, hogy egy olyan városban lépett fel, amely két év múlva ünnepli fennállásának kétezredik évfordulóját. Stevie Wonder így reagált: ,,Felkavaró számomra a tudat, hogy alig tizenegy év múlva egy újabb évezred küszöbére lépünk. Tudnunk kell azonban, hogy mi mindannyian oly rövid időt tölthetünk el ezen a földön, ezért is óriási a felelősségünk, hogy olyan világot teremtsünk magunk körül, ahol az emberek egységben, egyetértésben élhetnek. Annak ellenére, hogy léteznek különböző rendszerek, országok, politikusok, kontinensek és távolságok, az emberek mindenütt egyformák. Több bennünk a közös, mint gondolnánk. Sehol, senki sem képes öt percnél tovább életben maradni levegővétel nélkül. Nincs senki, aki leélte volna az életét mosoly vagy könnyek nélkül. Senki sem bírja ki hosszabb ideig evés, ivás, alvás nélkül. Ezért, emberi lényünk tudatában, össze kell fognunk, s az igazság nevében olyan világot teremtenünk magunk körül, amelyik szívünk szerint a legjobb“ - mondta Stevie Wonder, aki immár huszonnyolc éve munkálkodik az emberek közti egyetértés megteremtésén. Szilárd meggyőződése, hogy ez ügyben sokat tehet a zene, amely az idők kezdetétől fogva hat és meghat. S hogy valóban sokat tesz az emberekért, csak alátámasztja a tény, hogy az újságírókkal való találkozása végén kijelentette: szívesen eljönne két év múlva is, a kétezredik évforduló ünnepségeire, s a legnagyobb stadionban fellépne csehszlovák művészekkel együtt egy jótékonysági koncerten az itteni rokkantak megsegítésére. Stevie jövőre afrikai koncertturnéra indul. Részben jótékonysági koncertek lesznek, melyeken az egyes országokat érintő problémákkal kapcsolatban szeretne állást foglalni. „Amerikai négerként gyakorlatilag ez lesz az első afrikai utam, amelyen koncerteket adok“ - magyarázta. Csehszlovákiai benyomásairól elmondta: ,,Személyesen kevés emberrel volt alkalmam beszélgetni, de minden egyes hang, a kommunikáció minden formája egyformán fontos és értékes számomra. Remélem, tartósan pozitív benyomásokkal, élményekkel utazom majd el. Egészen meghatott, hogy a koncerten a közönség velem együtt énekelte dalaim szövegét, néha még olyanokat is, amelyeket én magam már majdhogynem elfelejtettem... Egy énekesnek is lehetnek szülői (Archív-felvétel) Mától: tévéfesztivál Prágában Megfigyelték? Mostanában mintha ritkábban szidnánk a tévét. Mostanában mintha egyenesen sikk lenne azt kérdezni, hpgy nézted, láttad, na, mit szólsz hozzá? Mert mi néztük, láttuk és naná, hogy hozzászólunk. Már reggel, az üzlet előtt, aztán a buszban, a villamoson, a munkahelyén, bárhol, hisz manapság aligha van hálá- sabb téma a televíziónál. Mi történt? ,,Mindenevők“ lettünk? Műsorismertetéstől napzártáig ülünk a képernyő előtt? Aligha! Mi ugyanúgy válogatunk, ugyanúgy ,.zsűrizzük“ a műsor- szerkesztők munkáját mint régen. Hát akkor? Mi változott? A tévé. Az lett más.,.Okosodik“ ,,Rájött“, hogy ma, amikor minden változik, neki is változnia kell. Tartalmasabb, érdekesebb, színvonalasabb programokat kell kínálnia, mint régen. Különben elveszíti minden varázsát, minden előnyét a rádióval, az újsággal szemben. Prágában most a világ harminckilenc országának negyvenhat tévéállomása versenyez, hetven drámai és zenés alkotás. Az Arany Prága mától hét napon át a szakmabeliek fesztiválja, de sikere a nézőket szolgálja. (szabó) gondjai: érettségizik a lánya, Aisha. Két nappal azután, június huszonnegyedikén a papa fellép egy Szabadság koncerten, melynek bevételét az Unicef kapja. Erre az alkalomra komponálta Stevie A világ szülői című dalát. Szeptemberig megjelenik új albuma, amelyről a bratislavai koncerten is elhangzott két dal: a Why (Miért) és a Good Light (Jó fény) című. A lemez címe: Conver- sation of Peace (Békepárbeszéd). Megtudtuk, párát inhalál koncert előtt és után, egészséges életmódot folytat, sokat tornászik (ugrálókötéllel gyakorol naponta, csak a szállodában mindig beleakad a csillárba). Ez a titka a kitűnő kondíciónak, melyet a háromórás koncert fényesen igazolt. Aztán beszélt egy szájharmonikáról, gyerekkorában kapta bácsikájá- tól. Ez volt az első hangszer - és azóta is a kedvenc -, amelyen megtanult játszani. Szólt az utcai blues- zenészekröl, akiket annak idején Mi- chigan-ben olyan szívesen hallgatott, akik csak úgy járták a várost és fújták a szájharmonikát. Nálunk nincsenek, vagy inkább kivesztek az effajta tradíciók. Ekkora, negyvenezres koncerteknek sincsenek még meg a hagyományai, de most mintha valami megváltozott volna. Ezt mondatja velünk mindjárt egy holnaputáni esemény is: Joan Baez lép fel a Bratislavai Lírán. Ismét megvalósul valami, ami pár évvel ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna.. HARASZTI ILDIKÓ KULTURÁLIS HÍREK Borges-alapitványt hozott létre María Kodama, az író özvegye. Az alapítványból részben Borges müveinek kritikai kiadását kívánja anyagilag támogatni, részben irodalmi díjat különít el belőle, amelyet évente osztanak ki majd a spanyol nyelvterület legkiemelkedőbb alkotóinak. María Kodama később a fiatal tehetségek felkarolását is tervezi. Joyce unokája, az író egyetlen közvetlen leszármazottja, azzal dicsekedett a Velencében megrendezett Joyce-kol- lokviumon, hogy megsemmisítette híres nagyapja leveleit, amelyeket az író leányához, Luciához írt. Lucia hosszú éveket töltött pszichiátriai kezelés alatt, és tudjuk, milyen fontos szerepet játszott Joyce életében. A megdöbbent hallgatóságnak Stephen Joyce azt is bejelentette, hogy - két legyet egy csapásra! - tűzbe hajította nagynénje és Sámuel Beckett levelezését is (Beckett fiatal éveiben James Joyce titkára volt). Egyetemi tanárok, irodalomtörténészek és kritikusok hangos fújozásba törtek ki a bejelentés hallatán. A legnagyobb hangerővel Yeats és Ezra Pound örökösei tiltakoztak, megengedhetetlennek nevezték az emlékezet ilyesfajta „elpusztítását". ÚJ SZÚ 6 1989. VI. 8.