Új Szó, 1989. június (42. évfolyam, 127-152. szám)

1989-06-03 / 129. szám, szombat

Egy hét a nagyvilágban május 27-től június 2-ig Szombat: A nyugatnémet Szabadságdemokrata Párt kétnapos kong-, resszusán állást foglalt a taktikai atomrakétákról szóló " tárgyalások mellett Vasárnap: Roelof Botha dél-afrikai külügyminiszter Rómában találkozott amerikai, illetve olasz kollégájával, s állító­lag közölte, hogy Pretoria az apartheid felszámolását tűzte ki célul Hétfő: George Bush amerikai elnök a NATO brüsszeli csúcs­értekezletén új leszerelési javaslatokat terjesztett elő Kedd' Párizsban megnyílt az „emberi dimenziós“ konferen­cia • Mihail Gorbacsov a szovjet bel- és külpolitika stratégiai feladatairól mondott beszédet a népi képvi­selők kongresszusán Szerda: Argentínában zavargások robbantak ki a kormány gazdasági szigorító intézkedései miatt, elrendelték a rendkívüli állapotot Csütörtök' Lemondott Jim Wright, az amerikai képviselőház de­mokrata párti elnöke Péntek: Az amerikai elnök befejezte londoni tárgyalásait Az emberi dimenzió Az európai együttműködés „em­beri dimenziójáról“, azaz humanitá­rius kérdésekről és az emberi jogok­ról kezdődött Párizsban tanácsko­zás, amely jelentőségét mi sem bi­zonyítja jobban, hogy az összeuró­pai folyamatban részt vevő országok közül 20 külügyminiszteri szinten képviseltette magát a kétnapos megnyitón. Emlékezhetünk rá, a bécsi utóta­lálkozón vetődött fel ennek a fórum­nak a gondolata. A Szovjetunió java­solta, hogy Moszkvában legyen az első humanitárius témájú találkozó. A nyugati országok fenntartásaikat hangoztatták, s bár a Szovjetunió az emberi jogok területén figyelemre méltó intézkedéseket hozott és gesztusokat is tett, az Egyesült Álla­mok, Nagy-Britannia, Franciaország és mások presztízskérdést csináltak az ügyből. A Szovjetunió nem, és Eduard Sevardnadze külügyminisz­ter tavalyi párizsi látogatása, illetve Francois Mitterrand köztársasági el­nök moszkvai tárgyalásai során megszületett a kompromisszum, amelyet azután a bécsi utótalálko­zón is jóváhagytak. Eszerint először Párizsban, jövőre Koppenhágában, majd 1991 -ben Moszkvában kell tar­tani „emberi dimenziós“ értekez­letet. Ennyit az előzményekről, ame­lyek azért bizonyos mértékig tükrö­zik, hogy a bizalom megteremtésé­ért még sokat kell tenni. A lényeg azonban az, hogy a párizsi fórum megkezdődött (egyébként június 23- ig tart). Most már az érdemi munka folyik, s remélhetőleg olyan légkör­ben, ahogy az ünnepi megnyitó rész zajlott le. A külügyminiszterek, illetve az alacsonyabb rangú diplomaták be­szédeikkel konstruktív és tárgyszerű tónust adtak a tanácskozásnak. Legalábbis a túlnyomó többség azt hangoztatta, hogy érdeke a sikeres párbeszéd, amelyet meg kell szaba­dítani a sablonoktól, a sztereotípiák­tól és az előítéletektől. Jaromír Jo­hanes is annak a véleménynek adott hangot: Európában meg vannak a feltételek ahhoz, hogy az emberi jogok és a humanitárius kérdések egész komplexuma elősegítse a helsinki folyamat továbbfejleszté­sét, az államok közötti bizalom erő­sítését. A csehszlovák külügymi­niszter beszámolhatott róla, hogy mit teszünk mi az egyén szabadság- jogainak érvényesüléséért. Készül többek között a sajtótörvény és a büntető törvény módosítása, az egyházak és vallási közösségek helyzetének a jogi szabályozása, to­vábbi könnyítések várhatók a kiuta­zások és a vízumgyakorlat területén. Lényeges körülményre mutatott rá a szovjet külügyminiszter, neve­zetesen arra, hogy állampolgári sza­badságjogokról aligha lehet szó a veszélyeztetett biztonság és a fe­nyegető méreteket öltő környezet- szennyezés feltételei között. Se­vardnadze mondandójának az volt a lényege, hogy a fegyverkezés megfékezése, az ökológiai kataszt­rófák megelőzése egységes egé­szet alkot az „emberi dimenzióval“. Egyébként a párizsi nyitány jó alkalmat teremtett a kétoldalú kül­ügyminiszteri tárgyalásokra is. Az ilyen találkozók ugyan nem hivatalo­sak, amolyan kötetlen eszmecsere folyik rajtuk, de mégis felbecsülhe­tetlen a jelentőségük a személyes kontaktusok ápolása, a kölcsönös jobb megértés szempontjából. Latin változatok Mi lesz a sorsa a demokratizálási folyamatnak Argentínában és Chilé­ben, ahonnan ezen a héten aggasz­tó és figyelemre méltó hírek egy­aránt érkeztek? A válasz ma aligha adható meg. Mert vegyük például Argentínát, ahol a hét eleji zavargások, üzlet­fosztogatások nyomán rendkívüli ál­lapotot hirdettek, s ezt 30 napra jóváhagyta a törvényhozás is. A fe­szültség azután hágott a tetőfokára, hogy Raúl Alfonsín elnök további gazdasági megszigorító intézkedé­seket jelentett be. A kétségbeesett tömegeket ezután már csak a kato­naság tudta megfékezni. A dolog pikantériája (ha egyáltalán nevez­Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának elnöke a népi képviselők kongresszusán kibontakozott alapos vita miatt csak kedden mondhatta el prog- ramjellegü beszédét. Egyebek kö­zött azt hangsúlyozta, hogy a mostani parlamenti ülésszak a demokratikus megújulást pél­dázza. Javasolta továbbá a kato­nai kiadások csökkentését és az új szovjet külpolitika alapelveinek törvénybe iktatását (Telefoto - CSTK) A párizsi Sorbonne aulájában kezdődött meg az összeurópai folyamat­ban részt vevő 35 ország konferenciája az együttműködés emberi vonatkozásairól. Képünk az ünnepi megnyitó ülésen készült (Telefoto - CSTK) hetjük így), hogy az az Alfonsín volt kénytelen igénybe venni a hadsereg Közreműködését, aki az elmúlt hat év során épp a katonák befolyását igyekezett megnyirbálni. Nem túl nagy sikerrel, hiszen a három láza­dás, illetve puccskísérlet után mind­inkább meghátrálásra kényszerült s a diktatúrák idején elkövetett bűn- cselekményekért ma már a főtisztek egy maroknyi csoportja felel csupán. Alfonsín persze kapott ütéseket a lakosságtól is, mégpedig számos sztrájk, tiltakozó akció formájában. Nem csoda, hogy az argentinok elé­gedetlenek a kormány gazdaságpo­litikájával: hat év alatt 40-ről 60 milli­árd dollárra nőtt az ország adósság- állománya, csaknem minden har­madik lakos munkanélküli, s az inflá­ció lassan az egeket veri (majd“ 400 százalékos). A boxhasonlatnál maradva: Al- fonsínt, pontosabban pártját a május 14-i elnökválasztásokon kiütötték, ami nyilván összefügg a kormány gazdasági kudarcaival. Az új elnök, a perónista Carlos Saul Menem földi paradicsomot ígért az argentinok­nak. De hát Alfonsín is arról beszélt 1983-ban, amikor először megvá­lasztották, hogy „száz évig tartó bé­két, jólétet és demokráciát“ teremt. Az az igazság, hogy ez nem csupán elhatározás dolga. Nagyon is ke­mény feltételei vannak a gazdasági kibontakozásnak. Alfonsín - immár leszavazott elnökként - még egy utolsó lépéssel kísérletezett, amikor hétfőn korlátozó intézkedések soro­zatát jelentette be. Bizonyára ez lett volna az ára annak a 3,5 milliárd dolláros hitelnek, amelyről Argentína a Nemzetközi Valuta Alappal tár­gyalt. (A helyzet vészesen emlékez­tetett a február végi, március eleji venezuelai eseményekre.) A lakos­ság reagálása egyértelmű válasz volt, és a drákói rendeleteket enyhí­teni is kellett. De a zavargások nyil­ván a „kegyelemdöfést“ is jelentik Alfonsín számára: nem kizárt ugyanis, hogy még a december 10- én esedékes őrségváltás előtt áttad- ja tisztségét Menemnek (erről egyébként a két politikus tárgyalt a napokban). Ez áthidaló megoldás lehetne, amely betölthetné a választásokon vesztes kormányzat bénultsága nyomán keletkezett űrt. Ellenkező esetben a hadsereg léphetne a po­rondra, s a demokrácia megint kap­na Latin-Amerikában egy nagy po­font. Chile pedig ebből a szempontból akár a „pofonok völgye“ is lehetne. De úgy tűnik, dereng valami a tizen­hatodik éve tartó alagút végén. A héten ugyanis megegyezés szüle­tett a Pinochet-kormány és a főleg jobboldali pártokat tömörítő ellenzé­ki koalíció között az alkotmánymó­dosítás ügyében. Maga a diktátor is újból megerősítette, decemberben végleg távozik az elnöki posztról, de a hadsereg főparancsnoka továbbra is ő marad. így, ha egyáltalán komo­lyak a polgári kormányzásra való áttérést célzó erőfeszítések, Chile esetében is szigorúan ellenőrzött demokráciáról lehet csak szó... PAPUCSEK GERGELY KM _______________________________________ NY ELVŐR Nyelvünk megtépázott virágai Sokszor megállapítottuk már: örülünk, hogy napjainkban is sürün haszná­lunk szólásokat, ezzel kifejezőbbé, szemléletesebbé tesszük mondanivalónkat, de annak már kevésbé, hogy kiforgatjuk, megváltoztatjuk, keverjük őket. A szólás átvitt értelmű szókapcsolat, s ha megváltoztatjuk, elveszti szólásjelle­gét: konkrét értelművé válik. Ha ezt a szólást halljuk vagy olvassuk: pálcát tör valaki felett, azt értjük rajta: elmarasztaló ítéletet mond valakiről; de ha ezt így megváltoztatjuk: összetörte a pálcát valaki felett, elveszti ezt a jelentését. Mindjárt valamilyen konkrét pálcára gondolunk, amelyet összetört valaki valaki felett, tehát nem elősegíti, hanem megzavarja a megértést ez a szólásnak már nem nevezhető szókapcsolat. Szólás tehát csak állandósult szókapcsolat lehet. Az egyik riporter talán nem is tette érthetetlenné mondanivalóját, amikor ezt írta. „Sok a szállító, kevés a szállíttató, szólásmondással sok a fóka, kevés a hal “ De azt kétségbe vonjuk, hogy a szólásmondás így hangzanék. Ebben a formában ismerjük: sok az eszkimó, kevés a fóka. Nyilván arra emlékezett a szerző, hogy fóka is előfordul a szólásban, az meg a halat szereti, könnyen megalkotta hát saját szája íze szerint a szólásnak vélt szókapcsolatot. Az már nem jutott eszébe, hogy vannak, akik viszont a fókát szeretik; ezek az eszkimók, s valójában ók szerepelnek a szólásban. Az a szólásnak vélt valami, sem igazán szólás, amit ebben a mondatban találunk: ,,ön írásával jogosan bírál .... de azért - ahogy mondani szokták - nem illik a mosdóvízzel a gyereket is kiönteni... “ Hát bizony nem így szokták ezt mondani... Nem arról van szó a szólásban, hogy mit illik, vagy mit nem illik, sőt mosdóvízről sincs szó benne, hanem fürdővízről. Egyszerű megállapítás ez az olyan esetre, amikor valaki a hibákkal együtt azt is elveti, ami jó; de jellemzés is lehet az ezt gyakran cselekvő emberre. így hangzik: a fürdővízzel a gyereket is kiönti. Van egy ilyen szólásunk: szó éri a ház elejét. Ebben a jelentésben használatos: megszólnak valakit valamiért. Gyakori az efféle mondatokban: Vigyázni kell, nehogy szó érje a ház elejét. íme, egy újabb, kevésbé vonzó formája: szó éri a háza táját. Felejtsük el rögtön! Néha még képzavarral is társulnak a szólásváltoztatások. Az új Skodáról írva, megjegyzi a szerző: „Közkézen forognak mendemondák, pletykák.“ Közkézen mendemondák, pletykák nem foroghatnak. Közkézen csak könyv és irodalmi mű foroghat, amely kézről kézre jár, mindenkihez eljut, általánosan ismertté vált. A mendemondák és pletykák csak közszájon foroghatnak, mint minden egyéb, ami széles körben vált szóbeszéd tárgyává. „Meg kell fogni a munka nehezebbik végét“ - tanácsolja egyik újságíró a szóban forgó személyeknek. Kétféle szóiás keveredik itt is, de egy kis változtatásért sem megy a szomszédba a szerző. Egyik szólás: a könnyebb végét fogja meg a dolognak (vagy a munkának). A másik: megfogja a végét a munkának (vagy a dolognak). Ez utóbbi szerepelhetett volna itt annyi változtatással, amennyit még elbír a szólás, vagyis az igei állítmánynak a megfelelő módba és időbe tételével: Fogják meg a végét a munkánakI S talán az egyik itt említett szólás, zavarta meg azt a szerzőt is, aki a következő mondatot papírra vetette: „A könnyebbik oldaláról világítjuk meg a dolgot.“ Valószínűleg azt akarta mondani: Érthetőbben (vagy könnyebben) is megvilágíthatjuk a dolgot. „Essen bele a mennykö!“ - olvastam egy irodalmi műben. A mennykőről sok mindent mondhatunk: sújt, csap, vág, de azt, hogy esik, nem. Ha meg valami eltalál, abba belecsap, belévág; az igekötő régiesebb-népiesebb válto­zatával: belécsap, belévág. Ami beleeshet valamibe, az a fene, nyavalya, tetű stb. Nem lett volna ugyan enyhébb a szitok, csak éppen választékosabb, így Csapjon (vagy vágjon) belé a mennykő! Fejezzük be szemlénket ezzel a valóban zavaros alkotással: maga alatt ássa a fát. Ez bizony még alkalmi szókapcsolatként sem igen fordulhat elő, hiszen amit kifejez, az nagyon nehezen képzelhető el. Ugyanis aki saját érdekei ellen cselekszik, az vágja, nem pedig ássa a fát maga alatt. jakab ISTVÁN Méltó tisztelgés Hangverseny Szíjjártó Jenő emlékére Hetvenedik életévét töltötte volna be az idén a három éve váratlanul elhunyt Szíjjártó Jenő, a csehszlo­vákiai magyar zenei élet felszabadu­lás utáni korszakának legismertebb és legjelentősebb képviselője. Ze­neszerzői munkássága mellett tevé­keny részt vállalt a zenei életünk szervezésében. Karnagya volt an­nak idején a hivatásos Csehszlová­kiai Magyar Népi Együttesnek, majd 1967-68-ban az Ifjú Szíveknek is. Az Ifjú Szívek Magyar Dal- és Táncegyüttes Szíjjártó Jenő-emlék- hangversenye - gyermekkarra írt művei kivételével - a zeneszerző munkásságának a keresztmetszetét adta. Bemutatóként hangzott el a Májusfaállítás című, eredetileg tánckompozició kísérőzenéjeként készült zenekari műve. A műsorfü­zet ugyan nem tüntette fel, de a Csehszlovák Rádió számára írt Megkötöm lovamat, a Nagylaki szlo­vák népdalok és a Nem anyától lettem című három népdalcsokor is most hangzott el először közönség előtt Szkalka Ferenc, valamint Lász­ló Zsuzsa előadásában, akiben az Ifjú Szívek új szólistáját ismerhettük meg. Nagy várakozás előzte meg az ifjú Szivek énekkarának bemutatko­zását, amely hosszab idő után lépett újra színpadra a fővárosban. A meg­fiatalodott, lelkes kórus figyelemre méltó teljesítményt nyújtott. A Szij- jártó-évforduió alkalmából felújított Három magyar katonadalon kívül, melyet Kovács Kálmán vezényelt, főleg Karai József Sárközi karikázó című kompozíciója aratott megérde­melt sikert. Ezzel a műsorszámmal mutatkozott be Józsa Mónika, a kó­rus másik karnagya. Az együttes új arcokat mutató zenekarának kiegyensúlyozott telje­sítménye Karaba Gyula karmester igényes munkáját dicséri. Az est sikeréhez a vendégként fellépő dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) Bartók Béla Vegyeskar is hozzájárult. Szíjjártó Jenő élete utol­só alkotói korszakában szoros kap­csolatot tartott fenn a kórussal, neki és karnagyának, Jarábik Imrének ajánlotta Weöres Sándor A meséről és Dénes Gyógy Csallóköz című versére írt szerzeményeit. Ők adták elő a szerző talán legnépszerűbb kórusművét, az Esti Hangulat Zsé- rén címűt is. A dunaszerdahelyi ve­gyeskar egyik legszínvonalasabb énekkarunk; a Szíjjártó-emlékhang- verseny jó alkalom volt a fővárosi bemutatkozásra. Az est zárószámaként Szíjjártó Jenő monumentális ének-zenekari népdalszvitje, a Zobor-vidéki lako­dalmas hangzott el (szólisták: Lász­ló Zsuzsa, Bencsík Lívia, Szkalka Ferenc, Horváth Lajos). A Szlovák Filharmónia zsúfolásig megtelt Moyzes-termében lelkes ünneplés­ben volt részük a szereplőknek Az Ifjú Szívek ezzel az esttel nemcsak a szerző emlékének tisz­telgett, hanem nemzetiségi kultú­ránk eredményeiből, értékeiből is felmutatott. -ke­ÚJSZÓ 4 1989. VI. 3.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom