Új Szó, 1989. június (42. évfolyam, 127-152. szám)

1989-06-21 / 144. szám, szerda

A CSKP KB 14. ülésének vitája

ÚJ SZÚ

s

89. VI. 21.

MARIÉ ZÁBRANSKÁ, a CSKP KB tagja, a libereci Tesla állami vállalat munkása

Vállalatunk, a libereci Tesla 1988. július elseje óta állami vállalat, s 1987-tól a komplex kísérlet elvei alapján dolgozik. Megállapíthatjuk: megmutatkozott ez gazdálkodásunkban, mindenekelőtt a termelés- növekedésben és a szociális program megvalósításában.

A dolgozók körében végzett pártmunka eredményes olyankor, amikor a vállalat teljesíti feladatait, amikor nincsenek komoly gondok a termelésben. Mert n dolgozókat nem érdekli, rm-az oka a fennakadásoknak és a hiányosságoknak, akárcsak az' sem, felszámolhatók-e vállalati szinten avagy nem. Ilyenkor a szavak nem segítenek. Az emberek a termelés folyamatossága, korszerűsítése és a hiányosságok felszámolása szerint ítélik meg a helyzetet.

Az új termékek fejlesztésében korszerű megrendelői áramkörök alkalmazására van szükségünk, csak így tarthatunk lépést a többi állammal. Azonban a megrendelői áramkörök fejlesztése szakosodott kutatóintézeteinkben aránytalanul sokáig tart, és meghosszabbítja az új termékek fejlesztését. A korszerű termelési technológiák vásárlása viszont devizaeszköz-hiányba ütközik. Ezért gyorsított eljárással külföldi cégekkel léptünk kooperációba, hogy devizaeszközökhöz jussunk. Ez ugyan elhajlást jelent fejlesztési termelési programainktóí, de jelenleg nincs más lehetőségünk arra, hogy a devizagazdálkodásban is önfinanszírozók lehessünk.

A gazdasági mechanizmus átalakításakor ki kell értékelni az elért eredményeket, és bírálóan kell felmérni, mit hoznak az új intézkedések. Új törvényerejű intézkedések vannak előkészületben, 1990. január elsejétől ezek határozzák meg a gazdálkodás alapelveit. Ám úgy tűnik, az említett intézkedések előkészítéséből kimarad a javaslatok nyilvános megvitatása vagy legalábbis a szakemberek széles tábora általi megtárgyalása. Járásunkban vannak olyan vállalatok, amelyek hosszútávon képtelenek megbirkózni az állami terv feladataival. Ilyen a Plas- timat, az Elitex, a hrádeki Praga üzem. Ez utóbbiban az állami terv összefüggéseiben sem tisztázott, különösképpen az feltűnő, hogy a terv nem fedi sem a bér, sem a nyereség szintjét, s ezért az üzemben nem |ó a politikai helyzet. Hiányzik 52 alkalmazott, további harmincan felmondtak. Az üzem szükségleteinek hosszú távú megoldatlansága komoly hatást gyakorol a dolgozókollektíva politikai tudatára. Úgy vélem, hasznos lenne, ha a termelési szervezetek szakembereit szélesebb körben vonnák be a népgazdaságunk gazdasági helyzetének tökéletesítésével kapcsolatos további intézkedések kidolgozásába.

A vállalatok hatékony gazdálkodásának, a hozzá szükséges források képzésének kérdései szorosan kötődnek a tudományos-műszaki haladás alkalmazásához Ha a vállalat a normán belüli készletekkel, értékesítési nehézségekkel, anyagszállítási zavarokkal van elfoglalva, ugyanakkor nem teremtheti meg a műszakilejtesztés fedezését biztosító -forrásokat. Ezzel megtörik a folyamatos fejlődés. Látszólag kilátástalan-bűvös kör keletkezik.

Alapvető feladat, hogy valamennyi vállalat teljesítse jelenlegi gazdasági terveit vagy az új feltételek között önfinanszírozásból fedezze szükségleteit. Túl kell jutnunk azon az állapoton, hogy a vállalat előteremti ugyan az eszközöket, a szükséges termékhez mégsem jut hozzá, mert új technológiát vagy nem gyártanak nálunk, vagy javarészt kivisz- szük külföldre. Ennek leküzdésére népgazdaságunkban olyan szerkezeti változásokat kell megvalósítani, amelyek megerősítik az automatizálás és robotizálás fejlesztését. Nem sokat ér a kötelező feladatok lebontása, mégpedig oly módon, mint ahogy a robotizálásról szóló 05-ös számú állami célprogram tartalmazza, ha nem lehet alapvető építőelemeket, részegységeket vásárolni, felhasználásukból összeszerelni a műszaki eszközöket. Lehetetlen valamennyi vállalatnál mindent gyártani. Beszerezhető így egy gép, a szükséges robotok és automaták tucatjai viszont aligha.

Vállalatunknál is keressük az új munkaformák alkalmazásának lehetőségeit. Bevezettük például a brigádrendszerű munkaszervezést és javadalmazást. Teljes mértékű érvényesítésében viszont gátol bennünket, hogy nem tudjuk ellensúlyozni a szállítói-megrendelői kapcsolatok ellentmondásainak a dolgozókollektívákra lecsapódó hatásait. Az új intézkedések, mint az egyenlegben rögzített szállítások felszámolása, a termékválaszték saját belátás szerinti korlátozása, az ellentétek gazdasági döntő- bíróság általi meg nem oldhatatlansága, egyelőre az anyagszállítások helyzetének rosszabbodásához vezetnek.. Az új termékek eddigi árképzési rendszere sem támogatja az innovációs aktivitást. Az elektrotechnikában, ahova vállalatunk is tartozik, konstruktőreink számára megoldhatatlan feladat, hogy a rendelkezésre álló saját alkatrészbázisból és alapanyagokból olyan terméket tervezzenek, amely behozná az elektrotechnika műszaki színvonalának a világgal szembeni néhányéves lemaradását.

MILOSLAV DOŐKAL, a CSKP KB tagja, a központi bizottság osztályvezetője

Milos Jakes elvtárs, az ülés bevezetőjében többek között szólt arról, hogy a pártszervek és -szervezetek hogyan bontják le a központi bizottság oktatásüggyel foglalkozó 13. ülésének határozatait. Ezzel kapcsolatban szeretném elmondani: az oktatásügyben dolgozók különösen nagyra értékelik azt a tényt, hogy az ülés nemcsak az iskolák munkáját tette mérlegre, de meghatározta a pártszervek feladatait. valamint az állami szervekben, a nemzeti bizottságokban, a Nemzeti Frontban, a gazdaságban, a tömegtájékoztató eszközökben és a művészetek terén dolgozó kommunisták feladatait is. Csakis az összehangolt társadalmi megközelítés teszi lehetővé az iskolának, amely a család mellett a fő felelős a gyermekek és az ifjúság neveléséért, hogy sikeresen teljesítse feladatát.

Az első ismeretek azt mutatják, hogy helyesen jártak el a Dél-morvaországi és a Kelet-szlovákiai kerületben, ahol a kerületi pártbizottságok ülésein a társadalmi és gazdasági élet minden területén megszabták a kommunisták feladatait, és nem csupán az oktatásügyben dolgozó kommunisták feladatait.

A tudományos-múszaki fejlesztés megvitatásakor törvényszerűen nagy hangsúlyt helyezünk a tudományos-kutatási bázisban működő káderekre, ók a társadalom jelentős intellektuális potenciálját, valójában aranybányánkat képezik. Gyakorlatilag lehetetlen pontosan felmérni a tudomány és a kutatás területén dolgozók törekvéseit és objektíven értékelni. hogy milyen munkát végeznek társadalmunk javára. Egyet azonban teljes biztonsággal megállapíthatunk. Nem lehetünk teljesen elégedettek munkájuk eredményeivel és egyáltalán nem vagyunk elégedettek azzal, hogy ezeket az eredményeket mennyire nem hatékonyan használjuk fel mind az alapkutatásban, mind az alkalmazott kutatásban, az ágazatokban és a vállalatoknál. Meg vagyok győződve arról, hogy csakis a helyzet okainak nyílt elemzése és a határozatok következetes teljesítése változtat a helyzeten, teremti meg a tudomány és a társadalmi gyakorlat hatékony együttműködésének feltételeit.

A továbbiakban a tudományos dolgozók felkészítésével szeretnék foglalkozni. Az alapvető hiányosság abban rejlik, hogy felkészítésük formálissá vált. Számos esetben csökkentek a szakképzettséggel szemben támasztott igények. A tudományos felkészítésnek konkrétan azokra a formáira gondolok, amelyek a kandidátusi cím vagy a tudományok doktora tudományos cím elnyerésével érnek véget. Az utóbbi időben a besorolásnak e kétszintes rendszerében elszaporodott az öncélú tudományos felkészítés csupán azzal a céllal, hogy tudományos fokozatot szerezzenek. Ennek következtében megbomlott az összhang a szakképzettség papíron kimutatható magas színvonala és a valóság között, a gyakorlatban felhasználható képességek és a munkaképességek között. Természetesen ezt nem lehet abszolutizálni. Azok, akik tudományos felkészítésen vettek részt, döntő többségben ezt az időszakot a lehető legnagyobb szakképzettség megszerzésére használták fel.

Azonban el kell utasítani a tudományos-műszaki potenciál ösztönös létrehozását, ami a népgazdaság néhány fontos szakaszán nyilvánul meg, mégpedig a jól felkészült káderek hiányában és a tudományos fokozatok kedvezőtlen struktúrájában. Nem kivétel a kohó-, gép- és elektrotechnikai ipar sem, amelynek mutatói eléggé aggasztóak. Nem kell hozzátenni, hogy e reszortokban számos fontos helyen, de főleg a műszaki fejlesztés terén és az irányításban hiányoznak a jó tudományos dolgozók, ami negatívan hat a tudományos-műszaki haladás gyakorlati érvényesítésére, konkrétan a termékek innovációjára. Van azonban arra is példa, hogy a tudósok, technikusok, konstruktőrök és a munkások szoros együttműködést folytatnak. Megemlíthetem például a Csehszlovák Tudományos Akadémia műszertechnikai intézetének és a brnói Teslának a sokéves együttműködését, vagy akár a prágai hőelektronikai berendezéseket gyártó vállalat kutatóinak és fejlesztőinek hatékony együttműködését a Cseh Műszaki Főiskola Elektrotechnikai Karával. Ezzel kapcsolatban emlékeztetni szeretnék arra, amint azt Jakes elvtárs, a CSKP KB 1987-es 5. ülésén hangsúlyozta: a tudományos fokozatok viselői számának növelése ellenére, nem sikerült tervszerűen hatni a tudomány és a technika fejlesztésének távlataival és a népgazdaság szükségleteivel összhangban a tartalmi struktúra alakulására.

A dolgok gyakorlatilag nem változnak. Ezért a minisztériumokban, a Tudományos-Múszaki és Ber uházási Állami Bizottságban, a tudományos akadémiákban, az oktatási ifjúsági és testnevelési minisztériumokban a tudományos fokozatokat odaítélő cseh és szlovák bizottságban, továbbá a párt központi bizottsága oktatási, tudományos és kulturális osztályán dolgozó kommunisták is felelősek.

Mielőbb le kell küzdeni a tudományos káderek felkészítésében a hosszú évek óta érezhető sztereotípiákat, felül kell vizsgálni az érdekeltek álláspontját, alapvetően meg kell változtatni a tudományos utánpótlás nevelésének értelmezését. Mindez megköveteli, hogy növeljük az igényeket és a központi szervekben és intézményekben dolgozókat felelősségteljesen a tudományos felkészítés minőségének javításához szükséges feltételek megteremtésére vezessük.

Megengedhetetlen ugyanis, hogy a különböző felelős helyeken a végtelenségig csupán vitáznak az ifjúság tudományos felkészítése minőségének javításáról, rámutatnak a fiatalok érdektelenségére a tudományos munka iránt, emlékeztetnek arra,

hogy számos átlagos főiskolai hallgató is jelentkezik tudományos előkészítésre. Ezen a területen is beigazolódik: könnyebb és kényelmesebb megmagyarázni, miért nem mennek a dolgok, mint az, hogy a jelentős tudományos személyiségek ellátogassanak a főiskolákra és személyes tapasztalataik alapján válogassák ki a legrátermettebb diákokat a tudományos munkára. Egyebek között nem használjuk ki kellőképpen a diákok tudományos, szakmai és művészeti tevékenysége és a SZISZ által szervezett középiskolai szakköri tevékenység adta lehetőségeket. Sok esetben a Csehszlovák Tudományos Műszaki Társaság tagjai, is segíthetnek

Aggaszt bennünket a tudományos fokozatok új viselőinek magas átlagéletkora, amely a kandidátusok esetében negyven, a tudományok doktorai esetében pedig ötvenhárom év. Ez arról tanúskodik, hogy tudományos fokozatot sok esetben inkább munkaérdemekért, mint az elméleti megismeréshez való tényleges hozzájárulásért, vagy pedig tudományos-műszaki megoldásért adnak. Különösen nyugtalanít bennünket a kandidátusi és doktori disszertációk színvonala. Néhányuk bizonyítható elméleti és gyakorlati hasznán kívül az élet azt jelzi, hogy csökken az igényesség a téma kiválasztásánál, kevésbé eredeti a megoldás és felhasználásának társadalmi-gazdasági haszna sem kielégítő. Ezen a téren kezdeményezőbbnek és következetesebbnek kell lennie a felelős szervnek, elsősorban a tudományos fokozatokat odaítélő cseh és szlovák bizottságnak.

Egy példán szeretném illusztrálni, hol vannak tartalékaink a szellemi potenciál kihasználásában, a kezdeményezésben. Nem eléggé használják ki azt a törvényadta lehetőséget, hogy tudományos fokozatot a munka közvetlen bemutatása és megvédése alapján, vagy pedig a gyakorlatban már megvalósított fontos feladat megoldása alapján ítéljenek oda. Őtys mérnök, az Észak-csehországi Barnaszénbányák dolgozója sokéves kutatásának eredményeit terjesztette elő megvédésre: a terület komplex átalakításának koncepcióját környezetvédelmi, gazdasági és szociális szempontból hatékony területté. A megoldás bebizonyította életképességét az Észak-csehországi kerületben. Csak hosszadalmas, bürokratikus eljárás után védhette meg munkáját. Az oponensek javaslatára, akik nagyra értékelték kutatásának eredményeit, nem kandidátusi címet, hanem egyenesen a tudományok doktora címet nyerte el.

Ez az eset nem egyedülálló, s az iskolapéldája annak, hogy még mindig túlságosan „tisztelik“ a szervezési eljárások betartását és gyakran a forma az.elsődleges a munka eredményével, a tudományos, társadalmi és gazdasági' haszonnal szem- "ben.“ Vagyis azzal szemben, aminek döntenie kellene a tudományos fokozatok odaítélésében.

Ellensúlyozásként szeretném elmondani annak a főiskolai dolgozónak, professzornak, a tudományok doktorának, kommunistának az esetét, aki néhány évvel ezelőtt doktori értekezésének kidolgozása során alapvetően megsértette a tudományos munka etikáját és enyhén szólva nem tüntette fel a források pontos megnevezését. Magyarán: szovjet munkákból egész fejezeteket írt ki és véletlenül rájöttek. Sokáig tartott, amíg sikerült elérni, hogy az illetőtől megvonják a tudományok doktora címet és elmenjen a főiskoláról. Pártbüntetést is kapott. Ez a példa a tudományos munka etikájának általánosabb problémáját veti fel. A tudomány átalakításával és a nyíltság érvényesítésével kapcsolatban joggal fordítunk erre a kérdésre egyre nagyobb figyelmet.

Társadalmunk átalakítása és demokratizálása megköveteli, hogy alapvetően megváltoztassuk a tudományos dolgozók felkészítését. A kiindulópontot a tudományos káderek felkészítési tervének innoválása és az képezi, hogy ez a terv részét képezze a dolgozók szakképzettsége növelése és a szüntelen művelődés társadalmi rendszerének, amelynek kiépítését a központi bizottság 13. ülése hangsúlyozza. Ez a kommunisták alapvető feladata nemcsak a tudományos-kutatási bázisban és az oktatásügyben, hanem az egész irányítási rendszerben.

MIROSLAV RÍHA, a CSKP KB póttagja, a strakonicei Fezko igazgatója

Tudatában vagyunk annak, hogy szükségszerű a fiatalok közvetlen részvétele a tudományos-múszaki fejlődésben. így állami vállalatunk vezetősége, a szakszervezet, a tudományos-műszaki társaság fiókszervezete, s a Szocialista Ifjúsági Szövetség szerződést írt alá a fiatal generációról való gondoskodásról és neveléséről. Ez elsősorban a tudományos-múszaki fejlődésre és az új gazdasági mechanizmus realizálására irányítja a fiatalok figyelmét.

A termelési folyamat hatékonyságának növelése elsősorban a tudományos-múszaki fejlődésre támaszkodva kell hogy végbemenjen, főleg az irányítás tudományos módszereinek érvényesítésével. Szeretnék szólni néhány problémáról, amely nézetem szerint kulcsfontosságú és megvalósításához nagyon kevés befektetésre, anyagi eszközre van szükség.

Ezen a területen alapvető intézkedés az irányítási folyamatban az emberekkel való munka javítása. A dolgozókról való gondoskodásnak valódinak kell lennie, hogy azt mindenki érezze. A vállalat jövője elsősorban azoktól a dolgozóktól függ, akiket felvesz, másszóvai a legfiatalabbaktól. Ezért nálunk is sokkal következetesebben és felelősségteljesebben törekszünk arra, hogy munkásokat szerezzünk és felvételüknél hatni arra, hogy kialakuljon bennük ahhoz a vállalathoz való viszony, amely később állandó munkahelyük lesz. Hiszen a dolgozók elvándorlása nemcsak a vállalat gazdasági eredményeit csökkenti, de az egész társadalmát is. Kevés dolgozó érzi ma, hogy közös felelősséget kell vállalnia a vállalat jó híréért, s hogy ennek meg kell mutatkoznia a termékminőségben és a termelési folyamat hatékonyságában. El kell gondolkodnunk annak lehetőségén, hogy a gyárban eltöltött idő hogyan befolyásolhatná jobban a bér nagyságát, hiszen a világ legjobban működő vállalatainál is érvényes, hogy a céghez való hűség az első helyen van.

Nem hagyhatom megjegyzés nélkül a főiskolai felkészítést sem. A végzősök nagy része nem akar olyan helyre menni, ahol a dolgozókat irányíthatja, motiválhatja, hanem elsősorban a fejlesztésben, a laboratóriumokban, az irodákban végzett munka érdekli őket, ahol kicsi kollektívák vannak, annak ellenére, hogy a vállalatban műszakvezetökre, irányítókra lenne szükség. Hiszen éppen ez utóbbi helyeken van alkalmuk tökéletesen megismerni a gyártástechnológiát, a nehézségeket és a problémákat, tapasztalatokat szerezniük további távlati fejlődésükhöz és az emberekkel való munka csak a javukra válhat.

Ha azt akarjuk - és ez életbevágóan fontos - hogy a lehető legtöbb dolgozó végezze munkáját alkotó módon, ehhez ki kell alakítanunk a szükséges klímát is. Ezért fontos, hogy minél többjüknek konkrét munkafeladata legyen és ezeknek az eredményein aztán objektívan le lehet mérni a problémamegoldáshoz való alkotó hozzáállást. Az eredményből következtetéseket vonhatunk le a kádermunkához vagy ahhoz, hogyan differenciáljuk a javadalmazást a vállalat és az egész társadalom számára haszonként kimutatható eredmények alapján.

Nem elég csak azt elérni, hogy mindenki becsületesen teljesítse feladatait, azt is keresztül kell vinnünk, hogy mindenki vagy legalábbis nagy többség dolgozóink közül alkotó módon végezze feladatait, hogy mindenki, az igazgatótól a munkásig azon is gondolkodjon, hogyan teheti még termékenyebbé, hatékonyabbá munkáját, hogyan hozhatja létre minimális anyagmennyiségből és emberi erőből a lehető legtöbb értéket, amelyet a társadalomban hasznosíthat. Az iparvállalatok munkájában pozitív irányú változást elérni annyit jelent, mint a saját tapasztalatok mellett olyan szervezetek tapasztalatait is átvenni, akik ebben az irányban már jelentős sikereket értek el. E sikerüket és elért eredményeiket annak köszönhetik, hogy minden alkalmazott számára megteremtették az alkotómunka feltételeit, stabilizálták a dolgozókollektíva összetételét, és hogy szociális politikájukat a valódi szocialista elvek alapján valósítják meg. Nem kell félnünk átvenni a jó tapasztalatokat a legfejlettebb külföldi vállalatoktól sem. Ezért kulcsfontosságú feladatnak tartom azt, hogy az állami vállalat vezetése egészséges viszonyt alakítson ki a vállalat alkalmazottaival. El kell érni azt, hogy a munkahelyén mindenki úgy érezze magát, mint saját családjában, hogy a vezető dolgozókkal együtt a vállalati kollektíva minden tagja tudatosítsa azt, hogy egy hajón utaznak.

A műszaki fejlesztés elengedhetetlen folyamata az intenzív fejlődésnek. A gyapjúfeldolgozó iparban megvalósításának különlegessége az, hogy nem vagyunk minden területen közvetlenül a fejlesztés hordozói. Ennek mértéke és minősége termelésünkbe egyrészt az alkalmazott technológia és technika útján kerül, - tehát a textilgépiparból - másrészt a vegyipari nyersanyagok útján, ahol viszont a vegyipar fejlődésétől függünk, s amellyel egyáltalán nem lehetünk elégedettek. A gépek és berendezések összetétele vállalatainknál olyan, hogy 60 százalékát a kapitalista országokból hoztuk be, mivel sem a mi, sem a KGST gépipara nem tud döntő mértékben számunkra berendezést kínálni. Ebből világosan következik, hogy olyan időszakban, amikor a csehszlovák koronát nem lehet egyenesen átváltani külföldi valutára, előtérbe kerül az önfinanszírozás kérdése a devizagazdálkodásban is. Nem vagyunk képesek annyi devizát megtermelni, hogy az elég legyen az alapeszközök behozatalára külföldről és így nem tudjuk biztosítani a szükséges műszaki fejlesztést. Abba a helyzetbe kerülünk, hogy lehetőségünk nyílik ugyan az eszközök képzésére, de anélkül, hogy a progresszív külföldi technikát behozhassuk modernizálási célból. Például az utánfonógépek, a szövőgépek, az előkészítő gépek, amelyeket itthon vagy a KGST-országokban is megvehetünk, ugyanolyan paraméterekkel rendelkeznek, mint a húsz évvel ezelőttiek, de kétszeres ár mellett, ugyanakkor a világpiacon jó néhányszor termelékenyebb gépeket kínálnak.

Tudjuk, annak módját hogyan kellene gyorsan modernizálni, de a megvalósítás jelenleg végtelenül nehéz. Ezért szükségesnek tartom, hogy a további időszakban - s erről nem egy elemzés szól - folytassuk a textilipar modernizálását. Ennek azonban előírt devizanormafívumok nélkül kellene lefolynia. A megoldást a gépvásárlásra abban látom, hogy vásárolhassunk a szocialista országokból devizáért és erre az állam az előre megállapított áraknak megfelelő mennyiségű összeget kiutalna, vagy a vásárlást egy új állami vállalat segítségével hajtanánk végre, ahol összpontosítanák a textilipar modernizálására szánt devizaeszközöket. Ez az állami vállalat behozná a szükséges technikát és a segítségével termelt árut a világpiacon értékesítené, így biztosítva a befektetés megtérülését.