Új Szó, 1989. június (42. évfolyam, 127-152. szám)

1989-06-19 / 142. szám, hétfő

Beszámoló a tudományos-műszaki fejlesztés hatékonyságának növelésére a CSKP KB 5. ülésén hozott határozat teljesítéséről (Folytatás a 5. oldalról) anyagmozgatás gépesítésének és automatizálásá­nak fejlesztési irányzatait, a csomagolástechnikai ipart, valamint az információs rendszerek fejlesz­tését. A társadalmi fejlődés döntő céljaival, a jelenlegi világban tapasztalható gyakorlattal, valamint a gaz­dasági mechanizmus átalakításának követelménye­ivel összhangban nagy súlyt helyezünk az informati­ka fejlesztésére. Ezen a területen a lemaradásunk több mint 15 évre tehető. Az informatika nemcsak a fejlett államok ügye, hanem jelentős szerepe van a nemzetközi kereskedelemben, az adatok és isme­retek növekvő nemzetközi cseréjében is. Az infor­mációk áramlása a jelenlegi tudományos-műszaki fejlődés nélkülözhetetlen tartozéka, áthatja a terme­lést, a kereskedelmet, a pénzügyi rendszert és a szolgáltatásokat. E probléma megoldása tudomá­nyos-műszaki és gazdasági szempontból rendkívül igényes lesz, s a központi alapvető stratégiai dönté­sek tárgyát fogja képezni. Az informatizálás programszerű fejlesztése kia­lakítja a feltételeket az állam, a társadalom és az állami vállalatok új minőségi színvonalú igazgatásá­hoz, döntő mértékben növeli a szellemi munka termelékenységét, magasabb szintre emeli a lakos­ság általános műveltségét és tájékozottságát. E probléma megoldásának szükségességére már a CSKP KB 5. ülése is figyelmeztetett. Feladatul adta társadalmunk tíz évre szóló informatikai fej­lesztési programjának kidolgozását. E program kör­vonalairól már tárgyalt a CSKP KB Tudományos és Műszaki Bizottsága. A program kiterjed az állam és a társadalom stratégiai igazgatásának minden olda­lára, az államigazgatás ésszerűsítésére, az állami vállalatok belső irányítására és kölcsönös kapcsola­taik fejlesztésére. Figyelemben fog részesülni a progresszív informatikai technológiák érvényesíté­se a legfontosabb munkahelyeken és a termelési folyamatokban, beleértve az alkotó tevékenységet. A program hozzáférhetővé és kihasználhatóvá teszi a nemzetközi történelmi és kulturális értékeket a könyvtárakban, levéltárakban és múzeumokban. Az informatikának megkülönböztetett jelentősé­get tulajdonítunk a szolgáltatások területén, főleg a kereskedelmi tevékenységben, az idegenforga­lomban és a pénzügyek egész területén. Ki kell használni az informatika alkalmazásában rejlő szé­les lehetőségeket az egészségügyben is, főleg a di­agnosztikában, továbbá a szociális gondoskodás és a környezetvédelem területén. Az embereket az oktatási-nevelési folyamatok széles körű fejleszté­sével alkalmassá kell tenni az informatika kihaszná­lására a társadalmi gyakorlat különböző területein, az iskolai oktatási rendszerben és a felnőtt kori állandó művelődésben. Ezen a területen rendkívüli jelentősége van a széles körű nemzetközi együttműködésnek, vala­mint információs rendszerünk következetes bekap­csolásának az információk és ismeretek nemzetközi csereforgalmába. Az informatikát tudományos szak­ágazatként kell fejleszteni, s ennek keretében létre kell hozni a szakoktatási munkahelyek egész rend­szerét, informatikai tanszékeket kell létesíteni a főis­kolákon a magas fokon képzett szakemberek neve­léséhez. Bizonyára meg kell majd oldani a titkosság feloldásának a problémáját is, hogy az információk hozzáférhetők legyenek az informatizácíós folyama­tokban. Környezetvédelem A CSKP KB 5. ülése nagy súlyt helyezett a kör­nyezet védelméről és formálásáról való gondosko­dás elmélyítésére. Abból indult ki, hogy egyes területeken komollyá, sőt kritikussá vált a helyzet, s meg kell állítani az eddigi kedvezőtlen folyamatokat. Azt is szem előtt tartotta, hogy a kedvezőtlen következmények az egész lakosságot, az egész természetet érintik. Ez a körülmény nemcsak nálunk, hanem az egész világon is kulcsfontosságú politikai feladattá teszi a környezetvédelmet. E kérdések megvilágítására jelentős figyel­met fordítottunk. Számos tanulmány, elem­zés, prognózis kidolgozására került sor több kutatási munkahelyen, a gyakorlati szakemberek széles körű bevonásával. Ezek a munkák arra utalnak, hogy az eddigi védekező és figyelmeztető hozzáállásról aktí­vabb cselekvésre lehet átállni, kihasználva a gazda­sági mechanizmus átalakításából következő lehető­ségeket. A népgazdaság szerkezeti átalakítása, s az ezzel kapcsolatos anyagi-műszaki ellátás a környezeti problémák megoldása szempontjából is fontos szerepet játszik. Ehhez arra van szükség, hogy az új gazdasági mechanizmus a környezet védelméről való gondoskodás elemeit is tartal­mazza. Ebben a vonatkozásban az ösztönző és büntető szabályozók egész rendszere lép érvénybe, amely az össztársadalmi érdekeknek megfelelően a kör­nyezeti feltételek javítását fogja eredményezni. A környezeti feltételek romlását előidéző eseteket a gazdasági szabályozás eszközeivel olyan mérték­ben kell sújtani, hogy azt következetesen megérez- zék. Ezekkel a szabályozókkal azonban a környeze­ti feltételek javítását is elő kell segíteni. Be kell vezetni, illetve el kell mélyíteni az elvoná­sok, adók és illetékek egész sorát a természeti források kihasználásáért, hogy ezek nagyobb taka­rékosságra ösztönözzék a gazdálkodó szervezete­ket. Elsősorban a földalap tartós vagy ideiglenes igénybevételéért, mezőgazdasági termelésre vagy erdőgazdálkodásra szolgáló használatáért (mező- gazdasági adó és erdőterület hasznosításáért fize­tett adó formájában) fizetett elvonásokról van szó. További illetékek fizetésével jár majd az ásványi lelőhelyek minden formájának kihasználása, a fel­színi és a föld alatti víz igénybevétele, a folyóvizek energetikai és hajózási célokra való felhasználása, valamint a szilárd hulladékok szeméttelepi tárolása. Az adókat, illetékeket és elvonásokat be kell számí­tani a termelési költségekbe, vagyis az árakba. Továbbra is következetesen kell érvényesíteni a büntetéseket a hulladékok nem engedélyezett kibocsátásáért és elhelyezéséért, a természeti kör­nyezet önkényes pusztításáért, s utólagos adókkal kell sújtani az ökológiai szempontból nem megfelelő termékek gyártását, behozatalát és felhasználását. Elsősorban az olyan termelésről és termékekről van szó, amelyeknél aránytalanul sok szilárd, folyékony vagy gáznemű ártalmas anyag keletkezik, s ame­lyek felhasználása nagy zaj- és egyéb ártalommal jár. A környezet károsításáért kirótt büntetéseket minden szervezet és egyén köteles megfizetni. Ugyanakkor helyesnek tartjuk, hogy a gazdasági szabályozás egész rendszere a környezeti feltételek javítására is irányuljon. Elsősorban olyan juttatások­ról, támogatásokról, esetleg előnyös hitelekről, köl­csönökröt, adóengedményekról van szó, amelyek a termelőket a környezeti viszonyok javítására és környezetkímélő technológiai eljárások bevezetésé­re ösztönzik. Hasonló intézkedésekkel kellene ösz­tönözni a természetvédelmi berendezések gyártá­sát. Támogatásban kell részesíteni azokat az intéz­kedéseket is, amelyek egyes kiemelt természeti té­nyezők, például a növényi és állati génalap védel­mére, az ökológiai egyensúly felűlítására és stabili­zálására, s a környezetre gyakorolt negatív hatások mérséklésére irányulnak. , Fontolóra kell venni a vámkedvezmények beve­zetését is a környezetkímélő technológiai berende­zések, vagy az ilyenek létesítésére szolgáló termé­kek behozatalánál. Úgy gondoljuk, hogy az említett intézkedések megvalósításához szükséges pénzü­gyi forrásokat az állami környezetvédelmi alapokból kellene folyósítani, amelyekkel a szövetségi kormá­nyon és a nemzeti kormányon kívül a nemzeti bizottságok is rendelkeznének. Az államigazgatási szervek ezeket a forrásokat elsősorban a fennálló környezetvédelmi problémák megoldására használ­nák fel. Ezeket az alapokat a környezet károsításá­ért fizetett bírságokból, valamint a felelős szervek költségvetéseiből kellene feltölteni. Az említett intézkedések egész körét legkésőbb a következő évben kellene előkészíteni, s az új szabályozókat azok jelentős differenciáltságára való tekintettel 1991-től kezdve kellene bevezetni. Ebben az időszakban felül kell vizsgálni az eddig nyújtott kivételeket is, hogy az olyan esetekben, ahol ez indokoltnak mutatkozik, további érvényesítésüket a hiányosságok felszámolására vonatkozó határ­időkhöz kössük. Abból indulunk ki, hogy fontos szerepet kell betöltenie a független ökológiai felügyeletnek is, amely ma több reszort alá tartozik, s amelynek olyan objektív szervvé kell átalakulnia, amely egyértelmű­en védelmezi az állami és a társadalmi érdekeket. H atározottabban kell gondoskodni az egyes tárgyi problémák megoldásáról is, ami a környezeti viszonyok javulásához fog vezetni. Legfontosabb kérdés az ökológiai intézkedések, főleg a beruházások tervezése. Minden új építke zésnek teljes összhangban kell lennie az ökológiai követelményekkel. Azzal számolunk, hogy az eddi­ginél sokkal nagyobb arányban kerül sor szennyvíz- tisztítók, szennyleválasztók, kénelvonó és egyéb ökológiai berendezések építésére. Ezeket az épít­kezéseket azonban nem lehet csupán szövetségi szinten tervezni és az állami költségvetésből finan­szírozni, hanem a nemzeti kormányok terveibe, valamint a kerületi, a járási, a városi és a helyi nemzeti bizottságok fejlesztési programjaiba is be kell foglalni. Egyúttal az államigazgatás különböző szintű szervei által tervezett akciókat bizonyos komplex rendszerbe kell összefoglalni, hogy az egyes részletkérdések megoldására kölcsönös összefüggésekben kerüljön sor, főleg ha azok egész területeket, folyókat stb. érintenek. E tervezési módnak egyik feltétele az is, hogy a különböző színtű államigazgatási szervek az adókból, elvonásokból, illetékekből és büntetések­ből kialakíthassák saját költségvetési forrásaikat az intézkedések finanszírozására. Az eszközök fel­használási módját meg kellene vitatni a nemzeti bizottságok tanácsain a választók bevonásával, hogy minden nemzeti bizottság és minden állampol­gár érezze a környezet állapotáért viselt saját fele­lősségét, s az emberek közösen törekedjenek a kör­nyezeti feltételek javítására. Ahhoz, hogy az új gazdasági mechanizmus ked­vező hatást gyakorolhasson a környezet fejleszté­sére, meg kell teremteni a szükséges intézményesí­tett feltételeket. Ilyen vonatkozásban arra a követ­keztetésre jutottunk, hogy az Állami Tudományos- Műszaki Fejlesztési és Beruházási Bizottságnak kell egységesen koordinálnia az illetékes szervek mun­káját. Ezt a problémát a nemzeti kormányok szintjén is meg kell oldani, s gondoskoni kell a megfelelő jogi rendezésről. Folyamatban van egyúttal a környezet- védelmi törvény kidolgozása, valamint a környezet- védelmi gondoskodás állami programjának előké­szítése, amely tartalmazni fogja az alapvető intézke­déseket az ipar, a mezőgazdaság, az építőipar, a víz- és az erdőgazdálkodás, az egészségügy és a beruházások területén, valamint a környezetvé­delmi berendezések gyártásában; a program elvá­laszthatatlan részér fogja képezni a nemzetközi munkamegosztásra épülő tudományos-kutatási munkák terve. A nemzetközi együttműködésnek lehetővé kell tennie a külföldi ismeretek és tapaszta­latok gyors átvételét. A szomszédos országok kormányelnökeinek találkozását előkészítő tanács­kozások nemcsak a mi problémáink megoldásában eredményezhetnek pozitív fejlődést, hanem Európa egész területének ökológiai helyzetét is kedvezően befolyásolhatják. A környezetvédelem területén felhalmozódott problémák gyors és hatékony megoldásának nélkü­lözhetetlen feltétele egy olyan független információs rendszer létrehozása, amely nemcsak a környezeti tényezők minőségi fejlődését jelzi, hanem a változá­sok okait és a következményeket is kimutatja. A jelenlegi időszakban a környezetvédelem szempontjait alapvető mértékben kell érvényesíteni a társadalmi-gazdasági és a tudományos-műszaki fejlődés formálásában. El kell ismernünk, hogy az eddigiek folyamán a gyors mennyiségi növekedésre irányuló törekvéseinkben a környezetvédelmi szem­pontokról gyakran megfeledkeztünk. Nem fejleszt­hetjük tovább a sok szenet, energiát, fémet, cemen­tet és egyéb nyersanyagokat igénylő régi gazdasági struktúrát, nem dolgozhatunk olyan régi technológiai eljárásokkal, amelyek a levegő szennyezésével, zajártalommal és más mérgező anyagok kibocsátá­sával károsítják a környezetünket, veszélyeztetik az emberek egészségét. Más szavakkal mondva a környezetvédelem a további gazdasági fejlődés meghatározó szem­pontjává válik, s minden építkezésre, kutatásra, termelésre és egyéb fejlesztésre irányuló tervben ki kell mutatni, hogy ezek az elképzelések milyen mértékben segítik elő a jelenlegi helyzet javítását. A tudományos-műszaki értelmiség a társadalmi átalakítás feltételei között A gazdaság intenzív jellegű fejlesztésére való áttérés és a társadalmi átalakítás folyamata egyre szélesebb teret nyújt a fejlesztésben döntő szerepet játszó tudományos-műszaki értelmiség számára, s a tudományos-műszaki ismeretek kihasználására az egész társadalomban. A szocialista építés jelen­legi szakaszában a tudományos-műszaki értelmi­ség növekvő szerepe egyúttal nagyobb társadalmi felelősséget is jelent. A tudományos-műszaki értelmiségre egyre több és igényesebb feladat hárul, ezért megfelelő feltéte­leket és garanciákat kell biztosítani az alkotó mun­kához. A tudományos-műszaki értelmiség új nemzedé­kei már a szocialista építés folyamataiba kapcsolód­tak be. Tevékenységük azonban a múltban számos hibával is járt. Ezek főleg abból következtek, hogy a tudományos kutatás és a műszaki fejlesztés gyakran nem az igazság keresésére, hanem sze­mélyes érdekek érvényesítésére irányult. A jelenlegi időszakban, amikor a társadalmi át­alakítás nem nélkülözheti az alkotó munkát, a tudo- mányos-műszaki értelmiséghez való viszonyulá­sunkban sok mindent meg kell változtatni. Az embe­rek iránti mai megnövekedett érdeklődés nem vala­miféle divatos hullám, hanem korunk rendkívül idő­szerű gyakorlati kérdését fejezi ki. A szocialista társadalom átalakítása nagy súlyt helyez az emberi alkotókészség fejlesztésére. Az átalakítás folyamatában felszínre kell hozni és fej­leszteni kell az emberek tehetségét, teret kell nyújta­ni az új alkotó és kezdeményező káderek érvénye­süléséhez. Az új gazdasági mechanizmus és a tár­sadalmi élet demokratizálása megfelelő feltételeket teremt az alkotó munkához. Egyúttal azt is elvárjuk, hogy a tudományos-műszaki értelmiség jelentős szerepet vállal az átalakítás végrehajtásában, amely lehetőségeket teremt az alkotó munka kibontakozta­tásához. Az eddigi, túlnyomóan adminisztratív-direktív je­legű irányítási rendszer, amely elsősorban utasítá­sokkal hatott a tudományos-műszaki fejlődésre, in­kább a szervezetek mutatók általi irányítására össz­pontosította a figyelmét, s nem a tényleges feltételek kialakítására, a tudományos-műszaki kollektívák al­kotó munkájának célszerű irányítására; nem volt ké­pes megfelelő ösztönzési rendszert kialakítani az alkotó munka fejlesztésére. Mindezek következté­ben a tudományos-műszaki értelmiség alkotó mun­kájának nincs megfelelő társadalmi elismerése és megbecsülése. Ezt az a tény is bizonyítja, hogy mindeddig az elért teljesítmények értékelésénél az anyagi ösztönzésnek nem tulajdonítottunk kellő je­lentőséget, s az alkotó munka anyagi elismerése társadalmi viszonylatban sem érte el a megfelelő szintet. A tudományos-műszaki értelmiség sorai­ba tartozók és a szakmunkások felhalmozódó munkabére csak körülbelül 40 éves korukban egyenlítődik ki. A nyolcvanas évek folyamán az alkotó dolgozók nominálbérei a tudomány, a kutatás és a fejlesztés területén (a fejlett országokban érvényesülő irányzatokkal ellentétben) az országos átlagnál lassúbb ütemben növekedtek. A gépipar és az elektrotechnika kulcsfontosságú ágazataiban dolgozó műszaki szakemberek legszámosabb cso­portjai a nem termelési tevékenységek műszaki dolgozóival együtt a bérszínvonal tekintetében nem érik el a műszaki dolgozók átlagos kereseti színvo­nalát. A termelés irányításában alkalmazott műszaki dolgozók átlagos keresete magasabb, mint a terme­lés előkészítési szakaszaiban alkalmazott dolgozó­ké. A konstruktőrök, a műszaki tervezők és a tech­nológusok javadalmazásában továbbra is megoldat­lan problémát jelent a munkaeredmények szerinti megkülönböztetés, illetve nem került sor a CSKP KB 1983-as 8. ülése után hozott progresszív intézkedé­sek érvényesítésére, részben a vezető dolgozók nem kielégítő bátorsága, részben pedig a nem megfelelő munkahelyi viszonyok miatt. A termelés előkészítési szakaszaiban alkalmazott dolgozóknál azonban a fontos szociális szempontok mellőzése, munkájuk társadalmi megbecsülésének nem kielé­gítő mértéke is szerepet játszik. E problémák megol­dása alapvető feltétele annak, hogy ezen a területen megszűnjön a munkaerő-vándorlás, növekedjen a legtehetségesebb szakemberek érdekeltsége e munkakörök betöltésében, s az alkotó munka magasabb színvonalú eredményekhez vezessen. A tudományos-műszaki értelmiség fiatalabb nemzedéke többnyire kedvezőtlen szociális helyzet­ben dolgozik, főleg lakásproblémái stb. vannak. Nehezen kerül kapcsolatba a külföldi tudománnyal és technikával, kevés külföldi tanulmányútra és gyakorlatra van lehetősége. Nemzetközi összeha­sonlításban nálunk nagyobb arányú a műszaki főisko­lát végzett szakemberek csoportja a főiskolát végzet­tek teljes létszámán belül, de a műszaki képzettsé- gűeknek körülbelül az egyharmada az irányítás és az igazgatás területén dolgozik. A fiatal, tehetséges embereket nehezen lehet megnyerni a tudományos­kutatási munkahelyeken végzett tevékenységre, többnyire nincs is lehetőség arra, hogy pályázati formában lehessen válogatni a tehetséges fiatal szakemberek közül. Ez a helyzet kedvezőtlen hatást gyakorol a tudományos-műszaki alkotó dolgozók egész állományának fejlődésére. M indeddig az erkölcsi ösztönzés sem része­sült kellő megbecsülésben, s formái sem bontakoztak ki a szükséges mértékben. A figyelem eddig csak a hagyományos formákra, a díjak, dísz­oklevelek kiosztására, a legjobb és az érdemes dolgozó címek juttatására összpontosult, s erre is többnyire életjubileumok alkalmából került sor. Nem voltak eléggé kihasználva az elért tudományos és műszaki kutatási eredmények publicisztikai népsze­rűsítésében rejlő lehetőségek, nem volt kielégítő az új műszaki megoldásokat és technológiai eljáráso­kat kifejlesztő tervezők, konstruktőrök, valamint az újítók és a feltalálók társadalmi népszerűsítése. A tudományos-műszaki értelmiség ösztönzésé­ben jelentősebb tényező lehetne a nemzetközi csúcszinvonalú tudományhoz és technikához fűző­dő szorosabb kapcsolat. Ezt főleg az alkotó dolgo­zók fiatalabb nemzedéke számára kellene lehetővé tenni, hogy idejében kapcsolatba kerüljenek az egyes kibontakozó irányzatokkal. Az utóbbi évtize­dek folyamán a tehetséges fiatalok nem használhat­ták ki ezeket a lehetőségeket, s ennek kedvezőtlen következményei a soron következő években fognak jelentkezni. A nép alkotó erőire való támaszkodás a párt'erős eszköze a társadalmi átalakítás folyamatában. A tu­dományos-műszaki értelmiséggel folytatott munka régi formái és módszerei ma már nem számíthatnak sikerre. ÚJ szil 6 1989. VI. 1

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom