Új Szó, 1989. május (42. évfolyam, 102-126. szám)

1989-05-26 / 122. szám, péntek

Minden jó, ha a vége jó? SZÍNJÁTSZÓK A XXVI. JÓKAI-NAPOKON Ez is történelem... EMBEREK, SZÖVETKEZETEK, KULTÚRA A címben jelzett kérdést, azt hi­szem, sokan feltették magukban a hazai magyar amatőr színjátszók országos versenyének utolsó, pén­tek esti előadása után. Mert az utol­só előadás hozta a legnagyobb, leg­egyértelműbb sikert, s megtörtént az, amit sokan sejtettek: jönnek a nagymegyeriek (Calovo) és - győznek. Jöttek, játszottak, és visszaadták az öt napig tartó ver­seny majdnem-jó, közepes színvo­nalú és gyengécske előadásain rá­gódó közönség, hozzáértők és lai­kusok hitét, hogy a mi viszonyaink között is lehet színvonalas amatőr színjátszást művelni. Ez az utolsó előadás némiképp feledtette a la­posra sikeredett, a félreértelmezett darabok rendezői esetlenségeiből, koncepciótlanságából, a halvány előadói teljesítményekből, az extra­vagáns darabértelmezésekből, a fél­resikerült elképzelésekből adódó előadások okozta fásultságot. Ez az előadás, és még egy: a dunaszerda- helyiek (Dunajská Streda) játéka. Ami ezenkívül volt, nyugodtan ne­vezhető középszerűnek, egy-egy csoport teljesítményétől eltekintve, gyengének. Békés Pál a Női partőrség szeme láttára című kétrészes komédiája több volt mint szerencsés választás. A nagymegyeri Poloska Színház olyan kortárs vígjátékot adott elő, melyet ugyan végignevet, -kacag, -röhög a néző, de amely súlyos társadalmi kérdést is felvet, neveze­tesen, hogyan őrli fel a környezete a kiszolgáltatott embert. A fabula látszólag egyszerű: akinek nincs a lakásán ajtó, ahhoz mindenki be­járhat zavarni, követelőzni, élősködni. S ha egy szellemi munkát végző em­berről van szó, annak dupla csapás az érzéketlenül molesztáló környe­zet. Jönnek is sorban a figurák: a kicsapongó szomszédasszony, a féltékeny bivaly, a szklerotikus nagypapa ágyastól, papagájostól, a férjvadász ápolónő, a ténfergő púnk, az agresszív vak, a hittérítő gyászhuszár... Torda Milán, a fő­hős, végignyüszíti, kiabálja, hörgi a darabot, ő az, akit feldúlnak, el­lehetetlenítenek, „leföldelnek“. Var­ga Tibor megformálásában ez a fi­gura annyira ,,élt“, hogy elfeledtük, amatőr színészi teljesítményt látunk. Ugyanez mondható el a szereplők többségéről is. A poénok sorban bejöttek, a díszletek lényegbe vágó­an egyszerűek voltak és funkcionál­tak, a „zeneszámok“ növelték az atmoszféra mélységét. Bodnár Gyu­la rendezésében ez a darab hullám­zott, feszült volt s az egész előadás során feszültségben tartotta a nézőt. A másik jó előadás, amely kima­gaslott a többi közül, a dunaszerda­helyi színjátszócsoport produkciója volt, akik Mészöly Miklós Az ablak­mosó című egyfelvonásosát adták elő, tehát szintén kortárs szerző da­rabját. Ez az egyfelvonásos ugyan nem kifejezetten közönségcsalo­gató, sőt az elidegenítő színház ka­tegóriájába tartozik, ám húsbavágó dráma, aktualitása, égetően mai té­mája révén. A hatalom és a kiszol­gáltatott kisember kapcsolata, az el­nyomással szembeni magatartás- formák lehetősége vagy lehetetlen­sége adják a darab feszültségét. Ráadásul a színpadkép (fóliából emelt falak, zöldségesládákból összetákolt fekhely) még revelán- sabban betájolta a lehetséges szín­helyt, szinte „csallóköziesítette“ a drámát. A hatalom szimbólumát, az ablakmosót alakító Huszár Lász­ló valami perverz pökhendiséggel, a hatalom lekezelő felsőbbrendűsé­gével ruházta fel a szerepet, s neki és az egész színpadképnek köszön­thetően, elhitették a nézővel: ő is kiszolgáltatott, nemcsak a turbékoló galambpárként élő házaspár. Csak a darab végén volt hiányérzetünk, itt több, esetleg jobb megoldás is kínál­kozott volna, hogy elhiggyük, az örök lódenkabát és a bőrönd mindig is ott van rajtunk, illetve a kezünk­ben. Dr. Huncik Péter rendezése mindenesetre, hasonlóan a Bodnár Gyuláéhoz, túlemelkedett az amatőr-szinten. A többi elő­adásról, bár akad­tak meglehetősen jó színészi telje­sítmények, szín­padképek, már korántsem szól­hatunk egyértel­műen pozitívan. A rétéi (Reca) csoport Kaviár és lenesé je például egészen jó lehe­tett volna, ha az együttes rá tud hangolódni az olasz tempera­mentum pergő rit­musára. Enélkül (a zsúfolt szín­padkép ráadásul valahol múlt szá­zadi miliőt juttatott az ember eszébe) azonban a sze­replők állandó rit­muszavarban vol­tak, így nem állhatott össze egésszé a darab. A muzslaiak (Muzla) rende­zője (Kiss Péntek József) sem tudta igazán tisztázni, kiről, miről is szól a darab, Kertész Ákos Névnapja. Csak a színészek helyenkénti jó já­tékának köszönhető, hogy nem ful­ladt unalomba az előadás. A komá­romi (Komárno) Mai Színházi Stúdió A cselédeifjével nagyjából ugyanez volt a helyzet: Genet egyfelvonáso- sából nem sütött ki az a gyűlölet, nem volt benne az az erotika, melyet a szerző beleírt. A rendező „lefojtot­ta“ az egyébként jó képességű szí­nészeket, s a néző számára mind­végig tisztázatlan maradt az alap­helyzet. S ezen a jó színpadkép sem tudott segíteni. A marcelházi (Mar­celová) Jé! Színház szintén a rende­zés következetlenségén csúszott el, a kortárs cseh szerző darabját, Alex Koenigsmark Agyő, kedvesemjét oly következetesen elidegenítette, hogy a néző is elidegenedett tőle. Kár volt ezt az egyébként izgalmas darabot „brechtesíteni“. A keszegfalvaiak (Kamenicná) Antigonéjában, bár a rendező ragaszkodott a szöveghű­séghez, éppen a szöveg „veszett el“ a bohózatba illő, hamis extrava­ganciától túlfűtött, következetlensé­gektől hemzsegő előadásban. A lo­sonciak (Lucenec) hosszú hallgatás után vettek részt ismét a Jókai- napokon, ám hiába állt mögöttük hivatásos rendező, előadásuk in­kább színfolt maradt. Csak remélni lehet, hogy újrajelentkezésük egy ívelő pálya kezdete. A tornai (Túrna nad Bodvou) Nevenincs csoport Mó­ricz Zsigmond Sári bírójával vett részt a szemlén, szereplésük, saj­nos, elég halványra sikeredett, job­bára megmaradtak a népszínművek szintjén, bár Móricznak ez a darabja már nem nevezhető annak. A diákszínjátszók az idén is külön kategóriában versenyeztek, s a fel­nőttekéhez hasonlóan itt is két telje­sítmény érdemel említést. Méltán nyerte el egyikük a kategória fődíját, a másik a közönségdíjat. A kassai (Kosice) ,,X“ Iparista Kis Színpad Sütő András Kalandozások Ihajcsuhajdiában című mesejátékát adta elő Pásztó András rendezésé­ben. Pásztó András neve ismerősen cseng a fesztivál közönsége előtt, egyre érettebben játszó, fejlődő cso­portja ezúttal sem okozott csalódást. Sütő András mesejátéka, meghök­kentő fordulatai remek alapot szol­gáltattak az „íparisták“ mimetikus játékstílusához, akik éltek a lehető­séggel, s nem véletlenül kaptak vas­tapsot az előadás végén. A másik csoport, a dunaszerda­helyi Fókusz teljesítményéről, jelen- ségérvényü játékáról érdemesebb hosszan szólni, már csak azért is, mert - egyértelmű közönségsikerük ellenére - előadásuk ellentétes, ve­gyes érzelmű véleményeket váltott ki a zsűriből. Igaz, szatirikus Petőfi- feldolgozásuk, a János vitéz, avagy Jánoska, a vitézke, kicsúszott kissé a rendező, Jarábikné T. Gabriella kezéből, aki a rendezői megkötés helyett szabad teret engedett a fiata­lok fantáziájának. S ha ez az esetle­gesség, következetlenség rá is nyomta bélyegét az előadásra, olyan hőfokú, intenzitású, olyan be­leéléssel játszó diákos színházat lát­tunk, amely pimaszságával, tekin­télyelvet elsöprő kópéságával ennek ellenére szimpatikus volt. Igaz ugyan, hogy elég nyakatekert dolog egy langaléta fiú-llust látni a színpa­don, talán a reklámszövegek sem voltak mindig odaülök, ám ez a szín­pad valóban a diákoké volt. Ha be is csúsztak kabarétréfák, rossz szim­bólumok, a humor tömény volt és magával ragadó. Valahol náluk érezte az ember leginkább azt, ami az amatőr színjátszás lényege: a já­ték, s az abból fakadó felszabadító öröm és kreativitás, amelyben min­denki részt vehet, ahol amatőr is rögtönözhet, ha sután is olykor. A hi­bák ellenére felszabadul bennük a színjátszás öröme. A komáromi gimnazisták irodalmi színpada Schwajda György Nincs többé iskola című játékának előadá­sával nem aratott osztatlan sikert, főleg a rendezés tisztázatlansága miatt, s hiába tettek meg mindent a fiatalok, a taps inkább igyekeze­tüknek szólt. Az ipolysági (Őahy) gimnazisták József Attila Irodalmi Színpadának Antigonéja is a rende­zői szándéknak itta meg a levét. Szemben a felnőtt kategória Antigo­néjával, ez a színrevitel oratorikus formájában alig volt élvezhető. Rá­adásul a rendező, Vas Ottó alakítot­ta Kreón annyira elvált a többi sze­replő alakjától, hogy szinte csak Kreón játszott, a többiek amolyan beszélő színfalat alkottak, kevés mozgással, meggyőző erő nélkül. Végezetül, helyszűkében csak jelzésszerűen, néhány gondolatot magáról a fesztiválról, amelynek, sokak szerint, ugyancsak megkopott a fesztivál jellege. Ez az ominózus téma éppúgy szóba került fesztivál­berkekben, mint a zsűri bizonytalan­kodása, időnkénti enerváltsága, s végső soron a fődíjat illető vitatha­tó döntés - anélkül, hogy a győztes csoport kvalitásait kétségbe vonnám -, a helyenkénti szervezetlenség a csoportokat szállító autóbuszok körül, a patronáló szervezetek távol­léte, a könyvsátor szegénysége. Jó lenne, ha a jövőre nézvést elgondol­koznának a szervezők, hogyan állít­hatnák vissza, illetve növelhetnék az immár több mint negyed évszázada minden évben megtartott Jókai-na- poknak, a Csemadok egyik legran­gosabb országos rendezvényének a reputációját. KÖVESDI KÁROLY Az utóbbi hetekben számos szö­vetkezeti és falusi krónikát lapozgat­tam a Kassa-vidéki (Kosice-vidiek) járásban, s meg kell mondanom, hogy nem sokkal lettem okosabb. Az efsz-ek indulásának éveiről legin­kább felszínes, szűkszavú vissza­emlékezéseket találtam. Sajnos, most már azok száma is egyre gyé­rül, akik a szövetkezetek megalapí­tásában érdemi munkát végeztek, akik élő tanúk. A korabeli sajtó nyújt ugyan némi fogódzókat, de csupán azokra alapozni a valóságfeltáró munkát, kevés lenne, ezt más egyéb mellett az SZSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériuma ál­tal szerkesztett, 1975-ben magyarul kétezer példányban kiadott Szülőföl­dünk krónikája is bizonyítja. Úgy hiszem, sokan vagyunk, akik a szö­vetkezetek megalakításának törté­netéről szívesen vennénk kézbe egy, tudományos alapossággal megírt művet, melynek elkészítésé­hez egyébiránt ma már kellő törté­nelmi rálátással is rendelkezünk. Természetesen, ezzel korántsem akarom azt állítani, hogy a publicisz­tikának nincs már tennivalója e té­ren. Van, sőt egy ilyen alapmű isme­retanyagára építve vizsgálhatna meg például több olyan jelenséget, amelynek máig érő hatásai vannak. Hiszem, hogy történészeinken, szo­ciológusainkon, politológusainkon kívül az újságíróknak is szembe kell nézniük ezekkel a kihívásokkal. Nemzetiségi kultúránk szemszögé­ből is fontos, hogy ezeket az éveket elemezzük, hiszen minél jobban is­merjük a múltbéli folyamatokat, az összefüggések lényegét, annál elő- relátóbban, racionálisabban tudunk közelíteni az újabb tennivalókhoz. Nagy szükség lenne számos helytörténeti munkára, kismonográ- fiára is. A Kassa-vidéki járásnál ma­radva, érdemes lenne feldolgozni például Abaújszina (Seña), Kenyhec (Kechnec), Migléc (Milhost’) közel­múltját, ahol a Béres Jánosok, Hric- ko Józsefek, Vajda Pálok, Vihnanec Péterek, Varga Mihályok, Korpa Má­riák, Polák Ferencek, Dvorcsák Já­nosok, Szemko Györgyök, Jenga Józsefek, Szemján Jánosok, Lute- rán Bertalanok és más kommunisták még 1949 őszén létrehozták az elő­készítő bizottságot és 1950 február­jában mind a három faluban, egy vasárnap délután, egyszerre alakí­tották meg a szövetkezetei és a Csemadokot. Érdemes lenne to­vábbá azt is felkutatni, hogy a Cse­madok kassai és kerületi bizottságá­nak milyen szerepe volt az ötvenes évek elején a szövetkezetek meg­alakításában. Ezekről kevés írásos Ma kezdődik a csehszlovákiai magyar dolgozók országos népművészeti feszti­válja, melyet az idén a Csemadok Köz­ponti Bizottsága a szlovák nemzeti felke­lés 45. és a Csemadok megalakulásának 40. évfordulója jegyében rendez meg Zselizen (Zeliezovce). E, néphagyomá­nyunkat ápoló seregszemlén megközelí­tőleg 1300 szereplő, mintegy 35 csoport és együttes mutatkozik be. A rendezvénysorozat részeként a lévai (Levice) Barátság művelődési központ­ban ma 17 órától tartják meg a gyermek­együttesek központi versenyét. Ugyanitt ad műsort a szekszárdi Bartina néptánc­együttes gyermekcsoportja, örvendetes, és népművészetünk jövőjét illetően bízta­tó, hogy a fesztivál iránt az eddigieknél lényegesen nagyobb az érdeklődés; hu­szonkilenc hagyományőrző gyermekcso­port viszi el Zselizre a népművészet forrá­sából merítő produkcióját. Holnap Zselizen a városi ifjúsági klub­ban néprajzi kiállítás nyílik, amely a Nyitra (Nitra) környéki falvak népéletének tárgyi rekvizitumaiból ad ízelítőt, délután ugyan­dokumentum maradt. Néhány kulcs- fontosságú posztot betöltő egykori tisztségviselő emlékeit ma még rög­zíteni tudnánk. Sajnos, a kezdeti évekről a Cse- madok-krónikák sem őriztek meg sok mindent, pedig tudnivaló, hogy sokan segítettek az induló szövetke­zetekben. A kassaiak 20-25 fős csapata Gyurcsó István megzenésí­tett versét énekelve vonult ki a gabo­naföldekre. Ott voltak Szinán akkor is, amikor az első kaszálógép és traktor megérkezett. Novotny Márta Badó János zenekarának kíséreté­vel népdalokat énekelt a réten. Hoz­zá tartozott az induláshoz, az új elgondolások megvalósításához ez is. Nem vettük számba, megfeled­keztünk azokról, akik a szövetkeze­tekből a Csemadok javaslatára ke­rültek be az úgynevezett kultúrpoliti­kai tanfolyamokra, akik közül ké­sőbb sokan a járási pártbizottságo­kat, a járási nemzeti bizottságokat erősítették. Csupán hézagos isme­reteink vannak arról, hogy a szövet­kezetek, megerősödésük után, ho­gyan segítették falvainkban a kultúr- házak építését, hogyan alakult ké­sőbb a Csemadok, a hnb és az efsz- ek kapcsolata. Nyilvánvaló, hogy e nélkül az együttműködés nélkül a Kassa-vidéki járásban aligha mű­ködhetne ma a Rozmaring, az llos- vai, a Bódva néptáncegyüttes, a szesztai (Cestice), hími (Chym), zsarnói (Zarnov), jánoki (Janik), bo- dolói (Budulov), tornaújfalusi (Tur- nianské Podhradie), szepsi (Molda­va nad Bodvou), buzitai (Buzica), alsólánci (Nizny Lanec), csécsi (Ce- cejovce) folklórcsoport. Aligha épül­tek volna szabadtéri színpadok, alig­ha rendeznének olyan magas szín­vonalú dal- és táncünnepélyeket Somod/ban (Drienovec), Alsólán­con, Nagyidán (Vel’ká Ida) és Buzi- tán. Aligha lenne olyan jó hírnévnek örvendő nyári művelődési tábor So- modiban - és így sorolhatnám tovább. Jó, hogy a Csemadok járási bi­zottságának elnökségéből és vá­lasztmányából sosem hiányoztak az agrárértelmiség képviselői. Közülük többen mind az efsz-ekben, mind a Csemadok alapszervezetek veze­tőségében valóban érdemdús mun­kát fejtettek és fejtenek ki. Termé­szetesen nemcsak a Kassa-vidéki járásban van így. Ez a tevékenység kétségtelenül tiszteletet érdemel és értékelendő, már csak azért is, mert korunkban, amikor a felgyorsult idő­ről beszélünk, nem szabad feled­nünk, hogy már a következő perc is történelem.. SZASZÁK GYÖRGY ennek a vidéknek lakodalmi szokásaiból láthatnak bemutatót az érdeklődők, este ünnepi műsor lesz. Vasárnap reggel a Levitex nemzeti vállalat fúvószenekara ébreszti a várost. Ezt kővetően a fesztivál közönsége, ven­dégei és résztvevői megkoszorúzzák a Hősök emlékművét. Az ünnepi népmű­vészeti műsor Mezei virágok címmel dél­után 15 órakor kezdődik. A műsorszervezők szeretnék a ren­dezvénysorozatot játékossá és élmény­szerűvé tenni a gyerekek számára, ezért ma Léván a művelődési otthonban, szom­baton a Zselizi Városi Művelődési Köz­pontban táncpedagógusok várják az ap­róságokat tánc- és játszóházba. A Schubert-parkban a fesztivál mind­két napján népművészeti kirakodó vásár lesz, ahol kézművesek kínálják népi ihle­tésű portékáikat. Ugyanitt régi népi mes­terségekkel ismerkedhetnek a jelenlévők. A műsorok közti szünetekben pedig a fel­lépő együttesek zenekarai muzsikaszóval szórakoztatják a XXXIV. országos nép- művészeti fesztivál közönségét. -si­Gyermekek - egy korábbi találkozón (Gyökeres György felvétele) Az ablakmosó - jelenet a dunaszerdahelyiek előadásából A kassai „iparisták“ Sütő András játékában (Lőrincz János felvételei) Országos népművészeti fesztivál - harmincnegyedszer ÚJ szil 6 1989. V. 2

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom