Új Szó, 1989. május (42. évfolyam, 102-126. szám)
1989-05-26 / 122. szám, péntek
Az önigazgatás szerepéről A Rudé právo, Pravda, Új Szó, Práce és Práca olvasóinak kérdéseire a szövetségi kormány elnöksége hivatalának és a Szakszervezetek Központi Tanácsának munkatársai válaszolnak Korábban már kétszer (május 4., 20.) közöltünk válaszokat' az olvasóktól beérkezett kérdésekre az önigazgatás elveiről és szerepéről. Válaszadók ezúttal is dr. Josef Barák, dr. Mojmír Bartosik, dr. Frantisek Faldyna kandidátus, Vlastimil Chmela és Jaroslav Wiesner kandidátus, a CSSZSZK kormányelnöksége hivatalának munkatársai, valamint Jan Motl, a Szakszervezetek Központi Tanácsának munkatársa. • Lehet-e úgy kombinálni a közgyűlést és a küldöttgyűlést, hogy a tanácsot és az igazgatót az intézet valameny- nyi dolgozója válassza, és a meghatározott választási időszakban mind a küldött- gyűlés, mind a dolgozókollektíva tanácsa végezné feladatát? ŐTEFAN MAPKO, Martin- A törvény lehetővé teszi a dolgozókollektíva küldötteinek megválasztását, és gyűlésüket azonos értékű szervnek tartja az egész dolgozókollektíva gyűlésével. Tehát olyan önizgatási szervekről van szó, amelyeknek azonos a hatáskörük, és nincsenek sem felülrendelt, sem alulrendelt viszonyban egymással. Ebből adódik az a lehetőség is, hogy az egyes hatásköröket e szervek megoszthatják egymás között. Például úgy, hogy a küldöttgyűlés a 29. paragrafusban feltüntetett valamennyi tevékenységet elvégzi, kivéve az igazgató és a tanács megválasztását. Ezt a dolgozókollektíva valamennyi tagjára bízzák. A jogbiztonság megtartása miatt azonban feltétlenül szükséges, hogy a hatáskörök elosztása előre belekerüljön az érvényes igazgató- és tanácsválasztási szabályzatba, esetleg a közgyűlés napirendjébe. • A küldöttgyűlés tanácstagokat választott. Ezen részt vettek a tanács tagjelöltjei is. Száz küldött szavazott, miközben a tanács megválasztott tagjai valamennyi szavazatot megszerezték. Nézetem szerint csak 99 szavazatot kaphattak volna, a tanács tagjelöltjeinek szavazatai nélkül. Csupán azért, hogy önmagukra ne szavazzanak. Mi a helyes? Úgy vélem, az lenne a legjobb, ha az elnökök és alelnökök megválasztásán ezek a jelöltek nem vennének részt. ŐTEFAN STRAKA, Preáov- A törvény nem ad megoldást arra, hogy a közgyűlés tagja vagy a küldöttgyűlés tagja szavazhat-e önmagára vagy sem. Erre a kérdésre szó szerint a különféle választásokra vonatkozó jogi előírások sem adnak választ. A szokásos jogi gyakorlat abból indul ki, hogy a szerv valamennyi tagjának minden kérdésben azonos joga van, tehát mind a döntéshozatalban, mind a választásban, függetlenül attól, hogy kire szavaznak. Tehát abban az esetben is, ha a jelölt azok közül kerül ki, akinek joga van szavazni. Ebből indul ki az állami vállalatról szóló törvény is, ezért megengedhetetlen, hogy az a tanácstagjelölt, aki a küldöttgyűlés tagja (a közgyűlésen minden tag), ne vehessen részt a szavazáson. • A közgyűlés által jóváhagyott választási szabályzat megállapítja, hogy az igazgató megválasztására a közgyűlés jelenlevő tagjai szavazatainak többsége szükséges. Az állami vállalatról szóló törvényben viszont az áll, hogy az igazgatót a közgyűlés, illetve a küldöttgyűlés valamennyi tagja által leadott szavazati többséggel lehet megválasztani. Ilyen szempontból a mi válásztási szabályzatunk törvényellenes? PETER POLÁK mérnök, Bratislava- A szocialista önigazgatási szervek döntéshozatali módjáról az állami vállalatról szóló törvény azt az alapelvet érvényesíti, hogy ezek a szervek az illetékes szerv valamennyi tagjának szavazati többségével hozzák meg döntésüket. Az abszolút többség döntéshozatalának alapelvét (29. és 32. paragrafus) azért iktatták a törvénybe, hogy az önigazgatási szervek döntései a dolgozókollektíva többségének akaratát fejezzék ki és a vállalatnál szükséges támogatásban részesüljenek. Ugyanez érvényes az állami vállalat igazgatójának megválasztásáról. Neki a vállalat valamennyi vezető dolgozójánál nagyobb mértékben kell a dolgozókollektíva többségének képviselőjévé válnia. A döntés- hozatalban alkalmazott többségi alapelv és a titkos szavazás követelményét figyelembe kell venni az állami vállalat igazgatóválasztási szabályzatának kidolgozásakor. Abból az elvből kell kiindulni, hogy igazgatónak azt a jelöltet választják meg, akire az érintett vállalat dolgozókollektívájának képviseletében a közgyűlés vagy a küldöttgyűlés valamennyi tagjának többsége szavazott. Ez azt jelenti például, hogy a 200 tagú küldöttgyűlés legkevesebb 101 érvényes szavazattal választhatja meg jogerősen az igazgatót. S közben nem az dönt, hogy a szavazáson 101, vagy 200 tag vesz részt. A közgyűlés akkor határozatképes, ha legalább 101 tagja jelen van a tanácskozáson. Az állami vállalat igazgatójának megválasztásakor a többségi elv alkalmazása a törvényjavaslatról folytatott nyilvános vita alapján került túlsúlyba, és a törvény ezt a tendenciát tartalmazza. Ha az igazgatóválasztással kapcsolatban a választási szabályzat például azt állapítja meg, hogy az igazgatót a jelenlévők szavazatainak többségével lehet megválasztani, akkor ez a megállapítás érvénytelen, mivel nincs összhangban a törvénnyel. Még akkor is így van, ha a választási szabályzatot a közgyűlés (küldöttgyűlés) tagjainak előírt abszolút többsége hagyta jóvá. • Kinek kell jóváhagynia, illetve létrehoznia a szocialista önigazgatási szervek megválasztására kijelölt előkészítő bizottságot? Helyenként erre a vállalat illetékes szakszervezeti szervét javasolják, máshol úgy vélekednek, hogy ezt a bizottságot a szakszervezet taggyűlésén vagy konferenciáján kell megválasztani. ŐTEFAN MARKO, Zvolen -Az állami vállalatról szóló törvény 70. paragrafusa érteimében a népgazdaság tervszerű irányításával foglalkozó kormánybizottság kiadta Az állami vállalatról szóló törvény alapján alapított vállalatok igazgatóinak és a dolgozókollektíva szocialista önigazgatási szerveinek első választásakor használatos irányelveket. Ezt a segédanyagot megkapták az 1988. július elsején alapított állami vállalatok, és közzé tették a népgazdaság termelési-mű- szaki, tudományos-kutató és forgalmi alapja átalakításának második szakaszában a pártszervek és -szervezetek feladatairól szóló dokumentumgyűjteményben. Ezt a CSKP KB 1988. novemberében adta ki. A szóban forgó módszertani segédanyag javasolja, hogy az első közgyűlés előkészületeit és összehívását, esetleg a küldöttgyűlés megválasztását, s az első közgyűlésen az igazgató- és tanácsválasztást megelőzően a szakszervezeti konferencián vagy taggyűlésen válasszák meg a szocialista önigazgatási szervek létrehozása és az első igazgatóválasztás előkészületeire kijelölt bizottságot. Ez a bizottság ott irányítja a küldöttválasztást, ahol lehetetlen a dolgozókollektíva egész közgyűlésének összehívása, s ugyancsak előkészíti a tanács- és vállalatigazgató-választást. Ennek a javaslatnak a lényege, hogy az egész dolgozókollektíva bekapcsolódjon a vállalat életében olyan jelentős esemény előkészületeibe, mint a szocialista önigazgatási szervek létrehozása és az igazgatóválasztás. Ezért nem tanácsolják, hogy az előkészületeket például a szak- szervezet üzemi vagy vállalati bizottsága végezze, ezeknek ugyanis számos egyéb feladata van. A gyakorlatban azonban nem kizárt ez az eljárás sem. Ugyanakkor szintén javasolták, hogy a szocialista önigazgatási szervek létrehozása és az első vállalati igazgatóválasztás előkészületeire létrehozott bizottság elnöke a szakszervezet üzemi, esetleg vállalati bizottságának elnöke legyen. Egyrészt az ebből a funkcióból eredő tekintélyéből kifolyólag, másrészt azért, mert a szakszervezet mindenképpen pozitív szerepet játszott és játszik a szocialista önigazgatási szervek tevékenységének kezdeti szakaszában. • Megválaszthatják-e a vállalat dolgozókollektívájának tanácsába a gyűlés küldötteit kollektívájuk nevében az alacsonyabb szervezeti egységekben, például az üzemekben azzal, hogy az első vállalati küldöttgyűlésen nyilvános szavazással erősítenék meg a vállalati dolgozókollektíva tanácsának összetételét? JOZEF SEGYNAK, Bratislava- Ez az eljárás, vagyis, hogy a vállalati dolgozókollektíva tanácsának tagjait a küldöttgyűlés küldöttei az állami vállalat belső szervezeti egysége nevében választanák meg és ezt az első vállalati közgyűlés vagy küldöttgyűlés hagyná jóvá, egyszerűen lehetetlen. A küldöttgyűlés hatáskörébe tartozik a tanács megválasztása (a törvény 29. paragrafusa első bekezdése, b pontjának értelmében), nem pedig a választások jóváhagyása, mert a tanácstagot a szocialista önigazgatás eme szervébe szavazás útján választják (vagy nem választják) meg, nem pedig a választás utáni jóváhagyással. A kérdésben felvetett eljárásra tehát nincs indok, és nem lenne összhangban a törvénynyel. • Az állami vállalatról szóló törvény 34. paragrafusa szerint az alapító elutasíthatja az önigazgatási szervek komoly döntéseit, még akkor is, ha összhangban vannak az érvényes gazdasági szabályokkal. Helyes-e ez? Nem csupán az önigazgatás látszatát igazolja? MICHAEL ÓECH, Kolín- Helytelenül megfogalmazott a kérdés. A törvény szerint az alapító nem utasítja vissza az önigazgatási szervek döntését, hanem meghatározott esetekben a szervezet igazgatójának kérésére eldönti az igazgató és a dolgozókollektíva közgyűlése közti vitás kérdéseket. A törvény abból indul ki, hogy a szocialista önigazgatási szervek hatáskörére a vállalati irányítás közvetlen részeseivé teszi ezeket a szerveket. Azonban a vállalat fejlődéséért és a társadalmi szükségletek kielégítéséért elsősorban az igazgató a felelős. Ezért iktatták be a törvénybe azt a lehetőséget, hogy a legkomolyabb esetekben az igazgató és a közgyűlés közti ellentét feloldásának a végső állomása az alapító legyen. Ez összhangban van az alapító szerepével, amely - ahogy ez kitűnik főként a törvény 13. paragrafusából - a vállalat társadalmi szempontból elért eredményeiért felelős. Állami szervként és a szocialista társadalom képviselőjeként az alapítónak nemcsak a vállalat dolgozókollektívájának érdekeit kell figyelembe vennie, hanem az egész népgazdaság és a társadalom valamennyi tagjának objektív szükségletét is. Ilyen szempontból az alapító a „bíró" szerepét tölti be, és mindig figyelmesen kell követnie az önigazgatási szervek álláspontját is. • Az állami vállalatról szóló törvény 2. paragrafusa értelmében a vállalat az állami terv alapján önállóan végzi tevékenységét. Megkapja a tervjavaslatot, a tanács nem ért vele egyet, az alapító viszont ragaszkodik a lebontott terv teljesítéséhez. Mi ilyenkor a teendő? VÁCLAV HRON, Prága- A dolgozókollektíva tanácsa az igazgató javaslatára hagyja jóvá a vállalatfejlesztés éves végrehajtási terveit és módosításaikat. Vannak még vállalatok, leszámítva azokat az ágazatokat, amelyekben az átalakítás elveit átfogóan érvényesítik - például a mezőgazdasági-élelmiszeripari komplexumban -, amelyeket a tervutasítással irányítanak. Számukra túlsúlyban vannak a tervlebontásból következő direktív módon megszabott mutatók, s erről alapjában véve a felettes központi szerv dönt. A tanács jogköre ily módon gyakorlatilag korlátozott azzal, hogy az állami vállalatról szóló törvény 9. paragrafusa szerint „a normatívumok, a névleges feladatok és a keretek a vállalatok számára kötelezőek". A tervben direktív módon megszabott feladatokat jelenleg a névlegesen megszabott tennivalók jelentik, és ezeket még az önigazgatási szerv sem változtathatja meg (állást foglalhat velük kapcsolatban, kérheti az igazgatót a felettes szervvel való tárgyalásra, de nem dönthet ezekről a feladatokról). Az alapító egyelőre olyan terjedelemben követelheti meg a terv teljesítését, amilyenben az állami vállalat lebontotta. Jövő év január elsejétől valamennyi termelési ágazatban új irányítási rendszer lép érvénybe. A vállalat már nem kapja meg azután az egész lebontott tervet az alapítótól. Alapjában véve tevékenységének tervét a vállalat maga szabja majd meg. Biztosítania kell az állami terv kötelező mutatóinak teljesítését, főként a névleges feladatokat, beleértve ebbe a kötelező állami megrendeléseket is (mindkettő csak részben befolyásolja a vállalat termelési volumenét), és számolnia kell az értékszabályozókkal (nagykereskedelmi árak, hitelezési elvek, árfolyamok és így tovább), a gazdasági szabályokkal és a normatívumokkal (azokkal a normatívumokkal, amelyek befolyásolják a nyereségelosztást, s azokkal a szabályokkal, amelyek a bérfejlődést alakítják és másokkal is). A terv összeállításakor a vállalat önállóan tárgyal majd megrendelőivel és szállítóival, önmaga választja ki az optimális beszerzés és értékesítés módozatait stb. A vállalat tehát úgy szabja meg a tervét, hogy tevékenysége összhangban legyen az alapító levélben rögzítettekkel, hogy megfeleljen a meghatározott kötelező feladatoknak, hogy a tevékenységéből eredő bevételekből fedezni tudja saját költségeit, beleértve ebbe a bérköltségeket, a kötelező állami elvonás kiadásait és a bővített újratermelés biztosítására szolgáló ráfordításokat. Az ilyen, igazgató által előterjesztett tervet, vagy az ilyen terv több variánsát ítéli meg a dolgozókollektíva tanácsa, és az optimálisát hagyja jóvá. Ezután a dolgozókollektíva tanácsa már végezheti feladatát, és teljes mértékben élhet jogkörével. Csak az állami, vállalatról szóló törvény 34. paragrafusában feltüntetett esetekben oldja meg az alapító a tervvel kapcsolatosan felmerülő nézeteltéréseket az igazgató és a közgyűlés között. Eközben figyelembe kell vennie mind a társadalmi érdekeket, mind pedig a dolgozókollektíva elvárásait. • Mi a biztosíték arra, hogy a vállalaton belüli terv teljesítésekor a vállalaton belüli egység dolgozókollektívája megkapja az előre megszabott jutalmat vagy prémiumot? IVÁN MANN, Brno- Ez a garancia nem is annyira az önigazgatási szervek lététől' függ, hanem inkább a vállalaton belüli irányítás szervezeti felépítésétől. A gyakorlatban előfordulhat, hogy a vállalat egészében véve teljesíti feladatait, ám néhány vállalati egység nem, vagy fordítva némely vállalaton belüli szervezeti egység teljesíti és túllépi feladatait, a vállalat azonban a tervezett elvárásoknak nem tud eleget tenni. Az ilyen problémák megoldásának alapfeltétele, hogy összhang legyen a vállalaton belüli egység és a vállalat célkitűzései között. Ez nem jelenti azt, hogy a vállalaton belüli egységek feladatait mechanikus módon ugyanúgy adják meg, ahogy azt vállalati méretekben tették. A feladatok továbbvitelét a vállalaton belüli egységekre úgy kell megoldani, hogy a tennivalók eléggé konkrétak legyenek, hogy megfeleljenek valamennyi alakulat lehetőségeinek, és garancia legyen arra, hogy valamennyi vállalaton belüli egység hozzájárulása pozitívan mutatkozik meg a vállalati eredményekben. Ennek ellenére előfordulnak olyan esetek, hogy a vállalaton belüli egységek legnagyobb igyekezete sem elég arra, hogy a vállalat egészében véve teljesítse feladatait. Ilyenkor is szükséges lesz az egyes vállalaton belüli egységek igyekezetét jutalmazni. Az eredményes vállalaton belüli egységek ilyen esetben például úgy is hozzájuthatnak a béreszközökhöz, a jutalomhoz és prémiumhoz, hogy megtakarítják azoknak az egységeknek a béreszközeit, amelyek hozzájárultak a vállalati feladatok nem teljesítéséhez. Ennek sem kell azonban mindig elégnek lennie. Ezért lesz feltétlenül szükséges, hogy a vállalaton belüli irányításban belső bértartalékot hozzanak létre a vállalaton belüli egységek és a vállalat eredményei közti lehetséges összhanghiány megoldására. Ami az alapbér, a prémium és a jutalom kifizetését illeti, dolgozókként is megvannak ennek a biztosítékai. Ezek az egyes béreiőírások- ból (például bértarifák) és a jóváhagyott vállalaton belüli bérszabályok (például prémiumrend, jutalmazási elvek) következnek, és az így garantált béreket ki kell fizetni a dolgozóknak ha teljesítik azokat a feltételeket, amelyeket kifizetésükhöz megszabtak. Más a helyzet a bér azon részének kifizetésével, amely a jutalomalapból származik és amelyet csak akkor lehet kifizetni, ha a létrehozott forrásokhoz kötődően elegendő összeg van a jutalomalapban. Ha a költségbér kifizetésére való igény nem alakulna ki (a munkatermelékenység növekedése és az átlagbérek alakulása összhanghiánya miatt, vagy a termékenkénti indokolatlan költségnövekedés következtében és így tovább), nem lehet elutasítani a bér kifizetését, amikor a vállalati bérelőírások szerint igény keletkezik erre. A vállalatnak ilyen esetekben megfelelő intézkedéseket kell hoznia, a további kedvező bér- fejlesztés biztosítására (beleértve a vállalati bérszabályok módosítását is), hogy a bérfejlesztés ne kerüljön ellentétbe a munkatermelékenység és a vállalati munka hatékonyságának alakulásával. A szerkesztőségek képviseletében a kérdéseket Václav Marék és Vlastimil Bradác, a Rudé právo, Jozef Kráko, a Pravda, Mészáros János, az Új Szó, Pavel Parma, a Práce és Mária Pavolková, a Práca szerkesztői tolmácsolták. ÚJ SZÚ 4 1989. V. 26
