Új Szó, 1989. április (42. évfolyam, 77-101. szám)

1989-04-29 / 101. szám, szombat

A kiváló munkáért - az állampolgári elkötelezettségért „Naponta bizonyítani kell“ Matematika-fizika szakos peda­gógus. Több mint harminc éve tanít, nemcsak matematikát. A jókaí (Jel­ka) kisegítő iskolát 1974 óta vezeti. A tanítás itt tanulással kezdődött a számára, gyógypedagógiai isme­reteket szerzett. „Alapvető követelménynek tekin­tettem ezt, hiszen itt egyszerre kell lenni pedagógusnak' és pszicholó­gusnak. Szellemileg fogyatékos gyermekek járnak ide, akik csökkent szellemi képességeik folytán eltérő bánásmódot igényelnek. Lehet és kell is őket nevelni, és sok mindenre megtanítani, de itt minden apró kis eredményt óriási küzdelem előz meg. Ami más alapiskolában termé­szetesnek számít, mi azt itt próbál­juk elérni: az öltözködéssel, alapve­tő viselkedési szabályokkal, a be­széddel kell kezdeni. A legfonto­sabb, amit el szeretnénk érni, hogy ezek a gyerekek ne érezzék magu­kat kisebbrendűnek, hiszen ha befe­jezik a tanulást, nekik is meg kell találniuk a helyüket az életben, dol­gozniuk kell úgy, hogy senki se mu­togasson rájuk. Nekik is megvan a lehetőségük a továbbtanulásra: a negyedik évfolyamtól kezdve - a galántai (Galanta) pszichológiai tanácsadó munkatársainak szakvé­leménye alapján - két csoportra osztjuk őket. Vannak^ akik az iskola elvégzése után szakmát tanulnak, a többiek pedig ún. záróosztáíyok- ban végeznek, hiszen számukra is kötelező a tízéves iskolalátogatás. Ők ezután rokkantsági nyugdíjba kerülnek, ami azt jelenti, hogy dol­gozni nem lesznek képesek, állandó felügyeletet igényelnek továbbra is. Nagyon óvatosan, hozzáértően kell bánni velük - és nagy-nagy szeretettel. Az is alapvető különbség az alapiskolai oktatáshoz viszonyít­va, hogy mi itt nem a többséghez, az átlaghoz vagyunk kénytelenek iga­zodni, hanem a jókra figyelhetünk elsősorban, felkaroljuk őket és több­letet nyújtunk a számukra. Ebben az iskolában a gyerekek három év alatt sajátítják el az ábécét és sokan gyönyörűen olvasnak. A nagyobbak szeretik a matematikát is. Féléves előkészítő munka után különböző versenyeken indulnak, s elsősorban az irodalmi vetélkedőkön nagyon szép teljesítményt nyújtanak. Az idén például hatan vettek részt sza­valóversenyen, s közülük öten az első-második helyen végeztek. Fontos ez számukra, megnövekszik az önbizalmuk, egész más lesz a fellépésük is. Esztrádmüsorokat készítünk, amelyeket a kosúti (Ko- súty) és a szeredi (Sered’) nyugdí­jasotthon lakóinak mutatunk be. Ki­rándulásokat is szervezünk. Nem könnyű itt a munka olyan szempontból sem, hogy három osz­tályba vagyunk bezsúfolva... Nagy szükségünk lenne szaktantermekre, műhelyre, tornateremre. Talán ha felépül az új iskola, ez a gond is megoldódik. Negyvenkét tanuló jár ide, nem­csak Jókáról, hanem Nagyfödémes­ről (Veiké Úl’any) és Lencsehelyről (Nővé Osady) is. Huszonhat közülük cigány származású. A három osz­tályban négy pedagógus tanít. Szép ez a munka. Pedig itt nincse­nek látványos eredmények. Ered­mény az, ha tanulóink közül valaki továbbtanul. Meg, ha azt érzi az ember, hogy a gyerekek ragaszkod­nak hozzá. De az is, hogy a faluban megváltozott a szemlélet az iskolá­val kapcsolatban. Már nem az rólunk az általános vélemény, hogy „ide a buta gyerekek járnak“. Szomorú, de így van: egyetlen szülő sem lehet biztos abban, hogy a sors egészsé­ges gyermekkel ajándékozza meg. Persze, hogy mindenki szép, egész­séges gyerekre vágyik, ez termé­szetes. De ha egy kisgyermek men­tálisan retardálttá válik, méginkább szeretni kell őt. Nekünk az a felada­tunk, hogy emberhez méltó életet teremtsünk számukra, s az iskolá­ban igyekszünk is mindent elkövetni ezért, bármilyen kimerítő is a mun­kánk. A hivatástudat - nem üres szó nálunk. Naponta bizonyítani kell.“ Hlavatyné M. Margitot céltuda­tos pedagógusi és igazgatói munká­ja révén a járás legjobb pedagógu­sai között tartják számon. Kiemelke­dő eredményeket ért el a különleges bánásmódot igénylő gyermekek ok­tatásában. Folyamatosan törekszik az oktatás módszereinek javítására. Szakmai tudását tankönyvek írásá­ban és szerkesztésében is kamatoz­tatja. Olvasókönyveket, a magyar nyelv és irodalom oktatásához szük­séges módszertani kézikönyveket írt, s társszerzőként más tankönyvek összeállításában is közreműködött. Ez bizonyára igénybe vette minden szabadidejét. Nem túlzás, ha azt állítjuk: az iskolának él. Sokéves, odaadó pedagógusi és publikációs tevékenységének és tár­sadalmi munkájának elismerése az Építésben Szerzett Érdemekért ki­tüntetés. HARASZTI ILDIKÓ „A kormányt bárki megfoghatja, de...“ Inasok - igen, most is így hívják a fiúkat a csereháti és a Bódva menti falvak legtöbbjében, s ebben az az érdekes, hogy ezek a falvak mind mezőgazdasági jellegűek, ráadásul a régi világban is a földművelés, illetve az őstermelés volt rájuk a jel­lemző, tehát errefelé csak elvétve volt iparos, olyan meg még keve­sebb, aki inasokat, azaz tanulókat is tartott volna. De bármennyire is így volt, tény, hogy a falusi inasok elne­vezés ma is élő, eleven gyakorlat. Vannak tehát az inasok és velük szemben a nagyapám-apámkora- beli emberek, akik úgy is viselked­nek, mint a mesterurak tették volt annak idején, azaz: ők a mindent tudók, ők az ügyesek, az inasok pedig a suták, a kétbalkezesek. Ugratják is őket ezért elég gyakran, de az a szerencse, hogy sokáig azért nem tehetik, mert ezek a fiata­lok többnyire nagyon is tanuléko­nyak, hamar felnőnek a mesterek­hez, sőt túl is tesznek rajtuk. Az elismerés jelét abból fedezhetik fel, hogy egyszercsak már nem is ina­soknak, hanem legényeknek kezdik titulálni őket. Hogy miért hozakodom elő ezek­kel a megfigyelésekkel? A szövetke­zetekben és az állami gazdaságok­ban ily módon a szakiskolákba járó, vagy már onnan kikerült fiatalok igen jól kicsiszolódnak, olyan szakmai fo­gásokat sajátítanak el, amilyeneket az iskolában nem tudnak és nem is lehet tanítani, nem beszélve arról, hogy így akarva-akaratlan szembe­sülnek saját értékeikkel. Mondom: a Perényi (Perin), a Buzitai (Buzica), a Bodolói (Budulov), az Újbódvai (Nová Bodva), a Csécsi (Öecejovce) Efsz-ekben - más egyéb mellett - alighanem éppen ennek köszön­hetően van olyan sok kitűnő fiatal mezőgazdasági szakember. Ezek egyike például a harminc esztendős Hegedűs Ferenc, aki most kapja meg a Kiváló munkáért állami kitün­tetést. Az Újbódvai Efsz tornai (Túrna) gazdasági udvarának vezetője, Kö­rösi Károly ezt mondja róla: „Feri a mi nevelésünk. Univerzá­lis ember. Kiváló gépjavító, kitűnő kombájnos, nagyszerű traktoros. A gépparkunkban nincs olyan tech­nika, amit tökéletesen ne ismerne. Nagy tudású, de ennek ellenére nem beképzelt. Szorgalmas, rendkí­vül igyekvő fiatalember. Nagyon fo­gékony az újra. Ha kapunk valami­lyen új gépet - ő nem nyugszik addig, amíg aprólékosan át nem tanulmányozza, amíg tökéletesen meg nem ismeri.“ Hegedűs Ferenc 1975-től dolgo­zik a szövetkezetben, de amint mon­dottuk, nemcsak gépjavító. Ha két műszakban végzik a szántást, ráül a traktorra, silózáskor a kombájnt vezeti, jár a kaszáló géppel is - és hát az aratást sem hagyhatom ki, hiszen hetvenöttől napjainkig min­den évben a Kelet-szlovákiai kerület legjobb három kombájnosa között emlegették a nevét, sőt, többször szlovákiai első is volt. „Szeretem a mezei munkát is, de legközelebb hozzám mégis a mű­helymunka áll, tehát a javítások. Azt tartom, hogy a kormányt bárki meg­foghatja, de ahhoz, hogy a traktor jól menjen, hogy a hozzá csatlakozó munkagépek is óramű pontossággal működjenek, elsősorban rendszeres karbantartásra, a mi javító mun­kánkra van szükség“ - mondotta az egyik beszélgetésünk alkalmával, s azt is hozzá tette, hogy ő a mű­helyben jobban elfárad, mintha kint dolgozik a földeken. Statisztikai adatokkal tudnám bi­zonyítani, hogy az Újbódvai Efsz­ben milyen jól megkímélik a gépe­ket. Ők olyan régi gépeket is üze­meltetnek, amilyeneket másutt már rég kiselejteztek. Említhetem az egyik E-512-es kombájnukat, amellyel 1975-től kezdve a múlt esz­tendőig még minden nyáron arattak, de ugyanígy a Kolosszal is, amit szintén csak tavaly, tizenkét év után selejteztek ki. Ez utóbbival éppen Hegedűs Ferenc dolgozott, ezzel ér­te el a rekordokat. Csak a miheztar­tás végett mondom: másutt ezeknek a kombájnoknak 4-5 év az élettar­tamuk. De mi a titka az ilyen magatartás­nak? Mi az, ami Hegedűs Ferencet is arra készteti, hogy ennyire hajt­son? Nos, azt hiszem, titokról szó sincs. Hogy is mondotta egyszer? „Azért megy az ember a munká­ba, hogy dolgozzon. És azért dolgo­zik, hogy keressen.“ Hát ilyen egyszerű lenne? Igen, ilyen egyszerű. Alighanem ilyen a tisztességes ember magatartása. És csak az ilyen ember rendelkezik olyan kreativitással, ami természe­tes módon, tehát nem parancsszóra realizálódik. Az inaséveket, a legényéletet már maga mögött hagyta. Nős. Két leánygyermeke van. Modern, eme­letes, saját családi házban lakik. Kezemunkája ezen is mindenütt meglátszik. A társalgó faburkolata, az ülőgarnitúra, az esztergályozott lépcsőkarfatartók mind-mind arról árulkodnak, hogy a fa művészi meg­munkálásához is kitűnően ért, ezt pedig alighanem ácsmester édesap­jától örökölte. De ilyen ügyes, igyek­vő mind a nyolc testvére is, akik közül kettő kivételével mindnyájan Tornán laknak. „Én örülök, hogy itthon marad­tam. Szeretem a mezőgazdaságot és az újbódvai szövetkezetben meg­találtam a számításomat“ - mondta a legutóbbi találkozásunkkor a rá jellemző egyszerű szerénységgel. Ehhez én már csak annyit teszek hozzá: meggyőződésem, hogy He­gedűs Ferenc fiatal kora ellenére megérdemli az állami kitüntetést, s abban is biztos vagyok, hogy a mai inasokból legalább olyan jó meste­reket nevel majd, mint. amilyen ő maga. SZASZÁK GYÖRGY rokban már 76 292 hadifoglyot tar­tottak nyilván. (Hadtörténelmi Közle­mények 1919-1921-es összevont száma.) A rosztovi táborban, nem tudni pontosan, hogy kinek a kezde­ményezésére, a német, az osztrák, a magyar, a cseh és szlovák nemze­tiségű szociáldemokraták 1917 már­ciusában pártszervezetet alakítot­tak. Taglétszámuk 420 volt. Szerve­zetük a városi bolsevik pártszerve­zet egyik szekcióját képezte, és ma­gát „internacionalista szociálde­mokrata“ szervezetnek nevezte. (Kijevi Levéltár, CGVIA f 1606) Egy osztrák pék, Gilbert Melcher volt a vezetőjük. A vezetőség továb­bi 8 tagja közül kettő szlovák, hat magyar nemzetiségű volt. A buda­pesti Hadtörténeti Intézet levéltárá­ban, az internacionalista gyűj­teményben őrzik azt a fényképet, amelyen Melcher kivételével a veze­tőség mindegyik tagja látható. A csoport akkori jegyzőkönyvveze­tője, Ibler Alajos későbbi, írásban is fennmaradt visszaemlékezése sze­rint a felvételt a májusi felvonulás előtti napokban készítették. A régi orosz naptár szerint április 18-án tartott májusi felvonulásokon, tüntetéseken ugyanis az Ideiglenes Kormány tilalma ellenére a hadifog­lyok ezrei vettek részt, és nemcsak Rosztovban, hanem Moszkvában, Pétervárott, Kijevben, Harkovban és máshol is. A hadifoglyok rosztovi pártszer­vezetének működése - miként a jegyzőkönyvi feljegyzések tanúsít­ják - nemcsak a táborban, a hadi­foglyok körében érvényesült. A párt­vezetőség tevékenysége kiterjedt a környékbeli táborokra is. Akkori­ban a bányákban, az építkezése­ken, az üzemekben munkásként dolgoztak a hadifoglyok. A rosztovi körzetben 1917 szeptember végén 38 hadifogoly-pártszervezetet s ezekben mintegy 3000 tagot tartot­tak nyilván. A megmaradt feljegyzésekben rögzített határozatok beszédesen bizonyítják, hogy az internacionaliz­must valóságként értelmezték a ha­difogoly-párttagok. Például a rosz- tov-nahicsevanyi tábor vezetősége június 25-én a pártszervezet indítvá­nyára így döntött: „Állapítsanak meg a részünkre a dolgozókéval azonos bért, és mi abból 35 szá­zalékot befizetünk a betegpénz­tárnak.“ A rosztov-tyemernyiki tá­bor vezetősége pedig július 10-én hivatalosan is bejelentette: ,,,A vá­rosban, az élelmiszeriparban dol­gozó hadifoglyok önként lemon­danak munkahelyükről a helyi munkanélküliek javára.“ A hadifogoly-pártszervezeteket az ellenforradalmárok ezért üldöző­be vették. Szeptember elején a rosztovi kémelhárító hivatal letar­tóztatta Melchert és őrfedezet mel­lett Hopriba, a börtönbe szállította, pedig nem tudtak ellene elfogadható vádat emelni. A bolsevikokhoz fűző­dő kapcsolatát viszont annál inkább firtatták. Ekkor a pártvezetőség tag­jai a kijevi összekötő, Rogyin Marko- vics - később újvidéki újságíró - ta­nácsára menekült, azaz bezsenyec- igazolványt vásároltak maguknak a Rosztovban lakó lengyel menekül­tektől. Álnéven éltek a városban, míg hírét nem vették a pétervári fegyveres felkelésnek. A hírt a kikötőben horgonyzó „Kolihida“ hajó rádiója vette és ép­pen november 8-án, amikor az el­lenforradalmár tábornok, Kalegyin le akart számolni Rosztov és Taganrog munkásaival. Megalakult a Vörös Gárda. A hadifogoly-pártvezetőség, valamint több száz internacionalista hadifogoly azonnal fegyverért jelent­kezett. Mielőtt harcukról írnánk, ve­gyük szemügyre a rosztovi hadifo- goly-pártszervezet vezetőségének fényképét. Akik ülnek, balról jobbra: Bencze Gábor, Molnár Ferenc, Gyüre József, Frank József, Fulat József, azaz a 2ilina környékéről származott Jozef Fulat. A fénykép megőrzője csak ennyit tudott róla: vörösgárdista volt ő is, meghalt. Az állók sorában, bal szélen: Ibler Alajos, pártvezetőség jegyző- könyvvezetője, aki a fényképet meg­őrizte és átadta a levéltárnak. Mel­lette: Kovács Mátyás, azaz Matej Kovác áll, aki budapesti kőműves­ként vonult be katonának, de Ziar községből, Liptóból származott. Ké­sőbb összekötő volt a várospa­rancsnokság és a csehszlovák vö­röskatonák alakulata között. Haza­térése után a lubochnai kongresz- szus egyik szervezője, majd szak- szervezeti tisztségvisélő lett. Jobb­szélen a barsi (Tekov) Vámos Já­nos. Róla sem tudtak többet a visz- szaemlékezők: vörösgárdista volt, a harcokban meghalt. A rosztovi hadifogoly-vörösgár- disták harcáról a Moszkvában ki­adott Welt-Revolution című lap 4. száma (1918. április 10.) közölt tudósítását az Aus Dér Provinz c. rovatban. Kalegyin, az ellenforradal­már tábornok csapatai ellenében a vörösgárdisták négy héten át véd­ték a várost. Visszaemlékezések alapján írta meg a harcok történetét a Szovjet­unióban élt magyar emigránsok lap­ja, a Sarló és Kalapács is az 1934- ben megjelent 6. számban. Említés­re méltó új adat ebben a beszámoló­ban, hogy az ellenforradalmárok le­verése után a város bolsevik pa-. rancsnoka Vlagyimir Szabiin (1897-1938) volt, aki Ukrajnában hadosztályt vezényelt, helyettese pedig a börtönből kiszabadított Gil­bert Melcher, a hadifogoly pártszer­vezet vezetője. A hadosztály egyik századának parancsnoka a lévai (Levice) származású Németh Antal zászlós volt, aki előzőleg egy Rosz­tov környéki szénbányában dolgo­zott. Az tehát, hogy 1917 májusában Rosztovban kétezer hadifogoly ma­gyar és szlovák feliratú zászló mö­gött vonult fel, jóval több volt, mint jelképes utalás az internacionaliz­musra, ez maga volt a nemzetközi­ség eszméjének gyakorlati példája. HAJDÚ ANDRÁS (A fényképmásolatot Hajdú Endre készítette) ÚJS 6 1989. I Kijevben, a történelmi múzeum­ban figyeltem fel arra a fényképmá­solatra, mely alatt ez a szöveg ol­vasható: „Az 1917-es májusi felvo­nulás egy részlete Rosztovban. A dolgozókhoz mintegy kétezer ha­difogoly is csatlakozott“. Amikor job­ban szemügyre vettem a felvételt, akkor tűnt fel, hogy a cirillbetűs fel­iratok mögött két, másféle felírat is látható. „Világ...“ olvasható az egyiken. „Prolet...“ a másikon. Akkor még csak sejtettem, ma már tudom: a két felirat és a hozzá­juk kapcsolódó, élet írta történetek megérdemlik, hogy számontartsuk őket. Rosztovban, 1914 októberében 640 magyar és német hadifogoly dolgozott, de 1917 elején, a város­ban és a környékén létesített tábo­Magyarok és szlovákok Rosztovban, az 1917-es májusi felvonuláson

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom