Új Szó, 1989. április (42. évfolyam, 77-101. szám)

1989-04-28 / 100. szám, péntek

ÚJ szú 7 J89. IV. 28. 53. jégkorong-világbajnokság, Stockholm Szoros, de megérdemelt vereség Kiküldött munkatársunk, Tomi Vince telexjelentése Szoros, de megérdemelt vereséget szenvedett a csehszlovák válogatott a négyes döntő tegnapi nyitómérkőzésén a vb-eséiyes szovjet csapattól. Az egész meccs folyamán a szbornaja irányította a játé­kot, a csehszlovák együttes többnyire csak védeke­zett. Az 54. percben még 0:0 volt az eredmény. Ekkor a védők egy pillanatra szem elől tévesztették Bíkovot, aki belőtte a meccs egyetlen gólját. Tegnap még egy találkozót játszottak (Kanada - Svédország), ez lapzárta után ért véget. Csehszlovákia legközelebbi ellenfele a világbajnok Svédország válogatottja lesz szombaton. Szovjetunió-Csehszlovákia 1:0 (0:0, 0:0, 1:0) Az első harmadot úgy jellemez­hetnénk, hogy a csehszlovák csapat sikeresen védekezett. Főleg ember­hátrányos helyzetben. A szbornaja nem is egyszer nagyon megforgatta kapujában Hasekot és társait, a ka­pu elé belőtt korongot nem és nem tudta a hálóba juttatni. Vagy mellé pattintották, vagy Hasek védett nagyszerűen. Például a 17. percben bravúrosan hárította Krutov közeli lövését. A csehszlovák támadások esetlegesek voltak, egyedül Vlach- nak volt helyzete Válek átadása után, de a gottwaldovi korongozó hibázott. Egyébként csak közepes színvonal és iram jellemezte az első húsz percet. Helyenként kapkodott, sok hibával korongozott válogatot­tunk. Az ellenfél a gyors kapu előtti és mögötti kombinációk után zicce­rig igyekezett megjátszani a ko­rongot. Valamivel jobban kezdte a máso­dik harmadot csapatunk. De csak olyan értelemben, hogy nem hagyta magát védóharmadába kényszeríte­ni. Az első nagy helyzet Jirí Kucera előtt adódott a 28. percben: egyedül húzott kapura, de Milnyikovba lőtte a korongot. Vlach kiállítása után Ha­sek ismét kitett magáért. Fokozato­san újra átvették a játék irányítását a mozgékonyabb, gyorsabb szovjet korongozók. Még emberhátrányos helyzetben is támadtak. Inkább csak küzdelem folyt a jégen. A 37. perc­ben Fjodorov két méterről nem talált be az üres kapuba. Egyszerűen nem volt szerencséjük a lövésekkel a szovjeteknek. Ha kapunk két-há­SPORTHÍRADÓ • A Csehszlovák Labdarúgó Szö­vetség beleegyezett, hogy Lubos Kubík, a Slavia Praha játékosa eltiltásának lejár­tával az olasz Fiorentina labdarúgóklub­hoz szerződjön három évre. Az egyezsé­get tegnap írták alá a Pragosport és a Fiorentina képviselői, valamint Lubos Kubík. A szövetség a szerződés értelmé­ben 9 720 000 devizakoronát kap, ebből Kubík nem részesedik. •Szarajevóban a sportlövő-világ­bajnokságon új világcsúccsal nyerte a szovjet válogatott a szabadpisztoly csa­patversenyt: 1. Szovjetunió 1747, 2. Olaszország 1725, 3. Magyarország 1724 p. Futóvadlövésben eredményesen sze­repeltek a magyarok. Csapatban 875 ponttal nyerték a vb-t a Szovjetunió (841) és az USA (840) előtt. Csehszlovákia 839 ponttal az ötödik lett. Egyéniben Sike 294 ponttal végzett az élen Solti (292) előtt, 3. Heisted (norvég) 291 ... 11. Racansky (csehszlovák) 281. • Alekszandr Kiricsenko, a szöuli olimpiai játékok bajnoka új világcsúcsot a 19. játékhét SAZKA-mérkőzé- seire (1. labdarúgó vb-selejtező, 2-4. olasz labdarúgóliga, 5-10. an­gol labdarúgó divízió, 11-13. labda­rúgó Bundesliga): 1. Svédország - Lengyelország 1 2. Juventus-Inter 0,1,2 3. Bologna-Napoli 2 4. Lecce-Sampdoria 1 5. Charlton-Wimbledon 1 6. Coventry - Nottingham 1, 0 7. Middlesbrough-Arsenal 2 8. Newcastle - Millwall 0,1 9. Southampton-Manchester U. 1 10. West Ham-Luton 1 11. Bremen-Köln 1,0 12. Dortmund-St. Pauli 1 13. M.-gladbach - Uerdingen 1 A RENDKÍVÜLI SAZKA nyere­ményei: 1- díj: 149 nyertes 2615 korona, II. díj: 3441 nyertes á 172 korona, III. díj: 39 597 nyertes á 24 korona (ŐSTK) rom gólt, semmit sem szólhatunk. A sok kihagyott helyzet kezdte ide­gesíteni az ellenfelet. A 41. percben Janecky belőhette volna a négyes döntő első gólját: teljesen egyedül vezette a korongot a kapura, de írbe hárított. Nagyobb lett az iram. Makarovék összjátéka továbbra sem járt sikerrel. A harmad során, a játék megszakításakor többször felcsendült a Kalinka ritmi­kus dallama, s mintha ez szerencsét hozott volna a szbornajának. Az 54. percben Homutov átadását Bikov közelről lőtte a hálóba. Utána még volt lehetősége a csehszlovák együttesnek - Kamenszkijt kiállítot­ták - de alig veszélyeztetett. Hiába, ha nem akad védő, aki távolról is képes erős lövésekre. Az 58. perc végén Hasekot lehívták a jégről. Nem segített. Majdnem gólt kap­tunk. Megszakadt a játék. Újra visz- szament, majd újra a kispadra. Hiába... A találkozót 13 000 néző előtt az amerikai Hearns vezette - kitűnően. Kiállítások 4:5, emberelőny kihasz­nálása 0:0. Vélemények - Igor Dmitrijev: „Gyorsabbak voltunk, a védeke­zés során nem követtünk el hibá­kat, így kevés esélyt adtunk ellen­felünknek a gólszerzésre. Mivel a csehszlovákok jól védték kapu­juk előterét, szorosan fogtak em­bert, nem boldogultunk a góllö­véssel“. Pavel Wohl: „Sakkpartit ját­szottunk, a szovjet válogatott gyakran adott nekünk sakkot és végül mattot is. Mindkét együttes az egészpályás védekezést prak­tizálta, kevés teret engedélyeztek egymásnak. Gratulálok az ellen­félnek“. USA - Lengyelország 11:2 Egy pillanatig sem volt vitás, me­lyik csapat a jobb. A lengyelek látha­tóan az NSZK elleni kiesési rang­adóra készülnek. A találkozót 3000 néző előtt a svájci Vögtlin vezette. Harmadok: 4:1, 5:0, 2:1. 5. USA 8 3 1 4 31:31 7 6. Finnország 8 3 1 4 25:25 7 7. Lengyelország 8 1 0 7 12:70 2 8. NSZK 8 0 2 6 17:37 2 A MAI MŰSOR 16.00: USA - NSZK, 19.30: Finn­ország - Lengyelország. Rotterdamban is döntetlenül végződött a holland és a nyugatnémet válogatott összecsapása. Felvételünkön Ronald Koeman (balról) sza­bálytalanul akasztja Rudi Völiert, aki bordatörés miatt nem fejezhette be a játékot (ŐSTK-felvétel) HOLNAP; Belgium-Csehszlovákia labdarúgó vb-selejtező Nehéz negyven nap előtt Csütörtökön délelőtt elutazott Brüsszelbe a cseh­szlovák labdarúgó-válogatott, amely szombaton este 20.30 órai kezdettel vb-selejtezőt játszik Belgium együttesével a Heysel-stadionban. Mint ismeretes, tavaly novemberben Bratislavában telt ház előtt gól nélkül végződött a két nemzet tizenegyének összecsapása. Az „előmér- kőzést“ holnap délután Charleroi-ban bonyolítják le, ahol a házigazda belga utánpótláscsapat a csehszlovák 21 éven aluli válogatottal vív Eb­selejtezőt (ősszel a Plastika Nitra stadionjában a vendégek nyertek 3:0- ra). ért el a krilatszkojei kerékpárstadionban az 1 km-es repülőrajtos versenyen. Ideje 57,260 mp. •Brazil sajtóértesülések szerint a nyugatnémet Bayern München labdarú­gócsapatának vezetősége hárommillió dollárt hajlandó áldozni a Flamengo 25 éves csatáráért, aki Bebeto névre hallgat. Bebeto a góllövőlista éllovasa, és igen népszerű hazájában. Négy év után ismét lehetősége van a csehszlovák labdarúgásnak, hogy a nemzetközi porondon szere­peljen. Nem szükséges részletezni, mit jelentene, ha Jozef Venglos edző legénysége kiharcolná az 1990-es labdarúgó-világbajnokság döntőjébe jutást. A vb-selejtezők rajtja óta ezen fáradozik a szakveze­tés és mindenki, aki szívügyének tartja a honi futballt, amely bizony az utóbbi években nem kényeztetett el jó eredményekkel, nemzetközi sike­rekkel. Kupacsapataink rendre már az első fordulóban, esetleg a máso­dikban búcsút mondanak a küzdel­meknek. Az I. ligában sincs semmi új a Nap alatt: alacsony színvonal, gyenge mérkőzések, sok durvaság, egyszóval, sétafutball. Az élvonal legjobbja (?!), a Sparta Praha is beleszürkült a mezőnybe. Mindezek ellenére Jozef Venglos derűlátó. Van oka rá, hiszen véden­cei április 11-én Grazban váratlanul 2:1-re legyőzték az osztrák váloga­tottat. Amit a második félidőben lát­tunk Hasekéktól, az valóban látvá­nyos támadófutball volt, átlagon fe­Beszélgetés Dave King edzővel Miért erős Kanada válogatottja? Kanada válogatottjának edzője, Dave King jól ismert személyisége a nemzetközi jégkorongnak. Képességeivel hazájában is elismerést szerzett, pedig ott nincs hiány tapasztalt szakvezetőkben. Érdekeltek bennünket nézetei az atomkor játékáról. Edzői módszereit Csehszlová­kiában is elismerik. Ennek ellenére sokan akadtak, akik nem hitték, hogy a calgaryi téli olimpia után ismét önre bízzák Kanada együttesé­nek irányítását a stockholmi világbajnokságon. ,,Calgaryban negyedikek lettünk, tehát érem nélkül maradtunk. Min­denki tudatosította azonban, hogy csapatunk nagyon fiatal és tapasz­talatlan volt, nem szólhatott bele a dobogós helyezésekbe. A Hockey Canada (Kanada amatőr jégkorong szövetsége - a szerk. megj.) mérle­gelte szereplésüket és ismét nekem s Guy Charonnak szavaztak bizal­mat. Tehát nem bennünk keresték a bűnbakot. A csapat képességein felül korongozott. Az olimpiai válo­gatottat továbbra is elképzeléseink szerint alakítjuk majd, tehát semmi változás..." Hasonlóak az elvek mint Calgary előtt, vagy figyelembe veszik a profik szereplésének lehetőségét is? „Fiatal, perspektivikus csapat van kialakulóban. Az egyetlen veszélyt abban látom, hogy a közeljövőben három-négy együttessel bővül az NHL mezőnye: ez olyan csapás len­ne, amely erősen rányomná bélye­gét elképzeléseinkre és célkitűzé­seinkre. Az NHL-ben korongozók olimpiai részvételéről még túl korai lenne beszélni. Ha alkalom adódna rá, biztosan kihasználnánk, hiszen a kanadai hoki minél jobb képvisele­téről lenne szó“. *A kollektív korongozás szószóló­ja. Hogyan azonosulnak elveivel a mostani játékosok? „A világbajnokságon csak egyet­len út járható: a csapatjáték. Megér­lüli teljesítmény. „így játszunk majd a Heysel-stadionban is...“- mondta Jozef Venglos a grazi diadalt követően. Azzal azonban az edző is tisztában van: a belgák összehasonlíthatatlanul nagyobb já­tékerőt képviselnek, mint az európai középmezőnybe tartozó osztrákok. Nehéz, mondhatni sorsdöntő negyven nap előtt áll a csehszlovák labdarúgó-válogatott. Szombaton Brüsszelben Belgium, május 9-én (17.00) Prágában Luxemburg, júni­us 7-én pedig a svájci válogatott otthonában mérkőzik. A belgák elle­ni találkozót megelőző egyhetes edzőtáborozás alatt a szakvezetés többször is elemezte az őszi brati­slavai összecsapást és a Belgium- Svájc (1:0) meccset. Főleg a Milis- Ceulemans duó támadójátékának tanulmányozására fektette a hang­súlyt. Ladislav Novák edző már korábban Belgiumba utazott, s a helyszínen ad friss információkat a Venglos-Jezek kettősnek. Jozef Venglos az elutazás előtt így nyilatkozott a ÖSTK munkatár­sának: „Egyértelműen a belgák az esélyesek a csoportelsőségre, s ezt eddigi eredményeik is alátá­masztják. Olyan csapatunk van, amely, ha hozza formáját, akkor méltó ellenfele lehet a favoritnak, és jó eredményt érhet el. A pályá­ra lépő tizenegyet csak pénteken este jelölöm ki. Időközben Vlk, Chovanec és Danék is felépült, így kellemes gondban vagyok“. Rudolf Kocek, a Csehszlovák Lab­darúgó Szövetség elnöke is bizako­dik: „Hangoztattam a játékosok­nak, Belgiumban csak keveset veszthetünk, viszont annál többet nyerhetünk. Az esetleges vereség sem jelenti a továbbjutási remé­nyünk végét, s ez pszichikai szempontból igen fontos“. Luhovy, Griga és Hasek kisebb meghűléssel bajlódott a hét elején, ám az orvos szerint szombatig mindhárman rendbe jönnek. A ko­rábban kijelölt 17 játékos - Stejskal, Miklo§ko, Bielik, Chovanec, Ko­cian, Straka, Kadlec, Némecek, Vlk, Kinier, Bílek, Hasek, Weiss, Moravcík, Griga, Luhovy, Danék - repült tegnap délelőtt a szombati vb-selejtező színhelyére. Természtesen a belgák is foko­zott figyelemmel készülnek a Hey­sel-stadionban holnap este sorra kerülő 90 percre. Guy Thys edző szintén csak egy nappal a mérkőzés előtt hirdet kezdőcsapatot. A legfris­sebb hírek szerint De Wolf térdsérü­lés miatt hiányzik majd, s az 1980- as aranylabdás, Vandenbergh sem lép pályára. A legutóbbi bajnoki for­dulóban a francia Lille-ben szereplő 30 éves csatár két gólt lőtt, ám ennek ellenére Thys nem tart igényt játékára. Pedig a belga lapok hang­zatos címekkel harangozták be Van­denbergh visszatérését. De nem­csak őt futtatták, futtatják, hanem társait és a mesteredzőt is. A házi­gazdáknak a győzelmen kívül min­den más eredmény kudarcnak szá­mítana. ZSIGÁRDI LÁSZLÓ A SPANYOLOK MEGLEPŐ VERESÉGE tették ezt korongozóim is, s meg­győződhettek róla, hogy egy ilyen nehéz tornán, mint a világbajnok­ság, csak akkor teljes értékű az egyén, ha képességeit az együttes szolgálatába állítja. Bizalommal kell lenni egymás iránt, ebben rejlik a kollektíva ereje.“ Ismert és hagyományos ne­hézségekkel küzd a vb-csapat összeállítása során. Most mégis si­került egy erős válogatottat össze­hozni... „Úgy gondolom, az utóbbi esz­tendők egyik legjobb együttese kép­viseli Kanadát a világbajnokságon. Egyetlen gond, hogy nem tudjuk megszokni az európai játékvezetést. Korongozóinkon látszik, hogy telje­sen vérükben van az észak-ameri­kai játékmodor. Évente nyolc hóna­pot korongoznak ebben a felfogás­ban, aztán egyik napról a másikra kell váltaniuk. Ez nem könnyű. Fo­kozatosan azonban mégiscsak alá­vetik magukat az itteni szabályok­nak, megpróbálnak fegyelmezetten küzdeni." Igaz, hogy az előcsatározások után már nemcsak titokban gondol­nak az aranyéremre? „Ki ne gondolna? Huszonnyolc esztendővel ezelőtt voltunk utoljára világbajnokok. Nagyon nagy örömet szereznénk az egész Kanadának egy világbajnoki címmel. De hát itt még három válogatott...“ (T. V.) (sr) - Szerdán délután és este kilenc labdarúgó vb-selejtezőt rendeztek. Rot­terdamban pontosztozkodással végződött a Hollandia - NSZK slágermérkőzés. Meglepetésnek számít, hogy az írek le­győzték a spanyolokat. I. CSOPORT: Bulgária - Dánia 0:2 (0:1), g.: Povlsen és Laudrup. 40 000 néző, jv.: Delmer (francia). Görögország - Románia 0:0,20 000 néző, jv.: Schmid- huber (NSZK-beli). 1. Románia 3 2 1 0 6:1 5 2. Dánia 3 1 2 0 4:2 4 3. Görögország 3 0 2 1 1:4 2 4. Bulgária 3 0 1 2 2:6 1 II. CSOPORT: Anglia - Albánia 5:0 (2:0), g.: Beardsley (2), Lineker, Waddle, Gascoigne. 60 000 néző, jv.: Halle (norvég). 1. Anglia 3 2 1 0 7:0 5 2. Svédország 2 1 1 0 2:1 3 3. Lengyelország 1 1 0 0 1:0 2 4. Albánia 4 0 0 4 1:10 0 III. CSOPORT: Szovjetunió - NDK 3:0 (3:0), g.: Dobrovolszkij, Litovcsenko, Protaszov. 100 000 néző, jv.: Hope (skót). 1. Szovjetunió 3 2 1 0 6:1 5 2. Törökország 4 2 1 1 8:5 5 3. Ausztria 2 1 0 1 3:4 2 4. Izland 3 0 2 1 2:4 2 ,5. NDK 4 1 0 3 3:8 2 IV. CSOPORT: Hollandia - NSZK 1:1 (0:0), g.: Van Basten, ill. Riedle, jv.: Fre- deriksson (svéd), 60 000 néző, A két tábor szurkolói már a mérkőzés előtt,,be­melegítettek“, több összetűzés volt a rot­terdami utcákon, s a jegy nélküli drukke­rek be akartak hatolni a Feyenoord-stadi- onba. A rendőrség határozottan közbelé­pett, az első jelentések szerint negyvenö- ten megsérültek és tíz embert letartóz­tattak. 1. NSZK 3 1 2 0 5:1 4 2. Hollandia 3 1 2 0 2:1 4 3. Wales 2 0 1 1 2:3 1 4. Finnország 2 0 1 1 2:6 1 V. CSOPORT: Skócia - Ciprus 2:1 (1:0), g.: Johnston, McCoist, ill. Nicolaou. 50 000 néző, jv.: Haraldson (izlandi). 1. Skócia 5 4 10 10:5 9 2. Jugoszlávia 3 2 1 0 8:3 5 3. Franciaország 4 112 4:6 3 4. Norvégia 3 1 0 2 4:3 2 5. Ciprus 5 0 1 4 4:13 1 VI. CSOPORT: Írország - Spanyolor­szág 1:0 (1:0), g.: Stapleton. 30 000 né­ző. jv.: Brummeier (osztrák). Málta - Észak-írország 0:2 (0:0), g.: Clarké és O'Neill. 20 000 néző, jv.: Petrescu (román). 1. Spanyolország 6 5 0 1 14:1 10 2. Macjyarország 4 1 3 0 4:3 5 3. É.-Írország 6 2 1 3 5:7 5 4. Írország 4 12 1 1:2 4 5. Málta 6 0 2 4 3:14 2 VII. CSOPORT: Portugália - Svájc 3:1 (0:0), g.: Joao Pinto, Frederico, Paneira, ill. Zuffi. 1. Portugália 3 2 1 0 5:2 5 2. Belgium 3 1 2 0 2:1 4 3. Csehszlovákia 2 1 1 0 2:0 3 4. Svájc 3 1 0 2 5:5 2 5. Luxemburg 3 0 0 3 1:7 0 ■ Az Olaszország - Magyarország (4:0) előkészületi mérkőzésen kívül még egy barátságos találkozót rendeztek szer­dán este: Wales - Svédország 0:2 (0:1), g.: Schiller és Ratcliffe (öngól).

Next

/
Oldalképek
Tartalom