Új Szó, 1989. április (42. évfolyam, 77-101. szám)
1989-04-25 / 97. szám, kedd
SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Kedd, 1989. április 25. ★ Ára 50 fillér XLII. évfolyam, 97. szám Nem csupán alapanyag kérdése A gazdasági szervek egyre gyakrabban tűzik napirendre az élelmiszer-ipari termelés eredményeinek és az ellátás javításával összefüggő problémáknak a megvitatását. Indokoltan, mert az utóbbi években túl nagy kilengések voltak az alapanyag-ellátásban, és ebből, valamint más okokból származóan az élelmiszer-választék alakulásában. Az ágazat tevékenységét szemléltető adatok a sikerek mellett gondokról árulkodnak. Figyelmet érdemel, hogy az állami alapok feltöltésének tervét a múlt évben csak 99,4 százalékra teljesítették. A kialakult helyzetet értékelve megállapíthatjuk, hogy az élelmiszeripar még mindig nehezen alkalmazkodik a társadalmi igénylésekhez. Bár egyes közlemények szerint, alapjában véve javult az élelmiszer-ellátás, viszont még mindig kevés az üzletekben a savanyított tejtermék, a tartós pékáru, a hal, a zöldségféle és a gyümölcs. Például sárgarépát nem csak vidéken, de Bratislavában is csak véletlenül lehetett kapni az utóbbi hetekben. A termelő és feldolgozó vállalatoknál mindenki a maga igazát bizonygatja. Meg kell mondanunk nyíltan, hogy a kieséseknek a tervfegyelem megszegése a fő oka. Nagyon jól ismerjük a cukor- és cukorkaellátásban mutatkozó problémák okait. Például azt, hogy a Trnavai Cukoripari Vállalat és a Tőketerebesi (Trebisov) Élelmiszer-ipari Kombinát alapanyag-ellátásában pótolhatatlan hiány mutatkozott. Más szakaszokon olyan problémák jelentkeztek, amelyeket színvonalasabb irányítással, jobb tervezéssel, szervezéssel, de főleg hatékonyabb ösztönzéssel meg lehetett volna előzni. Azt szoktuk mondani, hogy ami elmúlt azon már nem lehet segíteni. De a tanulságokat le kell vonni. így van ez az élelmiszeripar esetében is. Elsőrendű feladat az alapanyagok biztosítása. Örvendetes jelenség, hogy az SZSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériuma által meghirdetett szabályozók hatására a mezőgazdasági vállalatok többezer hektárral növelik a cukorrépa termőterületét. Hasonló irányzat tapasztalható a burgonyatermesztésben. Úgy tűnik, az új gazdasági mechanizmus feltételei között nagyobb felelősséggel dolgoznak a vezetők. Sajnos, egyelőre nem mindenütt és nem minden szakaszon. A vágóállatok, a baromfi és a tojás tervezett mennyiségének felvásárlására megvannak a kedvező feltételek, viszont tejből megint kicsi a kínálat. A legutóbbi felmérés szerint, a mezőgazdasági vállalatok a szükségesnél 37 millió literrel kevesebb tej értékesítésére kötöttek szerződést. A probléma megoldására a gazdasági szervek azt javasolják, hogy jobb takarmányellátással az első félévben legalább 35 literrel növeljük az egy tehénre számított tejtermelést. Ha ez sikerül, akkor nem lesz különösebb zavar a tejjel és tejtermékekkel való ellátásban. Az élelmiszer-ipari termelés tervszerű fejlesztését egyéb hiányosságok is fékezik. Nem véletlen, hogy az utóbbi időben már nem csupán a termelési értekezleteken, de a szakosított kiállításokon is kiemelik például a csomagolóanyagok gyártásának jelentőségét. Meg kell említenünk, hogy például a bratislavai Palma azért nem készített elegendő fogpasztát, mert nem kapta meg a szükséges csomagolóanyagot. A tejipar hasonló nehézségekkel küzd. A keresett tartóstejböl azért kerül kevés a piacra, mert a Ruzomberoki Közép-szlovákiai Cellulóz- és Papírgyár, illetve a skalicai Grafobal csak 1990 után tudja növelni a korszerű csomagolóanyagok gyártását, viszont a vállalkozó mezőgazdasági üzemek csak enyhíteni tudják a fennálló gondokat, megoldani nem. További probléma, hogy számos feldolgozó vállalatnál meglehetősen elavultak a gépek és gépi berendezések. Tetőzi a bajokat, hogy az építkezési beruházások tervét a múlt évben csak 91,8 százalékra teljesítették, így sok helyütt nagyon nehéz körülmények között végzik munkájukat az élelmiszer-ipari dolgozók. ígéretes tervek, elképzelések és kezdeményezések szép számban akadnak az élelmiszer-termelésben, de még nagyon sokat kell tenni azért, hogy a lehetőségekhez mérten végre döntő fordulatot érjünk el az élelmiszer-ellátásban. BALLA JÓZSEF Az afgán ellenzék egyre nagyobb mértékű támogatást kap Pakisztántól és Szaúd-Arábiától (ŐSTK) - Navaz Tanai afgán védelmi miniszter a Bahtar hírügynökségnek adott vasárnapi interjújában kijelentette, az utóbbi két hónapban Pakisztán és Szaúd-Arábia jelentősen növelte az afgán ellenzéknek nyújtott katonai és pénzügyi támogatást. E két ország katonai tanácsadói elég nagy számban működnek a mudzsahidek körében, főleg Hoszt térségében, valamint Hil- mand és Zabul tartományokban. Pakisztán közvetlen részvétele a hadműveletekben, s az, hogy nehéztüzérséggel lőnek afgán területeket, a nemzetközi normák legdurvább megsértését jelenti, s ugyanakkor beavatkozás is Afganisztán bel- ügyeibe. , Türelmünk azonban véges, s az úgynevezett pesavari hetek vezetőinek felelniük kell majd azokért a szörnyű bűntettekért, amelyet az afgán nép ellen követtek el. A pakisztáni katonai klikknek is tudatosítania kell, hogy Afganisztánhoz hasonlóan az ő országuk területét is lehet rakétákkal lőni. Elérkezett anA Dél-csehorszá- gi kerület legnagyobb gépipari vállalata, a Stra- konicei Motorkerékpárgyár, az idén ünnepli megalapításának 70. évfordulóját. Termelési programjukat többek között a Skoda Favoritba való hajtóművek, motorkerékpárok, ipari robotok képezik. Felvételünkön Vladimír Lukás, a PROB 20- as ipari robot karját állítja be. (Jaroslav Sybek - ŐSTK felvétele) Milos Jakes a Kelet-szlovákiai kerületben (ŐSTK) - Miloá Jakeá, a CSKP KB főtitkára tegnap délután háromnapos munkalátogatásra a Keletszlovákiai kerületbe érkezett. Találkozik a kerület pártaktívájával, az állami szervek, társadalmi szervezetek képviselőivel és néhány jelentős ipari vállalathoz is ellátogat. (Folytatás a 2. oldalon) Ma ülést tart az SZKP Központi Bizottsága (ŐSTK) - Gennagyij Geraszimov szovjet külügyi szóvivő tegnap közölte, hogy Moszkvában ma plenáris ülést tart az SZKP Központi Bizottsága. Az SZSZK Nemzeti Frontja Központi Bizottságának ülése Növekvő aktivitás a CSKP XVIII. és az SZLKP kongresszusa előtt IGNÁC JANÁK ELVTÁRS BESZÉDE (Munkatársunktól) - Bratislavában tegnap ülést tartott az SZSZK Nemzeti Frontjának Központi Bizottsága. Megtárgyalták a Nemzeti Front szerveinek és szervezeteinek részvételét a CSKP XVIII. és az SZLKP kongresszusa tiszteletére kibontakozott kezdeményezés és aktivitás során. Az ülést Ignác Janák, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára, az SZSZK Nemzeti Frontja Központi Bizottságának elnöke nyitotta meg és vezette. A tanácskozáson jóváhagyták a Nemzeti Front Központi Bizottságában történt változásokat, amelyek az SZLKP, a Szlovákiai Nőszövetség és a Szlovákiai Újságírók Szövetsége képviseletére vonatkoznak. Az SZSZK Nemzeti Frontja Központi Bizottsága Elnökségének tagságából felmentette Elena Litvajovát, az SZLKP KB Elnökségének tagját. Az SZSZK Nemzeti Frontja Központi Bizottsága Elnöksége tagjává választotta Darina Kulinovát, a Szlovákiai Nőszövetség Központi Bizottságának elnökét és Eugen Hanis- kót, a Szlovákiai Újságírók Szövetsége Központi Bizottságának elnökét. Az SZLKP KB Titkárságának ajánlásával összhangban az SZSZK Nemzeti Frontja Központi Bizottsága titkárává választották Ol’ga Marhu- líkovát. A tanácskozás jóváhagyta a Nemzeti Front szlovákiai választási bizottságában történt változásokat, és titkárává Olga Marhulíkovát választották meg. Dániel Futej az SZSZK Nemzeti Frontja Központi Bizottságának alelnöke beszédében hangsúlyozta, hogy a dolgozók kezdeményezésétől, a Nemzeti Fronttól, annak politikai pártjai, tömeg- és társadalmi szervezetei tagjainak aktivitásától elvárjuk, hogy a gazdasági és társadalmi előrehaladásunk meggyorsításából, népünk életszínvonalának emeléséből jelentős részt vállaljanak. nak az ideje, hogy a fegyveres ellenzék elleni küzdelemben a politikai eszközök egész fegyvertára mellett teljes mértékben alkalmazni kell a katonai eszközöket is. Ide tartozik a legkorszerűbb fegyverek bevetése“ - hangsúlyozta az afgán miniszter. Benazir Bhutto pakisztáni miniszterelnök-asszony Pesavarban kijelentette, hogy országa nem vesz (Folytatás a 2. oldalon) Senica: Teljesítik a választási programot (ŐSTK) - Együttes ülést tartottak tegnap a Szlovák Nemzeti Front Se- nicai Járási Bizottságának és a Se- nicai Járási Nemzeti Bizottságnak, valamint a járás más szerveinek tisztségviselői. Az összejövetelen részt vett Iván Knotek, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Szlovák Szocialista Köztársaság miniszterelnöke. A résztvevők egyebek között megállapították: a Nemzeti Front Kerületi és járási párttitkárok tanácskozása Az átalakításban mindenkire számítunk (CSTK) - Szlovákiai tanácskozást tartottak tegnap Bratislavában a kerületi és járási pártbizottságok titkárai. A Szlovák Szocialista Köztársaság Mezőgazdasági és Élelmezésügyi, valamint Erdőgazdasági, Vízgazdálkodási és Faipari Minisztériumának reszortjában folyó komplex társadalmi átalakítás jelenlegi időszakában a pártszervek és -szervezetek által követett eljárás összehangolásával összefüggő időszerű feladatok teljesítésével foglalkoztak. Beszédében Ondrej Sáling, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára a CSKP KB 13. és az SZLKP KB azt követő ülése utáni időszakban végzett pártmunkát elemezte. Kiemelte, hogy ezekben az ágazatokban is mielőbb meg kell határozni a párt- és állami szervek hatáskörét. A továbbiakban hangsúlyozta: a következő időszakban a kerületi és járási pártbizottságokra az a fontos feladat hárul, hogy még intenzívebben érvényesítsék a párt vezető szerepét a gazdasági meszerveinek és szervezeteinek s a nemzeti bizottságoknak a választási program végrehajtása során kifejtett együttműködése az elmúlt három év során egyebek között hozzájárult ahhoz, hogy a járásban a Z akció keretében 147 millió korona értéket hoztak létre Knotek elvtárs, aki a Senicai járás SZNT-képviselője a Csehszlovák Sajtóiroda munkatársának nyilatkozott a járás választási programjáról. Hangoztatta, hogy a Nemzeti Front szervezetei és az állami szervek szorosabb együttműködésére van szükség, s ez elsősorban a nemzeti bizottságokra vonatkozik. Az alapvető formát ehhez a Nemzeti Front választási programjai jelentik. Az együttműködésben természetessé kell válni a képviselők számadásainak, mégpedig azokban a szervezetekben, amelyek a képviseleti szervekbe javasolták őket. De hatékonyabban ki kellene használni a képviselők és a választók találkozásait úgy, ahogyan ezt a Zvoleni, a Presovi, a Trnavai járásokban és Bratislavában teszik. A szocialista demokrácia erősítésében tanácsos jobban kihasználni a szövetkezeti szervezetek tapasztalatait, és a nyilvánosság elvének fontosságát sem szabad mellőzni. A lakosság aktivitásának fokozására jó alkalom lesz az új alkotmányról és a csehszlovák választási rendszer tökéletesítésével kapcsolatos nyilvános vita. Beszédének további részében méltatta a Nemzeti Front egyes szervezeteinek határozatait és konkrét tetteit. Felsorakoztatta azokat a specifikus formákat, melyekkel a tagság az átalakítás és szocialista társadalmunk demokratizálásához járul hozzá. A tanácskozáson felszólalt Ignác Janák is. Nagyra értékelte, hogy a politikai pártok és a Nemzeti Front tömegszervezeteinek életét és munkáját a fokozott intenzitás jellemzi. (Folytatás a 2. oldalon) Részvéttávirat (ŐSTK) - Milos Jakes, a CSKP KB főtitkára táviratban fejezte ki részvétét Nyugat-Berlin Szocialista Egységpártja Központi Bizottságának Horst Schmitt pártelnök elhunytéval kapcsolatban. Nagykövetek fogadása (ŐSTK) - Jaromír Johanes külügyminiszternél tegnap a prágai Őernín-palotában bemutatkozó látogatást tett Kató Csiszacsi, Japán újonnan kinevezett csehszlovákiai nagykövete. A külügyminiszter tegnap Anto- nio L. Campso Volgoist, az Uruguayi Keleti Köztársaság, valamint Ahmed Beit Juszufot, a Nigériai Szövetségi Köztársaság új csehszlovákiai nagykövetét is fogadta. A találkozón áttekintették a kapcsolatok fejlesztésének kérdéseit. chanizmus komplex átalakítása során A politikai munkában az utolsó két év és egyben az egész ötéves tervidőszak feladatainak teljesítésére kell összpontosítani a figyelmet, hogy ezzel jó feltételeket teremtsünk a 9. ötéves terv kidolgozásához. Az ülésen, amelyen Rudolf Van- co, az SZLKP KB osztályvezetője elnökölt, Július Varga, az SZSZK mezőgazdasági és élelmezésügyi, valamint Vladimír Margetin, az SZSZK erdőgazdasági, vízgazdálkodási és faipari minisztere is felszólalt. Beszédében Miroslav Zajíc, a CSKP KB osztályvezetője egyebek között leszögezte: az átalakítás bonyolult folyamat, s ehhez minden állampolgárnak aktívan hozzá kell járulnia. Jókívánságok (ŐSTK) - Gustáv Husák, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnöke táviratban fejezte ki jókívánságait Mario Soaresnak, a Portugál Köztársaság elnökének a fasiszta rendszer április 25-i megdöntésének, a szabadság napjának 15. évfordulója alkalmából.