Új Szó, 1989. április (42. évfolyam, 77-101. szám)
1989-04-24 / 96. szám, hétfő
Manapság minden átértékelődik? Egy vidéki sportszervezet gondjai Több mint hatvanéves múltra tekinthet vissza Taksonyon (Matús- kovo) a szervezett sportélet. A megalakulástól kezdve napjainkig a labdarúgásé volt a vezető szerep. Igaz, volt olyan időszak, amikor a nehézatlétika képviselői, a birkózók és a súlyemelők is otthonra találtak ebben a Galánta (Galanta) melletti községben. De ma már mindez a múlté. Sót, néhány éve az oly közkedvelt futball fölött is megkondultak a vészharangok. Újabb cél? A világcsúcs! Találkozás Szabó József olimpiai bajnok úszóval Szabó József 1969. március 1-jén született Budapesten. Magassága 186 cm, súlya 84 kg. A Bp. Honvéd tagja, Széchy Tamás az edzője, első mestere: Schumi József. Legjobb eredményei - világbajnokság: 1. (1986-ban a 200 méteres mellúszásban), 4. (1986-ban 400 m vegyesen). Európa-bajnokság: 1. (1987-ben 200 m mellen), 2. (1987-ben 400 m vegyesen). Tizenháromszoros magyar felnőtt bajnok. Legjobb teljesítménye 2:13,87 (200 m mell; ezt Strasbourgban az 1987-es Eb-n érte el). Jelenleg a sportegyesület három szakosztállyal működik. A labdarúgás mellett, az egyre népszerűbbé váló turisztika követel helyet magának a sportéletben. Az egykori focisták, az ,,öregfiúk" is megalakították saját szakosztályukat, tfj. Mézes Jánostól, az egyesület elnökétől megtudtuk, hogy a tagság 230 fős. Tehát gyakorlatilag a falu minden tizedik lakosa tagja az egyesületnek. Sok község tartja irigylésre méltónak ezt az arányszámot, ám egyeseknél a tagdíj befizetése jelenti az egyedüli szervezeti tevékenységet, így a 17 tagú vezetőségnek nincs oka az elégedettségre.- Sajnos, a járási központ közelsége, s falunk hozzácsatolása nemcsak pozitív változásokat hozott lakosaink életében. Nincs saját szövetkezetünk, nemzeti bizottságunk, felsőtagozatú alapiskolánk. Volt olyan időszak, amikor a fiatalok az építkezési tilalom miatt tömegesen beköltöztek a városba. Sokan váltak hűtlenné szülőfalujukhoz.- Nem is olyan régen még focicsapatunkról voltunk híresek. A felnőtt együttesünk a kerületi osztályban rúgta a bőrt. Akkor nem volt ritka a 400-500-as nézőszám a hazai mérkőzéseinken. S 1980-ban bekövetkezett a baj. Átszervezték a bajnokságot, s az új idénytől kezdve már csak az I. B-osztályban jutott számunkra hely. Jelenleg annak is örülünk, ha vasárnaponként százan kijönnek a pályára. A magasabb osztályban való jó szereplés igényesebbé tette a tak- sonyiakat. Vagy netán a szurkolókban van a hiba? Ottjártunkkor a sportegyesület rendezésében éppen autóbörze zajlott az edzőpályán. Megkérdeztük a helyi lakosokat, hogy mi a véleményük csapatuk szerepléséről? A legtöbben azt felelték: egyáltalán nem érdekli őket a sport, különösen most, hogy megkezdődtek a tavaszi munkák. Mint a Mátyusföld többi falujában, itt is óriási méreteket öltött a kertészkedés. Szinte minden család fóliázik, vagy dinnyét termeszt. Arra a kérdésre, hogy nem érzik-e szükségét a sportolásnak, így válaszoltak:- „Az otthoni második műszak után örülök, ha megpihenhetek". Az a tény, hogy ennek ellenére mégis működik a turisztikai szakosztály, szinte csoda értékű. Harminckét tagja van. Az embernek az a benyomása, hogy ma már csak a sportot fanatikusan szeretők hajlandók feláldozni szabad idejük egy részét szervezett tevékenységre. Azok a futballrajongók, akik a vasárnapi ebéd után végül is rászánják magukat, hogy kimenjenek a pályára, csendben izgulják végig kedvenceik kilencvenperces szereplését. . Nincs hangulata a taksonyi mérkőzéseknek. A vendégcsapatok ellenben szívesen játszanak itt, nincs mitől félniük, nincs megfélemlítő hangzavar, mintha semleges pályán folyna a játék. A taksonyi szurkoló számára természetes dolog a győzelem, hiszen ehhez szoktatták őt a sikerek idején.- Egy egyesület működéséhez természetesen pénz kell - állítja Mézes János. - A városi nemzeti bizottság évente 60 000 koronát bocsát rendelkezésünkre. Ezt az összeget teljes egészében felemészti a két pálya rendbentartása. A galántai szövetkezettől 9000 koronát kapunk. Hogy ez mire elég, azt hiszem mondanom sem kell, De nem is követelhetünk többet, hiszen a szövetkezet öt felnőtt csapatot patronál. Anyagi gondjainkat úgy próbáljuk megoldani, hogy bérbe adjuk a pályákat a város üzemeinek. Több vállalat rendezi falunkban a sportnapjait. A turisztikai szakosztály évente 3000 koronát, míg az öregfiúk2000- et kapnak. Tudjuk, hogy ez kevés, de többet nem tudunk előteremteni. Van egy autóbuszunk. Bérbe adtuk, s jelenleg a Gabőíkovo-Nagymaros vízi erőmű építésén dolgozó munkásokat szállítja. Ez is hoz valamit a konyhára. A kisebb javításokat önerőből végezzük. Nem is volna nagyobb baj, ha minden tagunk aktív lenne. Sajnos, mindössze hat-hét ember van, akikre számítani lehet. Az ő vállukon nyugszik az összes munka. A futballszakosztálynak három együttese van. A felnőttek és az ifjúságiak az I. B-osztályban, míg a diákcsapat a kerületi bajnokságban játszik. Czafík István egy évvel ezelőtt került Taksonyra, ahol egy nagyon fiatal gárda edzését vállalta el. A csapat átlag életkora alig haladta meg a 22 évet. Véleménye szerint az okozta a problémát, hogy a sikerek idején elhanyagolták a ifjúság nevelését. Kiöregedett egy generáció, s nem volt, aki átvegye a stafétabotot. ,,- Tavaly a nyári felkészülés egyáltalán nem úgy sikerült, ahogy elképzeltem. Az első három bajnoki találkozóra alig tudtam összeszedni tizenegy embert. Hogy hol voltak a többiek? A kertben, a fóliában megtermetteket kellett eladniuk, így nem jutott idő a focira. A negyedik mérkőzésünkön otthonunkban szenvedtünk vereséget, s ezt az idény végéig sem tudtuk kiheverni. A vezetőség a 6.-6. hely megszerzését tűzte ki célul, mi ezzel szemben a tizenkettedik helyen vártuk a tavaszi folytatást. Mind a játék, mind az eredményesség tekinteté- ben messze elmaradtunk sz .elvárásoktól. T , ^ Télen újabb csapás sújtotta az ] együttest. Négy hazai nevelésű játé-;; kos hátat fordított Taksonynak, más faluba szerződött. Hogy elkezdhessék a téli alapozást, három új labdarúgót kellett leigazolniuk, és ismét visszatért a csapathoz a 37 éves Matejka János. Már hagyománnyá vált, hogy a tavasz mindig eredményesebb, mint az ősz. Az ok nagyon egyszerű. A játékosoknak több idejük van az edzésekre, ugyanis szünetelnek a kerti munkák. 7 Van öt-hat olyan egyén a csapatban, akinek hozzáállásával messzemenően elégedett vagyok. Ók megszállottjai a labdarúgásnak. Ha a többiek is hasonlóképpen gondolkodnának, nem volnának kiesési gondjaink. Egy évig csapatvezető nélkül dolgoztunk, míg végre Matejka János elvállalta ezt a,,tisztséget“. Sokat köszönhetek Bukovszki László segítőtársamnak is. A csapat az eddigi tavaszi három fordulóban 5 pontot szerzett. „Ha sikerül a továbbiakban minden hazai mérkőzést megnyerni és idegenből két pontot rabolni, nem jelenthet gondot a bentmaradás“ - állítják a mindig optimista szurkolók. Az ifjúsági csapatot Bosák László vezeti. Sok tehetség futballozik irányítása alatt. A legkisebbekkel a „nagyok" kapitánya, Brizlák József foglalkozik. Úgy tűnik, a fiatalok nevelése ezúttal hozzáértők kezébe került. Czafík István bízik a jövőben. Húszéves edzői pályafutása alatt megtanulta, csak a jó értelemben vett fanatizmus hozhatja meg a várt eredményt. Nem szegte kedvét az az eset sem, amikor a tél folyamán az ifjúsági csapatból akarta átigazolni a legtehetségesebb játékost. Minden igyekezete ellenére terve kudarcba fulladt. A járási szervek nem ellenezték az átigazolást, de a mindössze 17 éves fiú nem vállalta a nagyobb megterhelést, a több ál-. dozatot követelő nagycsapatban való szereplést.-Volt idő, amikor a 17-18 éves fiúk megtiszteltetésnek vették, ha odaülhettek a felnőttek kispadjára. Ha pár percig a pályára léphettek, egyenesen a mennyekben érezték magukat. Úgy látszik, manapság minden átértékelődik. .. NÉMA LÁSZLÓ Ennyi olvasható Szabó Józsefről . a magyar olimpiai küldöttség kézikönyvében. S ha ehhez még hozzátesszük, hogy a dél-koreai ötkarikás játékokon „Joe“ (barátai csak így hívják) 2:13,52-es Európa-csúccsal megnyerte a 200 méteres mellúszást, a 400 vegyesen pedig negyedik helyen végzett, már ki is kerekedett a világszerte méltán híres magyar úszósport Darnyi Tamás utáni második legnagyobb csillagának miniportréja. Az alábbi beszélgetés Budapesten készült. • Hogyan ítéli meg most, hónapokkal a verseny után a szöuli döntő eseményeit, mennyi volt a taktikai szándék a táv hajrájában kicsikart győzelemben?- Azt előre tudtam, hogy kezdettől fogva nem leszek az élen, mivel nem vagyok robbanékony típus. Lényegében betartottam Széchy Tamás utasításait, ötvennél még negyedikként fordultam, majd száznál a harmadik, százötvennél pedig a második helyen. Bevallom, egy kicsit megijedtem, na nem magam miatt, hanem hogy a vezető szovjet Lozik netán mégiscsak tartani tudja az iramot, de ez végül mégsem következett be... • Meglett hát az újabb aranyérem.- Igen! Akkor, ott az volt a legfontosabb. Visszapillantva az egészre, már egy kissé bosszant, hogy ismét nem sikerült megjavítanom a világcsúcsot, amire már régen fenem a fogamat. Az 1987-es Eb-n négy tizeddel maradtam el a rekordtól, most tizennyolc századdal. • Mi változott az életében az olimpia után?- Lényegében nem sok. Folytatom a versenyzést, továbbra is az úszásnak szentelem majdnem minden energiámat. Napjaim nagy részét most is a Komjádiban töltöm, a szüleim csak késő este látnak. No meg jön az olimpiai felkészülés miatt elhalasztott érettségi... Szórakozás kevés, csak itt-ott. • Gondolom, népszerűsége azért tovább növekedett?- Már legutóbb is említettem: például egy középszerű labdarúgót inkább felismernek az utcán, mint mondjuk egy világklasszis úszót. No nem mintha ez nekem hiányzott volna, de azért e tekintetben némiképp változott a helyzet. Elég gyakran megtörténik, hogy az emberek megfordulnak utánam, egyesek meg is szólítanak, gratulálnak, esetleg tanácsot kérnek, vagy autogramot a gyereknek. Szóval ismertté váltam. Sokat hívnak különféle élménybeszámolókra is. Ha csak tehetem, mindig elmegyek, és a leveleket igyekszem megválaszolni. + Akadtak otyan kérdések is az "fc élménybeszámolókon, melyekre nem tudott választ adni?- Egy kisgyerek például megkérdezte, iskoláskoromban pontosan mennyit dobtam kislabdával. Hát ezt nem tudtam megmondani. Annyi biztos: elég jó voltam ebben, ugyanis a tornatanárnó gerelyhaj ítót akart faragni belőlem. Az atlétikát viszont nem túlzottan kedveltem, mert ott futni is kell, az pedig nem az én kenyerem. • Edzői azt mesélik, kezdő korában szinte azonnal tudott úszni. Mi a véleménye a tehetség szerepéről a sportban?- Jó ha van, de ez nem minden. Egy ideig még megy a dolog tehet- ségi alapon, utána már a kemény munka kell, hogy következzék. Meg egy jó edző... Szabó Joe (A szerző felvétele) • Erről jut eszembe: mit tart Széchy Tamásról?-Nincs vele gondom, remélem fordítva is így van. Vannak emberek, akik nem szeretik őt, és ezért valótlan dolgokat mondanak róla. Igaz, sokszor velünk szemben is nagyon kemény, s ez az adott pillanatban nem éppen kellemes, ám tudom, ennek a kitűzött cél érdekében így kell lennie. Hogy mi a titka? Borzasztóan céltudatos, pontos és fegyelmezett. Megteheti, mert önmagával szemben ugyanilyen igényes. Ha mondjuk elkések az edzésről, rossz rágondolni mit kapok. Jól rámijeszt, aztán az ember hajt, és amikor mindent teljesít, akkor bemondja: na jól van, el vagy engedve. Ez azért jó taktika, nem? • E$ Darnyi Tamás? ó barát vagy inkább rivális?- Azért nem rivális, mert tudom, őt nem lehet megverni. Köztünk az a különbség, hogy ő sokkal szívó- sabb, mint én. Haverok vagyunk. • Egerszegi Krisztina?-A Kisegér? Hát ő egy csodás kislány. Iszonyatosan tud dolgozni. Néha még nekem is volt az edzéseken olyan gondom, hogy meg akart verni. Fantasztikusan tud hajtani, és amikor az edzésnek vége, amikor alig állunk a lábunkon, erre ó külön kéri, hogy még szeretne úszni! Pedig naponta így is lemegy vagy húsz kilométer, emellett száraz edzés, mindez három fázisban úgy hét órán át! • Úgy tudom, az olimpia után azért Széchy mester engedélyezett némi lazítást?- Igen, főleg nekem, meg Darnyi- nak. Ez nagyon kellett, mert már torkig voltunk az egésszel. Mindketten felszedtünk közben vagy tíz kilót. De mire hiányozni kezdett a víz/ akkorra már fokozatosan újra beindult a körforgás, le is adtunk bőven, januárban az ausztriai edzőtáborozáson megint jól meghajtott az öreg. • Mi motiválhat egy olimpiai, világ- és Európa-bajnokot?- Az élet megy tovább, az újabb győzelmek. Fiatal vagyok, van még egy pár jó évem. Az idén augusztusban Bonnban lesz az Európa-bajnokság. No és az a fránya világcsúcs! Egyszer csak sikerül elkapnom... MAJOR LAJOS Arany, ezüst, bronz Az eddigi 52 jégkorong-világbajnok- ság érmesei: 1920 Antwerpen: 1. Kanada, 2. Egyesült Államok, 3. Csehszlovákia. 1924 Chamonix: 1. Kanada, 2. Egyesült Államok, 3. Anglia. 1928 St. Moritz: 1. Kanada, 2. Svédország, 3. Svájc, 5-7. Csehszlovákia. 1930 Berlin, Chamonix: 1. Kanada, 2. Németország, 3. Svájc, Csehszlovákia helyezetten. 1932 Lake Piacid: 1. Kanada, 2. Egyesült Államok, 3. Németország, Csehszlovákia nem indult. 1933 Prága: 1. Egyesült Államok, 2. Kanada, 3. Csehszlovákia. 1934 Milánó: 1. Kanada, 2. Egyesült Államok, 3. Németország, 5. Cséhszlo- vákia. 1935 Oavos: 1. Kanada, 2. Svájc, 3. Anglia, 4. Csehszlovákia. 1936 Garmisch-Partenkirchen: 1. Anglia, 2. Kanada, 3. Egyesült Államok, 4. Csehszlovákia. 1937 London: 1. Kanada, 2. Anglia, 3. Svájc, 5. Csehszlovákia. 1938 Prága: 1. Kanada, 2. Anglia, 3. Csehszlovákia. 1939 Bázel: 1. Kanada, 2. Egyesült Államok, 3. Svájc, 4. Csehszlovákia. 1947 Prága: 1. Csehszlovákia, 2. Svédország, 3. Ausztria. 1948 St. Moritz: 1. Kanada, 2. Csehszlovákia, 3. Svájc. 1949 Stockholm: 1. Csehszlovákia, 2. Kanada, 3. Egyesült Államok. 1950 London: 1. Kanada, 2. Egyesült Államok, 3. Svájc, Csehszlovákia nem indult. 1951 Párizs: 1. Kanada, 2. Svédország, 3. Svájc, Csehszlovákia nem indult. 1952 Oslo: 1. Kanada, 2. Egyesült Államok, 3. Svédország, 4. Csehszlovákia. 1953 Zürich: 1. Svédország, 2. NSZK, 3. Svájc, Csehszlovákia visszalépett. 1954 Stockholm: 1. Szovjetunió, 2. Kanada, 3. Svédország, 4. Csehszlovákia. 1955 Krefeld: 1. Kanada, 2. Szovjetunió, 3. Csehszlovákia. 1956 Cortina d’Ampezzo: 1. Szovjetunió, 2. Egyesült Államok, 3. Kanada, 5. Csehszlovákia. 1957 Moszkva: 1. Svédország, 2. Szovjetunió, 3. Csehszlovákia. 1958 Oslo: 1. Kanada, 2. Szovjetunió, 3. Svédország, 4. Csehszlovákia. 1959 Prága: 1. Kanada, 2. Szovjetunió, 3. Csehszlovákia. 1960 Squaw Valley: 1. Egyesült Államok, 2. Kanada, 3. Szovjetunió, 4. Csehszlovákia. 1961 Genf: 1. Kanada, 2. Csehszlovákia, 3. Szovjetunió. 1962 Colorado Springs: 1. Svédország, 2. Kanada, 3. Egyesült Államok, Csehszlovákia nem indult. 1963 Stockholm: 1. Szovjetunió, 2. Svédország, 3. Csehszlovákia. 1964 Innsbruck: 1. Szovjetunió, 2. Svédország, 3. Csehszlovákia. 1965 Tampere: 1. Szovjetunió, 2. Csehszlovákia, 3. Svédország. 1966 Ljubljana: 1. Szovjetunió, 2. Csehszlovákia, 3. Svédország. 1967 Bécs: 1. Szovjetunió, 2. Svédország, 3. Kanada, 4. Csehszlovákia. 1968 Grenoble: 1. Szovjetunió, 2. Csehszlovákia, 3. Kanada. 1969 Stockholm: 1. Szovjetunió, 2. Svédország, 3. Csehszlovákia. 1970 Stockholm: 1. Szovjetunió, 2. Svédország, 3. Csehszlovákia. 1971 Genf: 1. Szovjetunió, 2. Csehszlovákia, 3. Svédország. 1972 Prága: 1. Csehszlovákia, 2. Szovjetunió, 3. Svédország. 1973 Moszkva: 1. Szovjetunió, 2. Svédország, 3. Csehszlovákia. 1974 Helsinki: 1. Szovjetunió, 2. Csehszlovákia, 3. Svédország. 1975 München: 1. Szovjetunió, 2. Csehszlovákia, 3. Svédország. 1976 Katowice: 1. Csehszlovákia, 2. Szovjetunió, 3. Svédország. 1977 Bécs: 1. Csehszlovákia, 2. Svédország, 3. Szovjetunió. 1978 Prága: 1. Szovjetunió, 2. Csehszlovákia, 3. Kanada. 1979 Moszkva: 1. Szovjetunió, 2. Csehszlovákia, 3. Kanada. 1981 Göteborg: 1. Szovjetunió, 2. Svédország, 3. Csehszlovákia. 1982 Helsinki: 1. Szovjetunió, 2. Csehszlovákia, 3. Kanada. 1983 München: 1. Szovjetunió, 2. Csehszlovákia, 3. Kanada. 1985 Prága: 1. Csehszlovákia, 2. Kanada, 3. Szovjetunió. 1986 Moszkva: 1. Szovjetunió, 2. Svédország, 3. Kanada, 5. Csehszlovákia. 1987 Bécs: 1. Svédország, 2. Szovjetunió, 3. Csehszlovákia, 4. Kanada, 5. Finnország, 6. NSZK, 7. Egyesült Államok, 8. Svájc. Végezetül közöljük a tavalyi calgaryi téli olimpia sorrendjét: 1. Szovjetunió, 2. Finnország, 3. Svédország, 4. Kanada, 5. NSZK, 6. Csehszlovákia, 7. Egyesült Államok, 8. Svájc, 9. Ausztria, 10. Lengyelország, 11. Franciaország, 12. Norvégia. 1976-ban és 1982-ben az olimpia esztendjében is rendeztek világbajnokságot. 1980 óta a téli játékok évében nem játszanak a vb-címért. (sr)