Új Szó, 1989. április (42. évfolyam, 77-101. szám)

1989-04-03 / 78. szám, hétfő

A CSKP Központi Bizottsága 13. ülésének vitája ELEONÓRA HVIZDOéOVÁ elvtársnő, a CSKP KB tagja, a partizánskéi Augusztus 29. Cipőgyár varrómúhelyeinek vezetője A partizánskéi Cipőipari Szakmunkáskép­zőben jelentős mértékben javult a képzés valamennyi szakmai feltétele, elsősorban az oktatók képesítési tervének teljesítése révén. A csehszlovák oktatási-nevelési rendszer to­vábbi javítását célzó dokumentum nyilvános­ságra hozatala, majd megvalósítása óta a tel­jes pedagóguslétszám 98 százalékának, a szakmai képzést irányító mesterek 83 szá­zalékának és a nevelők 82 százalékának meg­van a szükséges képesítése. A gyakorlat azt mutatja, hogy a pedagógiai képzésben részt­vevők szakmai képesítésének javítása mellett elengedhetetlen tovább növelni elsősorban a szakmai-gyakorlati felkészítés színvonalát és az erre a célra előirányzott idő hatékony felhasználását, ami a munkásfiatalok felkészí­tésének leglényegesebb tényezője. Mindezek együtt nagyon fontos területek, amelyeknek alapvető hatásuk van a szakmai ismeretek elsajátításában, majd pedig a szakmunkás- képző végzős tanulóinak a termelési folya­matba történő beilleszkedésében. Ezzel kap­csolatban szeretnék rámutatni a géppark mű­szaki állapotának hatására, a végzős tanulók felkészülésében. Azok a végzős diákjaink, akik a cipőgyártási szakmákban kaptak szak­munkásbizonyítványt, azokon a gépeken szerzik szakmai ismereteiket, amelyeken a ci­pőgyártás folyik. így aztán nem is találkozunk különösebben nagy problémákkal, a gyártási folyamatokba történő beilleszkedésük során. Mindez azonban nem mondható el a gépipari szakmákról, mert azokon a területeken na­gyon elavult gépparkkal dolgoznak, amelynek a felújítási harmonogrammját elsősorban a je­lenlegi szállítói-megrendelői kapcsolatoknak „köszönhetően“ lehetetlen teljesíteni. A fiatalok szakmai felkészülésének javítá­sa és hangsúlyozása mellett a kívántnál sok­kal kevesebb figyelmet kapott a képzés során a munkásfoglalkozások iránti büszkeségre való nevelés, a szakma szeretetének kialakí­tása. Ugyanez mondható el lényegében az üzemhez való megfelelő kapcsolat kialakítá­sáról, amelyben a tanulóknak később dolgoz­niuk kell. Sok esetben ez éppen abból követ­kezett, hogy a vállalatok a szakmunkásképző tanulóit i,s igénybe vették és veszik akkor, amikor a tervteljesítéssel kapcsolatos munká­kat végzik. A szakmunkásképzők számára ágazatirá­nyítást javasolok, beleértve az itt dolgozó pedagógusok szakavatott irányítását az ága­zati szervek által, amelyekben véleményem szerint olyan szakembereknek kell helyet kapniuk, akik tökéletesen ismerik a pedagó­giai problémákat és megfelelő pedagógiai szakképzettséggel rendelkeznek. A szak­munkásképzőknek költségvetési szerveze­teknek kellene lenniük, amelyek pénzügyi kérdéseinek megoldásából a vállalatoknak is ki kell venniük részüket, természetesen azok­ról a vállalatokról van szó, amelyek részére a szakmunkásképzők a tanulókat felkészítik. A vállalat feletti szerveknek egyúttal meg kell határozniuk a szaktanintézet és a vállalat kölcsönös kötelességeit, elsősorban gazda­sági területen. A középfokú szakmunkáskép­zőkben kedvező visszhangra találtak a CSSZSZK kormányának azon intézkedései, amelyek módosították a bérelóírásokat. Itt elsősorban azokra gondolok, amelyek a szak­mai képzést végző mesterekre és nevelőkre vonatkoznak. Ezek azt a törekvést mutatják, miszerint a szóban forgó szakemberek bérét közelíteni kell a megfelelői termelési ágazat­ban dolgozó mesterek béréhez, a nevelőkét pedig az iskolaügyi tárcákban dolgozókéhoz. Nagyon fontos lesz a jövőben, hogy ez az intézkedés meg is valósuljon a gyakorlatban az előirányzott határidőn belül. Jelenleg az egyik alapvető gondunk, amely a partizánskéi Cipőipari Szakmunkásképző konkrét feltéte­leiből ered - a végzős tanulók beilleszkedése. Azoknak a végzős tanulóknak - ezek elsősor­ban lányok akik az általam irányított kollektí­vába kerülnek szakmunkásbizonyítványuk megszerzése után, jól felkészültek. A dolgo­zókollektívák azonban a későbbiek során gyakran adósak maradnak a fiatalok szakmai nevelésével. De további gondok is akadnak, mint pl. a teljesítménynormák teljesítése, az egyes munkafolyamatok végzésébe történő beilleszkedés, a termelés minősége, stb. A partizánskéi Augusztus 29-e cipőgyár állami vállalatának gumifeldolgozó üzemében ebben a tekintetben pozitív irányzatok ta­pasztalhatók, tekintettel arra, hogy éppen a felsorolt problémaköröknek - immár huza­mosabb ideje - kiemelt figyelmet szentelnek a kommunisták, a vezető dolgozók és a szo­cialista brigádtagok egyaránt. Az egyik na­gyon fontos tényező, amely döntő jelentőség­gel bír azzal kapcsolatban, hogy a végzős tanulók miként illeszkednek be a kollektívák­ba, az mindenekelőtt a munkahelyen tapasz­talható emberi kapcsolatok színvonala. Azok­ban a kollektívákban, amelyekben nagyon érzékenyen viszonyulnak a szakmunkáskép­ző végzős tanulóihoz, amelyekben fokozato­san bízzák meg őket az egyes munkafolya­matokban rájuk háruló feladatokkal, figyelem­be véve képességeiket is, a fiatalok sokkal jobban és könnyebben alkalmazkodnak új munkahelyi feladataikhoz, megszilárdul kap­csolatuk a kollektíva többi tagjaival, erősödik vonzalmuk munkatársaik és az üzem iránt. Már jó néhány éve tartó problémát jelent számunkra az, hogy a kedvezményezett szakmák közé sorolhassuk be a cipőfelső­rész-készítő szakmát, ami elsősorban a nőket érinti. A partizánskéi állami vállalat éppen ezen a területen küszködik megfelelő szak­munkáshiánnyal, emiatt kénytelen a vállalat bizonyos kooperációs feltételek között külön­böző szervezetekkel varratni a cipőfelsőré­szeket, ami által növekednek a vállalat gaz­dasági terhei. Ha a cipőfelsőrész-készítő szakmát is azok közé sorolhatnánk, amelyek kedvezményezettek, minden bizonnyal nőne iránta az érdeklődés. Ezt az óhajunkat már több ízben tolmácsoltuk az OGAKO termelé- si-gazdasági egység korábbi vezérigazgató­ságának, amely e szakmunkásképzőt létre­hozta. A vezérigazgatóság révén eljutott kö­vetelésünk az SZSZK Ipari Minisztériumához a Nyugat-szlovákiai Kerületi Nemzeti Bizott­sághoz, akárcsak a Szlovák Szakszervezeti Tanácshoz, azonban mind ez idáig megoldás nem született. A felvetett probléma továbbra is követelés és bírálat tárgyát képezi, amit a szakmunkásképző pártalapszervezetének vezetősége az évzáró párttaggyűlésekre tör­ténő felkészülés során többször is hangozta­tott. Ezeknek a gondoknak a megoldása je­lentősen hozzájárulna a munkásfoglalkozá­sokra készülő fiatal generáció jobb szakmai felkészítéséhez. Mindez azért is nagyon fon­tos, mert a nálunk munkát találó fiatalok kétharmada éppen a középfokú szakmunkás- képzőnkben nevelődik és kapja szakmai kép­zését. Ezek azok a fiatalok, akik a jövőben döntő mértékben veszik ki részüket társadal­munk átalakításából. IIUDOVÍT KILÁR elvtárs, az SZSZK oktatási, ifjúsági és testnevelési minisztere 989. IV. 3. Az oktatásügyről kibontakozott szokatlanul széles körű vita valóban demokratikus alapot teremtett az iskolákban folyó munka tökélete­sítésére irányuló, hatékony kivezető út kere­séséhez. Az álláspontok, észrevételek és öt­letek színes spektrumában a nevelés minősé­gével, színvonalával és hatékonyságával kapcsolatos kérdéskör került előtérbe. Tudatában vagyunk annak, hogy nem si­kerül következetesen megvalósítanunk a kommunista nevelést. Ennek egyik okát abban látjuk, hogy meglehetősen egyoldalú­an törekedtünk a tananyag új tartalmának érvényesítésére, és abban a hiszemben, hogy ha jól tanítunk, a nevelési eredmények szinte maguktól értetődnek. Ilyen hozzáállás­sal és a műveltséggel szemben támasztott, szüntelenül növekvő követelmények mellett, iskoláinkból talán gazdag ismeretekkel felvér­tezett fiatalok kerülnének ki, de az életre erkölcsileg, politikailag, egyszóval emberileg kevésbé lennének felkészítve. Ezért a kiindu­lópontot a lenini gondolatok következetesebb valóra váltásában kell látnunk, mely szerint a szocialista iskolának a személyiség kom­munista nevelésének eszközévé kell válnia. Ennek a feladatnak a megvalósítására azon­ban jobban fel kell készítenünk a pedagógust. Nem minden esetben sikerül következetesen valóra váltani az iskola, a pedagógus és a család együttműködését a gyermekek ne­velésében. Iskoláinkban még mindig nem elég követ­kezetes a fiatalok önkéntes, társadalmi, politi­kai, tanulási és munkaaktivitásán, a saját önigazgatási szerveiken alapuló nevelése; ezekben a szervekben a fiatalok ugyanis megtanulnának felelősséget vállalni önma­gukért és a közösségért, megtanulnának élni, dolgozni és dönteni. Az ifjú nemzedék nevelé­sét tekintve adós a neveléstudomány is. Nem volt képes rugalmasan és megfelelően rea­gálni az ifjú nemzedék fejlődésében újonnan felmerülő jelenségekre és gondokra. Ez meg­követeli a pedagógusoktól, az oktatásügy irá­nyító dolgozóitól, de a neveléstudománytól is, hogy komplex módon tárják fel ennek az állapotnak az okait, azért, hogy megfelelő intézkedéseket hozhassunk. Az iskolában kötelesek vagyunk az eddigi­nél sokkal következetesebben biztosítani a zavartalan munka feltételeit. Szélesre kell tárnunk az iskola kapuját az élet és gyakorlat előtt. Tisztában vagyunk azzal, hogy a neve­lőmunkára fordítandó időből a pedagógusok adminísztratív kötelességei is gyakran lecsíp­nek egy keveset. Ezért kezdtük meg az utóbbi időben a papírmunka céltudatos csökkenté­sét. Például a pedagógus a tanulóval kapcso­latos terjedelmes napló írása helyett több időt fordíthat a tanulókkal folytatott mindennapi párbeszédre, egyéni foglalkozásra. Nem új­keletű módszerek ezek, de eddig nem sikerült őket következetesen realizálni. Az iskola egyedül nem képes megbirkózni ezekkel a gondokkal azoknak a megértése nélkül, akik zavarják az oktatási intézmény munkáját, mindennapi menetét, s ez gyakran maga a minisztérium. Ezért nagyon ügyelnünk kell ezekre a dolgokra, s nem csupán a minisztéri­umnak, hanem az oktatásügy többi irányító szervének is. A nevelőmunkát közvetlen kap­csolatban a gyakorlattal és együttműködve vele még offenzívébben kell szerveznünk és megvalósítanunk, hogy az iskola, mint egész, a társadalmi, politikai mozgás homlokterébe kerüljön, és az átalakítás eszköze és tárgya legyen. Kívánatos lenne, hogy a napjainkban folytatott nevelési párbeszéd a szocialistael­lenes egyének és csoportok céljainak és tevékenységének a megmagyarázására irá­nyuljon, azokéra, akik a társadalmunk fejlődé­sében felmerülő problémákon élősködnek és a saját politikai játszmájukba a politikailag tapasztalatlan fiatalokat is igyekeznek bevon­ni. Felszólítottuk ezért pedagógusainkat, hogy tanítványaikkal bontakoztassanak ki párbeszédet. Úgy látszik azonban, hogy nem minden pedagógus van felkészülve az ilyen dialógusra. A Szlovák Szocialista Köztársaság alapis­koláiban csaknem hétszázalékos a kétváltá- sos tanítás, s ez gyors megoldást sürget. Az iskolai munka tartalmát és módszereit tekint­se már ebben a tanévben számos intézkedést hoztunk s újabbakat a jövő tanévben és az azt követőkben szándékozunk hozni. A kapaci­tás, a szükséges férőhely kialakításának kér­désével az SZSZK kormánya is foglalkozott, s konkrét intézkedéseket hozott a személyi, az anyagi-tárgyi feltételek javítására. Az alapiskolákban csaknem háromezer pedagógus hiányzik, de jelentős a hiány a kö­zépiskolákban és a felsőoktatási intézmé­nyekben is. Nagy gondot okoz az iskolák tanteremhiánya és tárgyi ellátottsága. Tuda­tosítjuk, hogy jobban ki kell használnunk a sa­ját tartalékainkat is. Márpedig vannak tartalé­kaink; például vissza kell adni az iskoláknak azokat a dolgozókat, akik eredetileg tanítot­tak, jelenleg azonban a kerületi és a járási nemzeti bizottság szerveiben tevékenyked­nek. Szlovákiában ez 524 munkaerőt jelent. Felül kell vizsgálnunk az iskolák szakfelügye­letét is. A tanfelügyelők száma 76 dolgozóval meghaladja a kormány által megállapított lét­számot. Felül kell vizsgálnunk a kerületi és járási módszertani központok'(a kerületi pe­dagógiai intézetek és járási pedagógiai fel­ügyelet) tevékenységét is azzal a céllal, hogy hangsúlyosabbá váljon az irányítás járási szintje. A kerületi pedagógiai intézetekben 237 dolgozó működik. Tartalékaink vannak az ágazati, a tudományos kutató- és szakmai bázis átszervezésében is. Azért, hogy csök­kentsük a kétműszakos tanítást, a nemzeti bizottsággal együttműködve az eddiginél job­ban ki kell használni az iskolaépítésben a fa­anyagot és az előregyártott elemeket. Ez meggyorsítaná az építési munkálatokat, a ké­sőbb feleslegessé vált épületeket pedig ifjú­sági klubokként használhatnánk. Keressük a kisiskolák gondjainak a megoldását, az osztatlan iskolák kérdése ugyanis, különösen a vegyes lakosságú térségekben érzékeny probléma. Felül kell vizsgálnunk a nemzetisé­gi óvodák, alap- és középiskolák hálózatát, ügyelnünk kell a szlovák nyelv jobb elsajátítá­sára. A legtöbb észrevétel, megjegyzés a gya­korlat részéről a szakmunkásképző iskolákkal és a felsőoktatási intézményekkel kapcsolat­ban hangzott el. Ezek többsége jogos. Az iskola és a gyakorlat együttműködése azon­ban kétoldalú. A gyakorlatnak jobban részt kellene vennie nemcsak a végzősök szakmai arculatának kialakításában, hanem az oktató­nevelő munka anyagi-műszaki feltételeinek a megteremtésében is. A szakágazatok azon­ban figyelmen kívül hagyják a szövetségi kormánynak azt a rendelkezését, hogy a kor­szerű eszközök nullszériáját adják a felsőok­tatási intézményeknek, sőt, esetenként nem hajlandók elhelyezkedni a végzős növendé­keket sem, holott nemegyszer ók maguk kérték felkészítésüket, vagy külföldi tanulmá­nyaik folytatását. Nekünk is jobban kell azon fáradoznunk, hogy a felsőfokú képzés tartal­mában, rendszerében és formáiban átütőbben és rugalmasabban tükröződjenek a gyakorlat igényei. Nem vásárolhatjuk meg, nem kap­hatjuk meg minden esetben a csúcstechnikát, ezért számos nehézséget az eddiginél kezde­ményezőbben kell megoldanunk. Kihelyezett tanszékeket létesítünk közvetlenül a terme­lésben és a tudományos-mutató bázisokon azzal a céllal, hogy a hallgatók megismerjék és megtanulják alkalmazni a legújabb techno­lógiát, megismerjék a laboratóriumot és azt a technikát, mely a tudományos kutatóintéze­tek és a gyakorlat rendelkezésére áll, s hogy nagyobb mértékben használjuk ki az adott intézet vagy vállalat legjobb szakembereit, és a hallgatók számára már a tanulmányaik idején lehetővé tegyük, hogy aktívan bekap­csolódjanak a gyakorlati feladatok megoldá­sába. Fontos azonban, hogy ez iránt nagyobb érdeklődést tanúsítsanak maguk a vállalatok és szervezetek is, azok, melyek számára felkészítjük a hallgatókat. A Szlovák Szocialista Köztársaság hat fel­sőoktatási intézményében - az SZSZK kor­mányának határozata értelmében - kísérleti­leg olyan központokat létesítettünk, melyek­nek feladata, hogy kifejlesszék és elkészítsék a felsőoktatási intézmények és a gyakorlat számára szükséges egyedülálló eszközöket. Hasonló célokra használjuk ki a kiegészítő gazdasági tevékenységet is. Fontos azon­ban, hogy az ebből a tevékenységből szár­mazó anyagi eszközök kihasználásának kri­tériumait átértékeljük. Keressük a tudomá­nyos kutatókapacitás hatékonyabb kihaszná­lásának módját is. Számos más kérdést is halaszthatatlanul meg kell oldanunk, vagy feldolgoznunk köz­vetlen kapcsolatban az oktató-nevelő folya­mattal. Ilyen például a permanens művelődés rendszere a középiskolákban és a felsőokta­tási intézményekben, továbbá a kiváló gya­korlati szakembereknek és a tudósoknak a bevonása az oktató-nevelő munkába, akár pedagógusként, akár óraadó tanárként vagy csak előadóként. Számos jogos kritika hang­zott el a felsőoktatási intézmények részéről az irányítást illetően. Az utóbbi két évben több intézkedést fogadtunk el, melyek decentrali­zálják a jogkört és mozgósítják az aktivitást és kezdeményezőkészséget, további intézkedé­seket is fontolóra veszünk a készülő főiskolai törvénymódosításban. A korábban jóváha­gyott intézkedések valóra váltása során szer­zett első tapasztalatok azt mutatják, hogy a tavaly megkezdett út helyes, de nem egy­szerű. Sokáig ugyanis adminisztratív eljárá­sok szerint igazodtunk, ezek szerint éltek és dolgoztak a felsőoktatási intézmények tiszt­ségviselői is, bár egyeseknek ez még ma is így felel meg. Például kevésbé használják ki azt a lehetőséget, hogy a tananyag tartalmá­nak harminc százalékát megváltoztassák. Számos új és számos régi gond vár sürge­tő megoldásra. Ezeknek azonban megfontol­tan és felelősségteljesen kell eleget tennünk a minisztertől kezdve a tanítóig. Optimizmus­sal látunk munkához, mert számíthatunk a kommunista párt teljes támogatására és segítségére, és építhetünk azokra a jó ered­ményekre, amelyeket iskoláink a múltban ér­tek el. Prágában van Csehszlovákia egyetlen olyan gimnáziuma, amelynek szakosított osztályaiban képzőművészeti nevelés is folyik. Az ilyen jellegű oktatás célja a diákok képzőművészeti érdeklődésének szakszerű továbbfejlesztése. A tananyag magába foglalja a rajzot, a festést, a grafikát és ezekhez kapcsolódva olyan további képzőművészeti ágakat, mint a díszítőművé­szet, modellezés, valamint báb- és díszlettervezés. Petr Matiőka (ÖTK) felvételén Dániel Pilous és Milán Hrdliöka ismerkedik a különböző grafikai technikákkal.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom