Új Szó, 1989. március (42. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-10 / 59. szám, péntek

„Itt a Csehszlovák Rádió magyar nyelvű adása“ NEGYVEN ÉVVEL EZELŐTT INDULT ÚJRA TERMÉKENY ÉVTIZED A Csehszlovák Rádió naponta magyar nyelven is szól a hallgatókhoz. Reggelente vagy kora délután számos hallgató - nagyrészt Szlovákia déli járásaiban - bekapcsolja rádiókészülékét, hogy anyanyelvén hallgathasson műsort. Jó ideje így van ez. A hazai magyar adás szerkesztőségei ez év januárjában megkezdték tevékenységüknek immár az ötödik évtizedét. Csakhogy a hazai magyar rádióadás nem 1949-ben kezdődött. Ehhez a dátumhoz, ugyan közvetve, kötődött az a munka, amelyet eltérő politikai és gazdasági viszonyok között, de elkötelezetten, lelkiismeretesen, szakmai hozzáértéssel és főleg a hallgatóság igényeire ügyelve végeztek a rádió munkatársai a két világháború közötti időszakban. Ungváry Ferenc, aki éveken át a szlovákiai magyar rádióadás vezetője volt, 1935-ben a Csallóközben riportot készít egy árvízvédelmi gyakor­laton (Archív felvétel) Sugároz reggel, sugároz délben, sugároz délután. Hétfőtől péntekig 7 és 8, aztán 12 és 13, majd 15 és 16 óra között. Hírek, tudósítások, sport és muzsika, sajtószemle, napi krónika - a hét első öt napján ezek az állandó műsorok. Szombaton 8- tól 16 óráig, vasárnap 7-től 15 óráig színesebb a kínálat. Mesét kapnak a gyerekek, zeneországban és távoli tájakon barangolhatnak a nagyob­bak, rádíóegyetemre ,,járhatnak", akik tanulni akarnak, hangverse­nyek, opera- és operett-összeállítá- sok, nótadélutánok és popkoncertek „résztvevői“ lehetnek fiatalok és idősebbek, az irodalomkedvelők rá­diójátékokat hallgathatnak, de jut egy kis „hazai“ a kiskertészek és a műszaki beállítottságúak asztalára is. Az 1017 kHz-en, a 249,9 méteres hullámhosszon naponta hangzanak fel az ismerős szavak: „Itt a Cseh­szlovák Rádió magyar nyelvű adása. “ Negyven év telt el a felszabadu­lás utáni első magyar nyelvű hírköz­lés óta. Negyven év, amely alatt többször is változott a magyar adás műsorstruktúrája. A kezdet kezde­tén 15 perces hírösszefoglalót kap­tak csupán a hallgatók, később, heti nyolc órában a híreken kívül már kultúrpolitikai magazint is. A 60-as években, amikor megalakult az önálló magyar főszerkesztőség, 25 Órára, a 70-es években pedig 35 órára emelkedett a műsoridő és ennyi ma is, amikor 42 munkatársa (29 szerkesztője, két rendezője, négy bemondója és hét adminisztra­tív dolgozója) van az adásnak. Nem én számoltam össze, de hiszem, hogy így van: 34 féle műsor készül a bratislavai magyar rádiósok szobáiban. Jakál István főszerkesz­tő szavai szerint a jelenlegi gárda rátermett, ügyes szerkesztőkből áll, és ő maga is rabja a rádiónak.- Harmincadik évemet töltöm ezen a munkahelyen - mondja -, egy nehéz időszak után, 1971-ben neveztek ki főszerkesztőnek. Leg­fontosabb feladatunknak mindig is azt tartottam, hogy a hazai esemé­nyek krónikásai legyünk. Természe­tesen nemcsak a híradásra gondo­lok most, hanem azokra a műsorok­ra is, amelyek az itteni magyar kultu­rális élet újabb és újabb fejezeteiről tudósítanak. Hogy vetélytársak nél­kül dolgozunk? En úgy érzem: nem vagyunk könnyű helyzetben így sem, mivel hallgatóink a Kossuth és a Petőfi adó műsorát is fogják, és azok egész nap színvonalas műso­rokat sugároznak. Mi nem tudunk versenyre kelni sem velük, sem a szlovák kollégákkal, hiszen náluk is, nálunk is egészen mások a felté­telek. Egyetlen példát említek csak meg: külföldi tudósítók helyett ne­künk csupán kerületi munkatársaink vannak, bár ha lenne is mondjuk egy-egy moszkvai és New York-i tudósítónk, a szűkre szabott műsori­dőnk akkor sem nagyon engedné meg, hogy gyakran foglalkoztassuk őket. Nekünk meg kell elégednünk azzal az előnnyel, amelyet a napila­pokkal szemben élvezünk, hogy kommentárral vagy jegyzettel azon­nal reagálhatunk a távirati iroda hí­reire.- Ami a heti műsoridőt illeti: to­vábbra is harmincöt óra marad?- Még csak negyvenre sem emel­hetjük, mert arra sincs lehetőségünk. Annál inkább szeretnénk viszont a meglévő műsorok színvonalát emelni. Ez persze, nem jelenti azt, hogy egy műsornak tíz-tizenöt évig kell futnia; ha akarunk, újakat indít­hatunk. Ma már nemcsak műszaki­lag, anyagilag is jobb helyzetben vagyunk, mint évekkel ezelőtt; szer­zőinket ugyanolyan jól fizetjük, mint a szlovák kollégák. És mégis azt kell, hogy mondjam: meglepően ke­vés rádiójátékot kapunk. Szinte alig- alig vannak hazai szerzőink. Hiába hirdetünk kétévenként pályázatot: ötven-hatvan pályaműből jó, ha né- gyet-ötöt el tudunk fogadni és egy- egy ritka kivételtől eltekintve azokat is alaposan meg kell dolgozni. S bármilyen furcsán hangzik is, ez a négy-öt eredeti rádiójáték már jó eredménynek számít. Új színekre, friss hangokra, fiatal hazai tehetsé­gekre várunk - adásaink tőlük, álta­luk is érdekesebbek, változatosab­bak lehetnének. A fiatalok támoga­’ tását egyébként is fontos felada­tunknak tartjuk; irodalmi műsoraink­ban az idősebb írók, költők mellett az ifjabb nemzedék képviselőinek is teret biztosítunk. A lehetőség tehát adott - de él­nek-e vele a fiatalok? Választ Lacza Évától, az irodalmi rovatszerkesztő­jétől kapok.-Nem általánosíthatok... Egye­sek elhozzák vagy elküldik az írásai­kat, másoknak könyöröghetek, ak­kor sem sietnek. Én azt szeretném, ha mindenki szerepelne a műsora­inkban, akinek kötete jelent már meg. A hazai magyar irodalommal az Egy hazában és a Tíz perc iroda­lom foglalkozik, de ugyanezekben a műsorokban sok minden másról is szó esik. Például az írószövetség magyar szekciójának munkájáról, egy-egy évforduló kapcsán neves külföldi írókról, költőkről, legfrissebb köteteikről. Készítünk összeállításo­kat a könyvterjesztésről, a Csema­dok kulturális tevékenységéről, a könyvesboltokról és a könyvtárak­ról is, ötletben azt hiszem nem lesz hiány nálunk a jövőben sem. És hogy valami egészen másról is szól­jak: réges régi hangfelvételeket, sok-sok évvel ezelőtti dokumentu­mokat őrzünk, maradandó értékű beszélgetéseket Lőrincz Gyulával, Szabó Bélával, Egri Viktorral, Bábi Tiborral, Dúdor Istvánnal, magyar nyelven készült interjút Emil Boles­lav Lukáccsal - itt, az új épületben ezeket is rendszerezni szeretnénk végre. Itt az új épületben... 1985 tava­sza új fejezet a magyar adás törté­netében. Protics János főszerkesz­tőhelyettes szerint a hallgatók meg sem érezték a Zoch utcából a Mytna utcába való átköltözést.- Lehet, hogy meglepő: a műsza­ki feltételek a régi épületben is jók voltak, itt elsősorban annak örülünk, hogy szebb, kultúráltabb környezet­ben dolgozhatunk. Bár jártam én már külföldön olyan szerkesztőség­ben is, ahol 15-20 ember elképesz­tő körülmények között dolgozott egy irodában, de a lap, amit kiadtak, csodálatos volt. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy visszasí­rom a régi házat, nem, dehogyis! Itt olyan stúdiókat, olyan vágószobákat kaptunk, amelyek lényegesen job­bak, mint a régiek; itt a szerkesztők egyedül, maguk vághatják anyagja­ikat.- Láttam, hogy a hírszerkesztő irodájában távírógépük is van.- Ez is nagy előny a régi mód­szerrel szemben. A Zoch utcai épü­letben a központi telexirodától kap­tuk a híreket, de két emeletet kellett megtenni értük. Itt a hírszerkesztő azonnal látja a távirati iroda jelenté­seit, s ami ugyancsak fontos: egy csúcstechnológiával ellátott sztereo színestévé segíti a munkáját, így a magyar mellett az osztrák televízió képújságát is figyelemmel kísérheti. Ez nagy dolog, ezáltal még több friss hírrel szolgálhatunk.-Tudom, hogy ilyesmiről egyelő­re szó sincs, de ha mégis növelhet­nék a műsoridejüket, volna mivel megtölteniük?- Csak abban az esetben, ha nö­velhetnénk a szerkesztők létszámát. Mert ennyi emberrel több műsort készíteni szerintem elképzelhetet­len. Nálunk, különben is komoly nor­marendszer van; néha az az érzé­sem: épp ettől riadnak vissza a vég­zős főiskolások. Én egyre inkább azt tapasztalom, hogy nem nagyon vonzza őket ez a pálya. De hogy pontos választ adjak a kérdésre: ha növelnék a műsoridőnket, nem is tudom, hol, melyik hullámhosszon sugároznának bennünket. Jelenleg középhullámon megy az adásunk, ugyanott, ahol egyébként a Hviezda sugároz. Állítólag a 90-es években át kellene térnünk az URH-ra, ennek viszont van egy műszaki akadálya: borzasztó lassan épülnek az or­szágban a rádióadók. Ugyanott pe­dig, ahol most közvetítünk, azért nem sugározhatnánk későbbi idő­pontban, mert nyáron, késő délután, amúgy is „elnyom“ bennünket a tö­rök, olyan erős adója van. Változást tehát a műsorok minőségében, tar­talmában akarunk elérni. Én például a komolyzenei összeállításokat sze­retném módosítani, hiszen ma, ami­kor az opera megszállottjai már hifi­berendezésekkel, kompaktlemezek­kel rendelkeznek,-snem veszem biz­tosra, hogy a középhullámon hall­gatják kedvenc áriáikat.-Ha már a hallgatóknál tartunk- mit tudnak róluk? Mennyien hall­gatják műsoraikat? Végeznek-e közvéleménykutatásokat?- Mi nem, de másfél évvel ezelőtt mások végeztek helyettünk. Az eredmény kellemesen meglepett bennünket. A felmérések ugyanis egyértelműen arra utaltak, hogy a lakosság nemzetiségi összetételé­nek megfelelő számú hallgatókö­zönségünk van. Egyes műsorokat nagyobb, másokat kisebb figyelem kísér. A Fiatalok stúdiójának és a Fi­atalok a mikrofon előtt című összeál­lításnak, valamint a Napi krónikának meglepően magas volt a hallgatósá­ga. Alig volt mérhető viszont az Iskolások műsorának, és ez nagyon fáj nekünk, mert rengeteg energiá­val, nagyon igényesen, szakem­berek, pedagógusok bevonásával készül a műsor. Augusztus végén, szeptember elején az összes ma­gyar tanítási nyelvű alapiskolába el­küldjük a műsor egész évi tervét- a jelek szerint feleslegesen. Való­színűleg ott a baj, hogy kedden és csütörtökön délelőtt tíz órakor sugá­rozzuk a műsort, délután kettő óra­kor pedig ismételjük, tehát vagy a ta­nítási időben, vagy a napköziben való szabad foglalkozás órájában. Pusztába kiáltott szó marad tehát minden szavunk.- Ha a magyar adást teljes egé­szében vesszük - műsoraival, jelen­legi gárdájával betölti-e azt a szere­pet, amelyet Nyugat-Szlovákiától a keleti határszélig be kell töltenie?- Nehéz kérdés... a válaszom mégis az, hogy igen. Mert akárhogy nézzük is: az Új Szó után a rádió a legfontosabb tömegtájékoztatási eszköz, amelytől a hallgatók nem­csak friss információt kapnak, ha­nem kultúrát is. Aki rendszeresen hallgatja műsorainkat, az tudja: a hazai magyar irodalmon kívül a Matesz-előadásokat, képzőművé­szeink kiállításait is figyelemmel kí­sérjük, arról nem is szólva, hogy kassai (Kosice) és komáromi (Ko­márno) színészeink tőlünk kapják egyetlen színházon kívüli szereplési lehetőségüket. Jelenlegi gárdánk minden feladatot teljesíteni igyek­szik, hogy aztán milyen szinten, azt döntsék el a hallgatók. Szándékaink, elképzeléseink tisztességesek, és ki merem jelenteni azt is: aki itt dolgo­zik, annak szívügye a Csehszlovák Rádió magyar nyelvű adása. SZABÓ G. LÁSZLÓ A korabeli csehszlovák rádiótár­saság, a Radiojournal munkatársai már 1926 előtt kíváncsian nyomon követték az első szlovák nyelvű adá­sok visszhangját. S tisztában voltak azzal, hogy a bratislavai, majd ké­sőbb a kassai (Kosice) adóállomás hatósugarában magyarok is élnek. A rádiónak - s nem csak annak - igazodnia kellett ehhez a tényhez. A nemzetiségi kapcsolatok korabeli bonyolultsága következtében ez nem volt könnyű. A vitából nem hiányoztak a szélsőséges nézetek sem. Egyrészt az olyan követelmé­nyek, hogy szüntessék meg a szlo­vák adást s ezáltal a szlovákiai ma­gyar hallgatók számára tegyék lehe­tővé a budapesti adás zavartalan vételét, másrészt pedig annak szor­galmazása, vessék el a magyar rá- dióengedély-tulajdonosok jogos igé­nyét, hogy Szlovákiában indítsák el számukra az anyanyelvi műsorszó­rást. A Radiojournal egyetértett a ma­gyar adás létrehozásával. Ezzel vé­gül egyetértett az államigazgatás is, és megkezdődtek az előkészületek. Kassa az első rendszeres magyar nyelvű adást 1928. december 16-án sugározta s egy nappal később Bra­tislava is csatlakozott hozzá magyar nyelvű híreivel. A következő eszten­dőben hetente már háromszor volt magyar nyelvű műsor. Később ugyan kitűnt, hogy a Radiojournal képtelen ilyen terjedelmű műsor el­készítésére, de 1934-től, miután át­kötötték egymással a bratislavai és a kassai adót, naponta felhangzott rádiónkban a magyar szó. A magyar értelmiség tisztában volt a rádió jelentőségével és Szlo­vákia két rádióközpontjában megte­remtette a megbízható szerzői és előadói hátteret. Ez újságírókból, írókból, színészekből, pedagógu­sokból, hivatásos és műkedvelő ze­nészekből, sőt orvosokból tevődött össze. Voltak köztük a horthysta ellenforradalmi terror elől Magyaror­szágról eltávozott emigránsok is, mint például Juhász Árpád, író és publicista, a Magyar Tanácsköztár­saság résztvevője, aki később veze­tője lett a kassai magyar adásnak. Ennek a műsornak politikai tartalma a magyar hallgatók köztársaság iránti pozitív viszonyának formálása volt. Meggyőzésükre törekedett, hogy a polgári demokratikus Cseh­szlovákia többet nyújt számukra a reakciós Horthy-rendszernél. Ke­reste a két nemzet hosszú távú együttélésének pozitív elemeit és ezen az alapon a jó kölcsönös kap­csolat építésére törekedett. Ennek az adásnak másik alkotó eleme volt a magyar kultúra alkotó szellemű népszerűsítése. A Radio­journal keretében, illetve munkatár­saiként művelt és felkészült embe­rek dolgoztak, mint például Vojtech Tilkovsky művészettörténész (ké­sőbb a bratislavai magyar adás ve­zetője), Földes Dezső színművésze­ti szakember, Manga János népraj­zos, Palotai Boris írónő és sokan mások. Közírói és művészi tevé­kenységükkel tolmácsolták, a rádió révén a magyarság szellemi kincse­it. S eközben nem szigetelődtek el - műsoraik hozzájárultak annak a kapcsolatnak a megőrzéséhez, amely a hazai magyarokat a szlo­vák, a cseh és az európai kultúrához fűzte. Hírek, kommentárok, riportok, műsorsorozatok, színművek, zene­számok, ifjúsági, nő- és parasztmű­sorok, propaganda, művelődés és szórakoztatás - mindez tarka és gazdag adássá állt össze. Tíz év elteltével, a politikai viszo­nyok megváltozása következtében a Radiojournal magyar adása meg­szűnt létezni. Miután Horthy-Ma- gyarország megszállta a déli határ­vidéket s a ludákok hatalmukba kerí­tették Szlovákia többi részét, a rádió magyar alkotói közösségei széthul­lottak. A korábbi eszmei magvától megfosztott műsor leszűkült, majd lassan eltűnt. Úgy tűnik azonban, hogy a polgári demokratikus Csehszlovákiában a magyar adás egy évtizedes műkö­dése nem volt hiábavaló. Ez a gyü­mölcsöző munka évtizede volt, amely kedvezően hatott a korabeli magyar hallgatóság gondolkodásá­ra V. DRAXLER Magyar írók szlovák lapban A Literárny tyzdenník szlovák irodalmi hetilap legutóbbi, március 3-i számának címoldalán és végig a 11. oldalon interjút olvashatunk Grendel Lajossal, aki a lap megállapítása szerint is Szlovákiában kétségtelenül a legjelentősebb magyar írók közé tartozik. A lap megemlékezik a nemrégiben elhunyt Weöres Sándorról, a költő verseit Vojtech Kondrót fordította; ezenkívül Örkény István Egyperces no­velláiból közöl válogatást Karol Wla- chovsky fordításában, az író halálának tizedik évfordulója alkalmából. (K. W. be­vezetőjében rámutat, hogy Örkényt gyer­mekkori élmények fűzték a szlovákokhoz, és nem .véletlen, hogy a Rózsakiállítás szlovák fordításáról szólt legutolsó szer­ződéseinek egyike, amelyet már halálos ágyán, a kórházban írt alá.) Találó címet kapott Ján Litvákés Ed- mund Hlatky Grendel Lajossal, a cseh­szlovákiai magyar irodalom jeles képvise­lőjével készített terjedelmes, gondolat- gazdag interjúja. Józan bölcsesség a cí­me. Vonatkoztatható ez mindenekelőtt az írónak a társadalmunkban zajló folyama­tokat, az átalakítást értelmező, és a jelen­legi magyar-szlovák kapcsolatokat elem­ző meglátásaira. Az esetleges ma­gyar-szlovák ellentétekre utaló kérdésre Grendel elmondja, hogy véleménye sze­rint (és ezzel mi is egyetérthetünk) ,,a két nép között ma már nem létezik semmiféle antagonisztikus ellentét“, s a szlovák- -magyar együttélést ma terhelő gondok mindegyike megoldható, hiszen „alkot­mányunk mindenképpen széles körű jo­gokat biztosít az itt élő nemzetiségek számára; gyakorlati megvalósításuk azonban mindmáig várat magára, bele­értve a nyelvhasználatról szóló törvényt is". írónk nincs egyedül azzal a vélemé­nyével sem, miszerint szomorú tény, hogy a két nép ma alig ismeri egymás kultúrá­ját, és az egymás iránti közönyből adódó­an inkább egymásnak hátat fordítva él. Az átalakítás jó alkalom arra, hogy ezen a helyzeten változtassunk - mondja. Grendel Lajos a „társadalmi higiénián­kat veszélyeztető“ problémákról szólva biztató változásként értékeli, hogy az utóbbi két-három évben jelentősen csök­kent az írói alkotómunkát gátló adminiszt­ratív intézkedések száma. „Nagy kérdés - tette hozzá -, hogy mi, írók tudunk-e élni a megnövekedett lehetőségekkel, és nem esünk-e a másik végletbe*Mármint hogy ellentétes előjellel bár, de megint- csak elsősorban a politika szemszögéből közelítünk-e majd a valósághoz.“ Vallomásos bemutatkozásnak is te­kinthető tehát ez a^beszélgetés, hiszen Grendel irodalmi alkotásait - három regé­nyét - már ismerhetik a szlovák olvasók. Ezúttal informálódhatnak a körülmények­ről is, amelyek folytán íróvá lett az egykori matematikusjelölt, megtudhatják, milye­nek az irodalomkritikára, mint szükséges rosszra vonatkozó, irodalomelméleti igé­nyességet feltételező elvárásai, betekin­tést kaphatnak írói alkotóműhelyébe: író­ként leginkább az egyéni szabadság kér­dései foglalkoztatják, meg a modern kor neurotikus emberének egzisztenciális problémái. („Könnyebb egy társadalmat demokratizálni, mint legyőzni démonain­kat, előítéleteinket, hamis eszmei tuda­tunkat, beidegződéseinket és neurózisa­inkat.“) A szerkesztők utolsó, a kortárs magyar és szlovák irodalom összehasonlítására felkérő kérdésére Grendel Lajos elmond­ja, hogy a két irodalom fejlődésében bizo­nyos időbeli eltolódás tapasztalható, és a kortárs magyar regényirodalom legjele­sebb képviselőinek művei gyakorlatilag teljesen ismeretlenek a szlovák olvasók táborában. # „Ideje lenne felújítani, ami bennünket összeköt" - mondja végezetül Grendel Lajos. HARASZTI ILDIKÓ ÚJ S3 6 1989. II

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom