Új Szó, 1989. március (42. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-08 / 57. szám, szerda

Az együttműködés elmélyítését szorgalmazzák Dicsőség Érdemrend Csehszlovák - szovjet külügyminiszteri találkozó (Folytatás az 1. oldalról) Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára. Nagyra értékelte a találkozót, mint a kapcsolatok tökéletesítésé­hez és a KGST-n belüli együttműkö­dés további javítására irányuló célki­tűzéseknek az életben való hatéko­nyabb eléréséhez vezető jelentős lépést. Tájékoztatta vendégeit hazánk gazdasági és társadalompolitikai fej­lődésének alakulásáról a jelenlegi időszakban, valamint a CSKP átala­kítási politikájáról, a gazdasági re­form és a társadalmi élet demokrati­zálásával kapcsolatos feladatok tel­jesítése során. Szólt a jövő év máju­sában tartandó XVIII. pártkongresz- szus előkészületeiről is Hangsúlyozta a nyílt eszmecse­rének és a testvérpártok között fenn­tartott kapcsolatok elmélyítésének jelentőségét a KGST-tagországok sokoldalú együttműködésének fej­lesztésére nézve. Milos Jakeá elvtárs tegnap meg­beszélést folytatott Nyikolaj Szlunykovval, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagjával, a KB titká­rával. Eszmecserét folytattak a CSKP és az SZKP átalakítási politikájának időszerű kérdéseiről. Áttekintették a két párt közötti együttműködés bővítésének lehető­ségeit. Részletesen foglalkoztak az e téren való csehszlovák-szovjet gazdasági együttműködés fejleszté­sének kérdéseivel. A nők aktív támogatásával előbbre lépünk az átalakítás feladatainak megvalósításában (Folytatás az 1. oldalról) ben és következetesebben kell javí­tani a szolgáltatásokat, továbbá emelni a kereskedelem és az egész­ségügy színvonalát, egyszóval mind­azt, ami közvetlenül vagy közvetve hatással van azokra a körülmények­re, amelyek között a családok élnek és nevelik a gyermekeket - mon­dotta.- A csehszlovákiai nők nagyon in­tenzíven részt vesznek a CSKP ve­zetésével társadalmunkban végre­hajtandó dinamikus változtatások­ban, s az átalakítás és a demokrati­zálás folyamatában. Számukra ösz­tönzést jelentenek a CSKP KB El­nökségének a februári győzelem 41. évfordulója alkalmából közzétett nyi­latkozatában foglalt gondolatok - hangsúlyozta Marié Kabrhelová. A továbbiakban kiemelte: a jelen­legi időszakban a nők körében ag­godalmat kelt az a tény, hogy az átalakítás folyamatába való haté­kony bekapcsolódásra törekedve akadályokba ütköznek. Sok munka­helyen még mindig a régi módon dolgoznak. Ez fékezi munkakezde­ményezéseiket. Ezt követően leszö­gezte: azok a merész célok, ame­lyek elérésére az átalakítás és a de­mokratizálás révén törekszünk, csak a nyugodt alkotómunka, valamint a közrend, fegyelem és békés élet feltételei között valósulhatnak meg. A nők jól tudják, hogy a káosz- és anarchiakeltés mindannyiunk kárára van, hogy ezeknek semmi közük sincs a közvetlen párbeszéd folyta­tására tett törekvésekhez. Végezetül a nők nevében Marié Kabrhelová biztosított arról, hogy bennük az átalakítás és a demokra­tizálás eltökélt és tenni akaró képvi­selőire talált. - Nemcsak továbbfej­leszteni szeretnék a szocializmust, hanem eltökéltek védelmére ¡9 Ezt követően a küldöttség tagjai a legfelsőbb párt- és állami szervek tisztségviselőivel a gazdasági me­chanizmus átalakítása során szer­zett tapasztalatokról beszélgettek. Egyúttal tájékoztatták őket a Cseh­szlovák Nőszövetség alapszerveze­teinek tevékenységéről is. A nemzetközi nőnap alkalmából Gustáv Husák köztársasági elnök a CSKP Központi Bizottságának és a Csehszlovák Nőszövetség Köz­ponti Bizottságának javaslatára 25 sokgyermekes anyának az Építés­ben Szerzett Eredemekért kitünte­tést adományozta. Az ünnepségen részt vett Milos Jakes, Ladisiav Adamec, Ignác Ja­nák, Karéi Urbánek, Marié Kabrhe­lová, Vasil Mohoritaés Rudolf Rohlí­cek. Jelen voltak a CSKP KB osz­tályvezetői, a Nemzeti Front politikai pártjainak elnökei, valamint politikai és közéletünk más tisztségviselői. Beszédében Rudolf Rohlícek, a Csehszlovák Nemzeti Front KB alelnöke egyebek között hangsú­lyozta, hogy az állami kitüntetés odaítélésével elismerésünket, és köszönetünket fejezzük ki az édesa­nyáknak. - Nagyra értékeljük, amit a szocialista társadalomért tettek. Életet adtak gyermekeiknek, szocia­lista hazánk számára áldozatos ál­lampolgárokat neveltek belőlük, be­csületesen dolgoztak mindannyiunk javára, mintaszerűen gondoskodtak családjaikról és a háztartásról, s ezen belül aktívan dolgoztak a po­litikai és közéletben - mondotta. Rohlícek elvtárs beszédét köve­tően Milos Jakes és Ladisiav Ada­mec átadta a kitüntetéseket és szí­vélyesen gratulált a nőknek. A kitün­tetettek nevében Stefánia Michno- vá mondott köszönetét a magas elismerésért. Nőnapi ünnepségek a Vaidstejn-palotában (ŐSTK) - Frantiáek Pitra, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Cseh Szocialista Köztársaság miniszterelnöke tegnap a prágai Vaidstejn-palotában találkozott a csehországi nők küldöttségével a nem­zetközi nőnap alkalmából. Az összejöve­telen részt vett Karéi Urbánek, a CSKP KB Elnökségének tagja, a csehországi pártmunkával foglalkozó bizottság el­nöke. Beszédében Frantisek Pitra nagyra ér­tékelte azokat a mindennapi áldozatos erőfeszítéseket, amelyekkel mindenütt ta­lálkozunk, ahol nők dolgoznak és ame­lyekkel olyan értékeket hoznak létre, me­lyekre társadalmunknak szüksége van. - A nők pótolhatatlan szerepet töltenek be fiatal nemzedékünk tagjainak nevelésé­ben. Arra törekedünk, hogy helyes csa­ládpolitikával és az anyák érdekében tett szociális intézkedésekkel fokozatosan megteremtsük a feltételeket az anya és a család által e nevelési folyamatban vállalt szerep teljes betöltéséhez - mon­dotta a CSSZK miniszterelnöke. Pitra elvtárs ezután hangsúlyozta, hogy a 600 ezer tagot tömörítő Cseh Nőszövetségre a nők jogos érdekeinek érvényesítése terén nagy feladatok hárul­nak. - A szervezetnek az eddiginél na­gyobb súlyt kell helyeznie a nemzeti bi­zottságokkal való együttműködésre, s a kapcsolatokat mindenekelőtt a nők munkakörülményeinek javítása és az öni­gazgatási szervek munkájában való rész­vételük fokozása terén kell fejleszteni. A munkakezdeményezéseknek a nők és a családok valós szükségleteinek kielé­gítésére kell irányulniuk - mondta. A 120 tagú küldöttség nevében ezt követően Miroslava Némcová, a Cseh Nőszövetség KB elnöke mondott köszö­netét azokért az őszinte szavakért, ame­lyekkel a találkozó résztvevőit üdvözölték. Tavasz a határban Kihasználva a kedvező időjárást nyújtott műszakokban dolgoznak a Dunaszerdahelyi. (Dunajská Stre­da) járás mezőgazdasági üzemei­ben. A 4665 hektár tavaszi árpa vetését már befejezték. A tavaszi munkák idejében való elvégzése természetesen nemcsak az időjá­rásnak, hanem a jó munkaszerve­zésnek is a függvénye. A legtöbb mezőgazdasági üzem­ben operatív munkacsoportok mű­ködnek. Fő feladatuk, hogy a felme­rülő problémákat - legyen az géphi­ba, vagy vetőmaghiány - a legrövi­debb időn belül megoldják. így van ez a dióspatonyi (Orechová Potön) szövetkezetben is, ahol már elvetet­ték a borsót is a tervezett 25 hektá­ron. Lucernát 120 hektáron vetnek. Tegnapig az ötödével készültek el. Készítik a talajt a kukorica és a cu­korrépa alá is. Több mint 1100 hek­táron kell elvégezniük ezt a munkát. A többi mezőgazdasági vállalat­nál is elkezdődött a hüvelyesek ve­tése. Vetésterületük idén a járásban közel 1800 hektár lesz. (csépi) (CSTK) - Viktor Lomakin, a Szovjetunió csehszlovákiai nagy­követe tegnap Prágában Zdenék Őernynek, a Külügyminisztérium fő­osztályvezető-helyettesének átadta a Dicsőség Érdemrendet, amelyet a csehszlovák-szovjet barátság és együttműködés fejlesztéséhez való hozzájárulásáért a Szovjetunió Leg­felsőbb Tanácsának Elnöksége adományozott Őerny elvtársnak. Összehívták a Szövetségi Gyűlést (ÖSTK) - Együttes ülést tartott tegnap Prágában a Szövetségi Gyű­lés Népi Kamarajának és Nemzetek Kamarájának Elnöksége. Alois Hú- lának, a Népi Kamara és Ján Janik­nak, a Nemzetek Kamarája elnöké­nek vezetésével a két kamara bizott­ságai elnökeinek részvételével a Szövetségi Gyűlés 13. együttes ülése előkészületeivel foglalkoztak. A tanácskozást, amelyen megvi­tatják a külügyminiszternek az alap­vető külpolitikai kérdésekről szóló jelentését, a parlament ülésrendjéről és képviselőiről szóló törvény terve­zetét, a Szövetségi Gyűlés Elnöksé­gének a közrend védelmére hozott törvényerejű rendeletét és több kor­mányjavaslatot, március 21-22-re hívák össze. l^\ (ÖSTK) - Bécsben tegnap cseh- szlovák-szovjet külügyminiszteri ta­lálkozóra került sor. Jaromir Joha­nes és Eduard Sevardnadze első­sorban arról tárgyalt, hogy miként valósíthatók meg a szocialista or­szágoknak az európai hagyomá­nyos fegyverzetről, valamint a biza­lom és a biztonság erősítéséről kez­dődő tárgyalásokra vonatkozó kö­zös kezdeményezéseik. Leszögez­ték, hogy a baráti ors7*nr>1' ezzol kapcsolatos álláspontja összhang­ban van az európai biztonság meg­szilárdítására, valamint a földré­szünkön egymással szemben álló haderők radikális csökkentésére irá­nyuló törekvésekkel. A szívélyes, elvtársi légkörben megtartott eszmecseréken a két kül­ügyminiszter kölcsönösen tájékoz­tatta egymást az országaikban vég­bemenő változásokról. Jugoszlávia Javaslat a rendkívüli pártkongresszus napirendjére (ÖSTK) - A JKSZ vajdasági tarto­mányi bizottságának elnöksége jó­váhagyta a rendkívüli pártkongresz- szus programjára és napirendjére vonatkozó javaslatot. Ez annak a pártszervezetnek a kötelessége, amely javaslatot tesz a soron kívüli kongresszus összehívására, s ezt a Szerb Köztársaság említett autonóm tartományának pártvezető­sége indítványozta. A jugoszláv lapok tegnap azt ír­ták: javasolják, hogy a rendkívüli tanácskozáson elsősorban a társa­dalmi reform és a JKSZ átalakításá­nak kérdéseit vitassák meg. A vajdasági tartományi pártbizott­ság elnöksége megvitatta az or­szágban a koszovói események kapcsán kialakult politikai helyzetet. Úgy vélték, hogy a JKSZ nem bírál­hatja el csak felületesen a koszovói helyzet értékelése kapcsán Szlové­niában és Horvátországban elhang­zott értékeléseket. A Szerb Kommunisták Szövetsé­ge KB Elnöksége ismét támogatásá­ról biztosította a rendkívüli kong­resszus megtartását szorgalmazó javaslatot. Szerinte a JKSZ KB köte­lessége, hogy az alapszabályzatnak megfelelően három hónapon belül döntsön a kongresszus időpontjáról. Az új jugoszláv kormányt március 16-án nevezik ki. Ezt Ante Marko- vics leendő kormányfő és a jugosz­láv parlament képviselőinek találko­zója után közölték. Branko Mikulics kormánya a tavalyi év végén nyújtot­ta be lemondását. MIHAIL GORBACSOV, Nyikolaj Rizs­kov és további szovjet vezető államférfiak jelenlétében a moszkvai Nagyszínházban a nemzetközi nőnap alkalmából ünnepi ülésen méltatták a nők aktív szerepét a társadalom átalakításában és demokra­tizálási folyamatában. DZSAMBIN BATMÖNH legfelsőbb mongol párt- és állami vezető tegnap indiai látogatásra érkezett. A GÁZAI ÖVEZETBEN és a Jordán folyó nyugati partján tizennyolc személy megsebesült a viharos tüntetésekben, amelyek annak bejelentése után kezdőd­tek, hogy hétfőn a megszállt területeken két palesztint lelőttek, egyiküket az izraeli titkosszolgálat kivizsgáló központjában halálra kínoztak. A DISCOVERY amerikai űrrepülőgép startját műszaki hiba miatt legalább hétfő­ig ismét elhalasztották. VENEZUELÁBAN tegnap visszavon­ták az éjszakai kijárási tilalmat, amelyet a kormány február 28-án rendelt el a több mint 200 halálos áldozatot követelő za­vargások kirobbanásakor. LONDONBAN tegnap befejeződött az ózonréteg védelmére összehívott nem­zetközi konferencia, amelyen Petr Hojer cseh ipari miniszter vezetésével cseh­szlovák küldöttség is részt vett. Az elfoga­dott nyilatkozatban hangsúlyozták, hogy közös együttműködéssel lépéseket kell tenni a légköri felmelegedés leállítása A FRANCIAORSZÁGHOZ tartozó csendes-óceáni korallszigetről sikeresen startolt az Ariane 4 nyugat-európai raké­ta. Az elmúlt napokban a startot többször elhalasztották, először az űrrepülőtér sze­mélyzetének sztrájkja majd műszaki hiba miatt. Az Ariane 4 egy japán műholdat és egy nyugat-európai meteorológiai mes­terséges holdat állít Föld körüli pályára. Tűz a teplicei járási kórházban (ÖSTK) - Ismeretlen okból lángba borult tegnap délben a teplicei járási kórház és rendelőintézet nőgyógyá­szati osztályának tetőszerkezete. A tűz megfékezésében az egész járásból részt vettek a tűzoltók. An­nak ellenére, hogy a lángokat sike­rült rövid időn belül eloltaniuk, az épület legfelső szintjén levő szülé­szeti osztályon fekvő kismamákat és újszülötteket azonnal biztonságos helyre kellett szállítani. Személyi sé­rülés nem történt. Az illetékesek elmondták, hogy a kórház minden betege a szüksé­ges egészségügyi ellátásban része­sült. A nőgyógyászati osztály szülé­szeti műtőtermének üzemelését biz­tosították. A kórház vezetősége a teplicei Konstruktiva, Stavomontáz s a járási építőipari vállalat dolgozói­val közösen megtette a kellő intéz­kedéseket az elpusztult tetőszerke­zet gyors ütemű helyrehozatalára. A tűz okának vizsgálata s a károk felbecsülése folyik. Urban a kerekasztal-tárgyalásokról (ÖSTK) - Több, mint valószínű, hogy a kerekasztal-tárgyalásokon létrejön az egyetértés, jelentette ki tegnapi sajtóértekezletén Jerzy Ur­ban lengyel kormányszóvivő. Hangsúlyozta azt is, hogy a kör­vonalazódó politikai egyetértés azonban önmagában nem javítja sem Lengyelország sem pedig a dolgozók gazdasági helyzetét. Bí­rálta a Nyugatot amiatt, hogy a len­gyel kormánynak a kapcsolatok nor­malizálását ígérte és gazdasági se­gítséget helyezett kilátásba, ezt azonban halogatja. Az utóbbi napok sztrájkakciói kapcsán hangsúlyozta, hogy azok csak az infláció fokozásá­hoz és áruhiányhoz vezetnek. Nicaraguai kérés az AASZ-hoz (ŐSTK) - Nicaragua hivatalosan is felkérte az Amerikai Államok Szervezetét, hogy küldjön Közép- Amerikába megfigyelőket, akik a több mint 1900 egykori somozista gárdista szabadonbocsátását elle­nőriznék. A megfigyelői misszió má­sik feladata az lenne, hogy felügyel­je a hondurasi területen működő nicaraguai ellenforradalmárok le­fegyverzését. Emlékezetes, a közép-amerikai államfők február közepén Salvador­ban megtartott legutóbbi találkozó­ján úgy döntöttek, 90 napon belül közös tervet dolgoznak ki a Hondu­rasban állomásozó nicaraguai ellen­forradalmárok leszerelésére. Nica­ragua egyben kötelezettséget vállal arra, hogy az egykori gárdistákat és ellenforradalmárokat szabadon en­gedi a börtönből. Ma összeül az Országgyűlés (ŐSTK) - Budapesten tegnap megkezdődött á Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának ülése. A testület Berecz Jánosnak, az MSZMP KB Politikai Bizottsága tagjának, a KB titkárának előterjesz­tésében megvitatja a párt akcióprog­ramját. A dokumentum a Mire törek­szik az MSZMP címet viseli. Az ülés napirendjén időszerű külpoliti­kai problémák is szerepeltek és megvitattak néhány káderkérdést is. Ma kezdődik meg a magyar Or­szággyűlés ülésszaka. A tanácsko­zás előestéjén Marosán György kormányszóvivő tartott sajtóértekez­letet. Mint mondotta, a magyar mi­nisztertanács hétfői ülésén nem ajánlotta, hogy a Gabcíkovó-Nagy- marosi Vízlépcsőrendszer építésé­nek kérdését ismét felvegyék a par­lament tanácskozásának napirend­jére. Elmondta, hogy a minisztertanács továbbra is tiszteletben tartja a par­lament októberben hozott döntését és folytatni kívánja az építkezést. Erről a napokban a csehszlovák fél­lel is sikeres tárgyalások folytak. A parlamenten belül egy illetékes bizottság kezdte meg működését a zzal a céllal, hogy biztosítsák az építkezés társadalmi ellenőrzését. A kormány úgy döntött, hogy a minisztertanács mellett egy világ- gazdasági tanácsadó szervet létesít és jóváhagyta a sztrájkról szóló tör­vénytervezetet, amelyet az Or­szággyűlés elé terjeszt. Britellenes iráni lépés (ÖSTK) - Irán tegnap közölte, hogy a Salman Rushdie Sátáni versek című könyvével kapcsolatos londoni álláspont miatt megszakítja diplomáciai kapcsolata­it Nagy-Britanniával. Az iráni külügyminisztérium egyhetes ultimátumot adott Nagy-Britanniának, hogy pontosan fogalmazza meg az indiai származású brit íróval összefüggő állás­pontját. Mint ismeretes, a legfelsőbb iráni vezetők a szerzőt halálra ítélték, mivel állítólag megsértette az iszlám vallást. London két héttel ez előtt tiltakozásul a Rushdiet ért fenyegetések miatt kitiltotta az országból az iráni ügyvivőt. Jazov a hivatásos katonákból álló hadsereg létrehozása ellen (ÖSTK) - Dmitrij Jazov hadseregtá­bornok, szovjet honvédelmi miniszter elu­tasította a hivatásos katonákból álló had­sereg létrehozására és az általános kato­nai szolgálat megszüntetésére vonatkozó javaslatokat - közölte a Krasznaja Zvez­da című lap. A szovjet sajtó az utóbbi időben szá­mos javaslatot közölt a fegyveres erők szervezeti felépítésének reformjára. Ezek lényege az, hogy az önkéntesség alapján kellene kiépíteni a hivatásos katonákból álló hadsereget. Számos újságíró a köte­lező katonai szolgálat jelenlegi két-há- roméves időtartamának egy évre történő lerövidítését és ún. nemzetiségi katonai alakulatok létrehozását javasolja az egyes köztársaságok keretében. Jazov miniszter a katonai sajtó vezető munkatársai előtt mondott beszédében megállapította, egyes szovjet újságírók indítványai irreálisak, elsietettek és nin­csenek megfelelő szakmai szinten. Na­gyobb felelősséget kell tanúsítani a kér­désben - mondotta a miniszter. Felhívta a figyelmet arra, hogy a hivatásos kato­nákból álló hadsereg fenntartása rendkí­vül magas költségekkel járna. A harci felkészülés, a kiképzés és a katonai fe­gyelem csak a kötelező katonai szolgálat alapján érheti el a szükséges színvonalat - hangsúlyozta a szovjet honvédelmi mi­niszter.' ÚJ MZ, 2 1989. III. 8

Next

/
Oldalképek
Tartalom