Új Szó, 1989. március (42. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-31 / 76. szám, péntek

URBÁN ALADÁR, az Ipolyvarbói (Vrbovka) Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola tanára:-Több mint húsz éve kísérem figyelemmel a csehszlovákiai, ezen belül a nemzetiségi oktatásügy hely­zetét. Egy évtizede munkahelyemen összevont osztályokban folyik a ta­nítás az alsó és a felső tagozaton egyaránt. (Járásunk öt magyar taní­tási nyelvű iskolájából háromban összevont osztályokban tanulnak a gyermekek.) Ellentmondás van ebben a javá­ból: tudniillik az osztatlan iskolák fölött eljárt az idő, ugyanakkor szük­ség van rájuk, különben a nagy távolságok, a közlekedtetési gon­dok, a nagyobb iskolák férőhelyhiá­nya stb. miatt megoldhatatlan lenne a nemzetiségi szülők törvény bizto­sította lehetőségének érvényre jut­tatása, hogy anyanyelvi iskolába küldjék gyermekeiket. A kisiskolák­ban, az összevont osztályokban fo­lyó nevelő-oktató munka sajátossá­gaival azonban - mintha ilyesmi már a gyakorlatban nem létezne - senki és semmi sem foglalkozik. A köve­telményrendszer egységes, nekünk éppoly tudásszintet kell elérnünk ta­nulóinknál, mint a kedvezőbb hely­zetben levő iskolák tanulóinak, hogy egyenlő eséllyel induljanak a kö­zépiskolai felvételiken, s az életben is megállják helyüket. Többletmunka árán, s előfordult úgy is, hogy a 7. és a 8. osztályt „saját szakállunkra“, bérmentesen különválasztottuk s ta­nítottuk, elértük, hogy eddig a to­SZOBI ESZTER, a Búcsi Nyelvű Óvoda igazgatója:- Az óvodai nevelőmunka szer­ves részét alkotja az egységes ne­velési rendszernek. Elsőrendű fel­adata a gyermekek felkészítése az iskolai oktatásra. Ez az előkészítés a gyermekek életkori sajátosságai­nak figyelembevételével történik. A nevelőmunka hatékony eszkö­zei közül szeretném kiemelni az anyanyelvi oktatást, a játékot és a változatos tevékenységeket. Ha kihasználjuk a környezeti le­hetőségeket és a gyermekkori kí­váncsiságra alapozva fedeztetjük fel a természeti és a társadalmi környe­zetet, nagyban elmélyítjük az óvodai munka eredményességét. A tudatosan választott módszerek segítségével fejlesztjük a gyerme­kek esztétikai érzékét, beszéd- készségüket, gondolkodásukat. A közös játék során beszédhelyze­tek alakulnak ki. A beszéd kapcsola­tot teremt a környezettel. Az anya­nyelvi nevelés kiterjed az óvodai tevékenység minden területére. Az anyanyelven szerzett ismeretek fej­lesztik a gyermekek logikai gondol­kodását és készségüket a jelensé­gek sokoldalú megismerésére. Az óvodai rendtartás szerint a gyermekeknek naponta legalább két órát a friss levegőn kell tartóz­kodniuk. Ez az idő többféleképpen kihasználható. A természet közelsé­gében végzett tevékenység a neve­lő- és oktatómunka alapja lehet. A gyermekek aktívan, cselekvőké­pesen, érdeklődéssel vesznek részt a természet megismerésében. A munkára nevelés segítségével egyszerű munkakészségek alakul­nak ki bennük és fokozatosan meg­tanulják értékelni, becsülni az embe­ri munkát. Ha a természet védelmére neve­lést már, az óvodában elkezdjük, talán a felnövekvő nemzedék kímé­letesebb lesz a természet élőlényei­vel szemben. A gyermekek ne csak megfigyelők legyenek, hanem véd­jék és szeressék is a természet szépségeit. A friss levegőn való rendszeres és szervezett tartózko­dás hozzájárul a testi és lelki épsé­gükhöz, megelőzi a fáradékonyság­ból adódó túlterhelést. A neveléssel, oktatással foglalko­vábbtanulásra jelentkezett tanulóin­kat magyar nyelvből kitűnő, mate­matikából jó eredménnyel első neki­futásra felvették a választott kö­zépiskolákba. Eredményeink e kisis­kolák létjogosultságát igazolják! Minden elv, módszer, tett téves, amely figyelmen kívül hagyja, hogy az oktatásügy középpontjában nem a minisztérium, a kutatóintézet, a tanfelügyelőség, az igazgatóság áll, hanem a gyermek. A gyermek, aki egy és oszthatatlan. Oktatáspoli­tikánknak a gyermeket kell szolgál­nia, a gyermek szabad, sokoldalú fejlődése érdekében kell irányítania, cselekednie. Felelős döntéseket nem lehet hozni egy-egy pedagógiai részterület kiemelésével, vizsgálatá­val, a következtetések levonásával, összességében kell látnunk a fel­adatokat, s azt, hogy egy bizonyos életkorban levő gyermek mit bír be­fogadni, mit képes elsajátítani, mire van szüksége. Egy pillanatra sem szabad szem elől tévesztenünk azt a századok óta hangoztatott elvet, hogy minden gyermek lehetőleg anyanyelvén sa­játítsa el az ismereteket, szerezzen információkat a világról. Komensky hazájában különösen érvényesnek kell elfogadnunk e nézetet. De idéz­hetem a felvilágosodás jeles képvi­selőjét, Bessennyei Györgyöt is, aki azt mondta: „Minden nemzet az anyanyelvén lett tudós, de idegenen (Búc) Magyar Tanítási zó szakemberek gyakran hangsú­lyozzák a pedagógusok alkotóké­pességének fejlesztését és tapasz­talataik publikálásának fontosságát. Ennek egyik formája a pedagógiai felolvasás. Felesleges erőfeszítés­nek tűnik, ha csak a járási, kerületi és az országos verseny kedvéért írjuk a pedagógiai dolgozatokat. Szakszerű elbírálás után szükséges lenne megjelentetni az óvónők pe­dagógiai felolvasás formájában leírt legjobb tapasztalatait. Különösen érvényes ez a magyar nyelven írt, díjazott óvodapedagógiai munkákra. Ezek a munkák a jobbítás szándé­kával készülnek, és a nemzetiségi óvodák speciális kérdéseivel foglal­koznak. Egyes nevelési területeken hézagpótló lehetne a szerepük, pél­dául az óvodák irodalmi nevelésé­ben, anyanyelvi nevelésében, az in­tenzív szlovák nyelvű előkészítés­ben. Az eddig megjelent pedagógiai felolvasások száma minimális és nincs arányban a Szlovákiában mű­ködő magyar tanítási nyelvű óvodák számával. Az óvodai nevelőmunka javítása érdekében örvendetes lenne, ha több hasznos pedagógiai tapaszta­lat jutna el az óvónőkhöz. Az óvónők további munkájukban alkotó módon felhasználhatnák a véleményeket, pedagógiai munkákat. sohasem.“ Ez az elv ott érvényesül igazán, ahol a nemzet, a nemzetiség jövőjéről, gazdálkodásáról, társadal­máról felelősen gondolkodnak, tud­ván, hogy a társadalom fejlettségi fokát a társadalom tudásszintje ha­tározza meg. A nemzetiségi iskola­ügy nem elhanyagolható, nem mel­lékes, de sajátos része a csehszlo­vák iskolarendszernek; ebből követ­kezik, hogy különleges, sajátos bá­násmódot igényel. Nem elég, ha a nemzetiségi iskola arányosan ré­szesül az iskolarendszer áldásaiból, többet kell számára nyújtani eszkö­zökben, lehetőségekben ahhoz, hogy a kisebbségből eredő hátrányt leküzdve valóban egyenrangú part­nere lehessen a többségi nemzet oktatási intézményeinek. Lenin fo­galmazta meg ezt a nemzetiségek megmaradásáról és fejlődéséről el­mélkedve. Napjaink gyakorlatában az a de­mokratikus elv érvényesül, mely szerint a szülő maga választja meg gyermekének az óvoda és az iskola nevelő-oktató nyelvét. Dilemmám abból fakad, hogy vajon a szülők minden esetben képesek-e - e na­gyon is lényeges kérdésben - gyer­mekük jövőjét szem előtt tartva he­lyesen dönteni. Ha az élet annyi más területén (a termelési szférában, a dohányzás, az alkoholizmus, a ká­bítószer elleni harcban például) élünk a felnőttoktatás, ráhatás, befo­lyásolás lehetőségével kisebb-na­gyobb sikerrel, miért éppen a tanítá­si nyelv megválasztásának döntésé­ben hagyjuk magukra á szülőket?! Nem ezen a területen kellene-e min­dent elkövetni annak érdekében, hogy a szülő helyesen döntsön? Itt az ideje, hogy megszűnjön a pedagógusokat mind ez ideig sújtó bürokratikus, irányító, admínisztratív rendszer. A pedagógusnak teljes bi­zalmat kell élveznie, hogy ne a nem­zet napszámosaként, szolgalelkű végrehajtó szerepet játsszon az is­kolában. Példakép legyen a gyer­mekek előtt, barát és oktató egy személyben, akitől nemcsak ismere­teket lehet tanulni, hanem embersé­get is. Minden energiáját arra hasz­nálja fel, amire vállalkozott: ember- nevelésre. Szeretném, ha a pedagó­gusok nagyobb szabadsággal ren­delkeznének az oktatás folyamatá­ban. A tantervnek jobban figyelembe kell vennie a tanulók életkori sajá­tosságait, és nem akadémikusí szö­veggel riasztani el a tankönyvtől a nebulókat. A tantervet fele-fele arányban törzsanyagra - amelynek ismerete mindenki számára nélkü­lözhetetlen az életben -, és választ­ható vagy ajánlott tananyagra kell bontani, amellyel a pedagógus saját belátása, tapasztalatai, felelősség- tudata alapján szabadon bánhat. Üdvözölném, ha oly sok, az okta­tásüggyel kapcsolatos tanácskozás után végre a nemzetiségi iskola spe­cifikus helyzete napirendre kerülne s érdemben esnék szó jövőjéről, specifikumairól, a fejlődést ma még akadályozó okok kiküszöböléséről. Úgy gondolom, az iskolának nem laboratóriumnak kell lennie, amely­ben a gyermekek a kísérleti nyúl szerepét játsszák. Az iskola műhely legyen, amelyben az alkotó, a peda­gógus érzelem- és értelemdús mun­kája nyomán formát s tartalmat ölt a képlékeny anyag: EMBER válik a GYERMEKBŐL. Fejlett művészi ízlésről tanúskodnak (Václav Jirsa felvétele) Az etruszkok világa KIÁLLÍTÁS PRAGABAN Méltán vonja magára a figyelmet Prága központjában, a Hibernium kiállítási palotában nemrég megnyílt Az etruszkok világa című nemzetkö­zi kiállítás. Az etruszkok az ókori Európa legfejlettebb kultúrájú népei közé tartoztak és művészetük mara­dandó hatást gyakorolt a rómaiak művészetére. Az etruszkok életéről és kultúrájá­ról jóval többet tudunk, mint erede­tükről és nyelvükről. Egyes történé­szek szerint az etruszkok már a leg­régibb időkben Itáliában laktak, má­sok azt állítják, hogy az i. e. 2. évez­red végén vándoroltak át Kis-Ázsiá- ból a mai Olaszország területére. A modern tudomány viszont északi eredetű népnek tartja őket. Nyelvü­ket, mintegy 200 szó kivételével, nem ismerjük, az ásatások során előkerült feliratokat sem értjük, de mivel görög betűkkel írták őket, leg­alább olvashatók. Annyi biztos, hogy az etruszkok nyelve nem tartozik az indoeurópai nyelvcsaládba. Egy francia kutató ráadásul a magyar­etruszk nyelvrokonságot próbálta bizonyítani, ám elmélete alaptalan­nak bizonyult. Az olasz félsziget nyugati oldalán az i.e. 11. században letelepedő ismeretlen eredetű nép létrehozta országát, Etruriát, amely hatalmá­nak és gazdagságának tetőpontját az i. e. 8-6. században érte el. Az etruszk városok szövetsége ezek­ben a századokban sikeresen küz­dött a pun és a görög gyarmatosítók ellen. Ám a későbbi századokban a laza etruszk városállamot a ró­maiak leigázták, és i. e. 282-ben az egész országot meghódították, s be­olvasztották a római birodalomba. Jóllehet, az etruszkok letűntek a történelem színpadáról, kulturális örökségük a római élet számos terü­letén (szokások, politikai intézmé­nyek, művészet, vallás) tovább élt és érvényesült. Az etruszk művészet feltárt emlékei - amint ezt a prágai kiállítás is tanúsítja - néma tanúként is sokat elmondanak az ókori nép életéről. A leletek nagy része a berlini Állami Múzeum, illetve a leningrádi Ermitázs tulajdona, de sok értékes etruszk emléktárgyat kölcsönzött egy varsói és egy moszkvai mú­zeum, a budapesti Szépművészeti Múzeum, valamint a prágai Nemzeti Múzeum is. Megismerkedhetünk az etruszkok történetével, az i. e. 6-4. században virágzó, görög hatásra alakuló, de sajátos itáliai elemeket is tartalmazó etruszk művészettel, be­€#zene* st színházról Az idei Színházi Világnap (március 27) alkalmából Martin Esslin, világhírű dramaturg és színházi kritikus fordult a következő gondolatokkal a színházszerető közönséghez: ,,A színházban - ahol a közönség és az előadók egyazon térben vannak jelen, s az előadók reagálhatnak a közönség reakcióira - egyedülálló módon szerez tapasztalatot egy emberi közösség, egy társadalom: nem csupán annyi történik, hogy a színészek tükröt tartanak az adott közösség életvitelének, problémáinak, hanem az is, hogy a közönség mint kollektív minőség egy egész társadalom megtestesítőjévé válik és kifejez­heti, hogy igaznak vagy hamisnak tartja, elfogadja vagy elveti a róla kialakított és neki felkínált képet. Ezért játszik a színház olyan fontos szerepet egy társadalom, egy kultúra, egy ország önmagáról alkotott képének, identitástudatának kialakításában, saját egyedi voltának érzékelésében: talán sokkal nagyobb szerepet, mint az adott társadalom létezési módjának bármely más megnyilvánulása. A kép, amelyet egy ország drámairodalma és előadá­si stílusai az országról festenek, nemcsak az adott társadalom identitásélményét erősíti: ez a kép lényeges eleme annak is, hogy az ország miként mutatkozik meg a világ előtt. Mérhetetlenül fontos tehát, hogy megte­remtsük a rendszeres egymás közötti kommunikáció lehetőségeit: le kell fordítani és elő kell adni a más országokból, a más kultúrákból származó műveket, de mindenekfölött maguknak a társulatoknak kell elvinni előadásaikat más országokba, ezzel nem csupán egy­más jobb megértéséhez járulhatnak hozzá, hanem köl­csönösen meg is termékenyíthetik egymás művészi elképzeléseit. Egy olyan korban, amelyben elárasztja a világot a televízió olcsó, kereskedelmi indíttatású matériája, az emberi kultúra gazdagságának, változatosságának fennmaradása szempontjából fontosabbá vált, mint ed­dig bármikor az emberiség történetében az egyformára gyúrt banalitások özönétől fenyegetett hagyományokat, a kultúrák egyéni arculatát védelmező, élő színház. “ (mh) pillantást nyerünk e nép vallási és temetkezési szokásaiba. Az etruszkok kiváló építészek vol­tak. Ismerték a boltív és a boltozat szerkesztési szabályait. Lakóházaik középpontja az átrium volt, amelyet lakószobák vettek körül. A kiállított urnák, szarkofágok, kő­ből faragott hamvvedrek díszítése arról tanúskodik, hogy Etruriában igen fejlett volt a halotti kultusz. Az etruszkok elégették vagy temették halottaikat. A régészek több etruszk temetőváros maradványait tárták fel. A legrégibb sírtípus az aknasír volt, amelybe a hamvvedret helyezték, ezt követte időrendben a sírgödör. Legérdekesebbek és építészetileg legfejlettebbek a sziklába vájt, illetve a földbe ásott sírkamrák. Ezekben a holttestet egyszerűen kőpadra fek­tették vagy díszes szarkofágba he­lyezték. Mellé különféle tárgyakat, szerszámokat, edényeket és fegy­vereket helyeztek. Ugyancsak a halottak kultuszával függ össze az etruszk szobrászat és festészet. Mindkét művészet fő lelő­helyei a sírkamrák, ahol az agyag­szarkofágokon a halott vagy a halott házaspár fekvő szobrait láthatjuk. Az etruszk művészet utolsó szaka­szából - az i. e. 3. és 2. századból- valók a kőből faragott hamvved­rek, amelyek fedelét a halott realisz­tikus, de a mai ember számára sok­szor bizarr felfogású, fektében kö­nyöklő portrészobra díszíti, míg fa­laikon a görög mitológia jelenetei vannak megörökítve dombormű­vekben. Az etruszk szobrászat realizmusa később nagy hatást gyakorolt a ró­mai művészetre. Az etruszk festészeti emlékek- a sírok falain fennmaradt ábrázo­lások - görög hatásról tanúskodnak, a festmények tárgya és felfogása azonban sajátos etruszk jelleget mutat. A témák a halotti kultuszhoz és a mindennapi élethez (lakoma, tánc, játék, vadászat, halászat) kap­csolódnak. Fejlett művészi ízlésről tanús­kodnak az etruszk iparművészet fi­nom alkotásai, a csodálatra méltó gondossággal megmunkált éksze­rek, vázák, a női szépítőszerek táro­lására használt tégelyek, azaz nagy kerek ércdobozok, valamint a szinte tökéletes fémtükrök. A tükröket a fe­lületükre vésett rajzkompozíciók te­szik még értékesebbé, amelyek gö­rög mondavilágból merítik tárgyukat. Az etruszkok igen szép festett agyagedényeket is készítettek, fém­művességük és ötvösművészetük ugyancsak nagy hozzáértésről ta­núskodik. A múlt századi régészeti kutatá­sok során előkerült tárgyak fejlett kézműiparról, mezőgazdasági kultú­ráról és tengeri kereskedelemről val­lanak. A prágai kiállításon látható leletek zöme az egykori Itália, a mai Toscana területén került felszínre. Ezen a kiállításon láthatunk először csehszlovák területről származó et­ruszk tárgyakat. A Písekhez közeli Hradistében egy sírból került elő egy csőr alakú kanna és egy tál, vala­mint a 2atec melletti Öínov és Mod- fany térségében bronzból készült kannafülekre bukkantak a régészek. Ezt a kiállítást tavaly Berlinben több mint százezer ember nézte meg. Prága után Budapesten, Var­sóban, Moszkvában és Leningrád- ban mutatják be, de a CSSZK Kultu­rális Minisztériumának illetékesei közölték, hogy az NSZK, Ausztria és Franciaország is érdeklődik irán­ta. SOMOGYI MÁTYÁS DJ SZÓ 6 i 1989. III. 31

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom