Új Szó, 1989. március (42. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-02 / 52. szám, csütörtök
A szülőföld vallatása BERECK JÓZSEF: INDULATOS ÉBREDÉS VA LTOZASOK T árlat jegyzet Nem elmarasztalásképp, csupán a miheztartás kedvéért előrebocsát- hatjuk: vajmi kevés indulatot talál az olvasó ebben a vékonyka, ám tetszetős kivitelű, az író publicisztikai írásaiból válogatott kötetben. Hogy hevenyészett zenei hasonlattal éljek, semmi fortissimo, inkább a moderato nyugodt tempója dominál, helyenként andantés mélázással. Ám nem is ez a lényeg, hisz tudvalevő, lehet valaki hallgatagon is dühös, vagy éppenséggel kiabálva is súlytalan. Az írások lényege, hőfoka korántsem a hang intenzitásában keresendő, inkább a mondandó súlyában, hitelében, s a talán első pillantásra képtelennek tűnő kérdés holdudvarában: lehet-e maradandó, általános érvényű a publicisztika, magyarán, megállja-e a helyét az időtlenség korlátait feszegető szép- irodalmi alkotás mellett a múlandóbb műfaj, a napi kényszer szülte írói jegyzet, esszé, elmélkedés? A válasz végtelenül egyszerű: embere, illetve írója válogatja. Talán nem hat személyeskedésnek, ha leírom: engem Bereck József írásaiban mindig is az az alaphang érdekelt, amit pályája kezdetén, az első novellákban leütött, az a csöndes, kevés cselekményű felszín alatt meghúzódó drámai feszültség, amely a Vihar előtt írásainak sajátos atmoszféráját adta. Ezt keresem azóta is: magányos jegenyefáit, a füstös Bicskadobálót, a két biliárdgolyó összekoccanása mögött feszülő indulatot, azt a vihar előtti csöndet, amely kizárólag Bereck József Csallóköz-képének, illetve az ebből a tájegységből gyökerező elbeszéléseinek sajátja. Ezt a hangulatot kerestem kisregényében, az öregem, az ufo/só-ban, a Vereség tíz elbeszélésében, és nem tagadom, jelen kötetében is, bár tisztában vagyok vele, a vallo- másos próza nem azonos módszerekkel, eszközökkel építkezik. Nos, nyugodt lélekkel leírhatom, Bereck József ebben a kötetben sem tagadta meg önmagát, s a hazai magyar irodalom lassanként polarizálódó törekvéseinek eredményeképpen megszületett esszé-, szociológiai vagy éppenséggel karcolatokat tartalmazó köteteinek sorában ez a mi égtájunkon leggyérebben művelt műfaj, a publicisztika is felzárkózni látszik. A kötetet nevezhetnők akár a hűség könyvének, a hovatartozás, az identitáskeresés naplójának is, hisz zömmel a szűkebb pátria, a Csallóköz, a szülőfalu, Albár (Dolny Bar), a „dacos“ kisváros, Dunaszerda- hely (Dun. Streda) utcáin, terein, patakpartjain, levegőegében vezet bennünket a szerző, ide kötődő és itt gyökerező írói világa vízalatti tömbjét mutatja fel, csöndes, ám a kötet minden sorában jelen levő öntudattal. A berecki elbeszélések hátsóudvarát, a csallóközi emberek kalapig, kaszanyélhez simuló ujjbütyökig kinagyított fényképeit. S bár a kötet indító írásától (Szeretni, minden áron) az ennek érzelmi előjelet tekintve mintegy ellenpontját adó Indulatos ébredés-ig többféle hőfokot, apropót találunk, az alaphang azért mégis a nyugodt szemlélődésé, a gyerekkorba vissza-visszarévedö, a lassan kiürülő faluvilág múltjába vissza-visszakanyarodó, az urbani- zálódás, az értékvesztés gondjaira jó érzékkel tapintó, a szűkebb pátria közösségmegtartó és szétfeszítő erejét figyelmező gondolaté. Bereck József biztos lábbal áll a hazai talajon, ismer és hitelesen láttat minden kis erecskét, zsombé- kot, dűlőt, ami a gyerekkor kalandozásaiban a végtelen vadonnak és a nagyvilágnak megtestesülése volt, egy világnak, amely kicsiny ugyan, de az egész világ beléhelyezhető. Ismer minden paraszti eszközt, s mint az írói középnemzedék tagja, s a falu fájdalmas átalakulásának megélője, részese lehetett még a közös munkának: „Apánkkal nagy-nagy fizikai erőpróbáink közepette értettem meg magamat legjobban... Ezek a pillanatok úgy villannak fel emlékezetemben, mint a legszebben, leggazdagabban feldíszített karácsonyfáink emléke. Én már olyan világba születtem bele, amelyben maga az ember, és nem mások diktálják a munka iramát, de a sors azért kegyes volt hozzám: néhány alkalommal habkönnyűvé dolgozhattam magamat. Ilyenkor egyetlen sebbé tört tenyérrel, de a fáradtság- érzetet százszorosán meghaladó boldog érzéssel hajtottam fejemet pihenőre almaszagú hálószobánkban, s hallgattam, hogy Szőrzsák hangos békái álomba kuruttyolják a falut." Felszállni csak a földről lehet-jut eszembe önkéntelenül a kötet írásait olvasva, miközben szeretném pár szóval sommázni azt a megszállott következetességgel munkáló ábeli kérdőjelet, amely az íróban motoszkál, azt az indulatot, amely egy lassan elsüllyedő világ körbejárására készteti. Mint kétlaki ember, maga is panel-lakó, Bereck nagyon világosan látja: ha gyökereinket nem becsüljük, az önbecsülésünk szenved csorbát, ha elveszítjük a szülőföldet, magunkat veszejtjük el. Talán ezzel magyarázható a kissé anakronisztikusnak tűnő szándék, amellyel ismerőse kérdésére válaszol az író, hogy tudniillik hogyan szeretné útra bocsátani a jövő században élő gyermekeit. Milyen tapasztalattal szeretné felvértezni őket, hogy megállják helyüket a világban? Az író, bár sejti a helyzet fonákságát, a fák, a füvek, a madarak felé fordítja figyelmét, a bükköny- vagy repcetábla megkülönböztetését legalább oly fontos tudománynak tartja, mint a mikroelektronikát, az IBM-, ITT- csodák világában és árnyékában a kaszafenést, a kovászos uborka berakását sem tekinti elhanyagolhatónak. Sarkalatos kérdése ez a kötetnek, mint ahogyan a,többi domináns írás, a Gyermekkorom pusztuló tájai, A fáknak szükségéről, a Nyári búcsújárás, avagy feljegyzések viselt dolgainkról sem vádolható provincializmussal, hisz a hűség, a hovatartozás tudata sohasem lehet egyenlő a földhözragadtsággal. S ezek a vallomások nemcsak az író számára fontosak. Bár sokszor érezzük, hogy maga a szerző is „újratanulja“ a szülőföldet, ez a kalandozás nem magánügy, az olvasót is segíti a pátriához való kötődés pontjainak felismerésében, az identitás betájolásában. Ahogyan az Egy vesszökosár könyv című írásban olvasható: „... valóságigényem táplálkozik ebből a tájból, s ez azért nem lényegtelen számomra, mert a tájjal való próbálkozásaimból esetleg mások valóságigénye is táplálkozhat". Talán ezért az egy mondatért íródott az egész könyv. Bereck József, ellentétben a fővárosba szakadt írótársaival, akik ugyan a felnevelő, útrabocsátó falu élményeiből merítenek, ám írói vénájukkal ellentétben csak „hazalátogató“ kétlaki emberek, akik nosztal- giával szólnak tájegységükről, ma is a szűkebb pátria lakója. Ez a helyzeti adottság - a személyes jelenlevő- ség okán - lehet előnyös, ám buktatókat is magában rejt. Különösen ott, ahol kicsinyes pörökre készteti az írót, amikor hivatalánál fogva (a járási lap szerkesztője) bizonyos „cikkekkel“ kapcsolatban helyi kiskirályokkal, vélt, vagy igazi hatalommal rendelkező figurákkal kénytelen polemizálni. Ezek a szorító kötöttségek ugyan információs jellegüknél fogva lehetnek érdekesek, hisz arról tudósítanak, milyen szürke gondokkal kénytelen küszködni a vidéki újságíró, mennyi békát kell lenyelnie, hogy talpon maradhasson, mégsem igazán érdekesek. Igaz, olyan kulisszatitkokat árulnak el, amilyenekről az olvasó vajmi keveset tud, s valahol a sajtó visszás társadalmi rangját tükrözik, mégis vegyes érzelmekkel olvashatjuk a Milyenek a vidéki újságírók című írást. Nem úgy a Nem lett belőle pör, avagy a Szemle, mint koronatanú címűt, amely frappáns látlelet arról, hogyan lehet félre-magára ismernie egy-egy novella kitalált hősének, vélt alanyának. Mindent összevetve, elmondhatjuk, hogy Bereck József könyve nem csak azért, vagy nem elsősorban azért érdekes, mert képet alkothatunk belőle, miből épül fel írói világa, hanem maga az a világ tárul elénk, igaz, más irányból, más eszközökkel megközelítve, amelyet úgy hívunk, hogy Csallóköz. S bár a drámai feszültséget ezúttal hiába keressük, s talán az „érted haragszom, nem ellened“-féle József Attila-i szigort sem találjuk, az író a műfaj nyújtotta lehetőségekkel élve, nagy szeretettel úgy rajzolt meg egy tájat, s a tájban az embereket, hogy más tájak megismeréséhez is vágyat ébreszt az olvasóban, s a valóságigény ápolására ösztönöz. S bár az író maga is tudja, egy publicisztikai kötet aligha elegendő bizonyos társadalmi folyamatok, migrációs „migrének“ megfordításához, azzal nagyon is tisztában van, hogy elsivárosodá- sunk, gyökérvesztésünk egyik legle- hetségesebb ellenszere a szülőföld örökös vallatása. (Madách, 1988) KÖVESDI KÁROLY Képzőművészeti kiállítás megnyitásával ma kezdődnek Érsekújváron (Nővé Zámky) a XX. Czuczor Gergely Irodalmi és Kulturális Napok, a Csemadok városi alapszervezetének rendezésében. Az április 3-ig tartó eseménysorozat műsorán szerepel előadás az anyanyelvről, játékos, szórakoztató öszeállítás az alapiskolák tanulói számára Csemadok a gyermekekért - gyermekek a Csemadokért címmel, továbbá nemzetközi társastánc-verseny, író-olvasó találkozó Dobos Lászlóval. Március 13-án lesz Czuczor Gergely szobrának megkoszorúzása, majd ünnepi est következik. És lesz még egy ünnepi est, a zárónapon, április 3-án, ezt a Csemadok érsekújvári alapszervezete magalakulásának 40. évfordulója alkalmából rendezik: részleteket láthatnak az érdeklődők az elmúlt négy évtized műsoraiból, közreműködik az alapszervezet eszt- rádcsoportja, társastáncklubja, a Kodály Zoltán nevét viselő énekkara, valamint irodalmi köre. Március 6-án kezdődnek Losoncon (Lucenec) a hagyományos Kármán József Irodalmi és Kulturális Napok, melyeket több intézménnyel közösen rendez meg ismét a Csemadok Losonci Járási Bizottsága és városi alapszervezete. A nyitónapon Kármán József -Szabó Magda Fanni hagyományai című darabját mutatja be a helyi Csemadok-alapszervezet színjátszócsoportja. A következő napokon lesz: járási szeminárium, melynek témája a csehszlovákiai magyar gyermekirodalom helyzete, valamint a csehszlovákiai magyar oktatásügy időszerű kérdései, beszélgetés az Szövetkezetesítés: a mezőgazdaság kollektivizálását jelentette, áttérést a szocialista termelésre. Észszerű gazdálkodást a kitermelt javakkal. A vidék arculatának, a parasztember életvitelének, szemléletének megváltozását. Jelentett gondokat és örömöket. Négy évtizedéről sokat cikkezünk az írott sajtóban, de hosszabb-rövidebb műsoraiban a rádió és a televízió is foglalkozik szocialista mezőgazdaságunk eltelt negyven esztendejével. Nemcsak a legkülönfélébb dokumentumok: hang- és filmszalagok, publicisztikai írások, fényképek őrzik a szövetkezeti tulajdonformára alapozott közös gazdálkodás múltbeli törekvéseit és a változásokat, hanem művészi alkotások is. A bratislavai Szlovák Nemzeti Galéria tematikus kiállítást készített, amely bemutatja, hogy képzőművészeink miként látták, élték át és értékelték a szövetkezetesítés, a gazdasági felemelkedés folyamatát, s ezzel együtt egy új falukép formálódását. Egy téma tehát és többféle irányzat a Változások című tárlaton. A kiállító festők és szobrászok a képzőművészet sajátos nyelvén dokumentálják, éltetik a természetben és az ember környezetében a mezőgazdaság szocialista átalakítása során végbement változásokat. (Csupán zárójelben jegyezném meg, Új Ifjúság szerkesztőivel; dokumentumkiállítás A Csemadok 40 éve címmel; ünnepi ülés, beszélgetés a Hét szerkesztőivel, vers- és prózamondó verseny, kerületi szeminárium, melynek témája a nemzetiségi kulturális és közművelődési élet időszerű kérdései. Március 20-án, a zárónapon, koszorúzás a Kármán-em- lékműnél, ezt követően előadások hangzanak el Kármán Józsefről, valamint a Magyar és a Szlovák Tanácsköztársaságról. -bor Négy évvel ezelőtt több főiskolai, egyetemi kar kézikönyvet jelentetett meg, hogy segítse a továbbtanulni szándékozó diákok felkészülését és szakirodalmat adjon a tanárok kezébe. Az akkor érettségiző diákjaimmal úgy döntöttünk, hogy a Grosek-Vo- lauf szerzőpáros Úlohy z matema- tiky pre prijímacie pohovory (Matematikafeladatok a felvételi vizsgákra) című, az Alfa kiadónál megjelent jegyzet feladatait oldjuk meg a felvételire való felkészülés során. A szorgalmasan készülő diákok munkáját akkor siker koronázta, hiszen a 75 feladatnégyes megoldása során rendhagyó módon ismételtük át a gimnázium tananyagát. Minden feladatnégyest a szerzők ugyanis úgy állítottak össze, hogy az a felvételin is szerepelhetne, nehézségi foka, munkaigényessége, az átismételendő anyag terjedelme erre alkalmassá tenné. Most, hogy felvételire, illetve írásbeli érettségire is készülünk matehogy ma a tájképfestők zöme azért fog ecsetet, hogy művészetéveí szót emeljen a környezet védelméért). A forma pedig a természeti képből építkező szocialista realizmus és a figura nélküli neoavantgard törekvések egyénileg értelmezett megannyi variánsa. Az előbbiben nótaszóval munkába menő, munkából jövő vagy földeken dolgozó lelkes figurák, viskók helyébe épült komfortos lakóházak, feszülő izmok és rendre szaporodó mély barázdák, élénk színek és erőteljes körvonalazás fejezik ki az építésből fakadó életörömöt, az új szellem vitalitását. Az utóbbiban, vagyis az absztrakciókon a torzított forma érzéseket és érzelmeket, hangulatokat és indulatokat, kétségeket és véleményeket, aggódást és büszkeséget mutat, tükröz. A modern kép már nemcsak) a látott, érzékelt valóság művészi elhelyezése a jelenben, hanem az intuícióra hajlamos művész kitekintése az adott korból. Tematikus tárlatról lévén szó, a rendezők a második világháború után az említett témában (is) alkotó szlovák és csehszlovákiai magyar képzőművészek jeles képviselőinek munkásságából válogattak. Ily módon nemcsak eredeti céljuknak tettek eleget: a Változások keresztmetszetet ad a szlovákiai képzőművészet elmúlt negyven évének törekvéseiről, irányzatairól is. A formai eltérések ellenére a legtöbb alkotó szinte ugyanahhoz a motívumkincshez nyúlt. Az olajfestményeken és a szobrokon kívül olyan grafikák, rajzok, linómetszetek is helyet kaptak a termekben, amelyek közelmúltunk említett eseményeit örökítik meg. A csehszlovákiai magyar mezőgazdasági dolgozók építőmunkáját, valamint településeink és ősi hagyományaink jellegzetes motívumait Lőrincz Gyula és Szabó Gyula egynéhány munkája idézi a Szlovák Nemzeti Galériában. Március végéig látogatható a kiállítás. (tallósi) matikából, újból e kézikönyv mellett döntöttünk. A kiadványt szinte újévi ajándékként jelentette meg ismét az Alfa (Bratislava) és az SNTL (Praha) kiadó közös gondozásban, immár könyv alakban, de változatlan tartalommal, Príklady z matematiky na prijímacie pohovory (Matematikapéldák a felvételi vizsgákra) címmel. A könyv két részből áll. Az első részben a már említett 75 feladatnégyes, a másodikban minden feladat megoldásának vázlata, és fekete nagy ponttal jelölve a végeredmény található. A fekete pontnak azért van nagy szerepe, mert az önállóan dolgozó diák így a megoldás elolvasását kikerülve azonnal megtalálja a feladat végeredményét, nem befolyásolva ezzel saját megoldásának eredetiségét. A szerzők által közölt megoldás ötletei is a feladatmegoldó épülésére szolgálnak. A kézikönyv valamennyi könyvesboltban megvehető, illetve megrendelhető. Ára 12 korona. Dr. KALÁCSKA JÓZSEF Varga Lajos: Ipoly menti tájak II. (ceruza) Irodalmrés kulturális napok Lőrincz Gyula: Falusi este II. (olaj, 1971) Kézikönyv A MŰSZAKI FŐISKOLÁKRA, AZ EGYETEMEK MATEMATIKA SZAKÁRA JELENTKEZŐKNEK ÚJ SZÚ 6 1989. III. 2.
