Új Szó, 1989. február (42. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-11 / 36. szám, szombat
fr J szó 7 989. II. 11. MILOS JAKES ELVTÁRS BESZÉDE (Folytatás a 2. oldalról) séges az, hogy minden vitát, polémiát, párbeszédet jellemezzen a politikai kulturáltság, s annak tiszteletben tartása, hogy országunk szocialista fejlődése visszafordíthatatlan. Ehhez hasonlóan céltudatosan hangsúlyozni kell politikai rendszerünk alapjának, a Nemzeti Frontnak jelentőségét, rámutatva szerepére és demokratikus jellegére. A figyelem összpontosuljon azoknak a tapasztalatoknak általánosítására, amelyek a politika kimunkálásával, megvalósításával és ellenőrzésével összefüggésben, a Nemzeti Front és a benne tömörült szervezetek aktivizálását célzó indítványok megvalósításából következnek. Nem kevésbé fontos figyelmet fordítani a nemzeti bizottságok tevékenységének, önigazgatási helyzetük és a lakossággal való kapcsolatuk elmélyítésének, főleg az alapszintű nemzeti bizottságok önállósága fokozásának tapasztalataira. Célunk az, hogy a nemzeti bizottságok valóban önigazgató szervek legyenek, saját törvényes jövedelmüket a lakosokkal egyetértésben felhasználhassák a községek fejlesztésére. Az offenzív jelleg elmélyítésének követelménye vonatkozik a tájékoztatóeszközök propagandamunkájára és ideológiai tevékenységére a nem legális szocia- lístaellenes csoportok aktivizálódása elleni harcban és céljaik leleplezésében is. Tárgyszerűen és hozzáértően kell reagálni azokra a problémákra, amelyekkel a nem legális struktúrák igyekeznek visz- szaélni. Ezzel kapcsolatban nagy jelentősége van a jogi propagandának, a széles nyilvánosság jogtudatra nevelésének. Úgyszintén feltétlenül hatásosan kell magyarázni államunk jellegét, mint szocialista jogállamot és társadalmunkban a jogok és a szabadságjogok érvényesítésével összefüggő kérdéseket. Ezeket a jogokat az állampolgári, a politikai és egyben a szociális, a gazdasági, valamint a kulturális jogokkal egységben fogjuk fel. Anélkül, hogy vulgarizálnánk korunk kapitalizmusát, meggyőzőbben kell tényleges ellentmondásaiban feltárni reális fejlődését, offenzív szellemben rámutatva - főleg szociális és politikai vonatkozásban - az emberi jogok megsértésére a tőkés országokban. A tájékoztatóeszközök feladata feltárni belpolitikai fejlődésünk nemzetközi vonatkozásait. Meggyőző módon és torzítatla- nul ismertetni kell a szocialista országokban, főleg a Szovjetunióban végbemenő átalakítás tapasztalatait. Rendkívüli jelentősége van a Szovjetunió és további szocialista országok békekezdeményezései meggyőző népszerűsítésének. Ehhez hasonlóan népszerűsíteni kell Csehszlovákia cselekvő hozzájárulását az új politikai gondolkodás érvényesüléséhez a nemzetközi kérdésekben, valamint konkrét külpolitikai kezdeményezéseinket. Helyesen kell magyarázni az Államvédelmi Tanács döntését a Csehszlovák Néphadseregben a személyi állomány és a fegyverzet csökkentéséről, a szervezési változásokról. Továbbá annak jelentőségét, hogy a felszabadult kapacitást szociális területen hasznosítjuk a fogyasztási cikkek előállítására, az építőiparban stb. s ezeknek a lépéseknek beilleszkedését a szocialista közösség általános törekvésében, amelynek célja a leszerelés és a nemzetközi biztonság szilárdítása. A központi tájékoztatóeszközök mellett jobban meg kell becsülni az üzemi, a járási, valamint a kerületi sajtó és rádió szerepét. cóleg a konkrét munka- és lakhelyi problémák és feladatok megoldásával összefüggésben ügyelni kell tevékenységük magas színvonalára és minőségére. A pártot illetően emlékeztetni szeretnék arra, hogy - amint az már nem egyszer elhangzott - a központi bizottság hangsúlyt helyez társadalmi szerepének helyes érvényesítésére. A párt nem helyettesítheti az illetékes állami, gazdasági, valamint a társadalmi szerveket és szervezeteket, nem vállalhatja át a felelősséget a hatáskörükbe tartozó feladatokért, amelyeket ezeknek a szerveknek és szervezeteknek kell teljesíteniük. Ebben a vonatkozásban teljes felelősségvállalással tartoznak elsősorban az ehhez szükséges jogkörrel felruházott irányító dolgozók. A párt szervei, szervezetei és a kommunisták azonban nem húzódhatnak félre, nem foglalkozhatnak csupán a párton belüli munka kérdéseivel. Korunk elsősorban azt kívánja meg tőlük, hogy offenzív szellemben széles körű, nyílt párbeszédet folytassanak az emberekkel s mélyítsék el a párt kapcsolatát a dolgozókkal. A központi bizottság rendkívül fontosnak , tartja azt, hogy szilárduljon a párt eszmei, szervezeti és cselekvési egysége, ami történelmi szerepe betöltésének alapvető előfeltétele. Végül emlékeztetni szeretnénk arra, hogy olyan időszakban élünk, amelynek nagy a tétje. Ez a tét a szocializmus további sorsa. Az, hogy teljes mértékben igazolja kétségbevonhatatlan előnyeit és történelmi kilátásait. Belpolitikai és nemzetközi viszonylatban is ez nagy és bonyolult forradalmi harc. Ebben a harcban a vezető párt- állami és társadalmi szervek teljes mértékben számolnak az újságírók frontjának egységes, harcos, hozzáértő megközelítésével. Felelősségteljes munkájuknak megadjuk a sokoldalú segítséget és támogatást, gondoskodni fogunk a tájékoztatóeszközök tevékenysége feltételeinek tökéletesítéséről, az önök jobb tájékoztatásáról és ellátottságáról. Szeretném kifejezni azt a meggyőződést, hogy közösen megbirkózunk az előttünk álló feladatokkal, a szocializmus megszilárdítása és továbbfejlesztése érdekében. xxx Jan Fojtík, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára záróbeszédet mondott a tömegtájékoztató eszközök vezető dolgozóival február 9-én megtartott találkozón. A szónok rámutatott: újságírói közösségünk vezetőinek a Milos Jakes elvtárssal, a CSKP KB főtitkárával megtartott találkozóját a vitában teljes joggal értékelték nagyra. Az ilyen találkozó főleg a mostani időszakban fontos: propagandánkat a fő feladatokra irányítja. Nem engedhetjük magunkra kényszeríteni az olyan témákat és problémákat, amelyek eltakarnák a legfontosabbat- ez jelenleg annak a programnak a megvalósítása, amelyet a XVII. kongresszuson fogadtunk el, majd a Központi Bizottság plénumülésein, elsősorban a 7. ülésen fokozatosan tovább konkretizáltunk és pontosítottunk. Jakes elvtárs erről részletesen beszélt. Gondolom, tömegtájékoztató eszközeinknek a fő figyelmet azokra a feladatokra kell fordítaniuk, amelyek döntő fontosságúak e program sikeres teljesítése szempontjából. Ezzel összefüggésben ismét hangsúlyozni szeretnénk a nyilvános tájékoztatás, a nyitott politika fontosságát. Ez nem valamilyen divatirányzat, hanem a szocialista, a kommunista propaganda, egész politikai tevékenységünk alapja. Ezzel függ össze az újságírói munka növekvő felelőssége is. Nálunk az embereket valósághűen, a lehető legteljesebb mértékben tájékoztatni kell mindarról, ami országunkban és a világban történik. Ez azért fontos, hogy öntudatosan és aktívan részt tudjanak venni a társadalom irányításában. A glasznoszty lényegét tekintve ez az alapvető. Ezért a tájékoztatásnak a lehető legkomolyabbnak kell lennie. Mindezzel kapcsolatban még két megjegyzést szeretnék tenni - folytatta Jan Fojtík. Elsősorban a bírálat kérdéséről van szó. A nyilvános tájékoztatást, a nyitottságot törvényszerűen összekapcsoljuk a kritikával. Nem hátrálunk meg a bírálat előtt, ellenkezőleg, kívánjuk azt. Le kell lepleznünk a fogyatékosságokat, kipellengérezni azt, ami fejlődésünk útjában áll. Emellett elkerülhetetlen, - s erről nemrégiben, a CSKP KB ideológiai munkával foglalkozó ülésen is beszéltünk - hogy propagandánkat konstruktívan hangoljuk. Úgy, hogy világos legyen: nemcsak tudunk a problémákról, jól ismerjük azokat, és látjuk okaikat, hanem meg is akarjuk oldani őket, becsületesen keressük leküzdésük útjait. S erre szólítunk fel mindenkit, aki hajlandó és hozzá is tud járulni a helyzet javításához, bármely területről legyen szó. Ezért a propagandának lényegében olyannak kell lennie, hogy erőt, energiát, határozottságot adjon az embereknek a fogyatékosságok leküzdéséhez. Minek az olyan kritika, amely nihilizmushoz vezet, megkérdőjelezi, hogy társadalmi rendszerünk képes-e politikailag, gazdaságilag, szellemileg fejlődni. Következményeit tekintve az ilyen kritika azoknak az erőknek a kezére játszik, amelyek tagadják pártunknak azt a jogát, hogy a társadalmat vezesse, hogy az átalakítás élén álljon, teljesítse küldetését, amellyel nemzeteink újkori történelme ruházta fel. Ezzel kapcsolatban egy másik kérdésről is szólni szeretnék, amely nagyon időszerű, s remélem, hogy nem válik divattá - ez a dialógus kérdése. Hogy világos legyen: mi vagyunk azok, akik felajánljuk a párbeszédet. Végső soron talán nem véletlen, hogy az illegális struktúrák egyes képviselői hangsúlyozzák, „nem fognak velünk egy játszótéren játszani". Úgy vélem, az ilyen őszinteséget csak megköszönhetjük nekik. Nem szólítunk fel mindenkit a párbeszédre, csak azokat, akik hajlandók hozzájárulni szocialista társadalmunk problémáinak megoldásához, társadalmunk fejlődéséhez. És azokat, akiknek a szocialista társadalmi rendszer lejáratása az érdekük, semmilyen dialógusra nem hívjuk. Ezt nem tudatosítja mindenki azok közül, akik a párbeszéd szükségességéről beszélnek, azonban tudni kell, főleg a tömegtájékoztató eszközökben. A kérdés így hangzik: párbeszéd - miről és miért? Nem engedjük magunkra kényszeríteni a dialógust azon emberek által, akik jelenlegi gondjainkat az 1948 februárjában vereséget szenvedett reakció pozíciójából akarják megítélni, azon erők által, amelyek újból vereséget szenvedtek, amikor februárért 1968-ban megpróbáltak revansot venni. Amikor ma a dialógus fontosságáról beszélünk, helyesen kell mérlegelni, milyen párbeszédbe bocsátkozunk, s mi lesz az értelme. Mindenkit üdvözlünk, aki a társadalom átalakításában Február hagyatékának a jelenlegi feltételek közötti gyümölcsöztetését látja. Azzal viszont, aki ebben Február forradalmi örökével való leszámolás lehetőségét véli felfedezni, semmi esetre nem folytatunk párbeszédet. Azokban a vitákban, amelyek a sajtóban ki fognak bontakozni, nem volna szabad teret engedni számlák rendezéséhez egyes emberek ideológiai pozíciója kapcsán, személyes ügyek miatt pedig semmiképp. Az, aki a szűkös önös érdekeit a politika síkjára szeretné átvinni abban a reményben, hogy az átalakítás szele az ő vitorláit fogja dagasztani, csalódni fog. Az ellenzéki erők számításai ezzel kapcsolatosan hibásak. De nyilvánvalóan magyarázni lehet vele közülük néhánynak az utóbbi időben tanúsított agresszivitását. Ezek az emberek ellentétben állnak társadalmunk fejlődésének objektív tendenciájával. Társadalmunk elég tapasztalattal rendelkezik, és tudja, hogy gyümöl- csöztetní mindazt, amit a forradalmi változásokban elértünk, csak munkával lehet, annak az aktivitásnak az alapján, amelyet nemcsak egy maroknyi ember fejt ki, hanem az egész társadalom. Azáltal, hogy beléptünk a XVIII. kongresszus előkészítésének időszakába - a kongresszust egy évvel korábban tartjuk - jó lehetőségünk nyílt arra, hogy széles körű offenzív munkát végezzünk az egész propagandában, s főleg a tömegtájékoztatás terén. Tudjuk, a tömeg- tájékoztató eszközök kiállták az utóbbi évtizedek különböző próbáit, nem hagyták magukat a konjunkturális hullámok által félrevezetni. Most is hagyatkozhatunk rájuk, amikor munkájuktól nem kis mértékben függ további fejlődésünk. (Alcímek: Új Szó) A VSZ-tagországok területén Három-négy hónapon belül megkezdődik a szovjet hagyományos erők csökkentése (ŐSTK) - A Varsói Szerződés tagállamainak területén elhelyezett szovjet hagyományos erők tervezett egyoldalú csökkentése a következő három-négy hónapon belül megkezdődik - közölte a Krasznaja Zvezda, a szovjet hadsereg lapja. A Varsói Szerződés tátjállamainak területén (beleértve a Szovjetuniót is) a következő két év során 296 300-zal csökkentik a csapatok létszámát, 12 ezerrel a harckocsik, 9130-cal a tüzérségi rendszerek és 930-cal a harci repülőgépek számát. A Krasznaja Zvezda szovjet vezérkari forrásokra hivatkozva közölte, hogy a csapatcsökkentés terve gyakorlatilag már elkészült, s már csak néhány részlet vár kidolgozásra. A kivonás időrendi tervét nyilvánosságra hozzák. A lap leszögezi, a szovjet parancsnokság nem tervezi az összes szovjet egység egyoldalú kivonását a Varsói Szerződés tagállamainak területéről. „Amíg léteznek a tömbök, a szovjet csapatok jelenlétére is szükség lesz az érintett országokban. A szovjet csapatok teljes kivonásának kérdése jelenleg nincs napirenden“ - írja a Krasznaja Zvezda. Nemzeti ünnep alkalmából (ÖSTK) - Gustáv Husák, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnöke táviratban fejezte ki jókívánságait Szajjad Ali Khamenei hodzsatoliszlámnak, az Iráni Iszlám Köztársaság elnökének az ország nemzeti ünnepe alkalmából. Ugyanebből az alkalomból Ladisiav Adamec szövetségi miniszterelnök táviratban gratulált Mir Hoszein Muszavinak, Irán miniszterelnökének. A cselekvés időszaka következik (ő) - Tegnap Nyitrán (Nitra) befejeződött a Csehszlovák Testnevelési Szövetség Szlovákiai Központi Bizottságának kétnapos plenáris ülése. A CSSZTSZ VII. kongresszusa határozatainak megvalósításáról szóló beszámolót Ernest Demetrovic, a CSSZTSZ Szlovákiai Központi Bizottságának elnöke terjesztette elő. - Szervezetünk második plenáris ülése a kiindulópontot jelenti és minden, amiről itt tárgyaltunk és amit itt elfogadtunk, a minőségi előrelépést kellene hogy segítse - mondotta az elnök. A szervezet elsőrendű feladata a tömegsport, a testnevelés és a turisztika további fejlesztése. Külön fiigyeimet érdemelnek a lakótelepek. Egyre több ember talál itt otthonra és főleg a fiatalok igénylik a mozgást. Ám a lakótelepeken kevés a megfelelő sportobjektum, s a testnevelési egyesültek sem szaporodnak kellő ütemben. Arra lenne szükség, hogy az egyesületek, az iskolák és más intézmények pályáit, csarnokait a lehető legjobban kihasználhassák a lakosok. A két kongresszuson hangsúlyozták a teljesítménysport további fejlesztését. Ilyen tekintetben nagyobb támogatást igényel a gyerekek és az ifjúságiak testnevelése. Az egyesületekben több lehetőséget kell biztosítani számukra, jobban értékelni azok munkáját, akik hosszú távon foglalkoznak a fiatalokkal. Az élsportban az idén új olimpiai ciklus kezdődött. Minden jel arra vall, hogy strukturális változásokra kerül sor. Gazdasági téren 1989. január 1-jétól alapvető változások történtek. Fokozatosan megteremtik a feltételeket a testnevelési egyesületek önálló gazdálkodásához. Ahogy Ernest De- metroviő hangsúlyozta, a testnevelés előtt álló igényes feladatokat csak jobb irányító és szervező munkával teljesíthetjük. mCflMÉMVISIÍ CCCMÉMVCIf ■ Vailben a férfi óriásműlesiklással folytatódott az alpesi sí-világbajnokság. Ezúttal kitűnően szerepeltek az osztrákok, hét év után ismét aranyérmet szereztek. A győzelmet a 23 esztendős Rudolf Nierlich szerezte meg honfitársa Helmut Mayer előtt. A harmadik helyen a svájci Zurbriggen végzett. A csehszlovák Peter Jurko 33. lett, Marián Bíreá huszonhármad magával nem fejezte be a versenyt. ■ A ZtS Kosice ifjúsági labdarúgó- csapata nyerte a 2ilinában rendezett országos teremtornát, miután a döntőben 3:0 (1:0) arányban győzött a Plastika Nitra ellen. Góllövők: Francman, Grman és Palkovics. ■ Tegnap az NDK-ba utazott a Slovan Bratislava labdarúgócsapata, amely már ma pályára lép a bajnokságban vezető Dynamo Dresden ellen. A bratislavaiak két mérkőzést az NSZK-ban is játszanak és február 20- án érkeznek haza. ■ A szovjet jégkorong-válogatott két svédországi győzelmét (5:4 és 4:3) a szakemberek inkább a skandinávok sikerének könyvelik el. A visszavágón, Start - Topol’níky (sr) - Hosszabb szünet után ma és holnap a 12. forduló mérkőzéseivel folytatódik a női I. kézilabdaliga. A műsor - szombat, 13.30: Start - Topol’níky, vasárnap: Olomouc - Őafa, Gottwaldov- Presov, Inter - Hlohovec, Partizánske- Slavia. A bajnokság állása: 1. Presov 11 8 2 1 267:206 18 2. Partizánske 11 6 2 3 249:223 14 3. Inter 11 6 1 4 232:190 13 4. Gottwaldov 11 6 1 4 236:207 13 5. Slavia 11 6 0 5 206:197 12 6. Start 11 6 0 5 252:259 12 7. Olomouc 11 5 1 5 196:193 11 8. Toporníky 11 5 1 5 212:229 11 9. Sara 11 3 0 8 219:225 6 10. Hlohovec 11 0 0 11 150:290 0 akárcsak az első találkozón, a hazaiak legjobbja Kent Nilsson volt, aki két gólt ütött, a győztesek részéről ezúttal nem nagyon ment a játék az első támadósornak. A középcsatár Igor Larionov az újságírók előtt kijelentette: nem bízik abban, hogy az NHL-ben folytathatja, megelégedne azzal, ha Svédországba szerződhetne. ■ Október folyamán Londonban kerül sor a férfi sakkvilágbajnokjelöltek elődöntőjének két mérkőzésére: Karpov - Juszupov, Timman - Speelman. ■ Tegnap ¿ilinában nemzetközi teremlabdarúgó-torna kezdődtt: DAC- Slask Wroclaw 4:2 (2:1), góllövők: Hodúr, Pavlík, Miéinec, Belanszky, 2ili- na - Bp. Volán 9:5 (6:1), 6. Budéjovice- DAC 2:3 (1:1), góllövók: Urban (2), ill. Pavlík, Boros, Soltés, Plastika Nitra- Zilina 5:4 (2:3). A mai döntő egyik résztvevője a DAC, ellenfele valószínűleg a Nitra lesz. Slovan-Kladno 5:0 (st) - Tegnap két mérkőzést játszottak az I. jégkorongligában, a kiesés ellen küzdő csapatok léptek jégre. A Slovan simán győzött és elkerült az utolsó helyről. Vítkovice-Gottwaldov 3:1 (0:0, 3:0, 0:1), góllövők: Fábián (2), Holu- bár, ill. Vlach. A hazaiak irányították a játékot, a vendégek csak az utolsó percben szépítettek. Slovan-Kladno 5:0 (2:0, 2:0, 1:0), góllövők: Dorniő, Jaáko, Hor- nák, Rusnák, Pokoviő. Az eredmény önmagáért beszél, a Kladno alárendelt szerepet játszott. A 9.-12. helyért játszó csapatok táblázata: 1. Vítkovice 2 2 0 0 10:2 7(3) 2. Gottwaldov 2 10 1 8:8 4 (2) 2. Slovan 2 10 1 6:7 2 (0) 4. Kladno 2 0 0 2 5:12 1 (1) Zárójelben a pontjóváírást tüntettük fel. A bajnok nem akar túlórázni Lassan a hajrájához érkeznek a küzdelmek a 46. jégkorongbajnokságban. Túl vagyunk a kieséses rendszerben folyó play off-sorozat első felvonásának két fordulóján. A VS2 Koéice már több mint valószínű a legjobb négy között érezheti magát, mert két ízben is diadalmaskodott a Skoda Plzen otthonában (3:2,6:1). Ha ma délután Kassán (Koáice) is nyer, akkor elsőként jut az elődöntőbe. A bajnokhoz hasonlóan a Tesla Pardubice szintén 2:0-ra vezet a CHZ Litvínov elleni mérkőzéssorozaton (4:3, 9:5). Döntetlenre áll a Trenőín - Ő. Budéjovice (4:3, 2:3), és a Jihlava - Sparta (2:3, 5:1) negyeddöntő. Meglepetéssel végződött Jihlavában a prágaiak első vendégjátéka; hosszabbításban időntúli góllal nyertek. Hihetetlen, hogy a stadionban nem akadt senki sem (!), aki ismerte volna a szabályokat. Megmagyarázhatatlan Anton Danko játékvezető és Karéi Janú ellenőr mulasztása: 10 perc helyet 15-öt hosz- szabbítottak... Nagy hiba lenne mindent a vétkesek számlájára írni, valószínű, hogy az illetékesek lelkiismerete sem tiszta! Nehéz felfogni, hogyan történhetett ilyesmi az élvonalban. Három órával a jihlavai visszavágó előtt hosszas huzavona és vita után a Csehszlovák Jégkorong Szövetség rendkívüli ülésén úgy döntöttek: meghagyják a jégen elért 3:2-es Sparta- győzelmet. Ezt követően egy (vagy két) felelőtlen hazai szurkoló (feltehetően mérgében) telefonon bejelentette: robbanószerkezet van a stadionban. Tegnap délelőtt telefonon érdeklődtünk a Jihlavai Nemzetbiztonsági Testület járási parancsnokságán, ahol a következő információt kaptuk:-Először Augusta edzőnél csöngött a telefon, majd a stadion irodájában. A pánik elkerülése végett nem ürítettük ki a csarnokot. Mindent tüzetesen átvizsgáltunk; szerencsére, a bombariadó csak vaklárma volt. A Dukla mitsem törődött a mérkőzést megelőző zavaró körülményekkel, csak a találkozóra összpontosított, és biztosan szerezte meg a győzelmet. A katonák remélik, hogy második óvásukat nem utasítja el a szövetség, s vagy újrajátsszék az első negyeddöntőt vagy pedig a szabályok értelmében büntető lövések döntenek a győztesről. Úgy tűnik, még nem zárult le a jihlavai hosszabbításbotrány... Nehéz sorozat előtt állnak a kassaiak, hiszen az amúgy is gazdag programot még a BEK-döntőbeli részvételük is színesíti. Éppen ezért játsszák gyors egymás utánban a negyeddöntő összecsapásait. Érthető, hogy nem szeretnének túlórázni, tehát minél előbb bejutni a legjobb négy közé. Az első plzen i találkozón némi szerencsével a hosszabbításban nyertek, de a szerdai visszavágón már leiskolázták ellenfelüket. Minden jel arra mutat: a bajnoknak már csupán egy mérkőzése lesz a negyeddöntőben. A Trencínnek, a Ő. Budéjovicé- nek, a Jihlavának és a Spartának viszont legalább kettő, ám az is lehet, hogy három... ZSIGÁRDI LÁSZLÓ