Új Szó, 1989. február (42. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-06 / 31. szám, hétfő

A magyar hagyományos tánc- dalszövegírás nagy öregje G. Dénes György, aki a szakma kedves „Zsüti“-je. Ez a becenév egyben megmagyarázza a neve előtt szereplő „G“ betűt is: polgári neve ugyanis Guttmann, s ennek „franciás“, becézett változata a „Zsüti“. Régi adósságát törlesztette a Ma­gyar Hanglemezgyártó Vállalat, ami­kor a közelmúltban Sajnos szeretem címmel adott ki egy Qualiton-lemezt, szellemesek és jól idomulnak a ze­néhez. A rózsaszín lemezborító rajza némileg a szecesszió stílusára em­lékeztet, de ez talán nem is annyira a lemezen található számok régi voltát, mint inkább romantikus hang­ütését akarja kifejezni. A G. Dénes- dalok nem keltik régi slágerek be­nyomását, hiszen egészen korszerű hangszerelésben hallhatók, Érde­kessége a lemeznek, hogy 15 elő­adója közül csak kettő minősíthető a táncdalok vagy a popzene elő­adóinak (Katona Klári és Hobóék), a többi sláger ismert színművészek előadásában hangzik fel. A lemez címadó dalát (a Sajnos szeretem című Dégel-szerzeményt) Udvaros Dorottya adja elő kedvesen, sallang­mentesen. Németh Sándor kellemes hangját is halljuk a lemezen, aki Robin-Schwartz A gal in Calico cí­mű dalát énekli hangulatosan, ter­mészetesen magyar fordításban (Volt egy kislány, Anikó). Ismert, ám mindig szívesen hallott dal Forrai György Van, aki vár című szerzemé­Jelesen erősödtek HÚSZÉVES A PALÓC NÉPTÁNCEGYÜTTES Egy szövegíró lemeze G. Dénes György slágerei amely 14 slágerét tartalmazza a szerzőnek. A lemez tehát csak szűk keresztmetszetét nyújtja. G. Dé­nes György munkásságának, hiszen szerkesztőinek és' összeállítóinak (Bilicsi Erzsébet, Gém György) többezernyi dalból kellett a slágere­ket kiválogatni. G. Dénes György évtizedeken át, elsősorban a hagyo­mányos táncdal korszakában tevé­kenykedett, s táncdalok százai (ha­zaiak és külföldiek) és egész musi- cal-ek az ő szövegével váltak a ma­gyar könnyűzene legismertebb slá­gereivé. Általában a legjobb ze­neszerzőkkel alkotott együtt, s ez a tény biztosította a sikert. A G. Dénes-szövegekkel megszólaltatott táncdalok tucatjai kerültek a sláger­listára, s nem egy közülük ma is ott szerepel az örökzöld slágerek listá­ján. G. Dénes György szövegeinek nagy része könnyed eleganciával íródott, s bár nem „falrengető“ té­mákról szólnak, mindig kifejezőek, nye, melyet Csákányi László és Csákányi Eszter lenyűgöző előadá­sában hallunk. A récji nagy sikerszá­mok közül megemlítjük még Horváth Jenő Járom az utam című dalát (előadja: Bodrogi Gyula), Zerinváry Andor Ez minden idők kezdetű slá­gerét Galambos Erzsi imponáló énekével, Hegedűs Tamás Hamva­dó cigarettavég című dalát Törőcsik Mari átélt előadásában, valamint Msarurgwa-Glazer Skokiaan, Sko- kiaan című dalát, azaz a Mesebeli Afrika című dalt Mikó István kedve­sen mókázó tolmácsolásában. A le­mezen szereplő valamennyi sláger felsorolására itt nincs helyünk, de megállapíthatjuk, hogy az egész kedves meglepetés a könnyűmuzsi­ka kedvelőinek. Különösen akkor, ha figyelembe vesszük, hogy a da­lok remek hangszerelésben és kitű­nő zenészek kíséretével szólalnak meg. SÁGI TÓTH TIBOR Fülekpüspöki (Fil’akovské Bisku­pice) a Losonci (Luőenec) járásbán, Fülek (Fil’akovo) tőszomszédságá­ban elterülő, 1200 lelket számláló község. 1970-ben közigazgatásilag Fülekhez csatolták. A régi krónikák szerint Fülekpüspöki szokásai, ha­gyományai, az itt űzött mesterségek, az életmód, a ruházkodás, a gazdál­kodás teljesen összeolvadt a füleki vár belső és a váron kívüli életével. A települést a krónikák 1242-től kez­dik emlegetni. „A község nagyon gazdag kultu­rális hagyományokban. Minden idő­ben voltak és vannak, akik e kultúrát - az igények szerint - szervezték, irányították“. így mutatta be a falut Molnár Tibor, a Palóc Néptánce­gyüttes egykori vezetője az 1985- ben megjelent Néptáncosok év-v könyvében. 0 is egyike volt ezeknek az em­bereknek. A Palóc Néptáncegyüttes az ő szervezőkészségének, embe­reket magával ragadó lendületének eredményeként jött létre 1968 őszén. A faluban 1950-től, a Csemadok helyi szervezetének megalakulásá­tól működött tánccsoport. Első veze­tőjével, Sárai Sárával már az ötvenes években országos sikereket ért el. Bár a helyi szervezetben hagyomá­nya volt a néptáncnak, a munka nem volt rendszeres. A csoport időnként fel-fellángolt, majd hónapokig, éve­kig nem hallatott magáról. Ebben következett be gyökeres változás a Palóc Néptáncegyüttes megalakí­tása után. Rendszeressé vált a munka, közösséggé formálódott a tagság, és elindult a felemelkedés útján. A táncosokhoz később Noskó Károly vezetésével saját zenekar is társult, s ha szükség volt rá, akkor a Csemadok-szervezet női és férfi éneklőcsoportjai is bekapcsolódtak a munkába. Például 1980-ban az országos „C“ kategóriás besorolást így nyerték el. A Bodrogközi szvit című kompozíció is ilyen összetételű együttes számára készült. A Palóc általában vendégkoreog­ráfusokkal dolgozott, de Székely Ist­ván, Takács János és Mlinár Pál személyében mindig volt egy állan­dó vendégszakvezetője is. Székely és Mlinár Magyarországról, a pár kilométerre lévő Salgótarjánból jár­tak át rendszeresen, Takács pedig Fülekről. Jelenleg a helybeli Patva- ros Gabika tánckarvezető mellett az előző két vendég irányítja az együt­test. Gyakorta dolgoztak velük is­mert hazai koreográfusok is. Fennállása óta az együttes mint­egy harminc koreográfiát tanult be, és 1969-től állandóan egy-, illetve kétórás műsort tart repertoárján. Évente 10-20 fellépése van, s húsz éve a falu kulturális életének legaktí­vabb szereplője. Rendszeresen részt vett a járási kulturális rendez­vényeken, és nem hiányzott a cseh­szlovákiai magyarok országos nép- művészeti fesztiváljairól sem. Az együttes műsorával megala­kulásától kezdve a Palócföldhöz kö­tődik. A Kisterenyei székes az első évek sikerszáma volt. A Vasvári ver- bunk. a Karéj, verbunk és páros Videóval — a jövőnek Festőművész kiállításának meg­nyitója egyik kisvárosunk művelődé­si házában. Zene, vers, méltató sza­vak a művészről, a tárlat anyagáról, néhány szál szegfű. Majd megmoz­dul a közönség, elindul a képek felé. Zsongás. Aztán lassan kiürül a te­rem. Egy másik helyiségben terített asztal, kis ünnepi vacsora a művész tiszteletére. Pohárköszöntők, me­lyek után hamarosan már az evő­eszközök hangjai hallatszanak. Köz­ben komoly szavak, tréfás fordula­tok, majd viccek is. Esemény - ma. A mában, a mának. Ha megörökítik, akár írás­ban, akár fényképen, esemény - a jövőnek is. Megörökítik, termé­szetesen. Mint minden hasonló ren­dezvényről, erről is kerülnek sorok és fényképek a krónikába. Ám ezút­tal egy olyan eszköz is dolgozott, amilyennel eddig itt még soha nem készült dokumentum: videokamera. A közönség észrevette a művelődé­si központ alkalmi operatőrként sze­replő igazgatójának kezében az ügyes kis fekete masinát, melynek szülőhazája Japán, neve National M5, ám még a vacsora vendégei sem gondolták, hogy alig egy órával a megnyitó után újraláthatják az eseményt, méghozzá olyan szem­szögből is, amilyenből a tárlatnyitón elfoglalt helyükről természetszerű­leg nem láthatták. És minden hang is hallható volt, a zene, a vers, a beszédek és így tovább. Az meg már derűt is kiváltott, amint egyik­másik vendég önmagát pillanthatta meg a színes képernyőn. A televí­zióban. Az újdonság és az érdekes­ség erejével hatott mindez, még ak­kor is, ha ki-ki láthatta már magát igazi tévében, vagy mondjuk, né- ’rnely nagyobb áruházban, amikor szándékosan vagy véletlenül besé­tált a gyanús alakokra vadászó ka­mera látószögébe. A lényeg persze nem ez. A vi­deokamerával olyan eszköz került a művelődési ház tulajdonába, melynek révén új lehetőségek nyíl­nak a helyi méretekben végzett do­kumentációs tevékenységben is. Mozgó képek készülhetnek minden­ről, ami esemény a kisvárosban. Mozgó képek a jövőnek, a jövő évezredben sorjázó nemzedékek­nek - az utódoknak. A jelenről, a te­lepülés mai arculatáról, lakóiról, erő­feszítéseikről, tetteikről. Dokumen- tumfilm-élményeink alapján nem ne­héz elképzelni, de mindenképpen izgalmas: miként néznek majd visz- sza például a tárlatnyitó gyermek és, felnőtt „szereplőire“ déd- és ükuno­káik, aztán azok unokái, évtizedek, évszázadok távolából. így érzelmi és szellemi gyökereket, közösség- és azonosságtudatot megtartó-erő­sítő, valamint a hagyományok to- vábbéltetésére késztető képi és hangforrások is ezek a felvételek. Feltéve, természetesen, ha meg­őrizzük, gondosan tároljuk őket. Kö­vetkezésképpen, bármilyen furcsán hangzik is: a videokamera okos al­kalmazásával nemcsak a ma embe­rét gyarapíthatjuk, nemcsak a művé­szeti tevékenységet segíthetjük (például táncegyüttes vagy színját­szócsoport próbái során), hatással lehetünk a messzi jövő emberére is. Vajha - már csak ezért is - kerülne mihamarabb valamennyi településre legalább egy, az egész közösséget szolgáló videokamera! De hát ez egyelőre még csak álom. Mellesleg, a művelődési központ igazgatója jó operatőrnek bizonyult. Felvételeiből profira valló tudósítást lehetett volna „összevágni“ a televí­zió számára. Ekkor döbbentem rá, jóllehet nagyjából régóta ismerem a televíziós műsorkészítés alapvető eszközeit és módjait: ha megvannak hozzá a műszaki feltételek, nem is olyan nehéz összehozni egy tudósí­tást vagy beszámolót, akár egy egész híradóműsort, frisset, idősze­rűt, mondjuk a csehszlovákiai ma­gyar nemzetiség életéről, valóságá­ról. A tehetségen kívül jószerivel csupán akarat kérdése. (bodnár) A Palóc fellépése Gombaszögön. Jelenet a híres széktáncból (Kontár Gyula felvétele) a zselizi (¿eliezovce) fesztiválon díj­nyertes koreográfiák volt. A Kanász- tánc, a Farsangolás, a Csóti réten, a Haja gyöngye pedig már a „C" kategória nagy kompozíciói. A Haj- nalozóban Püspöki és környéke la­kodalmi szokásait elevenítették fel. Igyekeztek önmagukhoz mindig hű­ek lenni. A tánckompozíciók alapos helyi gyűjtésre épültek, s így egy- egy szokásban a tágabban értelme­zett azonosság, hasonlatosság mel­lett sikerült mindig kiemelni a táj, a falu sajátosságait is. így idézhetjük fel Takács János Ipoly menti farsan­goló-ját, Varga Ervin Csóti réten-jét, vagy a legújabb alkotásokból a Hol- lóközi játékok-at Az együttes úgy jeles szolgálója saját etnikumának, hogy közben a magyar nyelvközösség más nép-, rajzi tájegységeinek, a Mátyusföld- nek, a Bodrogköznek, a Tiszahát- nak, a Dunántúlnak, az^ Alföldnek, s Erdélynek a népművészeti ha­gyományaival is megismerkedett. Munkájuk nyomán a régebbi korok­ban közösségi funkciót betöltő tán­cok, dalok, szokáshagyományok, balladák, mesék stb. a szocialista kultúra szolgálatában váltak ismét faluközösséget, illetve nemzeti kö­zösséget szolgáló színpadi művé­szetté. A 20. évforduló műsora lényegé­ben a visszaemlékezést és az összegzést szolgálta. Több generá­ciót láthattunk a színpadon. Még az induló nemzedék képviselői is jelen voltak. Varga Ervin, aki jelenleg hi­vatásos koreográfusként az Ifjú Szí­vek Magyar Dal- és Táncegyüttes dramaturgja és koreográfusa, vala­mint Szvorák Katalin, a Palócból útnak indult népdalénekes miritegy félórás műsorral tisztelgett az ün­nepségen. Kísérőjük a Ghymes pa­rasztzenekar volt. A második és har­madik generáció már nagyobb lét­számban volt jelen: ők táncolták a Kapuvári verbunkot, a Molnártán­cot, az Ekeli polkát, és a zárókép­ként bemutatott Kalocsai párosból is részt kértek. Nagy volt a lel­kesedés, nagy volt az öröm. A fa­lu fiataljai és kö­zépgeneráció új­ból egymásra ta­láltak, s egyetlen műsorban össze­forrva hódoltak is­mét a táncnak, a népzenének, az együvétartozás tudatának. Lehet, hogy a jelenlegi táncosok ügye­sebbek, frisseb­bek, nagyobb a tudásuk, de lel­kesedésben alig­ha szárnyalták túl a már nehezeb­ben mozgó idő­sebbeket. A fiata­labbak „techniká- sabb" táncolása mellett az időseb­bek átéltebb előadása teljesen azo­nos értékű művészi élményt jelen­tett. ígéretes az együttes új műsor­blokkja is. Ezt a legújabb generáció mutatta be. Nincs irányváltoztatás, s az együttes nem is szorul rá. Úgy tűnik, húsz év múlva is lesz mit mondaniuk saját Palócországukról. Alkotói stílusukban is jelesen erő­södtek, és irigylésre méltóak a tánc­hoz öltött népviseletek. A bemutató egyben tiszteletadás is volt az együttes alapítójának, aki húsz éven keresztül áldozatkész ve- ' zetője volt. Molnár Tibor, a cseh­szlovákiai magyar néptáncmozga­lomban mindenki által ismert és tisz­telt szakember, alig egy hónappal az évforduló előtt távozott el közülünk. Szép gesztus lenne, és a munkáját értékelő tisztelet, ha az együttes az iránta való megbecsülés jeleként fel­venné a nevét, és így állítana elévül­hetetlen érdemeinek emléket. Le­gyenek ők a jövőben a Csemadok fülekpüspöki alapszervezetének Molnár Tibor Palóc Néptáncegyütte­se■ TAKÁCS ANDRÁS Felújított műemlék Több évtized múltán, tavaly decem­bertől újra látogatható Losonc (Luőenec) egyik legszebb építménye, a református templom, amely nem eredeti funkcióját tölti be., A losonci Nógrádi Múzeum része­ként kiállítások és más múzeumi rendez­vények színhelye lesz. A templom eredetére utaló legrégibb feltételezés 1128-ból származik. Eszerint azt a város akkori ura, Losonczy Lambert, nádor építette. Azonban erről nem ma­radtak fenn hiteles oklevelek. Más adatok szerint 1190-ben az egyház, így a temp­lom is már létezett, s egészen a husziták koráig háborítatlanul működött. A katoli­kus vallású városi lakosság Jiskra uralma idején a huszita felekezethez csatlako­zott. A csúcsíves templomot Jiskra vér­szemen megerősítette, s az a reformáció idején mindvégig a husziták birtokában maradt. A XVI. században a város polgár­sága a Luther hirdette protestáns, majd a XVII. század elején, 1608-ban zömük a kálvini irányzathoz csatlakozott. A török hódoltság, a felkelések, a há­borúk súlyos károkat okoztak a városban és a templomban is. Ez utóbbit és az iskolát 1622-ben hozták rendbe. Két évti­zeddel később pedig Wesselényi engedé­lyével erős fallal vették körül. (A vármegye 1711. január 6-án Loson­con tartott gyűlésén hirdették ki a szat­mári békét, valamint Rákóczi híveinek itt adtak közkegyelmet. Száműzetéséből hazatért Ráday Pál, Rákóczi kancellárja is.) 1755 januárjában Losonc nagy része leég. A református egyház is igyekezett a károkat a lehető leggyorsabban helyre­hozni. Erre a célra Rádaytól fát kértek, mert a „nagy fáknak hirtelen való szerzé­se“ nagy gondot okozott. A város, s egyben a templom szomorú dátuma 1849 augusztusa. A cári sereg Grabbe tábornok vezette egységei kifosz­tották és felgyújtották a várost. Bosszú­juk következményeként a város teljesen elpusztult. Ennek ellenére a templom részben egyházi, részben országos tá­mogatással újra felépült, s megkapta mostani formáját. A több millió koronát felemésztő res­taurálási munkálatok néhány éve kezdőd­tek el, Dr. Krúdy Gábornak, a Területi Műemlékvédő Hivatal igazgatójának a ve­zetésével. Munkatársaival gyönyörű, ap­rólékos munkát végeztek. Feltárták s lát­hatóvá tették az előző templomok fal- és oszlopmaradványait, a templom közepén megtalált kriptát. Élete utolsó munkája­ként Máj Béla, a már akkor is idős órás­mester a toronyórát megjavította, s műkö­dőképessé tette. Sajnos, az emberi kap­zsiság az áldozatos munka örömet hozó eredményeiben is tudott kárt okozni. A restaurálás idején az állványzatot létrá­nak használva, valaki felmászott a temp­lomtornyot díszítő kakashoz, s letörte an­nak addig messzire fénylő taraját. Tetté­nek súlyosságát nem menti, hogy azt végül megtalálták, de a taraj elveszítette fényességét. A templom belsejében két állandó tár­lat látható. Közülük minden szempontból a padlózat alatt kialakított terem a von­zóbb és értékesebb. Megfelelően konzer­válva, ott láthatók azok a fal- és oszlop­maradványok, amelyek a feltárás során előkerültek. Az ügyesen kialakított járdá­kon mindezt közvetlen közelről lehet ta­nulmányozni, körbejárni. A felső teremben létesített Szecesszi­ós iparművészet című állandó kiállítást a múzeum dolgozói készítették. Tervezik, hogy rendszeressé teszik a videofilmvetí­téseket - hetente kétszer állandó jelleg­gel, valamint alkalmi felkérésre. Műsoron elsősorban múzeumi tárgyú dokumen­tumfilmek szerepelnek majd. Új értékkel gazdagodott Losonc, s egyben újabb lehetőségekkel bővült a város amúgy meglehetősen szegényes kulturális élete. PUNTIGÁN JÓZSEF ÚJ SZÚ 4 1989. II. 6.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom