Új Szó, 1989. február (42. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-01 / 27. szám, szerda
Szocializmus és kapitalizmus: hol a határ? Természetesen sok különbség van a szocialista és a kapitalista gazdaság között. Ezek az eltérő gazdasági struktúrák, az árupiac működésének konkrét formái, a piaci viszonyok állami irányításának módozatai, a gazdaságirányítás formái és módszerei. Bármilyen mélyre is ássuk be magunkat a gazdaság már említett és más eltérő vonásai tanulmányozásába, a két társadalmi-politikai rendszer különbözőségeinek elemzésébe, állandóan szembe találjuk magunkat nem kevés egybeeső elemmel is. Például a Szovjetunió és Francia- ország árupiacait tanulmányozva itt is, ott is találkozunk a mozgó árakkal, a fogyasztók harcával a gyártók ellen, a valuták árfolyama változásainak következményeivel. Vitathatatlan, hogy a bankok, a kamatlábak, a nyereség és más pénzügyi tulajdonságok általános kategóriák. S végül, a Szovjetunióban a közelmúltban egyes közgazdászok, vállalatvezetők szorgalmazni kezdték a szocialista viszonyok közti konkurenciát, amely - véleményük szerint - lehetővé teszi egy sor komoly gazdasági probíéma megoldását. Tehát: miben rejlik a kapitalizmus és a szocializmus közti mélyreható különbség? Forduljunk a történelemhez. Ha az Auróra cirkáló ágyújának jeladását és a Téli Palota ostromát 1917 októberében a szocialista társadalmi rendszer születése kezdetének tekintjük, akkor a termelőeszközök kapitalista magántulajdonának megszüntetésével a gazdasági civilizáció átlépte a Ru- bikont, amely után megkezdődött egy alapvetően új gazdasági rendszer kialakulása. A gyárak, bányák, nyersanyagforrások, a föld, a víz stb. társadalmi vagyon lett, az egész nemzet tulajdonába ment át. Más szóval, gyökeresen megváltozott a dolgozó helyzete a termelésben: tulajdonossá vált. Nem szabad azonban megfeledkezni arról, hogy a dolgozók nem csak a társadalmi termelésben játszott saját szerepük, az ebben betöltött helyük alapján ítélik meg a társadalmi-gazdasági rendszert. A dolgozó számára nem kevésbé fontos a megtermelt javak elosztásának elve, s ebből kifolyólag az elért élet- színvonal. A szocializmus meghirdette a munka szerinti elosztás helyes elvét, s ezzel kizárta annak lehetőségét, hogy valaki kisajátítsa más munkáját. Mégis be kell ismerni, hogy számos objektív és szubjektív ok következtében a Szovjetunióban az utóbbi néhány évtizedben a dolgozónak, mint a szocializmus feltételei között a termelés gazdájának szerepe, s ugyanígy a munka szerinti elosztás inkább csak politikai jelszó volt, nem pedig reális társadalmi elv. A sztálini időkben létrehozott és a Brezsnyev-korszakban megszilárdult , adminisztratív-utasításos gazdaságirányítási rendszer azt eredményezte, hogy az egyszerű dolgozók már nem érezték magukat a termelőeszközök tulajdonosainak, már nem viszonyultak gazdaként a munkához, mivel megszokták, hogy vitatkozás nélkül teljesítsék a „felülről“ jövő utasításokat. Az esetek többségében a munkabér nem a termék mennyiségétől és minőségétől függött, hanem a betöltött tisztségtől. Ezért nem meglepő, hogy a Szovjetunióban a munka termelékenysége ma lényegesen alacsonyabb, mint az USA-ban, Japánban, Svédországban, az NSZK-ban és más, az ipari fejlettség hasonló szintjét elért országokban. Ennek következménye az alacsonyabb életszínvonal is. Igaz, a szocializmusnak a Szovjetunióban ki kellett állnia a 20-as években a polgárháború és az intervenció megpróbáltatásait, az ezzel járó rombolást; sok energiát és eszközt emésztett fel a második világháború veszteségeinek felszámolása. Ha azonban nem követtek volna el nagy hibákat a népgazdaság irányításában, a szocializmus a Szovjetunióban mindezek ellenére sokkal jelentősebb helyet foglalhatna el a gazdasági koordináták rendszerében. Nos, áttekintettük az egyes szociális-gazdasági kategóriákat, amelyek elméletileg a szocializmusnak a kapitalizmussal szembeni előnyét jelentik, de az alacsonyabb konkrét gazdasági mutatók miatt ez az előny gyakorlatilag minimális. Van azonban egy határ, ahol a két rendszer közti különbségek különösen szembetűnőek, ahol a szocializmus előnye, úgy tűnik, vitathatatlan. Ez pedig a dolgozók szociális védettsége. Először, a Szovjetunióban immár 60 éve nincs munkanélküliség, amely mindig együtt jár a kapitalizmussal. A szovjet találmányok országos jegyzéke, amelybe bejegyeznek minden jelentős tudományos eredményt, egy újabb találmánnyal bővült. Neve: „A szövetek általános biológiai tulajdonsága, hogy a fokozatos tágításra növéssel, j^generá- lódással válaszolnak.“ Gavriil llizarov ortopédsebész, a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának levelező tagja csodálatos műtéteket végez. Persze, nem mindenki ismeri gyógyításának eredményeit. A találmányok és felfedezések országos bizottságának tagjai viszont meglepő képeket láttak. Az egyik felvételen egy görbe lábú, törpe növésű fiú - a másikon egy teljesen normális legényke. A gyógyuláshoz csak néhány hónap kellett. A kisfiúnak még annyi ideje sem volt, hogy eltöprengjen nyomorúságán. Ma minden mögötte van. Egy másik példa: a képen egy szomorú kislány látható, egyik keze rövidebb. A következőn mindkét karját a magasba tartja: egyformák, normálisak! És még két összetartozó felvétel: összenőtt ujjak az egyiken, a másikon teljesen normális kézfej. Kérdéses, miért csak most ismerték el tudományos felfedezésnek llizarov professzor tevékenységét? Miről is van szó? llizarov már a hatvaA dolgozók számára garantált az öregségi nyugdíj és a járandóság betegségük idejére, függetlenül szakszervezeti illetékük és nyugdíjhozzájárulásuk összegétől. Igaz, a kapitalista országokban mostanság egyre több figyelmet szentelnek ennek a kérdésnek, de a Szovjetunió sem topog egy helyben, s nemsokára vitára bocsátják az új nyugdíjtörvény tervezetét. Természetesen, van itt „de“ is. Biztosítva a teljes foglalkoztatást, a szocializmus megfosztja magát egy erős „ostortól“, amelyet a kapitalizmus születése óta alkalmaz, s amely egyik mozgatóereje. Manapság meglehetősen heves viták folynak a Szovjetunióban e körül az „ostor“ örül. Egyes közgazdászok és gazdasági vezetők javasolják a munkanélküliség bevezetését a gazdálkodás szocialista rendszerében, ami - véleményük szerint - megszilárdítja a munkafegyelmet és növeli a termelékenységet. Mások - köztük én is - szilárdan kitartanak amellett, hogy még a részleges munkanélküliség is elfogadhatatlan. Úgy véljük, hogy a szocialista gazdasági rendszer teljes mértékben képes más, humánusabb módon is megoldani problémáit. Éppen ezt célozza az országban zajló átalakítás. Sikerének zálogát pedig abban látjuk, hogy magában foglalja a gazdaság, mint a politikai rendszer radikális reformját, amely lehetővé teszi a szocializmus megszilárdítását, s nagy ösztönzést ad neki további előrehaladásához. VLAGYIMIR KAMAJEV, a gazdaságtudományok doktora, professzor nas évek elején feltételezte, hogy az élő szövetek biológiai aktivitással, növekedéssel és regenerálódással válaszolnak a fokozatos tágításra. Ekkor kezdte kidolgozni módszertanát, s fejleszteni műszereit, melyek segítségével betegeit gyógyítja. Ez a hipotézis óriási vihart kavart, rengeteget vitáztak róla, sajnos nem mindig tudományos alapokon. Hiszen a fiatal, ismeretlen orvos megpróbálta a lehetetlent. Be akarta bizonyítani, helytelenek az évszázadok óta létező elképzelések, melyek szerint mondjuk, a törött csontnak mozdulatlanságra, teljes nyugalomra van szüksége ahhoz, hogy összenőjön. llizarov az ellenkezőjét állította. Számos klinikai kísérlet, biológiai és műszaki kutatás alapján bebizonyította: az élő szövet „szereti“ a mozgást, a fokozott tágítás nem káros, éppen ellenkezőleg, elősegíti a sejt- osztódást. És nemcsak a csont-, hanem a lágy szövetekben is. A sejtek és más szerves struktúrák növekedése a tágítás tengelye mentén történik. Ez azt jelenti, hogy a rege- nerálódási folyamatokat irányítani lehet. A felnőtt szervezetben a fejlődés során megismétlődnek azok a morfológiai jelenségek, amelyek a születés előtti, illetve utáni természetes fejlődésre jellemzőek. Ez is magyarázatot ad arra, hogy lehetséges „megnöveszteni“ a levágott ujjakat, lábfejet - de ma az ilyen műtétek még csodának számítanának. Óriási lehetőségek állnak a traumatológia és az ortopédsebészet előtt: lehetőség nyílt arra, hogy szervátültetés nélkül gyógyítsák a csontok, erek, idegek, izmok és a bőr defektusait. Sok mindent el lehet érni: a kívánt méretekre nyújtani a végtagokat, szabályozni a növekedést, meghosszabbítani, illetve helyreállítani a deformált hátgerincet. llizarov professzor számos páciense és tanítványa korábban „hagyományos“ műtéteken esett át, kiállva az ezzel járó kínokat. A professzor módszerei könyörületesebbek: vértelen műtéteket végez, s megesik, hogy a betegnek be sem kell feküdnie a kórházba. llizarov professzor felfedezése számos eredeti találmány születését ösztönözte. Ezek közül már több mint harmincat találmányként jegyeznek, s egyre gyakrabban használják fel a gyógyászatban. ELLA NYIKOLSZKAJA (A fenti írásokat a Novosztyi (APN) sajtóügynökség készítette) A modern művészet galériája Moszkvában a közelmúltban Mars néven nyitották meg a modern művészet galériáját. A tárlaton 40 képzőművész több mint 250 alkotását csodálhatják meg a látogatók. A kiállított képek, szobrok, grafikák és formatervek a mai avantgard művészet számos irányzatát mutatják be. A moszkvaiak a múlt évi tavaszi kiállításokról és árverésekről jól ismerik az Ars csoportba tömörült képzőművészeket. Az ö kezdeményezésükre nyitották meg a Mars galériát. Múlt év májusában ugyanis a csoport tagjai a Vnyestorgizdat egyesüléssel közösen Mars néven reklámcélú művészszövetkezetet alapítottak. Egy idény alatt 14 kiállítást rendeztek, és sokat segítettek a fiatal művészeknek. Jelenleg a Mars szövetkezet cserekiállításokról folytat megbeszéléseket a legnevesebb külföldi magángalériákkal, mint amilyen például a japán Szeibo, az olasz Sitco, a nyugatnémet Ludwig és az amerikai Beverly Hill. Az llizarov-jelenség KOMMENTÁLJUK Fejlesztés és pénz... Ha nem volna annyira létérdeke társadalmunknak, további gazdasági előrelépésünknek, talán már legyinthetnénk is, amikor a tudományos-műszaki fejlődés meggyorsításáról hallunk. Régi lemez, mondhatnánk, hiszen az elmúlt évtizedekben ezatéma fő helyet foglalt el minden tervidőszakra vonatkozó útmutatásban, a CSKP kongresszusán kitűzött programokban, a fejlődés útjait felvázoló beszámolókban, de az eredmények valahogy nem győztek meg bennünket arról, hogy az illetékes munkahelyek s az ezeket ellenőrző és irányító fölöttes szervek komolyan vették volna az ilyen irányú és fontosnak tartott fejlesztési terveket. S mivel a cselekvést nélkülöző puszta szándék még soha nem hozott eredményeket, ma ott tartunk, hogy az ipar legtöbb ágazata nagy hányadában elöregedett és műszakilag idejétmúlt gépeken dolgozik, és nem lehet azon csodálkozni, ha az ilyen berendezéseken szintén csak idejétmúlt, a világpiacon nem nagyon keresett árucikkeket lehet gyártani. Vannak természetesen újonnan átalakított vagy most épült részlegek, ahová modern gyártósorok kerültek, külföldről vagy a hazai gyártmányokból és itt többkevesebb sikerrel tudják is tartani a lépést a világgal, de ez is nehéz dolog megfelelően fejlett háttéripar nélkül. Az pedig már végképp elgondolkodtató, hogy sok helyen a vadonatúj gyártócsarnokokba hogyan kerülhettek máshol már leírt, öreg gépek egy-egy átszervezés során. Ugyanennek a dolognak egy másik oldala, amikor arról láthatunk tudósítást a televízióban, hogy egy nagyvállalat fejlesztési részlegén minden befektetett korona csak 70 fillért jövedelmez, s hogy tulajdonképpen nem a fejlesztés segíti a gyártást új ötletekkel, hatékonyabb gépekkel, hanem ellenkezőleg, a termelés tartja el a műszaki fejlesztést, amelyet ez esetben inkább „visszafejlesztő“ részlegnek kellene nevezni. Úgy látszik azonban, hogy ez a helyzet évekig nem zavart senkit, vagy legalábbis sokaknak nem volt érdeke az, hogy a helyzet megváltozzon. Fiatal kutatókkal folytatott beszélgetést olvastam egy újságban. Arról szólt, hogyan sikerült nemzetközi méretekben is jelentős és a külpiacon is figyelmet keltő számítógépes programokat kifejleszteniük. Az öt fiatal ezt a munkát fő feladatai mellett végezte - lelkesedésből - és amikor arról kérdezi őket a riporter, hogy kaptak-e segítséget a munkahelyüktől (ami történetesen egy kutatóintézet), azt mondják, hogy nagyon elégedettek, mert nem akadályozták őket a maguk vállalta különmunka elvégzésében. Az ábra szerint tehát az ember már elégedett lehet, ha munkáján kívül még valami más hasznos tevékenységet is végezhet, amely esetleg több hasznot hoz, mint a fő feladat - és ebben öt senki nem akadályozza. Nagyon lehangoló dolog az ilyen munkából fakadó elégedettség, és érdekes lenne utánajárni annak is, hogy a szóban forgó kollektíva munkatervébe miért nem inkább a nemzetközi jelentőségű és értékesebb eredményt felmutató program került valamilyen más, esetleg semmitmondó feladat helyett. A CSKP KB 12. ülésén a szövetségi kormány elnökének beszámolója konkrét bírálatot is tartalmazott az olyan kutatóintézetek címére, amelyek saját fenntartásukhoz sem tudnak elég anyagi eszközt előteremteni. Vagy a kutatási eredményeknek van nálunk túlságosan alacsony áruk, vagy esetleg az a hiba, hogy fel sem akarja (tudja?) használni őket a gyakorlat. Megvan a helye természetesen a végcélt és a gyakorlati alkalmazást szem előtt nem tartó tudományos munkának is, de csak egy szinten felül, mondjuk az akadémia elméleti kérdésekkel foglalkozó munkahelyein, hiszen a legtöbb új felfedezésről a fizika vagy a matematika terén az első napokban még nem nagyon lehetett tudni, mi is lesz majd a gyakorlati haszna. De az már nem vitatható, hogy a kutatók és a fejlesztők nagy többségének olyan munkát kell végeznie, amely végül is konkrét formát ölt és gazdasági hasznot hoz a lehető legrövidebb időn belül. Aki ezt elvitatja, nem sokat értett meg a világban tapasztalható tudományos és műszaki fejlődésből. S még egy dolog, amit szintén figyelembe kell venni az az, hogy tudatosítsuk, nem kell, s nem is szabad a kutatástól sajnálni a pénzt. Ha a célok világosak és az oda vezető út körvonalai is ismertek, a szükséges eszközeket nemcsak be lehet, de be is ke!l fektetni a tudományos kutatásba, vagy a műszaki fejlesztésbe. Minden jól megválasztott ilyen jellegű feladat önköltségének többszörösét hozza vissza. Ennek feltételei viszont a jól megválasztott célok, a saját lehetőségek ismerete és az, hogy tudjuk, mit akar és mit tud felhasználni a gyakorlat. Ha ezek lesznek a döntő szempontok a fejlesztési programok kidolgozásában, akkor a kutatásra sem lehet ráfizetni. SZÉNÁSI GYÖRGY A popradi vasútállomáson tavaly november 18-án történt gázrobbanás következtében súlyosan megrongálódott az állomás épülete. A 3,5 millió koronát igénylő helyreállítás gyors ütemben folyik, a tervek szerint 1989. január 31-én fejezik be a munkálatokat. A felvételen az állomás épületének felújított homlokzata látható. A gyors helyreállítás a Kassai (Koéice) Vasúti Pályaépítő Vállalat és a Vasúti Építővállalat dolgozóinak munkáját dicséri. (Svátopluk Písecky felvétele - CSTK) ÚJ SZÚ 4 1989. II. 1.
