Új Szó, 1989. február (42. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-04 / 30. szám, szombat
ÚJ szú 3 1989. II. 4. (ÖSTK) - Ali Akbar Velajati iráni külügyminiszter csütörtökön, pakisztáni látogatásának utolsó napján Karáchiban találkozott Benazir Bhutto kormányfővel. Megbeszéléseiken nagy figyelmet szenteltek a regionális problémáknak, beleértve az afgán kérdést. Megállapították, hogy ez ügyben véleményük közeli, s nézetük szerint Afganisztánban széles alapokon nyugvó kormányt kell alakítani, amely képes a béke és a stabilitás garantálására. Velajati Karachiban sajtóértekezletet is tartott, bejelentette: pakisztáni -iráni miniszteri szintű bizottságot hoznak létre, amely márciusban megtartja első ülését. Az iráni diplomácia vezetője kijelentette, kormánya ellenzi, hogy beavatkozzanak az afgánok ügyeibe, ugyanakkor azt hangoztatta, hogy folytatni kell a fegyveres ellenzéknek nyújtott segítséget. Kizárta azt a lehetőséget, hogy a szovjet csapatok távozása után Afganisztánban polgárháború robbanna ki. Velajati csütörtökön, a késő esti órákban tért vissza Teheránba. A Krasznaja Zvezda tegnapi számában arról számolt be, hogy a szovjet csapatkivonás zárószakaszában eddig 25 ezer katona tért haza légi úton Afganisztánból. A zárószakasz néhány nappal ezelőtt kezdődött, s a szovjet hadsereg napilapjának beszámolójából kitűnik az is, hogy nemcsak légi úton, hanem a szárazföldön is folytatódik a kivonás. A genfi megállapodásokkal összhangban a Szovjetuniónak február 15-ig kell az utolsó katonát is hazaszállítani. Moszkvai források azonban nem zárják ki, hogy a kivonás egy héttel korábban befejeződik. Afganisztán csütörtökön hivatalosan tiltakozott amiatt, hogy pakisztáni vadászgépek január 31 -én lelőttek egy AN 32-es Február 14-15-én; Közép-amerikai csúcs (ÖSTK) - A közép-amerikai országok külügyminiszterei Caracasban - ahol részt vettek Carlos Andres Perez venezuelai elnök beiktatásán - megállapodtak abban, hogy a térség államainak csúcstalálkozóját február 14-15-én San Salvadorban megtartják. A miniszterek már február 12-én összeülnek a salvadori fővárosban, hogy előkészítsék az államfők tárgyalásait. A salvadori politikai pártok megállapodtak abban, jövő hétfőn képviselőik tárgyalóasztalhoz ülnek, hogy megvitassák a hazafiak legutóbbi javaslatait. Mint ismeretes, a Farabundo Marti Nemzeti Felszabadítási Front indítványozta, hogy a márciusra tervezett választásokat halasszák el szeptemberre, s ebben az esetben a partizánok is részt vesznek" a szavazáson. Figyelemre méltó, hogy tárgyalási szándékról tett tanúbizonyságot Roberto d’Aubuisson, a szélső- jobboldali ARÉNA párt vezetője is. afgán repülőgépet, amelyen 9 személy tartózkodott. A Pakisztán kabuli ügyvivőjének átadott jegyzék megállapítja, a lelőtt gép a Kabul-Hoszt útvonalon közlekedett, a rossz időjárási viszonyok miatt letért a kijelölt útvonalról, és az afgán-pakisztáni határ közelében levő repülőtértől engedélyt kért a kényszerleszállásra. A pakisztáni gépek rákényszerítették az afgán pilótát a repülési irány megváltoztatására, majd rakétákkal lelőtték. (ŐSTK) - Paraguayban a hadsereg egy része péntekre virradó éjszaka államcsínyt hajtott végre. Andrés Rodriguez dandártábornok, az első hadseregcsoport parancsnoka, a lázadás vezetője közölte: a hadsereg ellenőrzi a helyzetet az országban. Stroessner diktátort, akit az asuncióni repülőtéren vettek őrizetbe, egy laktanyában tartják fogva. A paraguayi fővárosban feszült a légkör, a lakosság nem mehet az utcára, katonák járőröznek mindenütt, a házak fölött helikopterek köAz európai leszerelés külpolitikánk egyik fő alapelve (Folytatás az 1. oldalról) mészetesen vannak bizonyos aszimmetriák is. Globális mértékben meghatározni a katonai erők arányát nagyon bonyolult, komplex kérdés. Csak sajnálni lehet, hogy a NATO nem fogadta el a Varsói Szerződés tavaly márciusi javaslatát, s nem közösen végeztük el ezt a munkát. Ugyanis már egy lépéssel előbbre lehetnénk. Újságírók kérdéseire válaszolva elmondta azt is, hogy az említett két dokumentum többnyire kedvező fogadtatásra talált a világban, természetesen voltak olyan hírközlő eszközök is, amelyek kisebb-nagyobb mértékben megkérdőjelezték ezeket a lépéseket. A szovjet csapatok távozására vonatkozó kérdésre válaszolva a vezérkari főnök elmondta: az idén Csehszlovákiából 4 önálló szovjet alakulatot vonnak ki, egy deszant zászlóaljat, egy utász zászlóaljat, egy vegyvédelmi zászlóaljat és egy gépkocsizó zászlóaljat. Ezenkívül a szovjet középsó hadseregcsoport két hadosztályát úgy szervezik át, hogy kifejezetten védelmi jellegük legyen. Tehát 1989-ben a Szovjetunió Csehszlovákiából 1500 katonát, 192 harckocsit, 20 harci repülőÁllt a bál... (ÖSTK) - A híres-nevezetes bécsi operabál az idén sem nélkülözte a tüntetők és a rendőrök utcai összecsapásait. Csütörtök este csaknem 1500 tüntető jelent meg az operaház környékén, s a 7500 bálozó védelmére 2 ezer rendőrt vonultattak fel. Az összecsapások során 52 ember megsebesült, közülük 27 rendőr, illetve három újságíró. A letartóztatottak száma 12, az anyagi károkat több milliósra becsülik. A tüntetők - akárcsak a két évvel ezelőtti heves megmozdulások során - most is a közpénzek herdálása ellen tiltakoztak. A rendőrség egyébként gumibotokat és vízágyút is bevetett ellenük. gépet von ki. Ez 1990-ben folytatódik, kivonnak egy szovjet páncélos hadosztályt, s a hátramaradó kötelékeket védelmi jellegűvé alakítják át. További 3800 katonát és 516 harckocsit vonnak ki. Ez azt jelenti, hogy az 1989-1990-es években Csehszlovákiát egy szovjet harckocsihadosztály, négy önálló zászlóalj hagyja el: 5300 katona, 708 harckocsi és 20 harci repülőgép. Egy magyar újságíró megkérdezte, van-e nálunk pótszolgálat- Miroslav Vacek elmondta, nálunk a katonai szolgálat 24 hónapig tart, s kivételes esetekben engedélyezik az öthónapos pótszolgálatot, mégpedig családi és szociális okokból, vagy pedig akkor, ha a népgazdasági érdekek így kívánják. Az úgynevezett alternatív katonai szolgálatról szólva megemlítette, Csehszlovákiában ezt a hívők igénylik, az érdeklődést nem politikai okok motiválják. A Csehszlovák Néphadsereg vezetése nem tartja ezt a problémát időszerűnek - gyakorlatilag olyan egyénekről van szó, akik a katonai szolgálatot nem tartják összeegyeztethetőnek vallási meggyőződésükkel. Az ilyen eseteket érzékenyen oldjuk meg, a Csehszlovák Néphadsereg mindkét fél számára elfogadható rendezési módokat talál. A finn rádió tudósítója megkérdezte, a csehszlovák kezdeményezés előkészítésekor nem számol- tak-e a katonai szolgálat idejének lerövidítésével. Miroslav Vacek szerint a szolgálati idő lerövidítése a fegyveres erők abszolút számának csökkentését jelentené. Nálunk a köztársaság megalakulása óta nem változott a szolgálati idő, csupán 1922-1933 között csökkentették 6 hónapra. Emellett a csehszlovák hadsereg létszáma 1919-ben 234 ezer fő, 1935-ben 144 ezer fő, s az 1938-as mozgósítás előtt 195 ezer fő volt. Történelmi tapasztalataink alátámasztják: ha Európában olyan marad a fegyveres erők és fegyverzetek nagysága, mint jelenleg, a katonai szolgálat ideje nálunk nem változik. röznek. Lezárták Asunción nemzetközi repülőterét is. Hírügynökségi jelentések szerint fegyveres ellenállás jelei már nem tapasztalhatók. Szemtanúk arról számoltak be, hogy az utcai harcok során néhány rendőr életét vesztette, a polgári lakosság közül állítólag senki sem halt meg. Az ország határain egyébként 35 magas rangú kormánytisztviselőt fogtak el, de sokuknak sikerült a szomszédos Brazíliába menekülni. A lázadás csütörtökön este robbant ki, amikor az első hadseregcsoport páncélosai a főváros utcáira vonultak, s fokozatosan hatalmukba kerítették az elnöki palota környékét is. Rodriguez tábornok rádióbeszédében azt hangoztatta, „helyre kívánja állítani a demokráciát“. Ez azonban az ellenzék körében nem keltett túl nagy bizalmat, amit az is bizonyít, hogy Domingo Laino, az ellenzéki Radikális Liberális Párt vezetője inkább elrejtőzött. H írmagyarázatunk Tyrannosaurus - így nevezte egy ellenzéki vezető Alfredo Stroessnert, a minden jel szerint eltávolított paraguayi elnököt. Szó ami szó, már ideje volt, hogy menesszék: kereken 35 évig volt uralmon, tehát ő volt a szolgálati lag legidősebb latin-amerikai diktátor. Miközben „kollégái“ (a kubai Batista, a venezuelai Jimenez, a dominikai Trujillo, a nicaraguai Somoza vagy a haiti Duvalier-k) már rég lemorzsolódtak mellőle, és az újkeletű diktatúrákat (Chile kivételével Argentína, Brazília, Peru, Uruguay) is polgári rendszerek cserélték fel, ő szilárdan tartotta magát. Egészen az utóbbi egy-két évig, amikor az ellenzék mozgolódása és a hatalom csúcsain belüli ellentétek ki nem kezdték talán már megkövesedett trónját... Stroessner bajor bevándorlók gyermekeként született 1912-ben, tehát már 77 éves. És életének csaknem a felét diktátorként élte le. 1954-et írtak ugyanis, amikor a hadsereg főparancsnokaként erőszakkal magához ragadta a hatalmat. Az erőszak aztán végigkísérte egész további karrierjét. Még a csíráját is elnyomták Paraguayban minden elégedetlenségnek. Ezért volt csend az ország körül sokáig, csak pl. a Mengele-ügy kapcsán csinált a világsajtó egy kis „reklámot", no meg az ötévenként rendszeresen sorra kerülő elnökválasztás alkalmával tettek róla említést. Kínosan ügyelt arra, hogy „legálisan“ válasszák meg, igaz, mindigő volt az egyetlen jelölt. (Ehhez egyébként egy paraguayi viccnél mi sem szolgáltat jobb adalékot: „Az Egyesült Államokban a legmodernebb számítógépek a választási urnák lezárásával egy időben kidobják már az összesítést. Ez is valami? Nálunk hónapokkal a választások előtt tudjuk az eredményt.“) Tény tehát: nem határtalan népszerűségének köszönhette összesen nyolc „elsöprő" választási győzelmét Stroessner, hanem a bajoneteknek. Igen, Paraguayban a terrort tökélyre fejlesztették. A hadsereg és a rendőrség - a diktatúra fő haszonélvezői - évtizedekig hűséges maradt „a nemzet sorsának irányítójához". A katonák és rendőrök tartották (tartják) kézben a valóságos iparággá duzzadt csempészetet (whisky, kávé, elektronika, kábítószer), ami Paraguayban nem is számít büntetendő cselekedetnek. Az egyenruhás alakulatok kiképzését egyébként egykori náci tisztek vezetik, és a caudíl- lo, azaz a vezér azzal is lerótta tiszteletét példaképe, a náci birodalom előtt, hogy menedéket és jó megélhetést nyújtott számos háborús bűnösnek. Előszeretettel hirdette Stroessner a néha arra járó újságíróknak, hogy Paraguayban rend, nyugalom, béke van, az ország virágzik és virágozni fog, amíg itt ő lesz az elnök, vagyis az idők végezetéig. Nos, ehhez csak annyit, hogy az 5 millió paraguayi közül csak 3 millió él otthon, a többi külföldre menekült... Korára célozva egyszer megkérdezték tőle, mi lesz őutána? A válasz- amely majdhogynem szállóigévé lett- ez volt: „terveim közt nem szerepel a halál". De hát a betegség a diktátorokat sem kíméli. Stroessner állítólag évek óta súlyos rákban szenved, így hát akarva-akaratlan gondolnia kellett az utódjára is. Úgy vélte, az ország akkor lesz a legjobb kezekben, ha azt 49 éves fiára bízza. És itt kezdődött a galiba, ugyanis a tábornokok nem nézték jó szemmel a Stroessner fiú eléggé kicsapongó életmódját. A hadsereg vezetői körében ezzel párhuzamosan egyre inkább eluralkodott az a vélemény, hogy nyitni kellene a szelepeken, szóba kéne állni már az ellenzékkel, amely az elmúlt években kezdett számottevően szervezkedni, sőt, a kormányzó Coloradó párt is kettészakadt, és Stroessner egykori híveinek jó része a diktátor ellen fordult. A tavaly februári elnökválasztást a diktátor még „biztosan" nyerte, de a távolmaradók, vagyis a bojkottálók száma elég figyelmeztetés lehetett számára. Persze a puccs hátterében „egyszerű" hatalmi harc is meghúzódhat. Andrés Rodriguez tábornok ugyanis akár meg is sértődhetett, mivel egyes hírek szerint az elnök el akarta távolítani az első hadseregcsoport kulcsfontosságúnak számító parancsnoki posztjáról. Pedig annak idején Rodriguez az utódjelöltek között is szerepelt, miközben fő érdeme az volt (s ez a mostani lázadás vagy puccs pikantériája), hogy lányát Don Alfredo fia vette el feleségül. Lehet, hogy nászok „vitáznak“ egymással, s Paraguay így is, úgy is a családban marad? PAPUCSEK GERGELY Aki nem lép egyszerre... ... lépéskényszerbe kerül, mint az izraeli vezetés, s ilyen helyzetben már nincs mód és idő megfontolt döntést hozni. Pedig ez a játszma véresen komoly, a tét nem kisebb, mint a közel-keleti rendezés, a tartós béke a térség valamennyi országa számára. Tavaly októberben már teljesen nyilvánvaló volt, hogy rövid időn belül bekövetkezik a független palesztin állam kikiáltása, az ellenállási mozgalom vezetése csak a megfelelő időpontra várt. Azóta kitudódott, hogy a PFSZ számos ország kormányával konzultált erről a kérdésről az arab világban és Európában, sőt spanyol közvetítéssel nagy titokban az Egyesült Államok is kapcsolatba lépett a palesztinokkal. Csak Izrael ragaszkodott makacsul elutasító álláspontjához, nem volt hajlandó tudomásul venni, hogy világszerte alapvetően megváltozott a palesztinokkal szembeni viszony. Legalább ennyire súlyos hiba volt az izraeli közvélemény megváltozásának, egészen pontosan: lényeges változásának figyelmen kívül hagyása. Az ország lakosságának egyre nagyobb hányada vélekedik úgy, hogy elég volt már a háborúskodásból, az ezzel járó társadalmi és gazdasági gondokból, elég az értelmetlen áldozatokból - mind az izraeliek, mind a palesztinok oldalán. Egyre többen tartják úgy, hogy a megszállt területeken ugyanolyan népirtás folyik az arabok ellen, mint amilyen Európában folyt a zsidók ellen. S ha az egyiket elítéljük, miért kellene támogatni, elfogadni vagy akár csak elnézni a másikat? A jelek szerint a militáns cionizmus fokozatosan veszít pozícióiból. Leszögezhető ez annak ellenére, hogy a novemberi választásokon a jobboldal győzött - nem éppen meggyőzően. Peresz pártja a választási hadjárat során a „területért békét“ rendezési programnak toborzott híveket, felemás eredménnyel. Potenciális támogatóinak egy része ezt kicsit soknak, egy másik hányada ma már kevésnek tartotta. A Likud-Munkapárt kényszerkoalíció programjának knesszetbeli ismertetésekor Samir kijelentette: „Programunkszerint nem tárgyalunk a PFSZ-szel, ezzel a terrorista szervezettel, amely nemzetközi támogatást igyekszik szerezni, hogy Erec Izrael (Nagy Izrael) határain 'belül létrehozza a palesztin államot.“ Vagyis a Munkapárt vezetője volt az, aki nemhogy egyszerűen engedményeket tett, hanem egyenesen lemondott terveiről, rendezési elképzeléseiről a palesztinok ügyében. Figyelembe kell venni, hogy még a kormányprogram ismertetése előtt Washington bejelentette: az ENSZ-közgyűlés palesztinvitája, az ott elhangzott Arafat-beszéd után úgy ítélí meg, sor kerülhet a kapcsolatfelvételre az Egyesült Államok és a PFSZ-között. A világ üdvözölte, Izrael a legkeményebben bírálta ezt az amerikai döntést. Samir még ekkor sem látta szükségét annak, hogy felülvizsgálja merev álláspontját, még ekkor sem volt hajlandó tudomásul venni: Izrael egyedül maradt. Természetesen ezt azért nem kell úgy érteni, hogy Washington Izraeltől átpártolt a palesztinokhoz, de tény, hogy a közelkeletí nemzetközi békekonferencia támogatói sorába lépett, s ma már csak Izrael ellenzi a tanácskozást. Időközben már két hivatalos amerikai-palesztin konzultáció is volt, s egyetértés született arra vonatkozóan, hogy folytatják a párbeszédet. Ez az a pont, amelyen Izrael lépés- kényszerbe került. Teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy itt a struccpolitika már alkalmazha- tatlan, ekkora változások felett nem lehet szemet hunyni, ezt a folyamatot már nem lehet visszafordítani. Ismerve Izrael vezetését, aligha lehetett azt várni, hogy a kormány elfogadja Slomo Gazlt nyugalmazott tábornok javaslatát, mely szerint Izraelnek „azonnal Jeruzsálembe kellene hívnia Jasszer Arafa- tot, és megkezdeni vele a béketárgyalásokat“. Reális lett volna viszont a Samir-kor- mány részéről a nemzetközi rendezési konferencia tervének elfogadása. Ehelyett a miniszterelnök azzal az elképzeléssel állt elő, hogy Izrael esetleg tárgyalásokat kezd a Szovjetunió és az Egyesült Államok védnökségével egy közös palesztin-jordán küldöttséggel, pedig - mint ismeretes - Jordánia és a PFSZ már letett a közös tárgyalóküldöttség felállításának gondolatáról. Arafat azonnal és hivatalosan elutasította ezt az ötletet azzal, hogy Samir a „bukásra ítélt Camp David-i alkut szeretné feléleszteni“. Nyilvánvaló - még az Egyesült Államok számára is -, hogy 10 év után Camp David-et ma már minden érdekelt fél elveti, még Egyiptom is. Ezt csak Izrael nem hajlandó tudomásul venni, újra meg újra visszatér az életképtelennek bizonyult különszerződéshez. Bizonyíték arra Jicchak Samirnak a héten tett „rendezési javaslata“ is. Szerdán Samir újságírók előtt ismertette új „kétszakaszos béketervét“. E szerint Izrael hajlandó lenne Ciszjordániában és a Gázai-, övezetben autonómiát nyújtani a palesztinoknak. Nem zárta ki, hogy egyes városokból kivonulnának az izraeli katonák, de a teljes csapatkivonás gondolatát egyértelműen elvetette. Elképzelése szerint öt év elteltével „előzetes feltételek nélkül közvetlen tárgyalások kezdődhetnének“ az izraeli fél, illetve a palesztinok és az arab államok képviselői között. Azt azonban teljesen kizárta, hogy a PFSZ-t tárgyalópartnernek ismerje el. Ha figyelembe vesszük, hogy néhány héttel ezelőtt elképzelhetőnek tartotta, hogy Izrael és az arabok közvetlen tárgyalásain az ENSZ képviselői megfigyelőként vennének részt, s hogy most már egy nagyon korlátozott autonómia megteremtésére is hajlandónak mutatkozik, leszögezhetjük: Samir rászánta magát az engedményekre, de a realitásérzék nem éppen erős oldala. Változatlanul úgy véli, hogy „egy palesztin állam megalakítása nem lehet elfogadható megoldás a zsidó állam számára“. Nem meglepő tehát, hogy a PFSZ azonnal elutasította Samir tervét. A közel-keleti béke megteremtése szempontjából ugyanis éppen az ilyen elképzelések nem jelentenek megoldást. Az izraeli miniszterelnök elkésett és kényszeredett „engedménye“ nem érte - nem érhette - el célját, az autonómiát a palesztinok már tíz évvel ezelőtt sem tartották kielégítőnek. Azóta ez az álláspontjuk nagyon széles körű nemzetközi támogatásra lelt, s így a világ annak fogta fel Samir tervét, ami: kényszerhelyzetben született, eleve kudarcra ítélt „túzoitási“ kísérletnek. GORFOL ZSUZSA Irán és Pakisztán hasonlóan vélekedik az afgán kérdésről A SZOVJET CSAPATKIVONÁS A TERVEZETTNÉL KORÁBBAN IS BEFEJEZŐDHET Paraguayban a hadsereg megdöntötte a Stroessner-diktatúrát
