Új Szó, 1989. február (42. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-23 / 46. szám, csütörtök

Verset tanulni, versel tanítani Személyiségfejlesztés az anyanyelvi órán A pedagógiában a legalapvetőbb axiómák egyike, hogy minden gyer­mek egyedi és értékes személyiség. Természetes tehát, hogy az iskolai nevelés célrendszerében a szemé­lyiségfejlesztés megkülönböztetett figyelemben részesül. A sokoldalú­ság iránti igény a társadalmi valóság része. A társadalomban egyre in­kább előtérbe kerül a teljesítmény­kényszer, a szelekció. A versenyben helytállni, teljesítményt nyújtani hiá­nyos műveltségű, kialakulatlan sze­mélyiségi fiatalok aligha képesek. Az egészséges, sokoldalú gyer­meki személyiség kialakításának fontos színtere az anyanyelvi óra. E rövid cikk keretében a versek, verstanítás, a verstanulás és a sze­mélyiségfejlesztés néhány össze­függésével szeretnénk foglalkozni. Az alsó tagozatos kisgyerek ta­pasztalatlansága miatt egy ideig nem tudja elválasztani a szépet a csúnyától, a jót a rossztól, az ízléseset a giccstől. Esztétikai ta­pasztalatait a mesék és elbeszélé­sek világából, a mondókából és a versekből meríti. Ezekkel elsősor­ban az anyanyelvi órán találkozik. A személyiségfejlesztés szempont­jából az a fontos, hogy ne csak a verssel, az esztétikummal is talál­kozzon a kisgyermek. A felsőbb szervek elvárják a pe­dagógustól, hogy tanítson szépen, korrektül, tartsa be a didaktika sza­bályait. Ez tetszik maguknak a pe­dagógusoknak is, de unja a gyer­mek. Ezen a ponton lép be a tanítás­ba az esztétikum. A szép és a csú­nya észrevétetése, kielemzése fej­leszti a tanulók identitástudatát. A tudatosított szép segít a gyermek­nek azonosulni az olvasmány vagy a vers tartalmával. A tankönyvek versanyagát nem tekinthetjük csupán az olvasási készség fejlesztését szolgáló ritmi­kus, rímelő szövegeknek. Igaz, a versolvasás kiválóan fejleszti az olvasási készséget is, de a versben ennél sokkal több van. Ezt a többle­tet ne felejtsük el észrevétetni gyer­mekeinkkel. A gyermek személyisége sok-sok vonásból alakul ki, következésképp a személyiségfejlődésnek is több részterülete van. Az ezredvég isko­lájának egyik fontos feladata a hu­manista személyiségjegyek kialakí­tása és megerősítése. Ha a szépiro­dalom, a vers rendkívüli hatását kel­lően kiaknázzuk, rá kell jönnünk, hogy az irodalom a humanizálás leghaté­konyabb eszköze. Az irodalomnak- s benne különösen a versnek- abban van nagy, emberformáló ereje, hogy a vers segítségével a gyermek valamilyen formában azonosulhat az emberi sorssal, az értékekkel, a célokkal és érdekekkel- más emberekkel. A vers hatására kitárul a gyermeki lélek, minden ha­tást magába fogad, képessé válik a más személyiségekkel, új értékek­kel való azonosulásra. Ez a folyamat több formában lejátszódhat. Versol­vasás, illetve -hallgatás közben a gyermek azonosulhat a szellemi értékekkel, fogékonnyá válhat az esztétikumra, fejlődhet az erkölcsi érzéke, szárnyalhat a képzelete, ha­tással lehet rá a szenvedélyek lán­golása, a hazafias líra érzelmi gaz­dagsága, a bensőséges emberi kap­csolatok - rendszerint emlékekkel színezett - ecsetelése; a tájleíró verseken keresztül megszeretheti a természetet, s benne a természet részét, a másik embert. A versek közvetítette élmény, a szavak átélé­se a vers hangulati elemei gazdagít­ják személyiségét, megalapozhatják mély humanizmusát. A versek zenei hatása felgyújtja képzeletét, asszo­ciációkat indít meg és kiteljesíti a bi­zonytalan érzelmeket. Nem megalapozatlan az az állí­tás, hogy rendkívül nagy a versek személyiségfejlesztő hatása és értő interpretálás esetén a verssel való találkozás mély nyomot hagy gyer­mekeink érzelmi világában. A vers a pedagógus közreműködésével vá­lik a személyiségfejlesztés fontos láncszemévé, az erkölcsi, esztétikai, érzelmi nevelés bázisává. A magyar nyelv és irodalom óráin nagy a tanító felelőssége, feladata sokrétű és érzelmi alapokon nyug­szik. Munkája nagy türelmet és ,gyermekszeretetet igényel; ismernie kell tanítványai tulajdonságait és be­fogadóképességét. Ha az órán ver­set tanít, szem előtt kell tartania, hogy a vers elsősorban művészi értéket közvetít a gyermek számára. Ennek megfelelően kell előadni. Kí­sérletek sora igazolja, hogy az iro­dalmi nevelés legdominánsabb fel­tétele a pedagógus személyisége. Ő szólaltatja meg a verset, részesíti esztétikai, irodalmi élményben a ta­nulókat. Az ő feladata komplex él­ménnyé tenni az órán a költeményt, neki kell elérnie, hogy tanítványai ne maradjanak szenvtelen, közömbös állapotban. A versmondással és -elemzéssel érdeklődést kell éb­reszteni, figyelmet kelteni, a tanulók­ban létrehozni azt a sajátos tudatál­lapotot, amelyben kellemesen, jól érzi magát, együtt rezdül a vers mondanivalójával, beleéli magát a hangulatba. A versek tartalmának emocionális (ösztönös, tudat alatti) átélése fontos szerepet játszik a ta­nulók érzelmi életének kialakítá­sában. Az új anyag befogadását a vers előadása, vagy felolvasása alapoz­za meg. Ez a bemutatás döntő jelen­tőségű az oktatás folyamatában. Az első benyomás hat legmélyebben a gyermekre, a bemutatásnak tehát hibátlannak, jól tagoltnak kell lennie. A helyesen tagolt előadás fejleszti a gyermek formaérzékét. Az értelmes és értelmező vers­mondás újraalkotó tevékenység. Vi­gyázni kell a hangsúlyok elhelyezé­sére. Ha minden szót hangsúlyo­zunk, tönkremegy, értelmetlen lesz a szöveg. A verseket úgy kell meg­szólaltatni, hogy meginduljon a gyermek fantáziája. A verseket ne csak olvassuk, dol­gozzuk is fel az órán. Az elemezve, feldolgozva tanult verset idő múltá­val sem felejti el a gyermek, a bema­goltat viszont feltétlenül. A versek közös olvasása, az ismétlések, a versek ritmusát érzékeltető gya­korlatok lehetővé teszik a gyermekek képzeletének, érzékelésének, ész­lelésének, figyelmének és emléke­zetének fejlődését. A ritmusérzék fejlesztésének gondolkodás- és ér­telemformáló szerepe van. A jó rit­musérzékű ember könnyebben kon­centrál, frissebb a felfogóképessége és a gondolkodása. A szép előadás, a szép mozgás megszokása esztéti­kussá teszi a gyermek megjelené­sét, magabiztosabbá egyéni és kö­zösségi magatartását. A verstanulás ezen a ponton az erkölcsi nevelés céljaival is találkozik. A szép előa­dás a verstudáson kívül pontossá­got, erős akaratot, önfegyelmet, lel­kiismeretességet is követel a tanu­lóktól. Végül beszélni kell még a versről, mint a sikerélmény forrásáról. Ha a gyermek megtanulta, szépen elő­adta a verset, meg kell dicsérni. Az elismerés nagyon fontos a tanulók személyiségfejlődése szempontjá­ból. Kísérleti eredmények igazolják, hogy azok a gyermekek, akiket a ta­nító gyakran megdicsér, lassan pél­daképpé válnak a többiek előtt. A később érő, bátortalan gyermekek viszont, akik kisiskolás korban nem jutottak elég pedagógiai megerősí­téshez, visszahúzódóvá, s az évek során hátrányos helyzetű tanulóvá válnak. Ezt a folyamatot meg kell előzni, a gyermekek önbizalmát meg kell erősíteni, s növelni az aktivitásu­kat. A tanítási órán - vagy az órán kívül - alkalmat kell találni rá, hogy minden tanuló szerepelhessen, megmutathassa, mire képes. A sike­res, magabiztos, aktív gyermekek személyiségében gyorsabban fej­lődnek ki és szilárdulnak meg a po­zitív jellemzők: a közlékenység, elő­zékenység, segítőkészség és fele­lősségtudat. Elhanyagolt vagy eluta­sított kis társaik viszont elvesztik önbizalmukat. A csökkent önbizalom állandó szorongással párosul, a szorongás rontja teljesítményeiket, az osztályközösségben elszigete­lődnek; társas pozíciójuk is, tanul­mányi teljesítményük is romlik. A si­kerélmény hiánya miatt később so­kan küzdenek beilleszkedési zava­rokkal. A fentiekből következik, hogy a személyiség kialakulására és for­málására igen nagy mértékben hat a pedagógusok - és általában a fel­nőttek - elfogadó, megerősítő ma­gatartása, az anyanyelvi órák jó pe­dagógiai és érzelmi klímája. TÖRÖK ZSUZSANNA Összhangban a természettel Frantisek Jiroudek nemzeti művész hetvenöt éves Frantisek Jiroudek nemzeti mű­vész olyan festő, aki minden munká­jában felteszi a kérdést: összhang­ban vannak-e alkotásai korunkkal, milyen a kép kapcsolata a valóság­gal, az emberrel, a természettel? Hogyan értékelhető bennük az euró­pai és főleg a cseh képzőművészeti hagyomány? Jiroudek a feleletet nem általános formulákkal, hanem alkotásainak valóságszemléletével adja meg. A Krkonose, a Cseh Óriáshegy­ség lábánál, a Semily melletti Lhoté- ban született 1914. február 17-én. Még gyerek, amikor szülei a Sze- pességbe, majd Liptóba költöztek. Itt másféle hegyek bűvöletébe került, mert szinte megfogható közelség­ben meredeztek a Tátra csupasz vagy hóval borított csúcsai. És mi más is lehetne a Jiroudek-festmé- nyek balladaszerű hangulatának a forrása, mint a hegyvidéki tájhoz fűződő gyermekkori élmények ha­tása! Az érettségi után 1933-ban Fran­tisek Jiroudek azzal a szándékkal ment Prágába, hogy festő lesz. Nem volt szerencséje az iskolákkal, sem a Művészeti Ipariskola, sem a Mű­szaki Főiskola, ahol rajzot tanult, nem elégítette ki elképzeléseit. Egy­szer, egy belvárosi galéria kirakatá­ban felfedezte Willi Nowak megkapó színekkel ábrázolt, a természet di­namikáját kifejező festményét. Fel is kereste Nowakot, aki a Képzőművé­szeti Akadémia tanára volt akkor, megmutatta neki néhány vázlatát és megkérte, megengedi-e, hogy eljár­jon az óráira. Nowaknak megtetszett a fiatalember és közbejárt, hogy fel­vegyék az akadémiára. Nowak nemcsak kiváló festő, de nagyon jó pedagógus is volt, aki tanítványait arra ösztönözte, hogy a művészetnek az izmusoktól eltá­volodó értelmi oldalát emeljék ki. Jiroudek értő tanítványnak bizo­nyult. Már első önálló munkái - ak­tok, portrék, figurális kompozíciók - a felületek világos tagolásával, élénk és kifejező színeikkel, fényha­tásaikkal, lírai kifejezésmódjukkal felhívták a tanárok figyelmét. Ki is választották három képét egy 1937- es nápolyi kiállításra. Ezekkel a ké­Ronda tanár úr - a tévében Heinrich Mann Ronda tanár úr című világhírű regényének tévéváltozatát lát­hatta nemrég a hazai közönség. A Cseh­szlovák Televízió bratislavai stúdiójában készült kétrészes adaptációt Vido Honiák rendezte, a forgatókönyvet Helena Pola- chová írta. A szatirikus kor- és jellemrajznak szánt, ám mégis súlyos mondanivalójú regény tévés megjelenítése nem könnyű feladat elé állította az alkotókat. A rövidí­tett változatok esetében mindig törvény­szerűen felvetődik a kérdés: mi is az eredeti mű gondolati magva, mit szüksé­ges kiemelni és mi az, ami elhanyagolha­tó? Ráadásul Heinrich Mann e regényét Kék angyal címmel már két alkalommal is megfilmesítették: Joseph von Sternberg 1930-ban és Edward Dmytryk 1959-ben. Sternberg Kék angyalát Marlene Dietrich- hel a főszerepben a kezdeti hangosfilm­gyártás egyik legnagyobb hatású klasszi­kus alkotásaként tartja számon a filmmű­vészet. Noha az összehasonlítás szinte elkerülhetetlen, nehéz lenne összevetni Sternberg és Dmytryk filmjét a mostani tévéváltozattal, amely csaknem hatvan, illetve harminc évvel később, egy teljesen eltérő társadalmi-kulturális közegben ké­szült. Mindkét filmrendező más-más szemszögből közelítette meg annak ide­jén az eredeti művet, más-más elemeit hangsúlyozta ki. Már az általuk választott cím is arra utal, hogy mindketten a Kék angyal nevű mulatót és annak sztárját, a női főszereplőt helyezték a cselekmény középpontjába. A tévéváltozat ajkotói is már a címben jelezték céljukat. Ők a férfi főszereplő, a despotikus hajlamú, már-már pszicho­pata gimnáziumi tanár, Raat professzor lélekrajzára törekedtek, akinek a szép dizőz iránt érzett szerelmét is elsősorban az motiválja, hogy bosszút álljon diákjain, akik ugyancsak szerelmesek Rózába. Ez a motívum vált meghatározóvá, ez volt a döntő szempont a mellékszereplők, a környezet és a szituációk megválasztá­sában is. Ám ennek a kizárólag Raat emberi és erkölcsi bukására összpontosí­tó beállításnak volt egy árnyoldala is; Raat legfőbb ellensége, Lohmann kivéte­lével a többi figura elhalványult, sokat vesztett egyéni karakteréből. Raat és Ró­za mellett talán csak Kieperték kettősét sikerült árnyaltabban jellemezniük az al­kotóknak. A forgatókönyvben több dramaturgiai- lag indokolatlan, illetve kevésbé kidolgo­zott rész akadt. Ilyen volt például Raat első házassága vagy az orléansi szűz motívuma. Néha erőszakoltnak tűnt az erős kontrasztok párhuzamba állítása: magánélet - kabaré, klasszikus görög nyelv - a kabaré világában használatos inek propagátorai és megvalósítói. Ennek ellenére játéka néha mesterkéltnek hatott, nem volt mindig meggyőző, ami elsősor­ban a forgatókönyv hiányosságainak, egysíkú jellemábrázolásának tudható be. Dér Denissa már nehezebben birkózott meg Róza szerepével, bár alakításából nem hiányoztak az egyéni vonások. Jól érzékeltette a függetlenségre, s ugyanak­kor a valakihez tartozni vágyó, sokat pró­bált énekesnő karakterének kettősségét, ám a kis dizőz nagystílű kurtizánná való átváltozását már kevésbé sikerült elhitet­Ronda tanár úr és Róza: Milán Lasica és Dér Denissa (Gabriela Gajdosová felvétele) zsargon, Raat korábbi feddhetetlensége - bukását követő becstelensége stb. Hiá­nyoztak az átmenetek, az árnyaltabb tó­nusok. Túlzott hangsúlyt kaptak a kabaré­számok, amelyek ugyan hozzájárultak a kor atmoszférájának jellemzéséhez, ám nem kapcsolódtak szervesen a központi témához, s így gyakran késleltették a cse­lekményt. Raat professzort, a Vilmos-korabeli porosz iskolák rettegett tanártípusát Milán Lasica alakította, dicséretes mértéktar­tással. Nem túlozta el szerepét a túlját- szásra csábító jelenetekben sem, miköz­ben kitűnően érzékeltette azokat a torz, félelmetes jellemvonásokat, amelyeket később döbbenetes találékonysággal ak­náztak ki a fasizmus antihumánus eszmé­nie. A megváltozott szituáció az előzőek­től eltérő kifejezőeszközöket igényelt vol­na. Ami Dér esetében örvendetes, az a rossz értelemben vett rutin abszolút hiánya, játékának fő jellemzője a termé­szetesség. Csak méltányolni tudjuk, hogy a rendező a gazdagabb színészi eszköz­tárral rendelkező, ám túl gyakran látott színésznők helyett vállalta a kevésbé ta­pasztalt pályakezdő szerepeltetését. A népes szereplőgárdából érdemes meg­említeni Vladimír Hajdút, aki eredeti szí­nekkel gazdagította Lohmann figuráját. A kétrészes produkció felsorolt hibái ellenére le tudta kötni a nézők figyelmét, akik a német kritikai realizmus egyik re­mekművét ismerhették meg általa. M. B. pekkel lépett Jiroudek először a nyil­vánosság elé. A müncheni árulás, a német meg­szállás majd a rövidesen kitört hábo­rú mélyreható változást hozott a cseh művészetben és Jiroudek művészi szemléletében is. Tagja lett a haladó képzőművészek Heten ok­tóberben elnevezésű csoportjának. Egy ideig Ostravában élt, díszlete­ket, kosztümöket tervezett az ottani színház részére. Több festményén ábrázolta a színház világát (Szí­nésznők az öltözőben, Próba, Szí­nésznők). A világban lejátszódó események visszatükröződését látta a színpadon megelevenedő tragédi­ákban. Ezért festményein is kifejezte tiltakozását a fasiszta megszállás ellen. Tájképein érezni a távlatok végte­lenségét. (Ősz, Őszi táj, Nyári nap.) Több képén ábrázolta Jiroudek a prágai tornyok, régi házak, utca­részletek és parkok varázslatos ro­mantikáját (Prágai hidak, Folyópart, Prágai udvar). A felszabadulás után Jiroudek újult erővel lát munkához. Már 1947- ben a Vilímek Galériában meleg tó­nusú akvarelljeivel, pasztelljeivel je­lentkezik. Franciaországba utazik, ahol a háborúból felocsúdott Párizs pezsgő művészi élete nagy hatással van rá. Már megnyitották a Louvre néhány termét, a Petit Palais-ban pedig kiállítják a francia festészet jelentős alkotásait a gótikától Manet- ig. Jiroudek különösen Pierre Bon- nard festészetét érzi közelinek és későbbi képein Bonnard-hoz hason­lóan ő is a finom valőrök, a tárgyak fény- és árnyékfokozatainak érzé­keltetése mellett a színek dekorativi- tását is előtérbe helyezi. Hazatérése után több párizsi utcarészletet fest élénk, ellentétes színhatásokkal (Szajna-part). Az ötvenes években Jiroudek pa­lettája egy időre elszürkül, a kiutat pályájának zsákutcájából a Mélník melletti Libeckovban találja meg. Az ottani táj ismét felébreszti színérzé­két, képein kidomborodik a forma és az anyag összhangja, az ábrázolás- mód drámai feszültsége (Mélník vi­déke, Szőlőskert ősszel). Portréi az ábrázolt alakok belső arcát is megmutatja (Ladislav Pe- sek, Jaroslav Prucha), monumentá­lis alkotásait pedig mély társadalmi mondanivaló tölti meg, mint például az 1965-70-ben festett A háború ellen című sorozatot. Jiroudek illusztrátorként is jelen­tősei alkotott. Többek között Lope de Vega és Calderon színműveihez, Nezval verseihez, Romain Rolland Colas Breugnon című regényéhez készített rajzokat. Több évig volt tanársegéd Willi Nowak mellett, majd 1961 -tői a Kép­zőművészeti Akadémia tanára, 1970-től rektora. 1976 óta nemzeti művész. A mélníki kastélyban állan­dó kiállítása van, de külföldi tárlato­kon is gyakran szerepel képeivel. A velencei és a Sao Paolo-i bienná- lét követően 1972-ben Budapesten volt gyűjteményes kiállítása. A szlo­vák főváros közönsége legutóbb 1986 tavaszán találkozhatott a mes­ter festményeivel.DELMÁRGÁBOR Vendégszereplés Vasárnap, március 5-én 19 órai kez­dettel ismét Bratislavában vendégszere­pei a komáromi (Komárno) Magyar Terü­leti Színház. Ezúttal Holocsy István ren­dezésében egy romantikus vígjátékot- Bemard Slade: Jövőre veled ugyanitt- mutatnak be Németh Ica és Ropog József főszerepével a Szakszervezetek Háza kistermében. Jegyek a Csemadok Bratislavai Városi Bizottságán kapha­tók. (jégh) Tárlat Az érsekújvári (Nővé Zámky) Művé­szetek Galériája Gorkij utcai kiállítótermé­ben ma délután Kopócs Tibor grafikáiból nyílik kiállítás, amelyet március végéig tekinthetnek meg az érdeklődők, (vörös) Három művész kiállítása A losonci (Lucenec) Nógrádi Galéria a'Banská Bystrica-i Közép-szlovákiai Ga­lériával közösen Kamila Stanclová és Du­sán Kállay válogatott műveiből, illetve Ladislav Bódi plakettjeiből rendez kiállí­tást. A tárlat megnyitására 1989. február 23-án 16.00 órakor a Nógrádi Galéria épületében kerül sor. (d-n) ÚJ SZÚ 6 1989. II. 23.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom